Megérkezés

 Kim

Elég későn feküdtünk le, de a folyamatos masszázs fürdés miatt, pihentető álomból ébredünk. Nem keltünk korán. Főleg Alex miatt, mert rá több órás vezetés várt. Alex leghosszabb távja eddig a devoni utunk volt. Ezt én pontosan jól tudom. Be kell látnom, Alexnek ismét igaza van, célszerű lenne, nekem is vezetnem, hogy ő pihenhessen addig. Alex nyugodtan vezet. Nem Angliától fél igazán. Bár Londont külső körgyűrűn kerüljük, úgy, hogy folyamatos híváskapcsolatban vagyunk az előttünk haladó Forddal és Ace kétszer is bevárt minket, amikor leszakadtunk.

Axel szokás szerint nyűg a nyakunkon. Felváltva ülök Alex és Axel mellett attól függően, hogy a gyerek ébren van a kocsiban vagy alszik. Végeláthatatlanul kimerítő kisgyerekkel utazni. Axel látványosan unja az utat. Alex meg csak azt várja, hogy elérjük a csatornát, mert akkor legalább lesz két óra pihenője a vezetésben. Alexet még sosem láttam kávézni, de ma már a második kávét issza. Innen tudom, hogy fárad a vezetésben és fél, hogy elalszik.

Ahogy áttesszük a lábunkat a kontinensre Ace lassabb tempóban vezet, könnyű követni, Liv idegenvezetőként érvel minden mellett.

Alkonyatra érünk a kastélyhoz. Alex borzalmasan kimerült. Én igazán érte aggódom, úgyhogy nem is tudok a kastélyra koncentrálni. Körülbelül gyertyafényes körbevezetésünk van. Annyit szűrök le, hogy a kastély inkább elhanyagolt. Valaha fénykora lehetett, de jelenleg sem a parkja sem az épület maga nem fest jól.

Axel elviselhetetlen, nyűgös, nincs a helyén, mindenen sír, az elhanyagolt, indákkal benőtt udvari padon próbálom etetni. Alig láttam valamit a kastélyból, csak nézem az erdő fáinak tetejét innen a naplementében és ringatom a gyereket. Alex járja be a kastélyt az ingatlanossal és Livvel. Már a csillagok is feljönnek az égre, mire kihajtunk a szállásunkra Étretatba. 

Egy New Windsor nevű hotelben foglaltunk szobát. Axelt már karban viszi fel Alex, mert bealudt a kocsiban. A szállodai fürdőszobában a duplamosdónak dőlve próbálok Alex-el beszélgetni.

• Mit gondolsz?

• Szétrobban a fejem, Kim.

• Úgy értem a kastélyról.

• Két értelmes gondolatom nincs ezzel kapcsolatban.

• Mi az egy értelmes?

• Hát: őrüljünk meg együtt - néz rám fáradtan Alex. - Az ingatlan negyven éve üresen áll. Nincs áram, vezetékes víz, fűtés. Tökéletes otthon lesz hármunknak - nem tudom eldönteni, hogy Alex szarkazmusa vagy komolyan gondolja.

• Akkor meneküljünk! Az ellentétes irányba!

• Nem, Kim. Volt egy beszélgetésünk. Még Axel előtt. Emlékszel?

• Sokat beszélgettünk, melyik beszélgetésre gondolsz pontosan?

• Azt mondtam Párizs után, ha elköltöztünk otthonról, akkor minden lehet olyan, mint Devonban. Én SUP-on, te rajzolsz.

• De te azóta sem szálltál SUP-ra…

• …és te nem szívből rajzoltál. Nem az van, amit ígértem, hogy lesz. Mellettem. Ez az én felelősségem. Kim semmi nem lett olyan, mint Devonban. A legborzalmasabb rémálomba kerültünk egymás oldalán. Nem lettünk szabadok, nem csinálhattuk, amit akarunk. Nem gondolkodhattam kábé semmin hónapok óta. De én nem ezt ígértem kettőnknek.

• Szerettem kettőnket Devonban. Csodás volt Alex. De nem lehet minden olyan, mint akkor ott, tiniként. 

• Ez itt talán lehetne újra Devon.

• Úgy értve, hogy a szabad ég alatt aludtunk, se víz, se villany, se fűtés csak a kocsi?

• Akár értsd úgy! - nevet fel Alex. - Kim, amit eddig éltünk, az nem egy másik út volt, csak egy váróterem.

• Tehát szálljunk fel egy Franciaország expresszre? 

• Több munka lesz, mint Axelt felnevelni - sóhajtja Alex. - De valami, amit együtt építünk fel, mi ketten. Távol mindentől.

• Nem ingázhatunk Kendal és Franciaország közt.

• Nem. Azt felejtsd el. Ha átjöttünk, akkor már a kontinensen élünk. A kastély Étretat-hoz tartozik közigazgatásilag. Holnap Livvel átbeszéljük, hogyan indítsuk el az engedélykéréseket, a helyi áramszolgáltatóval is egyeztetni kell, villanyszerelőt kell keresni, aki a vezetékeket, a kapcsolókat az aljzatokat elhelyezi, aztán az egész rendszert ellenőriztetni és hálózatra csatlakoztatni. Ez csak az áram. Ugyanezt végig kell csinálni a víz és a fűtés bevezetésénél is. 

• Drágának tűnik. Különösen, hogy elméletileg mi ketten egy építészeti tervező és kivitelező céghez tartozunk. Beszélnünk kellene velük.

• Apáinkkal? Biztos hogy nem támogatják az ötletet.

• Azért egy próbát megérne.

• Mindenképpen el kell nekik mondanunk, hogy igen, elhagyjuk a szigetet. Akkor megemlítheted nekik az elképzelésedet. Én biztos, hogy nem kérek tőlük már semmit.

• Igaz. Utálnának érte minket - bólogatok belátóan. Figyelem Alexet, ahogy felhajtja a  franciaágyban a takarót és elhelyezkedik az ágy jobb oldalán. Mindig övé a jobb oldal. - Alex! - szólalok meg.

• Igen? - Alex várakozón néz rám.

• Őszintén… - megindulok felé, a szállodai elegáns padlószőnyeg elnyeli a lépteimet. - Mi a véleményed a kastélyról? - ülök mellé az ágyra és félreseprem a hajam, hogy lássam Alex reakcióit.

• Őszintén? Azonkívül, hogy kívülről is látszott, de belülről egyértelműen egy pénznyelő? - Alex áttúrja néhányszor a haját. - Van egy… megérkezés érzésed. Igen, talán ez a legpontosabb kifejezés. Amikor először megláttam, ahogy felbukkant a lombok takarásából az épület, ezt éreztem. Mint amikor csak állsz az óceán közepén és  nézed a hullámok habjait magad mellett. Ilyen érzés Kim. 

• Ez… egy nagyon jó érzés Alex. Én is ezt éreztem. Tényleg… akarod? A kastélyt? Te is?

• Kim - Alex hanyatt dől a párnákra és rám néz. - Belevágtam veled. Mindenbe. Az életbe. A házasságba. A mi óceánunkba. Pontosan tudtam, hogy ez állandó levegőkeresés lesz. Feljönni levegőért. Mert mi vagyunk mi ketten Kim? Ábrándozás? Vágyakozás? Hová igyekszünk? Devonba? Franciaországba? Minden, ami mi ketten vagyunk az, hogy az eddigi tapasztalás elveszíti a jelentőségét. Mert bármi is volt ezelőtt, az nem számít, csak, ami ez után lesz. Teljes megtisztulás Kim. Lelkileg. Te és én. Belevágunk. Lesz, ami lesz. - szinte könnybe lábad a szemem és egyszerűen csak olvadozom tőle. Ennyire bírom ezt a srácot. Egyszerűen fantasztikusak a megfogalmazásai, és az, ahogy engem szeret. Ahogy megérti mindazt amit én sem értek magamban. A lelkem visszhangja. Kimondja, amit érzek, helyettem fogalmazza a gondolataimat is. Hozzábújok az ágyban.

• Szeretlek Alex - suttogom az ajkaira. - Annyira szeretlek!

Közeg a működéshez

 Alex

Még a hétre leszervezett egy ingatlan megtekintést Liv. Hatékony és gyors.  Vagy csak érti és jól végzi a munkáját. Nem merek egyedül levezetni Franciaországig, tehát megkértük Kim unokatestvérét, hogy segítsenek és menjünk konvojban. Szerencsére beleegyeztek, úgyhogy délelőtt tőlük indulunk majd le egészen Doverig. Meghívtak magukhoz, az utazás előtti estét náluk töltjük. Axel ma rendkívül nyugtalan. Kimen érzi az izgatottságot. Nyűgös és sokszor felébred sötétedés után is.

Axelnek mindig van egy ilyen idegesítő érzéke, hogy tudja, mikor kellene kicsit békén és nyugton hagyni minket, és ilyenkor extra figyelmet igényel és teljesen kiakaszt minket. Ma nekem is az idegeimre megy a gyerek, nem csak Kimnek. Kim már harmadjára mászott ki Livék jakuzzijából, mert Axel felsírt és Liv nem tudja megnyugtatni. Az anyja kell neki.

Kim unokatestvérénél a belső udvaron a faborítású teraszon hatszemélyes világítós jakuzzi van. Még itt is rejtett hangfalakból zene szól. Király ez a ház!

• Minél később alszunk el, annál későb fogunk indulni - sóhajtom.

• Ne izgulj, egész nap várnak minket Franciaországban, nem tudunk elkésni, van tolmácsunk, minden rendben lesz - nyugtat Liv.

• A vezetés miatt jobban aggódom.  A kontinensen jobbra tartanak a másik oldalt kell vezetnem… sosem vezettem még nem baloldali közlekedésben, kábé hülyének fognak nézni, mi van ha szembe megyek a forgalommal folyamatosan? - túrok a hajamba.

• Ledudálnak - röhög Ace. - Lazulj! Előtted megyek.

• Ace élt kint Franciaországban. Francia csaja volt évekig - Liv hangja feszültebb, de engem akar nyugtatni.

• Így van, én éltem Párizsban is, az Alpokban is, egy csomó helyet ismerek Franciaországban. Bár én főleg repültem, de volt, hogy kocsival tettem meg az utat. 

• Aham…

• A franciáknál minden szuper.  Különösen a nők - Ace boroskólát iszik, én  már rég letettem a sörös üvegemet.

• Nagyon vicces vagy - jegyzi meg szárazon Liv. - Hozok neked sört! - emelkedik ki a színváltós jakuzziból Liv. Ahogy átlép rajtam rám csorog a lábáról a víz.

• Milyen Franciaországban élni? - kérdezem Acet.

• Hát én főleg szállodákban éltem. Ott… beszélik az angolt. A vidék totál más. Szokj hozzá, hogy az angollal nem sokra fogsz menni. Meg kell tanulnod a nyelvet.

• És a nők? Milyenek? - kérdezek rá.

• Tipikusan pasis kérdés - ér vissza Liv és a kezembe nyomja a sört.

• Szerintem szépek - feleli Ace.

• Nem válthatnánk témát? - kérdezi Liv. Ace figyelmen kívül hagyva a megjegyzést folytatja a kifejtést.

• Mármint, nem olyanok mint nálunk. Visszafogottan sminkelnek, elegánsabbak, ami alatt azt értem, hogy valahogy nem annyira kihívóak mint itt. Klasszikusabb a ruhastílusuk. És mind jól tud főzni. Legalábbis akiket én ismertem.

• Talán Kimre jó hatással lesz akkor ez a francia élet - bólogatok. Lehetne visszafogottabb, klasszikusabb és végre főzhetne. Előnyére változna az tény.

• Hát igen, amit ismerek belőle, úgy tűnik Kimre jelenleg egyik sem igaz - Kim megérkezik és a kerti zuhanynál vizezi magát. Ace akarva-akaratlan, megállapításom sincs melyik, de rajta felejti a szemét. Kim kék vízhullám mintás bikiniben van. Alig néhány pánt a hátán, a nyakán, a csípőjén. Annyira falatnyi a bikini, hogy látszik az ornamentikus tetoválás a hasán. Mintha fekete csipkemotívum lenne a bikinije szélén. Szexi. Ahogy végigcsorog a testén a víz, ahogy a frissen lakkozott körmeivel végigsimít magán.

• Ász a csaj! Eszméletlenül ütős teste van - fogalmazza meg rekedten Ace. Vitathatatlan megállapítás. Pontosan tudom mit lát. Kimnek mindig megvan ez a brutál erotikus kisugárzása. Mindketten Kimet bámuljuk.

• Ace! - szól rá Liv.

• Az - egyszerre szólalunk meg Livvel. Kortyolok nagyot a sörből. 

• Mennyire vagy rá féltékeny? - kérdezi Ace. Liv Ace-re fröcsköli a vizet.

• Nagyon - nevetek. - De egyetlen szavam van erre: szeretem. Abban bízom ez a varázsszó elég. Elég lesz egy életre.  Tudom mit lát mindenki, aki csak ránéz. Igen, te is. Ezt a nőt megdugnám, semmi több, csak szexet akarnak tőle. Kim meg is adta, folyton, mindenkinek. Kim ilyen körülményben tudott a legjobban működni. Ezt kereste. Csak egy kis szexet, újat, valakivel, lehetőleg ismeretlennel, idegennel. Habzsolva gyűjtötte a fizikai emlékeket vadidegen pasiktól. Láttam, szemtanúja voltam. Tudom, hogy ilyen. De ezekben a tranzakciókban szex közben, egy idő után elveszíted a könnyedséget, Kim is megcsömörlött, unta a pasikat, unta a szexet. Érezted már úgy, hogy bátorság kell megtenni valamit? Hát én Kimmel folyamatosan ezt érzem. Ettől féltem, hogy… velem is ez lesz. Hogy megtörténik a tranzakció és  kész… elveszítettem. 

• És nem - bólogat Ace.

• Nem. Hát ez volt a nagy bátorság. Már nem félek. Megtaláltam az egyetlen titkot: szeretem. És bízom benne, hogy ennyi elég lesz.

• Ez a titok?

• Ennyi. Igen.  Nem állíthatom meg. Nem mondhatom neki, hogy tilos!  Miközben tudom, hogy ez az a közeg, amiben jól érzik magát, amiben a legjobban tud működni. Amiben önmaga lehet. Csinálja! Kívánod? Ace, tessék ott van, ha akarod dugd meg! De az… csak egy dugás. Érted? A különbség, hogy  én szeretem is. Te szereted?

• Ütős levezetés. Te egy baromira értelmes srác vagy Alex.

• Kösz - Kim lábujjhegyen hozzánk siet és becsobban hozzánk a medencébe.

• Elaludt! Örökkévalóság volt - vállig belemerül a vízbe.

• Összeillenétek! - morgom, ahogy Kim tetovált csuklója Ace tetovált vállához ér a jakuzzi pereménél.

• Hallod mit mond? - nevet Ace-re Kim. - Összeillenénk! - rákacsint.

• Megváltás, hogy jöttél - forgatja a szemét Liv. - Ezek itt ketten borzalmas dolgokról beszéltek - összegzi Kimnek.

• Tényleg? Rólam? - sandít ránk Kim a szeme sarkából.

• Igen - bólint sötéten Liv. Kim elégedetten dönti hátra a fejét a fejtámlára és magabiztosan támaszkodik meg széttárt karjaival a jakuzzi szélén. Félig lehunyt szemhéja alól minket fürkész.

• Helyes! Az azt jelenti, hogy izgalmas és érdekes téma vagyok! Ne foglalkozz velük Liv! Csak tolják az olcsó pasis dumát. Ezer meg egy ilyet megéltem. Csak szexet akarnak, csak minden nőt meg akarnak dugni a világon! Valójában félősek, bizonytalanok, anyuci kell nekik, mert képtelenek az intimitásra. A kérdés: lehet, tényleg lehet? Ne kérdezz, ne magyarázkodj, csak csináld! Liv a férfiak valójában képtelenek az intimitásra.

• Ti ketten! Elképesztő páros vagytok! - kacag fel Ace, s Kimre és rám mutat a fejét csóválva.

• Mi ketten együtt őrülten jó páros vagyunk! - simítja nedves ujjait a vállamra Kim és ahogy ránézek  huncutul rámkacsint.  A vízben a lábát simítom és Kim hozzám dörzsöli a lábát. A folyamatos masszázsbuborék alatt nem látszik, hogy kinek melyik testrésze hol van, Liv nyugtatgat, hogy Ace-nek nem szokása alkalmi kapcsolatokba bonyolódni, különösen nem rokonokkal, túl sokat iszunk mi négyen, és túl sokáig vagyunk fent ezen az éjszakán.

A potenciális társ

 Kim

Alex becsapja maga mögött az ajtót, ahogy kimegy. Hanyatt dőlök a szőnyegen. A fenébe! Megint veszekedtünk. Pedig nem akartam. Nem akarok vele folyton vitázni. 

Tölteni kellene még egy pohárral. Inni kellene. De… az nem lenne megoldás. Igaza van Alexnek, beszélnünk kell. Döntést kell hoznunk. Amit megfogalmazott… sokáig értelmezem. Logikusnak tűnik. Alexes.  A szabadság a döntés pillanatáig tart. A tervezéstől a döntésig.  Alex hibátlan levezetése. Csak addig leszünk szabadok, amíg nem döntünk. Utána végig kell vinnünk. Utána azzal már munka van.

Devon után viseltük a következményeket, a szüleink haragját. Axel után egy életre viseljük és hordjuk a terheket. Fel kell nevelni a fiunkat. A költözés is egy életre szól majd. Bármit is döntünk az már feladat lesz. Nem szabadság, hanem a döntéssel járó munka.

A szabadság abban áll, hogy döntésképesek vagyunk. Dönthetünk. Hogy maradunk. Vagy megyünk.

Utána kellene mennem. Felnyalábolom magam a földről és a két poharat, meg az üveget magammal viszem. Egy könnyű  kötött takarót dobok magamra. Alex a tóparton ül. A tavat nézi a csendes éjszakában. Ahogy nézem az alakját pontosan tudom, hogy a rengeteg pasi, srác és férfi közül… miért Alex lett a férjem. Miért döntöttem úgy, hogy őt akarom. Alexet egészen. A gyerekkel, a házassággal együtt. 

Mert a tengernyi pasas közül, akikkel összeakadtam viharos éveim alatt, Alex, a csendes, visszahúzódó, nyugodt Alex rendelkezett a felelősségvállalás képességével. Amitől iszonyatosan férfi volt. Az én szememben az volt. 

Alex minden balhénkat elvitte. Mindig. Felettem állt. Alexnek mindig helye volt az életemben. Intelligens srác.  Elhivatott volt az építészet iránt, kitartó volt mindenben. Amikor a terhesség témában is kész volt felelősséget vállalni, tudtam, hogy ő az igazi. Ő. Alex a kiváló jellemvonásaival a nekem rendelt férfi az életben. Hát ezért tartottam őt a potenciális társnak az életben. Mert Alex ennyire tökös tudott lenni. Ennyire férfi tudott lenni. Mint most is.

Alex volt a stabilitásom. Mindig. Bíztam benne. Devon pedig a végső válasz volt. Szenvedély. Működött. Ott a tengerparton az az elemi erejű szenvedély… meggyőzött arról, hogy mi ketten igenis passzolunk egymáshoz.

Leülök mellé a fűbe. Alex szótlanul veszi át a poharat, amit neki tartok. Hallgatjuk az éjszaka hangjait és borozunk egymás mellett. Sokáig csak csendben iszogatunk. Alex-el ezek a néma pillanatok éppen olyan tökéletesek, mint amikor egymás mellett rajzoltunk szó nélkül a szobámban. Sőt igazán ezek a pillanatok voltak azok, amikre azt mondtam, kell nekem Alex, hiányoznának nélküle ezek a háborítatlan, nyugodt elmélyülések

• Igazad van Alex - töröm meg a csendet.

• Bocs, a kifakadásomért - húzza meg a poharából a bort Alex.

• Jogos volt - túrok a hajamba és a felhúzott térdemen egyensúlyozom a talpas poharat.

• Hársfa - mondja Alex.

• Hümm? Ez mi? - kérdezem.

• A kastély neve. Lefordítottam. Hársfa-kastély a neve - magyarázza. Fürkészve nézem Alex profilját. Rákeresett, utánaolvasott. Vette a fáradtságot és foglalkozott a dologgal. A tetterős Alex.

• Szép név - emelem a számhoz a borospoharat.

• Illene hozzánk - néz rám oldalt Alex. - Élet a Hársfa-kastélyban.

• Romantikusan hangzik - jegyzem meg szárazon.

• Jah, és nézd  - Alex  feléleszti, és felém fordítja a telefonját. Eróziós kapu a tengerben, sziklacsoport.

• Ez … nem Devon, de nagyon hasonlít - veszem ki a telefont a kezéből.

• Étretat sziklái. Valóban… majdnem Devon. Ugyanaz az eróziós kapu, kicsit élesebb, tű sziklának is nevezik. Másfél mérföldre van a kastélytól.

• Tényleg?

• Igen. Étretat a legközelebbi település, alig ezer fő lakja. A kastély maga egy kis erdő közepén van. Két mérföld távolság a tenger is. Mint nálatok, a fenyveseknél.

• Mit akarsz mondani ezzel Alex?

• Nos úgy tűnik, ez a hely… egyszerre Devon és egyszerre a fenyvesek. Ugyanúgy egy erdő közepén laknál, mint a szülői házban. És közel a tenger, a devoni kapuzattal, amit ott festettél, amíg vártad, hogy végezzek a SUP-on, ami annyira tetszett, hogy mégiscsak ezt a partszakaszt választottad.

• Vagyis?

• Azt hiszem értem, miért vonzott első pillanattól téged ez a hely Kim. Ösztönösen. Mert… itt ötvözhetnéd azt, amit annyira szerettél otthon a szülői házban és Devonban.

• Őrültség lenne egy ultramodern házat feladni, egy lerobbant 18. századi kastélyért cserébe - iszogatom a boromat.

• Az, őrültség… - bólogat Alex, nagyot kortyol a poharából, majd felém fordul. - De éppen ezért te, imádnád! - Alex újra tölt magának, s felszívja magát levegővel. - Szóval, megvesszük! - koccintja a poharát az enyémhez.

• Nem! - rázom a fejem. - Alex, most már nem vagy elég józan egy ilyen döntéshez - vetem ellen, ahogy nézem az éjszakai fényben borozó Alexet.

• Rendben, ha holnap reggel józanon is jó ötletnek találom, akkor felhívod Livet, hogy döntöttünk és mehetünk kastélyt nézni - biccent rá Alex.

• Oké, de… ez… tényleg… őrültség… te magad vagy őrült - ingatom a fejem.

• Áh, nem Kim. Kettőnk közül csak te vagy az őrült, én csak őrülten szerelmes - vigyorog rám. Annyira helyes, annyira imádom, és az enyém. Rányomom a számat a szájára.

• Kiszámoltam tíz óra vezetés és másfél óra komp Kendaltól a kastély - Alex pedáns körültekintése. Mindenre gondol. Mindent megtervez.  Lehengerően Alexes hozzáállás. -  Előre figyelmeztetlek én tutira nem sűrűn fogom ezt a távot megtenni.

• Nem számít Alex.

• Ha a világ végére költözünk neked is tudnod kell vezetni.

• Nem téma Alex.

• Jó, nagyjából felsoroltam mindent, amit mondani akartam - bólint zárásként Alex. 

• Klassz! -  Rámosolygok és az utolsó cseppet is kitöltöm a borosüvegből. - Elfogyott a bor…

• … és esik az eső - tartja előre a tenyerét Alex. - Annyira tipikus! - rázza a fejét és tovább kortyolja a bort. Fel sem állunk. Meg sem rezzenünk. Hadd essen! Itt a tóvidéken ez a megszokott. Halk esőcseppek nesze közben megírom az üzenetet Livnek:  “A Hársfa-kastélyt néznénk meg!”

• Franciaországban is ennyit esik az eső? - fordítom szembe az arcom az éggel. Egészen pici cseppek, elszórtan.

• Ennyit biztosan nem, mint itt a tóvidéken - nézi maga előtt a tavat Alex.

• Akkor legalább az időjárás kedvezőbb lesz - kiittunk ketten egy üveg bort, gyorsan. Talán én kicsit többet, mint Alex. A tóparti beszélgetéseink a legjobbak. Alex-el mindig jó vízparton ülni és borozni. Vízpart, Alex, bor.  Talán csak ennyi kell a boldogságomhoz.

A döntés szabadsága

 Alex

Manchesterben minden a helyére került. Talán csak ennyi kellene mindig. Egy nap, amikor Kim és én tényleg csak egymással tudunk lenni. El bírnám viselni, hogy minden hetünk ilyen legyen. Hogy Axel egy kicsit leszakadjon rólunk. Úgy váltunk el Kim unokatestvérétől, hogy adjon nekünk három nap gondolkodási időt. 

Kivettem ezt a hetet, szabadságon vagyok. Egy ilyen döntést nem lehet két piros lámpa közt meghozni, miközben ételhordókat cipelek egyik helyről a másikra. Nem egyedül akarom meghozni a döntésemet. Tehát Kim gondolatait is a helyes irányba kell tereljem. 

Csak annyit írtam rá, hogy altatás után várom. Ez talán elég motiváló lesz Kimnek, mert szexre fog gondolni. Két talpas poharat és egy üveg bort készítek ki a konyhapultra. Tudatos választás volt. 

Egy Champagne-i blanc de noirs, tiszta vörös szőlőből készült bor. Az esküvőnk utáni napon vettük, Párizsban. Eredetileg a házassági évfordulónkon akartam felbontani, csak aznap Kim már kiütötte magát.

• Helo! - leheli a fülembe Kim és hátulról átölel. Mezítláb jött, ezért nem hallottam. Olyan mint egy macska.  Frissen fésülten suhog a haja. Készült, és én most el fogom rontani a kedvét.

• Beszélnünk kell Kim!

• Ó ne! - nyafogja és a pólóm alá nyúl, lejjebb tolja a nadrágom.

• Fel fog melegedni a bor - fogom le vékony hűvös ujjait, s felé fordulok.

• Leszarom a bort - leguggol. Bakker! Nem sokat hezitál én meg kellően kiéhezetten reagálok rá, nem én, csak a testem.  Igaza volt apámnak, két külön testrészem van,  a farkam ritkán akarja azt, amit én fejben szeretnék.   Kim a szájával kényeztet, tutira sok mindenkivel próbálta, mert pornókban sem csinálják jobban.  A konyhapultba kapaszkodom. 

• A francba Kim! - a hajába túrok és  Kim odaadóan készül, hogy  elvigyen a csúcsig. Én állítom le és csak a bugyiját rántom le róla, fekete csipkebugyi volt rajta. - Te bugyit is cseréltél? - zihálom és felületet keresek, aminek neki dönthetem, belé csapódok és Kim sikolyai betöltik a konyhánkat és a nappalit is.  Kényelmesebb pozíció felé araszolva rogyok le Kimmel a nappali szőnyegére. Kim vörös haja a szürke szőnyegünkön olyan, mint a tűz lángjai. Túl gyors az egész.  Kim artikulálatlan hangokkal élvez el és én is sietve rántom ki magam belőle. Ráfolyik a magvam az ornamentikus tetoválására a hasán. Kim szétkenegeti és nevet.

• Mindig kell egy kis hidratálás!

• Annyira Te vagy - nevetek rá,  és mellé fekszem a szőnyegre. Lihegek, kifulladtam, kimelegedtem és pillanatnyilag azt is elfelejtettem, hogy mit akarok. A hajamba túrok és csak nézem a spotberakásos álmennyezetünket. Le sem öltöztünk. Kimen egy feliratos sötét póló van, Henry Wadsworth Longfellow versrészlettel “ Art is long and Time is fleeting…” az élet zsoltárából.  Ez annyira Kim. Életművész. Kim igazán tudta mindig is élvezni az életet. Ehhez értett a legjobban. Gondtalanul csak élni a világba. Mások gondolkodnak helyette. Ő ennél lazább, spontánabb. Kimesebb. Kimben ezt lehetett legjobban szeretni, ezt a furcsa őrült tempóját, gondolatvilágát. Kim életfilozófiáját.  Csak élj, csak csináld és minden másra tegyél magasról. Kimnél nem volt rossz vonal, nem stresszelt rá egy persepktívára sem semmire. Kim így festett. Imádtam a Kim féle művészetet. Ezért hiányzik baromira, hogy Kim fessen, alkosson. Imádtam, ha Kim festett. Nem is. Kimet imádtam, ha festett.

• Mi vagyok?

• Hát Kim! Annyira Kim vagy - hintek csókot az ajkára. - Nem ezt terveztem!

• Ez tutira legalább olyan jó volt, mint a terved. Sőt jobb volt, ebben biztos vagyok - gömbölyödik hozzám elégedetten.

• A költözésről, beszélnünk kellene - nézek rá oldalt. Kim hasra fordul, most kábé minden nedvet beletöröl Longfellow versébe.

• Nekem az a kastély kell! - jelenti ki magabiztosan Kim.

• Kim! - a hajamba túrok és  idegesen fellököm magam a szőnyegről.

• Most mi van? Francia, kastély, számtalan lehetőség van egy kastélyban… - szól utánam Kim,  Kibontom a bort és töltök mindkettőnknek, leteszem a poharakat a padlóra magunk elé. Magammal hoztam a telefonomat és kattintgatok a linkekre, amiket Liv küldött át.

• Kim, ez a kastély eleve… drága. Nem csak az épületet vesszük meg, hanem a hozzá tartozó birtokot is.

• Termelhetnénk saját bort - emeli meg a poharát Kim és úgy iszik, mintha vizet inna.

• Normandia nem igazán a bortermeléséről híres.

• Hanem miről? A partraszállásról? - fintorog Kim.

• Inkább.

• Helyi bort akkor is termelhetünk. Franciaország olyan mint Alaszka, leásol és aranyat találsz. Ültetsz egy szőlőtövet és bor terem - legyint lustán Kim. Annyira ilyen. Folyton. Kimes. Komolytalan. Szétszórt, csapodár. Nagyot sóhajtok.

• Felelőtlenség!

• Szerintem meg izgalmas! Valami, amit mi ketten közösen csinálhatunk. Olyan mint Axel. Te és én szépen felépítjük együtt. Nem beköltözünk egy kész ingatlanba, amit apád előtervezett, kiásták a gödröt, extramodern kütyüket szereltek bele, minden beszél hozzád, irányítja az életed, tele vagyunk intelligens programozott dolgokkal. Alex… még a szappantartónkat sem mi választottuk. Ez abszurd! Az egész ház egy steril dizájner munka. Belsőépítészetileg, lakberendezőileg megtervezve. Minden tökéletes igen. Minden hibátlan. Minden “álomotthon”. De Alex ebben a házban egyetlen négyzetcentiméter sem a miénk. Csak egy címlapra fotózott gránitfos. Jobban ismerik szerkezetileg és belső világában a magazinlapozók mint mi. De a kastély…  Annak az épületnek történelme van. Múltja. Mindent mi varázsolhatnánk újjá, úgy, ahogy mi akarjuk! Még talán kincseket is találnánk, milyen izgalmas lenne! Tölts még! - tolja elém a poharát Kim. Gyorsan iszik. Le fog részegedni, mielőtt értelmes döntést hoznánk.  Nem tetszik. De töltök neki.

• Olyan vagy mint egy gyerek - morgom neki. Kim az ajkáról nyalogatja a bort, kortyol és kortyol.

• Miért? Mert spontán vagyok? Mert tudok lelkesedni dolgokért? Látszólag értelmetlen dolgokért?  Mert vannak tiszta válaszaim? Nem gondolok mögé semmit. Kérdés, válasz. Nekem tetszik az a kastély Alex. Vonz. Nem tudom miért. Szerelem első látásra. Mint te meg én! - mutat kettőnkre Kim.

• Ez nem ésszerű Kim! Rengeteg pénzt el fogunk veszíteni a vásárlással, félek, hogy be fogunk csődölni, belebukunk az egészbe és totál elvágtuk magunkat itthonról.

• Folyton félsz Alex! Mindentől!

• Igen, félek, mert az én felelősségem Kim! Minden az én felelősségem! Axel is az én felelősségem! Valahol az Kim! Te is tudod! Én mondtam, hogy miért ne? Én bólintottam rá! Én mondtam, hogy házasodjunk meg! És történetesen mi ketten sem voltunk szerelem első látásra, csak hogy tisztázzuk. Neked a fél megyén át kellett menned, hogy egyáltalán lefeküdj velem!

• Én legalább eleget tapasztaltam a világból, hogy tudjam mi tetszik és mi nem - Kim újra tölt magának.

• Kim! Most tényleg komolyan próbálj még egy kicsit józan maradni! Hadd mondjam ezt el. Nagyon sokat gondolkodtam.

• Ez nálad folyton a hiba, hogy túlgondolod a dolgokat.

• Figyelsz rám? Devon egy döntés volt. 

• Aha.

• Axel is egy döntés volt.

• ühüm.

• Ha egy francia kastélyba költözünk az is egy döntés.

• Igen, na és?

• Na akkor most gondold ezt végig. 

• Mit?

• Devon egyenlő a szabadság? Axel egyenlő a szabadság? A francia kastély egyenlő a szabadság?

• Mit akarsz ebből kihozni Alex?

• Azt… hogy nem. Devon következménye a terhességed volt. Axel vállalása a házasságunk és a jelen életünk, ha Franciaországba költözünk, akkor mindent elvágtunk utálni fog minket az egész család és magunkra maradunk egy omladozó kastélyban. Kurvára nem lesz az szabadság Kim! - fakadok ki.

• Kurvára kezdesz felhúzni Alex - löki fel magát Kim.

• Az igazsággal, amit az arcodba vágok?

• Nem! Hanem azzal, hogy te folyton a saját komfortodat nézed. Folyton azon vagy hogy maradjunk.

• Totál nem volt a komfortzónámban veled füvezni és gyereket csinálni, ahogy az sem, hogy érettségi előtt megházasodjak és egy gyereket neveljek semmi pénz nélkül baszki! 

• Faszom ki van veled Alex! - támad nekem Kim. - Mert nekem olyan könnyű igaz? Szétcsesztem a testem, az életem, a jövőm! Totál nem kúrhatok félre, mert megházasodtam - emeli meg a kezét és a karikagyűrűjét mutatja felém.

• Menj! Csináld! Ki tart vissza? Semmit nem csinálsz! Egész nap az önsajnálatodban fetrengsz! Ez lesz Franciaországban is? Kim főzni sem tudsz, ott meg kábé a világ végén leszünk a semmi közepén. Nem egy leszaladok egy kis tejért téma!  Kim képtelen vagy kezelni a hétköznapokat!  Minden az én terhem lesz! Minden! Amit el akartam mondani Kim az, hogy a szabadság a döntés! És nem több! Szabadon dönthettünk! Devonról, Axelről, költözésről! Minden más már következmény, aminek a terheit viselnünk kell. Csak a döntés pillanatában leszünk szabadok! Ezen jó, ha elgondolkodsz!