Férjem nevében

Maria elégedetten szemlélte új szerzeményeit. Egy szép vörös tetős kakukkosóra ketyegett az előtérben, közvetlenül a bejárattal szembeni falon. mindig is ilyenről álmodott, még kislánykorában is. Ha egy erdőben lakna egy faházban, akkor kakukkosórája kellene, hogy legyen. S most mindez megvalósult. Mivel Robin még mindig nem érezte hiányát, hogy a szalonban szőnyeg és neki is ülőalkalmatossága legyen, szerzett magának, egy kényelmes virághuzatú karosszéket és egy nagy süppedős szőnyeget a kandalló elé. Továbbá egy vitrines szekrényt, amibe néhány könyvet vásárolt magának. Mivel hiányzott neki egyetlen kedvelt kikapcsolódása a francia kézimunka, ezért néhány rámát, asztalterítőnek való anyagot és hímzőfonalat, tűt, gyűszűt és varrókészletet szerzett be és máris nekiállt első asztalterítőjük hímzésének. Már néhány virág kihímzésével el is készült, amikor vad, dühös ordítással berobbant Robin a vadászházba.

-          Maria! – Robin teli torokból ordított. – Hol vagy?!

-          A szalonban – kiáltotta ki kissé meghökkenve Maria. Robin berontott a szalonba és csak bámult rá. Maria az apró kis zsámolyra helyezett lábbal, a térdén billegő rámával hímzett. Robin kifújta magát és az ajtófélfának támaszkodott.

-          Úgy? S mégis hol járt ma az én drágalátos kis feleségem? – kérdezte Robin megfejthetetlen tónussal a hangjában.

-          Ezüstharmaton – öltött egyet nyugodtan Maria.

-          Ezüstharmaton – fröcsögte Robin. – Mi járatban voltál kedvesem? Tán VÁ-SÁ-ROL-TÁL? – Robin egy ugrással mellette termett és kiütötte a kezéből a hímzőrámát. Az gurulva tűnt el az egyik sarokban.

-          Hát te meg honnan tudod? Ilyen pletykásak a falubeliek? – kérdezte Maria összevont szemöldökkel. – S mit ordibálsz itt?

-          Mit ordibálok? – Robin vállánál fogva megragadta Mariát és felrántotta a karosszékből. – Hol a gyöngysor?

-          Tessék? Azt hittem az enyém, nekem adtad! Ne rángass, ez fáj! – próbált kibújni Robin szorításából Maria.

-          Neked adtam! De nem azért, hogy másnap ahogy megvirrad máris tovább adj rajta! – csattant Robin.

-          Honnan tudod?

-          Maria! Komolyan nem veszed észre, mit műveltél? – ordította Robin.

-          Én… nem értelek, Robin… mi történt? – nézett rá értetlenül Maria.

-          Szóval tényleg eladtad? Jézus Mária! Úristen! – túrt a hajába Robin. – Azt hittem, kiraboltak! Hogy megtámadtak, hogy talán egy árok szélén fekszel megerőszakolva és kifosztva, mert a gyöngysor le sem szakadt a nyakadból és megtámadtak érte. De nem! Te egyszerűen leveszed a nyakadból és túladsz rajta! Ezt egyszerűen nem hiszem el! – lökte félre Mariát az útból.

-          De mit, mit Robin nem értelek… - görbült lefelé Maria szája.

-          A saját feleségem buktat le! A kurva életbe is! A saját felségem! – kiáltotta Robin és dühödten járkált fel és alá, időnként belerúgva, amit ért, márpedig nem sok minden volt a vadászházba.

-          Tessék?! – nyögte Maria rémülten, halálra váltan.

-          Igen! Hát ennyire agyalágyult vagy?! Hát nem fogod fel kihez mentél feleségül? Maria én rabló vagyok, egy tolvaj bandavezér! Érted? Ha valamit adok neked, az valószínűleg lopott érted?

-          A karikagyűrűnk is? – gúnyolódott Maria.

-          Ne forgasd ki a szavaimat! – csattant rá indulatosan Robin. – Úgy látom, te vagy az a nő, akinek nem lehet ékszert adni. Mert neked az ékszer szart sem ér! Egyből túl adsz rajta! Még ha romantikusan is próbáltam átadni, még ha a szexet is belevittem a dologba! Nem neked semmit nem jelentett! Neked le kellett passzolnod, ahogy felkelt a nap! Ahogy kimásztam mellőled az ágyból! Ennyi! TE már be is váltottad! Van fogalmad róla, hogy mekkora szart kevertél nekem? Az az ékszer lopott volt! Keresték! És egyszer csak felbukkan Ezüstharmat piacán és állítólag egy vörös hajú nő cserélte be néhány fontra és egyéb portékákra! Maria itt aztán kurvára nem sok vörös hajú ribanc szaladgál! Kurvára tudják, hogy te adtad oda! És azt is kibaszottul jól tudják, hogy ki a fasz adta neked! A rohadt életbe is! a törvényhatósággal így is meggyűlik a bajom, így is hajszál híján menekülünk tőlük meg, hadilábon állunk, az egyetlen ok amiért még nem ültettek törvényszék elé, mert nincs bizonyítékuk. Erre az én drágalátos kis feleségem beillegeti a fenekét Ezüstharmatra és tálcán kínálja nekik a bizonyítékot!

-          De…de… én nem akartam rosszat…. – sírta Maria.

-          Nem érted Maria?! Hát még mindig nem tudod felfogni?! A feleségem vagy! A feleségem! Minden lépésed, olyan, mintha én lépném! Minden szavad olyan, mintha én mondanám! Minden tetted, olyan mintha én tenném! Maria! Amit csinálsz, azt most már az én nevem alatt csinálod! Ha hülyeséget csinálsz én felelek a tettedért a törvényszéken! És ne légy ilyen hülye liba, hogy megkérdezd miért? azért mert te nő vagy én meg férfi! Szóval fogd fel, hogy engem állítasz az igazságszolgáltatás elé, ha baromságokat művelsz! Mert most már de Noir vagy! A nagybátyád azért kapott frászt tőled, mert addig, míg az ő gyámsága alatt voltál az ő neve alatt végezted az ökörségeidet! Most már az enyém alatt teszed! Fogd fel, hogy kétszeresen meg kell húznod magad, és háromszorosan is a picsádon kell ülnöd! Mert én így is kurvára benne vagyok a szarban, nem kell hozzá a feleségem szarkeverése! A rohadt életbe is! a faszom ki van veled! A házasságunk minden napján kibaszottul felnyomod az agyam és kurvára nem tudsz lecsillapítani, mert  nem hiszem el, hogy egy ekkora libát vettem el, akinek borsónyi agya van!

-          Sajnálom…. érted? én… sajnálom… Robin, nem tudtam… - hüppögte Maria a szoknyájába törölgetve a könnyeit.

-          Jézusom! – túrt a haját idegesen Robin. – Miért kell neked mindent szájba rágni? Miért kell neked mindent ilyen körülményesen elmagyarázni? Hogy lehetsz ennyire gyerek? Őszintén Maria! Mit olvastál te? Gyerekverseket? Vagy altatódalokat? Mi a szarral tömted tele azt az üres fejedet, hogy neked ez magadtól nem egyértelmű és nem világos.

-          Honnan tudnám én, hogy mik a házassági törvények Robin? Senki sem világosított fel? Nem ismerem a jogot – sírta Maria közbe.

-          Ezt józan logikával is gondolhatnád Maria. Egy családban mindig  a férfi a felelős mindenért, ami történik. Ez a dolgok rendje. Ez a világ menete. De Noir vagy Maria. AZ én nevemet viseled. És jogilag én felelek a tetteidért. Ha lopott holmit cserélgetsz azért is én felelek akár tőlem kaptad akár mástól. Érted? De Noir vagy! De Noir! a kurva életbe is!Mindenért engem tesznek felelőssé, nekem nem kell egy olyan feleség, aki bemárt a helyi seriffnél! Érted? Nem kell, hogy te is úgy viselkedj, hogy azért nekem kelljen magyarázkodnom az igazságszolgáltatás előtt.  A nevemmel játszol Maria! Most már csak ha kinyitod a szádat is, azzal is az én nevem alatt cselekszel! Vagy csak erre vágysz? Ez a titkos kis bosszúd, amiért a várbörtönben hagytalak egy éjszakára? Alig várod, hogy engem is hűvösre tegyél? Mert kicseszettül jó úton haladsz felé!  Leszednéd rólam a keresztvizet is, ha tudnád, igaz?

-          Nem, Robin.. esküszöm, hogy nem… - jajveszékelte Maria.

-          Nem tudom Maria! Most nagyon, nagyon alám tettél! Iszonyatosan ki vagyok rád bukva! Kurvára besokalltam belőled!  Minden nappal megerősíted azoknak a megjegyzéseit, akik azt állítják, hogy vétek volt téged csak így, feleségül vennem! Mert nem vagy tisztában azzal, hogy mit vállaltál és én sem vagyok vele tisztában, hogy mit vállaltam veled! Talán hiba volt ez az egész esküvő. Talán jobb lenne, és biztonságosabb lenne, ha távol tartanám magam tőled, mert nem nőttél fel ahhoz, hogy megértsd, így kell elfogadnod, ahogy vagyok és nem csinálhatsz butaságokat, mert ha nem állsz mellettem, akkor nekem annyi. Miért nem nyomsz fel egyenesen a törvényszéken? Soha! Maria! Soha többet az életben nem adok a kezedbe értéket! Mert látványosan nem tudsz bánni a pénzzel, az értékekkel, az ékszerekkel, az érzelmekkel sem. Egyáltalán Maria, semmivel sem. mi hasznom nekem ebből a házasságból? Hümm? ha befejezted a sírást, alkalomadtán majd ezen gondolkodj el, és azon, hogy hogyan kellene viselkedned az én nevem alatt. De Noirként! Mert az vagy Maria! Egy istenverte de Noir vagy! Ezt vésd az eszedbe! Az én nevemet viseled! Jogilag én képvisellek! Szóval ahhoz tartsd magad! – ordította feszült inakkal, dagadó erekkel Robin és ingerülten bevágta maga mögött a bejárati ajtót. Elment. Estére. Ki tudja hová?

-          Istenem mit tettem! – rebegte maga elé könnyes szemekkel Maria.

Igazgyöngyök

A várbeli főétkezés után együtt vonultak a de Noirok az erdő felé. A kíséret egészen a tisztás széléig velük tartott és csak ott szakadtak le a házaspártól. Az avar izgatottan zizzent  Maria lábánál és Maria éles sikoltással kapaszkodott Robin karjába, körmeit belemélyesztve Robin kézfejébe.

-          Áh! Maria! – szólt rá Robin és megpróbálta lefejteni a lány karmait a bőréről.

-          Valami… mozog az avarban – suttogta riadtan Maria.

-           Ez csak Shadow! – guggolt le Robin és a kis kölyökkutya vidáman körbenyalogatta Robin kezét. – Szia te kis csibész! Hát merre kóboroltál, mh? – vakargatta meg a kutya fültövét Robin.

-          Ó – nyögte Maria a barátságos kis állatot figyelve. Már régen látta, azóta kicsit nőtt ugyan, de még mindig játékos kis barna maszat volt az avarban. – Nem vettem észre, beleolvadt az avar színébe.

-          Ő ezért lesz remek vadászkutya – magyarázta Robin. – Nem harap, gyere simogasd meg! – Maria félszeg oldalpillantással leereszkedett az avarba a kutyához, aki izgatottan körbeszimatolta, kezdve a cipőorrától, egészen befelé a szoknyája alá, a lába közé.

-          Nem oda, nem mászunk, rossz kutyus vagy! – húzta el két kézzel az állatot Robin. – Kankutya – magyarázta Robin. – Tetszett neki az illatod. Nekem is tetszik az illatod – mormolta Robin és  Maria füle mögé hajolva csókot hintett Maria nyakszirtjére. Maria megszédülve dőlt Robin vállának, a homlokát Robin bőrkabátján nyugtatva. Shadow körülöttük, ugrándozott, néha csaholt egyet-egyet. Nevetve figyelték a kutyát, Maria vékony ujjait belefúrta az állat bundájába, mire Shadow izgatottan szagolgatta, s megnyalta Maria kezét. – Még mindig tetszel neki, gyere – húzta maga után  Mariát kézen fogva. Egy botot felemelt és előredobta Shadownak. A kutyát nem kellett kéretni, nekiiramodott a vadászház felé és majd bukfencet vetett, ahogy fogai közé vette a botot, s máris ügetett vissza vele Robinhoz,  Robin eldobálta még néhányszor a kutyának a botot, mielőtt belépett a vadászházba.

-          Éhes vagy? – kérdezte Robin.

-          Nem, miért?

-          Keveset ettél apámnál, ha gondolod beszélek Franciossal – nézte Mariát Robin ahogy a kutya elügetett mellette a vadászház belsejébe. Maria suhogó szoknyával követte a kutyát. Az üres vadászház különösen hűvös volt, ahogy sötétedett.

-          Csepereg az eső , fázom egy kicsit – dörzsölte meg a karjait Maria. Bár hosszú ujjú ruha volt rajta, nyakig begombolva, most mégis kirázta a hideg.

-          Befűtök a kandallókba – biccentett Robin, és a fáskamra felé vette lépteit. Mire Maria felért az emeletre Robin már felhordott két kosár fát és épp a hálószobai kandallóban igyekezett tüzet éleszteni. Még aprók voltak a lángok. Robin dobálta rá a nagy farönköket. – Na így tüzelem el az erdőmet – rázta a fejét mosolyogva Robin.

-          Inkább fagyjunk meg? – kérdezte Maria, a ruhája megkötőit lazítgatva.

-          Inkább bújjunk össze az ágyban – kacsintott rá Robin. Maria testén végigsiklott a ruha, s kilépett belőle. Finom alsószoknya és blúz volt rajta. Robin szeme megakadt a lány finom domborulatain. – Hozok bort! – nyelt nagyot Robin. Maria a válla fölött hátranézett, de Robin már kint is volt a szobából.  A tűz ropogása a kandalló felé vonzotta Mariát. Hálóruhát húzott magára és közelebb lépdelt a hajópadlón. A háta mögött reccsent a padló. Bugyborékolt a palackban a bor, ahogy Robin italt töltött.

-          Az én tökéletes, gyönyörű kis feleségemnek – állt Maria mögé Robin és hátulról átkarolva Maria vállát előre nyújtott egy pohár bort.  A másikat a kandallópárkányra helyezte.

-          Köszönöm – kortyolt a borba Maria, s a tűzbe bámult. Robin még mindig nem vette el a kezét a válláról, s valami hűvös ért Maria mellei közé. A vállpántos csipkehálóing felé egy könnycsepp alakú gyöngy libbent, mely egy sor rózsaszín igazgyöngyöt zárt. Kék megkötőjét Robin hátrahúzta és  forró, bizsergető ujjaival újra és újra Maria tarkójához érve Maria nyakába igazgatta az igazgyöngy nyakéket. – Mi ez? – lehelte Maria megérintve a mellkasára simuló hűvös gyöngyöket.

-          Ezek nem Hold gyöngyök. Ezek igazgyöngyök. Neked. Nem kell visszaadnod, sem a Holdnak, sem a tengernek, sem a tulajdonosának.  A tiéd – lehelte Robin Maria hajába, s Maria ernyedten dőlt Robinnak.

-          De… honnan… - Robin rátette az ujját Maria ajkára, s lassan vállánál fogva maga felé fordította a lányt.

-          Csak én kérdezek. tetszik vagy sem? – kérdezte Robin rekedt hangon.

-          Nagyon szép, de… ez nagyon drága is lehet – simogatta zavartan Maria a gyöngyöket a nyakában.

-          Tudod, amióta visszaadtad a Holdhercegnős gyöngyöket… azóta szeretnék egy gyöngyökből fűzött nyakláncot rajtad látni – morogta Robin.

-          Komolyan? – ámult el Maria elsötétedő szürke szemekkel.

-          Ühüm, bizony – duruzsolta Maria pirosló ajkaira Robin. – Azt akarom, hogy ne legyen ma éjszaka semmi más rajtad, csak ez – zihálta Robin reszketve, s ujjaival lesodorta Maria válláról a hálóing pántjait. Maria nem tiltakozott, nem állította meg a kezével az anyagot esésében. Hagyta, hogy Robin birtokló ujjai rátapadjanak lányosan remegő melleire, ujjbegyével felizgassa a mellbimbóit, melyek fájdalmasan megfeszültek, s dörzsölődtek a száraz érintéstől. Robin nem engedte Maria fátyolos tekintetét a sajátjából, fogva tartotta, s a szájához emelve mindkét hüvelykujját megnyalta azokat, majd visszatért Maria melleinek becézéséhez. – Egy igazi Holdhercegnőnek jár egy gyöngyökből fűzött nyaklánc. S te vagy az én Holdhercegnőm! – karolta át Maria derekát Robin. Maria lábai elgyengültek és szinte erőtlenül zuhant a szőrmetakarókra. Robin fölé mászott az ágyon és ajkaival bejárta Maria legrejtettebb testrészeit is. Maria zihálva, reszketve vonaglott alatta

-          Kérlek Robin, gyere, ne várass tovább és ne kínozz – Robin torokhangon nevetett, s duzzadó férfiasságát Maria nedves szirmaihoz dörzsölte.

-          Ezt szeretnéd? – zihálta Robin bensőséges hangon. Várta, hogy Maria kinyissa a szemét és ránézzen. Maria szemhéja végre felpattant és követelődző türelmetlenséggel nézett Robin huncutul nevető sötét szemeibe.

-          Igen, igen, mi lesz már? – kapaszkodott Robin csípőjébe két markával Maria, s körmeit Robin bőrébe vájta.

-          Jól van kis vadmacska! Értettem, tessék élvezd ki, mind a tiéd – mormolta Robin, ahogy mélyen elmerült Maria befogadó forró ölében. Maria sikoltozva kapaszkodott meg Robin vállában, és hagyta, hogy elsodorja a jól ismert vágy, Robin fokozódó szenvedélye, a ritmusuk gyorsulása, a szőrmetakarók egyre nagyobb meleget ontottak alattuk. Robin egymás után rángatta ki maguk alól a forró takarókat, melytől csak izzadtak mindketten, míg végre a hűvös lepedőig értek. Megragadta Maria csípőjét és az öléhez rántotta, s Maria artikulátlan sikoltással jutott a csúcsra, s Robin pihegve húzta ki vesszejét, s élvezett el.

-          Azt mondtad, csak a gyöngyök – nézte Maria a hasán és combjain csordogáló nedvességet.

-          Bocs – grimaszolt Robin s az ingjét előhalászta a ruhahalomból és lágyan áttörölgette vele Maria bőrét. – Jó volt? – kérdezte Robin.

-          Mióta vagy ebben bizonytalan, hogy rá kell kérdezni? – nézett rá Maria meglepve. A gyöngyök a nyakához feszültek, Robin lesimogatta őket.

-          Csak szeretném hallani, jól esne hallani – vigyorgott Robin.

-          Jó volt – mondta Maria futó mosollyal. Robin nevetve húzta magához Maria fenekét és a háta mögé simult. Maria Robin karjaiba fészkelte magát és a kandallótűz lángjait nézve észrevétlenül elszenderedett.

Reggel egyedül ébredt az ágyban, s csak a gyöngysor volt a nyakában. Körbenézett az üres szobában, s megérintette a nyakában a drága ékszert. Tudja, hogy mire kellene elkölteni, még ha csak ékszer formájában is kapta, de az ékszer érték, ha eladja, egy kicsit csinosíthatja a házat ismét. Otthonosabbá teheti. Máris rengeteg terve volt, hogy mi az, amit vásárolhatna belőle. Persze, mindezt Ezüstharmat korlátain belül. De végülis a piacon szétnézhet, bizonyára hoztak néhány portékát messzebbről is. Maria fellelkesülve tolta félre a szőrmetakarót és izgatottan lépett a dézsához. A vödrökben még meleg volt a víz. Nem forró, de meleg. Francios mindig olyan titokban jött-ment észrevétlenül, akár egy kis jótékony szellem. S nagyon diszkréten. Bizonyára Robin küldette fel a forralt vizeket, mikor elindult reggel. Kár, hogy nem ébredt fel Robin távozására. Na de majd este meglepi néhány újdonsággal. Ha kell gyalog is bemegy Ezüstharmatra nem számít. Csodás vasárnapjuk volt és most szeretné valahogy viszonozni ezt Robinnak. Egész hétvégén igyekezett a kedvére tenni. A kívánságait teljesíteni. Tudja, mi lehet Robin legnagyobb kívánsága, hogy ebből a házból igazi otthon legyen. Az ő dolga, hogy ez meg is valósuljon. Maria izgatottan látott a mosakodáshoz, s máris azon gondolkodott, hogyan juthat a leggyorsabban Ezüstharmatra.

Az első közös ebéd

A várudvaron Robin lesegítette Mariát a nyeregből és teleszívta tüdejét levegővel. Nem fog magasabbnak és erősebbnek sem látszani, ha levegővel szívja fel magát, de kellett valami, mert úgy érezte fojtogatja a feszültség, és szorítja össze a szívét. Maria olyan törékeny és apró volt. Riadt kis madárka, aki tehetetlenül vergődött most a de Noirok kalitkájában. Ártatlan szürke szemeivel panaszosan nézett körbe a várfalon őrködő delejes alakokon. Robin bátorítóan megszorította a kezét. Maria szinte belekapaszkodott ebbe a kézfogásba. Érződött, mennyire szüksége van a megerősítésre, a támaszra, a bíztatásra.  Maria elérzékenyülése mélyen Robint is meghatotta. A lány olyan egyenes, olyan mélyen és tisztán érez, ahogy senki más. Maria tudja mi a jó és mi a rossz. Különbséget tud tenni. Sőt, tudja is magát a helyes oldalhoz tartani. Csodálta ezt a lányban. Ezért is vette feleségül. Mert Maria olyan egyenes jellem. Olyan jó és ártatlan és tiszta és komoly és egyszerű. Félénken bújt meg Robin oldalán és  óvatosan körbepillantott.  Robin öles léptekkel indult meg, fel a nagyterembe. Apja szokásait elég jól ismerte. Hiszen itt nevelkedett fel. Minden vasárnapi ima után kiadós ebéd következett. Coeur de Noir már az asztalfőn ült, díszes húsz fős asztaltársaságával és lakomázott.  Zsíros ujjaival cuppogtatta a csontokról a húst. A belépő fiatal klántagokra felpillantott. Ingott egy kicsit, egyik fenekéről a másikra, bozontos sötét szemöldökét jobban összevonta, dülledő táskás szemei körül a sötétség még mélyebb lett, de végül csak morogva intette zsíros zaftos ujjaival, hogy leülhetnek. A fiataloknak külön asztalt terítettek sietve a szolgák, volt a várkonyháról még bőven mit felhordani az asztalokra. Robin otthonos fölénnyel helyet foglalt és lehúzta maga mellé Mariát is a lócára.  A fiatal de Noirok óvakodó körülpillantással foglaltak helyet. Fegyvereiket maguknál tartva.

-          Tehát, mi a helyzet? – suttogta Florian az asztal fölött áthajolva.

-          Itt vagyunk, élünk, még egy puskagolyó sem süvített el a fülünk mellett, tehát megebédelünk, apám vendégszeretetét élvezve – jelentette ki Robin kését előhúzva a csizmaszárából.

-          Remek – vágta rá Lionel Robin mellől.

-          Egy falat sem megy le a torkomon miközben kritikus szemmel bámul – nyelt nagyot Maria.

-          Akkor ne nézz rá, ez a legjobb módszer, hogy kizárd őt a tudatodból – felelte rá közönyösen Robin.

-          Provokálod? – ráncolta a homlokát Maria.

-          Szoktatom a gondolathoz, hogy a feleségemet az oldalamon lássa – nézett fel komolyan Mariára Robin.

-          Bölcs dolog ez most?... hiszen nemrég vert el – habozott Maria, szürke tekintetével állva apósa elítélő pillantását.

-          Nem hagyom, hogy elriasszon minket – makacsolta meg magát Robin. – Együnk! Egyetek! – mordult a klántagjaira Robin és sötét tekintettel viszonozta apja rá irányuló pillantását. Nehezen csúsztak a zsíros ételek, és a vörösbor sem oldotta a klántagok hangulatát. Tűkön ülve várták mikor robban ki a vita a két generáció közt. Feszélyezetten rágták a húst a foguk alatt. Gyanakvó pillantásokat vetettek az ablakok felé, az ajtók felé, de semmi sem történt. Coeur de Noir fogyasztotta az ebédjét, ráérősen, urasan. Végül egy kendőbe törölgetve ujjait magához intette fiát. A klántagok visszatartották a levegőt. Robin megemelkedett ültében, de Lionel lefogta a karját.

-          Biztos? Amikor legutóbb kartávolságra voltál tőle…

-          Nem fogok félve elsunnyogni előtte – szólt keményen Robin.

-          Ne menjünk veled? Egyikünk… - dugta előre az orrát Florian.

-          Maradjatok, ha bármi gyanús, Mariát kimenekítitek előbb – nézett rá komoran Robin és egy futó pillantást még vetett Mariára. Csak Mariára nézve enyhült meg, és vált féltő aggódássá a tekintete. Bátorítóan rámosolygott aztán sarkon fordult és apja asztalához sétált. Coeur de Noir egy vékony ezüstvájóval a fogát piszkálta, ahogy Robin mellé lépett a vájóval Maria felé bökött.

-          Még nagyon fiatal – jegyezte meg rosszallóan Coeur.

-          Az – vágta rá hűvösen Robin.

-          Aztán, járja-e már az asszonyi természet? – méregette Maria vékony alkatát Coeur.

-          Apám, ez nem hinném, hogy rád tartozik – utasította el a válaszadást Robin.

-          Ha én házasítlak jobban rám tartozna mint hinnéd fiam, válaszolj! – mordult Coeur. Apja hangjával egy időben nagyot dördült az ég is a vár felett.  Borulat jött a fenyvesekre. Robin felnézett az asztaltársaságára, végül habozva biccentett.

-          Igen, természetesen. – Couer átdörzsölte a szemét és a homlokát. Gondterhelten nézett fel a fiára. Robin félig leeresztett pillái alól nézte apja kutyáit az asztal alatt, ahogy az odadobott csontot csócsálják.

-          Túl keskeny a csípője! – ingatta a fejét Couer. – Így nem fogja tudni kihordani a fiadat – mérte végig kritikusan fiatal menyét Couer.

-          Apám!

-          Ha már hozománya nincs, legalább egy hasznod legyen belőle! Szüljön! – mordult Coeur.  – De amilyen gebe, kétlem, hogy képes lenne rá!

-          De apám!

-          Amikor Lionel elém hozta, ezt a Charlotte-ot – Coeur szeme a szőke hajú nőre esett. – Azon is láttam. Egyikteknek sem lesz utódja, ha így választotok. Nézd meg! Charlotte is elvetélt a de Noir vérrel! – nézett mérgesen a másik asszonyra Coeur.

-          Apám, Charlotte vetélésének semmi köze ehhez, te is tudod!

-          Elhallgass! – csattant Coeur türelmetlenül. – Semmit nem tanulsz apádtól, te hülyegyerek! Mit mondtam mit kell nézni egy nőn? Az a termékeny, amelyiknek széles a csípője és nagy a fara! – bökte meg az oldalán ülő férfit és az asztalnál ülők Coeur-el együtt jóízűen felkacagtak. Coeur széles távot mutatott a két tenyere közt és a fiára nézett. Robin nem reagált semmit. Csak az apját nézte komoran.

-          Maria még nincs készen erre, és én ezt nagyon jól tudom.

-          Akkor mi a csudának vetted el máris?

-          Mert szeretem – suttogta halkan Robin.

-          Szerelem! Mi vagy te, bájgúnár költő? –lökte félre a fiát Coeur, de Robin nyakát megragadva Robin fülét a szája elé húzta. – Kezdj neki utódokat nemzeni, mert lesz vele gondod, annyi szent! Na eredj! Aztán fiúunokával ajándékozz meg amint tudsz, különben kiestél a kegyeimből! Végleg! – tolta vissza a társaság felé Coeur a fiát. Robin azonban megértette a célzást. Apja fogcsikorgatva is, de elfogadta a tényt, hogy a fia megnősült. Már ez is haladás.  Az asztalnál ülőkön feszült várakozás érződött. Robin visszaereszkedett a padra Maria és Lionel közé.

-          Szólalj már meg! Mi történt? – kérdezte Lionel türelmetlenül. – mit mondott?

-          Úgy tűnik, kezdi elfogadni a megváltoztathatatlant – felelte zárkózottan Robin.

-          Az nem is olyan rossz – ingatta a fejét Florian s visszafordult a tányérja felé.

Maria és a többiek is csendben követték a példáját. Maria feszengve érezte magán továbbra is apósa szúrós tekintetét. A várnak nyomasztó a hangulata. Komor, hideg, elutasítás. Nem érezte jól magát a nehéz falak közt, melyek vallatással és kétségekkel vannak tele. Hogy tudott Robin itt élni? És felnőni? Mariát kirázta a hideg. Sosem tudna ebben a várban élni, még ha Robin most valamennyire vissza is kapta a reményt, hogy egyszer ennek a várnak az ura legyen. Nem. Képtelenség, hogy ide költözzenek. Az erdei kis faház, a vadászház az hangulatos volt, üressége ellenére is barátságos, és Maria alapvetően jól érezte magát benne. De itt a várban, szüntelen félelem lenne úrrá rajta. De hát hogyan mondja ezt meg Robinnak? Hiszen látszik Robinon, hogy minden vágya egyszer visszatérni ide, sőt ide költözni, itt élni, ennek a várnak a jogos örökösévé válni, birtokolni. Most egyelőre nem akart vitát szítani ezzel a témával, de a valóság akkor is az, hogy erről előbb vagy utóbb, de beszélnie kell Robinnal, ha majd hajlandó lesz a jövőbeli terveket megbeszélni vele. Maria az erdőben jól érezte magát, Robinnal és a saját klánjával, de az idősebb de Noirtól rettegett. Félt, és szíve szerint most is sikítva menekült volna tőle, amilyen messze csak lehet. Ő ismeri Coeur de Noir hideg és számító logikáját, érzéketlenségét, aki szenvtelenül oszt életet és halált. Kegyelmet és büntetést. Jobban félt az apósától, mint bárki mástól a világon.

Robin megérezte Maria feszültségét. Maria úgy ült, mintha karót nyelt volna, óvatos tekintete mindig a lovagterem főfala előtt ülő Coeur de Noir felé tévedt, szemmel tartva apósát. Maria nem tudott felengedni itt, a várban. Bizonyára nem is olyan kellemesek az emlékek, amik ide kötik. Amikor betette ide a lábát, a börtönbe száműzték, túszként kezelték. Még ő maga is. Maria fenntartással viszonyul a várhoz, s ezt a viszolygását kétséges, hogy valaha is levetkőzi. Pedig apja halála után, Maria de Noir e vár úrnője kell hogy legyen! Fel kell nőnie a feladathoz. Szerencsére Coeur de Noir jó egészségnek örvend, egyhamar ez nem lesz kérdés, de előbb-utóbb elő fog kerülni, és Mariának helyt kell állnia. Az ő dolga, hogy felkészítse erre a szerepre idővel. Robin mélyet sóhajtott. Maria még túl fiatal, kemény feladat lesz ebből a lányból asszonyt faragni. De még keményebb feladat lesz úrnővé tenni.

 

Possessori bejegyzés

Galambszürke skót kockás mintázatú zárt nyakú ruhában lépdelt Maria az erdőben, s minden kis elágazásnál, újabb és újabb de Noirok csatlakoztak hozzájuk. Robin karjába kapaszkodva figyelte a fel-felbukkanó sötét fejeket. A de Noirok csak biccentettek egymásnak. Maria idegesen harapta be az ajkát. Már nagyon közel vannak Ezüstharmathoz.  Maria léptei egyre lassultak és nehezültek. Robin ellenben kitartóan lépett, erőteljes, keményen vetett, férfias lépteivel combja újra és újra Mariát szoknyájánál fogva tolta, sodorta előbbre. Valójában Robin lépése tolta Mariát az erdei ösvényen. Megérezte Maria bizonytalanságát, mert karjával erősebben szorította az oldalához Maria vékony kis karját és csípőjével nyomatékosabban tolta a templom felé. Maria idegesen kapkodta tüdejébe a levegőt. A fák szikár mozdulatlansággal figyelték, az alattuk haladó fiatal de Noirokat. Lionel és Charlotte a templomkert szélénél várta őket szintén karonfogva.

-          Hercegnő? Ideje Isten színe elé lépnünk – nézett le rá félszeg mosollyal Robin. Maria felnézett rá, szürke szeme csupa aggodalom és félelem.

-          Én erre nem állok készen – rebegte Maria erőtlenül. – bent lesz a bácsikám is, mindenki – kukucskált be a templomajtón. Bentről orgonaszó hallatszott. Az első sorban bal oldalt a bácsikája ült, Loveday mellett. A jobb oldali sorokban Coeur de Noir és klántagjai után közvetlenül Lucien és Solange. Lucien hátrafordulva kinézett rájuk a templompadból. A szélső padokban a falubeli kézművesek és parasztok, a vidékieknek csak a karzaton jutott hely, az egyszerű kis fatákolmányon.

-          Gyerünk – indult meg Robin elszántan.

-          Jaj Robin! Biztos jó ötlet ez? – motyogta Maria zárt szájjal.

-          Lady de Noir, ideje, hogy a közösségben is megjelenjen, nem gondolja? – húzta fel a szemöldökét magabiztos nyugalommal Robin, és feltartott fejjel belépett Mariával az oldalán a templom főhajójába.  A hátsó sorokban megindultak a pusmogások, ahogy meglátták Robin karján Mariát.  Az orgonahang elnyomta a szavakat, de a betóduló klántagok tömegére Benjamin Merryweather is futólag megfordult a templompad párnázott ülésén. Megfeszült az állkapcsa, ahogy látta unokahúgát Robin karján belibbenni a templomba. Robin odabiccentett nekik, Loveday mosolyogva nézett vissza rájuk. Maria úgy érezte, mintha mindezt egy üvegfalon keresztül látná. Az összehajló fejeket, ahogy összesúgnak a hátuk mögött. Ahogy Coeur de Noir sötét szemekkel végigméri, majd mintha férget látna el is fordítja a fejét. Robin tuszkolta be Lucien mögé a templompadba. Ó hála az égnek! Leülhet. Elbújhat a de Noirok fekete sűrűjében. Még jó, hogy ezt a szürkés-fekete-fehér kockás ruhát választotta. Nem rí ki ruhája színe a de Noirok sötétjéből. ez egy jó választás volt. Minden különösebb fennakadás nélkül vészelték át  a bevonulást. A de Noirok sorra helyet foglaltak, a padsorokat feltöltötték, az orgona hangja elcsendesült. Utolsó akkordjai elhaltak a templomhajó akusztikájában. A fekete táblára már felvésték a zsoltárszámokat. Papírzizegés hallatszott mellette. Robin ütötte fel nyugodt kimért mozdulattal az énekeskönyvét. De hát nem is hoztak magukkal!  Maria lenézett a templompadra maga elé. A döntött, sötét, koptatott padon egy bőrkötéses könyv feküdt előtte. Apró, aranycirádás énekeskönyv. Új volt. Látszott az énekeskönyv sarkain. Maria óvatosan, nedvesedő ujjakkal ért hozzá és felütötte a fedelét.  Egy possessori bejegyzés volt az első oldalon. Maria több könyvben is látott már ilyen tulajdonosi bejegyzést, ami azt jelentette, hogy tudni lehetett az adott könyvnek ki a birtokosa. S döbbenten látta, hogy a belső lapon az asszonyneve díszelgett:

 

Maria de Noir tulajdona –

Feleségemnek,

akinek szerelme az ég ajándéka,

Házasságunkat a Hold vigyázza,

örök szerelemmel :

Robin

-          Istenem! – suttogta maga elé Maria meghatódva, s érezte, hogy szemét elfutja a könny.  Sötét tintával írták a szöveget. Robin a közelebb hajolva, tekintetét az oltáron hagyva suttogta Maria fülébe:

-          Amíg élek, most már ebben a templomban, ebben a padban ezen a helyen ülsz Maria. Ez a te énekeskönyved, mindig itt lesz a padon, számodra. A de Noiroknál mindenkinek a saját énekeskönyve jelöli a templomban elfoglalt helyét. Ezt a kötetet mindig itt tartjuk, a de Noiroknál ez így szokás. Csak egyetlen kivétel lesz. Ha apám meghal, az első sorba kerülünk, az ő helyére – magyarázta halkan Robin. Maria nem talált szavakat, könnyes szemekkel nézett fel Robinra. Robin bevezette a templomba, a maga oldalán, teljesítette a kérését, templomba hozta, a de Noirok közé, a szokásaik felvételével, Maria ismét érezte, tartozik valahová! Egy család tagja lett! Egy hatalmas család tagja! Ahol a templomban a padsorban, jelölik a helyüket, mert annyian vannak, hogy az énekeskönyvbe írt név alapján tudják csak, ki hol ül. Neki most már fix, stabil helye van a templomban. Itt Robin és Lionelék oldalán! S Robin gondolt rá! Robin beszerzett a számára egy énekeskönyvet ide, a templompadba. Maria nem tudta visszatartani a könnyeit. Csendesen peregtek a templompadra, az új bőrkötéses énekeskönyvére és Maria pislogva nézett fel az oltárra. Robin keze saját énekeskönyvéről Maria hideg, remegő kezére talált és erőteljesen megszorította.  Robin tenyerének melege átmelegítette Maria kezét is. Bátorságot öntött belé, támaszt adott, és egyben Robin vigasztalón kifejezte, itt vagyok melletted. Örökre. Maria képtelen volt odafigyelni az istentiszteletre. Csak sírt, a boldogság és a vegyes érzelmek furcsa keverékével. Robin végig fogta a kezét a templompad döntött kis koptatott lapján, miközben Mariát időnként megrázta a zokogás. Megilletődött mosollyal az ajkán hagyta, hogy csorogjanak végig arcán a könnyei és nem érdekelte ki mit gondol róla, mert ez a férfi tényleg szereti őt! Úgy, ahogy soha senki! És egyszerre már semmi más nem számított, csak Robin itt az oldalán, és ha valaha is kételkedett abban, hogy jól döntött, amikor Robinnal elszökött és a házasságot választotta, akkor most megerősítést kapott. Igen. Jól döntött. Robin mellett a helye.

-          Nos Hercegnő? Megható volt az istentisztelet? – vonta fel a szemöldökét Robin, ahogy kifelé araszoltak a templompadból. A de Noirok mind otthagyták énekeskönyveiket a padban. Úgy, ahogy a templomban senki más. Maria szerette volna magával vinni, újra és újra átsimítani az írást, a tulajdonosi bejegyzést a könyv első oldalán. De a de Noiroknál nem ez a szokás. Az énekeskönyve itt fogja várni mindig, ebben a padban, Robin oldalán. Robin megható bejegyzésével.

-          Igen, nagyon is meghatódtam. Szeretlek Robin! – karolt a férjébe Maria  nedves arcát törölgetve a tenyerével.

-          Ez megnyugtató, szükségem lesz erre a mondatra a továbbiakhoz – szorította magához Maria karját Robin.

-          Mire készülsz? – nézett fel rá Maria.

-          Látogatást teszünk a de Noir várba – jelentette ki megingathatatlan elhatározással Robin.

-          Nem, ezt nem tehetjük – torpant meg Maria. Tekintetek kereszttüzében álltak. A templomból senki sem sietett különösképpen. Mindenki jó alaposan meg akarta nézni Robin és Maria kettősét. Loveday lépett hozzájuk.

-          Jó újra látni téged öcsém! – nyomta az arcát Robinéhoz Loveday.

-          Én meg úgy látom, termékenyek vagytok nővérem – felelte Robin komoran. Loveday mosolyogva tette két tenyerét a hasára.

-          Már komolyan így látszik? Még senki sem vette észre – kerekedett el Loveday szeme.

-          Én látom – húzta el a száját Robin. – Mennünk kell – nézett félre Robin.

-          Bácsikám – biccentett Benjamin Merryweather felé Maria.

-          Maria, Robin – vetette foghegyről Benjamin Merryweather és kellemetlenül igazgatta nyakkendője fodrait. – Menjünk hitvesem! – tette tenyerét Loveday hátára Benjamin Merryweather és finoman a fogatjuk felé tuszkolta.

-          Gyertek el hozzánk, ha lesz időtök! – nézett még hátra rájuk Loveday integetve.

-          Ne mondj nekik ilyeneket – hallatszott Benjamin Merryweather sziszegése. Coeur de Noir és csapata már régen lóra pattantak és vágtattak fel a várba.  Lucien és Lionel vezetett Robinéknak két lovat.

-          Követjük őket – kapta el a felé dobott kantárszárakat Robin.

-          Kiket, hova? – pillantott rá Maria gyanakvóan.

-          Fel, a várba – mutatott a dombtető felé Robin.

-          Nem, az kizárt – nevetett fel hitetlenkedve Maria.

-          Komolyan beszélek, az egész klánnal megyek, ha így is hozzánk mer érni apám, úgy legyen nyílt tűzharc. Lóra, Hercegnőm! – tartott bakot Robin Mariának és várakozón a lányra nézett.

-          Nem – rázta a fejét hevesen Maria. – Robin ez őrültség, sőt talán… öngyilkosság.

-          Ne akard, hogy a hónom alá kapjalak és úgy vágtassak veled fel a várig – sürgette Robin.

-          Biztos? – lépett fel Maria óvatosan, de Robin egy határozott lendítéssel már fel is penderítette a ló hátára.

-          Én biztos vagyok magamban. És kettőnkben is, Hercegnő – nyomta a kantárszárat Maria kezébe Robin. – Fiúk, indulhatunk! – kiáltotta el magát Robin és felugrott a lovára, hogy a vár felé vágtasson, Mariával az oldalán.

-          Reméljük mind kellően kiimádkoztuk magunkat és elmondtuk fohászunkat az égiek felé – vigyorgott Robin és a klántagok nevettek a megjegyzésen.

-          Szükség lesz rá Robin? – kiáltotta neki Lionel.

-          Egy ima sohasem árt – rántotta meg a vállát Robin. – Szerencsére az én kis előrelátó feleségem erre is gondolt! – kacsintott át Mariára Robin. Maria kétkedő, bizonytalan tekintettel viszonozta Robin féktelen magabiztosságát. – Ne izgulj Hercegnőm, fegyver van nálam – pöccintette meg a kalapja karimáját Robin.

-          Használnád is? – rémült meg Maria.

-          Csak, ha szükség lesz rá – felelte rá ismételten Robin. Maria kezdte megérteni. Robinnak a fegyverrel kapcsolatosan ez a szavajárása. Ijesztő, de így van.