A fájdalom húrja

 A tenyeremmel hallgattatom el a húrokat, amik még halkan búgnának tovább. A szemem sarkából mozgást érzékelek. Odakapom a fejem. A zeneszalon ajtajában Picar de Noir meglehetősen megázott ruházatban áll. Az esőcseppek csendesen kopognak az ablaküvegen.  Elegánsan biccent a fejével. Én is felállok és enyhe fejbiccentéssel viszonzom az üdvözlést.

• Szép, de szomorú Miss Leinster - jegyzi meg. 

• Ez egy szerelmes dal Lord de Noir - felelem szárazon.

• Csak szomorú szerelmes dalokat ismer Miss Leinster?

• A szerelem fáj. Ezt még nem tapasztalta Monsieur? - emelem meg hűvösen a szemöldököm.

• Valóban - nem volt egyértelmű a válasza. Tehát némán nézem tovább. - A bálon, az a táncdallam, az vidámabb volt.

• Kevés vidám dalt ismerek ezen a hangszeren - érintem meg futólag a hárfa szépen faragott fáját

• Mi az oka? - érdeklődik.

• Leinsterben tanultam hárfázni. Írországban minden tartományban más bárdközpont működik. Leinsterben a szerelmes és szomorú dalokat tanítják.

• Máshol?

• Máshol altatókat. Jobb lenne?

• El tudok képzelni bizonyos élethelyzeteket, amiben hasznos dolog altatókat ismerni - elmosolyodik, és én is.

•  A sógoromék még a városban vannak. Hozassak teát Monsiuer de Noir? 

• Nem, köszönöm.

• A sört jobban kedveli? - kérdezek rá.

• Az ír sört? - mosolyog szélesen.

• Egyenesen Dublinból hozott ír söreink vannak. Magam csapolom önnek.

• Egy nő, aki tud sört csapolni? Ezt nem hagyhatom ki. 

• Írországban úgy tartják egy lányból se lehet jó feleség, aki nem tud tökéletes Guinness-t csapolni a férjének - indulok meg a pince felé.

• Már értem miért akartuk annyira azt az uniót Írországgal - jegyzi meg nevetve. 

• Merre találom a tulipán formájú poharakat? - kérdezem az első konyhalányt, akivel találkozom. Nem válaszol, sietve maga hoz tálcán nekem a kért poharakból. Leemelem a hárfamintás poharat a tálcáról.

• Jöjjön közelebb, titkot árulok el - intem magamhoz a konyha közepén álldogáló de Noirt és suttogóra fogom a hangom. - Az igazi ír sörcsapolás titka: pontosan 45 fokos szögben kell a poharat a csap alá tartani, így kell a poharat háromnegyedig tölteni, vagyis a hárfa jel feléig, folyamatosan kiegyenesítve a poharat. Ha ez kész félretesszük pihenni a sört. Ha a sör leülepedett, akkor kell a pohár közepébe célozva lassan adagolni tele a poharat, úgy hogy a krémes habot ne kavarja fel a rátöltés - a kezébe adom a poharat.  - Íme Írország íze Monsiuer De Noir! - visszafordulok a csaphoz és magamnak is csapolok egy pohár sört. - Írországban orvosságnak tartják a fekete sört, még terhes nőknek is felírják napi egy pin fogyasztását. Mire igyunk Monsieur?

• Lássuk csak - forgata a söröspoharat a kezében Picar de Noir. -  Azt mondta, a szerelem fáj. Miss Leinster, szerintem, csak a viszonzatlan szerelem fáj. Igyunk a boldog, viszonzott szerelemre - válaszolja meg azt a megválaszolatlan kérdést.

• S hogy mindketten megtaláljuk! - bólintok rá, és mosolyogva felé emelem a poharam.- Picar?

• Eliza? - vékony, csábos félmosoly a válasza, az a mosoly, amivel bemutatkozott. - A szerelemre! - és nagyot kortyol. 

• Nem így kell inni - nevetek rá.

• Hát hogyan? - néz rám meglepetten.

• Nem kell elkapkodni. Előbb a habot kell szürcsölni, egészen addig, amíg el nem érjük a sört, amiből szintén szippantunk kicsit. Lassan és kortyonként kell inni a Guinnesst.

• Igenis! - csapja össze a bokáját meghajolva Picar. Elnevetem magam. - Mindent a szakértőtől! - elmélyülten, egymás mellett csendben kortyolgatjuk a sörünket. - Egy igazi ír honleány… - néz rám, annyira különös a tekintete. Fekete mint az ír sör, a poharunkban. Nem tudom értelmezni azt, ahogy rám néz. Elfordítom a fejem.

• Már én annyi mindent mondtam magamról, de semmit nem tudok rólad - nézek végül vissza rá.

• Mi érdekel? - kérdez rá sóhajjal kísérve. - Északon élünk. Közel az Ír-tengerhez - vigyorog. - És a skót határhoz. Az én családom története is évszázadokkal nyúlik vissza. Egykor hasonlóan őrgrófok voltunk, a skót határnál. Manapság folytonos birtokvitáink vannak a szomszéd földbirtokossal.

• Mi az oka?

• Egy régi szerelmi ügy.

• Mondtam: a szerelem fáj - ráncolom a homlokom nevetve. Végignézek rajta. - Kitalálom: van bátyád. 

• Úgy van - biccent hozzá. Tudja, hogy ezzel mindent elmondott magáról. Vagyis nem örököl. Legalábbis jelentős vagyonnak bizonyosan nem lesz birtokosa. Szerény járadékot kaphat. Neki is egy lehetősége maradt: jól házasodni. A válogató párosodás. Egyszerre megkönnyebbülök. Picar de Noirnak nem én vagyok az ideális választás. Vagyis nem akarhat tőlem semmit. Igazán felszabadító érzés. Megszűnt a szorongásom a társaságában. Picar de Noir nem akar tőlem semmit. - A bátyám...Még lemondhat az örökségről - vigyorog rám. Mindketten tudjuk, hogy ennek aztán igazán elenyésző az esélye.

• Ha ez vigasztaló kicsit is, én is másodszülött vagyok, és még öcsém is van - nevetek rá. 

• Akkor mi másodszülöttek, tartsunk össze. 

• Erre inni kell! - emelem felé a poharamat. Megisszuk a sörünket. 

A sógoromék megérkeztek a városból. A nővérem meglepetten néz ránk, ahogy Picar társaságában visszatérek a szalonba.

• Örültem a beszélgetésnek Monsieur! - bókolok Picar felé.

• Részemről az öröm Miss Leinster - hajol meg felém Picar, és esküszöm kacsintott. A nővérem belém karol és a saját szalonjába húz magával. Bezárja ránk az ajtót.

• Picar de Noir, komolyan? - suttogja széles mosollyal.

• Mi van vele? - emelek fel egy kézimunkát a kosárból és folytatom a hímzést. - Gazdag nőt keres magának, akárcsak én férfit. 

• Gondolod?

• Még téged is jobban feleségül vett volna, mint engem. Minden másodszülött vagyonos házastársat keres.

• Egy valamit elfelejtesz kishúgom - ül le velem szemközt Emilia.

• Mit?

• Vagyon a vagyonhoz házasodik. Gazdag a gazdaghoz.

• És Charles?

• A szépség és a szerelem némileg változtathat a törvényeken - bólint rá Emilia.

• Akkor még semmi sincs veszve számomra sem. Bár szépségben nem érek fel hozzád. A szerelem az egyetlen esélyem. A szerelem, amire nincs magyarázat. El kell érnem, hogy belém szeressen. 

• Kicsoda?

• A márki természetesen.

• Picarnál nagyobb az esélyed rá. Hacsak már most nem zúgott fülig beléd.

• Dehogy! Semmit sem értesz a másodszülöttek problémáiból - jelentem ki.

• Én csak azt mondtam ne beszélj Monseiur de Noir helyett. Fogalmad sem lehet, mik az ő elgondolásai. Korlátozódj csak a magad nevében beszélni, ha nem ismered egészen pontosan mások szándékait.

• Legyen. Nem ismerem Picar de Noirt - simítgatom a hímzés mintáját. - Hogyan érhetném el, hogy belém szeressen?

• A Monsieur?

• A márki! - Emilia elmosolyodik.

• Hárfázz neki! - javasolja. - Abban jó vagy. Kiemelkedően jó. Errefelé nagyon kevesen tudnak versenyszinten hárfázni.

• Adjunk egy hárfa-estet! Amire Charles meghívja! - eresztem a szoknyámra a hímzést izgatottan.

• A hárfa-est rendben van, de olyan személyt kell szereznünk, akinek a meghívását a márki nem utasíthatja vissza - néz rám cinkosan Emilia és feláll.

• Lord Delaval! - kiált Emilia, ahogy átmegy a férje dolgozószobájába. Izgatottan szökkenek a nyomába. - Nevezzen meg egy őrgrófot, akinek van hárfája és estet is adna Cheshire megyében! - néz a két férfira várakozóan Emilia. Charles komótosan szívja a szivarját.

• Picar, a bátyád, adhatna hárfaestet. Ő őrgróf és van bérleményetek Cheshire-ben.

• Már csak hárfát kell szereznünk - áll fel Picar. - Miss Leinster, kik készítik a legjobb hárfákat? - lép közelebb.

• Az első hárfát egy ír óriás készítette a világok hajnalán. A tenger partján, egy óriási hal csontvázára feszülő inak közt a szél ki-be járt, s a kifeszített húrok közt a szél andalítóan muzsikált. Amitől az óriás pörlekedő felesége álomba merült. Ezért ha az asszony veszekedni készült vele, akkor az óriás elővette a hárfát, és az asszony mély álomba szenderült.

• Akkor szerzek egy óriást, hogy készítsen nekem is ilyen hárfát - sétál el mellettem Picar de Noir. Csendes nevetéssel kísérjük a megjegyzését.

• De az is megteszi Monsieur de Noir, ha itt Londonban felkeresi Sebastian Érard  hárfakészítőt. Úgy tudom Angliában az ő hárfái a legjobbak - mosolygok vissza rá.

• Hárfát könnyebb lesz szerezni, mint  jó hárfást. Chesire-ben fél tucat nőt sem ismerek, aki tisztességesen tud hárfán játszani - jegyzi meg Picar.

A hárfa-est különlegesnek számít Chesire-ben. Picar megállapítása tökéletes volt. Kevesen játszanak hárfán Angliában. Ez ír hangszer. Itt kicsit idegen. Írországban minden valamire való zenét tanuló ifjú hölgy tanul hárfázni, még ha nincs is saját hangszere akkor is.  Emilia is játszik. A márki is eljött. Ahogy Emilia mondta. A megfelelő személy meghívását nem utasíthatta el. Egyszerre találkozott ezen az esten észak és dél. Couer de Noir komoly, szűkszavú és nagyon reprezentális, távolságtartó lord. Kicsit félek tőle azt hiszem. Pedig eljátszottam a gondolattal, hogy mint elsőszülött, éppen lenne miről tárgyalnom vele, ha feleségül kérne. 

Miközben a hárfa húrjait érintem  megállapítom, hogy első osztályú hangszerrel van dolgom. A legújabb Sebastian Érard-féle hárfa, Londonban készítették. Szépen szól. Tökéletes este. Én mégis tökéletlenül boldogtalannak érzem magam. Hiába fésülte elegáns fonatba és sütötte órákon át hullámokba a hajam Emilia szolgálólánya. A márki érdeklődése felületes, a minimális társasági udvariassági formulákat tartja csak be. Talán a hangszerrel sírok én is, csupa fájdalmasan szomorú dallam. Nem tudom én veszem-e át a hárfán pendülő dallamok hangulatvilágát, vagy fordítva, én adom át a belső hangulatomat a hárfának. Igaza volt Picar de Noirnak, csupa lehangoló dalt ismerek, mind mélabús és szomorú. De semmi más nem fakad ki az ujjaim alól. 

A történet szerint az írek főistene Dagda teremtette a hárfát hárfással. Mikor a hárfás felesége gyermeket szült, az első gyermek születésekor az asszony szomorú volt, a férje játszani kezdett és a húr átvette az asszony érzelmeit és az a fájdalom húrja lett. A második gyermeke születésekor az asszony boldog és vidám volt, a második húr a vidámságé lett, a harmadik gyermek születésekor  az asszony elaludt, nem érzett semmit, létrejött a nyugalom húrja. De a hárfás nem szólaltathatta meg egyszerre a három húrt, mert akkor felcsendült volna a tökéletesség hangja. Így mindhárom fiú csak a saját dallamát tudta játszani.

Talán most is így áll a helyzet. Csak a saját dallamomat tudom játszani. Csak a fájdalom húrját ismerem. A boldogtalan, viszonzatlan szerelem húrját. S a hárfa átveszi az én érzelmeimet. Csendesen hagyom el a pavilon gyertyafénnyel világított, virágokkal díszített, zenével töltött terét. A de Noirok Chester melletti bérleménye is szép.  A murván léptek hallatszanak mögöttem. A rózsasor másik oldalán sétál mellettem, hozzámigazítja a lépteit. Picar az.

• Igazad volt - sóhajtom. - Csak lehangoló dalokat tudok. Remélem nem adtam át a hangulatomat a társaságnak. Végleg elrontanám ezt az estét, pedig nem akartam.

• Szerencsére nem egész estére foglaltad le a hárfát - tép le egy angol rózsát. - Ki okozza ezt a fájdalmat? - kérdez rá, miközben átadja a rózsát a virágágyás szélénél.

• Hogy ki? - forgatom meg az ujjaim közt a virágot. - Senki.

• Szóval titok. Kire vágysz titokban, Eliza? - fanyar félmosoly. A fejemet ingatva nézek fel rá. Tényleg ennyire egyértelmű a bánatom oka, vagy Picar de Noir hangolódott rám ennyire?

• Szabadságra - suttogom.

• Miféle szabadságra gondolsz Eliza?

• Önállóan, mások befolyása nélkül élni az életem. Hogy azt tehessem, amit a szívem súg. Nem törődve a következményekkel. Lesz, ami lesz. De legalább végre lélegezni, végre élni! 

• Eliza…

• Köszönöm a rózsát! - suttogom és sarkon fordulva elszaladok.

Tánc az örökzöldek alatt

TÁNC AZ ÖRÖKZÖLDEK ALATT

 

A nevem Eliza Leinster. Ez nem egy közönséges, átlagos név. Leinster, Írország keleti tartománya, régen évszázadokkal ezelőtt őrgrófsági terület volt. A családom tagjai Leinster királyság őrgrófi címét viselték, de a cím idővel megkopott. Angliában néhány évszázaddal ezelőtt jelentek meg a Leinster tartományból érkező ír telepesek és kolóniákat hoztak létre. A családomban a cím öröklődött, de idővel vagyon nélkül. Leinsterként továbbra is erős kapcsolódásunk maradt az ír területekkel. Apám az Angliával történt unió utáni ír lázadás során vesztette életét.  Anyám felszámolta írországi életünket, és Angliába költöztünk, egy kicsi kétszintes fehérre vakolt vidéki villába és a hozzá tartozó birtokra egy Grasmere nevű falu közelébe. Anyám nem akart újra házasodni, élvezi függetlenségét, özvegyként. Titkon mindig is erre vágyott. Függetlenségre. Ez az érzés, erősen tovább él bennem is. Talán ez az ír lázadó szellem. Mindenféle elnyomás ellen. 

Alapvetően az a megállapításom kétféleképpen nyerhetünk függetlenséget és boldogságot. Mint anyám, özvegyként. Vagy mint a nővérem, egy megfelelő házasságban. A férjezetlen lányok, mint amilyen én vagyok, mindenki céltáblájává válnak idővel. A vidéki életbe legalább el lehet menekülni a tekintetek elől.

 

Itt Grasmereben a falu felől érkező füst megül a tájon, a tó felett szétterül. Fehér szellem. Mozdulatlan. Szürkésfehér jelenés. Sosem láttam ilyesmit. De itt folyton látható. A hegyekkel körülzárt kis településen, a kémények túl sokat füstölnek és fojtogató lesz a levegő. Anglia idegen levegője. Itt írek vagyunk, ott...angolok. Apám halála óta, mintha kivetne a világ és a társadalom minket. 

 

A nővérem itt ment férjhez a közeli Cheshire megyébe. Rájöttem, a nővérem nélkül a vidéki élet még unalmasabb. Ezért folyton kérem, hogy látogasson meg, és mozdítson ki a tó és füstszelleme fojtogató levegőjéből. Most is kértem, hogy jöjjön értem és vigyen el Cheshire mozgalmas városaiba, ahol sokkal több a szórakozási lehetőség is. Talán az öcsém kirobbanhat ebből a nyomott vidéki életből, az ő taníttatása most a legfontosabb.  Az özvegy anyám, és titkon én is az öcsémben bízunk. Ő Leinster, férfi, akinek a védelmében mi függetlenül élhetünk és főként: boldogan. A Leinster család életben maradása. Ő még lehet itt politikus is. Nekem a nővérem példáját követve… férjhez kellene mennem...

• Eliza! - összehajtom a nővérem levelét és a kendőmet összehúzva magamon lesietek a lépcsőn.
• Előresétálok, Emilia elé! - kiáltok be anyámnak, ahogy suhogó szoknyával kilépek a villa ajtaján.  A nővérem, most már Lady Delaval, meglátogat minket. 

 

A fogatról elegáns, divatos ruhában lépked le a nővérem. Magasabb nálam, és szebb is. Alkalmazkodóbb. Olyan fajta nő, aki a házasságban teljesedik ki. Tud feleségként élni. Függetlenedni. Saját háztartást vezet. 

• Emilia! - magamhoz szorítom. 
• Sápadt vagy Eliza.
• Tudom. Beteges a külsőm. Itt soha nem süt a nap. Folyton csak füst és pára, köd és eső. Már hetek óta. Amióta Miles az iskolában van, itt megállt az idő -  Emiliába karolva indulunk dombnak fel, a tó fölé magasodó házunkhoz. 
• De a szemed rendkívüli, még mindig, izgatott lázadás - néz rám oldalt a nővérem. - Anyánk jól van?
• Mindenki jól van - nyugtatom.

 

Emilia az ágyamra ül.

• Ez egy igazán szép szoba. Tetszenek a virágaid.
• Hortenzia.
• Még csak nem is hallottam soha.
• Hortenzia, holland királyné után. Igazi kincs és egyre népszerűbb az angol kertekben, anyánk szerint kisebb vagyont fizettem érte. Eredetileg Japánból érkezett Európába. Nehéz elérni, hogy kék színe legyen. Ez azt hiszem az én kertészeti sikerem eredménye -  Itt vidéken nem sok más szórakozás akad, a villa körüli kertben szoktam kertészkedni. Emilia a virágokat nézi, én meg Emiliát. Nem ok nélkül hívtam el Emiliát. A hajkefémet áthúzom a tincseimen. A gyertyafényben aranybarna a hajam. - Emilia! Mond… Ő megházasodott már? - Emilia a hortenziák felett rámnéz.
• Timothy Weymouth, Dorset márkija? - kérdez rá. Ő tudja. Rögtön tudja. Olyan jól ismer. Ismeri a gondolataimat és vágyaimat. Jó testvér.

 

Átsimítom a hajam.

• Igen, ő - érzem, hogy nedvesebb lesz a szemem.
• Nem. Eliza, még nem házasodott meg - az asztalomon nézelődik.
• Ó hála az égnek!
• Túl kellene már lépned ezen Eliza.
• De nem tudok. Ő a legszebb férfi, akit valaha láttam. Na, ha ő kérne feleségül… nem mondanék nemet. - Lord Timothy Weymouth-t egy bálon pillantottam meg először. Egy quadrille táncban. Még csak nem is az én táncpartnerem volt. Csak egy négyest alkottunk. - Idén jobb lesz. Az év végére márkiné leszek! 
• Nem fogod érdekelni.
• Miért nem?
• Mert ő egy márki!
• Én is egy márki leszármazottja vagyok! - csattanok fel, majd hozzáteszem: - Még ha évszázadokkal ezelőtti is.
• Ő gazdag! Nem gondolhatod, komolyan, hogy kicsit is érdekelni fogod.
• Te is Lord Delaval felesége lettél!
• Az más, egészen más.
• Miért más?!
• Mert akkor még apa élt! 
• Minden más lenne, ha még élne igaz? - húzódom vissza. - A Leinster név már csak egy szépen csengő név,  igazi vagyon és birtok nélkül - dobom vissza a tükör előtti asztalkára a hajkefémet.
• Eliza, te mindig is túl nagy álmokat kergettél! Túlfeszíted a korlátaidat!
• A saját jövőnket mi alakítjuk nemigaz? - fordulok meg a széken és Emiliára mosolygok. - Tehát nővérkém? Ugye… magaddal viszel? Vagy belehalok a szerelembe!

 

A nővérem ruhái között válogatok. Ő egy Lord felesége. Bőven van ruhaválasztéka, amit igazán kölcsönadhat a húgának valami különleges darabot, különleges alkalmakra, mint ez a mai.

• Mit keresel? - csippenti a fülébe az igazgyöngy fülbevalóit Emilia.
• Olyan akarok lenni, mint ő! - bökök a kis miniatűr másolatra. Mellportré.
• Beauharnais Hortensia Eugénia, Bonaparte Lajos, Holland király neje?- kérdezi Emilia.
• Igen. Ő a maga sorsának kovácsa. Micsoda kapcsolatok! Az anyja Jozefin császárné! A mostohaapja egy híres hadvezér és császár, ki ne ismerné Európában Napóleon nevét? Anyánk is igazán újraházasodhatna, legalább ilyen jó házassággal. És mind a szerelem megszállottjai!
• Franciák! szúrja közbe fújtatva Emilia.
• Prűd vagy!
• Dehogy, csak ismerem a történetet és egyáltalán nem rajongok ezekért a furcsa családi kapcsolódásokért. A lány a saját anyjának a sógornője lett!
• És egy gyönyörű virág névadója, plusz… népdalokat is szerzett, írt is, kiadta a műveit! Királyné lett!
• Napóleon tette azzá!
• Mondtam, hogy jó kapcsolatai vannak – érvelek. Ez jó lesz! – emelek ki egy mélykék bársonyruhát. Szinte királyi kék. Akár Hortenzia! Buggyos kék ruhaujj, és mell alatti gyöngysorminta. – Felvehetem ma?
• Ha ez a vágyad – érinti meg az igazgyöngy nyakláncát Emilia.
• Ott lesz? Biztos, hogy jönni fog Timothy Weymouth? – tartom magamhoz a finom bársonyruhát.
• Csak egy flancos kis márki – rázza a fejét Emilia.
• De gazdag!
• Valójában nem is ő tetszik neked, hanem a vagyona, igaz?
• Nem is tudom. Természetesen sokkal szebbnek tűnik a szememben, a vagyona fényében, nem is tudom elválasztani a kettőt egymástól. De szerencsére nem is kell – pördülök egyet a ruhával.
• Mehetünk kedvesem? – kopog be az ajtón Emilia férje.
• Charles, még Eliza öltözködik – húzza be az ajtót Emilia maga után.

 

A nagyvárosi bálokban rengetegen vannak. Elviselhetetlen a meleg, alig lehet levegőt kapni és szinte egymás szoknyáját tapossuk. Nagy a zsivaj, mindenki beszél és nevet, a zene és a tánc zaja keveredik egymással és folyton kerülgetni kell az embereket. Akár egy birkanyáj közepén állnék, ahol a sok birka közt keresek egyet. Emilia puncsot iszogat mellettem.

·       No, látod már? – kérdezi érdeklődve.

·       Nem, sehol – állok lábujjhegyre és nyújtogatom a nyakamat, hátha magasabb leszek és több mindent látok. A karzaton a zenészek mellett jobb lehet a kilátás. Végülis Leinster zászlaján egy hárfa van… zenészként tökéletesen látnám hol van Dorset márkija. A hárfa pedig Írország egyik jelképe…

·       Azt hiszem játszom a hárfán kicsit – pillantok Emiliára.

·       Most?

·       Miért ne? Éppen szabad a hárfa – sietek el a tömegben és helyet foglalok a hárfánál.

 

 

Az ír mondák szerint a hárfán háromféle dallam szólhat. Szerelmes, vidám, vagy altató. A vidám a tündérek tánca az örökzöldek alatt. Egy táncdallamba kezdek, de közben a tömeget fürkészem. A végeláthatatlan táncosok tömege a lábaim alatt forog most a karzaton túl, amikor végre meglátom, akit kerestem. Szőkésbarna vállig érő haj, melegbarna szemek, és a legszebb, legdivatosabb öltözet, amit el lehet képzelni. Elegáns angol úr. Arannyal hímzett mellényben van és szépen kötött nyakkendőben. Szépen borotvált arc. Ezen a férfin minden tökéletes. De éppen ezért, elérhetetlen. Szinte túl tökéletes. Olyan, mint egy tündér, aki legszebb képében jött le táncolni az emberek közé. Timothy Weymouth, Dorset márkija. Huszonnégy éves és mérhetetlenül gazdag. Az övé szinte a teljes megye.

 

A zenészek hozzám igazítják a dallamot, észre se veszem, hogy az én ujjaim alatt elhal a hárfán a dallam, de a zenészek tovább játszanak. A virágokkal díszített karzathoz lépve a lenti forgatagot nézem. A táncban az én márkimat, aki nem is az enyém.

·       Eliza! – Emilia férje, Charles Delaval szólított meg. Egy sötétbarna, göndör hajú, magas fiatalemberrel áll mellettem. A fiú arcán vékony ajkai hetyke félmosolyba rándulnak. – Had mutassam be a fiatalembert, s vadásztársaságom tagját: Picar de Noirt! A héten együtt vadászunk a környéken.

·       Nagyon örvendek, Monsieur de Noir! – bókolok, de megfogja a kezemet és a kézfejemre csókol. Kábé egy kezemen meg tudom számolni kik csókoltak már nekem kezet. Köztük most ez a fiú.

·       Eliza Leinster, ön gyönyörűen játszott ma este! – mosolyog rám. Valószínűleg nők tucatjait ejti rabul ezzel a kézcsókkal és ezzel a különös mosollyal és tekintettel, de nem engem.

·       Mégis mit gondol? Egy ír druidától tanultam hárfázni. Mindent tudok a hangszerről, amit kell – emelem meg a szemöldököm. A sógoromra pillant egy rövid villanás erejéig. Táncolni is szokott Monsieur de Noir, vagy csak a madarak röptét kíséri figyelemmel?

·       Ha szabad a következő táncra Miss Leinster, örömmel bizonyítom, hogy táncolni is szoktam – biccentéssel fogadom és a tánctérre vonulunk a karzatról. Pontosan tudom, hol táncolt Dorset márkija, tehát csak egy partnerre volt szükségem, hogy besoroljak a hölgyek közé. Úgy igazítom, hogy Timothy Weymouth melleti páros legyünk. Picar de Noir legalább olyan magas, mint Dorset ifjú márkija. De az egyik aranyban fénylik, a másik sötét bársonyban. A kettősöm következik a márkival. Szinte szikrázik a kezünk, ahogy megérintjük egymást. Nyirkos lesz a tenyerem az övében. Nyugodt és derűs a márki, mint mindig.

 

 

Az íreknek van egy szokásuk. A költők és varázslók ünnepén a fiatalok áttáncolnak egyik faluból a másikba. Közben az öregek figyelik a táncolókat. A legszebben táncoló és leggyorsabban célba érő párt kiválasztják. Úgy tartják, akik megnyerik a versenyt, azok egy éven belül összeházasodnak. Szeretnék ezzel a márkival kitáncolni a világból is. Csak láthassam, csak vele lehessek. Milyen végtelenül elérhetetlenek a vágyaink, ha lepillantunk a nekünk kijelölt útról.

 

 

A kis fehér ló

 A kis fehér ló, a Holdhercegnő alaptörténete

 Goudge a történetet egy évszázaddal megírása előtti idősíkba helyezte, 1842-be. Nem meglepő, ha megfigyeljük a női szereplőkre helyeződő hangsúly alapvető jellemzőit. Újra és újra az a hangsúly, hogy Máriának meg kell tanulnia elfogadni és megtestesíteni a női erényeket:

1.      Légy engedelmes!

2.      Ne tegyél fel kérdéseket!

3.      Légy áldozatkész másokért!

4.      Ne légy büszke!

5.      Bocsáss meg mindent!

6.      S mindenekelőtt: ne veszekedj!

 

A történetben a férfiaknál a nőket mindig jobban hibáztatják. Kivéve a nevelőnőt, mert az jámbor volt, szerény és engedelmes. Természetesen ez azt eredményezte, hogy elveszítette a szeretett férfit, és szolgává vált.

Miss Heliotrope kezdetben szegény pap lánya volt. A szegény embereknek szegényeknek kell maradniuk és boldognak lenniük, és nem szabad megpróbálniuk megváltoztatni társadalmi helyzetüket

A férfiak, olyan gonosz dolgokat csinálnak, mint például, hogy az a tervük, hogy visszaszerezzék örökös földjeiket, vagy a nyulak orvvadászata tűnik bűnüknek, és hogy a titokzatos és félelmetes fenyőerdőben élnek, a de Noir várban.

Holdszállás megihletésére állítólag a devoni Compton Castle ihlette Elizabeth Goudge-t.

http://vipauk.org/enter/muse/we/w19.html

 

A könyvnek Angliában van egy „gyűjtői” kiadása is színes táblákkal és térképpel is. C. Walter Hodges illusztrációival.

J.K. Rowlingnak is ez volt a kedvenc gyermekkori története.

Az én Holdhercegnő-történetem

 No.1. Akkoriban, a Cinema City moziban dolgoztam, jegykezelőként, diákmunka volt és többször láttam a Holdhercegnő előzetesét. Nagyon tetszett és érdekelt volna. De a filmet végül nem hozták a moziba. Sajnos. A férjem ( akkoriban még párom) is látta az előzetest és azt mondta: szerintem ez neked való lenne. Ő vette meg a filmet DVD-n nekem ajándékba ( azóta is "bánja", hogy mit vett nekem :) ) mert néhány hét alatt elvarázsolt a történet. Tudtam, hogy Maria és Robin története nem érhetett itt véget. 

No. 2. A könyvtárban kezdtem keresni és elolvastam az eredeti Holdhercegnő történetet. Már ezen a könyvön is a filmes borítós Maria szerepelt vörös bársonyruhában. Új kötet volt, senki sem olvasta előttem. Amikor a könyvtárba visszavittem a könyvtárosnő lecsapott rá, hogy nahát ezt a könyvet eddig nem is látta... és félretette magának...:) a Holdhercegnő hatás :)

No. 3. Volt egy nem használt blogom. Ugyanez a háttér, a rózsaszín, szürke repülős madarakkal csak a tartalom volt más.

No. 4. Éppen nem írtam semmi más történetet. :)

No. 5. Elkészítettem a fejlécet, ami 10 éve nem változott :) Tanulva az előző oldalamból, ahol havonta váltogattam az elején. S aztán egyre kevésbé... tehát letisztult végleges arculatot adtam az oldalnak.  csak az oldalsáv bővült.

No. 6. Megírtam az első rendszerező bejegyzést elsősorban magamnak, hogy a film és a könyv kettőséből mit fogok én követni.

No. 7. És elkezdtem írni az első történetemet... Azt tudtam, hogy Robin és Maria legyen, folytatásként, de valami átmeneti címet kerestem. Akkor még nem is volt előttem tiszta, hogy a Fenyvesek lordja az egész Robin és Maria ciklusra vonatkozik majd, vagy csak arra az egy történetre. Akkor még csak meg akartam írni valami folytatást. És belekezdtem...

No.8. Akkoriban még hírből sem lehetett hallani SEO elvekről és egyéb landing oldalakról meg minden ilyen google-keresőmotorokról, de azt tudtam, hogy a keresőben úgy jelenik meg valami, ha egy oldalon többször előfordulnak ugyanazok a kifejezések, amikre rákereshetnek, akiket érdekel a téma. Ezért került a fejléc alá is az idézet Robinnal és Mariával és Holdhercegnővel, és ezért választottam ki az oldalsávba is azt az egy-két idézetet. mind "landing" és "SEO" funkciót töltött be, hogy akiket érdekel a Holdhercegnő azok előbb-utóbb ide találjanak.

No. 9. Megjelentek az első kommentelők, sokáig csak a keresztnevek, karakterek nélkül. Ez volt az első néhány hét és hónap.

No. 10. Megjelentek a klón-oldalaim. Hirtelen felszaporodva néhány hónap alatt, akkoriban volt talán 12 holdhercegnős oldal is. általában ez a linkcserés időszak volt, de ahogy eltűntek az évek alatt, úgy levettem őket a linkek közül is.