Track 3

Kóla. Minden alkalomra. Ha tippelhetek, akkor kólát fogunk inni. Ha már Ace. Akkor én biztosan. Négy éve nem ittam kólát. Miatta. Rá emlékeztetett. Ace csókjára. Nagy százalékban kólaízű volt a csókja. Szerettem, imádtam, megutáltam. A kólát.

Egy Havana Club nevű helyre megyünk. Sosem ismertem. Még az utcát se, ahol van. Ace szemmel láthatóan járatos a klubban. Stílusosan Camilo Cabello-tól éppen a Havana szól. Oldalt helyezkedünk el a faasztalnál. Tisztes távolságot hagy az asztal kettőnk közt. A sarokban vagyok a faborítás mögött radiátor van, hideg. Fázom.  Ideges vagyok. Izzad a tenyerem.

Elképzelésem sincs, hogy fog menni ez a beszélgetés. Ace-el. Én mindig úgy képzeltem, hogy már nem keresztezik az útjaink egymást. Az ő estjére elmenni, mindig is végzetes számomra úgy látszik.

Magam sem értem miért vagyok ennyire feszült, ideges és görcsös. Ismerem Acet. Nem egy vadidegennel ülök be meginni valamit. Mégis a kislábam ujjáig idegben vagyok. Talán a saját reakcióimtól félek. Nem tudom, mit és hogyan vagyok képes reakcióként adni Ace bármilyen megmozdulására. Mondatára, tekintetére, vagy… érintésére.

Félek. Acetől. Saját magamtól. Mindentől. Az, hogy elzárkóztam a fiúktól nem a megerősödésem, hanem a meggyengülésem jele. Nem merek párkapcsolatba lépni újra. Képtelen vagyok. S most itt Ace-el szembe helyezkedve nem tudom elfelejteni, hogy ezzel a sráccal voltam utoljára párkapcsolatban. Míg Ace egy nagyon komoly kapcsolatot tudhat maga mögött, ismét. Le vagyok maradva? Ismét én vagyok a komolytalan, és gyerekes? Kettőnk viszonylatában valószínű, hogy mindig is ez lesz a felállás. Én nem tudok feldolgozni dolgokat. Én vagyok aki csak a negatívumokat gyűjtöm magamba és ezzel elvágom magam a világtól. Ace úgy tűnik mindent fordítva csinál. Minden negatívummal töltekezik, tovább nyit, és új dolgokat keres. Talán mindig is egymás ellentettjei voltunk. Személyiségileg. Legbelül. Talán ezért nem is illettünk össze. Túlforgatom magam már megint az egészen.

Az asztalon egy tál színes zselés folyadékban gyertya úszik, rejtett világítás van az egész klubban. Az itallap az asztalon van közöttünk egy tartóban, de egyikünk sem nyúl érte. Megérkezik a pincér felvenni a rendelést.

• Mit kérsz Liv? - ahogy a kérdést felteszi Ace, döbbenek rá, hogy még egy szót sem szóltunk egymáshoz, pedig itt ülünk egymással szemközt már egy ideje.
• Én… öhm… egy kólát - harapok az ajkamra.
• Akkor két kóla lesz - biccent Ace és magunkra maradunk. Ace engem néz. Láthatóan nem akar beszélni velem. Csak néz. Megőrülök ettől. Miért bámul folyamatosan? Most jut eszembe miért szerettem régen annyi festéket magamra pakolni. A végén már én se ismertem fel saját magam. Elrejtőzhettem, az alapozó színe alatt. Régen sosem nézett ennyire nyíltan. Egyenesen rám. Idegesen én kezdek mindent megbámulni. Az összes berendezési tárgyat, a képeslapokat, a pult mögött az üvegeket. Tényleg próbálok a jelenben maradni. Ezek a képek a falon talán itt tartanak. Ha közelebb hajolok láthatom a képeslapon a címzést is? Találkozik a tekintetem Ace fókuszált pillantásával.
• Öhm… csak erre a napra jöttél Manchesterbe? - kérdezem végül.
• A nyarat a környékben töltöm - hülye kérdés, mert megnézhetném Ace saját oldalán, hogy hova szólnak a koncertjei, és bulijai, abból látnám, hogy mi a programja. De ugye nem néztem rá. Mert nem akarom tudni.
• Értem… öhm… hát...ööö pfh… megvan még a régi lakásod itt Manchesterben? - kérdezem kínosan feszengve.
• Nem. A bérleti szerződést még azon az őszön felmondtam. Nincs állandó lakhelyem Manchesterben jelenleg. Túl sokat utazok. Végülis egyik szállodáról a másikra.
• Értem. Hát akkor már nem raklapon alszol - jegyzem meg futó mosollyal.
• Már matracom sincs, ja - igazgatja a sapkáját Ace. Inkább lehangoló, ahogy mondja. Szállodáról szállodára élni, annyit jelent, hogy annyi a sajátja, ami a bőröndjében, vagy a kocsijában van. Mi lett a rengeteg lemezgyűjteménnyel? - A cuccaimnak béreltem egy raktárat, miután anyám megunta, hogy a garázsa tele van a cuccaimmal.
• Tényleg, hogy van a húgod? - kérdezek rá kényszeredetten.
• Jól, kösz. Már csaj. Festi magát - nevet futólag Ace. - Te vigyázol még Chrisre?
• Dehogy, halál cikinek érzi, hogy a nagytesója vigyázzon rá.  Alig van otthon.
• Dylanékkel laksz még? - kérdezi futólag Ace. Megkapjuk a kólánkat. Csak utána válaszolok.
• Nem. Csak nyáron. Amikor ki kell költöznöm a koliból. Egyébként nem járok haza.
• Kollégista lettél? Akkor jól tanulhatsz! - néz rám elismerően Ace.
• Nem mondhatnám. Befeküdtem a HÖK elnök ágyába. Onnan jutottam a koliba. - nem tudom miért mondom el neki. Semmi köze hozzá. Csak valahogy ezzel akarom bizonyítani, hogy igen, le tudtam utána feküdni mással is. Bizonyítani neki is, hogy igen át tudtam lépni rajta. Igen, én is szexelek másokkal. Gyerekes dac tőlem semmi több.
• Aha… hát… az is egy út, ja - biccent rá Ace. Nagy kortyokat iszik. Én is csatlakozom hozzá, és belekortyolok a kólámba. Elmosolyodom. Ez az íz...
• Mond! - néz Ace.
• Semmi csak… veled ittam utoljára kólát.
• Tényleg?
• Igen… utánad kerültem a kólákat, mert… te jutottál róla eszembe - nézek le a földre magam mellé. Téglákból áll a padló. Érdekes megoldás.
• Liv… - Ace átnyúl és ujjai megsimítják az asztalon nyugvó ujjaimat.
• Én… ööö… -  zavartan húzom el a kezem - Hallottam, mi történt, a modell lánnyal, én… részvétem… mélyen érinthetett - nyögöm zavartan.
• Michelle…? - Ace is elhúzódik és hátradől. -  ja… hát a vége felé már nem volt minden zökkenőmentes - húzza lejjebb a homlokán a sapkáját Ace. Nem akarok belemászni a témába, tehát gyorsan keresni kell valami más témát. Zavartan nézek körbe. Ace a pohár nyomott feliratát simogatja az ujjaival és elmélyülten nézi a fekete kólát maga előtt.
• Öhm....tartod még a kapcsolatot Dylannel? - kérdezek rá végül mentésként.
• Dylan? Öhm… valami fogadalmat tettem neki még anno, hogy nem adok ki információkat arról, hogy tartjuk-e a kapcsolatot - kavargatja a jégkockáit Ace. Hosszan nézzük egymást. Ideges leszek ettől. Ace személye nagyon sok érzelmet mozgat bennem, úgy érzem magam, mintha egy cunami hátán szörföznék. Lekonyul a szám sarka. Még emlékszem milyen élmény volt az éjszaka közepén ordítva felsírni.
• És… ööö. - beszéljünk, nem akarok gondolkodni. - Hiányzott Manchester?
• Persze. Bárhol vagyok honvágyam van - biccent Ace. - Sehol nem ilyen szürke az ég, és nem ázol úgy szarrá - vigyorodik el gyengén Ace. 
• Értem.
• És te? Megszoktad? Manchestert?
• Nem igazán. Ugyanúgy nem ismerem mint korábban. Csak az egyetem körzetében vagyok. - nézem Acet, ahogy engem fürkész. - Számítottál rá, hogy ott leszek ma este, a buliban? - kérdezek rá végül. Ace elnéz, és a sapkáját hátrébb húzza a tarkóján. 
• Gondoltam rá, hogy elképzelhető, hogy ott leszel, igen. De csak a kérést látva… onnantól tudtam biztosan, hogy tényleg ott vagy valahol a tömegben.
• Miért tetted fel? - fuldoklom a kérdésben.
• Jó szám. Magam is régen hallottam. És egyszerűbb volt téged ez alatt a szám alatt megtalálni - jelenti ki Ace. Zavarodottan nézem Acet. Meg akart találni? Miért? Minek?
• Mert?
• Liv, mindig is értettél a drámai belépőkhöz. Feltettem a számot és csak szét kellett néznem a csarnokban. Képzeld, csak te sírtál rajta. Mert neked jelentett valamit. Ennyi. Figyeltem a reakciókat a szám alatt.
• Hát igen, abban meg te vagy elég jó - húzom el a számat. - Miért akartál megtalálni?

Ace válasz nélkül hagyja a kérdésemet. Helyette fizet. Megittuk a kólánkat. Rámnéz, ahogy elteszi a tárcáját.  Biccentek. Menjünk. Túl korán van. Itt meg ötkor zárnak. Ace egy egész estés buli után van. Fáradt. Még ha nem is adja jelét felém. Kilépünk a Havannából és visszaülünk Ace kocsijába.

• Gondolom akkor az egyetemi kolihoz - adja rá a gyújtást Ace. Nem kapcsol zenét. Figyelmesebb lett, mint volt. Csendben ülünk egymás mellett. Kezdenek visszaállni a lámpák a nappali váltásrendre. A pirosnál Ace megszólal.
• Bocs, egy bizonyos idő után, már nem használ nálam a kóla sem. Nincs egy értelmes gondolatom se, ne haragudj - mentegetőzik zavartan. Válasz nélkül hagyom. Ace lefékez a campus parkolójában. 
• Öhm… köszönöm az italt - biccentek Ace felé.
• Örülök, hogy eljöttél - Nem nagyon tudom mire érti. Arra, hogy eljöttem a bulijába? Vagy arra, hogy elfogadtam a meghívását egy kólára? Vagy mindkettőre? Talán mindkettőre. Ace áthajol a sebváltó felett. Rémülten tágulnak ki a pupillaim. Egész mellkasomban zihálok és a tenyeremet a mellkasának feszítem. - Bocs, én bocs - talán csak arcon akart csókolni, mint egy régi ismerőst. Nem tudom. Nem is akarom tudni. 
• Megyek… tanulnom kell - nyögöm.
• Megváltoztál Liv. Megkomolyodtál - jelenti ki Ace.
• Tanultam már egy-két leckét az élettől. De még bőven van mit. Szóval megyek tanulni - préselem össze az ajkaimat. - Aludj Ace, rád fér - nyitom ki a kocsi ajtaját.
• Liv… görcsösebb is lettél! - néz ki rám az üléséről Ace. Megfeszülök. Elköszönhetett volna akármivel. Egy jó éjt! Egy kösz, aludj te is, vagy egy szép álmokat szöveggel. Tök mindegy. De Ace-nek pont ezt kellett felhoznia? Ha valamihez Ace hozzásegített, hát akkor ez a férfiakkal szembeni görcsösség. Összepréselem az ajkaimat. Végignézek a gyönyörűen polírozott új autóján.
• Ace, tényleg befutottál. Most talán már lenne pénzed arra is… amit lehúztunk a kórházi lefolyón - megborzongok, ahogy az emlékkép belém hasít. A zöld csempe, az acélszürke lefolyó a lábaimnál. Metsző a tekintetem, mint a hangom. Becsapom rá az ajtót és sarkon fordulva a kollégium felé futok.