Viszlát Chelsea_17

Chelsea

 

Manchesterben a két ünnep közt sem esett a hó.

Azt hiszem elvonási tüneteim vannak.

 

Nem tudom pontosan azonosítani, a sportfogadástól vagy Corn miatt van elvonási tünetem. Melyikre van nagyobb szükségem?

 

… de karácsony este nem beszéltünk meg újabb találkozót Corn-nal és valahogy az után az este után nem akartam én felhívni.

 

Mit is mondhattam volna neki?

Köszönöm, hogy velem töltötted a karácsonyt?

 

Vagy jó volt, hogy nem kellett egyedül és magányosan lennem karácsony este?

 

Vagy, hogy jót játszottunk?

 

Vagy nem akarnád elveszíteni velem a kontrollt?

 

Nem, nem ilyet sosem mondanék neki. Micsoda ostobaság!

Hogy is gondolhattam ilyesmire!

 

Inkább lemegyek a fogadóirodába, ott legalább kevesebb hülyeség jut már eszembe. Megakad a szemem néhány csapatnéven. Exeter. Leicester. Hull City. Forest Green. Jól hangzanak. Elég jók ahhoz, hogy pénzt tegyek rájuk.

 

Miközben feladom a szelvényt ott cseng a fülemben Corn hangja: Nem teszünk impulzív fogadásokat.

 

Szinte hallom Corn dorgáló hangját, mintha mellettem állna:

Nem kedvelhetsz pusztán azért, mert tetszik a nevem és a szabályrendszerem és vonzónak találsz!

 

Felnevetek magamban a gondolataimon.

Ez még paródiának is rossz gondolat. Corn így fogalmazna természetesen:

Nem kedvelhetsz egy csapatot pusztán, mert tetszik a neve.

Nem alapozhatod a pénzedet ilyesmire ez nem átgondolt stratégia. Nem tippelhetsz csak azért egy csapatra, mert megtetszett a neve!

 

Vagy Corn szigorú szabályai szerint: Házasság nélkül nincs szex!

 

 

Ahogy megy le a nap és látom, hogy sorra bebukják a csapatok, amikre tettem teljesen elkedvetlenedek. Miért is nem hallgattam Cornra? Hiszen megmondta! Pontos szabályaink vannak! Miért csinálok ilyen hülyeségeket?

 

Nem a fogadás hiányzik, hiszen fogadtam. Egyszerűen Corn nélkül nem megy. Hiába van szerencse lóhere ír nyakláncom, és lóherés kulcstartóm, rengeteg szabályom, amit Corn mondott, azt érzem, hogy ha nincs kivel megbeszélnem és átgondolnom a tippjeimet, akkor egyszerűen nem tudok jó tippet csinálni. Mintha Corn lenne a szerencsehozóm!

 

Az, hogy képtelen vagyok megállni, hogy lemenjek fogadni elgondolkodtat, hogy talán… függő lettem.

 

Úgyhogy rákeresek a szerencsejáték függőségre a neten.

 

De egészen érdekes dologra találok.

 

A pszichológia szerint a szerencsejáték olyan az agynak, mint a szex.

 

Nem a kielégülés számít, hanem

… a vágy.

 

Az a feszültség, ami közvetlenül előtte feszíti szét az embert. Ugyanaz a dopamin. Ugyanaz az ígéret. Ugyanaz a hazugság: hogy ez most az utolsó alkalom.

 

Az esély, hogy nyerek. A bizonytalanság önmagában jutalmazó. Ezért válik addiktívvá: az agy nem az eredményre, hanem az esélyre reagál.

 

Szóval lehet,

…hogy így kompenzálom a hiányzó szexuális életemet.

 

Nem tudom, de elgondolkodtat. Akkor erre a szexpótló dologra szükségem van, szóval kell egy jó tipp! De egyedül már nem merek fogadni. Nincs magabiztosságom. Szükségem van Cornra.

 

Nem, nem szexre van szükségem!

 

Vagy… mégis?

 

Beljebb burkolódzom a  kockás takarómba és megcsörgetem Cornt. Néhány csöngés után felveszi.

 

-        Szia,

-        Had találjam ki, tippelni szeretnél – szól bele Corn, esélyt sem ad, hogy felvezessem a mondandómat.

-        Te tippeltél a napokban? – vádló a hangom. Komolyan mintha féltékeny lennék, hogy nélkülem tippel.

-        Nem. Ez… a veled közös programom. Engem ilyen szinten nem érdekel a fogadás – elmosolyodom ezt a választ hallva.  Miért is nem hívtam fel hamarabb? Karácsony után, ahogy kinyitott a fogadóiroda?

-        Lementem, és csináltam tippeket és egyikkel sem nyertem – inkább morcos vagyok, de lehet csak durcás nyafogásnak tűnik a hangom.

-        Mert megint visszacsúszol az alaphelyzetedbe Chelsea. Impulzus fogadásokat teszel, megérzésekre hagyatkozol.

-        Mondjad csak, túlságosan nő vagyok.

-        Sosem mondtam, hogy azért csinálod így, mert nő vagy.

-        Szóval szerinted nem azért nem fogadnak a nők, mert érzelmesek?

-        Nem gondoltam rád úgy, mint nőre.

-        Akkor mégis szerinted mi vagyok?

-        Ebből már nem fogok jól kijönni – sóhajt fel Corn. S ezzel az őszinte hangsúlyával megmosolyogtat. Kedvelem őt. Tényleg.

-        Nem tudok úgy gondolkodni mint te. Nem vagyok hidegvérű!

-        Az ellenőrzésem nélkül nem megy igaz?

-        Valahogy úgy…. – elhallgatok… mert pontosan tudom nem ezért nem kerestük egymást. Pontosan tudom, hogy miért nem kerestük egymást… aztán nem tudom megállni, megkérdezem. – Corn, mi történt akkor?

-        Túl sok olyat mondtam volna, amit… nem akartam volna kimondani – fújja ki lassan a levegőt Corn.

-        A kontrollról.

-        Igen.

-        És annak elvesztésétől való félelemről.

-        Pontosan.

 

Corn hosszan hallgat. Hallom a lélegzetvételeit a vonal túlsó végén. Végül egészen… furcsa hangon szólal meg:

-        Te nem a fogadás miatt hívtál ma.

-        Túl átlátszó vagyok – adom meg magam.

-        Hanem mert az a nap van.

 

Lebuktam. Igen. Tessék. Töröljék a meccset. Elhalasztva.

Akkora bűn… ha szeretnék a tipp-társammal szilveszterezni? Ezért most rossz vagyok?

 

-        Van ma estére programod? – kérdezek rá végül egyenesen. De utálom, hogy ezt én kérdezem tőle. Annyira nőietlen, annyira gyenge próbálkozás tőlem, hogy igen, vele akarok lenni. Franc!

-        Tulajdonképpen nincs.

-        Tényleg?

-        Neked?

-        Nekem sincs. Szóval… nem köszöntem meg, de jó volt karácsonykor nem egyedül lenni. Meg akartalak kérdezni…

-         

Corn megkegyelmez rajtam, és az erőtlen, idétlen vergődésemen és közbe vág:

 

-        A William Hill előtt, húsz perc múlva – szakít félbe Corn és ezzel megmelengeti a szívem. Egyszerre úgy érzem, hogy… van egy ismerősöm Manchesterben.

 

A William Hilltől nekiindulunk a városnak. Tömeg hömpölyög a St. Peter’s tér felé. Emberek vesznek körül. Dupla sapkát vettem fel és fülvédőt is és két kesztyű van rajtam. De hoztam a kockás plédemet is.

-        Látom felvértezted magad az éjféli hideg ellen – jegyzi meg Corn, ahogy beleburkolódzom a takaróba.

-        Remélem még lesz jó helyünk a központi könyvtár előtt – látom a saját leheletemet, a hidegben.  Corn nem válaszol.

 

Az utcabálon rengetegen vannak. Ha bárki megkérdez néhány héttel korábban, hogy hogyan töltöm a szilveszter estémet, hát biztos, hogy nem ezt mondom.

Corn hirtelen megérinti a karom, és meglepődöm, amikor egy lépcsőház ajtót tart meg. Az előbb lépett ki valaki a lépcsőházból és Corn sietve megtartotta az ajtót mielőtt becsapódik.

 

Nem kapcsoljuk fel a lépcsőházvilágítást. Halkan lépdelünk fel a legmagasabb szintre és az üvegablaknál megállunk.

-        Ez jó ötlet volt – súgom oda.

-        Itt nem fogunk fázni és mindent látunk – feleli Corn.

 

A rögtönzés nagymestere. Ez a pasi profi. Csak ámulva nézem a lábaink előtt a St. Peter’s teret, és a központi könyvtárat, oldalról látjuk, de messze jobb, mint lent állni a hidegben.

-        Vallj színt, milyen rossz tippeket tettél? – fordul felém Corn miközben a korlátra könyököl a lépcsőházi ablaknál.

-        Hogy a vendégcsapat mennyi szögletet rúg, hogy mindkét csapat szerez gólt, csupa olyasmival, amiben láttam esélyt, de mégsem – Corn csak bólint, nem véleményez.

 

A zene elhallgat lent és visszaszámlálnak. Éjfélkor kezdik a tüzijátékot. Nincsenek olyan illúzióim, hogy ez a férfi megcsókol szilveszter éjszakáján és Corn sem gondol ilyesmire szemmel láthatóan.

 

 

Élvezettel gyönyörködünk a Manchesteri tüzijátékban. Végigpereg előttem a hátam mögött hagyott katasztrofális évem, a válásom, a költözés, a projekt zárása. Minden mélypont, amit ez az év hozott és zúdított rám.

-        Boldog új évet, Chelsea!

-        Boldog új évet neked is, Corn! – felelem rá vissza, s futólag ránézek. Corn a tüzijátékot nézi.

-        Szép innen felülről nézve. sokkal jobb, és melegebb is van. Jó ötlet volt, ide jönni.

-        Csak mákom volt, hogy épp kijött valaki – néz rám Corn. – Újévi fogadalom?

-        Nincs – rázom a fejem.

-        Adok neked egyet! A neve: tőkenövelő stratégia – mosolyog rám Corn.

-        Jól hangzik! Kösz! Hogyan csináljam? – nézek fel rá nagy szemekkel.

-        Elmondom a lényegét, de nem ebben a lépcsőházban.

-        Ilyenkor zártkörű minden hely – rázom a fejem. Csendesen nézzük, ahogy hangos tüzijátékkal lépünk át az új évbe. Márpedig ebben az új évben vége a régi életemnek. – Tudok egy helyet, ahol nincsenek részegek, és ahova mehetünk is szilveszter éjszakáján – mondom ki hirtelen ötlettől vezérelve. Új év új én.

-        Tényleg? Hová menjünk? – emelkedik fel a korlátról Corn.

-        Hozzám – jelentem ki határozottan.

 

Corn másodpercekig értelmezi a kijelentést. Nem tudom, hogy hezitál-e, vagy hogy mit gondol rólam ettől. Nem is érdekel. Figyelem a reakcióját. Corn, a kontrollmániás pedig végül csak ennyit bök ki:

-        Van pezsgőd?

-        Nem gondoltam, hogy van mit ünnepeljek – jelentem ki vállrántva.

-        Ok. Akkor hozok én.  A William Hill előtt?

-        Rendben.

-        Viszlát, Chelsea!