Possessori bejegyzés

Galambszürke skót kockás mintázatú zárt nyakú ruhában lépdelt Maria az erdőben, s minden kis elágazásnál, újabb és újabb de Noirok csatlakoztak hozzájuk. Robin karjába kapaszkodva figyelte a fel-felbukkanó sötét fejeket. A de Noirok csak biccentettek egymásnak. Maria idegesen harapta be az ajkát. Már nagyon közel vannak Ezüstharmathoz.  Maria léptei egyre lassultak és nehezültek. Robin ellenben kitartóan lépett, erőteljes, keményen vetett, férfias lépteivel combja újra és újra Mariát szoknyájánál fogva tolta, sodorta előbbre. Valójában Robin lépése tolta Mariát az erdei ösvényen. Megérezte Maria bizonytalanságát, mert karjával erősebben szorította az oldalához Maria vékony kis karját és csípőjével nyomatékosabban tolta a templom felé. Maria idegesen kapkodta tüdejébe a levegőt. A fák szikár mozdulatlansággal figyelték, az alattuk haladó fiatal de Noirokat. Lionel és Charlotte a templomkert szélénél várta őket szintén karonfogva.

-          Hercegnő? Ideje Isten színe elé lépnünk – nézett le rá félszeg mosollyal Robin. Maria felnézett rá, szürke szeme csupa aggodalom és félelem.

-          Én erre nem állok készen – rebegte Maria erőtlenül. – bent lesz a bácsikám is, mindenki – kukucskált be a templomajtón. Bentről orgonaszó hallatszott. Az első sorban bal oldalt a bácsikája ült, Loveday mellett. A jobb oldali sorokban Coeur de Noir és klántagjai után közvetlenül Lucien és Solange. Lucien hátrafordulva kinézett rájuk a templompadból. A szélső padokban a falubeli kézművesek és parasztok, a vidékieknek csak a karzaton jutott hely, az egyszerű kis fatákolmányon.

-          Gyerünk – indult meg Robin elszántan.

-          Jaj Robin! Biztos jó ötlet ez? – motyogta Maria zárt szájjal.

-          Lady de Noir, ideje, hogy a közösségben is megjelenjen, nem gondolja? – húzta fel a szemöldökét magabiztos nyugalommal Robin, és feltartott fejjel belépett Mariával az oldalán a templom főhajójába.  A hátsó sorokban megindultak a pusmogások, ahogy meglátták Robin karján Mariát.  Az orgonahang elnyomta a szavakat, de a betóduló klántagok tömegére Benjamin Merryweather is futólag megfordult a templompad párnázott ülésén. Megfeszült az állkapcsa, ahogy látta unokahúgát Robin karján belibbenni a templomba. Robin odabiccentett nekik, Loveday mosolyogva nézett vissza rájuk. Maria úgy érezte, mintha mindezt egy üvegfalon keresztül látná. Az összehajló fejeket, ahogy összesúgnak a hátuk mögött. Ahogy Coeur de Noir sötét szemekkel végigméri, majd mintha férget látna el is fordítja a fejét. Robin tuszkolta be Lucien mögé a templompadba. Ó hála az égnek! Leülhet. Elbújhat a de Noirok fekete sűrűjében. Még jó, hogy ezt a szürkés-fekete-fehér kockás ruhát választotta. Nem rí ki ruhája színe a de Noirok sötétjéből. ez egy jó választás volt. Minden különösebb fennakadás nélkül vészelték át  a bevonulást. A de Noirok sorra helyet foglaltak, a padsorokat feltöltötték, az orgona hangja elcsendesült. Utolsó akkordjai elhaltak a templomhajó akusztikájában. A fekete táblára már felvésték a zsoltárszámokat. Papírzizegés hallatszott mellette. Robin ütötte fel nyugodt kimért mozdulattal az énekeskönyvét. De hát nem is hoztak magukkal!  Maria lenézett a templompadra maga elé. A döntött, sötét, koptatott padon egy bőrkötéses könyv feküdt előtte. Apró, aranycirádás énekeskönyv. Új volt. Látszott az énekeskönyv sarkain. Maria óvatosan, nedvesedő ujjakkal ért hozzá és felütötte a fedelét.  Egy possessori bejegyzés volt az első oldalon. Maria több könyvben is látott már ilyen tulajdonosi bejegyzést, ami azt jelentette, hogy tudni lehetett az adott könyvnek ki a birtokosa. S döbbenten látta, hogy a belső lapon az asszonyneve díszelgett:

 

Maria de Noir tulajdona –

Feleségemnek,

akinek szerelme az ég ajándéka,

Házasságunkat a Hold vigyázza,

örök szerelemmel :

Robin

-          Istenem! – suttogta maga elé Maria meghatódva, s érezte, hogy szemét elfutja a könny.  Sötét tintával írták a szöveget. Robin a közelebb hajolva, tekintetét az oltáron hagyva suttogta Maria fülébe:

-          Amíg élek, most már ebben a templomban, ebben a padban ezen a helyen ülsz Maria. Ez a te énekeskönyved, mindig itt lesz a padon, számodra. A de Noiroknál mindenkinek a saját énekeskönyve jelöli a templomban elfoglalt helyét. Ezt a kötetet mindig itt tartjuk, a de Noiroknál ez így szokás. Csak egyetlen kivétel lesz. Ha apám meghal, az első sorba kerülünk, az ő helyére – magyarázta halkan Robin. Maria nem talált szavakat, könnyes szemekkel nézett fel Robinra. Robin bevezette a templomba, a maga oldalán, teljesítette a kérését, templomba hozta, a de Noirok közé, a szokásaik felvételével, Maria ismét érezte, tartozik valahová! Egy család tagja lett! Egy hatalmas család tagja! Ahol a templomban a padsorban, jelölik a helyüket, mert annyian vannak, hogy az énekeskönyvbe írt név alapján tudják csak, ki hol ül. Neki most már fix, stabil helye van a templomban. Itt Robin és Lionelék oldalán! S Robin gondolt rá! Robin beszerzett a számára egy énekeskönyvet ide, a templompadba. Maria nem tudta visszatartani a könnyeit. Csendesen peregtek a templompadra, az új bőrkötéses énekeskönyvére és Maria pislogva nézett fel az oltárra. Robin keze saját énekeskönyvéről Maria hideg, remegő kezére talált és erőteljesen megszorította.  Robin tenyerének melege átmelegítette Maria kezét is. Bátorságot öntött belé, támaszt adott, és egyben Robin vigasztalón kifejezte, itt vagyok melletted. Örökre. Maria képtelen volt odafigyelni az istentiszteletre. Csak sírt, a boldogság és a vegyes érzelmek furcsa keverékével. Robin végig fogta a kezét a templompad döntött kis koptatott lapján, miközben Mariát időnként megrázta a zokogás. Megilletődött mosollyal az ajkán hagyta, hogy csorogjanak végig arcán a könnyei és nem érdekelte ki mit gondol róla, mert ez a férfi tényleg szereti őt! Úgy, ahogy soha senki! És egyszerre már semmi más nem számított, csak Robin itt az oldalán, és ha valaha is kételkedett abban, hogy jól döntött, amikor Robinnal elszökött és a házasságot választotta, akkor most megerősítést kapott. Igen. Jól döntött. Robin mellett a helye.

-          Nos Hercegnő? Megható volt az istentisztelet? – vonta fel a szemöldökét Robin, ahogy kifelé araszoltak a templompadból. A de Noirok mind otthagyták énekeskönyveiket a padban. Úgy, ahogy a templomban senki más. Maria szerette volna magával vinni, újra és újra átsimítani az írást, a tulajdonosi bejegyzést a könyv első oldalán. De a de Noiroknál nem ez a szokás. Az énekeskönyve itt fogja várni mindig, ebben a padban, Robin oldalán. Robin megható bejegyzésével.

-          Igen, nagyon is meghatódtam. Szeretlek Robin! – karolt a férjébe Maria  nedves arcát törölgetve a tenyerével.

-          Ez megnyugtató, szükségem lesz erre a mondatra a továbbiakhoz – szorította magához Maria karját Robin.

-          Mire készülsz? – nézett fel rá Maria.

-          Látogatást teszünk a de Noir várba – jelentette ki megingathatatlan elhatározással Robin.

-          Nem, ezt nem tehetjük – torpant meg Maria. Tekintetek kereszttüzében álltak. A templomból senki sem sietett különösképpen. Mindenki jó alaposan meg akarta nézni Robin és Maria kettősét. Loveday lépett hozzájuk.

-          Jó újra látni téged öcsém! – nyomta az arcát Robinéhoz Loveday.

-          Én meg úgy látom, termékenyek vagytok nővérem – felelte Robin komoran. Loveday mosolyogva tette két tenyerét a hasára.

-          Már komolyan így látszik? Még senki sem vette észre – kerekedett el Loveday szeme.

-          Én látom – húzta el a száját Robin. – Mennünk kell – nézett félre Robin.

-          Bácsikám – biccentett Benjamin Merryweather felé Maria.

-          Maria, Robin – vetette foghegyről Benjamin Merryweather és kellemetlenül igazgatta nyakkendője fodrait. – Menjünk hitvesem! – tette tenyerét Loveday hátára Benjamin Merryweather és finoman a fogatjuk felé tuszkolta.

-          Gyertek el hozzánk, ha lesz időtök! – nézett még hátra rájuk Loveday integetve.

-          Ne mondj nekik ilyeneket – hallatszott Benjamin Merryweather sziszegése. Coeur de Noir és csapata már régen lóra pattantak és vágtattak fel a várba.  Lucien és Lionel vezetett Robinéknak két lovat.

-          Követjük őket – kapta el a felé dobott kantárszárakat Robin.

-          Kiket, hova? – pillantott rá Maria gyanakvóan.

-          Fel, a várba – mutatott a dombtető felé Robin.

-          Nem, az kizárt – nevetett fel hitetlenkedve Maria.

-          Komolyan beszélek, az egész klánnal megyek, ha így is hozzánk mer érni apám, úgy legyen nyílt tűzharc. Lóra, Hercegnőm! – tartott bakot Robin Mariának és várakozón a lányra nézett.

-          Nem – rázta a fejét hevesen Maria. – Robin ez őrültség, sőt talán… öngyilkosság.

-          Ne akard, hogy a hónom alá kapjalak és úgy vágtassak veled fel a várig – sürgette Robin.

-          Biztos? – lépett fel Maria óvatosan, de Robin egy határozott lendítéssel már fel is penderítette a ló hátára.

-          Én biztos vagyok magamban. És kettőnkben is, Hercegnő – nyomta a kantárszárat Maria kezébe Robin. – Fiúk, indulhatunk! – kiáltotta el magát Robin és felugrott a lovára, hogy a vár felé vágtasson, Mariával az oldalán.

-          Reméljük mind kellően kiimádkoztuk magunkat és elmondtuk fohászunkat az égiek felé – vigyorgott Robin és a klántagok nevettek a megjegyzésen.

-          Szükség lesz rá Robin? – kiáltotta neki Lionel.

-          Egy ima sohasem árt – rántotta meg a vállát Robin. – Szerencsére az én kis előrelátó feleségem erre is gondolt! – kacsintott át Mariára Robin. Maria kétkedő, bizonytalan tekintettel viszonozta Robin féktelen magabiztosságát. – Ne izgulj Hercegnőm, fegyver van nálam – pöccintette meg a kalapja karimáját Robin.

-          Használnád is? – rémült meg Maria.

-          Csak, ha szükség lesz rá – felelte rá ismételten Robin. Maria kezdte megérteni. Robinnak a fegyverrel kapcsolatosan ez a szavajárása. Ijesztő, de így van.