Viszlát Chelsea_7

Chelsea

 

Nézem a fogadási oldalt. Esküszöm nehezebb, mint gondoltam.

 

Ahogy Corn beszélt róla, olyan lazán, okosan, egyszerűnek tűnt. De nekem ez érthetetlen.

 

Honnan a csudából tudjam, hogy a bukméker alulértékelte-e az eseményt vagy sem?

 

Ó, bárcsak itt lenne velem!

Vagy legalább a telefonszámát adta volna meg, hogy most felhívhassam és beszélhessek vele! Már hajnali negyed kettő van!

 

Ott a kávézóban úgy tűnt, hogy rengeteg információt kaptam. Hogy Corn ellátott mindenféle szakmai tanácsokkal, de most hirtelen ezer kérdésem lenne.

 

Mire tippeljek? Focira? Eredményre? Mi számít jó szorzónak? Mi, mennyire biztos? Hogyan lehetek benne biztos, hogy ez a szorzó jó vagy rossz?

 

Teljesen elvesztem az adatokban. S már fáradt is vagyok.

 

Tanácstalanul bontok fel egy banánt és miközben majszolom, kinézek a Deansgate forgalmára. Alig néhány taxi halad még el, valahol az utcában dudálást hallok.

 

A jó oldala a dolognak, hogy végre nem a saját problémáimmal vagyok elfoglalva. Végre van valami, amit várhatok. Amit tervezhetek. Egyik napról a másikra. Ami kitölti a gondolataimat.

 

Fogmosás után az ágyba viszem a telefonomat és a projektfüzetemet és az éjjeli lámpa fényénél még ötletelgetek. Jaj egyedül ez sokkal nehezebb mint gondoltam!

 

 

Az ébresztőórám csörgésére riadok fel. Beállítottam fél tízre, nehogy elaludjak.

Az ágyban mellettem a projektfüzetem. Ránézek a lapra, mert nem emlékszem, hogy készítettem-e végülis bármilyen tippet. S úgy látom, hogy igen. Végső megoldásként az 1,80 odds-os Liverpool meccset néztem ki. Az csak jó lesz. A szél még mindig süvít az ablaknál, ahogy kinézek pont látom, hogy Corn közeledik a William Hill-hez.

 

A lépcsőfordulóban keresgélem a tollamat. Nem hoztam, de a William Hill-ben úgyis szokott lenni. Átszaladok az úttesten és benyitok a William Hill-be.  Corn rögtön felnéz és a sarokba ülök hozzá a párnázott székre.

-        Mutasd mik a tippek – húzza maga elé a projektfüzetemet.

-        Liverpool nyereség, 1,80 odds? – Corn homlokráncolva  nézi a választásomat.

-        Nem jó tipp? – kérdezek vissza bizonytalanul és Corn reakcióit figyelem az arcán.

-        Csapatra tenni…még ha jó is a szorzója… 30% esély. Mert, milyen kimenetele lehet egy meccsnek? A csapat győz, veszít, vagy döntetlent játszik – néz rám Corn. – Matematikailag ez egy 33,3%-os esély.

-        De, azt mondtad a bukmékert kell figyelnem, hogy alulértékeli-e az eseményt. Mivel én mint laikus is sokat hallom a Liverpool nevét, szerintem ez az 55%-esély inkább 70-75% vagyis valószínű, hogy a Liverpool fog nyerni – próbálok matematikailag érvelni.

-        Kezdeti érvelésnek megteszi – néz rám elfogadóan Corn. – Legyen, talán nyersz vele 7 fontot.

-        Megteszed velem? – kérdezem.

-        OK, miért is ne. Csináljunk rá egy kódot! – Corn a telefonján gyorsan generálja az esemény kódját. A két szelvénnyel kilépünk a William Hill ajtaján.

-        Hogyan tovább? – nézek vissza rá hátra.

-        Még van, mit megbeszélnünk nem igaz? – kérdezi Corn és ezzel egymáshoz igazítjuk a lépteinket és a Black Sheep-be vonulunk. Ugyanoda ülünk az ablak mellé, mint ahol legelőször ültünk.

-        Nem vagy éhes? – kérdezi Corn.

-        Egy kicsit – bólintok rá. Lehet a hajnal fél kettes banán óta nem is ettem semmit?

-        Sonkás sajtos melegszendvics? – kérdezi az étlapot nézegetve Corn.

-        Jöhet – bólintok és fellapozom a projektfüzetemet. Corn a telefonjába mélyed én meg a jegyzeteimbe. Már beszélgetésben vagyunk, amikor megérkezik a rendelésünk és mindketten a melegszendvicsbe harapunk.

-        Egész éjszaka azon gondolkodtam, hogy mire érdemes tenni – mondom félig megrágva a falatot.

-        A piacválasztás meghatározó. Akkor maradjunk az angol focinál? Ne csak a premier liga eseményeket nézzük, szerintem az angol bajnokság ugyanolyan jó – görgeti a telefonján az adatokat Corn.

-        Rendben.

-        Lehívom a statisztikákat. Mindenképpen készítenünk kell egy statisztikát. Figyelni a tabellákat. és ezekről a lista legyen minden meg.

-        Rendben.

-        Nem csak csapatra, gólszámra is tippelhetünk, vagy szabálytalanságokra, szögletszámokra, büntetőlapokra, ki szerzi az első gólt, sokféle variáns lehet, amiket mindet figyelembe kell venni. Ezeket is írd minden csapathoz!

 

Corn határozottan utasít, minden ötlete nagyon jó, nem győzöm jegyzetelni, két sonkás szendvicset is eltüntetünk, és mindketten teát is iszunk.

 

Szinte repül vele az idő. Arra eszmélek, hogy ránk sötétedett a Black Sheep-ben, kint minden sötét csak az autók fényszórója világít.

 

-        Miért pont a focit választottad? – kérdezi Corn.

-        Úgy gondoltam, ehhez értek a legjobban. Az exférjem fociedző.

-        Komolyan? – értékelem, hogy nem ütközött meg azon, hogy már elvált nő vagyok.

-        Ó, igen. Én…hát instagramon jelöltem be, mert  külseje alapján nagyon megtetszett. Aztán irogattam rá. Elmentem a meccseire, az edzőterembe, ahova jártak. tényleg nagyon… hajtottam rá – biggyesztem le az ajkam. – Egy egész taktikai tervet felállítottam magamban a becserkészésére. Nőtlen volt, nem volt bejelentett barátnője. Izgalmas álomnak tűnt, elérhetetlennek. Ő ismert volt. Én… senki. Azt hittem… szerelemes vagyok belé. De valójában abba voltam szerelmes, amit képviselt számomra. Az erőt, a vezetést, a szenvedélyt. Az exem fókuszált, céltudatos férfi. Sportos, fegyelmezett, sikeres. Vágytam a figyelemre, az elismerésre, izgalomra, új energiára…kapcsolódásra. És valamiért ő… meglátott, kíváncsi volt rám… aztán belevágtunk, de… kiderült, hogy jobban szereti nálam… a férfiakat – fintorgok. – Talán ez az egyetlen hibája, mert hát tényleg… tökéletes. Nincs benne hiba. Nem is értettem, mit lát bennem. Komolyan – rázom a fejem hitetlenkedve.

-        Ugyan, biztos volt benned valami, ami megfogta. Mondjuk a szép mosolyod – érvel Corn.

-        Szép a mosolyom? – kényszeredetten nevetek. Corn ezt kedvességből mondja és nem bóknak szánta ezt pontosan tudom. Ő ennyire korrekt. Ez kettőnk közt nem az érzelemről szól. Sóhajtok.- Hát ezen kívül máshoz nem is értek. Nem is vagyok jó másban. Nem véletlenül vagyok munkanélküli, ha most nem nyerek, akkor megint gondom lesz a megélhetésemmel.

 

 

Corn nem reagál semmit. Csak merőn néz. Nem tudok bókokat fogadni. De hát ez nem is volt az. Minek is beszéltem a férjemről. Tényleg még mindig csak dicshimnuszokat tudok róla zengeni. De mellette mindig is ezt éreztem. Szép volt, tökéletes, helyes, vonzó, izmos. Mellette magamat feleannyira se éreztem jó nőnek. Ha ezen gondolkodom csak megint magamba zuhanok.

 

De Corn nem hagyja, hogy rossz irányba forduljanak a gondolataim.

-        Hánykor játszik ma a Liverpool?

-        Megnézem a szelvényen – előhúzom a projektfüzetemből a szelvényt.

-        Este nyolckor kezdik a meccset. Milyen későn! Te nézed a meccset?

-        Hát persze, fogadtam rá, ez a minimum, hogy megnézem – vigyorog rám Corn.

-        De nem bírom ki ha nyerünk és nem tudom elmondani mint a múltkor.

-        Megadjam a számom? – kérdez rá nyugodtan Corn.

-        Aha – felelem rá, s remélem nem tűntem nagyon mohónak. Corn felírja a projektfüzetembe a telefonszámát. Madarat lehetne fogatni velem!

 

Nem is tudom, hogy köszöntünk el, mert siettem lefürdeni, hogy este nyolckor már a tévé előtt nézzem a meccset. Végigizgulom az egész meccset, mire végre lefújják a második félidőt is.

 

Nyert a Liverpool!

 

Remegve keresem a projektfüzetbe a felírt számot és beírom a telefonomba. Talán egyet ha kicsörgött a telefon. Felveszik.

-        Chelsea? – kérdezi Corn.

-        Honnan tudtad, hogy én vagyok? – kérdezek rá nevetve.

-        Éppen vége lett a Liverpool meccsnek, és elmúlt este tíz. Ki más hívna ilyen időpontban ismeretlen számról? – kérdezi élcelődve Corn.

 

Annyira szeretem a finom élcelődő, kritikus, realista hangját. Sosem teng túl az érzelmektől. Mindig annyira racionális. Mindig olyan kontrollált. Hogy felcsigázza az érdeklődésemet: milyen lehet ez a pasi, ha egyszer elveszti a kontrollt?

 

Kétlem, hogy valaha is történt vele ilyen.

 

-        Örülsz? – kérdezi lágyan Corn.

-        Igen, nagyon. Az én tippem volt – lelkendezek.

-        S valóban, egy jó tipped volt – bíztat, s hallom a hangján, hogy mosolyog.

-        Corn, köszönöm.

-        Mit, én nem is csináltam semmit – feleli Corn.

 

Nem tudom mondatokba sűríteni neki. Hogy mit is köszönök. Hogy végre valaki más vagyok. Hogy kirángatott a Manchesteri kétségbeesett elvált munkanélküli nő vagyok állapotomból. Hogy egyszerre célt kapott az életem.  Hogy új irányokat mutatott. S hogy segíti, hogy erre az új irányra álljak. De hogyan is lehetne ezt értelmesen elmondani.

 

-        Ne örülj annyira! Holnapra nincs is még tipped! – emlékeztet Corn, azon a kedves ironikus, élcelődő hangján.

-        Igaz. Holnap csinálunk közösen tippet? – kérdezem esdeklőn.

-        Hát persze. Most aludj nyugodtan Chelsea. Holnap délelőtt a szokott időben a William Hill-ben.

-        Rendben. Már nagyon várom.

 

-        Viszlát, Chelsea!