Ma érdemes nagyokat lélegezni

Liam

Már legalább egy órája telefonál. Enyhén rekedtes halk hangja rezonál a fülembe. A forgószéken pedig ide-oda forog miközben a telefonzsinórt tekergeti. Egyik telefon a másik után. A megrendeléseket intézi.  Miért nem csináltattam ide zárt asztalt? Akkor most nem látnám, a hosszú lábait, ahogy keresztbeteszi. Nem értem miért idesegít most minden. A beszűrődő telefonálás zaja, a keresztbe tett lába. Telefonálnom kellett volna neki, hogy csak holnap jöjjön be. De fel sem vette a telefonját tegnap sem, amikor berendeltem volna. Ez a lány álomvilágban él és nem a valóságban az kétségtelen. Álmodozó még a tekintete is. Telefonálás közben is az ablakon nézelődik, pedig igazán nem sok látnivaló van. Nem egy belvárosi csúcsforgalom. Mindig ugyanazokra a fenyőkre lát. Remélem nem unja még nagyon, mert nehéz lesz a helyére találnom bárkit is.

Két éve teljesen elszabadult a pokol. Amikor igazán befutottam. Váratlanul jött az a rengeteg megrendelés és minden felbolydult körülöttem, nem láttam a papírhalmaim között, elúszott velem minden, nem tudtam úrrá lenni a káoszon. Vanessa két év jogi tanulmány után vagy három év semmittevést követően most két éve nálam van. Hány éves lehet? huszonhat?  Látványosan fogalma sincs arról mit kezdjen az életével.

Igaza van Alexnak, nem kellemetlen Vanessára nézni egyáltalán nem. Minden nap ugyanolyan ruhában ült az íróasztal mellett, szinte munkaruhában és egyenruhában. Sosem követeltem tőle, ilyesmit, bizonyára így látta helyesnek. Vanessa külseje jobban adott a Tervezőiroda névre, mint én. Én nem különösebben foglalkoztam vele. Vanessa meg jól végezte a dolgát. Vanessa komoly nő. És én nem szeretem a komoly nőket, azok mindig bonyolultak. Jobb kerülni őket.

Vanessa felpillantott a papírokból és találkozott a tekintetünk. Arcán a kötelességtudó szolgálatkészség jelent meg.

• Igen? – kérdezte várakozóan. – Kávét? – találgatta és kihúzta magát. Mielőtt megszólalhattam volna, hogy miért bámulom megcsörrent a telefon. Ezt elegendő elterelésnek tekintve visszafordultam a pauszpapír felé.

Vanessa

Nincs szabályba fektetve, hogy zárjam be az ajtót, ha telefonálok. A szám, ami hív nem ismerős. A körzet pedig az itteni megye előhívószáma. Talán egy érdeklődő, vagy újabb megrendelés. Felemelem a kagylót és a körmeimet nézve rutinosan beleszólok:

• DeNoir Építőipari és Tervezőiroda. Vanessa Williams, miben segíthetek?
• Itt meg Claire De Noir. Liam anyja vagyok. Miért maga veszi fel a fiam telefonját? - na ez érdekesen indul. Sokkal érdekesebb mint a körmömről pattogzó festék. Felülök és érdeklődve Liam felé pislantok.
• A személyi asszisztense vagyok.
• Igazán? – hördült egyet a  hang a vonal túlsó végén. – Nem említette, hogy titkárnője van – jegyezte meg gúnyosan. Látszott a hanghordozásán, hogy művelt iskolázott nő, valaki a felső tízezerből, na meg az is hallatszott, hogy mit gondolhat rólam. Lefogom a tenyeremmel a kagylót és suttogva kiabálok át a szobán.
• Liam! Liam! Liam!!!!-  emelem feljebb a hangom.
• Mi van? - mordul rám fel sem pillantva a papírról.
• Az anyád keres - sziszegem neki.
• Mond, hogy házon kívül vagyok - a ceruzát filcre váltja a kezében.
• Segíthetek valamiben? – kérdezem újra.
• A fiam nem veszi a telefonját. Azt mondta hazajön vagy meggondolta magát?
• Úgy tudom, még üzleti úton van. Átadhatok valami üzenetet?
• Nem, köszönöm. Viszonthallásra – a vonal megszakadt.

Még mindig meredten nézem a telefont, miközben a helyére teszem a kagylót. Még sosem beszéltem Liam anyjával. Igazán nem is gondoltam, hogy van anyja. Persze, nyilván, mindenkinek van anyja. Csak egyszerűen már két éve lassan itt vagyok, de még egyszer sem botlottam rokonokba itt, szóval nekem Liam olyan magányos farkasnak tűnt itt az erdő mélyén, aki vonyítja a holdat éjszaka. Erre kiderül, hogy szokta látogatni az anyját? Aki ezek szerint itt lakik a megyében?

• Ki van kapcsolva a mobilod? - kiáltom át Liamnak, miközben az írószeresemben ollót keresek.
• Ja - feleli kurtán.
• Mert? - ragadom meg az ollót és felállok.
• Mert sok zaklató hívást kaptam - feleli magától értetődő hangsúllyal Liam.
• Csak nem dobtad a hosszú szőke hajú, vékony lábú, manöken Beckyt? - érdeklődök vidáman. Liamot nő tudtommal még sosem dobta. Mármint nem hagyott rá Liam időt nekik.
• Alex is hívott a te randiügyedben - néz rám vállrántva Liam - Meg anyám, meg még vadidegenek. Egyszerűen zavartak a munkában - sorolja Liam, miközben megkerülöm az íróasztalom és átlépek az ő birodalmába.
• Esküszöm nem lépek semmire - próbálok pipiskedve átlépni a földön szanaszét heverő pauszpapírokon. Az ablak alatti iratmegsemmisítőhöz lépdesek kezemben a papírvágó ollóval. Leemelem az iratmegsemmisítő tetejét és elkezdem a kis fogak közül az olló hegyével kibökdösni a beragadt papírdarabkákat. Ha semmi másban nem is iratmegsemmisítő javításban kezdek profi lenni, hála a főnökömnek. Érzem magamon Liam szuggesztív tekintetét. Felpillantok rá.
• Mi az? - engedem le az ollót.
• Ha túl közel hajolsz bekapja a hosszú hajat tudtad?
• De most nincs bekapcsolva - nézek rá értetlenül.
• Csak gondoltam szólok - fordult vissza a munkájához. Én is elmélyülök a papírdarabkák kapirgálásában. Havonta egyszer biztos, hogy ez is a munkakörömet képezi.  Az előreboruló hajamat nézem. Egészen jó lett ez a szín. Tényleg.pedig vörösesebbet akartam. Olyasmit, mint a róka bunda szine. Vajon ebben az erdőben vannak rókák? Felpislantok Liamra. Tulajdonképpen megkérdezhetném tőle, de nem tudom róla elképzelni, hogy kilépett valaha is az autójából, miközben a házáig jutott. Inkább hagyom a témát és a fenyvesekre pillantok. Mókusokat keresek, de teljesen eseménytelen a tisztás  előttünk. Megcsörren az asztali telefon. Átlépek az iratmegsemmisítőn és a kagylót felveszem a vállamhoz szorítom a fülemmel.
• DeNoir Építőipari és Tervezőiroda. Vanessa Williams, miben segíthetek?
• Szia Vani! De jó hallani a hangod! Olyan édes és búgó. Ha szakmát akarsz váltani, gondolkozz a szextelefon témában.
• A 21. században élünk, lejárt a szextelefonok ideje. Mit akarsz Alex? - ülök fel Liam íróasztalára és az ölemben tovább kapirgálom a papírgalacsinokat a fémfogak közül.
• Kellene nekem egy számsor - vigyorog a telefonba Alex.
• Ne is álmodj róla, nem adom meg a számom - szórom az asztal alatti szemetesbe a papírdarabkákat. Alex mély dallammal felnevet a vonal túlsó végén.
• Akkor egy helyrajzi számsorral is beérem. A Földhivatal előtt állok és otthon hagytam a noteszemet - Sóhajtva leteszek mindent Liam asztalára, a hívást átirányítom a saját asztali telefonomra és az iratszekrényhez lépek, és felemelem a telefonkagylót. - Diktálhatom?
• Aham - várom az első kódszámot.
• YO 62 - a megfelelő tolóajtót eltolom és a mappákra pillantok. - Ryedale - egy  kastélybirtok lett szétosztva. A tóparti ház helyrajza kellene - belelapozok a mappákba.
• B1257. Még valami? - kérdezem enyhe türelmetlenséggel.
• Baromira tetszik az új hajszíned! Észrevettem ám! Látod? Nagyon szexi!
• Viszlát Alex! - csapom le a telefonkagylót. Kinézek az ablakon és lerogyok a forgószékemre. Oda sem nézek és belenyúlok az Ezüstharmatról hozott süteményes zacskóba. Ropogtatom a fogam alatt a gyömbéres kekszet. Nincs ma kedvem dolgozni. Tulajdonképpen a hétköznapok nagy részében nincs is kedvem a munkához. Remélem nem ül ki az arcomra. Így is eléggé haszontalannak érzem magam a társadalomban. Lehet csak lent van a vérnyomásom. Főzni kellene egy kávét.
• Kérsz kávét? - szólok át az ajtón a főnökömnek.
• Jöhet! - túl elmélyült a hangja. A konyharészleghez lépkedek, ráérősen. Szeretem hallani a lépteim ritmusát, ahogy a járólapon kopog. Bekészítem a kávét és a konyhapultnak dőlök, miközben tűzpiros kávésbögrémbe mérem a cukrot. Innen belátni a nappaliba. Liam egy ezer éves Timest pakolgat már hetek óta ide-oda poháralátétként. Most újra a dohányzóasztalon van. Kitöltöm a főnökömnek a kávét és a két bögrével visszabillegek tűsarkaimon.Előbb az enyémet rakom a monitorom elé, aztán Liamnak viszem be a kávéját.
• Rendelhetnél valami kaját - mormolja Liam, miközben összpontosító arckifejezéssel tologatja a vonalzókat le-fel a papír mentén.
• Neked?
• Meg magadnak! Meghívlak.
• OKé - nyújtom el a szót. - Mi legyen?
• Mindegy, csak hús legyen - suhan a tolla a papíron.

Sóhajtva nézek a névjegykártyatartóra az asztalomon, átpörgetem a kártyákat az étteremrészhez. Két tésztás húsos egytálételt rendelek és az elsőbbségi kiszállítást kérem. Kekszet ropogtatok és a forró kávét kortyolgatom hozzá, közben úgy döntök megnézem a mai horoszkópomat.

“Néha csak arra vágysz, hogy egy mély és határozott sóhajjal átadhass minden feszültséget az égnek. Ma érdemes nagyokat lélegezned, és érdemes kilélegezned magadból a gondokat.

A nap mottója: „A szerelmes egyén minden alkalommal ezt érzi, amikor a szerelmesével találkozik.”

Remek. Éppen nekem találták ki ezt a mottót.  Még a horoszkópom is a mélybe húz.  De azért nagyokat lélegzem hátha beválik. Megnézem a napi bioritmusomat is. Bár mint minden nap most is azt érzem, hogy padlón vagyok. Megnézem Ezüstharmat helyi portálját is. A hétvégén lesz valami jubileumi rendezvény. Ó tényleg idefelé jövet láttam is, hogy mindenfelé apró kis zászlócskák lógtak. Valami helyi hagyomány, vagy ilyesmi.  Kerek évfordulós akármi. Az a helyzet, hogy nem igazán barátkoztam össze senkivel sem Ezüstharmaton. Vagy a környéken. Kicsit remeteéletet élek. Ingázok a munkahelyem - mármint Liam lakása - és a saját lakásom közt. S végülis ennyi a társasági életem.  Lehet kezdek bekattanni? Vagy depressziós vagyok? Nem is tudom. A legfőbb bajom az, hogy vágyom a szerelem után. Annyira belemerülök a gondolataimba, meg az önsajnálásba, hogy jó sokára esik le, hogy Liam szólt.

• Tessék? - kérdezem kissé túlvilágira sikerült hangon, ezért megköszörülöm a torkom.
• Csengettek, kinyitnád? - ismétli meg Liam.
• Ja biztos az ebédünk - pattanok fel a forgószékemből és sietve ajtót nyitok. Mire odaérek, már Liam is mögöttem van és a zsebébe a tárcája után nyúl és kifizeti a futárt. Belököm az ajtót és Liam után megyek a konyhapulthoz. Liam a borhűtő rekesz előtt álldogál.
• Kérsz bort?
• Még vezetek ma.
• Ja persze. Akkor én sem iszom. Még úgyis egy csomó munkám van - egy pohár vizet tölt magának és  a konyhapultra rakja, a fenekét a pultnak dönti és a müanyagvillájára kezdi tekerni a tésztát. Csatlakozom hozzá. Egymás mellett állunk a konyhában én a konyhapultra könyökölök.
• Semmit nem tudok a magánéletedről.
• És ez így van jól.
• … és nem akarok beleszólni…
• Akkor ne tedd!
• De Alex rendes srác.
• A főnököm vagy.
• Tudom.
• Valahol Alex is.
• Mit akarsz ezzel mondani?
• Hát érted, ez szexuális zaklatás.
• Oké, jó csak mondtam -  ismét néma csend ereszkedik közénk. Engem tökre nem zavar. Liamet sem különösebben.  Elvagyunk a gondolatainkban. Nem értem miért érvel Alex mellett. Nincs bajom vele, csak egyszerűen nem akarok belebonyolódni semmibe sem.

Liam

Éppen a szemetesbe dobom az üres ételesdobozt, amikor a zsebemben megrezzen a mobilom. Nem kellett volna bekapcsolnom sem. Ahogy a kijelzőn látom, hogy ki hív, nagyot sóhajtok. Becsapom magam mögött az iroda ajtaját és fogadom a hívást.

• Szia Anya! - szólok bele miközben a nagy  íróasztalra ülök, ahol az előbb még Vanessa lógatta a lábát.
• Téged is el lehet érni?
• Persze, mit szeretnél?
• A hétvégét akartam megbeszélni veled. Remélem, hogy megjelensz a rendezvényen.
• Nincs kedvem hozzá - fintorgok.
• De Noir vagy!
• Igen, én is tisztában vagyok vele - grimaszolok és a névjegykártyámon szúrkálom a De Noir nevet egy rotling-al miközben beszélünk.
• Nem akármelyik De Noir! Te vagy a várúr!
• Hagyjuk ezt a baromságot!
• Ez nem baromság, hanem az örökséged!
• Miért nem parádézik apa?
• Mert nincs kedve hozzá!
• Hát nekem sincs!
• Lehetetlen alakok vagytok! - hallom ki a szemrehányást anyám hangjából. - Apádnak nem parancsolhatok, de neked igen. Kötelességetek eleget tenni a helyi szokásoknak. Marianne különösen sértve érezné magát, ha nem képviselné egy De Noir férfi sem a családot a vár évfordulóján.
• Jó, csak nem akarok részt venni azokban az ostoba játékokban, gyerekként sem bírtam az egészet.
• Beszélek Marianne-al biztos talál megoldást. Legalább az esti fogadáson legyél ott. Mégiscsak képviselned kell a váradat, mint tulajdonos. Apád a javadra lemondott a címről, a rangról és a várról.
• Csak mert ki akarta húzni magát a ceremóniákból.
• Csak az esti fogadásra menj legalább Liam.
• Jól van - morgok magam elé és már teljesen ledörzsöltem a De Noir nevet a vállalat előtti részről is. - Gondolom illene kísérővel megjelennem.
• Problémát jelent?
• Tulajdonképpen….nem - fújtattam.
• Rendben, akkor ezt megbeszéltük.
• Dolgoznom kell.
• Nem tartalak fel, minden jót fiam! - tette le a telefont Claire de Noir.  Kifújtam a levegőt. A franc! Pedig annyira ki akartam bújni ez alól. Éppen elmehetnék gyorsan egy váratlan külföldi útra. De tényleg kellemetlen helyzetbe hoznám a családot. A tarkómat vakargattam, ahogy kinyitottam az ajtót. Vanessa éppen két pofára tömte magába  a gyömbéres kekszet. Nem úgy tűnt mintha vigyázna a vonalaira. De nem az én tisztem megjegyezni, hogy lassan ruhaméretet kell váltania. Felnézett rám.
• Izé? Mennyiben fedi a szexuális zaklatás tárgykörét, ha arra kérlek, hogy kísérj el egy rendezvényre? - szegezem neki a kérdést.
• Miféle rendezvényre? -formálja a kekszekkel küzdve a szájában.
• Hát szombaton… itt helyben… egyilyen  bál szerű valami… tudod, kaja... ital… tánc… tombola… meg ilyenek - elég esetlenül jönnek a számra a szavak. Mintha vizet köpködnék közben.
• Aha… és miért is kell nekem beugranom, hogy te felvonulj ezen a parádén? - ráncolja a homlokát értetlenül Vanessa.
• Hát… elég kényelmes lenne most nekem ez a megoldás - teszem zsebre a kezem ahogy ránézek.
• ööööhm… értem - bólint elég lassan Vanessa. Látom, ahogy forognak az agytekervényei. Nem érti a szitut.
• Izé ez nem randi - szögezem le azonnal.
• Oké - nem tudom miért, bírom amikor ezt mondja. Ahogy megnyomja  a K-t és elnyújtja az É-t. Jól áll neki.
• Ja és nagyestélyiben gyere.
• Mi? - húzza be a nyakát és fintorog az orrával. - Áááá- ááálljunk meg. Nagyestélyiben??? Mégis mennyibe kerül egy belépő erre a valamire?
• Nem tudnád megfizetni - felelem rá röviden.
• Tyűha! - ámul el. - Akkor ez a gazdagok bulija.
• Olyasmi. Állom a kiadásaidat! - sietek gyorsan a kijelentéssel. - Na persze számlázz le mindent a cégre.
• OKééé!
• Szóval? Jössz?
• Meg se kérdezted, hogy ráérek-e - húzta ki magát ültében.
• Ráérsz?
• Igen.
• Fizessek napi díjat is? - kérdezem tőle.
• Nem feltétlen szükséges, de ha nagyon akarsz, ja - bólint rá Vanessa.  Megkönnyebbülten engedek ki.
• Akkor ezt megbeszéltük - fordulok vissza az ajtóból.

Csak lassan, léptékkel

Vanessa

Hat óra múlt, sötétedett. Esett. S végre két kocsi gördült be a ház elé. Sorozatokat néztem Liam nappalijában, a hatalmas nagyképernyős tévéje előtt a süppedős kanapéján, de nem érdekelt, rég lejárt a munkaidőm, és én rá várok, pulóverben és egyedül egy hatalmas üvegpalotában. Este lehet, hogy ijesztő ez a ház? Sosem voltam még éjszaka ebben az üvegkalitkában, de zavar, hogy nincs függöny. Megőrülnék ettől, hogy bárki beláthat bármelyik ablakon. Nem fogok a sárban átgyalogolni Ezüstharmatra. Már fariban voltam és pulóverben, ahogy beléptek kinyomtam a távkapcsoló gombját és felnéztem a belépőkre. Alex, Liam és egy hosszú szőke hajú nő lépett be.

Remélem nem az én kocsimon furikáztatta idáig. Nem akarok szőke hajszálakat találni a kocsimban, nem és nem! Minden szőkét utálok, mert az exem is egy szőkéért dobott.

• A kulcsot – álltam fel és Liam felé nyújtottam a kezem. Liam rámsandított, s átadta a kezében lévő kulcsot. A Vauxhall mokka kulcsa volt, vagyis Liam kocsijáé.
• Becky, Vanessa. Vanessa, Becky – futólag a szőkeséggel összenéztünk. Liam kikerült engem és a hűtőszekrényhez igyekezett.
• Nem vagyok a házőrződ! – szóltam Liamnak, s utána fordultam.
• Holnapra szabadnapot kapsz – rántotta meg a vállát Liam. Elhúztam a szám és Alex felé néztem.
• Rég láttalak Vani! – összehúztam a szemem, ahogy Alex elé léptem.
• Meghúztad a kocsim?
• A kocsidat nem, de…- Liam könyökével megbökte Alexet, aki erre elhallgatott, s csak mosolygott.
• Maradsz? – kerülte ki a párosunkat Liam.
• Nem, kösz, szeretnék már otthon lenni – téptem ki Alex kezéből a kulcsomat, Liamét a konyhapultra dobtam. – Jó éjt!

Liam

A borosüvegből húztam ki a dugót, amikor a farzsebemben megrezzent a telefonom. Kitöltöttem a poharakba a bort, s felvettem a telefont.

• De Noir – morogtam bele, miközben Beckynek átnyújtottam a poharát.
• Ittál már? – Vanessa zilált hangja hallatszott a telefonból. Lenéztem az érintetlen borospoharamra.
• Még nem – megkönnyebbült sóhaj hallatszott.
• Bajban vagyok.
• Nem hangzik jól – feleltem komoran, s letettem borospoharat, talpa furán koppant a konyhapulton.
• Elakadtam útban Ezüstharmat felé. Egy hatalmas kátyúban vagyok, zuhog az eső és nem tudok kihajtani belőle! Segítesz? – hadarta egy szuszra a telefonba. Alexra néztem, aki már egy hajtásra kiitta a borát. Becky csábító mosollyal kortyolgatta a vörösbort, rúzsfoltos maradt a pohár széle.
• Aham – vettem fel a kocsikulcsot a konyhapultról.
• Kösz, ne harag… - kinyomtam a telefont és a kérdő pillantásokra csak annyit válaszoltam.
• Öt perc és jövök – bevágtam magam a Mokkába és beállítottam az ablaktörlőt, ütemes ritmus, fényszórók előttem az úton. Félúton járt már Vanessa az autóval. Lefékeztem közvetlenül a kocsija mögött. – Nők! – mormoltam magam elé, ahogy kivágtam a kocsi ajtaját és az esőben felrántottam az előttem levő kocsi vezető oldali ajtaját – szállj ki! – kiáltottam rá dühösen. Vanessa rémülten ugrott ki a kocsiból, mint a megriasztott holdföldi üregi nyulak.
• Nem akartam elrontani az estédet, de… -  magamra csaptam az ajtót és ráadtam a gyújtást. Kaparta a kerék a sarat maga alatt, a Vauxhall keményen küzdött, tekertem a kormányt Vanessa az esőben állt és nézte, hogyan hozom ki az autóját a sárral és vízzel teli gödörből. A Vauxhalljával előregurultam és behúztam a kéziféket, de nem állítottam le a motort, s nyitva hagytam az ajtót Vanessának ahogy kiszálltam.
• Én, köszönöm… - futólag rápillantottam. A szemfestéke elkenődött, az esőtől, az orra és a szeme is nedves volt, vörös, eldönteni nem lehetett hogy sírt, vagy csak fázik és az eső csöpög róla.
• Csak menj haza, jó? – én is totál eláztam. Miatta. Már rég Becky mellett lehetnék a kanapémon, helyette itt ázok szét az erdőben. A visszapillantóból még láttam, hogy Vanessa beszáll az autójába és ő is elindul, az ellenkező irányba.

Vanessa

Nem szeretek segítséget kérni. Mert az a gyengeség jele. Dühös vagyok Liamra, mert későn jött haza, és mert az én kocsimat vitte el. Erre itt vagyok, az erdei út közepén és szembesülök saját szerencsétlenségemmel. Egy férfi jobban vezet mint én. Liam egy perc alatt megoldotta nekem azt, ami számomra a világ végét jelentette. Ami maga volt a problémák problémája. Miért van az, hogy ebben is egy férfi kell? Aki megoldja nekem a gondjaimat. Egyedül vagyok a világ végén, és az egyetlen ismerősöm ez a férfi. A főnököm. Senki másra nem számíthatok, és senkit nem ismerek. Kihez fordulhattam volna este hétkor ebben az erdőben? Dühös volt? Dühös volt rám Liam? Annyira nem tudom eldönteni, hogy mikor mit gondol, vagy érez. Számomra ő egy rejtély. Remélem azért nem rúg ki.

Liam azért szimpatikus főnök, mert sosem néz rám úgy mint nőre. Liam közönyös, és a közöny jól esik megtépázott szívemnek. Nem akarok férfiakra még csak gondolni sem. Jó, hogy Liam ilyen. Különben nem mertem volna egy fiatal ivarérett férfival az erdő szélén kettesben maradni minden nap. Egy férfinak miért kellene személyi asszisztens egy erdő mélyén? Vagy perverz vagy gyilkos. Liam egyik sem volt. Neki csak kellett valaki, aki felveszi a telefonokat, amikor neki nincs kedve hozzá. Már másfél éve dolgozom nála. Nincs tartós kapcsolata. A nőiről sosem mesél. Legfeljebb a nevüket tudom. Egyedül él az erdő mélyén. Semmi jelét nem mutatta, hogy élvezi-e ezt az életformát. De bizonyára így van, ha mégsem költözik be valahova a belvárosba. Egy városközpontba. Vagy miért maradt a kontinensen.

És most kimenőt kaptam. Szeretem az igazolt távollét napokat. Liam néha egészen rendes főnök. Néha. A plusz szabadnap az egyik legjobb dolog ezen a munkahelyen. Ezüstharmat egy picike település. Az a fajta, ahol mindenki tud mindenkiről mindent. Egy zöldséges felett lakom egy kis sorházi lakásban. A szobám ablaka Ezüstharmat főutcájára néz. A szemközti ház felett a fenyvesek magasodnak. Egészen tűrhető kilátás. Annak aki Londonból költözik ide igazi panoráma. Na persze Liam hálószobai kilátásával semmi sem vetekedhet itt az erdőben. Amikor az állásinterjún találkoztunk, Liam mondta, hogy elrendezi a szállást. Ezüstharmat egyik legjobb lakásában lakom. Szóval jó hely. S most, hogy a keddi napom szabad, máris tudom mivel fogom tölteni az időmet. Egész éjszaka sorozatot nézek, egymás után új és új részeket a puha kötött takaróm alatt a kanapén, pizsamában. Kirúgok a hámból.

Liam

Nem tudok aludni. Ha szorít a határidő egyrészt ideges leszek.  tik-tak, ketyeg az idő. És még mindig nem álmodtam meg azt a városszéli házat. Lerúgom magamról a lepedőt és bosszúsan melegítőalsót és pólót kapok magamra. A fenyvesek felett ragyog az éjszakai csillagos ég. A Hold fénye a vizen játszik a távolban. Homlokomat a hűvös ablaküvegnek nyomom és beszívom a fenyvesek illatát.

Valamit ki kell találnom. Felkattintom a folyosón a világítást, a földszintre érve felteszek egy kávét. A félhomályban Vanessa íróasztala pedáns rendben áll. Három ceruza a tartóban, az asztal szélén a fekete hajcsatja odacsippentve. Hány óra van? A vezetékes telefonon 1:20 van. Tehát már kedd van. Már bánom, hogy kiadtam a keddet neki. Nincs kedvem felállni a tervezőasztaltól még csak egy pohár vízért sem. De késő bánat. Végre lejön a kávé. Egy három decis öblös bögrébe készítem el, mert hosszú éjszaka lesz.  Felkattintom a mérnöki asztalnál az éles hosszan elnyúló ledlámpát és ránézek az üres pausz papírra. Most ezt a sárgás lapot kell megtölteni csupa vonalakkal, párhuzamosokkal, egyenesekkel és derékszögekkel. Egyenes és szaggatott vonalakkal. Olyan ez mint a költőnek a strófa, az írónak a leírás. Csupa kreativitás, ötletelés, tervezés, megálmodás. De közben mégis megfeszített, kemény munka. De amikor benne vagyok elkap a flow-érzés, csak megy az áramlat. Az első vonalat meghúzni csak az a nehéz, utána már megy magától az alkotás folyamata. Mint az első rím, vagy az első bekezdés a költőknek és írókak.

Nyolc órával később már jó pár pauszpapír van összegyűrve körülöttem. A hajam kócosra borzoltam, kifogyott  a csőtollam és a rotringom. A bejárónő meg csak a hétvégén jön. Hét közben Vanessa üríti a szemetest. Most meg épp szabadnapja van. Én hülye! Idegesen állok fel és rántom ki a fiókot a szemeteszsákért, mindent beledobálok és kisietek vele a reggeli hidegbe a szemeteshez. Ahogy visszaérek a házba csörög a telefon, de nem foglalkozom vele. Most nem akarom, hogy bármi is kizökkentsen a tervezésből.  Ismét a pausz felé hajolok, lekattintom a ledet, már elég világos van.

Már délután és még ma nem ettem, csak öntöm magamba a kávét. Rendelni kellene valamit. Ha itt lenne az asszisztensem már rég mondhattam volna neki. Ó csak jöjjön el a holnap! A franc! Most meg eltörtem a léptékvonalzómat. Jó feladtam, alvás! Majd néhány óra múlva folytatom. Visszamegyek az emeletre és bezuhanok az ágyba.

Vanessa

Minden hangulatomhoz készítettem egy úti cd-t. Most romantikus bússzomorú dalokat hallgatok, miközben döcögök a Vauxhall-al ki az erdőbe. Még saras az erdőben az út, de azért lehet haladni. Magamban dúdolom a dallamot az énekessel. A legjobb a fenyvesekben, hogy nem nagy kaland a vezetés, legfeljebb a főnököm jöhet velem szembe az úton. Ezüstharmat pékségében vettem édes és sós aprósüteményeket és a zacskóba nyúlok, hogy egyet a számba tegyek. Ahogy felnézek egy nyúl szalad át az úton. Lefékezek, dudálok és rémülten a számban ragad a falat. Elütöttem? Kikapcsolom a bizonságiövem, kinyitom az ajtót és kipattanok a kocsiból. Előreszaladok. Nyoma sincs elejtett vadnak. Megkönnyebbülten sóhajtok fel. Oké, tehát az erdei úton a főnököm és néhány vad lehet csak. Visszakászálódom a kocsiba és folytatom az utam. Ásítva fékezek az erdei üvegkalitka előtt. A kesztyűtartóról magamhoz ölelem az elemózsiás papírtáskát, kihúzva a slusszkulcsot elhal a zene. Ha a főnököm nincs itthon véletlen, akkor visszaülök a kocsiba és végighallgatom ezt a cédét.

Legalább nem esik az eső. Ez is valami. Ma sem vagyok jobban. Pocsék a hangulatom. Olyan sírás utáni. A szabadnapomat, süteményezéssel, romantikus filmnézéssel és sírással töltöttem. Remek szabadidős programok egy egyedülálló nőnek, akinek már életcélja sincs. Liam az íróasztalánál ül ahogy köszönve belépek, és a merőlegeseket húzza, spéci mérnöki kütyüivel. Komoly rajz-írótáblája van, kifejezetten mérnökök használnak ilyet, én a közelébe se merek menni, nehogy elállítsak rajta valamit.

• Korán keltél – jegyzem meg.
• Alig aludtam – pillant rám fel, és ceruzáival az asztal szélén dobol. Ezzel olyan, mint türelmetlen karmester a kottaállványnál. A döntött íróasztala mögött mindig sokat ül.  Most éppen melegítőalsóban és fekete pólóban, papuccsal.
• Ihlet vagy határidő? – emelem meg a szemöldököm és behajtom a fürdőszoba ajtaját, amíg öltözök.
• Mindkettő – átöltözök. becsukom a fürdőajtót, és az asztalomhoz rogyok, bekapcsolom a gépet és átsandítok a  belső irodába. Liam a haját túrja. A tarkójánál fel van nyírva a haja, de a feje tetején apró félköröket és köröket alkotnak göndör fürtjei. Sötét szemeivel az erdőt bámulja az ablakon át maga előtt. Ajkát büszkén lebiggyesztette és most a ceruza végével ütögeti. Belépek a levelezőrendszerbe, s nekikezdek a végtelen levéláradat átolvasásának. Liamtól legalább egy tucat email jött.

Tárgy: megbeszélés

Mr. Lomonddal a hét elejére

Liam de Noir DeNoir Építőipari és Tervező Iroda

Tárgy: megrendelés

Léptékvonalzó Aristo 1:2,5:5:10:20:20:50:100DIN mérnöki kiv.AH23701

Csőtollhegy Rapidograph -SDR755050 0,50mm ROTRING (unas_797114)

Csőtoll -R151018- 0,18mm ROTRING Isograph

Liam de Noir DeNoir Építőipari és Tervező Iroda

Tárgy: Alex

Randit kért tőled most szombatra az Ezüst Caféban vár. délután négy megfelel?

Liam de Noir DeNoir Építőipari és Tervező Iroda

Tárgy: megrendelés kieg.

84x100 fm Skiccpausz 28 g

A/0 tekercses pausz

kellene toner festékpatron is a nyomtatómba, ennyi.

Liam de Noir DeNoir Építőipari és Tervező Iroda

Tárgy: REalex

Nyugi mondtam neki, nem randizol senkivel, de…

Liam de Noir DeNoir Építőipari és Tervező Iroda

Tárgy: Hol vagy???

megint kátyúba ragadtál? Bedöglött az iratmegsemmisítő, elmúlt kilenc és még sehol sem vagy!!!! Miért nem veszed fel a telefonod???

Liam de Noir DeNoir Építőipari és Tervező Iroda

Bevett szokás volt, hogy emailban üzengetett a másik szobából, így fel sem kellett emelkednie az asztaltól és a hangszálait sem kellett erőltetnie.  Úgy látszik az idegösszeroppanás szélére került, mire megjöttem. Liam olyan mint egy mókus a mókuskerekében. Mindig csak pörgeti magát és teljesen kikészül tőle.  Ideje dolgoznom. A telefon zsinórját tekergetem az ujjam körül, ahogy az erdőt néztem magam előtt az ablakon keresztül. Egy sötétbarna hosszú farkú mókus ugrándozott az avarban. Játékos kis jószág, ruganyos és fürge, fel-le szaladgál a fatörzseken, és az avarban, olyan könnyed a mozgása. Ez a látvány itt nem meglepő. Szinte minden nap látok mókusokat az ablakból. Olyan ez a ház, mint egy ablak a természetre. Valójában tetszik ez az elvonult életmód. Ez a kivonulás a társadalomból, ahogy a főnököm él. Itt nincsenek szomszédok, rakodók, postások, utcai járókelők. Egyáltalán senki sincs. Talán ez a nyugalom ihleti Liamot is, a csodás házak tervezésére. Bevallom csodálom a főnökömet. Ért valamihez. Méghozzá jól is csinálja, amit csinál. Hozzá képest én olyan vagyok, mint a lába alatt a szemetes, amibe a papírgalacsinjait dobálja. Semmi nincs bennem, ami hasznos és értelmes. Az egész életem egy szemetesláda.