Viszlát Chelsea_21

Chelsea

A felhők sötétkék és narancsba hajló vérvörös ruhát öltenek Manchester felett. Csak napnyugta előtt pár perccel sütött ki a nap, pár percre, hogy aztán fáradtan alá is bukjon a közelgő fenyegető fellegek mögött.  Az eső előtti orkánerejű szél lecsapja az áramot a régi épületben. Én már nem lepődöm meg ezen. De Corn igen.

-        Manchesterben létezik ilyesmi? – hitetlenkedik.

-        Ez egy nagyon régi épület. Viktoriánus kincs, örülj, hogy van benne minden komfort – miközben gyertyákat keresgélek és meggyújtom.

-        Ha jól sejtem, akkor a fűtés is áramról ment – néz rám Corn.

-        Igen – Corn-nak is hozok egy pokrócot, miközben a gyertyát kettőnk közé helyezem az asztalra.

Még csak nyolc óra de már sötét van kint az utcán. A gyertyafényben Corn arcán az árnyak sötétebbnek tűnnek, és egyszerre férfiasabbnak is tűnik, ahogy újra és újra a hajába túr. Mellettünk a rendelt étel dobozai, már üresen.

-        Nehéz jól tippelni igaz? – rágcsálok egy almát a  mellettem levő székre téve a lábamat.

-        Nem nehezebb mint észnél maradni rossz helyzetekben – feleli Corn szárazon.

-        Uncsi! – felelem neki – Miért nem ülünk át a kanapéra? Kényelmesebb lenne – sóhajtom.

-        Nincs asztal, nehezebb rajta írni és ráadásul elkényelmesedünk – tiltakozik Corn.

-        Ezért, ha visszajön az áram bekapcsolom a sportcsatornát és megnézzük az esti meccset! Még talán van egy csomag popcornom is hozzá – már szétgondolkodtam a fejem. Nincs több energiám.

 

Csodálom Corn munkabírását. Sokáig és tartósan képes figyelni, koncentrálni, monoton adatokat keresni. És elemezni.

-        Mi lenne, ha inkább William Hill zárás előtt döntenénk mit tegyünk meg? – néz fel rám Corn.

-        A kihagyott nap ugyanolyan jó fogadás – ismétlem Corn mondatát.

-        Nem ér a saját szabályaimat ellenem fordítanod – pillant fel rám futólag.

 

Oké… baromira tetszik, ha így néz. Sóhajtva harapok az almámba.

-        A szabály az szabály Corn. Mindkettőnknek! – mutatok rá és magamra.

-        Ahogy közben csámcsogsz elveszti az egész a hitelét – jegyzi meg Corn hátradőlve a széken.

 

Engem figyel, ahogy rágom az almafalatot.

 

Én meg őt.

 

Beleharapnék.

 

Komolyan.

 

Forgatom az ujjaim közt az almacsutkát és beleharapok a piros héjú almába. Lédús gyümölcs.

 

Corn végignézi, ahogy az alma levét letörlöm a kézfejemmel az államról.

-        Mit akarsz? – kérdezi Corn.

-        Játszani – felelem.

-        Éppen azt csináljuk. Mindjárt zár a William Hill – néz ki az ablakon Corn és kinyomja a telefonját, amin eddig kódot próbált generálni.

-        Dobókockajátékot. Tökéletes hozzá a hangulat – felelem.

 

Mint akkor karácsonykor a pub nyersfa asztalánál, ahol gyertya égett közöttünk. Mert karácsony volt.

 

Most is gyertya ég közöttünk mint akkor.

 

Tudom, hogy Corn-nak is eszébe jutott az a karácsonyeste.

 

-        Hozok bort! – meg sem várom Corn válaszát.

 

Gyertyával a kezemben kikeresem a szekrény aljából a borosüveget és az asztalra teszem. Az asztalon a gyertya mellett ott van egy dobókocka. Corn-ra nézek.

-        Komolyan mindig van nálad egy dobókocka? – kérdezem.

-        A Black Sheep óta a kabátom zsebében van.

-        Ez ugyanaz a kocka?

-        Igen.

-        Érdekes.

-        Nincs ebben semmi rendkívüli – dől hátra Corn és felbontja a borosüveget. Két vizespoharunk volt az asztalon, most azt tölti tele Corn mindkettőnknek. – Régen még kockapókereztem is.

 

Corn kortyol a borból. S érzem a súlyát, hogy most valami nagyon bizalmasat árult el magáról.

 

Figyelem Corn-t. A borospoharam felett.

-        Tétre?

-        Igen.

-        Azt hittem az ilyesmi… hazárdjáték – ráncolom a homlokom.

-        Az én értelmezésemben nem.

-        Mi a Corn féle értelmezés? – kérdezem érdeklődve.

-        Un coup de dés jamais n’abolira le Hasard – feleli Corn franciául.

 

Egy szót sem értek belőle.

Corn pedig nem siet lefordítani.

 

Ízlelgeti a bort a szájában.

 

-        A kockadobás soha nem törli el a véletlent – fordítja le nekem Corn. – Stéphane Mallarmé Kockadobás című művéből.  A kockajáték két hatoldalas kockával történik, vagyis 11 variánst dobhatsz kettőtől tizenkettőig. Viszont a valószínűségszámítás szerint a számok kidobására nem egyenlő az esélyed. Két kockával játszva arra a legnagyobb az esélyed, hogy hetet dobj. Kettest és tizenkettest pedig a legkisebb az esélyed.

-        Vagyis a Corn féle titkos szabály, hogy ne egy, hanem két kockával játssz és próbálj hetest dobni, amire a legnagyobb az esélyed – fordítom le.

-        Kezdesz kiismerni Chelsea, és ez… még nekem is ijesztő – sóhajt Corn és meghúzza a borospoharat.

 

Újratölt.

 

-        Társasjátékoztál már Chelsea?

-        Ja, férjnél is voltam – felelem rá fanyarul és én is kiiszom a poharamból a bort. Corn nekem is tölt.

-        Mivel indul a társasjáték?

-        Általában a belépéshez hatost vagy egyest kell dobni.

-        A két legkisebb esélyű szám – biccent Corn. – Emlékszel két kockával kettőt és tizenkettőt a legnehezebb dobni.

-        Utálok társasjátékozni.

-        Csak azért, mert le akartad győzni az ellenfeled. A sportfogadásban önmagadat kell legyőznöd. Ne egy kockával játssz! – néz fel rám Corn. – És nagyobb eséllyel nyersz! – súgja hozzá Corn.

 

Merőn fürkészem Corn szemeit. Aztán az asztalon tapogatva kikeresem a saját kockámat, amit akkor találtam meg, amikor újra hatost akartam dobni Corn példája alapján a Black Sheep hatosom után.

 

A kockámat Corn kockája mellé teszem.

 

Corn szeme most egészen sötét az éjszakában.

-        Tudod mi a feladatod Chelsea?

-        Hetest dobni?

-        Próbáld meg! – súgja Corn és a két kockára irányítja a figyelmemet.

 

Sóhajtok és dobálni kezdem a két kockát és közben folyamatosan összeadom az eredményt.

 

5, 5, 5, 8, 7

 

Ámulva nézek fel rá.

 

Emlékszem a Black Sheep-ben a tanuló kockámra. Egy egész sort végigírtam a projektfüzetemben, mire hatost dobtam és megálltam.

 

Most, az ötödik dobásra hét lett az eredmény.

 

Sokkal gyorsabb. Sokkal pontosabb.

 

Nem, Corn azt mondaná, mert nagyobb volt rá az esélyed.

 

Vajon azt is látja ez mögött, amit én?

 

Vagy ő ezt nem is értelmezi?

 

Egyedül nehezebb hatost dobni.

De ketten együtt könnyebb hetest dobni.

 

Ketten.

 

-        Ilyen egyszerű. És szép. Ez a matematika – mondja végül Corn.

 

De én már tudom. Hogy nem.

 

Ilyen egyszerű és szép. Mert ilyen… az élet.

 

-        Chelsea?

-        Én úgy érzem erre… nem tudok most olyat mondani… amit… te el tudnál fogadni - felelem rá végül.

-        Akkor Chelsea az első hetes dobásával kiszállt a játékból? – kérdezi  finom humorral Corn, s én hangtalan bólintok…

-        Akkor… - Corn rám mosolyog és az asztalon hagyja köztünk a két kockát az övét és az enyémet:

-        Viszlát Chelsea!