A döntés szabadsága

 Alex

Manchesterben minden a helyére került. Talán csak ennyi kellene mindig. Egy nap, amikor Kim és én tényleg csak egymással tudunk lenni. El bírnám viselni, hogy minden hetünk ilyen legyen. Hogy Axel egy kicsit leszakadjon rólunk. Úgy váltunk el Kim unokatestvérétől, hogy adjon nekünk három nap gondolkodási időt. 

Kivettem ezt a hetet, szabadságon vagyok. Egy ilyen döntést nem lehet két piros lámpa közt meghozni, miközben ételhordókat cipelek egyik helyről a másikra. Nem egyedül akarom meghozni a döntésemet. Tehát Kim gondolatait is a helyes irányba kell tereljem. 

Csak annyit írtam rá, hogy altatás után várom. Ez talán elég motiváló lesz Kimnek, mert szexre fog gondolni. Két talpas poharat és egy üveg bort készítek ki a konyhapultra. Tudatos választás volt. 

Egy Champagne-i blanc de noirs, tiszta vörös szőlőből készült bor. Az esküvőnk utáni napon vettük, Párizsban. Eredetileg a házassági évfordulónkon akartam felbontani, csak aznap Kim már kiütötte magát.

• Helo! - leheli a fülembe Kim és hátulról átölel. Mezítláb jött, ezért nem hallottam. Olyan mint egy macska.  Frissen fésülten suhog a haja. Készült, és én most el fogom rontani a kedvét.

• Beszélnünk kell Kim!

• Ó ne! - nyafogja és a pólóm alá nyúl, lejjebb tolja a nadrágom.

• Fel fog melegedni a bor - fogom le vékony hűvös ujjait, s felé fordulok.

• Leszarom a bort - leguggol. Bakker! Nem sokat hezitál én meg kellően kiéhezetten reagálok rá, nem én, csak a testem.  Igaza volt apámnak, két külön testrészem van,  a farkam ritkán akarja azt, amit én fejben szeretnék.   Kim a szájával kényeztet, tutira sok mindenkivel próbálta, mert pornókban sem csinálják jobban.  A konyhapultba kapaszkodom. 

• A francba Kim! - a hajába túrok és  Kim odaadóan készül, hogy  elvigyen a csúcsig. Én állítom le és csak a bugyiját rántom le róla, fekete csipkebugyi volt rajta. - Te bugyit is cseréltél? - zihálom és felületet keresek, aminek neki dönthetem, belé csapódok és Kim sikolyai betöltik a konyhánkat és a nappalit is.  Kényelmesebb pozíció felé araszolva rogyok le Kimmel a nappali szőnyegére. Kim vörös haja a szürke szőnyegünkön olyan, mint a tűz lángjai. Túl gyors az egész.  Kim artikulálatlan hangokkal élvez el és én is sietve rántom ki magam belőle. Ráfolyik a magvam az ornamentikus tetoválására a hasán. Kim szétkenegeti és nevet.

• Mindig kell egy kis hidratálás!

• Annyira Te vagy - nevetek rá,  és mellé fekszem a szőnyegre. Lihegek, kifulladtam, kimelegedtem és pillanatnyilag azt is elfelejtettem, hogy mit akarok. A hajamba túrok és csak nézem a spotberakásos álmennyezetünket. Le sem öltöztünk. Kimen egy feliratos sötét póló van, Henry Wadsworth Longfellow versrészlettel “ Art is long and Time is fleeting…” az élet zsoltárából.  Ez annyira Kim. Életművész. Kim igazán tudta mindig is élvezni az életet. Ehhez értett a legjobban. Gondtalanul csak élni a világba. Mások gondolkodnak helyette. Ő ennél lazább, spontánabb. Kimesebb. Kimben ezt lehetett legjobban szeretni, ezt a furcsa őrült tempóját, gondolatvilágát. Kim életfilozófiáját.  Csak élj, csak csináld és minden másra tegyél magasról. Kimnél nem volt rossz vonal, nem stresszelt rá egy persepktívára sem semmire. Kim így festett. Imádtam a Kim féle művészetet. Ezért hiányzik baromira, hogy Kim fessen, alkosson. Imádtam, ha Kim festett. Nem is. Kimet imádtam, ha festett.

• Mi vagyok?

• Hát Kim! Annyira Kim vagy - hintek csókot az ajkára. - Nem ezt terveztem!

• Ez tutira legalább olyan jó volt, mint a terved. Sőt jobb volt, ebben biztos vagyok - gömbölyödik hozzám elégedetten.

• A költözésről, beszélnünk kellene - nézek rá oldalt. Kim hasra fordul, most kábé minden nedvet beletöröl Longfellow versébe.

• Nekem az a kastély kell! - jelenti ki magabiztosan Kim.

• Kim! - a hajamba túrok és  idegesen fellököm magam a szőnyegről.

• Most mi van? Francia, kastély, számtalan lehetőség van egy kastélyban… - szól utánam Kim,  Kibontom a bort és töltök mindkettőnknek, leteszem a poharakat a padlóra magunk elé. Magammal hoztam a telefonomat és kattintgatok a linkekre, amiket Liv küldött át.

• Kim, ez a kastély eleve… drága. Nem csak az épületet vesszük meg, hanem a hozzá tartozó birtokot is.

• Termelhetnénk saját bort - emeli meg a poharát Kim és úgy iszik, mintha vizet inna.

• Normandia nem igazán a bortermeléséről híres.

• Hanem miről? A partraszállásról? - fintorog Kim.

• Inkább.

• Helyi bort akkor is termelhetünk. Franciaország olyan mint Alaszka, leásol és aranyat találsz. Ültetsz egy szőlőtövet és bor terem - legyint lustán Kim. Annyira ilyen. Folyton. Kimes. Komolytalan. Szétszórt, csapodár. Nagyot sóhajtok.

• Felelőtlenség!

• Szerintem meg izgalmas! Valami, amit mi ketten közösen csinálhatunk. Olyan mint Axel. Te és én szépen felépítjük együtt. Nem beköltözünk egy kész ingatlanba, amit apád előtervezett, kiásták a gödröt, extramodern kütyüket szereltek bele, minden beszél hozzád, irányítja az életed, tele vagyunk intelligens programozott dolgokkal. Alex… még a szappantartónkat sem mi választottuk. Ez abszurd! Az egész ház egy steril dizájner munka. Belsőépítészetileg, lakberendezőileg megtervezve. Minden tökéletes igen. Minden hibátlan. Minden “álomotthon”. De Alex ebben a házban egyetlen négyzetcentiméter sem a miénk. Csak egy címlapra fotózott gránitfos. Jobban ismerik szerkezetileg és belső világában a magazinlapozók mint mi. De a kastély…  Annak az épületnek történelme van. Múltja. Mindent mi varázsolhatnánk újjá, úgy, ahogy mi akarjuk! Még talán kincseket is találnánk, milyen izgalmas lenne! Tölts még! - tolja elém a poharát Kim. Gyorsan iszik. Le fog részegedni, mielőtt értelmes döntést hoznánk.  Nem tetszik. De töltök neki.

• Olyan vagy mint egy gyerek - morgom neki. Kim az ajkáról nyalogatja a bort, kortyol és kortyol.

• Miért? Mert spontán vagyok? Mert tudok lelkesedni dolgokért? Látszólag értelmetlen dolgokért?  Mert vannak tiszta válaszaim? Nem gondolok mögé semmit. Kérdés, válasz. Nekem tetszik az a kastély Alex. Vonz. Nem tudom miért. Szerelem első látásra. Mint te meg én! - mutat kettőnkre Kim.

• Ez nem ésszerű Kim! Rengeteg pénzt el fogunk veszíteni a vásárlással, félek, hogy be fogunk csődölni, belebukunk az egészbe és totál elvágtuk magunkat itthonról.

• Folyton félsz Alex! Mindentől!

• Igen, félek, mert az én felelősségem Kim! Minden az én felelősségem! Axel is az én felelősségem! Valahol az Kim! Te is tudod! Én mondtam, hogy miért ne? Én bólintottam rá! Én mondtam, hogy házasodjunk meg! És történetesen mi ketten sem voltunk szerelem első látásra, csak hogy tisztázzuk. Neked a fél megyén át kellett menned, hogy egyáltalán lefeküdj velem!

• Én legalább eleget tapasztaltam a világból, hogy tudjam mi tetszik és mi nem - Kim újra tölt magának.

• Kim! Most tényleg komolyan próbálj még egy kicsit józan maradni! Hadd mondjam ezt el. Nagyon sokat gondolkodtam.

• Ez nálad folyton a hiba, hogy túlgondolod a dolgokat.

• Figyelsz rám? Devon egy döntés volt. 

• Aha.

• Axel is egy döntés volt.

• ühüm.

• Ha egy francia kastélyba költözünk az is egy döntés.

• Igen, na és?

• Na akkor most gondold ezt végig. 

• Mit?

• Devon egyenlő a szabadság? Axel egyenlő a szabadság? A francia kastély egyenlő a szabadság?

• Mit akarsz ebből kihozni Alex?

• Azt… hogy nem. Devon következménye a terhességed volt. Axel vállalása a házasságunk és a jelen életünk, ha Franciaországba költözünk, akkor mindent elvágtunk utálni fog minket az egész család és magunkra maradunk egy omladozó kastélyban. Kurvára nem lesz az szabadság Kim! - fakadok ki.

• Kurvára kezdesz felhúzni Alex - löki fel magát Kim.

• Az igazsággal, amit az arcodba vágok?

• Nem! Hanem azzal, hogy te folyton a saját komfortodat nézed. Folyton azon vagy hogy maradjunk.

• Totál nem volt a komfortzónámban veled füvezni és gyereket csinálni, ahogy az sem, hogy érettségi előtt megházasodjak és egy gyereket neveljek semmi pénz nélkül baszki! 

• Faszom ki van veled Alex! - támad nekem Kim. - Mert nekem olyan könnyű igaz? Szétcsesztem a testem, az életem, a jövőm! Totál nem kúrhatok félre, mert megházasodtam - emeli meg a kezét és a karikagyűrűjét mutatja felém.

• Menj! Csináld! Ki tart vissza? Semmit nem csinálsz! Egész nap az önsajnálatodban fetrengsz! Ez lesz Franciaországban is? Kim főzni sem tudsz, ott meg kábé a világ végén leszünk a semmi közepén. Nem egy leszaladok egy kis tejért téma!  Kim képtelen vagy kezelni a hétköznapokat!  Minden az én terhem lesz! Minden! Amit el akartam mondani Kim az, hogy a szabadság a döntés! És nem több! Szabadon dönthettünk! Devonról, Axelről, költözésről! Minden más már következmény, aminek a terheit viselnünk kell. Csak a döntés pillanatában leszünk szabadok! Ezen jó, ha elgondolkodsz!