Megérkezés

 Kim

Elég későn feküdtünk le, de a folyamatos masszázs fürdés miatt, pihentető álomból ébredünk. Nem keltünk korán. Főleg Alex miatt, mert rá több órás vezetés várt. Alex leghosszabb távja eddig a devoni utunk volt. Ezt én pontosan jól tudom. Be kell látnom, Alexnek ismét igaza van, célszerű lenne, nekem is vezetnem, hogy ő pihenhessen addig. Alex nyugodtan vezet. Nem Angliától fél igazán. Bár Londont külső körgyűrűn kerüljük, úgy, hogy folyamatos híváskapcsolatban vagyunk az előttünk haladó Forddal és Ace kétszer is bevárt minket, amikor leszakadtunk.

Axel szokás szerint nyűg a nyakunkon. Felváltva ülök Alex és Axel mellett attól függően, hogy a gyerek ébren van a kocsiban vagy alszik. Végeláthatatlanul kimerítő kisgyerekkel utazni. Axel látványosan unja az utat. Alex meg csak azt várja, hogy elérjük a csatornát, mert akkor legalább lesz két óra pihenője a vezetésben. Alexet még sosem láttam kávézni, de ma már a második kávét issza. Innen tudom, hogy fárad a vezetésben és fél, hogy elalszik.

Ahogy áttesszük a lábunkat a kontinensre Ace lassabb tempóban vezet, könnyű követni, Liv idegenvezetőként érvel minden mellett.

Alkonyatra érünk a kastélyhoz. Alex borzalmasan kimerült. Én igazán érte aggódom, úgyhogy nem is tudok a kastélyra koncentrálni. Körülbelül gyertyafényes körbevezetésünk van. Annyit szűrök le, hogy a kastély inkább elhanyagolt. Valaha fénykora lehetett, de jelenleg sem a parkja sem az épület maga nem fest jól.

Axel elviselhetetlen, nyűgös, nincs a helyén, mindenen sír, az elhanyagolt, indákkal benőtt udvari padon próbálom etetni. Alig láttam valamit a kastélyból, csak nézem az erdő fáinak tetejét innen a naplementében és ringatom a gyereket. Alex járja be a kastélyt az ingatlanossal és Livvel. Már a csillagok is feljönnek az égre, mire kihajtunk a szállásunkra Étretatba. 

Egy New Windsor nevű hotelben foglaltunk szobát. Axelt már karban viszi fel Alex, mert bealudt a kocsiban. A szállodai fürdőszobában a duplamosdónak dőlve próbálok Alex-el beszélgetni.

• Mit gondolsz?

• Szétrobban a fejem, Kim.

• Úgy értem a kastélyról.

• Két értelmes gondolatom nincs ezzel kapcsolatban.

• Mi az egy értelmes?

• Hát: őrüljünk meg együtt - néz rám fáradtan Alex. - Az ingatlan negyven éve üresen áll. Nincs áram, vezetékes víz, fűtés. Tökéletes otthon lesz hármunknak - nem tudom eldönteni, hogy Alex szarkazmusa vagy komolyan gondolja.

• Akkor meneküljünk! Az ellentétes irányba!

• Nem, Kim. Volt egy beszélgetésünk. Még Axel előtt. Emlékszel?

• Sokat beszélgettünk, melyik beszélgetésre gondolsz pontosan?

• Azt mondtam Párizs után, ha elköltöztünk otthonról, akkor minden lehet olyan, mint Devonban. Én SUP-on, te rajzolsz.

• De te azóta sem szálltál SUP-ra…

• …és te nem szívből rajzoltál. Nem az van, amit ígértem, hogy lesz. Mellettem. Ez az én felelősségem. Kim semmi nem lett olyan, mint Devonban. A legborzalmasabb rémálomba kerültünk egymás oldalán. Nem lettünk szabadok, nem csinálhattuk, amit akarunk. Nem gondolkodhattam kábé semmin hónapok óta. De én nem ezt ígértem kettőnknek.

• Szerettem kettőnket Devonban. Csodás volt Alex. De nem lehet minden olyan, mint akkor ott, tiniként. 

• Ez itt talán lehetne újra Devon.

• Úgy értve, hogy a szabad ég alatt aludtunk, se víz, se villany, se fűtés csak a kocsi?

• Akár értsd úgy! - nevet fel Alex. - Kim, amit eddig éltünk, az nem egy másik út volt, csak egy váróterem.

• Tehát szálljunk fel egy Franciaország expresszre? 

• Több munka lesz, mint Axelt felnevelni - sóhajtja Alex. - De valami, amit együtt építünk fel, mi ketten. Távol mindentől.

• Nem ingázhatunk Kendal és Franciaország közt.

• Nem. Azt felejtsd el. Ha átjöttünk, akkor már a kontinensen élünk. A kastély Étretat-hoz tartozik közigazgatásilag. Holnap Livvel átbeszéljük, hogyan indítsuk el az engedélykéréseket, a helyi áramszolgáltatóval is egyeztetni kell, villanyszerelőt kell keresni, aki a vezetékeket, a kapcsolókat az aljzatokat elhelyezi, aztán az egész rendszert ellenőriztetni és hálózatra csatlakoztatni. Ez csak az áram. Ugyanezt végig kell csinálni a víz és a fűtés bevezetésénél is. 

• Drágának tűnik. Különösen, hogy elméletileg mi ketten egy építészeti tervező és kivitelező céghez tartozunk. Beszélnünk kellene velük.

• Apáinkkal? Biztos hogy nem támogatják az ötletet.

• Azért egy próbát megérne.

• Mindenképpen el kell nekik mondanunk, hogy igen, elhagyjuk a szigetet. Akkor megemlítheted nekik az elképzelésedet. Én biztos, hogy nem kérek tőlük már semmit.

• Igaz. Utálnának érte minket - bólogatok belátóan. Figyelem Alexet, ahogy felhajtja a  franciaágyban a takarót és elhelyezkedik az ágy jobb oldalán. Mindig övé a jobb oldal. - Alex! - szólalok meg.

• Igen? - Alex várakozón néz rám.

• Őszintén… - megindulok felé, a szállodai elegáns padlószőnyeg elnyeli a lépteimet. - Mi a véleményed a kastélyról? - ülök mellé az ágyra és félreseprem a hajam, hogy lássam Alex reakcióit.

• Őszintén? Azonkívül, hogy kívülről is látszott, de belülről egyértelműen egy pénznyelő? - Alex áttúrja néhányszor a haját. - Van egy… megérkezés érzésed. Igen, talán ez a legpontosabb kifejezés. Amikor először megláttam, ahogy felbukkant a lombok takarásából az épület, ezt éreztem. Mint amikor csak állsz az óceán közepén és  nézed a hullámok habjait magad mellett. Ilyen érzés Kim. 

• Ez… egy nagyon jó érzés Alex. Én is ezt éreztem. Tényleg… akarod? A kastélyt? Te is?

• Kim - Alex hanyatt dől a párnákra és rám néz. - Belevágtam veled. Mindenbe. Az életbe. A házasságba. A mi óceánunkba. Pontosan tudtam, hogy ez állandó levegőkeresés lesz. Feljönni levegőért. Mert mi vagyunk mi ketten Kim? Ábrándozás? Vágyakozás? Hová igyekszünk? Devonba? Franciaországba? Minden, ami mi ketten vagyunk az, hogy az eddigi tapasztalás elveszíti a jelentőségét. Mert bármi is volt ezelőtt, az nem számít, csak, ami ez után lesz. Teljes megtisztulás Kim. Lelkileg. Te és én. Belevágunk. Lesz, ami lesz. - szinte könnybe lábad a szemem és egyszerűen csak olvadozom tőle. Ennyire bírom ezt a srácot. Egyszerűen fantasztikusak a megfogalmazásai, és az, ahogy engem szeret. Ahogy megérti mindazt amit én sem értek magamban. A lelkem visszhangja. Kimondja, amit érzek, helyettem fogalmazza a gondolataimat is. Hozzábújok az ágyban.

• Szeretlek Alex - suttogom az ajkaira. - Annyira szeretlek!