Igazgyöngyök

A várbeli főétkezés után együtt vonultak a de Noirok az erdő felé. A kíséret egészen a tisztás széléig velük tartott és csak ott szakadtak le a házaspártól. Az avar izgatottan zizzent  Maria lábánál és Maria éles sikoltással kapaszkodott Robin karjába, körmeit belemélyesztve Robin kézfejébe.

-          Áh! Maria! – szólt rá Robin és megpróbálta lefejteni a lány karmait a bőréről.

-          Valami… mozog az avarban – suttogta riadtan Maria.

-           Ez csak Shadow! – guggolt le Robin és a kis kölyökkutya vidáman körbenyalogatta Robin kezét. – Szia te kis csibész! Hát merre kóboroltál, mh? – vakargatta meg a kutya fültövét Robin.

-          Ó – nyögte Maria a barátságos kis állatot figyelve. Már régen látta, azóta kicsit nőtt ugyan, de még mindig játékos kis barna maszat volt az avarban. – Nem vettem észre, beleolvadt az avar színébe.

-          Ő ezért lesz remek vadászkutya – magyarázta Robin. – Nem harap, gyere simogasd meg! – Maria félszeg oldalpillantással leereszkedett az avarba a kutyához, aki izgatottan körbeszimatolta, kezdve a cipőorrától, egészen befelé a szoknyája alá, a lába közé.

-          Nem oda, nem mászunk, rossz kutyus vagy! – húzta el két kézzel az állatot Robin. – Kankutya – magyarázta Robin. – Tetszett neki az illatod. Nekem is tetszik az illatod – mormolta Robin és  Maria füle mögé hajolva csókot hintett Maria nyakszirtjére. Maria megszédülve dőlt Robin vállának, a homlokát Robin bőrkabátján nyugtatva. Shadow körülöttük, ugrándozott, néha csaholt egyet-egyet. Nevetve figyelték a kutyát, Maria vékony ujjait belefúrta az állat bundájába, mire Shadow izgatottan szagolgatta, s megnyalta Maria kezét. – Még mindig tetszel neki, gyere – húzta maga után  Mariát kézen fogva. Egy botot felemelt és előredobta Shadownak. A kutyát nem kellett kéretni, nekiiramodott a vadászház felé és majd bukfencet vetett, ahogy fogai közé vette a botot, s máris ügetett vissza vele Robinhoz,  Robin eldobálta még néhányszor a kutyának a botot, mielőtt belépett a vadászházba.

-          Éhes vagy? – kérdezte Robin.

-          Nem, miért?

-          Keveset ettél apámnál, ha gondolod beszélek Franciossal – nézte Mariát Robin ahogy a kutya elügetett mellette a vadászház belsejébe. Maria suhogó szoknyával követte a kutyát. Az üres vadászház különösen hűvös volt, ahogy sötétedett.

-          Csepereg az eső , fázom egy kicsit – dörzsölte meg a karjait Maria. Bár hosszú ujjú ruha volt rajta, nyakig begombolva, most mégis kirázta a hideg.

-          Befűtök a kandallókba – biccentett Robin, és a fáskamra felé vette lépteit. Mire Maria felért az emeletre Robin már felhordott két kosár fát és épp a hálószobai kandallóban igyekezett tüzet éleszteni. Még aprók voltak a lángok. Robin dobálta rá a nagy farönköket. – Na így tüzelem el az erdőmet – rázta a fejét mosolyogva Robin.

-          Inkább fagyjunk meg? – kérdezte Maria, a ruhája megkötőit lazítgatva.

-          Inkább bújjunk össze az ágyban – kacsintott rá Robin. Maria testén végigsiklott a ruha, s kilépett belőle. Finom alsószoknya és blúz volt rajta. Robin szeme megakadt a lány finom domborulatain. – Hozok bort! – nyelt nagyot Robin. Maria a válla fölött hátranézett, de Robin már kint is volt a szobából.  A tűz ropogása a kandalló felé vonzotta Mariát. Hálóruhát húzott magára és közelebb lépdelt a hajópadlón. A háta mögött reccsent a padló. Bugyborékolt a palackban a bor, ahogy Robin italt töltött.

-          Az én tökéletes, gyönyörű kis feleségemnek – állt Maria mögé Robin és hátulról átkarolva Maria vállát előre nyújtott egy pohár bort.  A másikat a kandallópárkányra helyezte.

-          Köszönöm – kortyolt a borba Maria, s a tűzbe bámult. Robin még mindig nem vette el a kezét a válláról, s valami hűvös ért Maria mellei közé. A vállpántos csipkehálóing felé egy könnycsepp alakú gyöngy libbent, mely egy sor rózsaszín igazgyöngyöt zárt. Kék megkötőjét Robin hátrahúzta és  forró, bizsergető ujjaival újra és újra Maria tarkójához érve Maria nyakába igazgatta az igazgyöngy nyakéket. – Mi ez? – lehelte Maria megérintve a mellkasára simuló hűvös gyöngyöket.

-          Ezek nem Hold gyöngyök. Ezek igazgyöngyök. Neked. Nem kell visszaadnod, sem a Holdnak, sem a tengernek, sem a tulajdonosának.  A tiéd – lehelte Robin Maria hajába, s Maria ernyedten dőlt Robinnak.

-          De… honnan… - Robin rátette az ujját Maria ajkára, s lassan vállánál fogva maga felé fordította a lányt.

-          Csak én kérdezek. tetszik vagy sem? – kérdezte Robin rekedt hangon.

-          Nagyon szép, de… ez nagyon drága is lehet – simogatta zavartan Maria a gyöngyöket a nyakában.

-          Tudod, amióta visszaadtad a Holdhercegnős gyöngyöket… azóta szeretnék egy gyöngyökből fűzött nyakláncot rajtad látni – morogta Robin.

-          Komolyan? – ámult el Maria elsötétedő szürke szemekkel.

-          Ühüm, bizony – duruzsolta Maria pirosló ajkaira Robin. – Azt akarom, hogy ne legyen ma éjszaka semmi más rajtad, csak ez – zihálta Robin reszketve, s ujjaival lesodorta Maria válláról a hálóing pántjait. Maria nem tiltakozott, nem állította meg a kezével az anyagot esésében. Hagyta, hogy Robin birtokló ujjai rátapadjanak lányosan remegő melleire, ujjbegyével felizgassa a mellbimbóit, melyek fájdalmasan megfeszültek, s dörzsölődtek a száraz érintéstől. Robin nem engedte Maria fátyolos tekintetét a sajátjából, fogva tartotta, s a szájához emelve mindkét hüvelykujját megnyalta azokat, majd visszatért Maria melleinek becézéséhez. – Egy igazi Holdhercegnőnek jár egy gyöngyökből fűzött nyaklánc. S te vagy az én Holdhercegnőm! – karolta át Maria derekát Robin. Maria lábai elgyengültek és szinte erőtlenül zuhant a szőrmetakarókra. Robin fölé mászott az ágyon és ajkaival bejárta Maria legrejtettebb testrészeit is. Maria zihálva, reszketve vonaglott alatta

-          Kérlek Robin, gyere, ne várass tovább és ne kínozz – Robin torokhangon nevetett, s duzzadó férfiasságát Maria nedves szirmaihoz dörzsölte.

-          Ezt szeretnéd? – zihálta Robin bensőséges hangon. Várta, hogy Maria kinyissa a szemét és ránézzen. Maria szemhéja végre felpattant és követelődző türelmetlenséggel nézett Robin huncutul nevető sötét szemeibe.

-          Igen, igen, mi lesz már? – kapaszkodott Robin csípőjébe két markával Maria, s körmeit Robin bőrébe vájta.

-          Jól van kis vadmacska! Értettem, tessék élvezd ki, mind a tiéd – mormolta Robin, ahogy mélyen elmerült Maria befogadó forró ölében. Maria sikoltozva kapaszkodott meg Robin vállában, és hagyta, hogy elsodorja a jól ismert vágy, Robin fokozódó szenvedélye, a ritmusuk gyorsulása, a szőrmetakarók egyre nagyobb meleget ontottak alattuk. Robin egymás után rángatta ki maguk alól a forró takarókat, melytől csak izzadtak mindketten, míg végre a hűvös lepedőig értek. Megragadta Maria csípőjét és az öléhez rántotta, s Maria artikulátlan sikoltással jutott a csúcsra, s Robin pihegve húzta ki vesszejét, s élvezett el.

-          Azt mondtad, csak a gyöngyök – nézte Maria a hasán és combjain csordogáló nedvességet.

-          Bocs – grimaszolt Robin s az ingjét előhalászta a ruhahalomból és lágyan áttörölgette vele Maria bőrét. – Jó volt? – kérdezte Robin.

-          Mióta vagy ebben bizonytalan, hogy rá kell kérdezni? – nézett rá Maria meglepve. A gyöngyök a nyakához feszültek, Robin lesimogatta őket.

-          Csak szeretném hallani, jól esne hallani – vigyorgott Robin.

-          Jó volt – mondta Maria futó mosollyal. Robin nevetve húzta magához Maria fenekét és a háta mögé simult. Maria Robin karjaiba fészkelte magát és a kandallótűz lángjait nézve észrevétlenül elszenderedett.

Reggel egyedül ébredt az ágyban, s csak a gyöngysor volt a nyakában. Körbenézett az üres szobában, s megérintette a nyakában a drága ékszert. Tudja, hogy mire kellene elkölteni, még ha csak ékszer formájában is kapta, de az ékszer érték, ha eladja, egy kicsit csinosíthatja a házat ismét. Otthonosabbá teheti. Máris rengeteg terve volt, hogy mi az, amit vásárolhatna belőle. Persze, mindezt Ezüstharmat korlátain belül. De végülis a piacon szétnézhet, bizonyára hoztak néhány portékát messzebbről is. Maria fellelkesülve tolta félre a szőrmetakarót és izgatottan lépett a dézsához. A vödrökben még meleg volt a víz. Nem forró, de meleg. Francios mindig olyan titokban jött-ment észrevétlenül, akár egy kis jótékony szellem. S nagyon diszkréten. Bizonyára Robin küldette fel a forralt vizeket, mikor elindult reggel. Kár, hogy nem ébredt fel Robin távozására. Na de majd este meglepi néhány újdonsággal. Ha kell gyalog is bemegy Ezüstharmatra nem számít. Csodás vasárnapjuk volt és most szeretné valahogy viszonozni ezt Robinnak. Egész hétvégén igyekezett a kedvére tenni. A kívánságait teljesíteni. Tudja, mi lehet Robin legnagyobb kívánsága, hogy ebből a házból igazi otthon legyen. Az ő dolga, hogy ez meg is valósuljon. Maria izgatottan látott a mosakodáshoz, s máris azon gondolkodott, hogyan juthat a leggyorsabban Ezüstharmatra.