Viszlát Chelsea_13

 Chelsea

 

Nyert a Truro City.

 

Éreztem.

 

Nem több.

 

Amikor megláttam a nevet, annyira megtetszett. Olyan ismerősen csengett.

 

Hirtelen azt sem tudtam Anglia melyik szegletében van ez a város. Rá kellett keresnem a térképen. Itt északon, szinte sosem járunk délen.

 

Még a fővárosba is ritkán megyünk, nemhogy a legdélebbi és legnyugatabbi pontra: Cornwallba.

 

Az első gondolatom ez volt: Ez az! Bejött a megérzésem!

 

A második gondolatom ez volt: Vajon mennyit tett rá Corn?

 

Minden szabályával szembement. Azt mondta trigger tippre nem teszünk. Nagy összeget bizonytalan tippre nem teszünk. Statisztikailag megalapozatlan tippre nem teszünk.

 

S most mégis nagy összeggel megtette az én megérzés tippemet.

 

Megtette nagy téttel az esélytelent.

 

Miattam.

 

Ez… rendszerellenes cselekedet tőle.

 

Visszakerestem a Truro City korábbi meccseit. Ezt a szerencsétlen Truro-t folyton elverik. Még jó, hogy nem néztem meg korábban. Biztos, hogy letettem volna a megérzésemről.

 

Már alig várom, hogy Corn orra alá dörgölhessem, hogy na ugye? Megéri néha a megérzésekre hallgatni!

 

Habozva nézek ki a szemközti William Hillre. Minden nap 10:00 William Hill és minden nap 15:00 Black Sheep.

 

Ez volt a rendszerünk. Már… nem is számolom mióta.

 

Úgy megszoktam ezt a ritmust. Ezt a napi rendszerességet. Cornnal.

 

A meccs után… nem hívtam Cornt. És… ő sem hívott.

Talán nem is nézte?

 

Feltette nagy téttel és lefeküdt aludni? Komolyan?  Hihetetlen!

 

Este fel akartam hívni. Hogy telekiabáljam az egész Deansgate-et hogy nyertem! Legalábbis Corn nyert.

 

De aztán felébredt bennem a büszkeség, hogy nem… Dehogyis.

 

Hívjon csak ő!

Olyan okos, mindig mindent tud.

 

A büszkeségem azt mondatta velem. Hívjon csak fel Corn, a nyertes fél. Úgyhogy már órák óta valójában az ő hívását vártam.

 

Nyugodtan aludni sem tudtam. Erre még reggel sem hívott.

 

Csalódottan indulok a mosdóba, hogy készüljek a szokásos napi rutinunkra, 10:00 William Hill.

 

Ekkor megrezzen a telefonom.

Kapkodva visszalépek és… üzenetem érkezett.

 

Corntól.

 

„Ma nem szokványos nap van. Nem a William Hill és nem is Black Sheep. Este hétre foglaltam asztalt a Corn Exchange-be. Kérlek vacsorázz ma velem!”

 

Ámulva nézem az üzenetet. Corn keresztülhúzta a teljes napi rutinunkat. Este hét, vacsora.

Corn Exchange… fel kell nevessek a néven.

 

Ez Corn kedves, finom humora.

 

Mennyire passzol rá!

Amikor rákeresek, hogy mi ez a Corn Exchange még jobban ámulok Corn tudatos és tökéletes választásán.

 

Eredetileg itt zajlott Manchesterben a gabonatőzsde.  A gabonakereskedelem központja volt. Egy gyönyörű viktoriánus épület Manchester szívében az Exchange Square-en. Gyalogosan is kellemesen megközelíthető innen a Deansgate-ről.

 

Mivel Corn neve is benne van. Duplán találó és vicces, hogy éppen ezt a helyszínt választotta az ünneplésre.

 

Mert, ma ünnepelünk. Ez nem kérdés.

 

A Corn Exchange prémium gasztronómiai központ. Elegáns helyszín. Illik Corn-hoz. Csak az én megviselt ruhatáramhoz kevésbé.

 

Tanácstalanul tárom ki a ruhásszekrényem ajtaját.  Egy műemlék épületbe, elegáns olasz étterembe mi a csudát vegyek fel?

 

Ez az örök női probléma. Semmit sem találok, ami alkalmas lenne egy ilyen elegáns helyhez, nekem meg nincs pénzem új ruhát venni. Abból kell gazdálkodni, ami van.

 

Ó Corn, még kikapcsolódni is csak stílusosan tud!

 

Egy ilyen helyre illik kifesteni is magam?

 

Jézusom! Ezer éve nem hívtak étterembe vacsorázni!

 

A fürdőszobában a tükörbe nézek, a hajam még összefogva is nyomasztó látvány lenne egy ilyen elegáns étterembe. Muszáj valahogy feljavítanom a külsőm.

 

 

Komolyan mondom az egész napom rámegy arra, hogy felkészüljek egy vacsoraestre.

 

Leborotválom a lábam és hajat is mosok.

 

A teljes fehérneműfiókomat feltúrom azért, hogy találjak egy olyan testszín harisnyát, amin nem szaladt fel a szem. A fiók legmélyén és leghátsó sarkában találtam egy bontatlan harisnyacsomagot. Hála az égnek!

 

Még a válásom előtti időkből keresgélem a régi egyszerű rugalmas anyagú kisfeketémet.

 

Nem vállfán volt. Ha felveszem úgyis kisimul rajtam nem egy vasalást igénylő darab. Szerencsére.

 

Semmi különös, de legalább megfelel egy ilyen vacsorához.

 

Hajsütővel hullámosítom a hajam, amikor megállok a mozdulatban.

Ez… randi?

 

Nézem a hajamból felszálló gőzt. Leengedem a hullámos fürtöt és szembenézek önmagammal.

 

Fogalmam sincs.

Legalább úgy készülök rá, mintha az lenne.

 

De csak Corn-nal találkozom, hogy megünnepeljük a Truro City nyereményt.

 

Mégis valahogy… ideges leszek… Megnedvesedik a tenyerem és remegnek az ujjaim.

 

Nem szeretném, ha azt gondolná… tetszeni akarok neki.

 

Sokkal inkább a helynek öltöztem ki, mint neki. Igaz?

 

Csak szájfényt teszek és parfümöt hintek magamra. Indulás előtt a tükörben méregetem magam. Elég elegánsan nézek ki ahhoz, hogy egy prémium olasz étterembe betegyem a lábam?

 

És, hogy ne legyek teljes kontrasztban az összeszedett, elegáns Corn-nal egy asztalnál?

 

Feladom, ennél jobban már úgysem fogok kinézni. Belebújtatom a magas sarkú fekete bőrcipőbe a lábam és magamra kapom a kabátom. Lehet hideg lesz ez így, de majd jobban sietek.

 

A nagyanyámtól kapott ír szerencsehozó medált szorongatom a nyakamban, miközben a Corn Exchange felé sietek.

A kabátzsebemben rezzen a telefonom. Corn írt még egy rövid útba igazító üzenetet, s mellé csak a szokásos elköszönést írta:

 

-        Viszlát Chelsea!