Track 2

2. 

Tudom. Mindent tudok. Tudom, hogy hipnotikus ereje van a zenéjének. Tudom, hogy milyen volt vele. Tudom, hogy milyen az érintése. Tudom, hogy milyen a csókja. Mindent tudok róla… és semmit.  Soha nem ismertem meg. Az elmúlt évekkel pedig tényleg fényévekre kerültünk egymástól. Ace befutott. Nagyon. Ott van a neve a világ legismertebb DJ-i között. Sokat koncertezik. Sokat utazik. Már nem manchesteri DJ. Elmenekült innen. Ő, aki saját kijelentése szerint is, manchesteri volt, nem akart innen elmenni sehova. Elüldöztem. Én. 

Az, hogy Ace ma világhírű DJ, valahol nekem köszönhető. A sors fura iróniája. Sok bulija van. Ace-re talán tényleg a sorscsapások hatnak. Amitől még jobb lesz. Colleen után is jobb lett, utánam is. Ma este meghallgathatom, hogy mennyire lett jobb a modell lány után. Ugyanaz az Ace, vagy már valaki teljesen más?

Nem akarok Ace vonzáskörébe kerülni. Nem akarom hallani a zenéjét sem. Semmit nem akarok. Félek, hogy visszazuhanok az öt évvel ezelőtti énembe. Újra reményekkel teli gimnazista lennék. Nem akarok újra naív gimnazista lenni. Soha többé. 

Amanda szerint különc vagyok. Mert nem festem magam, mert nem rázom magam, mert erre a bulira is annyit készültem, hogy felöltöztem és kifésültem a hajam. Már nem festetem a hajam. A natúr Liv Somerhalder vagyok. Nem verem magam. Nem akarok feltűnni, vagy kitűnni a tömegből. Nem akarok lefeküdni senkivel. Nem akarok újra teherbe esni. Soha többé.

Nem tudom milyen hatással lesz rám. Újra látni Acet. Újra hallani a zenét, amit csinál. Mert tudom, hogy milyen hatással volt rám. Tudom, hogy igazán akkor szerettem bele, amikor meghallottam, hogy mit tud alkotni. Talán kicsit a művészbe szerettem bele és nem is az emberbe. Már magam sem tudom. De nem is érdekel. Még csak kísérletet se akarok rá tenni, hogy megismerjem. Nem akarom már Acet megismerni. Soha többé.

Tehát eléggé ellentmond az akaratomnak az, hogy fekete cipőben és elöl-hátul keresztpántos hosszú ujjú felsőmben belépek a sportcsarnok kapuján és megüt az első track, Ace bulijából. A Red light, green light megy Duke Dumonttól. Itt feszengek Ace buliján, az egyetem sportcsarnokában. Hatalmas csarnok, mégis tele van emberekkel.

• Gyere igyunk valamit! - húz magával Amanda. Bontatlan szénsavmentes ásványvizet kérek.
• Ez most komoly? - néz rám Amanda.
• Nem kérek alkoholt - nézek körbe a bulizók tömegén. Ace feladta a straight edge elveket, én meg átvettem tőle. Nem iszom alkoholt, nem drogozok és nincsenek alkalmi kapcsolataim sem. A koliba jutásom éjszakája csak a kivétel, ami erősítheti a szabályt. Szükség volt és nem vágy. Azóta még a gondolatát is kerülöm, hogy bárkivel is lefeküdjek. Tehát végülis én lettem a straight edges, bár egyáltalán nem tartom magam annak. Nem hiszem, hogy én magam alkalmas lennék elvekhez kötni az életem. Ahhoz túl bizonytalan vagyok, még mindig. Egyetlen biztos pontom az, hogy kerülöm a fiúkat de tényleg. A szememben a fiúk már csak egyetlen dologra képesek. Anyává tenni. Azt meg száz, hogy nem akarom.

 Talán valóban túl józan vagyok ide. Talán ezért nem is tudom élvezni sem ezt az egészet. Talán szándékosan el akarom határolni magam. Feszülten figyelek minden apró részletre, csak hogy eltereljem magam a zenéről, vagy attól, hogy véletlen is a DJ keverőpult felé nézzek. Amanda a nyakamba borul és a fülembe kiabál.

• Kérj egy számot! - kiabálja. - Kíváncsi leszek, hogy lejátsza-e. Felismer-e a számban téged.
• Nem - rázom a fejem.
• De! Gyerünk ez csak egy játék! Kérj egy számot! Majd én odaviszem a pulthoz! - mosolyog izgatottan Amanda. A pultostól tollat és papírt kér.
• Írj egy számot!
• Akármit?
• Akármit!
• Akkor a Five little monkeys jó lesz? - kérdezem gúnyosan. A legidétlenebb gyerekkori dal, de tényleg és mégis valamiért lehetett imádni. Chris is megőrült érte és ugrált rá.
• Jó! Csak írd! - tol a kezemen Amanda. Habozok egy ideig a papír felett. Melyik számot is kérjem. Annyi számot hallgattunk közösen. Nem akarok nagyon belemélyedni a nosztalgiába. Az utolsó számot választom. A Scratch Massive-tól a Last dancet. Felírom. Amande elszalad és megkerülve az egész sportcsarnok hatalmas ívét ér a DJ pult elé. Csak a hullámos hosszú haját látom, ahogy ott van. Semmi mást. Sokáig tartott neki így is odaérni. Mire visszaevickél egy negyed óra is eltelik. Amanda berángat a bulizók közé és rázza a kezemet. Nem oldódok és nem is akarok. Darabosak a mozdulataim. Csak szeretnék innen minél messzebb lenni. A DJ pultnak háttal állok, mert nem akarom, hogy odatévedjen a tekintetem. Amanda jól érzi magát, táncol. Fiúkkal is. 

Én csak gyilkos pillantásokat váltok mindenkivel, aki rám mer nézni. Amanda vihogva kapaszkodik belém.

• Liv, én mindig azt hittem, hogy te még szűz vagy. Erre mik ki nem derülnek - nevet Amanda, kicsit részeg. - Egész este várni fogom azt a számot!
• Nem fogja bejátszani - kiabálom vissza.
• Szerintem meg igen, és kíváncsi leszek a belépőre -  kacsint Amanda.
• Ugye nem beszéltél vele? - kapom el Amanda tekintetét.
• Dehogy. Csak rákacsintottam - nevet Amanda és ugrál végeláthatatlanul ugrál és engem is magával rángat az ugrálásba. Mint a trambulinon. Csak akkor jó, ha egyszerre érsz talajt, különben felborul az egyensúly. Tehát felveszem Amanda ugrásritmusát. Ace stílusa kifinomultabb és kiforrottabb. Sokkal több show-eleme van, mint régen. Játszik a zenével és a táncoló közönséggel is. Ugyanaz a transz, benne van. Legalábbis kívülről ez látszik. Hajnali négykor már alig vannak. Levezető számok mennek. Amanda belém karol. Nem szólalt fel a Last Dance. Legalábbis ezt hiszem. Én is, és Amanda is. 

De ekkor...A lassú tuc-tuc alól egészen halkan, szinte óvatosan kúszik be az éterbe a Scratch Massive Last Dance-e. Az a szám. Amit Ace kevert. A mementó. Nem hagy kétséget. Ez lesz az utolsó szám. Legutoljára hagyta. Tökéletes zárása, Ace tökéletes bulijának.  Mindig is volt érzéke ahhoz, hogy hol kell bejátszani egy számot. Hajnal négykor tehát felszólal a dallam, az utolsó, ami Acetől nekem szólt. Nekem és a meg sem született gyerekünknek. Elerednek a könnyeim. Egy nagyon hosszú szám. Tudom. Mert ismerem. Mert ezerszer végighallgattam. Mert ezerszer is hittem, hogy feldolgozhatok általa bármit is. De nem ment.

Vannak dolgok, amik velünk élnek. Bennünk. Sebek. Begyógyult sebek, de sebek. A farzsebemből előveszem a zsebkendőmet és letörlöm a könnyeimet. Ace feltette. Annyian vannak itt. Annyi számot kérhettek. Egy est nem is olyan hosszú, ha zeneileg kell megtervezni. Még ha hajnal négyig is tart. Ace mégis feltette a számot.

Egy súlyos könnycsepp gördül végig az arcomon, amikor a Last dance lassú dobritmusába belehasít egy erőteljes férfihang.

• Liv! - a vontatott  ritmusú dobszólóval egy ütemben fordulok meg. Alig öt méterre áll. Ace az. Mintha leperegne minden, előttünk. A számok, az estek, a közös étkezések, az együttlétek, a kórház. Összepréselem az ajkaimat. Körülöttünk megállt az idő. Itt vagyunk ebben a számban. Amit most közösen hallgatunk és ami visszarepít minket az időben. Ace arca rezzenéstelen. Leolvasni nem lehet róla semmit. Amanda ámulva néz minket. Talán azt hitte, hogy kamuzok. Hogy nagyítok. S most, hogy Ace leszólít egyszerre hitelt nyer minden előtte.
• Szia! - kiáltom vissza. Ace közelebb jön pár lépést. Semmit nem változott. Ugyanolyannak látom. Talán egy-két kontúr mélyebb az arcán. Bár nehéz megállapítani, hiszen egy egész estés buli után van, ilyenkor mindig nyúzottabbnak nézett ki.  - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - nézek körbe könnyes szemekkel.
• Ezt a számot négy éve senki nem kérte - feleli Ace. Lassan bólogatok. 

Nem vagyok felkészülve arra, hogy itt vagyok. Ace előtt. Hogy találkozunk. Nem a kinézetem miatt. Egyáltalán nem érdekel, hogy milyennek lát. Már régen nem akarok topmodellekkel vagy másokkal versengeni. Én belülről nem vagyok erre felkészülve. Hogy mit fog ez okozni nekem, lelkileg.

Nem vagyok elég erős ehhez. El sem kellett volna jönnöm, a kezdetektől tudtam. Ace feketében van. Persze nem jelent semmit. Én is abban vagyok. Ace amúgy is szinte mindig feketében járt. Nem nagyon tudom mit kezdjek ezzel a helyzettel. Forduljak sarkon és menjek el? Köszönjek el? Vagy ne? Hagyjam faképnél? Amanda mögöttem semmit nem segít, csak áll és ámulva néz minket, mint egy csodát. Kimenthetne. De nem teszi. 

A Last Dance a végéhez közeledik. Ace nem siet, tehát tényleg ez az utolsó szám. Az utolsó tánc. Nem kever már fel más számot. Marad az alap tuc-tuc. Amivel végleg kitessékelnek mindenkit a teremből. 

Ace nem szól. Csak néz. Nincs zavarban. Sosem volt. Én vagyok az ő bulijában. Én jöttem el. Mint anno is. Vagyis… rossz helyen vagyok. Csak erre riadok fel a hipnotikus nosztalgikus hangulatomból és Ace varázsa alól.

• Nekem tanulnom kell - nyögöm, Ace nem hallja, tehát közelebb jön és én megismétlem hangosabban. - Mennem kell, még tanulni akarok - szakítom el a tekintetem Ace-től.
• Liv várj! - Ace hangja megállít. - Igyunk meg együtt valamit, én… itt már végeztem.
• Nem hiszem, hogy nekünk együtt innunk kellene - rázom a fejem bizonytalanul.
• Csak egy ital - teszi zsebre a kezét Ace.
• Én megyek! - szólal meg mellettem Amanda, és felszívódik, mire odanézek réveteg állapotomból, már csak hűlt helyét találom.
• Szóval? Belefér egy ital még a mai estédbe, vagy a holnapi reggeledbe? - kérdezi Ace. Habozva állok és nem tudom mit tegyek. Magához vonz Ace fekete sötétsége és belecsöppenek a tudattalanság állapotába. Tartanom kell magam. Hátrálok egy lépést.
• Csak egy ital - ismétli meg Ace nyugodtan. Erőtlenül biccentek.

Nehezen fogom fel, hogy bár egy egyetemvárosban vagyok és egyetemi körzetben hajnal négykor nem sok minden lesz nyitva.  Főleg a közelben. Vagyis ez nem csak egy ital lesz. El kell jutnunk valahova, ahol iszunk. 

Ace mellett lépkedek az egyetem területén. Ránk telepszik a csend. Feszült vagyok tőle.  Nem először sétálok Ace mellett, vagy mögött, úgy, hogy nem érintjük meg egymást. Régen is a kapcsolatunk elején ugyanígy idétlen uszadékfának éreztem magam a nagy hajó mellett. Rosszkedvűen meredek magam elé. 

• Öhm…. Jó volt a buli - nyögöm ki, kínomban. Valamit mégiscsak mondanom kellett már. 
• Kösz. - Ace is tudja, hogy csak az udvariasság mondatta velem. Egyáltalán nem érdekelte a véleményem, és engem sem, hogy Ace mit gondol a saját bulijáról. Ace a slusszkulcsát tapogatja.  Piros fények villannak a személyzeti parkolóban.
• Új kocsid van - jegyzem meg. Önkéntelen szaladt ki a számból. De egyértelműen jelzi, hogy igen, még minden részletre emlékszem.
• Ja - ül be Ace a kormány mögé. Ahogy bevágódom mellé az ülésre hozzá teszi. - A hangrendszer is új - csak a szája sarka rezzen, ahogy rámpillant. Ahogy ráadja a gyújtást elindulna valami a kocsi hangrendszerén, de Ace kinyomja. - Khm… akarsz hallgatni valamit? - kérdez rá szárazon.
• Nem - felelem ideges lebegéssel a hangomban.
• Rendben - ahogy kimondja, és kiparkol a helyéről már bánom. Kíváncsi lettem volna, hogy ugyan mit  tett volna be. Melyik számot érezte volna ide illőnek? Ace-el végülis ez mindig egy jó játék volt. Többet mondott a zene a szavaknál. De… el akarom határolni magam Ace-től és a zenéjétől. Egyszer már megégtem.

A tengerek az égig érnek

Track 1

Szellőztetek. Mindent. Ha az ablakba állok talán a fejemet is. Kiszellőztethetem? Tényleg? Bárcsak ilyen könnyen menne. Ha a szellőztetés nem is, legalább A könyvvizsgálat módszertana. Semmilyen módszert nem szeretek. Különösen ha az valamilyen pénzügyi dolog. Jobban megszenvedem ezt a szakot, mint hittem. Már előre tanulok. A vizsgaidőszak túlterhelne. Most meg úgyis kolihetek vannak.  Igen. Kollégista lettem. 

Manchesteriként kollégista? Ahogy egyetemista lettem, tudtam, hogy minél hamarabb kollégiumba akarok kerülni, lelépni otthonról. Még arra is gondoltam, hogy a lakcímemet átkérem apámhoz, hogy bejussak. De nem akartam ekkora kavarást azért, hogy kollégista legyek. Nem igazán vagyok büszke a kollégiumba jutásom körülményeire. Véletlen sem a kimagasló tanulmányi eredményeim, vagy szociális, esetleg családi helyzetem miatt lettem kollégista. Ennél sokkal egyszerűbb, és naturálisabb oknál fogva vettek fel. Lefeküdtem a HÖK elnökkel.

Talán tetszettem neki. Talán akart valamit. Nem igazán emlékszem a pontos részletekre. Rám hajtott én meg felismertem a lehetőséget, hogy éppen hasznom lehetne ebből az egészből. Sima út volt. Bejutottam. A srác persze azt hiszi, ez valami volt. Mármint, hogy ő meg én. A nyáron még próbálkozgatott. Rám irogatott. Szeptemberben szinte fellélegeztem, hogy összejött valami csajjal a másodévesek közül.

Én meg azon gondolkodom, hogy ribanc lettem? Érdekből szexelek? De nem bírtam volna Dylannel és anyámmal élni. A koliból így is ki kell költözni két hónapra. Épp elég azt kibírni velük. 

Én már annak az egy szexuális együttlétnek is örültem. Áttörésnek tűnt. Hajlandó voltam valakit közel engedni magamhoz szexuálisan. Igaz, életem legborzalmasabb szexélménye volt. Semmit nem élveztem belőle. Kifejezetten fájt. De bent vagyok a kollégiumban.  

Itt senki nem tudja rólam, hogy hogy jutottam be. Ha van egy-két nagyrendezvény persze a HÖK elnök mindig megtalál, beszélgetünk, de már nem engedem közel magamhoz.

Sokszor érzem azt, hogy nem léptem túl az előző kapcsolatomon. Ace-en. Hiába feküdtem le egy sráccal, ez nem továbblépési folyamat volt. Nem tudom mi lehet a tempóm a felejtésre. Alapelvnek tűnik, hogy keresek valakit, belemenni egyéjszakás kapcsolatokba, de Ace után… minden srác untat. Unalmasak. Semmi különleges és semmi egyedi nincs bennük. Főleg itt a szakon. De az egyetemen se látok senkit, aki kicsit is érdekelne.

Elhatároltam magam a rohanok a kapcsolatokba stílusú életmódtól. Tanulok. Már egyszer megégtem. Ace-től végülis ezt tanultam. A legnagyobb szerelem is teljesen felesleges adott helyzetben. Minden kapcsolatból lehet tanulni. 

Továbblépni nehéz folyamat volt. Nem Ace után keresgélni a neten. Nem a mixcloudját bújni, vagy az instáját. Sokáig követtem. Hiba, tényleg hiba. Nem tudtam elengedni. Több tényező is kellett hozzá, hogy végül mégis leálljak Ace-ről. Azt hiszem az győzött meg, amikor összejött azzal a modell csajjal. Amikor az instáján feltűntek azok a közös képek. Ace-nek mindig volt érzéke nőket választani. Az a modell Colleen-on is túltett. 

A példaképem lehetne az a lány.  Sok képsorozatát megnéztem. Magas, karcsú, vékony. Hosszú aranybarna haj, felvetett fej, élénkrózsaszín rúzs. Természetesek a mozdulatai. Volt kisugárzása. Nem egy telemosolygom a világot alkat. Magabiztos és szép. Illett Ace-hez. Boldognak tűntek a képeken. Akkor leálltam. Ace továbblépett. Barátnője van. Komoly kapcsolat. Nem bújhatom a női képeit, nem hallgathatom esténként Colleen éjszakai műsorát bár megtettem, nem is egyszer. Addig keresgéltem esténként a rádióadók közt, amíg meg nem találtam. Talán tőle kerestem vigaszt az éteren át. Ő átélt egy szakítást Ace-el. Sorstárs. Valahol az. Ő továbblépett rajta? Tanulhatnék akkor tőle is. Itt búg Colleen szép tisztán csengő hangja a fülemben.

• Szép jó estét kívánok minden kedves éjszakai rádióhallgatónak, ma este kezdjünk egy igazán fülbemászó dallammal, azoknak, akik ilyen késői órán ébren vannak, bármilyen okból is. Szóljon tehát…

Colleen tovább tudott lépni Ace-en? Biztos nem gondol sem rám, sem Ace-re annyit mint amennyit én gondoltam rájuk. Nem akarok azon rágódni, hogy miért forognak megint itt a gondolataim. Megint visszatörnek az emlékek.

 Szárad a kő. A felmosóvíz orchideaillata terjeng a levegőben. A szobatársam Amanda megáll az ajtóban.

• Felmostál? - kérdezi.
• Amint látod - lapozok egyet a könyvvizsgálat módszertana könyvemben. Amanda flip flop papucsban beilleg a szobába. Túlöltözte az időjárást. Feleennyire sincs jó idő. Tulajdonképpen mindjárt esik. De Amanda rövid nadrágjából a fél feneke kivan.  Az asztalunkhoz jön és a jegyzetei alatt keresgél.
• Volt itt az asztalon egy Mancunion újság nem láttad? - kérdezi tőlem.
• Ó az? Kidobtam! - felelek rá.
• Ó de miért! Volt benne egy teljes két oldalas cikk arról a DJ-ről.

Aha, na ezért törtek fel az emlékek újra bennem. DJ Ace az évzáró kolihéten egész estés bulit csinál. Amanda még ott is hagyta kihajtva az újságot. Dj Ace teljes negyed lapot kitesz, a sötéten nyomott dupla lapon. Egy széken fordítva ül, a támlán tartja lazán a karjait és sapka van rajta. Csak egy picivel több a borosta az arcán, és a szarkaláb a szeme körül. Ugyanaz a tekintet. Nagyon elkapott profilkép Ace-ről. Szinte látni, ahogy dobolt a széktámlán az interjú alatt. Legalábbis aki kicsit is ismeri, tudja, hogy ez az a mozdulata. Amanda az irodai szemetesből kihalássza az újságot.

• Olvastad a cikket? - kérdezi Amanda.
• Áh, nem dehogy.
• Pedig szívszaggató történet.
• Tényleg? - mi szívszaggatót mondhat ugyan Ace. Az ő szíve mikor szakadhatott szét? Amikor elköltözött Colleentól? Amikor velem…
• Nagyon őszinte mélyinterjú. A zenei pálya, a magánéleti válságok. Az, ahogy a barátnője haláláról mesélt… 
• Ki halt meg? - nézek rá az újságra összevonva a szemöldököm.
• A modell csaj, akivel járt. Totál őszintén kezelték, a lány családja, és Ace is. 
• Mi történt vele? - ülök fel és elszörnyülködöm. Látszik, hogy tényleg leálltam Ace követéséről. Egyáltalán nem vagyok képben arról, hogy mi van vele, vagy éppen ki a barátnője, vagy már ki nem.
• Valószínűleg drogtúladagolás…
• De borzalmas - főleg Ace Straight edge-s múltját ismerve.
• Gyönyörű az egész. Olyan keserédes. Ace tartott egy emlékkoncertet a lány szülővárosában. A lány kedvenc zenéit mixelte össze. Nem volt szokványos koncert, a modellcsaj rajongói és Ace rajongói voltak ott. Rengetegen. Akár egy fáklyás menet. Konkrétan mindenki sírt. Nagyon emberien kommunikálták az újságoknak is. Nem titkolództak, nem hazudoztak. Őszinte és mély volt minden. Már egy éve temették. De azóta is sokat cikkeznek róla. Szép volt a lány, meg tehetséges a pasi. Mindenki tökéletes párosnak tartotta kettejüket. - Lehangolódom. Ace és ismét egy lány, akivel álompárt alkot. De tudom mit éreztek, én is ezt éreztem, amikor láttam azzal a modell lánnyal. Szépek voltak együtt. Sokat buliztak együtt. Tényleg kár érte. Nagy kár, hogy ez történt. 
• Végülis arról szól a cikk, hogy Ace stílusa azóta még kiforrottabb és mélyebb, és hogy a magánéleti tragédiák milyen hatással voltak a zenéjére.
• Jó, én most már tanulni szeretnék - hunyom le a szemem. Nem szabad ebbe belefolynom. Távol kell tartanom magam az egésztől. Kívül maradni. Érzelmileg. Gondolatilag. Csak Ace-től távol.
• Menjünk el a bulijára! Ingyenes! - csap le az újságra tenyerelve Amanda.
• Nem.
• Tényleg nagyon jó estjei vannak, nagyon jó bulikat csinál tényleg - erősködik Amanda. - Én csak néhány számát hallottam, de vaou!!!! Nagyon jók!
• Tudom.
• Liv, nem sűrűn jönnek ilyen világklasszis DJ-k a Manchesteri kolibulikba.
• Tudom.
• Képzeld, innen indult, egy helyi klubból.
• Tudom.
• Nem tudod mit hagysz ki!
• De tudom! - csattanok most már Amandára.
• Állati jó pasi… és végülis nincs barátnője - vigyorog Amanda.
• Kösz nem. Már jártam vele - jelentem ki és feszülten fókuszálok egy pontra a könyvvizsgálat módszertanában. Amanda álla leesik. Nem jut szóhoz.
• Hülyítesz!
• Nem hülyítelek. Tényleg jártam vele. 
• Atyám! Mesélj már! Mikor? És miért nem mondtad, hogy ilyen szupi kis kapcsolataid voltak! Egy DJ-vel jártál? Juj! - Amanda visit.
• Egy nyarat itt, Manchesterben, amikor még nem futott így be. Nem annyira ász, mint amennyire a neve mondja - hazudok. Sokkal nagyobb ász. Ezért nem tudtam túllépni rajta. Nem tudtam feldolgozni azt, ami velünk történt.  - Szóval most már hagysz tanulni? - morgok Amandára.
•  Most tanulj, de este még kifaggatlak. Ez az utolsó hetünk a vizsgaidőszak előtt. Menjünk el! Kíváncsi vagyok rá! Légyszi! Neked is izgi lenne újra élőben látni és hallani nem?
• Amanda…nem.
• Vajon mi lenne, ha újra találkoznátok?
• Nem fogunk - jelentem ki céltudatosan. - Kizárt. - kizárt, mert nem akarok Ace-el összefutni. Soha többet.
• Gyere el velem a buliba!

Viharhullámok

Wave

“A viharhullám az okozott anyagi kár tekintetében is igen pusztító természeti képződmény. A szélvihar és a nyomáshullám összeadódásából keletkezik. King Wave”

• Lon, lássuk be, nem véletlenül voltunk mi ketten az egyetemen a kezdetek kezdetétől barátok. Ki tudja miért akad össze két ember és aztán miért alakul ki közöttük valamilyen kapcsolat. 

Mindig is tudtam, hogy valami láthatatlan erőnél fogva, mégiscsak azonosak vagyunk, talán a sorsunk. Ki tudja. Nem tudom.

Most nem arra mondom, hogy van egy öcséd, aki helyett mindig mindenben meg kellett felelned, sőt akinél jobbnak kellett lenned, mi több példát kellett neki mutatnod. Igen, mert ő a kisebb, ő a butább, ő az esendőbb. Világos, hogy nekem kellett betöltenem a szerepet, végigjárnom az utat, megcsinálnom mindent előtte. Kitaposni az ösvényt. Végigcsinálni az egyetemet, aztán beállni avállalathoz. 

Most, hogy itt vagyok, én is küszködök. Azzal, hogy azt sem tudom mit csinálok. Azzal, hogy nem egy korábbi vezetőtől tanulom, hogy nézd ezt így és így csináld, ha ez a helyzet, erre ezt lépd. Senki nem fogja helyettem kijelenteni, hogy pénzügyi válsághelyzet van.

Tehát amikor az értekezleten ezt megtettem, kábé mindenki hülyének nézett. Körberöhögtek. Ne kérdezd miért. Én vagyok a statisztikus, az elemző, a könyvelő, a házipénztár kezelő, a banki ügyintéző, az ellenjegyző, minden én vagyok, hát ide kerülök alig egy éve és én ezt hozom ki? Mi itt mind minimum tizenöt, de inkább huszonöt éve vagyunk a vállalatnál, csak tudjuk, hogy milyen egy pénzügyi válsághelyzet. Ne komolytalankodjak én itt! Ne viccelődjek ilyesmivel, és főleg… ahogy apám mondta, ne is kísérletezzek ilyen trükkökkel átvenni a vállalatvezetést.

Aztán tudod, minden családi vállalkozásnál kibukik a nagy kérdés, jó, akkor mikor mégy nyugdíjba és mikor adod át a cégvezetést? Amivel garantáltan vérig sérted a saját apádat. Szóval tényleg inkább egy düh hullám beszélt már belőlem. Ideges voltam. Feszült, ingerült. Sok kávét ittam. Izgága voltam. Tök mindegy mi.

De azt mondtam, tudjátok mit? Leszarom az egészet, csináljátok, ahogy akarjátok, én kiszálltam.  Ennyi. Nem bírtam a terhelést. Talán mégiscsak kezet foghatok az öcsémmel. Nekem is jöhet a nyugtató.

Fogtam és kisétáltam az irodából. A családi vállalattól. Az egyetlen helyről, ahonnan elméletileg nem rúgják ki az embert, mert hát családtag vagy érted. Én otthagytam. Kész. Szóval üdv munkanélküliek világa. Figyelj Lon! Nem tudsz egy helyet, ott nekem a Royal Mailnél?

• Majd körbeérdeklődöm Wave! - mondja Lon a söröspohara felett

Szóval én, a hülyebarom. Felrúgtam mindent magam körül. Beültem az autóba hazahúztam és leültem a gépem elé játszani. Ahogy mindig. Mert talán a játékban jó vagyok. Apám rendes, lelkiismeretes vezető. Az ő munkaideje pontosan ötkor jár le. Tehát hazajött ötkor. Benyit hozzám és közli velem. Hogy nem vagyok már gyerek, ha nem tetszik a munka, amit ő ad nekem, akkor ideje máshol munkát keresnem és máshová költöznöm, mert nem fog eltartani engem, mint egy gyereket. 

Összegezve, tehát kiléptem a cégtől és most figyelj: kirúgtak otthonról. De, hogy tényleg jó mélyen benne legyek a szarban, úgy istenigazán belesüppedve. Tehát felhúz apám, otthagyom az egészet. Mit érdekel engem. Végülis tényleg miért lakok én még otthon? Huszonöt évesen. Te se Londonban laksz a szüleiddel, hanem Manchesterben. Szóval, logikus tényleg. Tehát jó, még csak váltás ruhát se pakolok, minek…? én vettem? Anyám, apám? Ki tudja már. A lényeg akkor beülök a kocsimba és elhúzok innen a faszba. Tehát az utcán parkolok a fa alatt. Kimegyek, este, nyugi van csend. Sötét, meg minden. Gondolom már erre a napra igazán kijutott nekem mindenből, de úgy igazán. Tényleg azt hiszem, hogy ennél már nincs lejjebb, vagy nem érhet ennyi sorscsapás egyszerre. Ennyi szar lapot egyszerre nem lehet felhúzni. Tehát beülök a kocsiba, és látom, hogy a szélvédőre oda van erősítve egy papír. 

Mi a franc? Már a reklámszórólaposok a postaládán túl a szélvédőmet is traktálják otthon? Vagy mi van? Nem tudnak ezek a szórólaphordók se aludni, vagy pihenni. Vagy vacsorázni? Tehát kiszállok, idegbetegen kitépem a lapot a szélvédőm alól és nem… nem szórólap. Ilyet ne szórjon aztán senki az égből. Kézzel írt lap. Csak nekem.

Ne vigyorogj, annyira nem lesz vicces. Én legalábbis tökre nem röhögtem a dolgon. Semmi szerelmes levél, csak ennyi:

“Hívj fel! Terhes vagyok. Amy”

Alul semmi

Amy

Már nem is számolom hány hétvégét töltöttem Wave-el. De a szervezetem most kezdi megunni, a hétvégi éjszakázásokat. A hét közben a sok állásban fáradok el az üzletben, hétvégén, pedig Wave-el vagyunk tele mozgalmas programokkal. Amióta elkezdődött a fényfesztivál, már voltunk tüzijáték versenyen is.

Álmos vagyok. Szinte állandóan. A boltban még úgy, ahogy próbálom is tartani magam, de itthon nagyon leengedek. Ritka alkalmak egyike, de házhoz rendelek kaját és Kellyvel a tévé előtt esszük meg. Még varrni sincs kedvem. Ez igazán a végpont. Pihenni kellene, vagy csak szünetelni. Talán ki kellene vennem egy szabadnapot. Az nem a világ vége. Elvégre úgyse megyünk sehova. 

“Mit csinálsz ma este? Wave”

“Rendelt kaját eszek és lazulok a tévé előtt. Te? Amy”

“ Semmi értelmeset. Rád gondolok Wave”

Wave időnként rámír. Többnyire ilyesmiket. Semmi mélyen szántó téma. De megmelengeti a szívemet. Elalszok itt a kanapén a fáradtságtól. Kelly rázogat arra ébredek.

Tehát kiveszek egy nap szabadnapot, és helyette itthon maradok. Gary nem nagyon érti mi bajom van, de szabadságom meg tényleg sok maradt beragadva. Addig legalább kicsit itthon takarítok. Kihúzom a kanapét, és mögötte is felporszívózok. 

• Gary! - szólok be neki.
• Megint láttam egy egeret!
• Mi? Hol? Ezek a hülye dögök  - Sosem tudom, hogy nekem vagy a játéknak beszél-e.
• A kanapé mögül szaladt ki.
• Holnap veszek mérget nekik.
• Hagyd ma úgyis megyek a boltba. Mit hozzak még?
• Valami innivalót hozhatnál. Unom a csapvizet.
• Jól van - legyintek rá és felvértezem magam a kinti idő ellen. 

Dörög az ég, szakad az eső, és esőkabátban hozom haza a boltból a dolgokat. Aztán csak megállok és nézem magam előtt a szétcsattanó vízcseppeket. Mindenütt olyan magasra csapnak a szakadó zuhogó esőcseppek, mint a tengerparton a szétcsattanó hullámok a sziklákon. Nem bírom. Elfáradtam. Elegem van. Mindenből. Kimerültem. Biztos vitaminhiány, vettem egy multivitamin készítményt hátha javít magamon, de szétestem ezt érzem. Kihúzom a zsebemből a telefonom és tárcsázok. Kicseng. Amikor Wave felveszi ingerült a hangja:

• Amy?
• Értekezleten vagy?
• Nem, csak szimplán az irodában, csak annyira feszkó az egész - morogja a telefonba.
• Voltál már ebédszüneten? - kérdezek rá.
• Merre vagy? - megadom neki az üzlet címét. Öt perc alatt kiér hozzám. Én meg ülök a buszmegállóban és várom. Ahogy megáll beszállok hozzá, vizesen és szipogva. Az üzlet parkolójában ülünk a kocsiban. Wave hátra gurult, ahová senki nem jön, mert messze van a bejárattól. Wave az ablakba könyököl, keze a kormányon. Nézzük magunk előtt a szakadó esőt. Áztatja a szélvédőt. Fel sem fogom, de csorognak a könnyeim az arcomon.
• Amy? Mond! - sóhajt Wave.
• Én… nem tudom. Kikészültem. Elegem van az életemből. Mindenből. Kiborultam. Le akarok lépni. Az egészből! - fakadok ki.
• És ezzel én most mi a faszt kezdjek? - csattan rám Wave, s idegesen simogatja a hajgumi felé a haját. 
• Nem tudom! - sírok megállíthatatlanul. Kikészültem ettől. Az egész kettős életemtől. A hétköznapjaimtól és a hétvégéimtől is. Mintha kétfelé szakadnék, de képtelen vagyok meglenni egyikkel a másik nélkül. Mindent akarnék és semmit. Nem értem mi van velem. Összezavarodtam. Kétségbeestem. - Nem tudom mi ez az egész rajtam!
• Most mit akarsz ezzel az egésszel Amy? Idehívtál! Kurva szar napom van, egész nap csesztetnek engem is, szóval most nem nagyon tudok mit kezdeni azzal, hogy a kocsimban bőgsz valamiért, amit nem értek. 
• Mindegy, hagyjuk! - sírom és fújom közben az orrom.
• Basszus, mennyire tipikus női reakció! - fújtat Wave ingerülten. - Ez most mire volt jó Amy? Mond! Mi a faszt akarsz mondmár? Nekem szerinted kurva jó érzés a tudat, hogy én csak valaki mellett a te szórakoztató hétvégi programod vagyok?Egy másik férfi nevét viseled, és gyereked van tőle. Mit akarok én itt? Nem találnék mást, akit kúrhatok? Hülyeség, mert akárhol összeszedek valakit. Szóval fogalmam sincs minek veszem a nyakamba az egész pakkot, ami Te vagy! 
• Hát kösz! - törölgetem a könnyeimet.
• De gondoltam, egye-fene belefér az időmbe, ráérek, ennyi nekem is pont elég. De dráma nélkül gondoltam Amy. Nem ezzel, hogy jössz nekem a hétköznapi női lelkeddel sírni. Kurvára kikészítesz ezzel! Ne vedd magadra, minden nőtől utálom az értelmetlen bőgést!
• Sajnálom - szipogom.
• Mond mit akarsz? Idehívtál! Csak volt valami okod!
• Nem tudom. Egyszerűen mást akarok. Nem ezt, amiben vagyok.
• Elválsz? 
• Nem. Nem tudom.
• Figyelj én nem akarom más gyerekét nevelgetni. Nem Kellyvel van a bajom. Csak egészen más az életem, nem akarok hazamenni és ilyen dolgokkal foglalkozni. Megvan a magam élete, éppen eléggé le vagyok terhelve, nem kell több. Soha nem ígérgettem neked szerelmet, meg holtomiglan holtodiglant. Szóval ha ebben reménykedsz benézted.
• Nem gondoltam ilyesmit - lassan enyhül a sírásom.
• Jól van, akkor befejeztük? Hazamész és békén hagysz mára, mert nekem nincs szabadnapom és lenne mit elintéznem odabent a vállalatnál!
• Persze, bocs. Nem akartalak feltartani. Ne haragudj! - elhúzódom és mély levegőket veszek. Wave nem a lelkipásztorom. Nem azért vagyunk együtt, hogy egymásnak sírjuk el a gondjainkat. Sosem erre indítottuk ezt a kapcsolatot. Magam sem értem, miért hozzá menekülnék. Hülyeség volt. - Kösz, hogy eljöttél! - kinyitom az ajtót és becsapom magam mögött. Wave elhajt én meg nézek az esőben magam elé. Egyre kevésbé értem önmagamat.

Júlia legalább a régi. Mindig lehet rá számítani, úgyhogy az üzletben elmesélem neki az egész esőáztatta napomat.

• Legalább kiment érted. Az is valami. Nem utál.
• Mindegy, most egyelőre nem írok neki. Jobb egy kis távolságot tartani. Szünetet. Érted. Pihentetem magamat is - visszamegyek az öltözőnkbe és a táskámból kiveszem a tabletta levelet. Nem értem. Két napja a placebót szedem. Hét nap szünet a tablettában. Meg kellene jönnie. Valami baj van. Idegesen mosok kezet.  Visszamegyek a pulthoz.
• Még nem írt! - jegyzi meg Júlia.
• Lehet, hogy beteg vagyok - jegyzem meg idegesen. 
• Mert? - néz rám aggódva Júlia.
• Valami nincs rendben. Vagy a fogamzásgátlóm szar, vagy nem tudom. Már két napja szüneteltetem és semmi.
• Elméletileg nem is kellene a placebó tablettákat szedni, teljesen értelmetlen menstruálni, szedhetnénk végig simán a fogamzásgátlót. Most olvastam, hogy orvosilag nem is indokolt szüneteltetni - Júlia bugyikat hajtogat.
• Volt már hogy egy-két napot csúszkált, de én is volt hogy túlszedtem, ha utaztunk valahova vagy ilyesmi, de ez már nem oké. 
• Talán ciszta, vagy mióma - biccent Júlia. - Nézesd meg!
• Az lesz - sóhajtom gondterhelten. Felhívom az orvosomat, de otthon inkább semmit nem mondok. Nem akarok igazán senkit sem megijeszteni.

Az orvosom rutinosan végzi az általános találkozásunk procedúráját. Nem érdekli, hogy más miatt jöttem, kenetet vesz. Aztán végighallgatja a panaszomat. Végigkérdezi, és elmondja mindazt, amit mindig. Időnként pecsételő vérzés előfordulhat közben is, vérzésem rendben volt-e.  Végre rátér a lényegre.

• Jól van megnézzük ultrahangon, hogy mi a helyzet - egyenes derékkal ül, kényelmesen, lazán tartott kézzel. - Igen, van itt egy pici mióma, de ez nem lehet a probléma… majd azért figyelni kell rá… - Komolyan néz. A szemüvege mögött nem pislog egyet sem. Megáll a keze az ultrahangkészüléken és azon az egy ponton marad. Úristen de utálom, amikor ilyen komoly arcot vág. Jézusom, mi lehet! Érzem, ahogy fellüktet a szívem és lesápadok. Baj van!? Visszaül az íróasztalához és a gépénél pötyög.
• Amy, melyik fogamzásgátlót szedi? - kérdez rá. Hebegve válaszolok, szinte a nevemet is elfelejtem.
• Baj van? - kérdezem aggódva. Az orvosom komoly. Az arcáról egy rezzenés sem olvasható le. Megőrülök. Merőn nézi a monitorokat, a szöveget, az adataimat.
• Hány kilógramm is maga, Amy? - kérdezi. Kiszáradt a szám, erőtlenül nyalom meg és válaszolok. - Ez a tényleges súlya, vagy amit bediktált nekem?
• Nem tudom pontosan ritkán mérem a súlyomat. Lehet néhány kiló eltérés. Baj? - simogatom a szoknyám redőit.
• Álljon rá a mérlegre! - kiküld az előtérbe a digitális mérleghez és ki is jön, hogy megnézze a pontos számadatot. Feszülten dörzsöli a hajtövét. - Amy ez nem egy-két kiló eltérés. Hanem tíz kilóval kevesebbet diktált!
• Lehet, hogy mostanában szedtem fel pár kilót - nyögöm zavartan. - Baj?
• Igen, elég nagy probléma, mert minden gyógyszernek van egy felszívódási hatóanyaga. Csak ismeri a gyermekgyógyszereket is nem? Kilóra kell megadott cseppeket, vagy megadott mennyiséget beadni nem igaz? Lázmérés, stb. 
• Igen- igen…
• Nos, a fogamzásgátló egy ugyanilyen gyógyszer Amy. Amit szed annak is van egy nagyobb hatóanyagú változata, ami súly szerint egy másik gyógyszert jelentett volna. Érti? Ha a jelenlegi súlya alapján írnék fel gyógyszert, akkor nem ezt kellene felírnom, hanem a magasabb komponensű változatát ugyanennek a gyógyszernek.
• Igen, értem… és… ez most mit jelent?
• Amy, maga terhes.

Lehet, hogy megfordult velem a világ. Kábé nem tudom ki vagyok, mi vagyok és hol vagyok. Úristen! Sokk alatt vagyok. Nem tudom mi történik velem.  Mármint először még igazán fel sem fogtam, hogy mi van. Szedtem egy fogamzásgátlót, de kábé minek, mert teherbe estem. Aztán csak azon kattog az agyam, hogy… basszus! De kitől? Hirtelen mintha mindent töröltek volna a memóriámból. Ciklust kellene számítani, megnézni, hogy mikorra estek kábé a fogamzási napjaim és akkor lefeküdtem-e egyáltalán Garyvel. Lefeküdtem egyáltalán vele az elmúlt hónapban? A másik oldalról meg úristen! Wave már hetek óta nem védekezett. Mert úgy hittük, hogy én védekezem. Erre most közöljem vele, hogy hoppá, bocs mégiscsak terhes vagyok? 

Én egyre nagyobb hülyeségeket csinálok. Benőhetne már a fejem lágya. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy az orvosomnak tagadom le, hogy mennyi kiló vagyok. Eszembe se jutott, hogy egy-két kiló eltérés számíthat. Akkoriban lehet tényleg csak 3, vagy négy kilócskáról volt szó, de az elmúlt fél évben tényleg egyre több rakódott rám, és valahogy nem is foglalkoztam vele. 

S végülis teljesen mindegy, hogy Gary vagy Wave, a központi kérdés az, hogy akarom én? Kell nekem ez? Dehogy kell basszus! Nem akarom előlről kezdeni a csecsemőkori nyűgöket, etetés, altatás, oltások, betegségek, láz, pelenka, sír, mi baja? 

Na nem. Nekem ez nem kell még egyszer. Én örülök, hogy Kelly végre már iskolaelőkészítős és kinőtte ezt a sok hülyeséget. Végre egy értelmes eléggé önálló gyerekem van. Nem akarok visszazuhanni a kisgyerekes gondokba. Egyszerűen nem. 

Mit kezdjek a helyzettel? Mondjam el Garynek? Vagy Wavenek? Nem is vagyok igazán egyikükkel sem jóban jelen pillanatban. Nem is alkalmas egyikük se egy ilyen beszélgetéshez. Micsoda egy hülye helyzetbe tudom én is keverni magamat…