Nincs rá recept

 Alex

Liam kifakadása teljesen mellbe vág. Csak állok és nem tudok visszavágni. Nem tudok visszavágni, mert tudom, hogy igaza van. Tudom, hogy Liam az őszinte, kendőzetlen valóságot vágja az arcomba. Ezért voltunk mi ketten jók, mi ketten ég és föld. Liam két lábbal áll a földön. Ebből pénz van, megcsináljuk. Ő kéznél van, megfektetem. Liam végletekig egyszerű és józan. Sosem kergetett álmokat. Mint én. Aki nívódíjas épületekig álmodtam magam az építészetben. Aki reménytelen szerelmes voltam folyton. Ha nőkről van szó, tényleg nem tudok normálisan gondolkodni. Igaza van Liamnek.  És ezzel leültet.

Padlót fogtam.

Lezökkenek az íróasztalom mellé. Mert most már biztos vagyok benne, hogy igen, baj van. Még nem tudom felmérni, hogy mekkora. Vagy milyen jelentősége van. Bármire. Az életemre. A házasságomra. Bármire. De az, hogy ennyire ködben voltam, jelzi, hogy nagyon komoly baj van. Még önmagam előtt se láttam tisztán, hogy teljesen elvesztettem a racionalitást.  Ez rám nem jellemző. Ezt nem tudom értelmezni. Ez valóban a Vanessás időkre emlékeztet.

 Az első perctől tudhattam volna. Amikor megláttam azt a tweed gyapjú ceruzaszoknyát. Ahogy araszolgat a fiam felé. Ahogy először a tigrisszemekbe néztem. Én… nem vagyok normális.

Tetszik nekem. S valaki másé. Tipikusan a Vanessa-Liam felállás. Tipikusan az, amit szeretek, ismerek, rutinom van benne. Gondterhelten dörzsölgetem a homlokom. Mi ez? Mi lesz? Mi legyen?

Kopogtatnak az ajtón. Vanessa hozza be a forralt vizet és a kávét. Liam sötéten néz rám. Elfordulok. Vanessa leteszi elém a tálcát és kimegy. Csendben dobom bele a filtert a vízbe. Liam a kávéját kavargatja. Lehunyom a szemem. Nyugalom és élvezd a teádat. Tudjuk a problémát. Amit ismerünk az lehet orvosolni. Igen.

• Most besértődtél - jegyzi meg.

• Nem. Jogos. Ez kellett. Múló szeszély. Elmúlik - mondom nyugodtan. Nézem, ahogy a teafilter megfesti a vizet. Mint Charissa lányainak a folyékony vízfestéke. Homokszín. - Most, hogy diagnosztizáltunk. Most már rendben lesz minden. 

• Van rá gyógymód? - fintorog Liam.

• Így van.

• A szerelemre nincs recept Alex.

• Ugyan, ez… nem szerelem. Az én koromban?

• Számít?

• Nem tudom. Elmúlik. Vanessába is szerelmes voltam és nézd? Nem az én feleségem. Szóval nyugalom - a szemetesbe dobom  a filteremet és gondolkodom. - Mondok neked két építészjelöltet - nézek fel Liamra.

• Igen?

• Alex Goodwin és Kim de Noir.

• Mi? - förmed rám Liam.

• Három év és itt lesznek velünk a cégben - felelem nyugodtan.

• Alex nekünk most kell két ember nem három év múlva - fújtat Liam. Rosszkedvűen nézi a gyógyszeres dobozait. - Gyógyszereket kell szednem és visszavonulnom. Nyugdíjasnak érzem magam tőle! Bakker! - Liam bosszankodva méregeti a whiskys üvegét. - Vajon ihatok alkoholt? - idegesen bontogatja a gyógyszeres dobozokat és a receptleírásokat nézi.

• Azt mondtuk nem veszünk fel idegeneket a céghez. Terheljem le Stefit?

• Dehogy! Kell az a két külsős.

• Jó, adj egy kis időt - sóhajtok és belekortyolok a teámba. - Szeretnék egy kicsit lenyugodni. Tisztán látni. Lehet megnézem ki hogy szerepel most az Építs a fényre tervpályázaton.

• Ez már egy jó irány Alex, támogatom.

• Vanessa maradt még abból a bonbonból? - kiáltom ki. Vanessa léptei hallatszanak az előtérben és benyit.

• Az utolsó. A tiéd lehet - nevet és elém tartja a bonbonosdobozt.

• Kösz - vigyorgok rá és a számba tolom. Vanessa kidobja a dobozt. - Kértek még valamit?

• Nem, kösz - morog Liam.

• Akkor bemegyünk a városba. Csajos nap - kacsint Vanessa és behúzza az ajtót maga után.

Elcsendesedik az iroda. Liam bevette a gyógyszerét. Mintha nyugtató is lenne benne. Teljesen lenyugodott. Kattintgat a gépénél. A billentyűzet felett lebeg a kezem. S végül megteszem. Begépelem a keresőbe Charissa Dupin nevét. A leütés után az első, amit feldob a kereső az az iskolai link. A munkatársak fül. Tényleg ott van a vezetőségi tagok közt. Hivatalos kép. Kosztümben. Kedves mosollyal az ajkain. Ezen a képen enyhén ki van sminkelve. Erről döbbenek csak rá, hogy Charissa Dupin nem is festi magát. S mégis szépnek találom. Stefi után ezt nehezen tudom értelmezni magamnak is. A harsány tudatosan jól megválasztott sminkjeivel Stefi nagyon ütős megjelenés.

Charissa Dupin neve alatt ott van egy vezetékes munkahelyi telefonszám is és a munkahelyi email címe is.

• Mit csinálsz? - kérdez rá Liam. Mint akit rajtakaptak, kikattintom az oldalt.

• Én? Pfh….semmi értelmeset.

• Nem vall rád.

• Ja, tudom - bólogatok.

• Mire gondolsz?

• Én?.... Izé…. te?

• Arra, hogy ki kellene húzni a dugót. 

• Oké, te húzd ki, én meg megpróbálom csurig tölteni az én kapacitásomat. Aztán majd lesz valahogy - felelem.

Liam

Az ablak alatt élnék beszélgetések, nevetés. Kim becsapja maga után az ajtót. Fekete harisnya és fenék alatti rövid fari van rajta. Nincs ehhez hideg? Egy őszi estén? Mielőtt feliszkol az emeletre és eltűnik a szemem elől utána kiáltok.

• Kim! - lehet mindig ilyen ingerült a hangom? Ki kellen engedni. Tényleg. Túl sok stressz gyűlt össze. Aggódom Kimért. A hozzáállása csak ront a helyzeteken.

• Szia! - hideg a hangja.

• Szia, gyere ülj le, ide az asztalomhoz.

• Ó apa! Nem lehetne ezt máskor? - csupa vonakodás és elutasítás.

• Gyere már ne kéresd folyton magad.

• Nem szoktam mindig kéretni magam - vigyorog. 

• Azt mindjárt gondoltam, hogy a fiúknál nem kéreted magad. Ki volt ez?

• Nem tudom, talán valami David? - rántja meg a vállát.  Érzem, hogy megy fel a vérnyomásom.

• Azt hiszem Kim a rosszulléteim döntő okozója te vagy és nem a munka. Komolyodj már meg!

• Apa én komoly vagyok - ül le végre a székemre. - Mi ez? - nézi pedig tudja hogy mi. A tervező program. Ismeri. Dac. Utálja.

• A tervezőprogram. 

• Most nem akarok tervezni apa - teszi keresztbe a karját.

• Ne dacolj! Kapsz egy százast, ha megcsinálod, most itt, ebben az órában! - Kim szemében látom, hogy felcsillan az a huncut fény. Tetszik neki az ötlet. Csak tervezni nem akar. Elutasít. Döntően engem. És az én cégem.

• Oké! - hátrarázza a haját és vékony ujjait lágyan az egérre helyezi. Az ablakhoz állok, de időnként figyelem amit és ahogy csinálja. - Várj, látni akarom, hogy tényleg - néz fel rám a monitorról Kim. Kiveszem a zsebemből a pénzt és a csiptetőbe helyezem az üzenettartóba. Kim nyugtázza egy széles vigyorral és folytatja. Vajon mire kell neki ez a pénz? Tudom, hogy okos. De egy nőnél az okosság veszélyes. Különösen a Kim-féléknél. Az ő birtokukban az okosság fegyver. A férfiak ellen. Fogalmam sincs hány perc után Kim kiböki.

• Kész vagyok! - visszalépek mögé és megnézem a rajzot.  Nem egy nehéz feladvány volt, de Kim megcsinálta. Ha akarja meg tudja csinálni. De sosem azon volt a hangsúly, hogy tudja-e. Hanem, hogy akarja-e.

• A tiéd - veszem ki a pénzt a csiptetőből. - Állj! - húzom el a kezem, mielőtt Kim kikapja a kezemből a pénzt és elviharzik. - Mi lenne, ha hétvégén nekem dolgoznál? Fizetnék érte!

• Mi? A hétvégéimet is szét akarod cseszni?! Miért szállsz rám folyton? Mi bajod van velem? Szombatonként előkészítőre járok, vasárnap meg neked rajzolgassak!

• Miért vagy ennyire elutasító? Az én cégem. Fizetnék neked! Ennyire gyűlölsz?

• Megkapom a pénzt vagy sem? - teszi keresztbe a karját Kim.

• Csak válaszolj, miért nem akarsz nekem segíteni? Miért nem akarsz a cégnél dolgozni egy kicsit is?

• Élvezd, a helyzeted! Hogy tőled függök! A pénzt meg dugd fel magadnak! - suhogó hajjal kiviharzik.

• Kim! Kim! - esélytelen beszélni vele. Heves, impulzív, szélsőséges.  Vajon lenyugszik valaha is?

Vanessa dugja be a fejét az ajtón. Rosszkedvűen ülök vissza Kim után a székemre. Nagyon dögös parfümöt használ. Nem csodálom, hogy megtalálja minden hülyegyerek.  Alex ötlete volt. Kíváncsi voltam, hogy működik-e. Működne. Alex is Kim is az alapokat meg tudnák csinálni. De a probéma nem itt van, hogy nem tudják. Zavartan húzom le a karikagyűrűmet és  a laptop mellé teszem. Gépelésnél már folyton zavar. Érthetetlen miért? Lehet már minden zavar.

• Veszekedtetek. Megint - mondja Vanessa. Ténymegállapítás, nem kérdés.

• Folyton összekapunk. Sajnálom. Lehet, hogy egy fasz vagyok vele. Nem tudom - túrok a hajamba és a monitoromat nézem.

• Liam, ez így nem lesz jó, állandó feszültségben vagytok. Folyton. Kim és Te. Miért?

• Nem tudom. Gondolom a pályaválasztás. Ez egy komoly döntés. Nehéz nem beleszólni. Vagy csak utalni. Tudná, az építészetet, csak nem akarja. Miattam. Gyűlöl. Miért gyűlöl?

• Hagyd levegőhöz jutni, ne erőltess semmit és visszajön.

• Vanessa, látod te milyen alakokkal jön össze? Ez nem normális.

• Most fiatal!

• Ki fog égni! Nem akarom.

• Az ő élete Liam!

• És ne mutassak neki irányt? Erkölcsöket?! Jól fizető pályát? A cégem! Vanessa. Jöhetne, kurva sok a munka! Dolgozhatna, már most is!

• Mindig én voltam a megengedő és te a hideg szülő.

• Valakinek fel kellett venni ezt a szerepet is.  Szeretem. A gyerekem. De nem akarom, hogy elcsessze az egész életét, mert itt a pályaválasztás évében végigbaromkodja az egészet. Aggódom azért, hogy meggondolatlan lesz. És éveket el fog cseszni. Holott lehetne egy tiszta, egyenes és jó pályája.

• Liam!

• Dolgozhatna. Segíthetne nekem. Jó lenne. Mert én is érzem, hogy évtizedeket húztam így le. Insomniával Vanessa.

• Tudom!

• Kialvatlan vagyok évek óta. És nem tudok elaludni. Én is érzem, hogy ezt nem lehet így bírni. De itt az irodában, nem tudok nem dolgozni.

• Lehet jobb lenne, ha távol maradnál az irodától - mondja Vanessa. - Legalább addig, amíg minden helyreáll. 

• Alex-el megpróbáljuk a héten átütemezni az építkezéseket, a tervezést. Talán nyerünk két- három hónapot. Majd jövőre  újra nekiindulhat minden a régi menetben. Csak ez is annyi munka. Stefit nem lehet terhelni. Ha túl sok munkát kap romlik a teljesítménye. Tehát ő annyit csinál mint eddig. Alexet meg hova terheljem már. Ki fog esni ő is, ha túltolom.

• Liam, mit hajtotok? A pénzt? Sikert?

• Jó kérdés - rázom a fejem. - Olyan ez, mint egy mókuskerék, nem lehet kiszállni. Ez a hivatás átka. Ez nem munka. Amit leteszek délután négykor. Olyan, amit most este tízkor is csinálhatok. Itthon vagyok, az irodámban. Tényleg igaz Vanessa. Lehet végig ez volt a baj. Az elejétől ez az insomnia oka. Hogy a lakásom lett az irodám.

• Helyes. Beállítok neked egy jelzést pontosan délre. Addig dolgozhatsz. Bárhol is vagy. A jelzés után tilos a munka. Oké?

• Oké!

• Szeretem az okékat - nevet rám Vanessa.

• Én is. Különösen a te okéidat - mosolygok rá.

• Oké! - kacsint rám. - Na gyere, zárd be ezt az irodaajtót. Lehet keresek hozzá kulcsot is - tessékel ki Vanessa. - Figyelnem kell rád, mert úgy látom nem tudsz leállni.

A karikagyűrűm az irodában maradt.

Eszmélet

 Alex

Az irodában Vanessa megkapta tőlem a bonbont. Vanessa lehet túlságosan is megörült neki. Ettől valóban úgy éreztem magam, mint még a házasságom előtt. Kis meglepetések Vanessának, aminek ő nagyon örül, Liam meg nagyon nem. Mikor eljöttünk még nem tüntette el az összes bonbont, bár nagyon jó irányban haladt vele. Napok óta halasztottuk ezt a vásárlást Stefivel. Folyton időpontot egyeztetve. Néha olyan, mintha Stefi is a titkárnőm lenne komolyan. Időpontot kell egyeztetnünk egy szimpla bevásárláshoz. Főleg azért, mert annyira le vagyok kötve. Betáblázva. Nem nagyon vannak lyukas óráim vagy szabadidőm. Ha nem az egyetemen vagyok, akkor az irodában. Vagy éppen tervezek. Vagy éppen Alex fejét tágítom. Stefi  féloldalra fonta a haját, de olyan mintha csak be lenne fésülve hullámosan. Nagyon szép. Nem azért, mert az én feleségem, de komolyan, jobban néz ki a harmincas évei végén, mint huszonévesen. Az index halk kattogását hallgatjuk mindketten a gondolatainkba mélyedve.

• Mire gondolsz? - kérdezi Stefi.

• Hogy mit is beszéltünk meg mit kap Alex? - ráncolom a homlokom.

• Az új SUP-deszkán kívül?

• Igen. Le kellene cserélni a gépét, hogy jobban bírja a tervezőprogramot - kanyarodok be, mikor végre zöldre vált a lámpa Manchesterben.

• Nem tudom. Szerintem ebben a szekálást érezné. Ne rontsuk el  a születésnapját! - simogatja a szőke tincseit Stefi.

• Akkor nem tudom, fizessek neki valami tanfolyamot?

• Alex, ne terheld jó? - néz rám Stefi.

• Nőt fizessek neki? - kérdezek rá keményen.

• Most ezt miért mondod? - ráncolja a homlokát Stefi.

• Nem tudom. Fura a srác.  Soha nincs csajokkal. Mindig csak az a Reeve vagy ki! Ugye nem meleg? Totál langyinak érzem néha!

• Szerintem semmi baj nincs Alex nemi identitásával - háborodik fel Stefi.

• Jó, de nem normális, hogy nem csajozik.

• Te sem voltál valami nagy szívtipró! - jegyzi meg nevetve Stefi.

• Én? A szexi mészáros? Szerinted?

• Sosem voltál tudatában, hogy kábé bárkit megkaphattál volna - nevet Stefi.

• Mert csak téged akartalak - nyomok csókot a vörös ajkaira.

• Én nem pont így emlékszem a részletekre - tolja feljebb a szemüvegét Stefi.

• Oké, kiállhatatlan volt a természetem.

• Plusz odáig voltál Vanessa fenekéért. Ne mond, hogy nem így van! Tudom, vettél neki bonbont! Nekem nem vettél, de neki igen!

• Vanessának rendkívül édes popója van. De Liammal ellentétben sosem csak a feneke miatt érdekelt. Én egy nőben sem tudok pusztán jó segget látni. Nem így működök.

• Te csak azt nézed kit hogy tudsz megszivatni. Engem egészen jól sikerült. Igen, ismerlek - nevet Stefi ahogy kiszállunk a kocsiból. Csippan a pezsgőszín jaguár, ahogy magára hagyjuk. 

• Hol kezdjük, hanyadik emeleten? - lépek a parkolószint liftjébe.

• Kezdjük az utcaszinten - követ Stefi és megnyomja a  nulladikat.  A liftben ahogy felnézek már áll egy nő. Sötétkék bőrcipő és tweed szoknya. Találkozik a tekintetünk. Tigrisszemek.  Zavart leszek. De csak belülről.  Stefi rákulcsolja az ujjait az ujjaimra.

• Jó napot! - mind köszönünk a liftben. 

• Nahát, milyen kicsi ez a Manchester - mosolyog Charissa zavartan. - Jó napot tanár úr!

• Egy nap, amikor nem vagyok az egyetemen. Ki kell használni - mosolygok rá. - Jó napot Charissa!

• Az Arndale-ben folyton ismerősökbe botlunk - mosolyog a nőre Stefi. 

• Igaz, tényleg mindig találkozni ismerősökkel - mosolyog rá Charissa is. Finom, udvarias, kedves.

• Nagybevásárlás? - kérdezi Stefi.

• Ó nem. Csak a lányaimnak veszek folyékony vízfestéket. De ugyanolyan színűt! Különben háború tör ki - nevet Charissa.

• Ikrek? - csillan fel Stefi szeme.

• Igen. Abból a fajtából, akik mindig ugyanolyat akarnak mindenből - rázza a fejét Charissa. - Egy ilyen nagy városban egy dologból két egyformát nem is mindig egyszerű találni. Túl hamar felvásárolják a dolgokat. Különösen ha az reklámújságban szerepel.  Én itt kiszállok! Minden jót!

• Viszlát! - köszön el Stefi.

• Viszontlátásra Charissa! - biccentek. Ketten maradunk a liftben.

• Kedves nő - néz rám Stefi.

• Igen, finom típus. Igazgatónő.

• Kiket nem tanítasz te! - nevet rám Stefi.

• A levelező tagozat - csenget a lift ahogy megérkezünk az utcaszintre. Stefi előre indul. - Ikrei vannak! Milyen jó neki!

• Szerintem biztos nem így éli meg! Na nézzünk valamit Alexnek! - kulcsoljuk össze az ujjainkat és nekiindulunk a bevásárlóközpont lázas tömegének.

Liam

Alig eszmélek. Mintha rámkattintották volna a reflektort. Ideges kiabálás. Alig tudom kiszűrni a hangokat. A fejemen mintha ezer medve dübörögne végig. Alig fogom fel, hogy  a mosdó járólapján  a fejem. Enyhén vér ízét érzem a számban. De közben fáradt vagyok és alig érzékelek bármit is.

• Úristen Liam! Liam! - végre kiveszem, hogy Vanessa sikongat és fogja a fejét. A háttérből egy másik hang is eljut hozzám.

• Anya, nyugodj már le! Ne sikongass! Azt hiszem… hívom a mentőket - Kim az. Nyugodt a hangja. Tárcsáz. Nyugodtan beszél a telefonba.  - Anya nézd már meg, hogy eszméleténél van-e - szól Kim. Vanessa körbejár. Óvatos. Bizonytalan. Kim csatlakozik hozzá. - Igen úgy látom. Nem tudom mennyi idő lehetett néhány másodperc. Igen. Jó. rendben. Köszönöm. 

Nagyon sokáig zavart előttem minden. Próbálom rekonstruálni az időt. A napot. Az évet. Bármit. Próbálom felfogni, hogy hol vagyok, ki vagyok és mi történt velem. Nem sok időm marad, mert elhányom magam. Még szerencse, hogy a mosdóban vagyok.  Fáj a fejem. S csak ülök a mosdó kövén.

• Apa? - Kim hideg vizes törölközőt tart nekem. - Mindjárt itt vannak a mentők.

Ezen az éjszakán nem sokat alszok. Csupa zavarodottság minden. Fejfájás. Éjszakára bent tartanak megfigyelésre. Vanessa velem marad. Kim otthon.

Lassan jut el a tudatomig, hogy enyhe agyrázkódásom volt. Az eséstől. Este a wc-n ültem, amikor összeestem. Mi történik velem? Vanessa intézi a papírjaimat. Alex jön értünk a jaguárjával. A kórház előtt vár ránk.

• Minden oké? - nyitja ki nekünk az ajtókat Alex.

• Szerinted? - nézek rá ahogy a jaguárjába ülök.

• Csak, hogy jól értelmezzem a szitut: kimentél szarni és összeestél a klotyón. Figyelj Liam, ennyire nem kellett volna erőlködnöd - röhög Alex.

• Igazi köcsög vagy - nevetek rá fáradtan. Alex eléri mint mindig, hogy oldja a feszültséget.

• Az eszméletvesztéstől lehet hogy úgyis becsináltál volna - vihogja Alex.

• Jól szórakozol?

• Hát nem tudom. Igazándiból nem. 

• De Kim bámulatos volt - sóhajt Vanessa. - Micsoda lélekjelenlét! Én csak álltam ott és sikítoztam! Ő hívta a mentőket! Nekem kábé semmi sem jutott eszembe. Teljesen sokkot kaptam a rémülettől - Vanessa minden izgalmát kibeszéli most magából. Be sem áll a szája. 

• És mi ez? Magas vérnyomás? Szívinfarktus? Agyvérzés? Vagy mi? - kérdezi Alex.

• Kóros kimerültség - felelem sötéten. - El vagyok tiltva a teljes munkaidőtől.

• Ez mit jelent? - néz rám futólag Alex.

• Hogy csak délelőtt dolgozhatok. Délután tilos - nézek ki az utcákra a szélvédőn keresztül.

• Vagyis mindent csinálhatok én! Marha jó! - Alex is idegesebb lesz. Én is. Túl sok a munkánk. Megszakadunk. Én már kidőltem. Csoda, hogy Alex még talpon van. Ő versenyben van. Mindig. De meddig lehet bírni a versenyt? Persze ő teázik. Hamarabb érzi, ha fárad. Én a kávé miatt jól bírtam. Egy darabig.

Alex leparkol előttünk. Az irodában csak Stefi van. Ő intézett mindent egész délelőtt.  Vanessa elpakol, a konyhába siet. 

• Forralok vizet, és főzök le kávét - mondja és már teszi is a dolgát.

• Oké, Alex, megbeszélés - intek neki és bezárom az ajtót. 

• Szóval? - néz rám Alex.

• Vanessa már  korábban is mondta. Fel kellene vennünk valakit. Nem bírjuk.   Adjuk ki a részrajzokat. Kellene két srác az egyetemről, akiket jónak tartasz.

• Egyetlen személy van, akit jónak tartok, olyannak, akiről tudom, hogy talán úgy gondolkodna mint mi. De neki már van munkája. Charissa Dupin.

• Nem támogatom az ötletet - tiltakozom.

• Miért nem?

• Mert nő. Mert tudom, hogy nem vagy közömbös iránta. Nem futok ebbe bele többször Alex. Emlékezz vissza jó? Nicole, Jenny, Vanessa… Stefi. Aki kapcsolatban volt a céggel azt meg akartad dugni. Szóval nem.

• Akkor pályáztasd meg a pozíciót! Mert én az egyetemről mást nem fogok ajánlani.

• Ne röhögtess, a környék összes építészét ismered, hiszen tanítottad őket.

• Sajnálom Liam. De így gondolom.

• Én meg tudod mit gondolok? Hogy elfogódott vagy! Kurvára bejön neked az a csaj! És most bármit megtennél azért, hogy megfektesd. Szerintem fele annyira sem jó, mint ahogy mondod. Egy tervrajz felett éppen megegyezett a véleményetek? Ki nem szarja le? Ne légy szentimentális! Soha nem így gondolkodtunk! Se te, se én. Éppen hogy betetette egy hónapja a lábát az egyetemre és te isteníted! Mit tud az a nő baszd meg?! Ébredj már fel cseszd meg! Kurvára belezúgtál! Ennyi és nem több! Teljesen elvesztetted a józan ítélőképességed Alex! Totálisan nem reális amit mondasz! Nem veszed észre? Egy első éves egyetemistáról beszélsz! Aki még a programokat se ismeri! Nekünk meg kurvára olyan kell ide, aki már mondjuk tíz éve a szakmában van. De legalább két éve tudja, hogy mi az a CAD program baszd meg! Mi bajod van neked? Stefinél nem csináltad ezt! Fogd fel! Belezúgtál! Ennyi! Majd elmúlik! Házasok vagytok.  Majd túl lépsz rajta! Nekem mondj két nevet, akik dolgozni is tudnak itt! Cseszd meg!

Összekapcsolódás

 Alex

Szombat délelőtt az egyetemen. Emlékszem mindig arra panaszkodtam, hogy a szeminárium és előadás összekapcsolása mennyivel jobb lenne, mert akkor egységes lenne a felkészítés és a követelményrendszer. Most itt a levelezősöknél végülis pont az én felvetésemet erősítették meg. Épületszerkezettanból a szemináriumot és az előadást is én tanítom a levelezős hallgatóknak. Tehát merően gyakorlatias feladatot hoztam. 

• Építs a fényre! Mit tesz az építész?  Újrateremti az ismert stílusokat? Mint a gótikát a neogótika? Rekonstruálja a múltat? Nem. A neolitikum embere  kreatív fantáziával felépítette Babilon tornyát. Erre nem képes mindenki. Erre az építész képes! Kreatív fantáziával! Kreativitás! Elengedhetetlen egy építésznél. Alapeszköz, mint a ceruza. Vagy a tervezőprogram. Kérdem én, képes lenne-e az itt ülők közt egyetlen ember is újra felépíteni egy babiloni tornyot. Építészeti csodák. Gondoljanak bele, nem funkció, hanem kreatív ötlet. A történelemben azok az épületek maradnak fenn az utókor számára. Nem a vályogviskók, a favázas vidéki építészet. Hanem a kolosszális kreatív ötletek. Így kell gondolkodniuk. Ha igazán építészek akarnak lenni.  Ha igazán nagy építészek akarnak lenni. Akiknek a neve ott lesz a terveken. - Kivetítem a fiam tömb tervét. A csupa konstruktív, és funkcionális zárt pub tervét. - A fiam tervrajza. Egy modern épülettömb. Az lesz a feladatuk a mai szemináriumi órán, hogy ezt a tömböt átértelmezik és újragondolják. Stílus? Rekonstrukció? Nem! Kreativitás! Várom önöktől a kreatív ötleteket. Jó munkát! Visszajövök, mondjuk 60 perc elég lesz? Remélem igen - a hét kis levelezős hallgatóm. A kivetítőn fent marad Alex tervrajza. Döbbenten maradnak a teremben. Egy óra alatt kényelmesen megiszom a teámat.

A folyosó másik végén a fiamnak van az előkészítő órája Seannel. Sean már megint baromságokat nézeget a gépén, amíg várja, hogy lerajzolják a srácok a kockákat.

• Mit nézel te?

• Ázsiai csajokat, ahogy zenére rázzák magukat, mint az anime figurák.

• Fuh… - áztatgatom a filtert a csészémbe.

• Jó seggük van, ne viccelj már - Sean egy ideig mutogatja a videókat. Lassan felhörpintem a teámat. Nézem a telefonomon az órakijelzőt. 

• Mikor mégy vissza?

• Öt perc. 

• Aham, én is - Sean még mutat néhány videót. Elfogyott a teám. Visszasétálok a levelezősökhöz a terembe.  Körben haladok a rajzokat figyelve. Nagyon sokan ablakokat helyeztek el a falak mentén. Sablon és sablon. Unalmasak. 

Kikerülöm a bakot és Charissa Dupin rajztáblájához lépek. Enyhén rásüt az ablakon beáramló fény. Sokáig figyelem a szerkezetrajzot. Érdekes. Mert. Meghagyta Alex tervét. Nem nyúlt hozzá. Első ránézésre. Ezért is jöttem közelebb. Nincsenek ablakok. Először esküszöm azt hiszem, hogy teljesen lemásolta Alex tervrajzát változtatások nélkül. Elcsúsztatom a lapokat, amikre felskiccelte a terveket. S egyszerre összeáll a kép. Úristen!

A homlokomra simítom a tenyeremet és beletúrok a hajamba. 

• Elkérhetem egy kicsit a ceruzáját? - kérdezem. Összeérnek az ujjaink ahogy átveszem a ceruzát. A nő megrezzen. Én nem az érintéstől remegtem meg. Érzem, ahogy visszatartja a lélegzetét és próbál összehúzódni a bakon. A combjait még jobban egymáshoz préseli. S elkezdem halványan megigazgatni a felfelé vezető lépcsősort.  Szinte látom az egészet magam előtt. A külső homlokzat mentén haladó lépcsők. Az ujjaimmal megérinthetem a homlokzat érdes felületét. A lépcső másik oldalán a függőleges vaselemeket befutja a borostyán. S belül. Mélyet lélegzek.

• Nem tetszik igaz? Bocsánat, tiszteletlenség volt a fiával szemben. Biztos tökéletes a rajza.

• Maga folyton bocsánatot kér? - szűröm a fogaim közt, ahogy igazgatom a perspektívához a vonalakat.

• Bocsánat, tessék? Mármint nem, illetve, de igen, úgy látszik mégis. Elnézést - hebegi. - Nagyon rossz lett? - igen senki rajzát nem igazgattam, mert unalmas és sablonos rajzok. De ez itt…

• Nem. Egyáltalán nem lett rossz. Én is így értelmezném újra - morgom, miközben a rajzot nézem.

• Komolyan? - elhűlve nézi a kezemet, ahogy a rajzai felett suhan a kezemben a ceruza. Még nekem is megakad a karikagyűrűmön a szemem.

• Látom megnyitotta a tetőt és igen… - elkészítette a belső rajzokat is. Pontosan így. Tér a térben. Üvagablakok végig a belső kör körül. - S a korlátokon át a belső növényvilágra látni. Közelebb a természethez. 

• Mint Odüsszeusz hitvesi ágya - mosolyog Charissa. - Nem lehet elmozdítani, szerves része az épületnek. A belső építészet. Stílus, rekonstrukció?

• Vagy a babiloni függőkertek hangulata - Charissa elérte azt, amire a fiam képtelen volt. Pontosan úgy gondolkodik mint én. Megnyitotta a teret, egy tömbön belül, képes volt kinyitni a teret egy zárt tömbön belül. Ilyen az, amikor a fény belülről árad. Charissa felnéz rám és másodpercekig csak nézzük egymást. Esküszöm közöttünk árad az a fény.

• Pontosan - súgja. Összekapcsolódás. Ugyanazt gondolja, ugyanazt látja. Amit én. Önazonosság. Több mint húsz éve tanítok. De még soha, senki nem gondolkodott úgy, mint én. Nem tudom értelmezni a helyzetet. Ez a nő itt előttem ugyanazt látta meg a tervrajzban, amit én.  Ilyet még nem tapasztaltam.

• Csak így tovább Vanessa! - bólogatok teljesen megigézve.

• A nevem Charissa - néz el riadtan.

• Igen, persze… Charissa - bólogatok és visszaadom a ceruzáját. Összezavarodtam. Hamarabb befejezem az órát, mert képtelen vagyok koncentrálni. Csúszkálnak előttem az idősíkok. A tanári szobánkban még csak én vagyok. Ezer éve nem csináltam ilyet. Csak magáncélból. De Vanessát tárcsázom.

• Alex!? Szia, baj van?

• Szia Vani, nem dehogy - a tanári ablakába állok. Látom, ahogy Charissa kopogó cipővel sietve vág át az egyetem előtt. Csinos, elegáns. Nem annyira fiatal már. Idősebb, mint a feleségem. Persze én a tanítványomat vettem el.

• Miért hívsz?

• Én… nem is tudom. Soha nem beszélünk négyszemközt. Folyton van valaki a közelben. Régen annyit beszéltünk négyszemközt.

• Amikor rá akartál beszélni, hogy menjek hozzá Liamhez? Igen, tényleg sokat beszéltünk akkoriban.

• És milyen remek rábeszélő képességem volt már akkoriban is - nevetek fel fáradtan. Elfordulok az ablaktól. Jó érzés Vanessa búgó hangját hallani. Megnyugtat. Mindig is ezt tette velem. Elfogadtam neki, mindent. Mindent.

• Mi a baj Alex? - Vanessa, érzékeny nő. Mindig is megérezte ezeket a rezdüléseket. Rám van hangolódva. Ahogy hirtelen azt éreztem, hogy Charissa Dupin is rám hangolódott. Amit nem éreztem Vanessa óta.  Ezért kevertem össze őket. Ezért éreztem azt, amire talán mindig is vágytam. Egy korombeli nő, akivel együtt lehet gondolkodni, érezni, egy társ. Milyen furcsa is ez? Ezért volt annyira frissítő Stefi. Mert nem Vanessát kerestem. Nem azt a kötődést, kapcsolatot. Azt az érzékenységet, azt, hogy Vanessa társ tud lenni. Érzelmileg.  Stefivel annyi minden más vezetett ehhez a házassághoz. Annyira más. - Alex? Mi a baj? - kérdez rá egészen gyengéden Vanessa.

• Én… nem tudom. Kicsit szétcsúszott minden a fejemben - rogyok le a teázóasztalhoz a kényelmesen kiült fotelbe.

• Alex, a legszuperebb építész vagy akit csak ismerek. Felépítetted magad. Olyan tökéletesre, ahogy csak te tudsz tervezni.

• Kösz Vani - zavartan pöckölöm a kockacukor tartót az asztalon.

• De?

• De… ez valami olyan dolog… amit nem lehet építeni. Amit nem lehet fejben eltervezni. Amire egy építésznek nincs befolyása.

• Te az olyan dolgokkal sosem foglalkoztál Alex.

• Igen, mert rájöttem, hogy nekem nem megy.Én csak tervezve tudok csinálni dolgokat. Ésszerű lépésként tudok… érezni, szeretni, házasodni.

• Mi történt Alex?

• Annyira szerettelek Vani, Annyira szerettelek. Csak olyan hülyén álltam hozzá, annyira elcsesztem.

• Nem cseszted el Alex. Van egy vonzó fiatal feleséged, aki a tanítványod volt! Fiatal és szép és van egy klassz srácotok!

• Kettőnket csesztem el.

• Soha nem volt olyan, hogy kettőnk Alex.

• Lehetett volna, ha jobban rád hangolódok.

• Alex, ezen lépj túl!

• Nem megy. Találkoztam valakivel… aki… olyan mint te.

• Alex!

• Nem viccelek. Összekevertelek vele, le-Vanessáztam! Egyszerre úgy éreztem te vagy az, az, akire mindig is...vágytam.

• Nagy a feneke?

• Nem - nevetek fel.

• Nem tud főzni - foglalja össze.

• Nem - nevetek jobban. - Illetve nem tudom.

• Nálam tuti jobban főz. Ki az? A tanítványod?

• Bingó!

• Oké, figyelj összeraktam. Találkoztál egy lánnyal, - Egy asszonnyal. - aki fiatal, - Nem fiatal már, korombeli, - különleges, vörös dauerolt hajú, - nem vörös, lehet nem is különleges, csak nekem. - Vanessának hívod és a tanítványod? Ettől eszedbe jutottam én és Stefi. Szerintem holnapra túl leszel rajta. Várható volt, hogy akadnak lányok akik csábítóak. És tetszenek majd neked. Mákod, hogy olyan feleséged van, aki sosem féltékeny. Én kikaparnám a szemüket. Ha csak a férjemre mernének nézni.

• Kösz Vani, veled mindig jó dumálni.

• Tudom, ezért lettem én a titkárnőtök - feleli Vanessa. - Meg hogy vizet forraljak a teádhoz.

• Marcangoló öngúny? Hogy áll a vércukorszinted Vani?

• Még nem elég magasan - nevet fel Vanessa. Édes karamell a nevetése, bársonyos. Megnyugtatja a lelkemet. Őrülten tud hiányozni. Ez a Vanessa! Ezért nem hagytam őket ott soha. Soha.

• Segítsek rajta?

• Kérlek!

• Rendben. És Vani, kösz, tényleg.

• Igazán nincs mit Alex! 

Liam

Ebben a kávéházban koffeintúladagolásban szenvedek. Mire ideér Alex tuti. Az egekben az adrenalinszintem. Ez a csajszi tényleg folyton itt van a kávéházban. Ő a tulaj? Ma ismerősként köszöntünk is egymásnak. Jön-megy és kétszer kiszolgált két pasast. Sürgött-forgott azzal az állati jó seggével. Igen, Vanessában is ez fogott meg. Annyira fáradt vagyok, hogy literszámra önteném magamba a kávét. Nem is csészével, kancsóval kellene rendelnem.  Végre megérkezik Alex. Szerintem fél órával hamarabb jött. És egy elég drága bonbonos doboz van a kezében.

• Hát te? - kérdezem, ahogy leteszi az asztalra a dobozt. - Udvarolsz vagy mimár?

• Miért? Nem vehetek bonbont?

• De vehetsz. Csak ha bonbont veszel folyton ingerem támad rá, hogy pofán vágjalak.

• Miért?

• Mert mindig Vanessának veszel bonbont.

• Mert szereti a bonbonokat. Ennyit igazán tudhatnál már róla ennyi év házasság után.

• Szóval megint neki vettél bonbont?

• Igen.

• Mi a fasznak veszel te az én feleségemnek bonbont? Kurvára idegelsz vele!

• Jó bocs, akkor add neki oda te! - tolja felém a bonbont.

• Nem akarom neki adni a te bonbonodat - tolom vissza. 

•  Komolyan egy bonbonon vitázunk?

• Egy egész doboz bonbonon vitázunk! Amit te az én feleségemnek vettél! Tudod mire gondolok ebből? Hogy vagy megbasztad, vagy meg akarod baszni! Kurvára felhúzol vele basszus!

• Bocs.

• Mióta kérsz te folyton bocsánatot?

• Amióta rákaptam. Az egyik tanítványom csinálja ezt folyton.

• Akkor adjál neki bonbont, hogy befogja.

• Liam!

• Alex!

• Kezdd te!

• Nem, nem mond csak te!

• Akkor ki?

• Mindegy, olyan zavaros egy napom van ma.

• Nekem is - fújtatok. Tényleg lüktet a halántékom. A tarkóm is. Feszülten gombolom ki az ingem felső gombját.  Melegem lett. Hirtelen.

• Liam, valami olyan történt ma velem, amit kábé közel húsz éve nem éreztem.

• Elfelejtettél regisztrálni egy tervpályázati versenyre?

• Olyan soha nem fordult még elő velem - néz rám felháborodottan Alex.

• Mindjárt gondoltam - szúrom közbe gúnyosan. - Akkor mi?

• Találkoztam… egy nővel. Akit… nem tudok hova rakni… nem tudom értelmezni… az életemben.

• Alex, egy nő?

• Ja, egy nő. 

• A bocsánatkérős csaj.

• Igen.

• Mit akarsz vele?

• Én?... Semmit.

• Akkor mi a fasznak beszélünk róla? - förmedek rá.

• Nem tudom. Adj tanácsot!

• Egy nőhöz, akivel nem akarsz semmit csinálni? - komolyan kezdi azt csinálni, mint otthon a vörösek. Az irodámban mindenki megzakkant?

• Nem érted.

• Nem értem, mert össze-vissza beszélsz! Szedd már össze magad!

• Ez a nő… megérintett.

• Lefeküdtetek?

• Liam kérlek! - szól rám Alex.

• Jó, hallgatlak - dőlök hátra megadóan.

• Mintha megszűnt volt a tér-idő kontinuitás. Pause. Érted? Volt egy pillanat, amikor...megállt az idő. Nem tudtam hol vagyok, ki vagyok, kivel vagyok, csak az a döbbent pillanat volt, mintha az idő szava lenne. Én vagyok nőként? Mi ez a lelki társam? Valami ezotéria? Egyszerre azt éreztem, hogy ez a nő Vanessa. De nem  a te Vanessád, hanem… az enyém.

• Figyelj Alex, nagyon nem tudom most felvenni veled a lépést, vagy csak követni és értelmezni az agyament dolgaidat. Alapvetően csak a tervrajzok felett tudunk egy hullámhosszon lenni, szóval tudnál kicsit racionálisabban beszélni?

• Mármint?

• Nem tudom, kezdjük ott mint a legutolsó agymenésednél. Stefinél.

• Stefinél?

• Ja, mondjad a nevét - emelem fel a telefonom.

• Charissa Dupin. - beírom a nő nevét a keresőbe.

• Mrs ?

• Ja igen, persze - feleli Alex.

• Szóval házas.

• Igen.

• Jól van, mindketten házasok vagytok.

• Ja.

• Akkor mit is akarsz pontosan?

• Nem tudom. 

• Le akarsz vele feküdni?

• Nem.

• Szerelmes lettél bele?

• Nem! - háborodik fel Alex.

• Akkor mit akarsz? Látom igazgató-helyettes. És ikerlányai vannak - Alex felé fordítom a telefonom kijelzőjét. - Rádnyomult?

• Dehogy!

• Akkor meg?

• Úgy gondolkodik mint én. Ugyanazt gondolta egy tervrajzba mint én! Liam veled dolgozok építészként a kezdetek óta, de még mi sem gondolkodtunk soha egy tervrajzról ugyanúgy! Döbbenetes volt! Mintha én lettem volna. Csak nőben.

• Véletlen egybeesés.

• Nyilván. De… valamiért Vanessára emlékeztet.

• S ettől megijedtél.

• Látom most már érted.

• Szerintem sem a szíved sem a házasságod nincs veszélyben. A képed annál inkább. Mert most már értem miért vettél bonbont.

• Azt mondod?

• Azt. És most menjünk, mert kilyukad a gyomrom az éhségtől.

• Liam! - állít meg Alex. - Kösz és bocs.

• Nem gond, együtt élek ezzel a betegséggel, hogy a feleségemre hajtasz,  folyton - vigyorgok Alexre és ő visszamosolyog.