Track 7

Elállt az eső. Este az utolsó napsugarakkal lépek ki a kollégium épületéből, és megkerülöm az egész épületet hosszában. Félreeső hely. Ace a fa alatt egy padon ül. Egyik lábát a másikon átvetve a cipőjén dobol az ujjaival, miközben a telefonja megvilágítja az arcát. Ide is elhallatszik a zene. Honnan jöhet Ace?

• Hol szálltál meg? - kérdezek rá, ahogy megállok mellette. Ace felnéz rám és végigmér. Térdig érő sötét, apró sárgavirágos ruha van rajtam, és felé vettem egy kötött kardigánt. A hajamat kétoldalt tűztem meg. Lehet nagyon szűzlányos vagyok. Ace biztos, hogy nem ezt a Livet ismerte. Folyton festettem magam, és vasaltam a hajam. Régen talán jobban tudtam, hogyan kellene bulizni. Most meg már nem érdekel.
• A Midland Hotelben - feleli röviden. A hangja közönyös, kicsit nyugodt. Nem érzek ki semmit belőle. Lehet nem tart bulizósnak ezzel a szettel, de nem teszi szóvá.
• Nahát… és még popsiszex tracket se kellett hozzá írnod. Ace, tényleg a csúcson vagy! - vigyorgom rá.
• Ja nem kellett belezuhannom a swinger klubok világába, és mégis feltörtem, valójában csak azért hagytam el a szigetet - feleli rá Ace és elteszi a telefonját. Nem mond mást, csak a kezemnél fogva maga után húz. Már Ariel készülődik. Ace a lépcsőnél elengedi a kezem, és még odamegy Arielhez. Kezet fognak, beszélnek. Ariel sokat kérdez. Látom a tekintetén, meg Ace bólogatásán. Ace a füléhez emeli a mono hallgatót és a vállával támasztja meg. A DJ pulton állítgat valamit. Befelé hallgat, annyira komoly ilyenkor az arca. Ariel szerintem kábé minden számát végighallgattatja most Ace-el, mert Ace csak három-öt másodpercenként int, hogy a következőt kéri. Néhányra egészen  elismerően biccentget a fejével, a ritmusra rázza a fejét. Ace. Szörnyen érti, amit csinál. Megveregeti Ariel vállát és lesiet hozzám.
• Az első nagykoncertje, eléggé izgul. Megígértem neki, hogy végig itt leszek - húz maga után Ace. Lemaradva bukdácsolok utána. - Amúgy… a helyemen van a klubban - néz rám vissza Ace.
• Nem! - rázom a fejem hitetlenül.
• De. Amikor a klubtulaj megkérdezte kit ajánlanék magam helyett. Arielt mondtam - néz komolyan Ace.
• Tényleg felkaroltad - hihetetlen. Ace mindenkivel ilyen. Emlékszem rá, azokból az időkből. Dylan, a tetoválószalon, a lemezbolt, Ariel, a Bee-est. Jó érzéke van az emberekhez. Talán ezért lett annyira népszerű. Érzi mit kell tennie, és mit akarnak az emberek. Tényleg kár, hogy mi ketten ennyire elmentünk egymás mellett. Tényleg elbasztuk. Egy fa árnyékába húz. Kellően sötét van, és mindenki inkább a színpad körül tömörül. Megkapjuk a basszust. Ace a karjaimat rázza. Teljesen elengedem a tartást és hagyom, hogy Ace mozgasson. Olyan, mintha bemelegítő gyakorlatokat csinálnánk egy bonyolult tornamutatványhoz. A kézfejemre simul a tenyere, és a basszussal egy ritmusban csapja össze a fejünk felett a két tenyeremet. Ahogy Ariel elveszi a basszust leengedi a kezünket és a karjába zár, de dallamra ringat tovább. 
• Tök mindegy milyen szám, hogy ismered-e vagy sem. Mindig a basszusra figyelj. Minket csak az érdekel. Oké? Ez az alapritmus, felette mehet akármi.
• Rendben - biccentek rá. Ace a fülem mögött kiáltja. A bólintásomat szerintem jobban értelmezte, mint a hangomat, ami teljesen elhal itt az erős hangzásban. Ace Arielt nézi. Jön a basszus fel, én is hallom. Ace lendít újra a pörgős ritmusra. Ahogy vége a számnak érezni az átkeverés alapritmusát. Ace újra a kezeimet rázza. A térdét beroggyantva az én lábaimat is megmozgatja.
• Lazíts, annyira görcsös vagy - kiabálja. - Ne gondolkodj Liv! Ne akarj mindent kimatekozni! - hallom a hangján, hogy vigyorog, úgyhogy hátranézek rá. Ace szemében talán csak a fényeffekt villan, nem tudom mert berobban közénk a basszus, és Ace magával ránt a mozgásra.
• A zeneterápia lényege, hogy semmi másra nem gondolsz Liv. Csak a zenére. Nem arra, hogy ki néz, hogy ki mit gondol, rólad, a zenéről, vagy bármiről. Te se gondolj semmire. Válj eggyé a zenével! Ennyi! Ha átérzed a ritmust akkor benne vagy! Csak engedd el magad! Add át magad a zenének! Impulzus! Töltsd fel magad ezzel az energiával! 

Ace kábé egy óra után. Miután már magamtól mozgok ellép mögülem.

• Menj, legalább odáig, addig a kis csoportig ott! - int maga elé. - Itt leszek, nem megyek sehova. Csináld egyedül!
• Miért? - megriadok és bár kimelegedtem a sok ugrálásban zavartan a kardigánom ujját huzogatom. Ace lefogja a kezemet, és a fülembe kiabálja.
• Mert elviszlek a következő bulimba, és akkor nem akarom, hogy a hátam mögött a forgószéken ülj! -  elhúzódom és felnézek Ace arcába. Emlékszem arra az estére. Tudom, hogy ő is. Akkor szerettem bele. Ace finoman megrázza a kezem. - Ne gondolkodj! Menj! Gyerünk! - tol el magától Ace. Kilépek a komfortzónámból. Nem szoktam egyedül bulizni… mással se. De…
• Befelé koncentrálj, magadra! Meg a basszusra!- kiáltja utánam Ace. Mély levegőt veszek és felkészülök a készülő következő számra, amit Ariel játszik be.  Figyelem a felfelé gyűrűző dobritmust, és készülök mindazzal felvértezve, amit Ace instrukcióként adott.

Szerintem a zeneterápiám második órájában elég kudarcosan próbálkozom egyedül. Nem találom magam a terepen. Arra gondolok, hogy Ariel totál szar számokat pakol be. S legalább egy fél órámba telik ráébredni, hogy Ace utasításának megfelelően ne a külső dolgokkal foglalkozzam, hanem befelé figyeljek és kikapcsoljak minden gondolatot. De ahogy elérem a megfelelő tudatállapotot, mintha átzuhantam volna valahova máshova, ahol csak lebegek és csak én és a zene vagyunk ketten. Senki más. Nem is érzékelek semmit a külvilágból. 

Ariel átadja a pultot, és Ace átkarolja a derekamat. Felnézek rá.

• Egész jó lesz - biccent nekem, és magával irányít. Csak sétálunk az Oxford Roud mentén felfelé, Ace karja és csípője tol. Belegondolva sosem közlekedtünk így, úgyhogy egészen fura most Ace lépésével együtt haladni. Sokáig nem jövök rá, hova fogunk kiérni. Aztán felismerem a környéket. A Midland Hotelhez érünk. Húsz perc séta innen a kolim. Nem is tudtam.
• Nos… öhm, köszönöm a terápiát - nézek fel Ace-re.
• Nálam maradt egy könyved. Feljössz érte? - kérdez rá Ace. Egy egyszerű kérdés. Nincs benne semmi plusz. Kutatva próbálok kiolvasni bármit Ace arckifejezéséből, vagy tekintetéből. De én nem vagyok profi. Én nem tudok olvasni, úgy ahogy Ace egy mozdulatból mindent ért. Sokat figyelte az embereket. Hogy felismerje, mi tetszik nekik, és mi nem.  Ha akar rá tud hangolódni bármire. Ha akar. Én mit akarok? Felnézek a Midland Hotel kivilágított homlokzatára. Vacsoráztunk itt. Az utolsó közös vacsoránk volt. 

Ace feltett egy egyszerű kérdést. Miért gondolkodom én egyszerre túl? Csak egy egyszerű választ kellene adnom.

• Még sosem voltam a Hotel szobáiban - jelentem ki nyugodtan.
• Nekem van fent egy elég jó lakosztályom - mondja komolyan Ace. Zsebre teszi a kezét. Hihetetlen mennyi minden változhat néhány év leforgása alatt. Öt éve anyám kék ruhájában voltam itt, és Ace-nek éppen annyi pénze volt, hogy egy drága vacsorát kifizessen belőle. Most egy lakosztályban szállt meg ugyanezen a helyen, míg én egy egyszerű nyári ruhában vagyok. Megrándul az arcomon egy fanyar mosoly és Ace viszonozza, ugyanazzal a keserű mosollyal.
• Jól hangzik, az a lakosztály - felelem végül és Ace lassan kihúzza a zsebéből a kezét és felém nyújtja. Csak egy másodpercig nézem, aztán belehelyezem a tenyeremet és belépek Ace oldalán életemben másodjára a Midland Hotelbe.

Még sosem voltam lakosztályban. Ahogy belépünk a lakosztályba szinte azonnal mellbevág a gyönyörű kilátás. A kivilágított Manchester. Álomszép. Amibe szerelmesnek lehet lenni. Lenyűgöző a nappali és a hálószoba is. A nappaliban van Ace konzolja. Nem a régi leharcolt, amin annyit sopánkodott, hogy nem tudja eladni jó áron. Egy új DJ konzol. Ace túlfizetett DJ lett. S én löktem erre az útra. Talán valóban Acet a tragédiák repítik a csúcsra. Mert annál mélyebben merül a zeneterápiába. 

• Hű! - csak ennyire tellik tőlem. Színvilágban nyomokban emlékeztet Anyámék manchesteri lakására. Csak itt nem minden lila-szürke. Hanem minden arany-lila. Egy teljesen más világ. Ace vajon ugyanaz maradt?
• Kérsz kólát? - lép a minibárhoz Ace és ettől el kell nevetnem magam. - Vagy erősebbet? - kérdez vissza Ace. - Cuba Libre? - a fejemet ingatva követem Acet. A legismertebb kóla alapú koktél, a Cuba Libre. Ace ugyanaz.
• Jó lesz nekem is az, amit te iszol - felelem végül, ahogy ott a klubban először ittam azt, amit Ace. Ace biccent és két poharat állít a pultra. Átsétálok a nappali nagy részét uraló hangrendszer felé, megnézem Ace fejhallgatóját, a gépet. Ace két pohárral érkezik és közben áramot ad a szerkezeteknek.
• Nem zavarod a szomszédokat? - kérdezek rá zavartan, éjfél körül járhat az idő.
• Hát erre van egy tuti válaszom - feleli Ace, és elindítja Armin van Buurentől a Turn it up számot. Ace féle változat. De az a szám. Átveszem a poharat és belekortyolok. Tiszta kólát iszom. Ace a pohár felett figyel. - Nem tervezem, hogy leitatlak még egyszer a Midland Hotelban - jegyzi meg Ace. Leteszem a kólámat és a fejemet rázva hozzádőlök.
• Fáradt vagyok már ma este a zeneterápiához - jelentem ki Ace vállába búgva.
• Viccelsz kislány? Most kezdődik az afterparty! - Ace magával ránt és megadom magam, felveszem Ace ugrásritmusát.

Voltunk már zeneterápián, Ace kétszemélyes szalagavatós buliján, amit nekem rendezett. Most ugyanaz a hangulat uralkodik rajtunk. Végigbolondozunk egy órát és Ace a DJ. Hajnal egykor zihálva dőlök bele Ace ágyába.