Viszlát Chelsea_18

Corn (Max)

Enyhült a hideg és néhány hópihe száll a Deansgate felett, amikor kilépek az éjjel-nappaliból a pezsgősüveget a kezemben tartva. Az ujjaim már az üvegre fagytak. Chelsea a William Hill előtt vár és közben nézelődik, mikor hol lőnek fel kis helyi tüzijátékokat.

-        Biztos vagy benne? – kérdezem, ahogy hozzá lépek.

Bár őszintén… inkább magamat kérdezném. Én biztos vagyok benne?

Ez nem semleges terep többé. Ez Chelsea lakása.

-        Mert? Te vissza akarsz élni a helyzettel, ha felhívlak magamhoz? – kérdezi Chelsea megemelt szemöldökkel.

Nem tudom megállapítani, hogy ez az a kifejezés, hogy mit képzelek magamról, vagy az, hogy ugye, hogy nem? Vagy mégis mi.

Chelsea nem hagy tovább fagyoskodni és gondolkodni sem, nem keres gyalogátkelőhelyet, nincs forgalom, az úttesten átvág és kulcsaival a lépcsőházajtót nyitja.

-        Ez komoly? – kérdezem megrökönyödve. Chelsea végig a William Hillel szemközt lakott?

Ebből két dolgot állapítok meg.

Egyrészt ez tényleg nagyon csábító közelség ahhoz, hogy valaki könnyen a szerencsejáték felé kacsintgasson.

Másrészt, aki a Deansgate-en lakik az éppen nem szegény. Vagyis Chelsea családi legendáriuma valóban egy vagyonosabb családot sejtet.

-        Ha itt bérelsz lakást nem csodálom, hogy hamar oda lett a pénzed és a nyereményed is – jegyzem meg.

-        A lakás a nagybátyámé, de úgy éreztem illene fizetnem neki a használatért – vallja be Chelsea.

 

Régi típusú vöröstégla ház. Itt a Deansgate-en mindig is értékesek voltak az ingatlanok. Bár a ház nem mai építésű látszik, hogy rendben tartott lépcsőház.

 

A második emeleten a zárral könnyen boldogul Chelsea.

 

Az ablakok a Deansgate-re néznek, vagyis közvetlenül a William Hillre. Apró hópihék szállnak az ablaküveg előtt.

-        Már értem miért titkoltad hol laksz – jegyzem meg.

-        Nem titkoltam, nem is volt sosem téma – Chelsea poharakat keres a konyhában és az ablak előtti étkezőasztalra teszi. A lakást uralja a káosz. Többfelé dobozok vannak.  A székek háttámláján pulóverek egymásra halmozva, legfelül éppen az a kubista geometriamintás van amiben Chelsea először jött a Black Sheepbe.

-        Ne nézz szét, iszonyat a rendetlenség. A természetemből fakad. Férjem irányította mindig a házvezetési dolgokat, hogy rendet tartsunk a házban. Én egyedül erre képtelen vagyok. Kell valaki aki kontrollál– a pezsgőt lazítgatom, lágy pukkanással enged a dugó és töltök mindkettőnknek. De bennem mégis ott visszhangzik Chelsea önvallomása: „kell valaki, aki kontrollál.”

-        Legyen szerencséd az új évben Chelsea – nyújtom neki a poharat.

-        Ahogy neked is! – koccintja a poharamhoz a sajátját Chelsea és egy plédbe burkolódzva leül velem szemközt az asztalhoz. – Most pedig avass be! Mi az a tőkenövelő stratégia?

Chelsea érdeklődve figyel, hallgat, miközben elkezdek neki magyarázni.

-        A kis tétekkel indul. Mindig a teljes tőke kis százalékát teszed fel, a nyereséget nem veszed ki, hanem visszaforgatod így a tét organikusan nő. Ez nem all-in, hanem kontrollált exponenciális növekedés. Nem nagyot kell nyerni, hanem hagyni, hogy a pénz dolgozzon helyetted.

Chelsea lelkesen újratölt magának. Miközben engem hallgat csendesen iszogatja a pezsgőt.

-        Ez jó választás volt. Kifinomult ízlésre vall – jegyzi meg Chelsea. Úgy érzem Chelsea-t már a pezsgő jobban érdekli, mint a stratégia. Figyelmen kívül hagyom a megjegyzését.

-        Ugyanúgy nő, mint a kamatos kamat. Először lassú. Idegesítően lassú. Aztán egyszer csak észreveszed, hogy a számok elkezdenek maguktól nőni. Mint egy hógolyó a lejtőn.

-        Ez jó, tetszik ez a hasonlat. Hógolyó – biccent Chelsea és a pezsgőt kortyolgatva kinéz a hószállingózásra.

-        Nagyon hideg van nálad, nem fűtesz? – kérdezem meg, tekintve, hogy a pulóveremben sincs különösebben melegem itt.

-        Nem igazán, mert nem tudom mennyi pénzem lesz… nyerni kellene tudod.

-        Ok, amíg itt vagyok beszállok a fűtésbe, de kapcsold feljebb – szólok rá. Chelsea merőn néz egy darabig. Aztán feláll és a termosztáthoz lép, állítgatja a fűtést. Én pedig folytatom. - Az emberek azért buknak el, mert lineárisan gondolkodnak. Mindig ugyanannyit akarnak nyerni. Pedig a pénz exponenciálisan nő. Ha visszaforgatod a nyereséget, már nem te dolgozol érte. Ő dolgozik érted.

-        Igen, pontosan ezt szeretném. a pénzem dolgozzon és ne én – hajtogatja össze a plédet, amibe eddig takaródzott Chelsea.

-        Ne az összeget nézd! A százalékot. Először csak kicsi. Aztán már nem tudod megállítani. A kamatos kamat működését sokan Einsteinnek tulajdonítják, bár valószínűleg nem szó szerint mondta.

Chelsea fellapozza a projektfüzetét és írni kezd bele.

-        Tetszik ez a tőkenövelés.

-        Holnap a William Hillben kitaláljuk – nem merem beismerni, hogy szeretném a találkozásainkat semlegesebb terepre terelni.

-        Ugye nem gondolod, hogy este tízig ott fogunk ülni a kényelmetlen müanyagszékeken? Miért ne találhatnánk itt ki?– méltatlankodik Chelsea

-        Itt? Nálad? – Chelsea csak némán biccent. – Nincs Black Sheep és William Hill?

-        Fölösleges és ésszerűtlen elmennünk valahova csak azért, hogy egyeztessünk, mikor itt lakom szemközt a William Hillel. Emlékezz vissza, amikor órákat ültünk a William Hillben mert szakadt az eső.

-        Logikus érvelés – bólintok rá.

-        Ez az asztal mindig privát foglalású és látjuk Arthúrt és Ed-et mikor érkeznek – sorolja Chelsea.

-        Mindig nyitásra érkeznek – rázom a fejem, hogy ez nevetséges érv.

-        Döntsd el. Szerettem a William Hill és Black Sheep órákat is – tölti az utolsó cseppeket is a pezsgősüvegből a poharába. Merőn nézem. Egy percre innen a William Hill. De mégiscsak ketten leszünk egy lakásban. Bízhatok benne? Bízhatok magamban? Menni fog ez?

-        Jól van. De szabályokat kell felállítanunk – tekintek a dologra projektként.

-        Áh, gondoltam, hogy nem úszom meg Corn-féle szabályok nélkül!

 

Chelsea benyomja a golyóstollat és újabb lapot kezd a füzetében. Nem gondoltam, hogy ennyire konzekvensnek tart. De egyértelmű… az is, hogy kész a szabályaim betartására.

 

Várakozón néz rám.

-        Nem alszom nálad.

-        Aham,

-        Nem zuhanyzom nálad.

-        Aham.

-        Nem lesz köztünk semmi.

-        Aham.

 

Chelsea leírja a házszabályokat.

Várja, hogy folytassam. Rezzenéstelenül. Mivel nem folytatom, felnéz.

-        Ennyi? – kérdezi.

-        Igen.

-        Nos, ezeket igazán neked kell betartanod. Azt hittem nekem lesznek írva a szabályok. Kitépjem a lapot és odaadjam? – kérdezi nyugodtan és a füzetlapra mutat.

 

Meglepetten nézek rá. Kinek írtam ezeket a szabályokat?

Chelsea egyszerre rávilágít, hogy mindezek tényleg… önmagamnak szólnak. Sosem szembesített még így senki azzal, hogy a szabályaim…a magamnak írt korlátok.

 

Mivel nem válaszolok, Chelsea fogja a lapot és egyetlen mozdulattal kitépi a projektfüzetből és átnyújtja.

-        Tessék! Ha véletlen elfeledkeznél az egyikről, legyen mindig nálad!

 

Kábé leesik az állam. Kikerekedett szemekkel nézek rá, s elveszem a felém nyújtott lapot. Döbbenetemben csak lassan négyrét hajtom és a nadrágom zsebébe csúsztatom.

-        Akkor most már foglalkozhatunk azzal, amiért itt vagyunk? – kérdez rá Chelsea. Komolyan szerintem nem vagyok itt, miközben bambulok előre. – Holnap 11:00 ig van nyitva a William Hill és teljes forduló lesz az angol ligában. Vagyis rengeteg meccs lesz. Hozzuk ki belőle a legtöbbet!

 

Chelsea bekapcsolja az asztalon a laptopját.

 

Azt hiszem az új évben… Chelsea át fogja venni az irányítást. El kell búcsúzzak az óév Chelsea-jétől. Így csak magamban mondom ki:

 

-        Viszlát Chelsea!