Viszlát Chelsea_20

 Corn (Max)

Ahogy leszállok a villamosról a William Hill előtt a hónaljam alá csapom az összecsukott esernyőmet, mert csörög a telefonom és túl sok mindent kellene a kezemben tartanom.

Anyum kérdezi, hogy mikor megyek haza Cornwall-ba. A válaszom pedig mint mindig, most is ugyanaz:

-        Anya, már annyiszor mondtam. Március végére tervezem, mint minden évben. Blackpoolban a nyári szezonban vagyok. Októbertől márciusig Manchesterben. Hamarabb ne is várj haza.

-        Az első utad akkor is Cornwallba vezessen, majd utána mehetsz Blackpoolba!

Kinyomom a telefont és felnézek Chelsea ablakára.

Meg sem lepődöm, hogy az ablakban áll, egy megkopott macskás bögrével a kezében. Futólag felintek neki, mielőtt belépek a lépcsőházba.

 

A vesztes fogadások keserűsége olyan mint a szakítások keserűsége.

 

Chelsea étkezőasztalánál a mellettem lévő szék mélyén ott a tanúbizonyság. A torony megbillent mellettem és kicsúszott belőle egy ezüstkeretes fehér ruhás kép. Másodpercekig nem fogtam fel mit látok. Az esküvői képük volt.

 

Talán otthon a közös otthonukban a kandallópárkányon volt, vagy egy nagy fekete zongora tetején, vagy Chelsea férjének focis trófeái közt egy vitrinben. Ki tudja.

 

De ez akkor is egy tanúbizonysága annak, hogy Chelsea házas volt. Hogy volt egy szép puccos esküvője.

 

Szép fehér ruhában, elegánsan, sminkben, boldogan.

 

Amikor helyet csináltam magamnak Chelsea asztalánál, lehullott a földre. A képkeret koppanásának hangja még mindig a fülemben cseng.

 

Meg az, hogy ledermedve, döbbenten néztem azt a képet. Másodpercekig.

 

Chelsea-t a férje oldalán.

 

Ez a káosz közé gyömöszölt tanúbizonysága Chelsea keserűségének.

-        Nem nyertünk! – ismétli Chelsea.

-        Tudom.

-        Jó sok pénz ment el erre a tippre! – fordít hátat Chelsea.

-        Tudom.

-        Vannak napok, amikor semmi nem jön össze – komolyan sírós a hangja.

-        Nem vagyok a szerencséd kovácsa Chelsea! – túrok a hajamba. – Te kérted, hogy segítsek! De az én rendszerem sem száz százalékos. Nem mondtam sosem, hogy biztosan nyerni fog. Nem kényszerítettelek, hogy tegyél rá.  Minden rendszerben ott van a hibalehetőség. Az, hogy nem fogsz nyerni, hogy nem jön be egy tipp. Ez a játék része.

 

Chelsea idegesen veszi ki a szelvényt az ezüst szelencéjéből. Az asztal feletti polcon tartja. Eredetileg ékszeres doboz lehetett. Ma valójában abban van Chelsea teljes kasszája. A pénze és az eredményre váró szelvények. Akár egy banki betétkönyv. Egy értékpapír. Amíg nem megy le a meccs addig az a papír értékbiztosító irat. Ha nyer, kiváltja és a pénzt ide teszi a többihez. Ha veszít kiveszi. Általában átszámolja a fontokat és szétszelektálja a szelvényt. Ilyenkor mindent kivesz az ezüst szelencéből és az alján ott árválkodik…

 

…Chelsea karikagyűrűje…

 

Ő maga fel sem fogja, hogy ott van az az aranygyűrű. Csak az én pillantásom esik rá, mindig, ha előttem rendezi át újra azt a szelencét. Most éppen rosszkedvűen a vesztes szelvényt a kukába dobja.

-        Pedig volt egy megérzésem, hogy ezt nem így kellene megtenni.

-        Chelsea! Nem rendszerezheted így a dolgokat. Hogy minden vesztes szelvény az én tippem volt és minden nyertes szelvény a te intuíciód. Rendszerben gondolkozz! Jó volt a tippünk, rendszerben volt a tippünk?

 

Chelsea a székében ülve csak mered a teásbögrébe és a hajába túrva támasztja meg a fejét.

 

Én meg csak állok felette.

 

Tegnap elpakoltam az asztalrészemet, de Chelsea kényszeresen visszapakol minden kacatot az üres helyekre. Most itt egy hajkefe, egy félig evett popcorn-os tál és a telefontöltő kábelje is. A fél estéjét megfejtem csak abból, amit elöl hagyott az én helyemen.

 

-        Nem főzted le a kávét?

-        Főzd le magadnak! – csattan rám Chelsea.

 

A zsebemből kiveszem a csillagcsavarhúzót, amit otthonról hoztam és Chelsea mosdóajtajának lötyögő kilincséhez lépek. Már két napja nem tudtam bezárni, mert egyre jobban lötyög, és nem bírtam tovább nézni, de nem találtam semmi eszközt Chelse-nél amivel megjavíthattam volna. Úgyhogy most néhány erős húzással megerősítem a magát elhagyni készülő ajtókilincset.

 

Chelsea megerősítésében kudarcosabb a próbálkozásom.

-        Reggeliztél már? – kérdezek rá.

-        Nem! – feleli bágyadtan Chelsea.

-        Éhes gyomorral nem is lehet más a hangulatod. Gyere egyél! – próbálok helyet csinálni az étkezőasztalnál egy reggelihez.

 

Chelsea az étkészletes fiókot rángatja. Utána megyek.

-        Had segítsek!

-        Hagyd csak, megoldom! – rángatja könnyes szemekkel Chelsea.

-        Nem kell mindent egyedül megoldanod Chelsea. Kérj segítséget!

-        Akkor segíts egy jó tippet csinálni, addig nem mehetsz ma el! – jelenti ki szipogva Chelsea, de átengedi a helyet a fióknál.

-        Fenyegetően hangzik! – sóhajtom, és kipakolok mindent a túlterhelt fiókból.

 

Túl sok terhet pakol Chelsea egyetlen fiókba.

 

Az életében is.

 

Minden értelemben.

 

A görgő nem volt a helyén, tehát kiveszem a teljes fiókot és újra a helyére teszem.  Kipróbálom, hogy könnyedén gördül-e a fiók. Szépen gurul vissza a helyére.

 

Lágytojást készítek kettőnknek és Chelsea elé is odateszem. Chelsea citrommal issza a teát. De abból is csak a keserűséget facsarja a poharába és nem a savanyúságot.

 

-        Olyan rossz ma a kedvem – üti fel a tojást Chelsea.

-        Az idő teszi, ma lehangoló Manchester.

-        Mindig mindent nem lehet az időjárásra és Manchesterre fogni.

-        Ez a nap legyen ilyen. Mégsem foghatod a rossz tippre – mosolygok a szám sarkában.

-        Tulajdonképpen rád akartam fogni – vágja rá Chelsea. S elmosolyodik. Szeretem, ahogy csipkelődik. Nem tudom miért. talán mert egyszerre támad, de egyszerre humoros is.

 

Ma mindent elnézek neki.

 

Kivéve: 

- nem akarok illetlen lenni, de nem vennél fel egy melltartót? – kérdezek rá.

Most először érzem úgy, hogy ez a lakás túl kevés távolságot hagy közöttünk.

 

A megjegyzésen szerintem mindketten meglepődünk.

 

De most tényleg: így akar velem egy asztalnál reggelizni?

 

Na ezért nem találtam jó ötletnek Chelsea-nél otthon tippelni. és nem semleges terepen…

 

… Chelsea túl kényelmes nő…

 

Még jó, hogy a nyarat Blackpoolban töltöm- Nyugtatom magam.

 

Zavaró lenne, ha Chelsea már ennél is kevesebb ruhát viselne a jelenlétemben.

 

 

-        Azt hittem észre sem veszed – teszi keresztbe a karját Chelsea maga előtt, amitől komolyan még jobban a melleinek feszül a pólója anyaga, kirajzolva a mellbimbókat.

 

Chelsea sértett én meg zavarban vagyok. Na ennyit arról, hogy megjegyzem és  ezzel rendezem a dolgokat.

-        Azért van szemem – motyogom az orrom alatt.

 

-        Akkor csukd be! – vágja rá Chelsea.

-        Csukott szemmel tippet csinálni, olyan mint a te intuíciódra hagyatkozni – jegyzem meg figyelmeztetőn.

 

Chelsea megadón feláll és megkerülve engem a hálószobába megy.

-        Nem értem miért zavar téged, hogy van-e rajtam melltartó vagy sem, hiszen a hármas számú szabályod szerint úgysem lesz köztünk semmi – kiabálja, miközben öltözködik a félig behajtott ajtó mögött.

 

Kezdem fenyegetve érezni magam. És a szabályaimat. Ez a fogadás nem jó irányba halad. A szabályok kezdenek kevésnek bizonyulni…

 

Amire csak egyetlen válaszom van, tehát az asztalnál ülve csak bekiabálom a hálószobaajtón át is hallatszódjon. De lebukok, mert a hangomon érződik, hogy mosolygok. Franc!

 

-        Viszlát Chelsea!