A lap másik oldala

Wave

"Talán ideje lenne a lazulásnak, vagy legalább csak lenyugodni... Kihúztam a dugót, de még jövök, és szarrá fogok alázni mindenkit. Készüljetek! Mark addig kezdj valamit az accountommal, kösz! Wave"

Kezdem elveszíteni a kontrollt. Szüntelen figyelmeztetnem kell magam, hogy én irányítok. De csak azt érzem, hogy úszok az árral. Alig érek be  az irodámba, mindennel megrohannak. Nem tudom mi van. Vétek volt átvenni a diplomámat komolyan azt érzem. Amíg csak néha-néha benéztem, olyan laza volt minden.  Most meg még a reggeli kávémat se ittam meg, még le se ültem a gépemhez, de már csörög a telefonom és valami papírokat hoztak. Idegesen igazgatom az övemet. Lassan két hete ez megy.

Beesek az irodába és  rámzúdítanak mindent. Kezdetben csak az osztályról jött mindenféle, de most már az egész vállalattól. Megfulladok. Elméletileg Mason a pénzügyi asszisztensem vagy a titkárom, tök mindegy, de amikor megláttam, hogy mennyi papír van az asztalán, csak legyintettem, megcsináltam a kávémat. Nem bírom.  Megnyitom a levelezőrendszert és megint villog a piros szar a sarokban. Telített a levelezőrendszer. Ekkora szart! Állandóan 95% felett vagyok és kurvára nem lehet eleget törölni a levelekből egy nap, hogy eltűnjön ez a piros vacak innen. Idegesít már ez is.

Mindenféle promóciós anyagokkal is tele vagyok terhelve, kisebb cégek, mindenféle tukmálós vállalkozók akarnak mindenféle szart eladni. Megőrülök. Ami papíron jön azt legalább lehet egyből a zúzóba dobni, de mi a faszt kezdjek ezzel a kurva sok emaillel! Még kilenc óra sincs és már felhúztam magam.

Főleg azért vagyok ideges, mert a napi teendőkön túl nekem most más dolgokra is figyelnem kellene, és  időt hagyni rá. Titkon ki akarom figyelni, hogy kik lesznek a legmegfelelőbb személyek a válságstábom felállásában. Nem feltétlen az osztályvezetőket akarom kijelölni, az értekezleten már kellően megismertem őket. De az osztályokba nehezebben látok bele. Ezért kénytelen vagyok rendszeresebben monitoringot tartani, amitől meg a frászt hozom az osztályokra.

A válságstábomba a jogi, az értékesítési és a HR osztályról kell valakiket beválasztanom, de értékesítésről például kapásból nem anyámat akarom. A HR-en nincs erős ember, ráhagyás van, mert Mark apámnak jelezte, hogy érdekelné a HR. Vagyis mit tapasztalok? A közvetlen családtagjaimmal kellene válságkezelést tartanom. Ezt egy családi ebéd mellett is megtehetnénk be se kellene tennünk a lábunkat az irodába. 

Amit az elejétől láttam, tele vagyok rokonokkal. Közvetlen rokonokkal. Most hogy mondjam meg az anyámnak, hogy szar amit csinál? Még az öcsémet le is olthatnám, nem téma, de ha anyámat csesztetem, azt apám magára veszi, és megint ott vagyok, hogy háborút indítottam a családi béke ellen. 

Na ezért gáz a családi vállalkozás. Főleg ha ennyire nagy. Egyedül a jogi osztállyal tudok valami értelmeset kezdeni, de ennyi. Ki kell választanom az embereket belátható időn belül, de ahhoz ismernem kell az osztályok működését, vagyis rájuk kellene figyelnem, nem egész nap a saját  ügyeinkkel foglalkozni. Nem tudom miért gyűrűzött be minden probléma. Az emailjeim közt szelektálok, ahogy csörög a telefonom csak felveszem, tudatilag nem is nézem ki hív.

• Wayne de Noir! - kuka, kuka, kuka… Ez mi? Mark küldte, de ráér ez is!
• Szia Wayne, úgy volt, hogy délelőtt kijössz hozzám. Elfelejtetted? - a keresztanyám hangja.
• Micsoda? - az asztali naptáramra kapom a tekintetem. - Ez az a csütörtök? Basszus, elfelejtettem. Bocs, basszus, bocs - felpattanok és az iroda ajtajában megállok. - Mason! Nem írtad be a jubileumi projekt egyeztetést ma délelőttre a napirendtervezőbe?! - ha Mason felviszi a gépbe, akkor nekem jelez  a rendszer. Elméletileg, de gyakorlatilag fogalmam sincs mi van már. Szar a vállalatirányítási rendszerünk, miért nem tesszük már rendbe? Ja azért, amiért nem kezdünk tréningeztetni sem. Pénz. Én vagyok a pénzügyi osztály vezetője, akkor miért nem csinálhatom meg? Persze, mert értekezlettel kell jóváhagyatni. Be kellene már jelentenem azt a kicseszett válságot és akkor átvenném az irányítást. 
• Semmi baj Wayne, megértem, hogy elfoglalt vagy - nyugtat Marianne.
• Nem, ez fontos - megkerülöm Mason asztalát és belenézek a napirendtervezőbe. Nincs beírva, üresen áll a délelőtt mező, mindenhova beirattam a monitoringozást azt látom.  - Mi a faszért nincs benne? - morgok Masonra.
• Nem tudom. Most nem is emlékszek hirtelen, hogy mondtál ilyesmit.
• Basszus akármit mondok jegyzetelj, a kurva életbe is! - hagyom ott Masont és visszamegyek az irodámba a kézinaptáramhoz. - Figyelj, át tudnánk ütemezni? - kérdezem Mariannet.
• Persze. Most hétvége?
• Hétvége? - a fogamat szívom. Amy… - Nem, a hétvége most nem igazán jó nekem. - türelmetlenül ütögetem a tollammal a jegyzetlapokat magam előtt. - De gondolkodtam a dolgon, elég sok tervem lenne ezzel az egész jubileummal, mert jelenleg úgy érzem ez erősítene most minket a legjobban tudatilag. Demonstratívan.
• Nagy a baj? - kérdezi Marianne. Feszült lenne a hangom?
• Mondhatni - dörzsölöm a nyakam. Már megint kezd fájni a fejem. Nem hiszem el. Ittam kávét, és már ez sem használ. Ma sem.
• Mason, menj már le a balesetire kérjél megint egy fájdalomcsillapítót! - szólok ki Masonnak. - Aztán szaladj el, és vagy két dobozzal vegyél már ide az irodába fejfájáscsillapítót! - visszafordulok a gépemhez. - Szóval kigondoltam, hogy megbízhatnánk  egy céget csapatépítéssel a jubileumra, de tudod úgy, hogy ne legyen direkt csapatépítés szaga, érted csak úgy spontán. Bevonni az embereket, játékok, akármi de semmi amiből kiszagolják, hogy ez valami kényszeresen jól érezzük magunkat és kötelező szaga lenne. 
• Értem mire gondolsz - Marianne nyugodt hangját felüdülés hallani. Kivonta magát a családi nyűgök alól.
• Csak még ennek a költségtervét is el kell fogadtatnom. Egyszerűen felhúz már az egész, hogy mennyire nehéz átverni az igazgatósági értekezleten dolgokat. - Néhány vállalatvezetőknek szóló email is jön a külsősöktől. Csak átfutom a sorokat. Munkahelyi stressz és pszichoszociális kockázatok. - Mond Marianne!?
• Igen?
• Elképzelhető, hogy egy vállalati válságba belebetegszik a vezető? Folyton ilyenekkel bombáznak emailen. Remélem nem azért, mert kívülről is látszik, hogy válságban a vállalat.
• Ne hajszold túl magad Wayne! Pihenj! Tarts egyensúlyt! - mintha csak apámat hallanám. Persze, testvérek.
• Tudom… tudom… de elképzelhető? Tényleg?
• A stressz, az állandó problémák, persze. Nem szabad érzelmileg vezetni! Vegyél példát apádról!
• Apámról?! - fújtatok. Miért akarnék példát venni apámról? - morgolódom.
• Bár nem ismerem a vezetést olyan mélyen. Azt tudom, hogy apám azért adta át Drewnak a vezetést, mert szinte belerokkant. Nem bírta. Belebetegedett. Az infarktus férfibetegség Wave. Nem véletlenül. Apád tudja. Azért vette át a vállalatot, mert át kellett vennie! Nem volt ideje beletanulni, nem volt ideje vezetőként gyakorolni.
• Ezt nem tudtam - görgetem a tollam magam előtt ide-oda.
• Persze, mert nem szoktuk felemlegetni, főleg nagyapád miatt. Wayne, egy vezetőnek nagyon könnyű elindulni egy nagyon rossz úton, amiből nem tud kilépni. Tudom, hogy nagyon máshogy látod a világot, és a vállalatot, mint apád. De apád ezt a vállalatot huszonhat éve vezeti. Stabilan. Wave, ne kapkodj! Örülj, hogy van időd. Van időd rákészülni a feladatra! Használd ki ezt az időt! Tanulj, töltekezz, figyelj! Apádnak erre nem volt lehetősége - mélyet sóhajtok, szétrobban a fejem. Nem szokásom tanácsokat megfogadni. De Marianne… ő más. Mason megérkezik a gyógyszerrel és egy pohár vízzel.
• Térjünk vissza erre később - hárítok és leteszem, az asztalra dobom a telefont és sietve beveszem a gyógyszeremet. Már lassan minden napomat fájdalomcsillapítóval kezdem. Tudom, hogy kevernek bele nyugtatót is, úgyhogy ezzel csak még jobban felhúzom magam. Ez az egész… az öcsémre emlékeztet. Márpedig rohadtul nem akarok az öcsém útján járni. Ki kellene húzni a vezetékeket. Tologatom a lapok tetején a telefonomat. Habozok. Amy vajon mit szeretne? A szokásos blackpooli hétvégét? Vagy valami egészen mást? Tegnap ő is annyira kimerültnek tűnt. Talán kivételesen kikapcsolódhatnánk máshogy is. Mint ahogy eddig csináltuk. Végül… felnyitom a levelezőrendszert.

“Ha elmehetnél valahova, hova mennél el most? Wave”

“Scafell Pike. Amy”

Végiggondoltam mennyi átszervezést jelentene ez. Sokat? Nem annyira. Tehát megnézem az időjáráselőrejelzést. Még kis szerencsével napsütéses időnk is lehet. Nem tűnik rossznak, tehát visszaírok.

“Én kutyát hozok te? Wave”

“ Júlia ( az üzletvezető)+ két gyerek + egy fő. Amy”

“Nem fogunk beférni a kocsiba akárhogy is számolom.”

“Júlia a gyerekekkel külön kocsival. Amy”

A ritka alkalmak egyike szombaton süt a nap. Tényleg kiránduló időnk van. Értem, miért szervezte így Amy. Ha egy baráti kirándulásnak hat, az természetes lesz a lányának is. A városszéli benzinkútnál találkozunk. A két gyerek a játszótéren rohangál. Könnyú kabátban van mindenki, és nagyon jó hangulatban.

• Maradsz! - intem le a kutyát, mert kábé megőrül, hogy végre kiengedjem a kocsiból. Amy állatira jól néz ki. Ragyog a haja a napsütésben, üde a mosolya, olyan frissnek néz ki. Mindenkin a kirándulás izgalma van.  Még a gyerekeken is napszemüveg van. Júlia bemutatja a partnerét. Callum elég jó kondiban van, a helyi rendőrségnél dolgozik. Elkezdik összeszedni a gyerekeket. Amy lánya vékony, hullámos vörösesszőke hajú csinos kis csaj. Nem elutasító. Izgatott a kirándulás miatt, úgyhogy nem sokat foglalkozik velem. Figyelem, ahogy Amy terelgeti. 
• Hogy lesz? - kérdezem Amyt.
• Én ülök hozzád, a gyerekeket Júlia viszi - mosolyog fel rám Amy, úgyhogy beülünk a kocsiba. 
• Choco! Vissza! - a kutya izgatottan szimatolja Amyt. Amy nevetve tűri a rohamot. - Bocs új emberekkel ezt csinálja. Hagyd, hogy megszaglásszon aztán lenyugszik! - Choco szagmintát vett, tetszett neki Amy illata, ahogy nekem is. Leengedem az ablakot és  kifordulok az útra. Júliáék követnek, majd egy idő után kielőznek. A gyerekek integetnek a hátsó ülésről. Amy visszainteget nekik. Egy ideig haladunk mögöttük aztán Amyre nézek. 
• Visszaelőzzünk? - kérdezem. 
• Persze! - nevet fel és kiteszem az indexet. Hagyják, hogy elvonuljunk mellettük Amy is visszainteget és a nyelvét nyújtja, a gyerekek visszanyújtják a nyelvüket. - Tényleg csoki a kutya neve?
• Valószínűleg kutyát kaphattam, de csokit nem, úgyhogy így legalább olyan volt, mintha csokit ennék és magamhoz hívtam egy nagy adag csokit - vigyorodom el. 
• Te nagyon vicces srác lehettél - állapítja meg Amy.
• Én alapvetően nagyon vicces srác vagyok Amy - pislantok Amyre.
• Nem ez az első jelző, ami eszembe jut rólad - jegyzi meg mosolyogva.
• Kezd érdekes lenni ez a beszélgetés. Mi az első jelző, ami eszedbe jut velem kapcsolatban?
• Arrogáns és szexi - fogalmazza meg Amy.
• Hát még mindig jobb, mintha aranyos lennék. Elfogadom.
• Te jössz!
• Rólad? Lássuk csak… Szép és szexi - vigyorgom rá.
• Nem ér bókolni - nevet rám és megemeli a kezét és átsimít az arcomon. - Köszönöm.
• Mit?
• A mai napot! Elképzelni sem tudod mennyire vágytam egy ilyen napra.
• Akkor új hivatásba kezdek: dzsinn leszek. 
• Minden nő kívánságát teljesíted?

• Csak azokét, akik megsimogatják a palackomat! - röhögök.
• De perverz duma! - tolja vissza az orrán a napszemüvegét Amy.
• Szerintem mondtam már ennél cifrábbakat is lányoknak.
• Nekem eddig alig.
• Te kivétel vagy!
• Miért? 
• Még magam sem tudom. Azon vagyok, hogy rájöjjek - felelek rá, futólag megcsókolom Amyt, és folytatjuk egészen Scafell Pike-ig a bolondozást, hogy felváltva előzzük ki a másik autót. Júlia pasijával Callummal már azt is játszottuk, hogy szándékosan lassítunk és dudálva húzunk el egymás mellett. Senki nincs az úton, és Amy mellettem annyira vidám, amilyennek talán sosem láttam. Megérte változtatni a hétvégi programon. Egy kártyalapnak mindig két oldala van. Kezd érdekelni a lapom mások oldala is.

Egy pár

Amy

"A jókislányos stílus. Nem az én világom, de ha hivatalos helyre megyek általában ezt választom. Fáradt rózsaszín az egyetlen, ami jól áll nekem a világos blúzok közül, dupla masnis megkötővel. Szép, nem? Amy blogbejegyzés 22:25"

Egész héten a hétvégét várom. Blackpoolt és Wavet. Nem tudom mennyire ül ki az arcomra, de úgy érzem tényleg a föld felett lebegek néhány centivel. Könnyebbek a lépteim, nem akadok fenn semmin, elégedett vagyok és boldog. Úgyhogy péntek este a mélypontra zuhan a hangulatom, amikor Kelly belázasodik. Dől a terv. Minden. Egyszerre nagyon nem szeretem azt, hogy anya vagyok, és kötelességeim vannak, és minden nyűg mindig az én nyakamba szakad. Annyira vártam ezt a szombatot. Csak magamnak. Már akkor elkezdtem gyanakodni, amikor este csak pudingot kért Kelly.

 Törvényszerű, hogy a gyerek a hét végére lesz beteg. Gary már munkában. Egyedül leszek a beteg Kellyvel és ez az egyetlen, amiből nem tudok és nem is engedhetek. Kelly betegen extrém anyás. Úgyhogy bevackolunk a kanapé elé, egy takaró alá ketten és meséket nézünk. Kelly bealszik időnként, alig eszik, főleg csak teázik és hozzám bújik. Mivel Blackpool lefújva kénytelen voltam Wave-re írni, hogy a hétvége nem lesz jó. Korrektül kezelte, nem kérdezgetett. Elfogadta a tényt. 

De szombaton egész nap nyűgös vagyok. Wave-re gondolok. Vele akarok lenni. Már szinte odáig megyek a gondolataimban, hogy áthívom magunkhoz.  Egész nap ingerült és feszült vagyok. Járna nekem is ennyi kikapcsolódás. Helyette itt ülök a kanapén egész nap.

“Bárcsak itt lennél” - küldöm át az üzenetet Wavenek.

“Bárcsak együtt lennénk” - érkezik rá a válasz. Elmosolyodom. Tehát ő is utánam vágyódik. Ettől valahogy megmelegszem itt a takaró alatt.

“Mit csinálsz?” - kérdezek rá.

“Pénzügyi tervezethez csinálok vezetői összefoglalót.”

“Komolynak hangzik.”

“TE mit csinálsz?”

“Lázat mérek.” - halkan felnevetek. Eléggé össze nem egyeztethető dolgokat csinálunk mi ketten. Ennél jobban talán már nem is különbözhetne az életünk.

“Jobban van?” - alapvetően kedves, hogy rákérdez, tényleg. Nem indokolt, hogy ő érdeklődjön az én gyerekem felől.

“Ha hat a gyógyszer kutya baja és elalszik, igazán azt kell megvárni. Onnantól már nyugis az éjszaka.” - Fáradt vagyok, és kimerült. Kár volt várnom ezt a hétvégét.  Kelly láza lemegy, és a megkönnyebbüléstől engem is elnyom az álom. Fél órával később riadok fel, hogy elaludtam. Kelly egyenletesen szuszog, békésen alszik.

Én viszont csak Wave-re tudok gondolni. Jól esett volna kikapcsolódni vele. A telefonommal a kezemben átsétálok a konyhába. Habozok pár pillanatig, végül tárcsázok. Elég gyorsan felveszi a telefont.

• Szia! Minden oké? - kérdezi halk rekedtes hangon, ahogy beleszól.
• Igen… csak… kikészültem. Annyira jól esne veled lenni egy kicsit. Kilépni innen, ebből az egészből - nézek körbe a házban magam körül.
• Összefuthatunk, egy városban vagyunk, na ma Föld két ellentétes pólusán. És nem is ittam, érted mehetek.
• Tényleg?
• Persze.
• Ha csak pár percre is? - Wave nem habozik:
• Hol találkozzunk? - az ajkamba harapva gondolkodom. A legközelebb ide egy kicsi postahivatal van, végül ezt adom meg találkozási pontnak. Az itt van az utcasarkon. Közel vagyok Kellyhez. Bár neki még bőven két óra, mire kimegy a lázcsillapító hatása és újra rá kell figyelnem alvása közben. Csak egy kötött köntöst és cipőt húzok. Egyáltalán nem hasonlítok sem a Silent Discós önmagamra, sem a Kaszinóban viselt szerelésemre. Meggyötört, fáradt, hétköznapi anyuka vagyok, Még a hajam is csak egy csattal van feltűzve, sem a ruházatom, sem a sminkem nem egy randihoz hasonlatos. De most nincs már időm mindezzel bajlódni. Lesietek a postahivatalig. Gyorsnak éreztem magam, de Wave kocsija már itt áll. Ráesik az utcai világítás fénye. Ahogy észrevesz, hogy közeledem kiszáll és kinyitja a hátsó ajtót.
• Hátul kényelmesebb lesz - suttogja, ahogy bemászok előbb én, majd ő utánam és magunkra csapja az ajtót.
• Kösz, hogy eljöttél mégis. Ilyen későn is. -  A műszerfalon 23.25 az idő. Késő van. Tényleg. Wave magához von és ráhajtom a fejem a mellkasára.
• Ugyan, untam már az egészet, alig fogott az agyam -  simítja át a haját. Nagyon kimerültnek néz ki ő is. Ahogy hátradönti a fejét és csak bámul ki az utcára. Egyáltalán nem zavarja, hogy éppen mit viselek, vagy hogyan érkeztem. Rajta is csak egy fari és póló van, otthonról ugrott el az éjszaka közepén, miattam, hozzám. Egyikünket sem az foglalkoztatja, hogy hogyan néz ki a másik, elég a tudat, hogy együtt vagyunk. Wave mellkasán csak még álmosabbnak érzem magam. El akarnék aludni itt az audija hátsó ülésén és elfelejteni minden mást az életemből.
• Mesélj egy kicsit nekem a munkádról! - helyezkedem el a karjai közt, ásítozva.
• Ettől biztos el fogsz aludni - mosolyogja Wave, de eleget tesz a kérésemnek. - Lássuk csak. Tudod, pénzügyi vezető vagyok a vállalatnál. Ez… a felsővezetés egy része. Tulajdonképpen a vállalatnál a második pozíció.  Minden vállalati stratégiai lépés kezdeményezője a pénzügyi menedzsment. Minden pénzügyi vonatkozású kérdés hozzám tartozik. Sőt tulajdonképpen általánosan az a gyakorlat, hogy még a vállalatvezetők sem bírálhatnak felül, vagy utasíthatnak.  Ha bármilyen hitelkérdés, vagy egyéb pénzügyi kérdés vetődik fel az értekezleten, akkor tulajdonképpen nekem egyetértési- és vétójogom van. Az aláírásom egyben vagyoni felelősséggel is jár. Minden vezetői döntésben a vezérigazgató mellett társaláíró vagyok. Vagyis mindent nekem kell ellenjegyeznem. Részint alám tartozik az értékesítési osztály is, hiszen a rövidtávú ügyintézések, adás-vételek, számlázások is a pénzügyhöz futnak be, de ezt az értékesítési osztály intézi. Most, ahogy átvettem a pénzügyi osztály vezetését egyből élesben belefutottam egy válságkezelési helyzetbe. Nem kell bemutatnom szerintem, hogy mit jelent egy pénzügyi válság. Ilyen helyzetekben, pedig a pénzügyi vezető kerül az egész vállalatvezetés és igazgatóság felé. Nincs kimondva még, de egyre inkább látom, hogy szembe kell nézni a tényekkel ez válsághelyzet lesz, vagyis… mindenki felé kell helyezkednem. Nem tudom, hogy fel vagyok-e erre készülve…
• Ez nagyon komolynak hangzik.
• Az is. Ráadásul a válsághelyzet felismerése egyet jelent azzal, hogy ha ezt bejelentem, akkor fel kell állítanom egy válságstábot és krízis helyzetben megtalálni a megoldásokat. Az egész hetem ebben a hangulatban telt. Rengeteg minden a nyakamba szakadt. Beléptem a céghez, nyakamba vettem az osztályt és döbbenten látom, hogy mi a helyzet.
• Annyira fiatal vagy Wave, egy ilyen volumenű dologhoz - ingatom a fejem a mellkasán.
• Félek, hogy erőmön felüli dologba nyúltam. De… már nem tudok leállni. Azt hiszem az egész jelenlegi életemet ez jellemzi - érzem, ahogy erősödik a szorítása. Nem mondta ki, de tudom mire gondol. A magánéletben és a munkában is a lehető legproblémásabb helyzetet találta meg. Egy pénzügyi válsággal küszködő vállalat és egy házas nő.
• Nem tudsz leállni? Nem tudsz továbblépni? - kérdezek rá halkan. Rajtam sem tudott tovább lépni. A vállalati ügyekben sem tud.
• Nem. Nem kérek új lapot, nem dobom el ezeket a lapokat. Lehet royal flush-öm lesz viccelsz? - nevet fel, de fáradt nevetés ez. A legmagasabb értékű kártyakombináció a rojálflös. Megemelem a fejem, hogy lássam Wave arcát. Az éjszakai fények árnyékot vetnek rá, csak a szeme csillog.
• Mit tehetnék?
• Nem is tudom, énekeld el az eső menj innen dalt /Rain, rain go away/ - vigyorog Wave. Jöjjön egy új nap, ahol nincsenek felhők és nem esik az eső. Az mindkettőnknek jól jönne most. Úgy éneklem, ahogy Kellynek szoktam elalvás előtt énekelni. Mindenkit beleveszek a dalba. S egyre erőtlenebb a hangom és akadozik a szöveg is. Nem ez az első eset, hogy ének közben egyszerűen bealszom a kimerültségtől.

Ahogy felriadok arra ébred fel Wave is. Bealudtunk a kocsi hátsó ülésén. Másodpercek kellenek, hogy felfogjam, hogy hol vagyok és miért vagyok itt. A műszarfalra kapom a tekintetem. Már fél kettő is elmúlt. 

• Elaludtunk! Nekem vissza kell mennem! - elhúzódom Wavetől.
• Nekem is ideje lenne ágyba kerülnöm. Jövőhét szombat?
• Igen - az ajtónyitó felé kapirgálok, de Wave visszaránt és megcsókol. 
• Jó éjszakát! - súgja mielőtt kiszállunk.  Wave átül a vezetőülésre, nem kutatja, hogy hol lakok, halkan indítja a motort és szinte hangtalanul gurul végig a csendes utcán. Eljött, mert kértem. 

Az üzletház élelmiszerboltjában vásárolok ebédidőben. Kifizettem a csekkeket, bementem a bankba. Púderárnyalatos blúz van rajtam. Egy sálmasnis fáradt rózsaszín felső. Olyan fáradt, mint amilyen én vagyok. Talán valami vitaminhiány. Úgyhogy a zöldség és gyümölcsrészlegen kóválygok. Nincs étvágyam és közben kizabáltam a hűtőből a jégkrémeket. Vigaszdíj. Fájdalomdíj, akármi az elmaradt hétvégém miatt. Nem tudom. Megint a szokásos dolgokat veszem, eper, szőlő, banán, alma. Salátát és burgonyát is veszek. A rossz hír, hogy ezeket haza kell cipelnem. Nálunk csak Garynek van kocsija, és azt is csak hétvégén használja, amikor dolgozik. Hét közben nem használjuk. Nem igazán indokolt. Bejárható távolságban van minden. Ez egy kisváros.  Fizetek és bevásárlótáskába pakolok mindent. A fehérneműszalon felé haladva elhaladok a Gieves & Hawkes üzlete előtt. Már magam sem értem min akadt meg a pillantásom. Talán a mozdulaton. Talán a kontúrvonalon. Az ismerős alkaton. 

Elakad a lélegzetem. Wave az. Ingeket és pólókat válogat. Itt van. Az üzletházban. Elfelejtettem levegőt venni. Egy városban lakunk, nem olyan döbbenetes dolog, ha az ebédidejében ruhát vásárol magának.  Ő is vásárol, én is. Nincs ebben semmi meglepő. Hogy itt van, az üzletházban. 

De egyszerre rádöbbenek, hogy mennyire vágyott utána minden porcikám. Hogy a szemeimmel iszom a látványát. Wave az. Business formalban, úgy, ahogy fényképezve is van. Hivatalos vezetői dress code ruházatban. Fantasztikusan néz ki. Ilyen külsővel le sem tagadhatná, hogy felsővezető. Úristen! Hogy tudtam én egy felsővezetővel összejönni? A fehérneműs cégtulajon kívül még életemben nem találkoztam vezetőkkel. Ahogy ott állok és csodálom mint egy értékes ékszert a kirakatüvegen keresztül, Wave észrevesz, és otthagyja az ingeket kijön hozzám.

• Szia! Én csak… éppen bevásároltam - nyögöm, Wave lenéz a két megrakott szatyromra. Leharcolt anyukának nézhetek ki, aki a gyereke iskolai ünnepségéről szaladt be a boltba, meggyötörten.
• Látom, gondoltam, hogy szoktál ilyesmit is csinálni nyugi - vigyorog rám Wave és átveszi a szatyrokat a kezemből. Próbálok nevetni, de képtelen vagyok, nem akarom, hogy Wave megismerje a megfáradt háziasszony énemet. Wave pirosbetűs ünnepnap. Akkor zárva vannak a boltok, és a patikák is. Csak az éjjelnappalik és az ügyeletes patika van nyitva. végülis...

• Én… ööö…. Nekem át kell öltöznöm… a bankban voltam… - úgy hebegek, mint egy elsőéves a felvételin. 
• Átöltözöl? - Wave rekedt hangja  belesimul a levegőbe, a fülembe és a szívembe. - Az nagyszerű gondolat. Had segítsek! - közelebb lép, esküszöm remegek. A szemében sötét vágy és nem jut időm kinyitni sem a szám, maga előtt tol.
• Nem akartál inget venni? - nézek értetlenül, de Wave már előreindul a fehérneműszalon felé az én krumplijaimmal a szatyorban.  Júlia kikerekedett szemmel nézi, ahogy Wave-el lépek be az üzletbe.
• Üdv. Szép napunk van - mosolyog és közben kérdőn rám néz. Csak vállat rántok. 
• Összefutottunk a boltban.
• Hová? - kérdezi Wave a szatyrokat megemelve a kezében. A hátsó személyzeti raktárban van a váltóruhánk és a holminkat is ide rakjuk, tehát hátravezetem Wavet. Fehér szekrények és fehérkeretes tükrök. Wave becsukja mögöttük az ajtót. 
• Wave! - lehelem, alig van erőm.
• Beszélünk is. Ígérem. De van… ami nem várhat - mormolja és nem hagy reakcióidőt. Tenyere a derekamon. Beterít a parfümillata, arcát az arcomhoz simítja, ajkával a bőrömet érinti és beleolvadok két ölelő karjába. Talán utálja a masnira kötött két szalagot a nyakamnál, türelmetlenül oldja ki és kihámoz a blúzomból. A vintage rózsaszín szettemben állok előtte. Wave-re nem hatástalan a látvány. Az ajka a kulcscsontomon és a melleim közt, végigcsókol minden bőrfelületemet. Úgy pásztáz az ajkaival, a szemeivel és az ujjaival, mint egy kiéhezett farkas a nagylakomán. Lerángatja rólam a szoknyámat a bugyimmal együtt és végigcsókolja a lábaimat, a combjaimat, a fenekemet. Az ajkait az ujjai simítása váltja fel. Fel sem fogom, hogy mi történik velem, csak érzek, és érzékelek. Erőtlen sóhajtással kapaszkodok az előttem álló párnázott széktámlára, és lecsukódó szemhéjam előtt az utolsó kép a tükörben, ahogy Wave tenyere a mellemre simul. 

Teljesen értelmetlen és logikátlan az egész. De mégis megértem. Ugyanazt érzem. Ami felé vonzott, aminek a hiányától szenvedtem. Nem áltatom magam. Erősen szexre épül a kapcsolatunk.  A mosdónál szedem rendbe magam. Wave hallgatagon néz. Karikásak a szemeink, engem a folyamatos éjszakai lázmérés, Wavet a vállalat pénzügyi helyzete nem hagyja aludni. Most egyenlőbbek vagyunk mi ketten, mint valaha. Végtelenül emberiek. Két kártyalap, amik együtt szerepelve akár értékes lapok is lehetnek. Egy pár.

Kiútkeresés

Wave

“ Ha ösztönből csinálok valamit, az már kevés, ha igazán profitálni akarok, akkor profibbnak és tudatosabbnak kell lennem. Wave”

 A vállalatnál több dolog is megfogalmazódik bennem, de apámmal egyáltalán nem lehet kommunikálni. A vacsora felett azért bepróbálkoztam.

• Apa beszélhetnénk kicsit a vállalatról? - apám felnéz. 
• Vacsorázunk.
• Vacsora után? - próbálkozom.
• Nem tervezem itthon is vállalati ügyekkel foglalkozni. Egy jó vezető Wave tudja, hogy mikor van a munka és mikor van a pihenés. Ne hozd haza a munkát!
• Értem, de…
• Küldj emailt, vagy hozd a témáidat az értekezletre! - zárja le apám. Elhúzom a számat, már az étvágyam is elment. Nem is igazán volt. De szemmel láthatóan apám egyáltalán nem hajlandó mint apa-fia megbeszéléseket tartani vállalati ügyekben sehol. Nem nevelői célzattal. Hanem mint mondjuk egy vezető egy menedzserrel. Feladom. Apámmal kudarcos az egész. Tehát másnap máshol próbálkozom.

A nagybátyám ha nincs értekezlet nincs a vállalatnál, kinevezett igazgató, mert vállalati örökös apámmal együtt, de fizikailag csak a felsővezetői döntéshozatali és részint az előkészítési tárgyalásokon vesz részt. Ez jobb is, mert nincs annyira betokosodva az egész rendszerbe és vállalatba. Liammal ezért is lehetett könnyebben beszélni, mint apámmal a családi vállalatról. Hiába csörgetem nem veszi fel. Csak üzenetet kapok.

“Tárgyalásom van, gyere ki az irodámba.”

A loft stílusú erdei ház csengőjét nyomom. A nagynéném fürtös dauerolt hajára számítok, úgyhogy kellően meglepődöm, amikor nem Vanessa, mint irodavezető nyit ajtót, hanem az unokatesóm. Kim. 

• Csá! - hú fogalmam nincs mikor láttam utoljára a csajt, de leesik az állam. Magas, karcsú csaj, hosszú vörös hajjal, csinos, vékony. Címlaplány. 
• Ö… heló! Wave vagyok.
• Tudom  - forgatja a szemét és otthagy a nyitott ajtóban. - Gyere be! - szól hátra a válla felett.
• Öhm...neked nem suliban kellene lenned? - nézek a telefonomra. 10:37. Kim felnéz a telefonjából.
• Ja, de… csak hazahozattam magam - szerintem kellően értetlen arcot vághatok, mert Kim folytatja. - Megjött. Görcsölök. - Eltorzul az arcom. Egyrészt nem akartam erről tudni, másrészt... - Azért annyira ne sajnálj, csak szimulálok! Mióta megjött kitaláltam, hogy mekkora ász! Minden hónapban egy napot lóghatok a suliból, és még orvosi igazolást is kapok. Csak kicsit el kell játszanom, hogy szenvedek. Nagyon szenvedek. Ja nekik el ne áruld! - mutat a zárt ajtóra. - Tudod százalékosan hány témazárót és felelést megúszok így? Plusz előre kiszámolhatom, hogy mikor nem kell tanulnom. Abszolút megtérülős dolog - azt hiszem a szétnyílt ajkaimat csak a kerekedő szemem múlja felül.
• Kihasználod, hogy csaj vagy?
• Persze. Legyen már valami, amit profitálok is az egészből. És képzeld, még sajnálnak is! Annyira vicces! - Kim hidegen felnevet. Jézusom! Markkal kettőnknek nem volt ennyi kapacitásunk, hogy összerakjunk ennyi fifikát magunkból, pedig szüntelen lógni akartunk. Ez a csaj meg lepipál minket.
• Te aztán tudsz élni. Nagy lógós lehetsz.
• Észre sem veszik. Teljesen hülyék - ránt vállat Kim. - Bár apám kezd gyanút fogni. De az ördög a részletekben rejlik. Előtte való nap nagyon meg kell játszani, hogy tanulok, aztán nagyon lelkiismeretesen el is kell menni az iskolába. Az első órát végig kell szenvedni, és utána a szünetben felhívom őket és szólok az osztályfőnökömnek. Eljátszani azt a negyed óra drámát és már itthon is vagyok.  - Kim mintegy hatodik érzékre átugrik a kanapé felett és melegvizes palackot szorít a hasára és olyan szenvedő beteges arcba vált, hogy komolyan színésznőnek mehetne. Nyílik a tárgyaló ajtaja és Liam lép ki rajta az ügyfelével. Kezet fognak, Liam már jelez a szemével, hogy észrevett. Bezárja az ajtót és Kimre néz.
• Kim! Jobban vagy? - kérdezi.
• Neem… - erőtlen fájdalmas hang. - Lehet beveszek egy fájdalomcsillapítót még - Kim lassan felül és meggörnyedve feláll. 
• Gyere Wave - Liam az irodaajtót nyitja, de visszalép. - Egy pillanat, egy szerződést ki kell keresnem. Ülj addig le! - Liam kilép, helyette Kim surran a hátam mögött. A gyógyszert egy negyed pohár whiskyvel veszi be. Rámvigyorog.
• Na így lehet szállni tőle! Jó dumcsit! - Kim suhogó hajjal és parfümillattal kisurran az irodából.
• Bevetted a gyógyszert?
• Igen, megyek lefekszem a szobámban! Lehet alszom is egy kicsit! - panaszkodja Kim és már a lépcsőfordulóban halkul a hangja. Liam bezárja az ajtót mögöttünk.
• Jól tetted, hogy kijöttél - biccent rám Liam és kávét hoz mindkettőnknek. - A vállalatnál nehezebb nyíltan beszélni.
• Te is tapasztaltad? Apám hatása? Az autokratikus vezetés?
• Talán - Liam nyugodtan kavargatja a kávéját. - Nehéz időszak volt Wave. Nem kellemes döntéseket  hoztunk az elmúlt időkben. A termelés csökkentése, a létszámstop. S talán nincs itt a vége.
• Talán nem csak diktálni kellene, hanem inspirálni is. Biztos, hogy ezek voltak a jó döntések?
• Akkor úgy tűnt.
• Jó csak ezzel semmi mást nem ért el a vezetés, csak nyomást gyakorolt az emberekre. Dolgozói elégedetlenség van, jó lenne tudni, hogy miért? Az egész vállalatról jó lenne nagyon sok mindent tudni.
• Coachingra gondolsz? Nekem is eszembe jutott már, de Drew elég gyorsan elvetette. Nem akar külsőst a vállalatnál. Sejted miért. Bárhogy is nézzük az irodai részleg családtagokból épült fel.
• Talán nem alkalmatlanok, egyszerűen rossz helyen vannak a vállalaton belül. Én inkább ezt érzem. Nem baj az, hogy sokan a családból érkeztek, azzal van a baj, ha nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő képzettséggel vannak ott. Lenne mit átszervezni ennyi.
• Mint például? - Liam futólag felnéz rám a kávéja felett.
• Vegyük közvetlenül a legérzékenyebb pontot. Anyám tulajdonképpen semmilyen sales manageri készségeket nem tanult, ösztönből csinálta, amit csinált, meg amit az apja bútorszalonjában begyűjtött tapasztalatokat. Nem baj ha ott van, kiben bíznánk meg ha nem a saját családtagjainkban persze. De amióta bekerült csak csinálja, ahogy ösztönből jön. De miért nem csináltak a vezetésben egy-két vezetői mesterkurzust, tréningeket, különösen az aki külső-és belső ügyfelekkel foglalkozik, vagy projektvezető. Mindenkinek tökéletesíteni kellene a vezetői készségeit. Fejleszteni a vezetőinket. Addig nem lehetünk sikeresek, és csak tényleg lejjebb zuhanunk a csőd felé. Jó, akkor nem kell Coaching, tulajdonképpen én is megmondhatom, hogy szerintem mi a gáz.
• Wave, te most végeztél, frissen csöppentél be, mindent nagyon elavultnak látsz, réginek, megkövesedettnek. Egy száz éves vállalatról beszélünk. Nem mehet minden azonnal. Túl heves vagy, a vállalati életben a folyamatok lassan érnek be. 
• Liam, az elmúlt 15 évben egyáltalán nem szerepelt vezetői továbbképzés a stratégiai, vagy legalább az éves tervekben. Végignéztem az anyagokat. Láttam.
• Ha nyíltan apád ellen fordulsz az értekezleten, az csak szakadást fog eredményezni Wave. Nincs rá sem indokolt háttered, sem erőd a vállalaton belül jelenleg. Erősödj meg! Kezd a saját osztályoddal! 
• Szerintem a továbbképzések nem várhatnak.
• Nincs pénz beiskolázásra Wave! Tudod hány alkalmazottunk van? Nem is az üzemekkel van a baj.
• A fejétől bűzlik a hal, pontosan erről beszélek - bólintok rá.
• Megcsináltad erre a pénzügyi költségvetési tervet? - kérdez rá Liam.
• Vannak vázlataim - biccentek rá.
• Ha kész vagy, küldd át nekem! Ne az igazgatóság felé vidd, mindenen akadékoskodnak és problémáznak, egy hónapig, akár egy évig is elrágódnak rajta, mint egy rossz csonton. Ha átnéztem és látok benne fantáziát, te benyújtod én támogatom, és keresztülviszem a vezetői értekezleten - Liam kiissza a kávét, tehát indulni készül. Alig akarom elhinni. Liam benne van. Egyértelműen megnyertem magamnak. Nem is értem hogy csináltam.
• Más vagy, mint ők!
• Mert más az életem. Nekem a vállalat egy másodlagos dolog. Egy… kényszer. Nem vagyok beleragadva, mert én a saját cégemmel vagyok elfoglalva. Nem görcsölök úgy a vállalaton, mint azok, akiknek az az életük. Apád maga a vállalat. Olyan szinten beépült, mint egy tartópillér. Meg sem lehet ingatni. Betonba van öntve. Ezért érzed rendkívül rugalmatlannak és berögzültnek. A vállalat az élete. Én hozzá képest szabad vagyok. Ha nem vagyok ott egy értekezleten, hát megkapom a papíranyagot, meg a jelentéseket és rájövök mi volt. Nem kötődöm szorosan. Wave nagyon jó vezető lesz belőled. De! Ne add el a lelked a vállalatnak. Maradj kívül, légy olyan, mint most, mert csak így fogod látni a helyes utat.
• Ok. Kösz. Kösz, hogy támogatsz!
• Ez csak természetes. Az utódom vagy a vállalatnál. Jobbat nem is kívánhattam volna - megszorítja a kezem és átkarolja a vállam. Gyerekkoromból is emlékszem erre a mozdulatára. Ahogy a karja ránehezedik a vállamra. Szerettem tőle ezt a gesztust. Valami olyan volt, hogy számítok rád, támaszkodhatok rád és büszke vagyok rád és támogatlak. Apámtól sosem tellettek ilyen gesztusokra. Lehet, hogy titkon arra vágytam, hogy bárcsak inkább Liam lenne az apám. Bár akkor, valószínűleg olyan lennék, mint most Kim. 

A vállalatnál azt teszem, amit valószínűleg nem sokáig fogok tudni nyugodtan és fesztelenül megtenni. Alapvetően már most sem az a kép fogad, amit szeretnék, hiszen kontrolling vezető vagyok mindenki tudja, hogy ha megjelenek az ellenőrzés. De apám például már be sem teheti igazán a lábát egyetlen üzembe se úgy, hogy ne érezzenek azonnal valami kellemetlen feszültséget. 

Tehát végigmegyek az üzemek közt. Faforgács tapad a bőrcipőm talpára, az üzemben lelkesen sepreget Annie. Rámköszön.

• Annie maga sosem pihen?
• Nincs itt pihenőidő! Ha leülök azonnal rám szól a munkairányító főnökasszony!
• Jó, akkor most pihenő! Ha rákérdez a főnöke, mondja, hogy én küldtem szünetre - továbbhaladok, megvárom, hogy csapódjon az üzemajtó. A megállapításom az, hogy a takarítók terjesztik a leginkább a pletykákat, mindenütt ott vannak, szinte láthatatlanok, de a szemük és a fülük nyitva.  A mappámat ütögetve haladok tovább, és intek, hogy kapcsolják le a gépeket.
• Tíz perc cigiszünet! - intek a fejemmel, a fiúknak nem kell kétszer mondani. A hirtelen beállt csendre kidugja a fejét az üzemvezető asszisztens  és a lépcsőn lesiet hozzám.
• Monitoring? - kérdez rá az embereket keresve az üzemben.
• Nem. Mármint nyilván… ha én jöttem akkor a kontrolling osztály van itt, mindegy is.
• Az üzemvezető még ebédel.
• Igen, tudok róla - nézek körbe. Nem véletlenül választottam ezt az időpontot. - Érdekelne kicsit mélyebben a napi, heti és havi rutin - a srác egyértelműnek veszi, hogy ellenőrzöm őket, és kezd verejtékezni a homlokán. Bejelentés nélküli monitoring bármikor lehetséges, ezt ő is tudja. Sietve kezd elővenni minden dokumentációt.
• Ami papíron van arról mindent ismerek, irodából jövök. Az érdekel, ami nincs a papíron - nézek rá komolyan. Feszültség van a levegőben, én is érzem. A vállalatnál már állandóan ez a gyomorgörcs van rajtam is. 

Londonnal egymás mellett futunk a  futópadon. Lon már végigelemezte a posta teljes logisztikai helyzetét, és már én is felvázoltam a magam ügyeit. Igazán azért jó kibeszélni, mert azzal magam is átgondolom újra, amit tapasztalok és sokkal több mindenre rájövök, mintha csak magamban tartanám. Lihegek, kemény hegymenetben vagyok már és felváltva kocogtunk és gyorsítottunk.

• Mit gondolsz? Hümm….? Tehát… papíron végülis… az van… amit látunk… de… mégis a teljes… anyagmozgást nem látjuk - leállítom a gépet és lihegve támaszkodok a mérőpanelnek. - Tehát egész nap jönnek-mennek a nagy lerakat tömbök, de a napi zárást úgy csinálják, hogy lemegy az üzemvezetői irodából  az éppen aktuális ember, körbesétál az üzemen és elkezdi felírni, hogy hol mit lát, aztán megkérdezi az üzemben a dolgozókat, hogy akkor volt-e forgalom vagy sem, kivételeztek-e, szállítottak-e, ott a sarokban volt-e valami vagy sem, és döntő többségben minden okés, kamerán visszanézhető, de… csak én érzem úgy, hogy lehetne jobb is ez a rendszer? - lihegve törölgetem a nyakamat és a vállamra dobom a törölközőm.
• Passz, végülis ha bevált a rendszer? - néz rám Lon és ő is lekapcsolja a gépet.
• Csináltam költségelemzést. De nem is tudom. Sok mindent megértek, de bizonyos elemeket nem. Ott van mindjárt, hogy kábé öt éve létszámstop van a vállalatnál. Persze, a felsővezetés, várta a befutókat, engem, az én helyem üres volt már két éve, mire most végeztem. A marketing osztálynál is ráhagyás van, mert várják az öcsémet. Szóval tudom, hogy vannak ilyen átfedések, de lehet, hogy egy-két új és friss emberrel fel lehetne pörgetni dolgokat. 
• Csinálj egy tervezetet.
• Azon vagyok. Szerintem alapvetően újra kellene értelmeznünk az egész vállalati teljesítmény fogalmát. Oké, minden cég visszafogta a termelést. Mi is. De tényleg ez a megoldás? Mi számít jó teljesítménynek? A szintentartás? A csökkenés?
• Jézusom Wave, annyira pörögsz! Késő van, fáradt vagyok, nem tudok még ezen is gondolkodni már este hétkor. Majd reggel csináljunk egy konferenciahívást inkább - fakad ki London.
• Jól van, bocs. Próbálok rájönni valamire, és még azt sem tudom, hogy mire. Jelenleg csak próbálok nyitott szemmel járni és tanulni, rájönni, hogy min lehetne és hogyan változtatni… 
• Wave, most állj le! - szól rám London. Hidratálunk mindketten, 
• Oké, még csak ezt, had… - fél litert kiittam, folytatnám.
• Nem. Mi van a vörös hajú csajjal?
• Együtt vagyunk.
• Az mit jelent? Jártok?
• Találkozgatunk. Nincs rá definíció. Nálad?
• Fiú lesz. A gyerek.
• Na, hát… az jó.