Track 8

Ace is mellém zuhan és pihegve nézi a mennyezetet. A zene megy tovább. De mi már nem bírjuk. Szétugráltam a lábam. Keményebb volt, mint két óra kardioedzés. Simán csak feküdni akarok és fel se kelni két napig.

• Én csak a könyvemért jöttem fel - nyögöm a díszpárnába.
• Puhány vagy. Ez jobb mint a szex - lihegi Ace.
• Annál azért nem - tiltakozom. Bár igazán nekem Ace-el volt nagyon jó, úgyhogy más élményeimről nem nyilatkozhatom.
• Dehogynem. Nincs stressz és tele vagy boldogsághormonnal. Jobb mint csokit enni, vagy vitatkozni, egy barátnővel. Kapcsolati konfliktusok nélküli puszta élvezet. Ez a zene - fújtat Ace.
• Jobb mint az alkohol vagy a drog. Miért adtad fel a straight edge-t?
• Mert nem volt elég a zeneterápia - vallja be komolyan Ace. Szíven üt, amit mond. Felkönyökölök és nézek Acere. Aki most bizonyítja, hogy milyen fantasztikus dolog a zeneterápia. Erre közli, hogy van, ahová már ez sem elég. Vagyis mégiscsak volt az a fájdalom, amire nem volt elég a zene, hogy csillapítsa? Nem gondoltam, hogy Ace-t ennyire mélyen megrázta az, ami történt. Velem, velünk. 
• Ó, Ace! - visszaejtem a fejem a párnára és Ace felé fordulok az ágyban. Magam elé húzom a karját és lassan felcsúsztatom róla a pulóvere ujját. Elegáns, szép, férfias törött horgony, mégis művészi kép. Az ujjammal végigsimítom a vonalakat. Ace ujjai ökölbe szorulnak. - Ennyire fájt? - kérdezem a vonalakat elmélyülten elemezve.
• Kurvára - feleli Ace. Alkaron biztos, hogy fájt egy tetoválás. De nem erre értette egyikünk se, tudjuk jól. Ace fel akart hívni. Tudom, hallottam azt a beszélgetést. Ace is a karját nézi, én is, végül leengedem a hasamra. Hanyatt fekve fekszünk egymás mellett a vetett ágyban az ágytakarón. Egymást nézzük.
• Én csak a könyvemért jöttem fel - emelem fel lassan a szemöldököm. Le fognak csukódni a szemeim. Elfáradtam, kiugráltam magam. Késő is van.
• Ja itt van - nyúl a feje mellett az éjjeliszekrényéhez Ace. - Ritka szar olvasmány. Nem csodálom, hogy csődöt mondott az olvasóterápiád.
• Ne gúnyolódj! Amúgy meg miért olvasol te romantikus regényeket? - kérdezek rá vissza, de a szemem már csak laposan rebben.
• Mert te olvastad? - jaj ne… a book of love… nem akarom ezt. - Amúgy meg tényleg jó elalvás előtti olvasmány. Annyira borzalmasan unalmas könyv volt, hogy simán elaludtam tőle.
• Én… legalább… olvasok…

Elaludtam. Jézusom!  Felemelem a fejem. Kétségtelen a Midland Hotel lakosztályának széles franciaágyában fekszem. Ace nincs mellettem, de ahogy kinyúlok magam mellé és megtapogatom a helyet még meleg. Erre ébredtem. Folyik a csap. Ace a fürdőszobában elzárja a csapot, és egy vastag fehér törülközőt a nyakának dörzsölve lép ki. Nagyon álmosak a szemei és elaludta az arcát. Én sem lehetek jobb állapotban.

• Felébresztettelek? A franc - átdörzsöli az arcát a törölközővel. A telefonomra nézek. Hajnal négy óra van. Én is a fürdőszobába megyek és megnyitom a csapot. Jéghideg víz jön, a csapból sietve állítom át. A tükörben Ace-re nézek.
• Jó hideg vízben mosakszol. Ez is terápia? - kérdezem.
• Nem alszom túl jól - nyújt át egy törülközőt Ace.
• Hát ha hideg vízben mosakszol attól csak felébredni lehet - összegzem.
• Pontosan. Nem nagyon akartam visszaaludni - néz el Ace.
• Még mindig a felborult bioritmus? - fordulok meg.
• Már nem csak az - rázza a fejét Ace. - Akarsz még aludni?
• Lehet, jobb, ha most visszamegyek a koliba. Vizsgára készülök.
• Mikor lesz a vizsgád? 
• Még van négy napom rákészülni - sóhajtok.
• Visszakísérlek - Ace felveszi a tartóból a szobakártyát. Nagyon korán van. Hűvös is van. Teljesen felfrissülök és felébredek a reggeli hidegben. Ace is teljesen éber.  
• Nem kellene elkísérned. Pihenj.
• Úgyis a koli parkolójában maradt a kocsim - feleli Ace. Megtesszük az utat és a koli előtt megállok. Nem nagyon tudom, hogyan köszönjek el. Ace a számra teszi az ujját.
• Négy nap múlva, írj rám a vizsga után! Elviszlek valahova…

Négy nappal később túl vagyok a könyvvizsgálat módszertana vizsgámon. Kivételesen egy tárgy, amin nem hasaltam el. Még az egyetemen ráírok Ace-re. 

“Végeztem.”

“Egy óra és ott vagyok.”

Sietve készülök el én is, és ott várom a padon, ahol Ace ült a koli oldalsó lezárt bejáratánál. Belegondolva… Ace-el mindig vizsgaidőszakban találkozom. Érdekes. Ace stílusa mit sem változott az évek alatt, de mégis a nadrág, ami rajta van, mintha rá lenne öntve. Tökéletesen a mérete. Biztos valami irtó drága fari lehet. Egyszerre laza és mégis feszül a combján, hogy érik ezt el? Alkattól függ. Ace nagyon vagány ezekben a sötét farikban. Intek neki, és felállok a padról. 

• Szia! Sikerült? - kérdezi, ahogy elém ér. 
• Átmentem.
• Szuper! Készülj zeneterápia lecke lesz! - húz magával és a kocsijába ülünk. Miközben Ace vezet, a kocsiban a Sub Urbantól szól a Cradles. - A zeneterápia lényege, hogy a saját érzelmeidet jobban megértsd. A cél a nem tudatosult lelki tartalmak megélése és feldolgozása.  Az igazi zeneterápia nemcsak kreatív öngyógyítás, hanem a traumához való hozzájutást is jelenti. Érted?
• Oké.
• Most átlépünk a zenehallgatástól a kreativitáshoz.
• Ez mit jelent.
• Te fogsz zenélni.
• Nekem kell zenélnem? Kábé semmilyen hangszeren nem tudok.
• Nem az a lényeg. A “kreativitás” most csak az erőforrásod lesz. Rajtam kívül meg senki nem fogja hallani. Én meg már elég sok mindent kibírtam zeneileg ne aggódj! - vigyorog rám. - Ne aggódj veled leszek, sőt… közösen zenélünk. De Liv… elképzelhető lesz, hogy át fogod élni újra a traumádat.
• Huh, lehet, hogy ehhez sok zsebkendőre lesz szükségem - veszek mély levegőket. Ace új szintekre vezet a zene terén, és én erre nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve. Túl gyorsan odaérünk akárhová is jöttünk, mert Ace lefékez. Kiszállunk.
• Hol vagyunk?
• Nyugi, egy stúdió és próbaterem, nem a pszichiátria - vigyorog Ace rám. Benyit a hátsó ajtón és csupa vastag fal és ajtó, hangtompító anyagok. A terem ahová vezet tényleg egy stúdiónak néz ki, és mindenféle hangszer van benne. - Válassz egy hangszert! Én az egyik szintinél leszek - Ace  bemegy a hátsó szobába. Kezet fog a sráccal aki a felvevőteremben ül. Dumálgatnak. Körbenézek. Nem nagyon tudom milyen hangszert válasszak. Óvatosan megütögetek egy két ütős hangszert. Ace visszajön. Leül az egyik szintetizátorhoz és rámnéz.
• Ehhez nincs szükség előképzettségre. A lényeg, hogy a káoszból létrehozunk egy harmóniát, vagy kiélünk bármit, ami bennünk van. Menni fog?
• Nem tudom - felelem bizonytalanul és a dobokhoz ülök. Legalább ezek kitakarják a nagy részemet. Jól meg lehet bújni mögöttük.
• Oké, adj egy alapritmust! Mondjuk így! - Ace néhány akkordot lefog és ismétli, mint a szívritmus ismétlésen van. Mint a technoban a basszus. Felveszek egy ütőt, és néhány ütést teszek rá. Ace imprózik a szintetizátornál. 
• Kísérletezz! - szólít fel Ace.  Átül hozzám a dobokhoz, és üt néhány taktust. Átveszem Ace ritmusát, és Ace vált az ütősök közt. 

Elképzelésem sincs mennyi időt tölthetünk a stúdióban. Az ütősök után, a szintetizátorhoz és a gitárhoz is átülök. Ace mutat néhány akkordot mindkettőn és tulajdonképpen együtt zenélünk. Ace különböző hangzásokat játszik le, és folyton kérdezget. Melyik dallam tetszik, miért tetszik, a másik miért nem?  Ritmusában és modalitásában is váltogatja a hangszereken a dallamokat. Csak nagyon sokára esik, le hogy a saját érzéseimet találgatom, azzal, hogy valójában miért érzek közelebb magamhoz egy lassúbb vagy egy melankólikusabb dallamot. Végülis az én érzeseimről beszélünk, miközben csak a zenéről beszélünk. Nagyon furcsa. 

Kiestem az időérzékelésemből, mert belső utazáson vagyok. Ace a vezetőm. Fura érzés. Az is, mikor mindketten csak magunknak zenélgetünk egy-egy hangszeren.

• Utolsó feladat mára! - áll fel Ace. 
• Mi?
• Énekeljünk közösen egy számot - leteszi a gitárt az öléből és átmegy a felvételvezetőhöz.
• Nem tudok énekelni.
• Én sem - feleli Ace. - Tökéletes duett lesz - vigyorog Ace. - Válassz bármit, azt énekeljük! - néz rám várakozón Ace.
• Nem is tudom - bizonytalanul próbálok egy számra gondolni, amit mondjuk szeretek. - Legyen az, amit idefelé jövet hallgattunk a kocsiban - felelem.
• A Cradles? - Ace vállat ránt. Visszamegy a sráchoz. Néhány perc múlva visszatér két kottalappal és a mikrofonokhoz terel. 
• Olyan lesz mint egy karaokestudió. És szerencsénkre csak mi halljuk egymást. Ígérem nem röhögök… nagyon - jegyzi meg Ace. Kiveszem a kezéből a dallam és szöveg leírást és próbálom legalább értelmezni. Ez egy nehéz szám. Főleg annak, aki nem tud énekelni. Megkapjuk az alapdallamot, bejátsza nekünk a srác. Levette róla a hangot. Végül Ace bekéri a hangsávot is, mert a zenével én biztos, hogy nem boldogulok. Jókat bénázunk együtt. Ace magán is nevet. A fején igazgatja a sapkáját és hitetlenül rázza a fejét, hogy nem boldogulunk. Egy számot képtelenek vagyunk elénekelni mi ketten. A végén már csak Ace-en nevetek. Kiengedtem. Három óra zeneterápia Ace-el. A hasamat fogva nevetek és csaknem összepisilem magam. Nem tudom ki ez az Ace, akivel ennyire jól érzem magam és nem tudom ki ez a Liv Somerhalder, aki féktelenül kacag és jól érzi magát. Talán tényleg ez a zene ereje.