Viszlát Chelsea_14

 Corn (Max)

Esküszöm ezt nem gondoltam át.

Mármint nem várt módon nyert a Truro City.

Úgy gondoltam ezt illik stílusosan megünnepelni. Gesztusként is. Chelsea miatt is.

Jó ötletnek tűnt, hogy éppen a nevem után a Corn Exchange-et választottam.

Tudom, hogy lenyűgöző műemlékjellegű épület. Tényleg olyan Manchester. Illik az ünneplésünkhöz.

De…amikor megláttam a nem szokásos, nem hétköznapi Chelsea-t. Elbizonytalanodtam.

Mert… a picsába is!

Minden hátsó szándék nélkül. Szerintem ez a nő… gyönyörű.

 

A bizonytalan lépteivel, az egyszerű kis feketében, a félszeg mosolyával. Ahogy közeledik felállok a fogadásához és tényleg gondolkodás nélkül, spontán…

 

arcon csókoltam.

 

A gesztuson mindketten megütközünk.

 

Eszküszöm én jobban, mint Chelsea. Zavartan húzódom el.

-        én… bocsánat, elnézést! – eresztem el Chelsea derekát, amit önkéntelen megérintettem.

-        Dehogyis, semmi… semmi baj – hebegi Chelsea.

-        Nem tudom mi ütött belém. Gyere, foglalj helyet – Chelsea helyet foglal.

 

Zavarban vagyok. Komolyan. Azért, amit csináltam. Csak nézem Chelsea-t és nem bírom levenni róla a szemem. Chelsea zavartan az ír szerencsehozó medálját huzogatja.

 

Szinte felrobban a feszültségünktől az étterem.

 

Fel sem fogom, hogy kihozzák a pezsgőnket. Egyszerűen csak nézem Chelsea-t mintha most látnám először.

 

Mert ez tény.

 

Így. Most látom először.

 

Hogy? Normális ruhában? csinosan? Rendezett hajjal?

 

Nem. Hanem… férfiként.

 

És én ezt nem tudom értelmezni. Én ebben nem vagyok jó. Én ehhez nem értek. Sőt… nem tudok mit kezdeni sem vele… férfiként.

 

De egyértleműen férfiként reagáltam és én ezen ütköztem meg. Valószínűleg Chelsea is.

 

Ezért kértem bocsánatot.

 

Számtalanszor arcon csókoltam anyámat, Diane-t. A félresikerült vakrandijaim áldozatait.

 

De egyiket sem éreztem ilyen sorsszerűnek, mint, ahogy Chelsea arcához hajoltam. Ahogy éreztem a parfümje illatát. A bőre tapintását, a teste rezgéseit.

 

Alig egy lépés volt hozzá lépni az egyik percben és elhúzódni a másikban. Mégis…mintha csillagközi utazáson vettem volna részt.  Fényévnyi távolságokat átlépve.

 

Bolygóegyüttállás.

 

Megállt bennem az idő. Összemosódik múlt és jelen. A Chelsea név jelentése.

 

-        Ünnepelni jöttünk nem igaz? – emeli meg a pezsgőspoharát Chelsea. – Gratulálok a sikeres tipphez és a nyereményhez!

-        Amihez az intuíciót te adtad – koccintom a poharam az övéhez.

-        Áruld el mennyivel tetted meg – súgja játékosan Chelsea. Próbálja oldani a hangulatot. de képtelen vagyok engedni. Minden idegsejtem vészjelzést adott le.

 

Mert érzem, hogy reagáltam Chelsea-re. Az illatára, a bőre érintésére, a látványára. Nem vagyok érzéketlen, abban az értelemben, hogy most először úgy nézek rá, mint egy nőre.

-        Ráfért egy szelvényre? – kérdezi Chelsea.

-        Nem – felelem kábultan és leadjuk a vacsora rendelést.

Egész vacsora alatt mintha egy másik bolygón lennék. Nem érzem az ízeket. Fogalmam sincs mit eszek. Hallgatom Chelsea-t de nem tudok értelmesen bekapcsolódni a beszélgetésbe.

 

Sokkhatásban vagyok.

 

Mert vonzónak találom ezt a nőt magam mellett.

S a vészreakcióm beindul. Ennek… nem lesz jó vége…

 

-        Mi a baj? – kérdez rá Chelsea.

-        Ne haragudj, nem szoktam… ilyen kellemetlen társaság lenni – törölgetem a számat.

-        Corn, te soha sem vagy kellemetlen társaság. Csak aggódom – mondja ki halkan Chelsea.

-        Nem kell… ez… nem rólad szól – hunyom le a szemem. – Csak rólam.

-        Corn, minden rendben? – Chelsea megfogja az asztalon lévő kezem. Tényleg aggódik. Zavartan nézem a kezeinket az asztal közepén.

-        Én semmi olyat nem tudnék erre mondani, amit később is fel tudnék vállalni – nézek fel rá.

-        Soha nem mondasz ki semmit Corn – feleli egészen halkan Chelsea. – Csak a szabályokat.

-        A korlátok teremtenek rendet.

-        Én szeretem a rendetlenséget – jegyzi meg óvatos humorral Chelsea.

-        Azt tudom – nézek fel rá. – Én nem tudom mit vársz tőlem.

-        Jó tippeket Corn, hisz tudod.

-        Igen… hogyne…

-        Corn…

-        Chelsea, én most úgy érzem, hogy… kell egy kis szünet… hogy lenyugodjak.

-        A nyeremény miatt? Keresztbe tettem a rendszerednek? Jaj Corn! Tudod, mennyire szeretem az impulzus fogadásokat! TE vagy a fék a rendszeremben. De attól még a te rendszered a jó! Tényleg! Imádom minden szabályodat!

 

Nem érti. S megértem, hogy nem érti. Mert én félek. Nem tudom mire számítsak magamtól, Chelsea-től. Félek… hogy ez egy idő után neki kevés lesz… nekem meg túl sok…

 

Én járatlan vagyok ezen az úton. S ettől rémültem meg.

 

A pókerasztal túloldalán egyszer már ültem így valakivel.

Akkor is azt hittem, jó ötlet közelebb lépni.

Nem volt az.

Azóta óvatos vagyok.

érzem, hogy kezd felépülni ugyanaz a felállás…

szerencsejáték… nagy nyeremény… egy nő, akihez kezdek vonzódni…

 

úgy, hogy képtelen vagyok fizikai kapcsolatot létesíteni… én…

 

nem akarok csalódást okozni. Chelsea-nek sem. Magamnak sem…

 

Le kell, hogy nyugodjak. A távolság mindig megoldást jelent. A távolság, fényévekre innen… az űr hűvössége… lenyugtat, fagyasztja az érzelmeket. Megteremti a biztonságos légkört.

 

-        Ez egy ideig elég lesz – csúsztatom át az asztalon a lezárt fehér borítékot. Ahogy ígértem. A nyeremény fele.

 

-        Viszlát Chelsea!