Építs a fényre

 Alex

Liam Mokkájában utazunk vissza a fenyvesekbe. Én a jaguáromat a parkolóban hagytam. Alex hozza haza, Kimmel.  Az anyósülésen ülve teljesen hátratolom az ülést és kényelmesen keresgélek a telefonomon. 

• Mit találtál már megint? - néz le rám oldalt Liam, ahogy a telefont böngészem.

• Ja, bocs. Hangosan gondolkodtam?

• Amikor így hümmögsz már tudom találtál valamit.

• Aham, egy elég jó tervpályázatot írtak ki - mondom futólag, de kevésbé Liamre figyelek, mint inkább a felhívás szövegére.

• Alex sosem állsz le.

• Izgat. Ez tök jó téma.  Építészhallgatóknak írták ki. Építs a fényre a tervpályázat címe! Imádom az ilyesmit!  Ez én vagyok. Fény, közelebb a természet… Szerintem bedobom legközelebb a hallgatóság közé. Kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle, van is egy tervem…

• Ez a szemét Alex hang. Ne légy Pöcs!

• Nem vagyok pöcs!

• De Alex, tanárként folyton pöcs vagy!

• Nem tudok más stílust felvenni. A fiam is ezért utál. Tuti. Ősellenségek vagyunk ha tanár-diák felállásba kerülünk. Indulhatnának ők is. Kim és Alex.

• Kim? Egy építészhallgatóknak kiírt tervpályázaton? Ne röhögtess!

• Jól rajzol nem? Kreatív nem?

• Ja, de ő kábé egyetlen témára tud ráugrani.

• És mi az?

• A fasz. 

• Örülj, hogy Vani nem hallja ezt.

• Egy csomó mindennek örülök, hogy Vanessa nem hallja - állítgatja a levegőáramlást a Mokkában Liam.

• Tulajdonképpen mi bajod Kimmel?

• Nem tudom, zsigerileg irritál, minden amit tesz, vagy mond.

• Mond Liam miért van az, hogy amióta kezdenek felnőni, konkrétan ellentettjei lettünk a gyerekeinknek?

• Passz. Lehet a serdülés az oka, vagy nem tudom öregszünk. Szar a kapcsolatom vele is, az anyjával is. Nem tudom. Folyton ingerült vagyok. Kurva sok a melóm, nincs időm foglalkozni velük és  kicseszettül utálom a nyavalygásaikat - Liam egyre jobban felpörög. - Tiszta kajaszagú a kocsi, a picsába is! Mintha ételfutár lennék! Mintha a hétköznapjaim 90 %-ban is nem menüt ennék valami étteremben.  Tuti front van, az a bajom.

• Ja, na elolvasom a pályázati kiírást! - fordulok  vissza a telefonom felé. Kár, hogy nincs nálam az egyetemi kis bőrkötéses noteszem, már írhatnám bele az ismertetőket. Átdobom a linket a céges mailre. Majd Liamnél kinyomtatom.

Liam leparkol a madártetőszerű kis beállójukba és  az ételes szatyrokat kiemeli a csomagtartóból. A telefonom a zsebembe csúsztatom és benyitok. Az irodában a két nő a konyhában áll. Stefi vörösre lakkozott körmei a szőke haján élesen elütnek. Éppen hátrarendezte a haját.

• Jézusom mi van itt? Kémiai kísérletet végeztetek a kaján? - néz végig Liam a konyháján. Több felé liszt és paradicsomszósz pöttyök vannak.  - Hogy néz ki a konyha baszd meg? És még csak nem is főztél semmit! - teszi a pultra a szatyrokat Liam. - Minek főzől! Úgyse tudsz! Tedd túl magad rajta! - csattan Vanessára.

• Bocs, azt hiszem nem jól állítottam be a hőfokot és mindenfelé köpködött és aztán elvesztettem az irányítást.

• Jézusom! -  fogja a homlokát Liam. 

• Nyugi, feleannyi se látszik belőle mint amennyi volt - tolja fel a szemüveget az orrán Stefi.

• Szia szívem! - futólag arcon csókolom. - Segítsek?

• Hagyd csak, néhány papírtörlő és megmentettük a helyzetet - legyint Stefi és nekiáll konyhaszekrénynek egy fertőtlenítő sprayvel. Az irodában a gépemhez lépek és az emailfiókot nyitom, hogy kinyomtassam a tervpályázati dokumentumokat. A hallgatóknak is átküldöm a hallgatói rendszeren. Miközben várom a papírokat pittyen az egyetemi rendszer. 

“Kedves Alex Goodwin tanár úr, 

A levelező tagozatos hallgatók is indulhatnak a tervpályázaton?

Üdvözlettel:

Charissa Dupin”

“Kedves Charissa,

Természetesen. Nincs kizáró ok. Ön építészhallgató.

Üdv, AG”

Mélyet sóhajtok. Csak nehogy megnyerje. Mert akkor őt is elvehetem feleségül. 

• Mit röhögsz? - vakkant rám Liam.

• Ja, semmi. Magammal viccelek.

• Örülök, hogy ilyen jól elszórakoztatod magad - zökken a forgószékébe Liam és a lába alatti íróasztalszekrényhez hajol. Túl ismerős mozdulat tőle. Whiskyt tölt.

• Minden nap whiskyzel ha már nem vezetsz? - kérdezek rá a kinyomtatott lapokat összetűzve.

• Alkoholista vagyok? - kortyolgatja elgondolkodva Liam.

• Én nem mondtam ilyet - ütögetem a lapokat az asztallaphoz.

• Aha, akkor oké - bólogat Liam és lenyugodva nézi a fenyveseket a faltól falig üvegablak mögött.

Liam

A vérnyomásom az egekben. Lehet, hogy bizonyos mennyiségű alkohollal a véremben bírom már csak itthon? Normális ez? Kábé már emlékeim sincsenek arról, amikor egyedül éltem ebben a házban és tisztára zen volt minden. Itt semmi zen nincs. Két vöröshajú nő.  Mindkettő az agyamra megy. Vagy így vagy úgy. Kim becsapja az ajtót. Suhogó-lobogó fahéjszín hajával végigvonul az előtéren, ring a csípője, szakadt a gatyája és festékes  a tenyere éle. Ezzel folyton lebukik. Fest. Folyton. Fest. Folyékony vízfestékkel, akvarellel. Állandóan.

• Kim! A rajzaidat! - kiáltok utána, mielőtt felsuhan az emeletre.

• Szia Apuci! - mosolyog be rám. Félelmetes a mosolya. Hideg, gúnyos, és közben szürke a szeme. Keskeny, számító, hazug.

• A rajzok? - nézek rá komoran.

• Ó bocsi, bent hagytam a tartón. Bocs, az egyetemen maradt, pedig szuper jók lettek! - búgó és suhogó a hangja. Olyan mint egy folyékony karamell.  Az anyja szépsége és az én okosságom. Milyen veszélyes páros.

• Hát persze, sejtettem -  biccentek. - Gyere ide! - intem magamhoz. Kim a székem karfájára dől és átöleli a vállam hátulról. A fejemet ingatom. Hízeleg mint egy vörös macska. Megemelem a kezét. A kézfejére futólag csókot hintek. Finom luxusillata van. A testápolója és közben megfordítom a tenyerét és az ujjamat végighúzom a tenyere élén. Magenta szín. - Lebuksz csajszi! - mutatom fel az ujjamat, amit megfogott a magenta árnyalat.

• Upszi! - mosolyodik el pajkosan és kisuhan az irodából. Alex csendesen megáll az előtérben. Hangtalanul jár. Puha edzőcipőkben. Lágy a tekintete. Alex hívja be.

• Kim rajzolt? - kérdezek rá.

• Festői építészet - biccent Alex. - Egy normál ember erre nem képes, csak egy építész - feleli. Összenézek az apjával. Csupa költemény a srác. Az egyetlen, aki talán érti is Kimet.  Alex széthajtja a mappáját és belenéz a rajzokba. Alex lágy vonalakkal rajzol, olyan puhán érinti a papírt, mintha félne nyomot hagyni rajta. Kim harsány, tudatos, ösztönös. Alex tapogatódzó és lágy.

• Nem rosszak - foglalja össze tömören Alex. - Találtam egy tervpályázatot. Megcsinálhatnád te is a terveket rá. Majd beszélünk róla.

• Rendben - feleli a nyakát dörzsölve a fia. - Mehetek?

• Menjél - legyint Alex, de a rajzokkal az asztalhoz ül. Ráncolja a homlokát.

• Na, kérsz whiskyt a teádba? - emelem meg a whiskysüvegemet Alexre vigyorogva.

• Én még vezetek - feleli Alex.

• Mi az értékítélet? - kérdezem a whiskymet iszogatva.

• Erősen  konstruktivista jegyek. 

• Zavar?

• Túl ipari, túl modern, túl hideg. Élek, függőlegesek, vízszintesek, téglalapok mindenütt. Tömb és tömeg. Monumentális, de unalmas. Olyan mint Alex maga.

• Mi bajod a munkáival?

• Az hogy ez nem névjegy. Ez száraz, funkcionális. Nem ilyen kell.

• Mit akarsz? Hogy jobb legyen nálad?

• Persze hogy azt. Nőjön túl rajtam.

• Mi van, ha ő nem akar? Mi van, ha ő szereti a funkcionális épületeket? Én is építettem már több üzemet is. Totálisan funkcionális.

• Igen de egy gyárépületet senki nem fog megcsodálni. Senkit nem érdekel, hogy ki húzott fel egy üzemet. Nem lesz rajta a névjegye. Hogy ez ő!

• Mint a te kilátódon. Igaz?

• Pontosan. Én azt akarom, hogy építész legyen. Hogy a nevéről egy egész stílus jusson eszébe bárkinek az építész szakmában. Ezekkel a tervekkel nem lesz ott. 

• A divat változik, a stílus örök. Neked van stílusod Alex. De ő nem te vagy. Többféle építész van Alex.

• Jó de én nem de Noir vagyok. Hogy jó pénzért bármit megcsinálok. Én Goodwin vagyok, és ő is az. Olyat akarok, ami tökéletes. Egyedi. Nincs még egy. 

• Alex ezért vagyunk egy cég.

• Ja, de ha én nem vagyok akkor csak funkcionális szarokat csináltok.

• Az irodaépület nem volt gáz.

• S ki mondta neked, hogy osztott üvegfelületek legyenek benne? - kérdez rá Alex.

• Jó feladom. Te vagy az ász, oké? Nívódíjas építészmérnök! Akarsz még valamit?

• Nem. Együnk. Aztán indulunk - Alex a bézs színű nadrágja zsebébe csúsztatja a kezét. - Stefi! Szólj a srácoknak, hogy egyenek, aztán megyünk - áll fel és magamra hagy. Szinte rámszakad a fáradtság.  A kialvatlanság szerintem éveket öregít rajtam. 

• Kop-kop, nem zavarok? - vörös hullámos fürtök.

• Gyere - intem be. - Elmentek. Észre sem vettem - nézek ki az ablakon. Vanessa leül velem szemközt a bőrbevonatos fekete székre. - Máshol vagyok, bocs. 

• Liam, este hat után már mindig így nézel ki. Nem lehet veled beszélni. Mi van?

• Nem tudom. Túl sok minden van. 

• Talán felvehetnétek külsősöket. Stefi mellé.  Akik megrajzolják a dolgokat. Régen volt két bedolgozó srác.

• Igen, csak folyton javítani kellett őket, nem akarom ezt.

• Liam túl nagy lett a cég túl sok a munka. Akkor hagyd a vállalatot legalább.

• Azt nem lehet, a faiparba muszáj benne lennem. Nagyon rendezetlen. Talán ha realizálódnak a dolgok, majd akkor most nem. Nem tudom mennyi idő, talán egy-két év.

• Mi lesz akkor?

• Várom, hogy Wave átvegye a vállalatot. 

• Gondolod?

• Igen, akkor  kilépek a vállalatból. De miatta tartanom kell a pozíciómat még.

• Mit látsz benne?

• Most kábé már a megmentőt. Maradt még abból az ebédből? - kérdezem fáradt mosollyal.

• Persze, félretettem neked - int Vanessa és követem a konyhánkba.

Zajlik a jég

 Alex

A Manchesteri Egyetemen a vizsgamunkák bemutatója mindig nyílt nap is egyben. Kevés tényleges külsős érdeklődő szokott csatlakozni. Döntően belső körös előadássorozat. Az idei félév témája a Hadrianus-fal újraértelmezése és feldolgozása volt. Falmaradványokból és bontott kődarabok kiemeléséből kellett tömbépületeket készíteni. A fő téma tehát a tömeg és a tömb megjelenítése volt. A fiam egy pub tervét hozta, különböző zárt termekkel. Teljesen máshogy gondolkodunk építészetileg. Ezt már annyiszor észrevettem. Nem tudom, hogy zavar-e.  Én a tömbön belül is vagy a nyitott üvegtető, vagy a falak  szokatlan megnyitásán ötleteltem volna, de a fiam egészben tömbbe zárt mindent. Nincs ablak. Frusztráló. Személy szerint utálom ezt a tervét.

Az előadások közt ismét mozgolódás indul a teremben. Hallgatók cserélnek helyet, új előadók érkeznek a pódiumhoz. A középső sorok egyikén araszolgat be egy nő, helyet talált. Csak azért követem a tekintetemmel, mert Alex sorában halad és Alex mellé ül le. Kék osztott kockás tweed, skót gyapjú szoknyában és könnyű muszlinblúzban van a nő. Próbálom megfejteni ismerik-e egymást. De néhány udvarias szóváltás után, már mindketten  a bemutatót nézik. Ezeket a vetítéseket mindig zenei kísérettel adjuk elő. Kevésbé az én ötletem volt, ellenben Sean imádja az ilyesmit. 

Ezeken az építészbemutatókon általában az egész építésztanszék itt van, mert  itt egységesen látjuk a hallgatók munkáit és véleményezhetjük is. Már nem tudok koncentrálni a látványvideókra, mert nyugtalanít ki ült a fiam mellé. A nő érdeklődve figyel, egy kis bőrkötéses jegyzetfüzetbe ír. Ki ez a nő? S miért ült az én fiam mellé?

Végigfuttatom a tekintetemet az előadóterem sorain. Nem igazán találni ülőhelyet. Sokan a lépcsőkön állnak, az oszlopok körül. A későn érkezők a nyitott ajtók közelében a fal mellett sorakoznak. Nincs lehetőségem kideríteni az idegen nő kilétét, mert egy óra után feláll és kiaraszol a sorból, távozik. Alex ugyanolyan nyugalommal ül a helyén, mint korábban. Időnként viszonozza a pillantásomat. Vélhetően nem ismerte.

Még ugyanazon a héten a Manchesteri Egyetem parkolójában hétvégén kevesebb autó áll. Talán ezért vállaltam el az újonnan indított levelezős tagozatot. Biztosan, más épeszű magyarázat erre nincs. Na jó talán az, hogy a fiamat is behozom a szombati felkészítő rajzra. De ennyi kész.  A semmiből egy sötétkék kis Skoda Fabia gurul be elém. A nővel másodpercekig nézünk farkasszemet. Ezer felé állnak a gondolataim. Kábé fogalmam sincs miért jött majdnem nekem, vagy én miért mentem majdnem neki. Hogy lehet, hogy ennyi szabad helyből pont ugyanazt akartuk?  Végül megemelem a kormányról a kezem. Menjen na, csak álljon már le az útból valahova. Ahogy beparkol látom, hogy nem lenne forma-1 versenyző ebből a nőből se. Keresztben áll. Két vonal közt, de keresztben. Nem egy tehetség a vezetésben, éppen, mint Vanessa. A fejemet ingatva leparkolom a Jaguárt és sietve zárom le a kocsit. Alexet mindig csak kirakom a kapunál, és még én kényelmesen be tudok parkolni. A kijelző szerint már pár percet kések az órámról. 

Az egyetem ajtajában megint a nőbe botlok. A kis Skoda Fabia csaj. Tweed anyagú skót gyapjú szoknyája van. Ősziesen kékes meleg ceruzaszoknya. Sima fekete bőrcipővel. Dauerolt barna a haja. Megállunk. Már tudom ki az. Ahogy megláttam a tweed szoknyát tudtam. A nő, aki a bemutató napján a fiam mellé ült le. A szeme olyan mint a tigrisszem. 

• Hölgyeké az elsőbbség - intem magam elé.

• Esküszöm nem szándékos - nevet zavartan.

• Csak siessen kérem - tolom meg a nehéz bejárati ajtót, hogy lépjen már be előttem. Kopog a cipője előttem a folyosón. Zavartan igazgatja a vállán a táskáját. Hátra- hátra néz rám, hogy még mindig követem. A teremajtó nyitva van, ahogy a csupa fény ajtókivágáshoz érünk. Zavartan rámnéz.

• Iii-ide, szintén ide? - hebegi. Bólintva megemelem a szemöldököm. Meglepett a dolog, de ez a karma.

• Úgy tűnik - felelem szárazon és hagyom, hogy belépjen előttem. Ahogy a tanári asztalhoz lépek és ő leereszkedik a tantermi asztalhoz rájön, hogy én leszek a tanár. Onnantól vörös. Ég az arca és zavartan lehajtott fejjel a táskájában kotorászik. 

Talán az egyetemi rutin teszi. De érzem, hogy ez a karma lesz. Nem vörös mint Vanessa. Nem szőke, mint Stefi. Barna. Dauerolt hajú és érzékeny, könnyen piruló és zavart, mint Vanessa, és a tanítványom és különleges, mint Stefi. A két nő ötvözete egyetlen személyben. Istenem mi lesz itt!  Végigfutom a névsort. Hét főről beszélünk. A levelező tagozat. Idén indult. Micsoda rémálom!

A kis Skoda Fabia csaj…

• ...és Mrs. Charissa Dupin - nézek fel rá futólag.

• Igen, úgy van - mondja megadóan.

• Reméljük az építészethez több köze van, mint a jó parkolási szög megtalálásához.

• Bocsánat - hebegi. 

• Igen, nos  Alexander Goodwin vagyok, az épületszerkezettan tanáruk, bár ezt a tantárgyfelosztásukból már úgyis látták. Aki a Manchesteri Egyetemre jön az elkerülhetetlenül találkozik velem, akár szeretné, akár nem. Részemről nem támogattam a levelező tagozat indítását, mert véleményem szerint az építészetet levelező tagozaton nem lehet sem megtanítani, sem megtanulni...

A szünetben az egyetemi büfében a teámat iszom. Tényleg a karma. Charissa Dupin csatlakozik hozzám. 

• Szabad? - kérdezi, és türelmesen vár. Nyugalom és élvezd a teádat! - nyugtatom magam a tekintetem akaratlanul is végigsiklik a lábán, a tweed szoknyáján, a bőrcipőjén. Tetszik, ahogy öltözködik. Finom, hétköznapi, mégis elegáns. Van stílusa. Francia.

• Tessék! - mutatok a szemközti székre.

• Sajnálom, végleg elástam magam igaz? - kérdezi zavartan.

• Dehogy. Alapvetően azok közé a férfiak közé tartozom, akik szerint egy nőnek sem lenne szabad jogosítványt vagy mérnöki diplomát adni - felelem nyugodtan. Óvatosan nevet.

• Komolyan beszél? - kérdezi végül.

• A legkomolyabban. Tehát, építészmérnök szeretne lenni? - a teámat nézem. Aranylóbarna, mint a tigrisszemek a nő szemeiben.

• Lássuk csak. Nekem az építészet: szerelem.

• Sokan vagyunk ezzel - biccentek rá futólag. Szerelem. Nem szeretem ezt a szót. Túl nagy kudarcok társulnak hozzá. Nem merek ennek a nőnek a szemébe nézni. Félek tőle, hogy azért, mert első pillantásra is tetszett.

• A munkahelyem iskolázott be.

• Kötelező jelleggel? - pillantok fel rá a teám rezignált vizsgálatából.

• Igen, egy építészeti szakközépiskolában innovációs helyettes lettem, nem ártana értenem is hozzá, mármint az építészethez - bólint.

• Tehát nem építész lesz. 

• Nem kifejezetten házakat fogok tervezni - bólint rá mosolyogva. - De szeretem az építészetet. Érdekel. 

• Csatlakozhatunk? - érnek be a büfébe a csoport tagjai is. Némán biccentünk. Vége a beszélgetésünknek. Én visszaviszem a teáscsészémet és visszavonulok a tanári szobámba az emeletre.

Liam

A kávémba mintha még egy kockacukrot dobtak volna. A  feketém a csésze egyik szélétől a másikig hullámzik. Csak a tekintetemmel figyelem, hogy kifolyik-e a csésze szélén. Kisebb vulkánkitörés. A földrengés okozója a kávéházi asztalomnak ütődve egy iszonyat dögös kerek fenék, feszülős fekete gatyában. 

• Bocsánat, elnézést! - mentegetőzik a nő és végignézi a rombolás eredményét. - Kiöntöttem a kávéját? Rendelek önnek másikat!

• Semmi kár nem történt. Minden rendben - biccentek és visszafordulok az ügyfelemhez.

A manchesteri kávéházak kisebb irodává változnak a hétköznapokon. De néha úgy érzem már hétvégéken is. Mindenki vár valakit, vagy két időpont között várakozik. Laptoppal, jegyzetfüzettel, tabletekkel egy-egy kávé mellett.

Ez a nő is törzsvendégnek számít itt. Láttam már párszor. Ő is a tetőtéri emeletet szokta választani a kávéházban. Itt talán kisebb a forgalom ebben a három emeletes központi kávéházban. 

Manchesterben szakad az eső. Az ablaküvegen csorognak le a szürke esőcseppek. Elhűlt a kávém. Ahogy megemelem a csészét látom, mégiscsak kiömlött a kávé, legalább a fele. De micsoda fenék!

A 3D prezentációs megbeszélésem után az ügyfelem távozik. Ásítva nézek ki a manchesteri utcára. Valóban igaza van a lányomnak, Kimnek. Amióta előkészítőre jár rendszeresen beütemeztem szombat délelőttre is tárgyalásokat. Talán tényleg hiba. Összemostam a hétvégéket, a hétköznapokkal. Nem érzek különbséget. Az építészet, művészet. Nem lehet az alkotással leállni azért, mert hétvége van. Talán tényleg nem tudok leállni. S ebben a cégtársam alaposan hatott rám. Ő a Manchesteri Egyetemen tanít, most már szombaton is. 

Alex érkezik az emeletre. A szokott helyem felé veszi az irányt. Alig helyezkedik el hátranéz. A székét igazgatja:

• Mi van, a csajt nézed? - kérdezi torokköszörülve. Lehet elkapta a futó pillantásomat?

• Mi? Dehogy! - fordulok a kávém felé.

• De, őt bámultad! - vigyorog rám Alex. - Mi van, bejön? - Alex a válla fölött folyton hátranéz a csajra. Éppen az üres csészéjét viszi vissza a pulthoz  a nő.

• Ne fárassz, Alex! - kattogtatom a tollam.

• Állati dögös nagy feneke van - vigyorog rám az asztalra könyökölve Alex. - Lecsekkolom neked az infókat.

• Ne légy már hülye! - szólok rá, de Alex felemelkedik az asztaltól és a pulthoz lépve rendel.  Feszengve állok fel, hogy kövessem és megakadályozzam a baromságait.

• Heló, egy erős fekete tea lesz - teszi a tenyerét a pultra nyugodtan Alex és lehalkítva a hangját közelebb hajol. - A csajszi, akinek az az iszonyat dögös kerek feneke van fekete passzos gatyában. A haveromnak nagyon bejön, szeretne összejönni vele, tudod a nevét? -  kérdezi Alex. A pultos csak vigyorog. A pultnál újabb kávét rendelek. Szivárványszín körmök villannak a szemem sarkában.

• Az úrét én fizetem. Kiöntöttem a kávéját - élénkpink, sokszín pöttyös pénztárcája van. 

• Semmi szükség rá, már úgyis elhűlt! - fordulok felé. Az “iszonyat dögös fenék” tulajdonosa az.

• Kérem! Had kárpótoljam! - céltudatos nő. Olyan, aki tudja mit akar. Olyan, aki túl emanciált ahhoz, hogy hagyja, hogy egy férfi fizesse a vacsoráját. Olyan nő, aki inkább elrémiszt egy férfit.

• Dawn! - nyújtja felém a csupa szín ujjait. Minden körme más színre van festve és mégis baromira jól áll neki. A csaj kortalan. Fogalmam sincs hány éves lehet. De nem tini az biztos. Túl magabiztos és túl határozott hozzá. A csuklóján három karkötő is egymáshoz ütődve csilingel. Tele charmokkal, mindenféle mintákkal. 

• Liam! Örültem… mármint nem annak, hogy kiöntötte a kávémat - mosolygok rá futólag. Élénk színű felsője van. Nem szép nő. Inkább érdekes arcú. Talán csak a feneke teszi érdekessé fogalmam sincs. Egyszerre gondolom azt, hogy ez a csupaszín nő, rajz tanár, aki színek és ecsetek között tölti a napjait, elevenen, élénk rúzzsal és örökös optimista lendülettel. S gondolom azt, hogy ennek a kávéháznak a tulajdonosa, annyira magabiztos.

• Bocsánat sietek vissza, csak el akartam kapni a rendelését - húzza el a kezét a kézfogásból és már vissza is illegtette azt a dögös hátsóját. Azt hiszem mind követjük a tekintetünkkel azt a feneket.  Alex utánafordul az biztos. Úgy döntök az asztaluk felől közelítem meg a saját kis sarkomat a kávéházban. 

• ...csak a legszükségesebb szerint, hogyan oldjátok meg a kávéfőzést?

• Két kávégépet rendeltünk - feleli az ügyfele.

• Rendben… 

Az információ szerint mégiscsak lehet, hogy a nő kávéházában ülök. Érdekes. Alex csatlakozik hozzám és visszaülünk az asztalunkhoz. Visszafordulok a tervezőprogram felé.  Megcsörren a telefonom az asztalon.

• Szia, nem rosszkor? - fátyolos mélybúgó hang.

• Ne-em… - felelem.

• Még mindig dolgozol?

• Mindjárt indulok haza. 

• Hozhatnál egy négy személyes tálat valahonnan hazafelé.

• Ó, had találjam ki. Bármit is akartál, nem sikerült - dőlök hátra és kinézek az esőáztatta homlokzatokra.

• Igen. Honnan tudtad?

• Vanessa, túl jól ismerlek már - kattogtatom a tollam a jegyzetfüzetem felett.

• Bocsi.

• Semmi baj, akkor rendelj valamit, út közben felveszem.

• Szuper, kösz. Kim rendben beért?

• Úgy láttam Alex áthajtott néhány piros lámpán, de simán beértek. Csak tanuljanak is! - pislantok Alexre szemközt.

• Ügyes lány!

• Hümmm….

• Ne légy vele túl szigorú!

• Valakinek muszáj! - jegyzem meg feszülten.

• Jól van, siess haza! - Alex megemeli a szemöldökét és belekortyol a teájába.

Callie Backstage 3

 Callie Backstage 3

Írói válság. Nem tudok dönteni. Ma újra átrágtam magam a Firenze kontra itthon,  pestis-korona és múlt és jelen kérdésén. Most kicsit ősrobbanás hangulat van. Gondoltam valami olyasmira, hogy párhuzamba állítom a múltat és a jelent. Tehát minden szereplőnek van egy jelenkori alteregoja a helyszínt pedig ködben hagyom, hogy ne legyen érezhetően “hazai”

 A hétköznapi diskurzusban elvesztettem a fonalat, hogy hogy lehetne idősíkot váltani ügyesen. Reinkarnációsan. Azt hiszem itt van valami Battlestar Galactica rész a háttérben és valami ilyesmit akarna nekem sugallni, mint ahogy ott voltak azok a transzba esős jelenetek amiben a múlt jelenetei megjelentek. De csak tippelek, mert nem kérdeztem rá.

Nem akarom túlbonyolítani az egészet, jó lenne valami nagyon egyszerű módszerrel átlépni egyikből a másikba. De igen éreztetni, hogy ez a jelen személy, az aki a múltban az volt… micsoda bonyolult szerkesztés… némi történelmi élményért…

Erősen gondolkodtam, hogy végignézem a Medici-sorozatot, hogy inspirálódjak és addig átgondolom akarom-e ezt a 14.sz-i Firenzét…

Lehet egyszerre csak az egyik síkra kellene koncentrálni és megírni. Mondjuk megírom most a jelenkori jeleneteket és minden mást majd utólag toldok be, ha akarok…

Esélytelen lesz most ezzel foglalkozni… holnap már készülök a hétre… 

Callie Backstage 2

 Callie Backstage 2

Az az észrevételem, hogy bármennyire is húz a szívem egy történelmi regény megírásához, mégis a jelenkori történet lenne érdekesebb. A kérdéseimre feltett válaszok is ezt igazolták. Körülbelül fél órát vekengtem, míg elengedtem Dioneo pecsétgyűrűs kezét és hermelinszegélyes köntösét, és szőlőszemeket kapkodó nedves ajkainak felsejlő látványát a kert buja természetközeliségében és eltereltem a gondolataimból az Asszonyok Völgyében felállított elfátyolozott sziesztahelyek légyottjait. Búcsút intettem Dido királynő fenséges alakjának. Viszlát…

Ezzel lőttek a Dekameron fanficnek. Mert a Dekameron útján haladva részelemeket kiemelve és kiegészítve jelenetekkel az egy fanfic lett volna. Ismerős terep számomra. Amit általában szeretek is. Kutatni, átírni, mögé látni a valóságot.

Ha átültetem a szereplőket a jelenbe, azzal megváltozik a történet jellege is. Tehát döntően nem követhetem azt az erkölcsi vonalat, ami határokat szabott volna egy 14. Századi történetnek. ( Mint katolikusok, nincs válás, a szereplők nemesek szolgákkal stb.)

Tehát ezt a szálat elengedve végiggondoltam mi az, ami a leginkább kézzelfogható számomra. (Vagyis képes leszek megírni.) Mert ott kell legyek ebben az egészben én is. Az érintettségem mint képzeletem kivetülése tehát egy írói vizualizáció kell hogy legyen. Megadva a reális valóság és a fantázia keveredését. 

Kb. két perc után felállt a helyszín. Egyetlen utca, hazai környezet. 2020 utolsó hónapja, december, vagy utolsó napja. A szilveszter éj. 

Egy lapra tehát újra felírtam a neveket. Nézzük meg kik a szereplők és behelyettesítésük.

1. Pampinea - házas, Háromgyerekes anya, otthonról dolgozó könyvelő, karanténban

2. Filoména - házas, háromgyerekes anya,otthonról dolgozik, szerelme beteljesedik

3. Neifile - egyedülálló, otthonról dolgozó koronavíruson átesett lány

4. Filostrato -  egyedülálló, szüleivel él, korlátozások miatt nem dolgozó fiatal

5. Fiammetta -házas,  egy gyerekes anya kórházi dolgozó orvos

6. Elisa - házas,  egy gyerekes anya otthonról dolgozó tanárnő

7. Dioneo - elvált, menedzser,  egy gyerekes, erős kontakt miatt karanténban

8. Lauretta -  házas,  háromgyerekes egyéni vállalkozó, korlátozások miatt szünetel

9. Emilia - özvegy,  férje koronavírusban halt meg otthonról dolgozik

10. Pamfilo - házas, kétgyerekes igazgató, munkába jár

Eddig jutottam. A kérdés most már csak a narráció. Elgondolás szerint megírom az E/3-as bevezetőt és befejezést. A 10 szereplőnél pedig mindig az adott szereplő szerepéből látjuk E/1-ben a történetet. Ez működhetne? Milyen lenne így?

Callie Backstage 1

 Callie Backstage 1. 

A Dekameron-olvasást követően nem hagy nyugodni a Dioneo-Elisa páros. 

A narrátorok szerelmi élete. Megírtam a 28 oldalas cikkemet ( ami még mindig sorsára vár…)

és a 101. Novella  több min 300 oldala után mégiscsak meg akarom írni a regényt erről a 10 narrátorról

Tehát kik is ők?

Röviden a szereplők:

1. Pampinea - 28 éves, boldog házasságban él nem keres partnert a Dekameron alatt

2. Filoména - az ő szerelme teljesedik be a 2 hét alatt vkivel összejött

3.  Neifile - valaki nagyon szerelmes belé és ő tudja is

4. Filostrato -  a szomorú szerelmes, vki a jelenlévők közül a szeretője volt, de már nem az

5. Fiammetta - féltékeny, s házasságtörő szerelmet él meg jelenleg is Dekameronon kívül

6. Elisa - vélhetően az ő birtokán játszódik a történet

7. Dioneo - a vágyakozó szerelmes, vkinek el fogja nyerni a szerelmét, mert lenyugszik

8. Lauretta -  özvegy, és nem keres szerelmet a Dekameron alatt. 

9. Emilia - házasságtörő szerelmet él meg jelenleg is Dekameronon kívül

10. Pamfilo - vkinek tudja a titkát és igencsak siet hazafelé.

A három férfi Filostrato, Dioneo és Pamfilo mindhárman szerelmesek valakibe a 7 nő közül, konkrét céllal csatlakoznak a csoporthoz: el akarják nyerni a választottuk szerelmét. 

Mindenki házas. Vagy legalábbis volt már házas! Mindenki közelebbi-távolabbi rokonságban áll valakivel a csoportból.

Ennyit röviden a szereplőkről. 

Narráció:

Megint a nagy dilemmám. Hogyan kellene látni mindezt. 14 nap történetét fogom megírni. (két hétvége tehát plusz négy nap lesz, mosakodással és templommal és mindazzal, amiről nem írt igazán a Dekameron)

1. Váltott szemszög: minden nap az adott uralkodó szemszögéből látjuk a szereplőket. Tehát 1. Nap Pampiena 2. Nap Filoména és így tovább… 

2. Kiválasztok egy kettőst: Mint az Elisa-Dioneo párost és az ő szemszögükből látjuk az egész történetet, ők ismertetnek mindenki mást is a 14 nap alatt.

3. Egyetlen szemszög Dioneo… vagy… Elisa… végig az ő fejében vagyunk és az ő szemszögéből éljük meg mind a 14 napot. Vagy... végig E/3 ,tehát külső szemszögből narrációval írom meg végig a történetet.

A Dekameron is Firenzei indulással és Firenzei érkezéssel zárul. Ezt is bele kell venni. Város és vidék. Narrációban lehet a nyitó és záró fejezet akár egy teljesen külső narrátori személy tehát E/3-ban írva bemutatva a szereplőket rövid leírást adva róluk miközben halad a történet a Santa Maria Novella templomon belül. Tehát a szerkezet így lesz

0 - Firenze

1-10 ig dekameroni napok hétvégékkel együtt.

11 - Firenze

Helyszínek:

1- gondoltam egy teljesen jelen Dekameron szitut. Az álnevek a 10 szereplő marad, de jelenkori vidéki  magyar város templomi körzete és korona idején. Tehát 101. Novellához hasonló de a dekameroni jellemrajzokkal és történésekkel átültetve mai helyzetbe.

2- marad a Boccaccio felállás. Tehát 14. Századi Itália. Firenze és környéke, pestis és ettől történelmi regény történelmi környezetben. 

Mindazt leírom, amit Boccaccio nem írt le. A narrátorok mindennapjait a vidéki 14 nap alatt. A novellákból csak az a lényeg, amire utaltak vele. Tehát a történetmesélés időszakán kívüli események lesznek az én témám.

Előzetesen ennyi. Ha ezek eldőltek utána mehet minden tovább. Szerintetek, hogyan?