A szerencsehozó medál

 Nem hittem, hogy eljön ez az este. Ott, amikor engem elraboltak, igazán csak valami álarcos kalandnak tűnt az egész. Romantikusnak. Lányszöktetéssel. Lánykérés. Házasság. Minden olyan magától értetődőnek tűnt. De a ma este… az egészen más lesz. Ma este minden megváltozik. Innentől nem csak egy ügyes lóversenyeztető, lótenyésztő nemes felesége leszek. Hanem egy rablóvezér felesége. A ma estének tétje van. Ha sikerrel járnak, akkor ennek az egésznek lesz jövője itt északon. Ha nem, akkor talán mindenki visszatér a régi középszerű életéhez. Távol innen.

Picar hűvös nyugalmától én a kislábujjamig izzadok. Nézem, ahogy a vállára kanyarítja a sötét köpenyét. Az arcára erősíti a szemkendőt. Minőségi anyag. Fekete bőr és selyem találkozása. Ettől nem csúszkál és órákig képesek lesznek benne mozogni. Nézem, ahogy megköti ezt a kulcsjelentőségű kiegészítőt a fején. 

• Nos? Vonzó vagyok? - kérdezi Picar.

• Félelmetes és férfias - suttogom rekedten. - Még… belédszeretnek az áldozataid - mosolygom rá.

• Lehet egész hódoló hölgytársaság fog innentől rólam áradozni Eliza, belegondoltál?

• Ajaj, miket fogok én visszahallani a teáscsészém felett a női szalonokban. Már előre fáj a fülem - mosolygok rá.

• Mit hozzak neked? Fülbevalót? Nyakéket? - érdeklődik Picar miközben a fekete bőrkesztyűit húzza kézfejére, mintha csak a piacra menne. Oldja a feszültséget én is tudom. 

• Magadat… épségben - mondom komolyan és a nyakamhoz nyúlok. Kikapcsolom az arany lóheremedált és magamhoz húzom Picar kezét. A bőrkesztyűbe eresztem a csüngő kis aranymedált. - Bárhol is vagy...bármit is csinálsz… az írek szerencséje legyen veled - Picar sokáig nézi az ékszert. Szinte az egyetlen ékszerem az eljegyzési gyűrűmön kívül. Picar első zsákmánya én vagyok. Egy nő, akit elrabolt magának.

• Vigyázok rá, és hazahozom neked!  - néz fel rám komolyan Picar, s rázárja a bőrkesztyűbe bújtatott ujjait.

• Maradjon nálad, és mindig hozd nekem vissza - mosolygok fel.

• Szeretlek Eliza… te vagy az én szerencsém - húz magához Picar. Megcsókol búcsúzóul. - Indulnom kell.

• Igen… persze - bólintok és  eleresztem. Picar lobogó köpennyel a loggián át távozik, az udvaron várakozik a lova. Már lóra is pattant és futólag felnéz a loggiára. Röviden int  nekem. Én még integetve ott maradok a loggián állva. Hallom ahogy patkódobogással, gyors indítással vágtába kezd a maroknyi lovascsapat. 

Bárhol vagy, bármit csinálsz…

Ólomlassúsággal telnek a percek és az órák.  Egyedül vacsorázom. Étvágyam sincs. Illetve már nem egyedül vacsorázom. Itt van velem, amit Picar hagyott nálam. A hasamban. 

Nem tudok elaludni, amíg nem érnek haza. Nyugtalan vagyok. A rablás, bűn. Mi van, ha elkapják őket? Mi van ha megsérülnek? Mikor érnek már haza?

Nem zártuk be a kapukat. Igaz az istálló felől nyitva a birtok, onnan is jöhetnek az udvarházhoz. Égnek a gyertyák. Várjuk haza a ház urát.  A köpenyemet magamra húzva kilépek az udvarra. Ég a gyertya az istállónál is.  Egy férfi ül várakozóan a hátsó asztalnál.

• Jó estét asszonyom! - áll fel, ahogy észreveszi a közeledésemet.

• Nem kellene már aludnia? Vagy új csikó születik talán? - kérdezem ahogy az istálló halk neszeit hallgatom. 

• Semmi rendkívüli - nyugtat. - csak…

• Csak? - fogom a szaván.

• Várom, hogy megérkezzen a társaság. Éjfél előtt visszaérnek.

• A férjemet várja? - kérdezem és sokáig fürkészem a férfit. -... mert...maga orvos igaz?

• Hát… a lovakhoz jobban értek, mint az emberekhez, de… megoldjuk - mondja szárazon.

• Ó! - a szám elé kapom az ajkaimat. Egy állatorvos. A lótenyésztésnél Picar mindenre gondolt. De ez a férfi mihez érthet. Lópatkoláshoz. Patkósebek ellátásához. Lőtt sebekhez? - Ó!

• Ne aggódjék asszonyom! Néhány karcolás bárhol előfordulhat. 

• Tehát lódoktor - mosolygok rá. - Csikókat is segített már világra? Akkor még én is hasznát veszem ha az udvarháznál van.

• Asszonyom, ha az uraság beleegyezik - rázza a fejét a férfi.

• Picar mindenre gondol - bólogatok nyugodtan. Lovak dobogását halljuk. A férfi is feláll. S én is nézem a fáklyák fényében érkező sötét alakos férfiakat.  Picar már feltolta a szeméről a kendőt. Itt van, él, egyben van. Hatalmas megkönnyebbülés  látni őt.

• Sikerrel jártatok? - kérdezem, ahogy Picar leugrik a lováról.

• Igen, igen itt van! - rikkantgatnak a fekete kiskakasok az éjszakába és sorra mutogatják a zsákmányukat.

• Van sebesült?

• Csak egy kis vérző seb. Ököllel csapott belém a rohadék - a szemkendőt elhúzva látszik, hogy valóban vérzik az arca a fiúnak. - Ugye nem a lódoktoroddal akarsz gyógyítani Picar.

• Ezt el tudom látni én is - szólok. - Aludjon! - szólok oda a férfinak és magam kísérem be a fiút az udvarházba. Egy mosdótálat hozatok és kitisztogatom a sebet. 

Picar a karosszékben fáradtan húzza le fejéről a szemkendőjét. Kései vacsorához látnak. S közben megállás nélkül beszélnek. Picar nyugodt. Nézi, ahogy a sebet ápolgatom. 

• Egy ír ápolónőre is szert tettem - jelenti ki Picar. 

• Mennyi a zsákmány?

• Szereztem neked egy ékszert. Átalakíttatom - vigyorog Picar és a zsebéből egy medaliont emel ki. - Cserébe, a tiedért - kacsint rám. - Tetszik?

• Ha átalakítod még jobban fog tetszeni - biccentek. 

• Elegendő. Mindenkinek jutott, amit akart. 

• Észrevettek?

• Nem. Teljes meglepődés volt. Váratlanul érte őket a támadás. Esélyük sem volt ellenlépéseket tenni. Jól időzítettünk és gyorsak is voltunk.

• Igazi rablók! - ingatom a fejem nevetve. - Az első perctől tudtam. Hatásos fellépésetek volt nálunk a Leinster-házban is. Az első alanyotok vagyok. Tudom milyenek vagytok - nevetve.

• Te is mindenedet nekem adtad. Önként - jegyzi meg Picar.

• Pontosan - nevetek rá. - Mi mást vártál?

• Semmit, pontosan ezt vártam. Ezt a megadást. 

• De megnéztelek volna titeket akció közben - sóhajtom.

• Nem biztonságos. Majd idővel talán - feleli Picar.

• Akkor igyunk a sikeres zsákmányszerzésre! Hozatok még bort! - jelentem ki, ahogy végzek a seb ellátásával.

• Maradj csak, ne fáradj! Visszahoztam neked valamit! - húz az ölébe Picar és a zsebéből kiveszi a lóhere medált.

• Köszönöm - hajtom le a fejem és Picar visszehelyezi a nyakamba az ékszert.

• Azt akarom, hogy mindig így legyen. 

• Legyen ez a klánhagyomány? - kérdezem.

• Igen. Az első ékszer a klánban. Az te vagy. S a lóheremedál, ami rajtad volt aznap.  Add hát nekem, minden zsákmányszerző út előtt ezt az egyetlen ékszert. Ami a szerencsehozó medálunk lesz. Ami elkísér minket az úton. S én visszahozom neked.

• Legyen. Minden zsákmányszerző utatok előtt… ugyanúgy… - bólintok rá és megsimogatom a lóheremedált a nyakamban.

Két hét sem telik bele. S Picar újra magára ölti a szemkendőt. Kiveszem a nyakamból a lóheremedált és Picar tenyerébe teszem, s elmondom azt a bizonyos mondatot. A de Noir klán újra zsákmányszerző útra indul:

• Bárhol vagy, bármit is csinálsz…

… én mindig szeretni foglak. Eliza

Klántalálkozó

 A nővérem és az anyám az én szalonomban ülnek. A férfiak vadásznak. A de Noir birtokon. Élvezem a fenyvesek tiszta levegőjét. Emily halkan dúdolgat. Felnézek rá a hímzésemből.

• Szeretnéd, hogy kísérjelek? - kérdezem.

• Zongorán? - ereszti a lábaira a hímzést Emily.

• Miért ne?

• Kevésbé szeretsz zongorán játszani.

• Ez egyszer kivételt tehetek - intek a fejemmel a zongora felé.  Emily rábólint. Anyám hallgatja a zenét.  Emily szépen énekel, szebben mint én. Én tűrhetően játszom zongorán, jól szól a dal így együtt, zongorakísérettel.

• Sokat van távol Picar? - faggat anyám.

• Sokat van az istállóban - bólintok a kottát nézve. - Igazi szenvedélye.

• Többet foglalkozik a lovakkal mint veled - jegyzi meg anyám.

• Engem nem különösebben zavar - lapozok a kottában. - Picar szereti, had csinálja. Már voltunk két lóversenyen. Remek időtöltés.

• S közben elhanyagol minden mást - néz körbe anyám.

• Úgy hallom megérkeztek - pattanok fel hirtelen és kinézek az ablakon. - Talán megtudom mi lesz a vacsora - szaladok ki a szalonból. A lépcsőfordulóban fordul fel a gyomrom. Egy pillanat az egész és a lépcsőn csattan minden, amit kiadok magamból. Döbbenten állok a lépcső közepén és köhécselve teszem a kezemet a szám elé. A szalonból anyám és Emily szaladnak ki és lenéznek rám a lépcsőre.

• Minden rendben - nyugtatom őket és mély levegőt veszek.

• Eliza, te állapotos vagy - jelenti ki anyám. Tévedhetetlen megállapítás részéről.

• Ez… ilyen? - nézek zavartan rájuk.

• Pontosan ilyen. Semmi meglepő nincs ezen. Most már asszony vagy - bólint anyám. - Most már mindig ez lesz.

• Ó. De én még annyi mindent akartam, terveztem... - ráncolom a homlokom.

• Lesz még idő mindenre - nyugtat Emily. Picar és Charles nevetgélve lépnek be a főbejáraton. Rámlátnak ahogy a lépcsőn állok lesápadva.

• Valami baj van Eliza? - kérdez rá azonnal Picar és felsiet néhány lépcsőfokot, amikor meglátja a piszkos lépcsőt. Charles lemaradva lassít a léptein.

• Már kétszer rosszul voltál az asztal felett is Eliza. Azt hiszem… jó reménységben lehetünk az állapotodat illetően. Jönnek a kerekasztal lovagjai, Ki legyen az első? Lucan? Lionel? - nyújtja a kezét Picar nyugodtan.

• Talán a Lucan. Ó Picar! - fogadom el a támaszt nyújtó kart.

• Ezt mindjárt feltakaríttatom - kikerüljük a lépcsőn a hányásomat.

• Te tudtad, hogy...? - nézek rá meghökkenve.

• Gyanítottam. S az a szerencse érhet, hogy holnap Philip Knight-nak el is dicsekedhetek a jó hírekkel - vigyorog Picar.

• Meghívtad?  Ó te! 

• Látni akarja a versenylovunkat. Gyere megmutatom mit lőttem!

Nagyon furcsa élmény újra találkozni Philip Knight-tal. Utoljára a lánykérését követő lóversenyen beszéltem vele. De Philip igaz barát. Szerintem tényleg inkább megkönnyebbült, hogy nem mondtam neki igent. Örül a boldogságunknak. A házasságomnak Picarral és a várandósságomnak is. Mindenben tökéletes és jóval kevesebbet beszél állatokról, mint korábban. A vacsora felett sokáig beszélgetünk vele. Tudom mi a célja Picarnak. Információkat akar kiszedni belőle. Készíti a terepet a klánnak. A rabláshoz. Ezért hívta át. Kiszedni belőle ki az aki vagyonos és nem közvetlen ismerős, lehet tőle némi zsákmányra szert tenni.  Picar nem késlekedik. Mihamarabb újabb akciót akar szervezni az unaoktestvéreivel. A megélhetés a kérdés. Már éjszakába nyúlik a beszélgetés. Én a Leinster-ekkel nyugovóra térek. De Picar fent marad beszélgetni Philippel. Átvonultak a szalonba iszogatni. 

Hajnalban kattan a retesz, ahogy Picar bezárja az ajtónkat. Égve hagytam a gyertyát, ha jön. Megfordulok az ágyban, ahogy Picar lehúzza a csizmáit. Figyelem a mozdulatait.

• Nos? Megtudtál valamit? - kérdezem halkan.

• Igen, úgy néz ki lenne egy alkalmas fogás.  Skóciába mennének látogatóba.  Nem költözés, de több ládát is visznek. Lenne belőle némi fogás nekünk.

• Ha Philip elment…?

• Igen, akkor összehívom a klánt - bólint Picar. - Most aludj Eliza. Pihenjünk.

• Rendben - Picar elfújja a gyertyát és én nyugtalan álomba merülök.

Picar rezzenéstelenül végzi tovább a napi rutinjait, mintha mi sem történt volna. Én sokkal jobban izgulok. Várom, hogy búcsút intsek Philip Knightnak aztán a vadásztársaságnak is.  A kapuban állva integetünk a Delaval hintó után, amikor Picarral összenézünk. Ott van a tekintetében. Készen állunk. A zsebébe nyúl és kihúzza az előre megírt leveleket. A címzés egyetlen szimbólum. A háromlevelű lóhere rajza, fekete tussal rajzolva. Ebből mindenki tudja, hogy Picar küldi a klántagoknak.

• Ideje, hogy a de Noir klán újra lecsapjon - néz rám azzal a fanyar félmosollyal, amit legelőször is észrevettem rajta. Az összes férfiszolgánkat lóra ülteti, hogy a közeli környékből összeszedje a hívásra várakozó unokatestvéreket. Sorra érkeznek meg, mint a fekete varjak a környező földekről.  A tanácskozóteremben ülünk, ahogy várjuk mindenki elfoglalja helyét az asztalnál. A férfiak boroznak.  Picar a nagy tál sült hús mellé teríti ki a térképet.

• Philip azt mondta a legrövidebb utat választják az utazáshoz.  Viszont itt… biztosan kerülniük kell, mert az a terület mindig mocsaras. A kocsikkal elakadnának… - húzza végig az ujját Picar a térképen. S  egy ponton megáll a mutatóujjával és megütögeti a lapot. -  Itt tudnánk lecsapni rájuk. A kerülőúton.

• S ha mégsem arra jönnek?

• Esni fog. Arra fognak jönni - feleli magabiztosan Picar. - A cél, a kísérő kocsikat leválasztani a fő hintóról, amin a ládák vannak.

• Nem lenne egyszerűbb, csak a ládákat levágni út közben a kocsikról? Talán észre sem vennék?

• Ezt majd helyzetszerűen látni fogjuk. Ha megoldható, akkor a két hajósunk csak ráugrik a kocsira, levágja a szíjakat, lelöki a ládákat és kész mehet tovább a kocsi. De kétlem, hogy ezt észrevétlen meg tudjuk oldani - mérlegeli Picar. - Jobb, ha arra készülünk fel, hogy észrevesznek minket és ezért némi küzdelem árán szerezzük meg a zsákmányt.

• Küzdelem? Közelharc? - eddig a karfára támaszkodva hátradőlve ültem, de erre felfigyelek.

• Előfordulhat… akár éles lőfegyverek is szükségesek. 

• Lőfegyverek?! - sápadok el.

• Reméljük erre nem kerül sor - nyugtat Picar. - De a biztonság kedvéért előre töltött fegyverekkel érkezünk. Igen.

• Csak az elrettentés miatt Eliza - mosolyog rám röviden a tengerésztiszt de Noir.

• Hát… ha feltétlen szükséges - biccentek  bizonytalanul. Nem gondoltam még ennek a komolyságába bele. Most kezd leesni, hogy ez a kis kaland komolyra is fordulhat. - Biztos menni fog?

• Tizenketten vagyunk. Kocsinként négy fő. Körülbelül ennyien is lesznek akiket meglepünk. Köztük nők is. Esetleg idősebb férfiak. Nem tudom pontosan hányan…. Elméletileg kiegyenlített küzdelem. Amiben a meglepetés miatt és korunknál fogva is mi vagyunk fölényben. Nem lesz gond. Sima ügy - bólogat magabiztosan Picar. - Ha nem érezném a miénknek a zsákmányt bele sem kezdenék.

• Értem…

• Aggódsz? - kérdezi Picar rám nézve.

• Nincs rá okom? - kérdezem vissza.

• Felesleges. Álarcban leszünk. Szemkendővel. Szürkületkor. Minden kedvező. Ismerjük a terepet, a meglepetés ereje elegendő lesz, hogy gyorsan véghezvigyük. Esélyük sem lesz. 

• Csodálom az elszántságotokat! - mosolygok az asztalnál ülőkre.

• Jók leszünk! Együtt megcsináljuk - dagadnak a bizonyosságtól az asztal körül lévő de Noirok. Picar magabiztossága ragadós. Én is megnyugszom tőle. Tudja, hogy mit csinál. Nem ostoba. Véghezviszik. Ebben nem kételkedem. Picar félmosollyal rám sandít.

• Mit gondolsz?

• Az én hősöm! Igazi rablóvezér leszel - mosolygok rá és belekarolva arcon csókolom.

• Helyes - nevet rám mosolyogva. Átölel. S ettől megnyugszom. - Tehát fiúk! Aznap...Nálam kezdünk. Mindenki kap egy lovat és kezdődhet a rablóvadászat! - kacsint rájuk.

A szerencse nyertese

 Ami Grasmere-ben könnyen haladt, az a de Noir birtokon Picar szerint kevésbé lesz egyszerű. A házasságunk elfogadtatása. Az én családom elfogadását nem volt nehéz megszerezni. Anyámat alig érdeklik a családi ügyek. Emily és a férje Picar jóbarátja, természetesen támogatták a házasságunkat. Miles belenyugodott, hogy hasonló társadalmi státuszú férfi a férjem, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Bár a nőrablás tényéért senki sem rajongott. Elfogadták, hogy mi ezt az utat választottuk és végülis rendben lezajlott az esketés, hivatalosan férj és feleség vagyunk. Beletörődtek.

Couer de Noir  fanyar arckifejezéssel fogadja a bejelentésünket. Mintha citromba harapott volna. Az első kérdése a hozományom volt. Egyáltalán nem tetszett neki a válaszom.

• Hát fiam, házasodhattál volna jobban is - morogja öblös hangján. - Couer te tudtál róla? - fordul idősebbik fia felé.

• Nem. Én ugyan nem - feleli Picar bátyja a csülökhúst tologatva a tányérján.

• Nekem már ez a választott életmód sem tetszik. Lóversenyekből megélni! Egy kisnemes lányát elrabolni és feleségül venni. Nem tudom honnan szalasztottak fiam, de bohém egy élet ez annyit mondhatok - törölgeti zsíros ujjait Couer.

• Na, aztán hány éves vagy? - fordul felém álmatag tekintettel.

• Közel huszonöt - felelem s Picarra pislantok közben.

• Áh, túl idős - legyint rá azonnal Couer.

• Mihez? - kérdezek vissza nyugodtan. 

• Mindenhez - mordul Couer. - A házassághoz. A gyerekszüléshez.  Persze ennyi hozománnyal nem igazán lepődöm meg, hogy nem kapkodtak érted - bólogat magának Couer de Noir. - Mindig mondtam minél fiatalabb annál jobb. Könnyebben hajlítható a fiatal cserje, mint  az ezeréves tölgy.

• Eliza pont elég idős ahhoz, hogy tudja mi a házasság - feleli Picar röviden.

• Éppen jobb mint egy tizennégy éves csitri az igaz - mér végig Couer de Noir. - Ott laktok az udvarházban? - kérdezi futó pillantással.

• Végeztem egy-két igazítást rajta, de igen - feleli Picar.

• Én bocsátottam a rendelkezésére - jegyzi meg nekem mellékesen Couer de Noir. - Nem egy rossz fekvésű ingatlan. Legalább használja a fiú. Na, hát el lesztek éppen ott. 

• Tehát áldásodat adod apám? - kérdez rá várakozón Picar.

• Áldásom, rátok, na… áldásom - legyinti le Couer. - De akkor is hozhattál volna egy kis pénzt az asszonnyal, ezt csak eltartani hoztad éhes szájnak. Abból meg már éppen elég van a családban. Hazacsődítetted az összes unokatestvérdet is! Minek? Nincs ezeknek a léhűtőknek semmi sem, amiből megélhetnének - ingatja a fejét Couer. - Szolgának se kellenének senkinek, nem hogy másnak.

• Azt majd én megoldom - dől hátra magabiztosan Picar.

• Mindegyikből lovászfiút csinálsz, vagy kocsist? - nevet öblösen Couer de Noir.

• Az legyen az én gondom apám - mondja titokzatosan Picar. Összenézünk az asztal felett.

• Felőlem, etetheted őket szalmával is mint a lovaid, na kártyázunk egyet, vagy nem tudsz kártyázni?  - néz rám sötéten Couer.

• Történetesen nagyon jól tudok kártyázni - felelem rá könnyedén.

• Azt majd megnézem én. 

Tehát átvonulunk a nagyszalonba és kártyaasztalhoz ülünk. Couer de Noir szeret kártyázni és ért is hozzá. Rezzenéstelen arccal nézegeti a kártyáit. Húsos ujjaival  éppen csak megemeli az asztalról alapokat és vissza is teszi.

• Ha egy nő kezében jól forog a kártya az boszorkány - morogja Couer. Mert érződik, hogy nyerésre állok.

• Vigyázz apám, mert vele van az írek szerencséje - nevet hasból Picar.

• Tán azért vetted el? - kérdezi sandán Couer, miközben újabb összeget nyerek.

• Mindenkinek megvan a maga oka a választásához - feleli rejtélyesen Picar.

• Az igaz, az igaz - bólogat magának Couer.  Újabb kört nyerek. Couer összevont szemöldökkel felnéz rám.  Rámosolygok, miközben magam felé söpröm az asztalt.

• Az ördögbe is! Jól játszol te lány! - jegyzi meg mérgesen.

• Az én asszonyom - paskolgatja büszkén a kezemet a kártyaasztalon Picar.

• Áh nem játszom veled többet, kiforgatnál a vagyonomból is - jelenti ki, ahogy az aranyserlegbe pakolom a csilingelő nyereményemet.

• Hagyd már nyerni az öreget - vihogja Picar. - Még nem hív meg minket többet a várba. - nevetek és Picar elé teszem a teljes nyereményemet.

• A tiéd, vegyél belőle, amit szeretnél - kacsint rám Picar.

Couer kiszáll a játékból, de a többiek még próbálkoznak a szerencséjükkel. A lóheremedálom most is szerencsét hoz. Mint mindig. Az idős Couer de Noir minket figyel. A szája rándulásából tudom, hogy rájött a technikánkra. Picar mellettem ül. Kettőnk kártyalapját igazítjuk úgy, hogy egyikünk nyerjen. Picarral észrevétlen lapcserézünk az asztal alatt. Vége a játéknak. Picar nyert. Felállok az asztaltól. 

• Te voltál az, aki olyan jól hárfázott itt igaz? - kérdezi Couer.

• Nem tudhatom.

• Játsz nekünk valamit! - mondja és a hárfa felé int. 

• Ha kívánja - biccentek és átvonulok a szalonon a hárfa mellé. Picar az apjával a kandallópárkányra támaszkodnak.

• Nos? - kérdezi Picar felém sandítva.

• Minél inkább megismeri az ember, annál inkább értem, miért vetted el. Okos és veled van.  Egy házastársnál csak előny, ha mellettünk van és nem ellenünk. Ő társ. Igazán az. Támaszod lesz mindig. Még hasznodra is lesz. Tetszik… ahogy összejátszotok. Ti ketten.

• Eliza nagyon ért ehhez.

• Ravasz. És pénzéhes. Tetszik - vigyorog Couer de Noir. - Ragadni fog hozzá a pénz, mert úgy intézi. Megtanította rá az élet úgy látszik. Kevés pénzből sokat csinálni. Egyedül nem lehet. De csapatban igen. És ő ezt tudja. 

• Mondtam, hogy ne becsüld le a választásomat.

• Erős nő. Erős fiúkat fog szülni neked - méreget Couer. Picar válasz nélkül kiissza a bort a kupából és a kandallópárkányon hagyja. Hozzám lép.

• Eliza de Noir - nyújtja felém a tenyerét. - Egy séta  a várkertben?

• Mi okom lenne rá?

• Lássuk csak - vág gondolkodó arckifejezést Picar. - Holdfény, csillagok, igazi romantika - feleli Picar.

• Csábtóan hangzik Monsiuer - felelem és mosolyogva felállok, s belekarolok. Ring a szoknyám, ahogy távozunk a szalonból. Couer de Noir a fejét ingatva néz utánunk.

Kellemes sétánk van a holdfényben. Innen látni az egész környező vidéket. A tekintetem repül a fenyvesek csúcsai felett. A sötét vonulatok vezetik a szemet végig a látóhatár szélére. 

• Utál engem - fogom össze a szoknyám, ahogy fellépek a köveken, hogy magasabbról lássak rá a tájra.

• Azt utálja, hogy nem vagy elég gazdag.

• Azt én is utálom magamban - jegyzem meg sóhajtva.

• Akkor nem is különböztök annyira egymástól. Kedvel.

• Gondolod?

• Igen.

• Házasodhattál volna jobban Picar. Megvolt hozzá a képességed.

• Mármint?

• Nem tudom. Vonzó vagy. Magas. Erős. Kellemes modorú. Udvarias. Előzékeny. Elcsavarhattad volna egy hozományban bővelkedő lány fejét.  Apád jobban szeretné.

• Én tökéletesen elégedett vagyok a választásommal. Tehát a téma lezárva Eliza - feleli határozottan Picar.

• Mindez, lehetne a tiéd is. Ha elsőszülött lennél - nézek körbe a váron. - Nem szomorít el.

• Nekem is van egy váram. Az udvarház. Az én házam az én váram - mosolyog rám Picar. - Kicsinek találod?

• Tulajdonképpen nem. Szeretem a te váradat is Picar.

• Elégedett vagy? - kérdezi tőlem és magához húz.

• Tökéletesen.

• Gyere van egy szoba az én rendelkezésemre ebben a várban is, amit éppenséggel meg tudok osztani veled! - húz magával Picar.

• Csábítóan hangzik, a de Noir várban aludni ma éjszaka - búgom.

• Én nem annyira az alvásra gondoltam - bazsalyog Picar.

• Ó - formálom elpirulva és sietve követem a folyosón Picar nagy lépteit. Végigszaladunk a fáklyákkal világított folyosón. Hatalmasnak tűnik ez a vár a Grasmere-i házhoz képest. 

Szeretem a de Noir várat. De Picar is én is, vágyunk vissza a saját háztartásunkba, az istállóhoz, az udvarházunkba. Tehát nem nyújtjuk sokáig a de Noir várban tett látogatásunkat. Kezdem azt érezni magamon, hogy sosem lett volna nekem való egy gazdag nagyasszonyi életmód. Most hogy a várban töltöttünk néhány napot és elképzeltem milyen lenne itt élni. Rájöttem, hogy sokkal jobban kedvelem azt a kis vidéki, egyszerű udvarházi életet, amiben mindig is éltem. Tulajdonképpen elégedett vagyok. Ahogy Picarnak is mondtam. Nem vágyom többre. Talán azért, mert megtaláltam Picar mellett azt, amit kerestem. S ennél nem kell több. Kipihenten térünk vissza a kedves kis boltíves folyosókkal fákkal övezett vidéki udvarházunkba. Ez az én háztartásom. Picar otthona és most már az enyém is.