Kim
Alex becsapja maga mögött az ajtót, ahogy kimegy. Hanyatt dőlök a szőnyegen. A fenébe! Megint veszekedtünk. Pedig nem akartam. Nem akarok vele folyton vitázni.
Tölteni kellene még egy pohárral. Inni kellene. De… az nem lenne megoldás. Igaza van Alexnek, beszélnünk kell. Döntést kell hoznunk. Amit megfogalmazott… sokáig értelmezem. Logikusnak tűnik. Alexes. A szabadság a döntés pillanatáig tart. A tervezéstől a döntésig. Alex hibátlan levezetése. Csak addig leszünk szabadok, amíg nem döntünk. Utána végig kell vinnünk. Utána azzal már munka van.
Devon után viseltük a következményeket, a szüleink haragját. Axel után egy életre viseljük és hordjuk a terheket. Fel kell nevelni a fiunkat. A költözés is egy életre szól majd. Bármit is döntünk az már feladat lesz. Nem szabadság, hanem a döntéssel járó munka.
A szabadság abban áll, hogy döntésképesek vagyunk. Dönthetünk. Hogy maradunk. Vagy megyünk.
Utána kellene mennem. Felnyalábolom magam a földről és a két poharat, meg az üveget magammal viszem. Egy könnyű kötött takarót dobok magamra. Alex a tóparton ül. A tavat nézi a csendes éjszakában. Ahogy nézem az alakját pontosan tudom, hogy a rengeteg pasi, srác és férfi közül… miért Alex lett a férjem. Miért döntöttem úgy, hogy őt akarom. Alexet egészen. A gyerekkel, a házassággal együtt.
Mert a tengernyi pasas közül, akikkel összeakadtam viharos éveim alatt, Alex, a csendes, visszahúzódó, nyugodt Alex rendelkezett a felelősségvállalás képességével. Amitől iszonyatosan férfi volt. Az én szememben az volt.
Alex minden balhénkat elvitte. Mindig. Felettem állt. Alexnek mindig helye volt az életemben. Intelligens srác. Elhivatott volt az építészet iránt, kitartó volt mindenben. Amikor a terhesség témában is kész volt felelősséget vállalni, tudtam, hogy ő az igazi. Ő. Alex a kiváló jellemvonásaival a nekem rendelt férfi az életben. Hát ezért tartottam őt a potenciális társnak az életben. Mert Alex ennyire tökös tudott lenni. Ennyire férfi tudott lenni. Mint most is.
Alex volt a stabilitásom. Mindig. Bíztam benne. Devon pedig a végső válasz volt. Szenvedély. Működött. Ott a tengerparton az az elemi erejű szenvedély… meggyőzött arról, hogy mi ketten igenis passzolunk egymáshoz.
Leülök mellé a fűbe. Alex szótlanul veszi át a poharat, amit neki tartok. Hallgatjuk az éjszaka hangjait és borozunk egymás mellett. Sokáig csak csendben iszogatunk. Alex-el ezek a néma pillanatok éppen olyan tökéletesek, mint amikor egymás mellett rajzoltunk szó nélkül a szobámban. Sőt igazán ezek a pillanatok voltak azok, amikre azt mondtam, kell nekem Alex, hiányoznának nélküle ezek a háborítatlan, nyugodt elmélyülések
Igazad van Alex - töröm meg a csendet.
Bocs, a kifakadásomért - húzza meg a poharából a bort Alex.
Jogos volt - túrok a hajamba és a felhúzott térdemen egyensúlyozom a talpas poharat.
Hársfa - mondja Alex.
Hümm? Ez mi? - kérdezem.
A kastély neve. Lefordítottam. Hársfa-kastély a neve - magyarázza. Fürkészve nézem Alex profilját. Rákeresett, utánaolvasott. Vette a fáradtságot és foglalkozott a dologgal. A tetterős Alex.
Szép név - emelem a számhoz a borospoharat.
Illene hozzánk - néz rám oldalt Alex. - Élet a Hársfa-kastélyban.
Romantikusan hangzik - jegyzem meg szárazon.
Jah, és nézd - Alex feléleszti, és felém fordítja a telefonját. Eróziós kapu a tengerben, sziklacsoport.
Ez … nem Devon, de nagyon hasonlít - veszem ki a telefont a kezéből.
Étretat sziklái. Valóban… majdnem Devon. Ugyanaz az eróziós kapu, kicsit élesebb, tű sziklának is nevezik. Másfél mérföldre van a kastélytól.
Tényleg?
Igen. Étretat a legközelebbi település, alig ezer fő lakja. A kastély maga egy kis erdő közepén van. Két mérföld távolság a tenger is. Mint nálatok, a fenyveseknél.
Mit akarsz mondani ezzel Alex?
Nos úgy tűnik, ez a hely… egyszerre Devon és egyszerre a fenyvesek. Ugyanúgy egy erdő közepén laknál, mint a szülői házban. És közel a tenger, a devoni kapuzattal, amit ott festettél, amíg vártad, hogy végezzek a SUP-on, ami annyira tetszett, hogy mégiscsak ezt a partszakaszt választottad.
Vagyis?
Azt hiszem értem, miért vonzott első pillanattól téged ez a hely Kim. Ösztönösen. Mert… itt ötvözhetnéd azt, amit annyira szerettél otthon a szülői házban és Devonban.
Őrültség lenne egy ultramodern házat feladni, egy lerobbant 18. századi kastélyért cserébe - iszogatom a boromat.
Az, őrültség… - bólogat Alex, nagyot kortyol a poharából, majd felém fordul. - De éppen ezért te, imádnád! - Alex újra tölt magának, s felszívja magát levegővel. - Szóval, megvesszük! - koccintja a poharát az enyémhez.
Nem! - rázom a fejem. - Alex, most már nem vagy elég józan egy ilyen döntéshez - vetem ellen, ahogy nézem az éjszakai fényben borozó Alexet.
Rendben, ha holnap reggel józanon is jó ötletnek találom, akkor felhívod Livet, hogy döntöttünk és mehetünk kastélyt nézni - biccent rá Alex.
Oké, de… ez… tényleg… őrültség… te magad vagy őrült - ingatom a fejem.
Áh, nem Kim. Kettőnk közül csak te vagy az őrült, én csak őrülten szerelmes - vigyorog rám. Annyira helyes, annyira imádom, és az enyém. Rányomom a számat a szájára.
Kiszámoltam tíz óra vezetés és másfél óra komp Kendaltól a kastély - Alex pedáns körültekintése. Mindenre gondol. Mindent megtervez. Lehengerően Alexes hozzáállás. - Előre figyelmeztetlek én tutira nem sűrűn fogom ezt a távot megtenni.
Nem számít Alex.
Ha a világ végére költözünk neked is tudnod kell vezetni.
Nem téma Alex.
Jó, nagyjából felsoroltam mindent, amit mondani akartam - bólint zárásként Alex.
Klassz! - Rámosolygok és az utolsó cseppet is kitöltöm a borosüvegből. - Elfogyott a bor…
… és esik az eső - tartja előre a tenyerét Alex. - Annyira tipikus! - rázza a fejét és tovább kortyolja a bort. Fel sem állunk. Meg sem rezzenünk. Hadd essen! Itt a tóvidéken ez a megszokott. Halk esőcseppek nesze közben megírom az üzenetet Livnek: “A Hársfa-kastélyt néznénk meg!”
Franciaországban is ennyit esik az eső? - fordítom szembe az arcom az éggel. Egészen pici cseppek, elszórtan.
Ennyit biztosan nem, mint itt a tóvidéken - nézi maga előtt a tavat Alex.
Akkor legalább az időjárás kedvezőbb lesz - kiittunk ketten egy üveg bort, gyorsan. Talán én kicsit többet, mint Alex. A tóparti beszélgetéseink a legjobbak. Alex-el mindig jó vízparton ülni és borozni. Vízpart, Alex, bor. Talán csak ennyi kell a boldogságomhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése