Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2019. augusztus 17., szombat

449. bejegyzés Callie T. Sword

Sziasztok!

Ez a 449. bejegyzésem ezen a blogon. Szerettem volna egy 10. évfordulós jubileumot. :) Most úgy néz ki nem jön össze.

Csodás évek voltak veletek. Nagyszerű barátságok, és élmények. S fantasztikus párosok. Imádtam mindenkit.
Kim történetével végigértem a családfán.

Úgyhogy köszönet a múzsáknak, egyelőre búcsúzom Robin, Maria, Lionel, Charlotte, Armand, Fabian, Corinne, Forest, Shana, Liam, Vanessa, Drew, Amber, Alex, Stefi, Marianne, Dylan, Liv, Ace, Mark, Lia, Wayne, Amy, Kim, Alex.

Talán egyszer még visszatérek.

Addig is megtaláltok a hivatalos írói facebook oldalamon vagy a hivatalos írói blogomon olvashattok továbbra is tőlem.

További varázslatosan szép Holdhercegnős olvasmányélményeket kívánok nektek!

Callie

2019. augusztus 12., hétfő

Tattoo Arndale

Kim

Már lekerült a friss tetoválásomat védő tapasz a kezemről, és már csak a krémmel kenegetem időnként. Egész nap a tetoválásomat nézegetem. Semmi más nem érdekel. Egyelőre itthon még nem vették észre, bár nem kis erőfeszítéseimbe került titkolni a dolgot. Kezdve a hosszú ujjú pulóverek itthoni viselésétől egészen az étkezőasztal alá rejtett kezemről. 

Ma le fogok bukni. Kétségtelenül. Ma lesz a napja, mert apám kitalálta nagy jó kedvében, hogy menjünk be Manchesterbe az Arndale bevásárlóközpontba vásárolni.  Ilyenkor szinte teljes ruhatárat cserélünk és anyám kap valami ékszert. 

Ez azt jelenti, hogy egyfolytában dobálhatom magamról le a ruhákat és anyámnak már garantáltan fel fog tűnni, hogy mi van a kezemen. A hátsó ülésen ülök és rajzolgatok. 
  • Vegyünk egy anya-lánya karkötőt? - kérdezi anyám. 
  • Passz - nem akarok karkötőt próbálni, amikor egy közel húsz centis tetoválást rejtegetek a szüleim elől.
  • Mindig is akartunk egyet - érvel anyám. - Nézd ilyenre gondoltam? - szép karkötő egy szívvel van összekapcsolva a két vége. - Jól néz ki, nem? - mutatja a telefonján a képet apámnak is.
  • Nekem tök mindegy - feleli rá apám.
  • Menjünk be az utazási irodába is! Kinézném a nyaralásunkat is - sorolja anyám. - Van ötletetek? - kérdez minket. Anyám annyira lelkes.
  • Nekem mindegy - felelem. Tisztára depresszívnek tűnhetek.
  • Nekem tök mindegy - feleli apám. Mintha csak én lennék tényleg. - Csak ne legyen túl meleg. Nem nagyon bírom már légkondi nélkül  - feleli Liam. - Vagy akkor egész nap a szállodában leszünk.
  • Majd meglátom. Kim, igyunk egy koktélt az Arndale-ben? - kérdezi anyám.
  • Miért ne? - kapom fel a fejem.
  • Vanessa!
  • Már elmúlt tizennyolc. Amúgyis  vannak alkoholmentes koktélok - érvel anyám. - Majd egy olyat kérsz, igaz Kim? - kérdez és hátranéz rám, összekacsintunk.
  • Persze, nem is akartam alkoholt inni - bólogatok. Apám úgy néz ránk, mint a háta mögött összeesküvőkre. Csak a fejét rázza. 
  • Ha koktélozni akarsz - apám visszaveszi a sebességet, Manchesterbe értünk.
  • Te is csinálhatnál otthon koktélt - kacsint rá anyám.
  • Ezer éve nem kevertem koktélt - tiltakozik apám.
  • Apáddal elvégeztünk egy mixer tanfolyamot -  tájékoztat anyám. Na ezt nem is tudtam róluk.
  • Apa? Kizárt! - fújtatok rájuk.
  • Pedig de. Anyád beíratott minket, a Merryweather szállóba, egy induló tanfolyamra. Jó idők voltak - bólint rá apám és a sebváltóról anyám lábára emeli a kezét.
  • Mixertanfolyam? - nevetek rajtuk, de tényleg. Vicces. Mármint nem tudom, csak a szüleimről vicces, bár végülis nem is. Miért ne?
  • Olyan amatőr, házi mixerkedés téma csak.  Néhány hétig tartott. De alaposan elázva értünk haza - nevet fel apám.
  • Minden elkészített italt meg is ihattunk - bólogat anyám. 
  • Jól szórakoztunk tényleg. Ránk fért - biccent apám. Nagyon egymásra vannak hangolódva, gondolom jó éjszaka van mögöttük, akkor szoktak ennyire összehangolódni.
  • Tudod mit, amíg mi ruhákat válogatunk, addig szerezd be a koktélalapokat - veti fel anyám, apám meg csak rábiccent. 
  • Mimóza? - kérdezi apám.
  • Igen - mosolyog rá anyám és  előresiet a mozgólépcsőnél. Kedvetlenül követem. Két új hosszú és rövid farit is kapok, néhány toppot, pulóvert és cipőt. Már vagy két órája vásárolunk. Anyám csak nem nyugodott a karkötő témában. Ahogy az ékszerüzletben vagyunk az üveglapra teszem a kezem. Anyám a saját karján próbálgatja a karperecet és a karláncot, aztán az én kezemre néz. 
  • Ez, vagy inkább a másik? - sokáig nézi a mintát a karomon. Ismeri, hiszen henna festésként a kezemen volt korábban is. Most kicsit másabb a színe és nem kopik el. Erős és intenzív tetoválás, de művészi virágindák. Gyönyörű.
  • Ó! Ez… az? - kérdezi anyám és felnéz rám. A sötétkékkel kihúzott szemei most még intenzívebben néznek.
  • Igen, egy tetoválás! - vetem fel a fejem és anyámra nézek. Hátrarázom a hajam.
  • Ó, Kim! - anyám el is felejtkezett a karkötővásárlásról.  - Gondolom apád még nem tudja.
  • Persze, hogy nem. 
  • Meddig akartad rejtegetni?
  • Nem tudom, amíg el nem költözök - anyám tekintete elfelhősödik. - El kell mondanod neki. Most! - mondja anyám és ezzel vége a vásárlásnak. Úgy beszéltük meg, hogy az étteremrésznél találkozunk. Apám már ott vár minket, kávét iszik és telefonál. Talán anyám nyugtalanságát látja, nem tudom, de leteszi a telefont mire odaérünk.
  • Kim? - anyám megáll apám előtt és kérdőn rám néz.
  • Jó, csináltattam egy tetoválást - túrok a hajamba és hatalmas levegőt veszek, hogy felkészüljek mindarra, ami rám vár. Apám kábé megkövül. Lesápad. 
  • Hova? - kérdezi és érzem az idegességet a hangján. Végigmér, a tekintete megakad a kezemen és bámulja. - Miért nem a homlokodra tetováltattad hogy egy hülye picsa vagy!? - csattan rám. - Ki a fasz fizette neked? Melyik fasz fizette? Mert nálad nem volt ennyi! Ki fizette? - apám esze vág mint a borotva. Levágta, hogy egy srác van a dologban. Persze, hogy levágta, hogy valakit én hülyítettem be.
  • Én nem…
  • Mondjad a nevét! Mert most odamegyek és letépem a tökét. Ki volt az?! - ordítja rám apám. Úristen. Sosem láttam még ilyennek. Teljesen ki van kelve magából.
  • Apa, én…
  • A nevét! - kábé az egész Arndale minket bámul. Égek. Komolyan félek, hogy felképel.
  • Alex - suttogom erőtlenül.
  • Alex! Aham. A kocsiba! Most! -  anyámmal némán szedjük a lábunkat. Most apám bemutatja, hogy nem csak nyugger tempóban tud vezetni. Kábé Alex apjára emlékeztet. 
  • Remélem érzed, hogy most tényleg megtépnélek! Szerencséd, hogy ekkora önuralmam van. Kurva nagy szerencséd Kim! Normális vagy? Normális? Mi bajod van neked ilyenkor? Mondjad már! - a tóparti ház előtt szinte felszántjuk a kaviccsal felszórt utat. Alexnek csak annyit tudtam írni: Készülj! Tudja!

Alex

Ahogy megérkezett az üzenet tudtam, hogy végem. Tudtam, hogy nem kímélhetem meg ettől a szüleimet sem. Én okoztam. Bármi lesz is. Én csináltam. Szinte sajnálom a péntek esténk idilljét felrúgni. Apám és anyám a kanapén ülnek, és egy tálból popcornt esznek. Én a fotelben ülök, amikor megérkezik az üzenet. Lesápadok és izzadni kezdek. Mi lesz? Szeretném őket felkészíteni az egészre. De elcseszem az időt azzal, hogy gondolkodom, hogy hogyan kellene felvezetnem a témát. Kifutottam az időből. Hallom a kerekek csikorgását kint a kavicson. Liam ököllel veri az ajtót. Anyám riadtan néz apámra, és apám félreteszi az öléből a popcornos tálat és megy ajtót nyitni. 
  • Liam? - kérdezi meglepődve apám.
  • Hol az a hülye gyerek?! - csattan Liam és beront hozzánk. Felállok és megroggyant vállakkal csatlakozom hozzájuk. Kim lehajtott fejjel néz rám. Találkozik a tekintetünk. - Felképelhetem?! - kérdezi Liam rám mutatva. Apám egy lépéssel elém áll és nyugodt hangon kérdezi.
  • Liam, mi történt? Miért akarod éppen az én fiamat felképelni? -mondja apám nyugodtan.
  • Miért? Talán tájékoztasson a két illetékes! - tolja előre Kimet Liam. Kim mély levegőt vesz és az apámra néz.
  • Csináltattam egy tetoválást. És Alex fizette - mondja nyugodtan apám szemébe. Liam kielőzi és dühöng.
  • Érted? A te fiad! Az én lányomnak! Normálisak ezek ketten? A fiadat minden szarba belerángatja, holott arról volt szó, hogy ő fogja vissza Kimet! Erre tessék! Még kifizeti neki! Minden baromságára költesz? - csattan rám Liam. - Mesélj miket műveltél még a lányommal? - esik nekem Liam.
  • Jó, nyugodjunk le! - szól közbe apám.
  • Én? Te lehet, hogy kurva nyugodt vagy, nem a te gyerekeden van tetoválás, amit az én gyerekem fizetett! 
  • Liam! Az én házamban vagy, az én szabályaimmal, szóval lemegyünk a makettszobába, csak Kim, Alex, te és én! - szól rá erélyesen apám. 
  • Jó! - mondja keményen Liam és előre rángatja Kimet. Apám hátramarad és szembefordul velem.
  • Csak egyetlen kérdés: Tényleg te fizetted? - kérdezi apám halkan.
  • Igen - hajtom le a fejem. Apám mély levegőt vesz.
  • Oké - összepréseli a száját és lemegyünk az alagsori makettszobába. Liam és Kim is ülnek. Egymástól tisztes távolságban. Kim hátravetett haja lágyan hullámzik a vállaira. A szája szélét csipkedi. S az egyik asztal sarkán tartja lazán a lábát átvetve egymáson. Apám bezárja mögöttünk az ajtót és nyugodtan néz.
  • Halljuk a részleteket, hogy volt - fordul felém és Kim felé apám.
  • Tetszett a minta, fel akartam varratni magamra, Alexnél volt pénz, ennyi - mondja Kim bosszankodva. - Nem értem mit kell ezen ennyire felfújni?
  • Mondtam, hogy ne adj annyi pénzt a gyereknek! - csattan Liam apámra.
  • Szerintem Liam ahhoz semmi közöd, hogy én a gyerekemnek mennyi pénzt hagyok, hogy nála legyen.
  • Szerintem elég nagy közöm van hozzá, ha abból az én lányomnak fizeti a tetoválásait. Legközelebb mit fizetsz neki? Mellplasztikát baszd meg?! - csattan rám Liam. Én elvörösödök, szerintem Kim is. - Vagy… mit? Abortuszt? Mi a szart fognak a hátunk mögött sumákolgatni!
  • Tizennyolc múltam, nem kell az engedélyed hozzá, hogy azt csináljak, amit csak akarok! - csattan Kim az apjára. - Állandóan mindent le akarsz fojtani bennem! Mindent! A festészetet! A rajzot, a saját életcéljaimat! Örökösen úgy kell élnem és azt csinálnom, amit te akarsz! Elegem van ebből! - kiáltja Kim.
  • És erre a legjobb módszer, Alexet behülyíteni, hogy fizessen neked mindent? Mert tudom, hogy ez történt. Meddig mentél el egy tetoválásért? Szétbaszattad magad? Leszoptad? Ez a fizetség? Egy tetoválás? 
  • Jó, Liam ezzel most állj le! - szól közbe apám.
  • Miért nem ezt csinálja? Egy olcsó kurva a lányom és a fiad is azzá tette! Tetoválást csináltat neki, fizetségként! Csodás! Ezért érdemes odadobálnod magad mindenféle fasznak!
  • Liam elég volt! - csattan fel apám. - Egyrészt nem tűröm, hogy így beszélj a fiamról. Másrészt Kim nagykorú. Hogy hogy nevelted az a te dolgod. De szerintem felnőtt nő. El tudja dönteni, hogy mit akar és mit nem. 
  • Tudod mit? A fiad a te pénzeden az én lányomra varratott ocsmányságokat! Ott marad rajta örökre! Hogy veszik így komolyan bárhol is jelenik meg? Egy építészirodát képviseljen így? Az én építészirodámat?
  • Valójában a legfőbb bajod az egésszel ez igaz? Hogy én a te cégedet így nem képviselhetem? - hunyorít gúnyosan Kim. - Bár leadtam a jelentkezésemet az építészmérnökire, még nem biztos, hogy a felvételire el is megyek. Talán erre kellene gondolnod. 
  • Miért mit kezdenél magaddal?
  • Akármit! Lelépek és kész! - Kim feláll és kiviharzik.
  • Én… sajnálom - suttogom erőtlenül. - Tényleg… próbáltam lebeszélni. Tényleg… de mindenképpen megcsináltatta volna. Ha nem velem… mással.
  • Menj Alex! - int ki apám és bezárja utánam az ajtót. Kimet a folyosón találom. Magam után húzom a szobámba és ahogy becsapódik az ajtó mögöttünk, nekinyomom Kimet és nekiesek. Rázúdítom minden érzésemet és nem nagyon érdekel, hogy fájdalmat okozok-e. Kim feneke az ajtómnak csapódik és a karját megemelve a vállamra könyököl és hátahúzza a haját a csókunkból. Szint az ajtómnak szegeztem és a blúzát rángatom lefelé a vállainál, a tenyeremmel a mellét markolom és Kim sem fojt magába semmit. A hajamba túr és szinte rámmászik. Az ágyamra zuhanunk és türelmetlenül rángatom róla a nadrágját. Mindenütt érinteni akarom. Az ujjaimmal alig tapintom ki a bugyijában, hogy mennyire nedves, apám egyetlen koppanás után benyit ránk.
  • Kim, menj! Indultok haza! -  Kim felhúzott lábbal és szétzilált ruhával fekszik alattam. Másodpercekbe telik, mire egyáltalán felfogom, hogy mi van.  Kim pihegve nézi apámat, és letolja a kezemet magáról. A haját igazgatja, próbálja rendbehozni a ruházatát. Lecsúszik az ágyamról és apám mellett kisiet a szobámból. Az ágyban maradok teljesen felajzva. 
  • El vagytok tiltva egymástól - jelenti be hidegen apám.
  • Ez… mit jelent? - ráncolom a homlokom.
  • Azt, hogy nem találkozhattok. Nem vagytok jó hatással egymásra. S ebben én is egyetértek. Amíg itt laksz, legfeljebb az egyetemen találkozol Kimmel. Világos?
  • Igen - a hajamba túrok és apám otthagy a szobámban. Basszus!

2019. augusztus 11., vasárnap

Diófa tetoválás

Kim

Jelentkezési határidő. Itt van, a nyakamon. Még csak sorrendet se tudok. Mit tegyek? Mit tehetnék? Képtelen vagyok dönteni. Itthon erről beszélni sem lehet. A képzőművészetit itt ki sem lehet ejteni a számon. Tehát csak magamban forgok, online kell regisztrálni. Mi lenne, ha megcsinálnám és nem közölném itthon csak már mikor kijött az értesítés, hogy hova vettek fel?

Apám nem bízik bennem. Most csináljam meg? Bekapcsolom a laptopom és csak nézem a háttérképet. Az egyik akvarellképem az. A vérvörös óceán. Dühös ajtócsapódás és rövid pattogós csengetés. Átlépek a tápegységen és kisietek az előtérbe. Ahogy kinyitom az ajtót széles vállak, izmos alkat. Hátratolja a az orráról a napszemüvegét. Az unokatesóm az. 
  • Wave?! Szia - hagyom nyitva neki az ajtót.
  • Liam? - néz körbe nálunk.
  • Még nem értek vissza az építkezésről. De ha időpontra jöttél, akkor biztos mindjárt itt vannak - nyugtatom.
  • Az szuper - Wave idegesen nézi a telefonját. Egy ideig bámulom.
  • A vállalattól jöttél? - kérdezem.
  • Nem kimondottan - morogja. Visszaveszem a laptopomat az ölembe. - Mennyit szoktak csúszni az időpontokhoz?
  • Passz. Apám mindig  úgy vezet, mint egy nyugger. Ha esik az eső még inkább. Lehet dugóba kerültek Manchesternél.
  • Fasza! - Wave az ajkára harap és a konyhapultunknak dől és telefonozik.
  • Figyu? A te anyud művész igaz?
  • Aham, fest. Mert? - kérdezi Wave, de fel sem néz.
  • Hát öhm… csak úgy eszembe jutott. Elvégezte a képzőművészetit?
  • Nem. Sima üzletvezetői gyakorlattal került a vállalathoz.  De hát apám nyomta be szóval, mindegy is.
  • Ja, világos. Öhm, beszélhetnék vele? - kérdezek rá.
  • Most? - néz fel végre Wave.
  • Igen. Felhívnád nekem? - kérdezek rá.  Wave értetlenül néz. 
  • Éppen… felhívhatom - biccent végül beleegyezően és a telefonján keresgél. A füléhez emeli a telefont. Kicseng. Ide hallom.
  • Anya? Szia! Ühüm… jó most nem erről akarok beszélni. Itt van Kim. Beszélni akar veled! - Wave átnyújtja a telefonját.
  • Kösz! - suttogom és egy szédítő mosolyt eresztek el.
  • Kimberly? - kérdezi Amber.
  • Szia, én… egy nagyon fontos kérdésben zavarlak.
  • Fontos kérdés?
  • Igen. Mint művészt kérdezlek.  De erről nem beszélhetsz senkinek megígéred?
  • Kim, mit szeretnél?
  • Építészmérnöki vagy képzőművészeti?
  • A továbbtanulás? Beszéltél erről Liammel?
  • Apámmal, dehogy! Ő csak az építészmérnökit látja, de nem tudom, hogy mit tegyek. Nem tudom. Mi lesz, ha építésznek tanulok, és ezt csinálom, de valójában festeni szerettem volna? - a vonal túlsó végén hosszú a csend. - Amber?
  • Igen… itt vagyok. Nézd Kim! Nem akarlak összezavarni. Nem akarok belemászni a családi dolgaitokba sem. Mert ebből otthon nyilvánvalóan vita lenne. Soha nem tanultam festőnek, mégis az vagyok. Nem minden művész tanulja egyetemen azt, hogy művész legyen.  Inkább úgy fogalmaznék, hogy festhetsz anélkül is, hogy tanulnád. De épületeket nem tervezhetsz anélkül, hogy ne lenne róla papírod. Ez így megfelelő válasz számodra?
  • Ühüm, logikus érv. Amber?
  • Igen?
  • Csak még egy kérdés. Őszintén felelsz?
  • Megpróbálok.
  • A vállalatnál dolgozol, napi x órában, valami pozícióban. Holott helyette festhetnél. Akár egész nap. Őszintén válaszolj: boldog vagy?
  • A vállalatnál?
  • Igen.
  • Őszintén?
  • Igen…
  • ...nem… - Wave-re nézek. Wave a haját túrja. Alig aludt. Látszik rajta. Szét van csúszva. Hallom, hogy apám Mokkája beáll a ház elé. 
  • Nekem most le kell tennem.
  • Wave jól van?
  • Öhm… igen persze.
  • Visszaadnád? - kérdezi Amber.
  • Igen - átnyújtom. Wave bele sem szól, kinyomja a telefont. Apám belép anyámmal az oldalán. Jó hangulatban vannak. Kézen fogva lépkednek és anyám egy drazsékkal teli zacsit tart a kezében.
  • Wave! Már itt? Késtünk. Elnézést. Miben segíthetek? - engedi el anyám kezét apám és felveszi az ügyfelekkel használt sima modorát. Udvarias és előzékeny. Bár én is egy ügyfele lennék. Wave előremegy az irodába.
  • Egy házterv kellene.
  • Van már telekelgondolás?
  • Kábé bárhol. Liverpool-Blackpool, vagy itt a környékben.
  • Neked lesz? - Apám bezárja az iroda ajtaját és ezzel kizár minket a beszélgetésből. 
  • Kérsz egy drazsét? - ül le mellém a kanapéra anyám. Kiveszek egy szemet.
  • Mit csinálsz? - kérdezi anyám. Nem lát a laptopomra.
  • Nem tudom. Lehet készülök elcseszni az életemet - sóhajtom.
  • Azt apád úgyse hagyja - dob egy drazsét a szájába anyám.
  • Azt mondod? - kérdezem rá.
  • Igen. Az én életemet is helyrehozta. Téged sem fog hagyni elúszni - nyugtat anyám. - Lehet rá számítani. Mindig.
  • Bár így látnám én is - akkora sóhajok szakadnak fel belőlem. Ráírok Alexre:
“Nem tudom mit csináljak.”
“Csináld azt, amit szeretsz.”
“Rajzoljak?”
“Rajzolj.”
“Mit rajzoljak?”
“Azt, amit a legjobban szeretsz.”
“Nem tudom mit szeretek a legjobban.”
“Akkor kezdj el rajzolni, és talán megtudod.”
“Ok. Kösz.”

Alex. Mosolygok és a fejemet rázom. Ennyire totál egyszerű.

Tehát rajzolok. Mit rajzoljak? Megnyitom a paintet és habozva huzogatom a kék festéket ide-oda a megnyitott üres lapon. Először csak X-eknek tűnnek egymás felett. Mint az amőbában az x-ek aztán segédvonal közé húzom, vonalak, vonalak. Lassan ismerem, fel, hogy ezt csináltam, amikor egyszerűsített vonalakat kerestem az útinaplómhoz, az Eiffel-torony rajzához. Ez az. Az Eiffel-torony sablonmintája, leegyszerűsített vonásokkal.  Nem hullámokat rajzoltam. Hanem az X-eket. Alex. X. Az amőba. Az Eiffel-torony. Egy szerkezetrajz. Alex.

Felnézek a laptopom felett anyámra, aki drazsét majszol. Engem néz. Visszanézek a kék elnagyolt Eiffel-toronyra a paintben. Lementem és átdobom Alexnek. Három nap a jelentkezési határidőig. Döntöttem. Nem hullámos vonalakat kezdtem el rajzolni, nem napot és horizontot és hullámokat. Hanem X-et. Alex, és az amőba és az útikönyv, és Párizs. Mennyit utazik egy építészmérnök?
  • Megcsinálom a jelentkezésemet - mosolygok fel anyámra. 
  • Bárhogy is döntesz, én szeretlek - mosolyog rám anyám. - Drazsé?
  • Kösz - a formarészt már kitöltöttem, csak a sorrendet nem. Alig néhány leütés és néhány kattintás. Elég sok minden végigfut a fejemben, Amber, apám, Alex és a tengernél az akvarellfestés. Néhány kattintás és vége. Építészmérnöki.

Ahogy végzek az egyetemi jelentkezési felület kitöltésével, Alexre írok.

“Hogy tetszik a rajzom?”
“Keresztbe tett gyufaszálak egy szívószál mellett? Izgalmas téma.”
“Alternatív művészet.”
“Abszolút, megfogtad a lényeget.”
“Alternatív építészet szak.”
“Apám nem támogatja az új szakok alapítását az egyetemen. De hajrá!”
“Kigondoltam a jövő alternatív építészetét. Lebegő házak. Ég és föld között.” 
“Sorházak a Saturnus gyűrűjén”.
“Exklúzív társasházak a Neptunusz holdján.”
“Biztos vagy benne?”
“Igen.  Termálvizes medencék a Marson, erre fogok építészeti nívó díjat kapni.”
“Ejha! Jól hangzik.”
“Protekciós vagyok viccelsz? Ki nem hagynám!”
“Kim! Mi lesz veled? A kreativitásoddal?”
“Ott lesz nekem apád idegrendszere. Kitalálhatom, hogyan kergetem őrületbe épületszerkezettan 1-6-ig.”
“Kim! Művész vagy. S mérnök leszel.”
“Találkozzunk! Kérlek. Erősítsd meg, hogy jól döntöttem.”
“Hol?”
“Ismered azt az alacsonyan nőtt diófát, amit még nagyapám ültetett?”
“Aham.”
“Ott várlak. Siess!”

Lecsapom a laptopom tetejét. Anyám már majdnem eltüntette a drazséit a zacskóból. 
  • Sétálok egyet! - felelem és  sietve öltözködöm.


Alex

Otthon kábé nem értették miért lépek le ilyen nagy hirtelenséggel. Nem szokásom szervezetlenül csak úgy bejelentés nélkül eljönni otthonról. Általában előre tudják a programjaimat. Apám talán sejti mi van a háttérben. 

Eszelősen vezetek. Kim kezd tényleg teljesen kiforgatni önmagamból. Nem nagyon tudom megállapítani, hogy jó, vagy rossz értelemben. Az egyik erdei beugróban hagyom a kocsit és gyalog haladok tovább. Ismerem azt a diófát. Mindig olyan alacsonyan nőtt. Jó árnyékot adott nyáron is. Együtt nőtt velünk.  Kim ott fekszik alatta, a lábát a fatörzsnek dönti és nézi a feje felett a lombkoronát. A szépen fésült haja szétterül körülötte. 

Talán a szeme sarkából érzékelte a mozgást, mert felém  fordítja a fejét. Ruganyos mozgással áll fel, mire lehúzott fejjel az ágak közt bejutok hozzá, már a fatörzsnél áll. Nem szól semmit, csak megcsókol. Meglepődöm. Mármint Kimnél nem tudhatom éppen milyen hangulatban van. Nem számítottam rá, hogy smárolni hív. De nincs ellenemre a dolog. A diófa levelei kitakarnak minket, csak a lábunk látszik. 

Mohón Kim hajába túrom az ujjaimat és miközben az ajkait szívom, mélyen belélegzem az illatát. Átfordulunk én dőlök a fatörzsnek és magammal húzom Kimet. A mellei a mellkasomnak nyomódnak. Hozzámtolja a csípőjét is. Tudom, hogy Kimen nem múlna. Nekem adná magát, akár itt a diófa árnyékában is. 
  • Csináljunk valami őrültséget! - lihegi az arcomba Kim. Zilált a haja és fátyolos a szeme. 
  • Mit? - nyögöm, alig tudok gondolkodni.
  • Mindegy. Akármit! Amitől elhiszem, hogy én irányítok. Én és nem a kényszerek és kompromisszumok. Amitől tudom, hogy én én vagyok. - Kim az ajkára harap és próbálja lesimítani a haját, amit széttúrtam. Annyira leköt, hogy Kim ajkait bámuljam, hogy kábé totál üres a fejem.  Lehunyom a szemem, hogy lenyugodjak. Érzem Kim nyugtalanságát. Én már a hónap elején leadtam a jelentkezésemet. Nekem nincs nagy izgalom az egészben. De Kim, ma döntést hozott. Sorrendet állított fel. Letette a voksát valami mellett. Ami talán ő. Vagy nem. Pályaválasztás. Érzem, hogy az érzelmi nekemesése kétségbeesett kiáltás, hogy megerősítsem valamiben, amiben ő bizonytalan, de biztos akar lenni. Egy döntésben. Túl rég ismerem Kimet.
  • Kim, te te vagy. Minden porcikádban. Kim de Noir vagy.
  • Nem. Alex, együtt nőttünk fel, tényleg. Válaszolj nekem! Építészmérnök vagyok? - fáradtan a fatörzsnek dőlök és magammal húzom Kim csuklóját, már alig látszik a hennafestés. Lágyan simogatom a csuklóját ahogy a kezemben tartom.
  • Kim, az vagy, aki lenni akarsz. Mert meg tudod csinálni. Képes vagy rá. Ha tornászcsaj akartál volna lenni az lennél. Ha az angol irodalom professzora, akkor az lennél. Mert te Kim vagy. Meg tudod csinálni. Ha építészmérnök akarsz lenni, az leszel. Nem úgy, mint anyám. Kisujjból kirázol egy építészmérnökit. Az akarsz lenni?
  • Nem tudom. Az vagyok? - sóhajt Kim és nézi az ujjaimat a csuklóján. Lehajtott fejjel hallgat, előreborul a haja és eltakarja előlem az arcát. - Valójában amikor leadtam a jelentkezést, csak az ugrott be, hogy szerettem ezt a rendszert. Az irodát, hogy megérkeznek az Alexek, hogy együtt rajzolunk, veled akartam rajzolni. Azt írtad, ha nem tudok dönteni rajzoljak. Szeretek veled rajzolni Alex. A képzőművészeti egy totál más irány. Amiben te már nem vagy ott. Ez hülyeség? Van ennek egyáltalán értelme?
  • Jaj Kim! - kisimítom a haját az arcából és magamhoz húzom. Kim a mellkasomra hajtja a fejét és átölel. A hajába fúrom az orrom és lélegzem Kim illatát. 
  • Amúgy meg szeretem apádat - jelenti ki Kim.
  • Ez egy elég erős kijelentés - fintorgom. - Csak azért kattantál rám, mert hasonlítok rá?
  • Olyan összetett dolog egy döntés. 
  • Valójában nem merted megtenni. Ellentmondani apádnak.
  • Bármiben ellentmondok apámnak! - vágja rá Kim.
  • Ugyan Kim. Épp most tetted le a voksodat az mellett, hogy csatlakozol hozzá a tervezőirodába. Valójában rajongásig csüngsz az apádon - vigyorgok rá.
  • Most ugye nem arra gondolsz, hogy öt évesen azt akartam, hogy apám vegyen feleségül - neveti el magát Kim.
  • Amúgy emlékeim szerint még kilencévesen is hozzá akartál menni. Ez csak egy példa a sok közül. 
  • Mint?
  • Kim, folyton az ölében lógattad a nyelved és nézted, hogy hogyan rajzol. 
  • Valóban. Kompenzálnom kellett a nem túl természetes rajongásomat az apám iránt.  Elkezdtek nőni a melleim. Nem ülhettem apám ölében. Csakis ez lehet a hiba.
  • Kétségkívül. Beteges vonzalmaid vannak Kim - elütjük a téma komolyságát. Kim nem akar belegondolni, hozott egy döntést. Végig fog menni egy úton. Kétségtelen, azon az úton, amin én is. Ezzel engem is elbizonytalanít. Nem akart kitörni, nem akart változtatni. Most itt lett volna az alkalom és ő mégsem változtatott. Az apáink által kijelölt utat választotta. Talán tényleg nem léphetünk át a saját árnyékunkon. Kim szerint nem. Nem akarok belegondolni abba, hogy húsz év múlva kiégve fogunk ülni ott az irodában. S utálni fogjuk az egészet. Amit csinálnuk. Nem akarom, hogy így legyen. De most mégis ezt érzem, hogy ez lesz. 
  • Meg akarom csináltatni a tetoválást. Segítesz?
  • Mi? Mármint most? - Azt se tudom hogy jutott el idáig. Fejben megint csak egymás mellett hallgattunk és én még mindig Kim csuklóját simogatom. Mint egy macskát.
  • Aham. Feladtam a képzőművészetit. Talán emlékeztethetném magamat, és apámat is, hogy akkor sem leszek egy szokványos építészmérnök, akit be lehet skatulyázni a DeNoir Tervezőirodába.
  • Kim, egy tetoválás kábé majdnem örökre szól, ha leveteted, utána is nyoma marad. Ezt ne ilyen hirtelen döntsd el jó?
  • Igazad van. Ehhez nem te vagy a legalkalmasabb személy! - Kim megkerül és faképnél hagy. 
  • Bakker! Kim várj már! - utánasietek. 
  • Segítesz vagy sem? - kérdez rá. Ismerem ezt a hideg szürke villanást a szemében. Kim célt látott és a megvalósításon töri a fejét. Mattot kaptam. Kábé nem tudom mit lépjek. Legszívesebben felhívnám Kim apját és beköpném. Kétségtelenül ez lenne a leghelyesebb. A legalexesebb lépés tőlem. De csak nézem Kim szürkéskék szemét és kiürül a fejem. Kim meg van őrülve azért a tetoválásért. Tudom. Ez Kim. Nem akadályozhatom meg. Nem is akarom. Inkább megadom neki, amire annyira vágyik. S nem akarok belegondolni abba, hogy ez mit jelent az én részemről. Miért teszem meg neki? Kim már nem gyerek. Elmúlt tizennyolc. Felnőtt. Nem árulkodhatok az apjánál.  Kim felvont szemöldökkel vár. 
  • Ok, jól van - a homlokomat dörzsölöm. Egyetlen ember van, akit ismerek és értelmes is. És talán tud valamit az ügyben. - Menjünk a kocsihoz! - út közben Reese-t tárcsázom.
  • Na csá! Mi a szitu?
  • Kellene Kendalban egy kurva jó tetoválós, aki még ma felvisz egy mintát.
  • Ne tetováltasd a mellkasodra Kim nevét jó? - vihogja Reese, és bediktálja a címet. - Felhívom, hogy tudjon róla, hogy mégy.
  • Kösz - kinyomom a telefont és beírom a címet. Megnézem az utcát, ahova menni kellene. - Nem vagy normális! - nézek oldalt Kimre. - Őrült vagy! Ugye tudod? - kérdezek rá.
  • Az őrültségeimmel együtt kell elviselni engem - csipkedi a száját Kim. Felteszi a lábait a kesztyűtartóra és kényelmesen elhelyezkedik mellettem.
  • Legalább anyád véleményét kérd ki! - próbálkozom.
  • Nem - feleli csökönyösen Kim. Megőrjít. 

Átérünk Kendalba. Még bőven zárás előtt vagyunk. Valóban Reese már idecsörgött, mert vártak minket. Kim halál nyugodt. Én meg ideges vagyok. Kim elmondja mit akar, hogy akarja, mindent lefixálnak.
  • Ha mégis le akarja szedetni később? - kérdezek rá feszülten.
  • Lézeres tetoválás-eltávolítást is csinálunk. Egészen jó eredménnyel. Gondoljunk egy elrontott szemöldöktetoválásra, ha azt kell javítani. Persze hét-nyolc alkalom után is marad azért egy halvány emléknyom.
  • Basszus! Basszus! - a fejemet fogom. Érzem, hogy Liam anyázni fog. Rám. 
  • Nos, mi legyen fiatalok? - vigyorog ránk a srác. Részéről Kim most rögtön odatarthatja bármelyik testrészét a kezei alá.
  • Csináltasd a derekadra! - próbálkozom.
  • Nem.
  • Akkor a fenekedre? - bármire amit el lehet rejteni egy ronggyal. De esélytelen. Kim nem véletlenül választotta ezt a helyet. Azért, hogy egyértelműen lássa mindenki.
  • Nem.
  • Kim, a kezeden mindenki látni fogja - teszem keresztbe a karomat.
  • Ebben pont ez a jó. Szuper a minta. Te is imádtad!
  • Jó, de… kifizetek neked még száz hennát is, de ne tetoválást - tényleg le akarom beszélni. Kábé-kézzel lábbal. Félrehúzom még egy utolsó erőpróbára.
  • Alex, nyugi. Ez csak egy tetoválás, nem ugrok le sehonnan.
  • Kim… nagyon unatkozol? Inkább dugjunk, gyere! - fogom kézen.
  • Akarom, Alex. Tényleg. Imádom ezt a mintát. Ez vagyok én. Alex! Kérlek! - a srác úgy néz minket, mintha én lennék Kim pasija, aki kifizeti neki a legnagyobb őrültségeit is, és kábé így is érzem most magam. Én fogom fizetni, én viszem el az egész balhét. Az apáink előtt is. Mit meg nem teszek egy csajért basszus már!
  • Jól van - bólintok rá megadóan. S ezzel rábólintottam mindarra, ami ezután ránk fog várni. Mert hogy nem ússzuk meg fejmosás nélkül az garantált.