Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2019. július 16., kedd

Track 9

A vizsgám után ismét ráírok Acere.  Ace csak két órával később válaszol, hogy még nincs a városban. Valami történt velem. Egészen biztosan, mert például nem görcsölök rá a vizsgáimra. S ettől hirtelen mennek. Rejtély előttem az egész. Talán tényleg saját magamat fojtom le állandóan.

Olyat teszek, amit az elmúlt években nem. Készülök valahova. Úgy igazán, odateszem magam. Kivasalom a hajam és szájfényt is teszek fel. Viszek magammal egy kötött kardigánt és nekiindulok a belvárosnak. Az egyetem előtt Noelbe futok. 
  • Liv! De jól nézel ki! - teljes valómban végigmér. - Hány vizsgád lesz még?
  • Még kettő - mosolygok rá.
  •  Azt kibírom. Írj rám! - biccentek és intek neki távozóul. A Midland Hotel felé tartok. Az előtér hűvösébe érve ráírok Ace-re, hogy itt vagyok. Nem megyek fel hozzá. Ace pár perc alatt leér a lifttel és arcon csókol üdvözlésként. 
  • Jó a szagod. Mi az, sráctól jössz? - kérdezi  és magával húz a Midland Teaházba uzsonnázni.
  • Nem. A hővédő sprayt érzed. A hajam. Amúgy meg találkoztam Noellel - jelentem ki. Valójában a reakciójára vagyok kíváncsi és nem értem magam, hogy miért.
  • Nagyágyú?! Na mégiscsak? - egy délutáni teát iszunk, dzsemmel, péksüteménnyel, vajjal.
  • Utálod! - nevetek Acere és kinyújtom a nyelvem rá.
  • Nem utálom. Bejön neked? - miért ilyen rejtélyes mindig Ace tekintete? Bárcsak tudnám, hogy mire gondol.
  • Talán -  ingatom a fejem.
  • Akkor feküdj le vele újra! Én is meghúztam valakit a hétvégén! - kiesik a kezemből a kés. Úristen! Ace farkasszemet néz velem. 
  • Ez igaz? - suttogom, el fogom bőgni magam. 
  • Nem - feleli Ace, de elsötétül az arca. - Csak kíváncsi voltam a reakciódra. És nem tetszik. - Egymást teszteljük. Rémes. Visszakaptam. Nem gondoltam, hogy a revans jobban fog fájni. Nem akarom, hogy Ace lefeküdjön mással. 
  • Mert?
  • Miért számít az, ha én lefekszem bárkivel Liv?
  • Nem tudom.
  • Michelle-el is együtt voltam jó párszor. Tudod. A barátnőm volt. Mint te, meg Colleen is - fáj az igazság. Igen rohadtul fáj. Hogy Ace másé. Legelőször is önmagáé. Kicsit sem az enyém. Bár nem értem magamat sem miért akarom birtokolni Acet. Még ha csak a barátom is. Vagy nem is tudom milyen kapcsolatban vagyunk most.
  • Hol voltál? Divatbemutatón? Új modelleket összeszedni az ágyadba? - csattanok rá. Belekortyolok a forró teába. Valójában inkább hideg kólával kellene valakinek nyakonöntenie. Teljesen túlreagáltam. Tényleg. Mi közöm nekem ahhoz, hogy Ace mit csinál esténként és kivel? Miért számít az nekem bármit is? - Bocs. Ez durva volt. Még tőlem is - veszek mély levegőt és elnézek. Nem vagyok tisztában a saját érzéseimmel se.
  • Ne szeress belém újra Liv! - Ace mintha a vesémbe látna. Aggódhatok? Tényleg? Újra ott vagyok, hogy beleszédülök Ace-be mint méhek a mézesbödönbe? Fogalmam sincs. Lehet, hogy ezen az úton vagyok. Lehet, hogy Ace is tudja most már. Ace annyira szuggesztív, annyira erőteljes személyiség. Egyszerűen magával ragad és képtelen vagyok elhatárolni magam. Magával ránt. Mint egy fekete lyuk. Beszív a vonzáskörébe. Amióta Ace itt van újra az életemben, megint minden megszűnt kicsit körülöttem létezni. - Most ne. Totál labilis vagyok érzelmileg én is. Mégiscsak végig kell csinálnom a feszitválszezont, pedig eredetileg idén nem terveztem. Pihenni akartam kicsit Michelle, meg minden után, kicsit itthon, hazai közegben. De visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam Spanyolországból - Ace zavartan babrálja a teáskanalat a csészében. - Most nem vagyok koncentrált. Nem vagyok rendben. Én sem Liv.
  • Összezavarodtam - zavarodottan törölgetem a szájfényt a számról és most még a  gondosan igazított tincseim is zavarnak.
  • Egy estem volt. Edinburgh-ben - feleli Ace. - Amúgy nézhetnéd az oldalamat és akkor nem kellene mindent ilyen csoda módjára bejelentenem. - a szemével követi minden mozdulatomat.  Tényleg kezdek összezavarodni. Az, hogy magammal foglalkozom, azt jelenti, hogy tetszeni akartam. De konkrétan én Ace-nek akartam tetszeni. Nem másnak. 
  • Hülye vagyok, bocs - rázom a fejem.
  • Ez nem neked szól Liv. Ne vedd magadra! Hogy a bajba ne, simán beléd tenném a farkam, nekem is hiányzik a szex. Kurvára felvinnélek és szétbasználak Liv, nem erről van szó. De tudod, hogy ez… nem kapcsolat lenne. 
  • Aham - az ajkamra harapok és Acet nézem. Azt se tudom mit akarok. Tényleg azt mondta, hogy lefeküdne velem?
  • Holnap Liverpoolban lesz egy bulim. Van kedved velem jönni? - kérdez rá nyugodtan Ace. Majd hozzáteszi: - Zeneterápia.
  • OK - biccentek rá és egymásra mosolygunk. 

A liverpooli buli őrületes. Hatalmas. Életemben nem láttam ekkora tömeget és ekkora színpadot. És ennyi fényt. Mennyi pénz lehet ez? Sok. Csak két-három óra a buli, amit Ace csinál, de az megállás nélkül érzékeket mozgat. Látványilag, akusztikailag. Élmény az egész. Tényleg. Tűzeffektek, és olyan világítástechnika, hogy elképzelni sem tudtam, hogy ilyen lehetséges. Minden füst, láng, és villogó fénycsóvák, tüzijáték minden. Ace kijön a közönség közé is és tapsra ingerel. Igazi sztár lett. Most tényleg úgy látom, ahogy egy nagyfellépésen. Jézusom! Emlékszem, amikor csipszet rágcsálva láttam a klub irányítófülkéjében a forgószékébe süppedve. Most meg! A lábai előtt ugrálnak tízezrek.

 Ace az első sorba terelt a biztonságiakhoz közel, mert így rám lát. Többször találkozik a tekintetünk. Amikor odajön többeknek a kezébe ütni, engem is megérint. Aztán visszafordul, és ahogy több körülöttem állóval ugrálok felé elkap, és a számra nyomja a száját. Egy pillanat az egész. De mintha megállt volna az idő, mintha megszűnt volna a hangzás, mintha lement volna a függöny.  Körülöttem megőrülnek, én meg az ajkamra harapok. Nem térek magamhoz. Érzem Ace kólaillatú leheletét. A kólaízű csókját. Ace már rég visszament a DJ pulthoz és a monohallgatóval a vállánál ide-oda kap a pulton, csinálja a zenét. De én már nem vagyok itt. Benne ragadtam a pillanatba. Ace szája a számon. Elvesztem. Akarom. Újra. Még ha nem is kapcsolat. Akkor is. Ace-t akarom. A kérdés igazán most is az, mint öt éve. Ace akarja-e? Velem.

Ace kisüveges kólával ül a kocsiba, és  leveszi a sapkáját. Átsimítja néhányszor a haját hátrafelé, és visszanyomja a fejére a sapkát, beigazgatja homloktakarásra.
  • Bocs, elég sötét van, félek, hogy bealszok a volán mögött - mondja komoran Ace. Lehúzza kicsit az ablakot, hogy az éjszakai hűvös ébren tartsa, és a Marniktól az Up & Downt indítja.
  • Miért nem maradsz Liverpoolban egy éjszakát?
  • Liverpoolban? Nem. Ha közel van Manchester, akkor Manchesterben akarok lenni - rázza a fejét Ace és gázt ad.
  • Bánod? Hogy elköltöztél? - kérdezek rá.
  • Tudom, hogy egy nap visszatérek. Letelepedni Manchesterbe. Ez a gondolat hajt - feleli rá röviden Ace.
  • Michelle-el voltatok itt?
  • Nem sokat. Michelle napimádó volt. Síelni is bikiniben ment. Folyton a testét mutogatta - Ace inkább feszülten jegyzi meg. - Imádta ledobálni magáról a ruhákat. 
  • Hát, tényleg jól nézett ki - vallom be.
  • Aham - feleli Ace röviden.
  • Miért csókoltál meg? - kérdezek rá idegesen. Ace csak előre néz, az utat. Megválaszolja egyáltalán?
  • Nem tudom. Spontán jött. Hangulat volt. Örültem, hogy ott vagy.
  • Értem - elemzem az elhangzottakat. - Ace… tudnál ennél jobban is örülni nekem? - kérdezek rá végül és felszökik a pulzusom. Ace egészen lassan felém fordul és nézzük egymást.
  • Hát, ha akarnék, tudnék, persze - feleli, és egy másodperccel később kitör belőlünk a röhögés. Feloldódtunk. Ace-el ez a legszuperebb érzés. Kiengedni. Nem komolyan gondolkodni. 
  • Olyan hülye vagy - nevetem bele a képébe.
  • Te kérdezel ilyeneket - nevet vissza Ace és hasból nevet. Lecsapok a zeneválogatására és elindítom Dynorotól az In my mind-ot. Ace a fejét rázza. - Látom még mindig szeretsz mainstream szarokat hallgatni.
  • Bocs nekem nem olyan kifinomult a zenei ízlésem, mint a zeneterapautámnak - vigyorgok rá.
  • Ma már fáradt vagyok egy visszavágóra, de legközelebb ugrálunk, táncolunk és énekelünk felváltva ezért - figyelmeztet Ace.
  • Én ma is ezt csináltam - emlékeztetem Acet.
  • És egészen jó voltál benne.
  • Csak mert téged néztelek - jegyzem meg és akaratlanul is mosolygok. - Ace, rájöttem. Szeretem a zenédet. Azt, amit te csinálsz.
  • Húha, megkaptam a legrangosabb zenei díjat a földkerekségen. Liv Somerhaldernek tetszik, amit csinálok - röhögi Ace.
  • Ne gúnyolódj! Olyan szemét vagy!
  • Jó, leálltam - vigyorog Ace.
  • Ace? - elkomolyodva nézek Ace-re és nagy levegőt veszek, mielőtt megkérdezném. - Sokszor gondoltam rá, és nem tudtam a választ. Őszintén mond meg. Akkor nyáron… miért voltál velem? Nem voltam Colleen, sem Michelle, egy átlagos csaj voltam átlagos kinézettel. 
  • Egyszerűen… csak, mert jól éreztem magam veled.
  • Ennyi?
  • Tetszettél is persze, de nem is tudom, olyan pihentető volt veled lenni. Kikapcsoló volt. Sokszor hidd el Liv az életben az is bőven elég, hogy olyannal legyél, akivel nagyon jól érzed magad.

Ezen a mondatán pedig aztán túlrágom magam. Nem tudom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy Ace mindig a hosszabb kapcsolatai után talált rám. Mintha két komoly kapcsolat között én lennék a kikapcsolódás, a pihenés. Nem tudom, hogy ez jót jelent-e vagy rosszat. De sosem tudhatom meg, hogy tényleg így van-e. Ace kijelentette: nem áll készen egy új kapcsolatra. Ace pedig ebben tényleg nagyon korrekt. Colleen után se sietett bele semmibe. Michelle-t nem tudja feldolgozni még. Ez ezt jelenti. Talán bűntudata van. Miattam is, Colleen miatt is. Ki tudja?

  • Vigyelek a koliba? Vagy jössz hozzám - Manchesterbe értünk. Észre sem vettem. Ace szinte fellélegzik, hogy itt vagyunk a város utcáin.
  • Nálad maradt a könyvem - felelem rá.
  • Aham. Ja gyere fel érte! - Ace leparkol a Midlandnál. - Basszus féltem, hogy befordulok az első árokba, vagy nekimegyek az első fának. Jó, hogy dumáltunk - Ace lekapcsolja a világítást és fáradtan lépünk a Hotelbe.
  • Tulajdonképpen taxival is jöhetnél - ez nem pénz kérdés már régen Ace-nek. Tehát nem értem.
  • Jöhetnék. De...az nem olyan, mint a tudat, hogy hazavezetek. Az élmény, ahogy meglátom Manchester fényeit - lép be a liftbe Ace. - Jó a tudat, hogy hazaértem. - átkarol és a vállamra hajtja a homlokát. Összezavar azzal, hogy ezt egy ilyen mondat után teszi. Ace kinyitja a lakosztályt és  fáradtan mindketten csak az ágy felé nézünk.
  • Tehetek fel én egy számot? - kérdezek rá ásítva.
  • Ok - biccent Ace és bekapcsolja a laptopját. Kikeresem, amit akarok. Adele-től a Million years ago-t teszem fel. Ace már az ágyra zuhant. Nagyon fáradt lehet. Végigvezetett Manchesterig. Kimerítheti egy nagybuli. Nagyon ott kell lennie. Egy ideig nézzük egymást az ágyban, végül bealszunk Adele hangjára.

2019. július 15., hétfő

Track 8

Ace is mellém zuhan és pihegve nézi a mennyezetet. A zene megy tovább. De mi már nem bírjuk. Szétugráltam a lábam. Keményebb volt, mint két óra kardioedzés. Simán csak feküdni akarok és fel se kelni két napig.
  • Én csak a könyvemért jöttem fel - nyögöm a díszpárnába.
  • Puhány vagy. Ez jobb mint a szex - lihegi Ace.
  • Annál azért nem - tiltakozom. Bár igazán nekem Ace-el volt nagyon jó, úgyhogy más élményeimről nem nyilatkozhatom.
  • Dehogynem. Nincs stressz és tele vagy boldogsághormonnal. Jobb mint csokit enni, vagy vitatkozni, egy barátnővel. Kapcsolati konfliktusok nélküli puszta élvezet. Ez a zene - fújtat Ace.
  • Jobb mint az alkohol vagy a drog. Miért adtad fel a straight edge-t?
  • Mert nem volt elég a zeneterápia - vallja be komolyan Ace. Szíven üt, amit mond. Felkönyökölök és nézek Acere. Aki most bizonyítja, hogy milyen fantasztikus dolog a zeneterápia. Erre közli, hogy van, ahová már ez sem elég. Vagyis mégiscsak volt az a fájdalom, amire nem volt elég a zene, hogy csillapítsa? Nem gondoltam, hogy Ace-t ennyire mélyen megrázta az, ami történt. Velem, velünk. 
  • Ó, Ace! - visszaejtem a fejem a párnára és Ace felé fordulok az ágyban. Magam elé húzom a karját és lassan felcsúsztatom róla a pulóvere ujját. Elegáns, szép, férfias törött horgony, mégis művészi kép. Az ujjammal végigsimítom a vonalakat. Ace ujjai ökölbe szorulnak. - Ennyire fájt? - kérdezem a vonalakat elmélyülten elemezve.
  • Kurvára - feleli Ace. Alkaron biztos, hogy fájt egy tetoválás. De nem erre értette egyikünk se, tudjuk jól. Ace fel akart hívni. Tudom, hallottam azt a beszélgetést. Ace is a karját nézi, én is, végül leengedem a hasamra. Hanyatt fekve fekszünk egymás mellett a vetett ágyban az ágytakarón. Egymást nézzük.
  • Én csak a könyvemért jöttem fel - emelem fel lassan a szemöldököm. Le fognak csukódni a szemeim. Elfáradtam, kiugráltam magam. Késő is van.
  • Ja itt van - nyúl a feje mellett az éjjeliszekrényéhez Ace. - Ritka szar olvasmány. Nem csodálom, hogy csődöt mondott az olvasóterápiád.
  • Ne gúnyolódj! Amúgy meg miért olvasol te romantikus regényeket? - kérdezek rá vissza, de a szemem már csak laposan rebben.
  • Mert te olvastad? - jaj ne… a book of love… nem akarom ezt. - Amúgy meg tényleg jó elalvás előtti olvasmány. Annyira borzalmasan unalmas könyv volt, hogy simán elaludtam tőle.
  • Én… legalább… olvasok…

Elaludtam. Jézusom!  Felemelem a fejem. Kétségtelen a Midland Hotel lakosztályának széles franciaágyában fekszem. Ace nincs mellettem, de ahogy kinyúlok magam mellé és megtapogatom a helyet még meleg. Erre ébredtem. Folyik a csap. Ace a fürdőszobában elzárja a csapot, és egy vastag fehér törülközőt a nyakának dörzsölve lép ki. Nagyon álmosak a szemei és elaludta az arcát. Én sem lehetek jobb állapotban.
  • Felébresztettelek? A franc - átdörzsöli az arcát a törölközővel. A telefonomra nézek. Hajnal négy óra van. Én is a fürdőszobába megyek és megnyitom a csapot. Jéghideg víz jön, a csapból sietve állítom át. A tükörben Ace-re nézek.
  • Jó hideg vízben mosakszol. Ez is terápia? - kérdezem.
  • Nem alszom túl jól - nyújt át egy törülközőt Ace.
  • Hát ha hideg vízben mosakszol attól csak felébredni lehet - összegzem.
  • Pontosan. Nem nagyon akartam visszaaludni - néz el Ace.
  • Még mindig a felborult bioritmus? - fordulok meg.
  • Már nem csak az - rázza a fejét Ace. - Akarsz még aludni?
  • Lehet, jobb, ha most visszamegyek a koliba. Vizsgára készülök.
  • Mikor lesz a vizsgád? 
  • Még van négy napom rákészülni - sóhajtok.
  • Visszakísérlek - Ace felveszi a tartóból a szobakártyát. Nagyon korán van. Hűvös is van. Teljesen felfrissülök és felébredek a reggeli hidegben. Ace is teljesen éber.  
  • Nem kellene elkísérned. Pihenj.
  • Úgyis a koli parkolójában maradt a kocsim - feleli Ace. Megtesszük az utat és a koli előtt megállok. Nem nagyon tudom, hogyan köszönjek el. Ace a számra teszi az ujját.
  • Négy nap múlva, írj rám a vizsga után! Elviszlek valahova…

Négy nappal később túl vagyok a könyvvizsgálat módszertana vizsgámon. Kivételesen egy tárgy, amin nem hasaltam el. Még az egyetemen ráírok Ace-re. 
“Végeztem.”
“Egy óra és ott vagyok.”

Sietve készülök el én is, és ott várom a padon, ahol Ace ült a koli oldalsó lezárt bejáratánál. Belegondolva… Ace-el mindig vizsgaidőszakban találkozom. Érdekes. Ace stílusa mit sem változott az évek alatt, de mégis a nadrág, ami rajta van, mintha rá lenne öntve. Tökéletesen a mérete. Biztos valami irtó drága fari lehet. Egyszerre laza és mégis feszül a combján, hogy érik ezt el? Alkattól függ. Ace nagyon vagány ezekben a sötét farikban. Intek neki, és felállok a padról. 
  • Szia! Sikerült? - kérdezi, ahogy elém ér. 
  • Átmentem.
  • Szuper! Készülj zeneterápia lecke lesz! - húz magával és a kocsijába ülünk. Miközben Ace vezet, a kocsiban a Sub Urbantól szól a Cradles. - A zeneterápia lényege, hogy a saját érzelmeidet jobban megértsd. A cél a nem tudatosult lelki tartalmak megélése és feldolgozása.  Az igazi zeneterápia nemcsak kreatív öngyógyítás, hanem a traumához való hozzájutást is jelenti. Érted?
  • Oké.
  • Most átlépünk a zenehallgatástól a kreativitáshoz.
  • Ez mit jelent.
  • Te fogsz zenélni.
  • Nekem kell zenélnem? Kábé semmilyen hangszeren nem tudok.
  • Nem az a lényeg. A “kreativitás” most csak az erőforrásod lesz. Rajtam kívül meg senki nem fogja hallani. Én meg már elég sok mindent kibírtam zeneileg ne aggódj! - vigyorog rám. - Ne aggódj veled leszek, sőt… közösen zenélünk. De Liv… elképzelhető lesz, hogy át fogod élni újra a traumádat.
  • Huh, lehet, hogy ehhez sok zsebkendőre lesz szükségem - veszek mély levegőket. Ace új szintekre vezet a zene terén, és én erre nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve. Túl gyorsan odaérünk akárhová is jöttünk, mert Ace lefékez. Kiszállunk.
  • Hol vagyunk?
  • Nyugi, egy stúdió és próbaterem, nem a pszichiátria - vigyorog Ace rám. Benyit a hátsó ajtón és csupa vastag fal és ajtó, hangtompító anyagok. A terem ahová vezet tényleg egy stúdiónak néz ki, és mindenféle hangszer van benne. - Válassz egy hangszert! Én az egyik szintinél leszek - Ace  bemegy a hátsó szobába. Kezet fog a sráccal aki a felvevőteremben ül. Dumálgatnak. Körbenézek. Nem nagyon tudom milyen hangszert válasszak. Óvatosan megütögetek egy két ütős hangszert. Ace visszajön. Leül az egyik szintetizátorhoz és rámnéz.
  • Ehhez nincs szükség előképzettségre. A lényeg, hogy a káoszból létrehozunk egy harmóniát, vagy kiélünk bármit, ami bennünk van. Menni fog?
  • Nem tudom - felelem bizonytalanul és a dobokhoz ülök. Legalább ezek kitakarják a nagy részemet. Jól meg lehet bújni mögöttük.
  • Oké, adj egy alapritmust! Mondjuk így! - Ace néhány akkordot lefog és ismétli, mint a szívritmus ismétlésen van. Mint a technoban a basszus. Felveszek egy ütőt, és néhány ütést teszek rá. Ace imprózik a szintetizátornál. 
  • Kísérletezz! - szólít fel Ace.  Átül hozzám a dobokhoz, és üt néhány taktust. Átveszem Ace ritmusát, és Ace vált az ütősök közt. 

Elképzelésem sincs mennyi időt tölthetünk a stúdióban. Az ütősök után, a szintetizátorhoz és a gitárhoz is átülök. Ace mutat néhány akkordot mindkettőn és tulajdonképpen együtt zenélünk. Ace különböző hangzásokat játszik le, és folyton kérdezget. Melyik dallam tetszik, miért tetszik, a másik miért nem?  Ritmusában és modalitásában is váltogatja a hangszereken a dallamokat. Csak nagyon sokára esik, le hogy a saját érzéseimet találgatom, azzal, hogy valójában miért érzek közelebb magamhoz egy lassúbb vagy egy melankólikusabb dallamot. Végülis az én érzeseimről beszélünk, miközben csak a zenéről beszélünk. Nagyon furcsa. 

Kiestem az időérzékelésemből, mert belső utazáson vagyok. Ace a vezetőm. Fura érzés. Az is, mikor mindketten csak magunknak zenélgetünk egy-egy hangszeren.

  • Utolsó feladat mára! - áll fel Ace. 
  • Mi?
  • Énekeljünk közösen egy számot - leteszi a gitárt az öléből és átmegy a felvételvezetőhöz.
  • Nem tudok énekelni.
  • Én sem - feleli Ace. - Tökéletes duett lesz - vigyorog Ace. - Válassz bármit, azt énekeljük! - néz rám várakozón Ace.
  • Nem is tudom - bizonytalanul próbálok egy számra gondolni, amit mondjuk szeretek. - Legyen az, amit idefelé jövet hallgattunk a kocsiban - felelem.
  • A Cradles? - Ace vállat ránt. Visszamegy a sráchoz. Néhány perc múlva visszatér két kottalappal és a mikrofonokhoz terel. 
  • Olyan lesz mint egy karaokestudió. És szerencsénkre csak mi halljuk egymást. Ígérem nem röhögök… nagyon - jegyzi meg Ace. Kiveszem a kezéből a dallam és szöveg leírást és próbálom legalább értelmezni. Ez egy nehéz szám. Főleg annak, aki nem tud énekelni. Megkapjuk az alapdallamot, bejátsza nekünk a srác. Levette róla a hangot. Végül Ace bekéri a hangsávot is, mert a zenével én biztos, hogy nem boldogulok. Jókat bénázunk együtt. Ace magán is nevet. A fején igazgatja a sapkáját és hitetlenül rázza a fejét, hogy nem boldogulunk. Egy számot képtelenek vagyunk elénekelni mi ketten. A végén már csak Ace-en nevetek. Kiengedtem. Három óra zeneterápia Ace-el. A hasamat fogva nevetek és csaknem összepisilem magam. Nem tudom ki ez az Ace, akivel ennyire jól érzem magam és nem tudom ki ez a Liv Somerhalder, aki féktelenül kacag és jól érzi magát. Talán tényleg ez a zene ereje.

2019. július 14., vasárnap

Track 7

Elállt az eső. Este az utolsó napsugarakkal lépek ki a kollégium épületéből, és megkerülöm az egész épületet hosszában. Félreeső hely. Ace a fa alatt egy padon ül. Egyik lábát a másikon átvetve a cipőjén dobol az ujjaival, miközben a telefonja megvilágítja az arcát. Ide is elhallatszik a zene. Honnan jöhet Ace?
  • Hol szálltál meg? - kérdezek rá, ahogy megállok mellette. Ace felnéz rám és végigmér. Térdig érő sötét, apró sárgavirágos ruha van rajtam, és felé vettem egy kötött kardigánt. A hajamat kétoldalt tűztem meg. Lehet nagyon szűzlányos vagyok. Ace biztos, hogy nem ezt a Livet ismerte. Folyton festettem magam, és vasaltam a hajam. Régen talán jobban tudtam, hogyan kellene bulizni. Most meg már nem érdekel.
  • A Midland Hotelben - feleli röviden. A hangja közönyös, kicsit nyugodt. Nem érzek ki semmit belőle. Lehet nem tart bulizósnak ezzel a szettel, de nem teszi szóvá.
  • Nahát… és még popsiszex tracket se kellett hozzá írnod. Ace, tényleg a csúcson vagy! - vigyorgom rá.
  • Ja nem kellett belezuhannom a swinger klubok világába, és mégis feltörtem, valójában csak azért hagytam el a szigetet - feleli rá Ace és elteszi a telefonját. Nem mond mást, csak a kezemnél fogva maga után húz. Már Ariel készülődik. Ace a lépcsőnél elengedi a kezem, és még odamegy Arielhez. Kezet fognak, beszélnek. Ariel sokat kérdez. Látom a tekintetén, meg Ace bólogatásán. Ace a füléhez emeli a mono hallgatót és a vállával támasztja meg. A DJ pulton állítgat valamit. Befelé hallgat, annyira komoly ilyenkor az arca. Ariel szerintem kábé minden számát végighallgattatja most Ace-el, mert Ace csak három-öt másodpercenként int, hogy a következőt kéri. Néhányra egészen  elismerően biccentget a fejével, a ritmusra rázza a fejét. Ace. Szörnyen érti, amit csinál. Megveregeti Ariel vállát és lesiet hozzám.
  • Az első nagykoncertje, eléggé izgul. Megígértem neki, hogy végig itt leszek - húz maga után Ace. Lemaradva bukdácsolok utána. - Amúgy… a helyemen van a klubban - néz rám vissza Ace.
  • Nem! - rázom a fejem hitetlenül.
  • De. Amikor a klubtulaj megkérdezte kit ajánlanék magam helyett. Arielt mondtam - néz komolyan Ace.
  • Tényleg felkaroltad - hihetetlen. Ace mindenkivel ilyen. Emlékszem rá, azokból az időkből. Dylan, a tetoválószalon, a lemezbolt, Ariel, a Bee-est. Jó érzéke van az emberekhez. Talán ezért lett annyira népszerű. Érzi mit kell tennie, és mit akarnak az emberek. Tényleg kár, hogy mi ketten ennyire elmentünk egymás mellett. Tényleg elbasztuk. Egy fa árnyékába húz. Kellően sötét van, és mindenki inkább a színpad körül tömörül. Megkapjuk a basszust. Ace a karjaimat rázza. Teljesen elengedem a tartást és hagyom, hogy Ace mozgasson. Olyan, mintha bemelegítő gyakorlatokat csinálnánk egy bonyolult tornamutatványhoz. A kézfejemre simul a tenyere, és a basszussal egy ritmusban csapja össze a fejünk felett a két tenyeremet. Ahogy Ariel elveszi a basszust leengedi a kezünket és a karjába zár, de dallamra ringat tovább. 
  • Tök mindegy milyen szám, hogy ismered-e vagy sem. Mindig a basszusra figyelj. Minket csak az érdekel. Oké? Ez az alapritmus, felette mehet akármi.
  • Rendben - biccentek rá. Ace a fülem mögött kiáltja. A bólintásomat szerintem jobban értelmezte, mint a hangomat, ami teljesen elhal itt az erős hangzásban. Ace Arielt nézi. Jön a basszus fel, én is hallom. Ace lendít újra a pörgős ritmusra. Ahogy vége a számnak érezni az átkeverés alapritmusát. Ace újra a kezeimet rázza. A térdét beroggyantva az én lábaimat is megmozgatja.
  • Lazíts, annyira görcsös vagy - kiabálja. - Ne gondolkodj Liv! Ne akarj mindent kimatekozni! - hallom a hangján, hogy vigyorog, úgyhogy hátranézek rá. Ace szemében talán csak a fényeffekt villan, nem tudom mert berobban közénk a basszus, és Ace magával ránt a mozgásra.
  • A zeneterápia lényege, hogy semmi másra nem gondolsz Liv. Csak a zenére. Nem arra, hogy ki néz, hogy ki mit gondol, rólad, a zenéről, vagy bármiről. Te se gondolj semmire. Válj eggyé a zenével! Ennyi! Ha átérzed a ritmust akkor benne vagy! Csak engedd el magad! Add át magad a zenének! Impulzus! Töltsd fel magad ezzel az energiával! 


Ace kábé egy óra után. Miután már magamtól mozgok ellép mögülem.
  • Menj, legalább odáig, addig a kis csoportig ott! - int maga elé. - Itt leszek, nem megyek sehova. Csináld egyedül!
  • Miért? - megriadok és bár kimelegedtem a sok ugrálásban zavartan a kardigánom ujját huzogatom. Ace lefogja a kezemet, és a fülembe kiabálja.
  • Mert elviszlek a következő bulimba, és akkor nem akarom, hogy a hátam mögött a forgószéken ülj! -  elhúzódom és felnézek Ace arcába. Emlékszem arra az estére. Tudom, hogy ő is. Akkor szerettem bele. Ace finoman megrázza a kezem. - Ne gondolkodj! Menj! Gyerünk! - tol el magától Ace. Kilépek a komfortzónámból. Nem szoktam egyedül bulizni… mással se. De…
  • Befelé koncentrálj, magadra! Meg a basszusra!- kiáltja utánam Ace. Mély levegőt veszek és felkészülök a készülő következő számra, amit Ariel játszik be.  Figyelem a felfelé gyűrűző dobritmust, és készülök mindazzal felvértezve, amit Ace instrukcióként adott.

Szerintem a zeneterápiám második órájában elég kudarcosan próbálkozom egyedül. Nem találom magam a terepen. Arra gondolok, hogy Ariel totál szar számokat pakol be. S legalább egy fél órámba telik ráébredni, hogy Ace utasításának megfelelően ne a külső dolgokkal foglalkozzam, hanem befelé figyeljek és kikapcsoljak minden gondolatot. De ahogy elérem a megfelelő tudatállapotot, mintha átzuhantam volna valahova máshova, ahol csak lebegek és csak én és a zene vagyunk ketten. Senki más. Nem is érzékelek semmit a külvilágból. 

Ariel átadja a pultot, és Ace átkarolja a derekamat. Felnézek rá.
  • Egész jó lesz - biccent nekem, és magával irányít. Csak sétálunk az Oxford Roud mentén felfelé, Ace karja és csípője tol. Belegondolva sosem közlekedtünk így, úgyhogy egészen fura most Ace lépésével együtt haladni. Sokáig nem jövök rá, hova fogunk kiérni. Aztán felismerem a környéket. A Midland Hotelhez érünk. Húsz perc séta innen a kolim. Nem is tudtam.
  • Nos… öhm, köszönöm a terápiát - nézek fel Ace-re.
  • Nálam maradt egy könyved. Feljössz érte? - kérdez rá Ace. Egy egyszerű kérdés. Nincs benne semmi plusz. Kutatva próbálok kiolvasni bármit Ace arckifejezéséből, vagy tekintetéből. De én nem vagyok profi. Én nem tudok olvasni, úgy ahogy Ace egy mozdulatból mindent ért. Sokat figyelte az embereket. Hogy felismerje, mi tetszik nekik, és mi nem.  Ha akar rá tud hangolódni bármire. Ha akar. Én mit akarok? Felnézek a Midland Hotel kivilágított homlokzatára. Vacsoráztunk itt. Az utolsó közös vacsoránk volt. 

Ace feltett egy egyszerű kérdést. Miért gondolkodom én egyszerre túl? Csak egy egyszerű választ kellene adnom.
  • Még sosem voltam a Hotel szobáiban - jelentem ki nyugodtan.
  • Nekem van fent egy elég jó lakosztályom - mondja komolyan Ace. Zsebre teszi a kezét. Hihetetlen mennyi minden változhat néhány év leforgása alatt. Öt éve anyám kék ruhájában voltam itt, és Ace-nek éppen annyi pénze volt, hogy egy drága vacsorát kifizessen belőle. Most egy lakosztályban szállt meg ugyanezen a helyen, míg én egy egyszerű nyári ruhában vagyok. Megrándul az arcomon egy fanyar mosoly és Ace viszonozza, ugyanazzal a keserű mosollyal.
  • Jól hangzik, az a lakosztály - felelem végül és Ace lassan kihúzza a zsebéből a kezét és felém nyújtja. Csak egy másodpercig nézem, aztán belehelyezem a tenyeremet és belépek Ace oldalán életemben másodjára a Midland Hotelbe.


Még sosem voltam lakosztályban. Ahogy belépünk a lakosztályba szinte azonnal mellbevág a gyönyörű kilátás. A kivilágított Manchester. Álomszép. Amibe szerelmesnek lehet lenni. Lenyűgöző a nappali és a hálószoba is. A nappaliban van Ace konzolja. Nem a régi leharcolt, amin annyit sopánkodott, hogy nem tudja eladni jó áron. Egy új DJ konzol. Ace túlfizetett DJ lett. S én löktem erre az útra. Talán valóban Acet a tragédiák repítik a csúcsra. Mert annál mélyebben merül a zeneterápiába. 
  • Hű! - csak ennyire tellik tőlem. Színvilágban nyomokban emlékeztet Anyámék manchesteri lakására. Csak itt nem minden lila-szürke. Hanem minden arany-lila. Egy teljesen más világ. Ace vajon ugyanaz maradt?
  • Kérsz kólát? - lép a minibárhoz Ace és ettől el kell nevetnem magam. - Vagy erősebbet? - kérdez vissza Ace. - Cuba Libre? - a fejemet ingatva követem Acet. A legismertebb kóla alapú koktél, a Cuba Libre. Ace ugyanaz.
  • Jó lesz nekem is az, amit te iszol - felelem végül, ahogy ott a klubban először ittam azt, amit Ace. Ace biccent és két poharat állít a pultra. Átsétálok a nappali nagy részét uraló hangrendszer felé, megnézem Ace fejhallgatóját, a gépet. Ace két pohárral érkezik és közben áramot ad a szerkezeteknek.
  • Nem zavarod a szomszédokat? - kérdezek rá zavartan, éjfél körül járhat az idő.
  • Hát erre van egy tuti válaszom - feleli Ace, és elindítja Armin van Buurentől a Turn it up számot. Ace féle változat. De az a szám. Átveszem a poharat és belekortyolok. Tiszta kólát iszom. Ace a pohár felett figyel. - Nem tervezem, hogy leitatlak még egyszer a Midland Hotelban - jegyzi meg Ace. Leteszem a kólámat és a fejemet rázva hozzádőlök.
  • Fáradt vagyok már ma este a zeneterápiához - jelentem ki Ace vállába búgva.
  • Viccelsz kislány? Most kezdődik az afterparty! - Ace magával ránt és megadom magam, felveszem Ace ugrásritmusát.

Voltunk már zeneterápián, Ace kétszemélyes szalagavatós buliján, amit nekem rendezett. Most ugyanaz a hangulat uralkodik rajtunk. Végigbolondozunk egy órát és Ace a DJ. Hajnal egykor zihálva dőlök bele Ace ágyába.