Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2021. február 25., csütörtök

Eszmélet

 Alex


Az irodában Vanessa megkapta tőlem a bonbont. Vanessa lehet túlságosan is megörült neki. Ettől valóban úgy éreztem magam, mint még a házasságom előtt. Kis meglepetések Vanessának, aminek ő nagyon örül, Liam meg nagyon nem. Mikor eljöttünk még nem tüntette el az összes bonbont, bár nagyon jó irányban haladt vele. Napok óta halasztottuk ezt a vásárlást Stefivel. Folyton időpontot egyeztetve. Néha olyan, mintha Stefi is a titkárnőm lenne komolyan. Időpontot kell egyeztetnünk egy szimpla bevásárláshoz. Főleg azért, mert annyira le vagyok kötve. Betáblázva. Nem nagyon vannak lyukas óráim vagy szabadidőm. Ha nem az egyetemen vagyok, akkor az irodában. Vagy éppen tervezek. Vagy éppen Alex fejét tágítom. Stefi  féloldalra fonta a haját, de olyan mintha csak be lenne fésülve hullámosan. Nagyon szép. Nem azért, mert az én feleségem, de komolyan, jobban néz ki a harmincas évei végén, mint huszonévesen. Az index halk kattogását hallgatjuk mindketten a gondolatainkba mélyedve.

  • Mire gondolsz? - kérdezi Stefi.

  • Hogy mit is beszéltünk meg mit kap Alex? - ráncolom a homlokom.

  • Az új SUP-deszkán kívül?

  • Igen. Le kellene cserélni a gépét, hogy jobban bírja a tervezőprogramot - kanyarodok be, mikor végre zöldre vált a lámpa Manchesterben.

  • Nem tudom. Szerintem ebben a szekálást érezné. Ne rontsuk el  a születésnapját! - simogatja a szőke tincseit Stefi.

  • Akkor nem tudom, fizessek neki valami tanfolyamot?

  • Alex, ne terheld jó? - néz rám Stefi.

  • Nőt fizessek neki? - kérdezek rá keményen.

  • Most ezt miért mondod? - ráncolja a homlokát Stefi.

  • Nem tudom. Fura a srác.  Soha nincs csajokkal. Mindig csak az a Reeve vagy ki! Ugye nem meleg? Totál langyinak érzem néha!

  • Szerintem semmi baj nincs Alex nemi identitásával - háborodik fel Stefi.

  • Jó, de nem normális, hogy nem csajozik.

  • Te sem voltál valami nagy szívtipró! - jegyzi meg nevetve Stefi.

  • Én? A szexi mészáros? Szerinted?

  • Sosem voltál tudatában, hogy kábé bárkit megkaphattál volna - nevet Stefi.

  • Mert csak téged akartalak - nyomok csókot a vörös ajkaira.

  • Én nem pont így emlékszem a részletekre - tolja feljebb a szemüvegét Stefi.

  • Oké, kiállhatatlan volt a természetem.

  • Plusz odáig voltál Vanessa fenekéért. Ne mond, hogy nem így van! Tudom, vettél neki bonbont! Nekem nem vettél, de neki igen!

  • Vanessának rendkívül édes popója van. De Liammal ellentétben sosem csak a feneke miatt érdekelt. Én egy nőben sem tudok pusztán jó segget látni. Nem így működök.

  • Te csak azt nézed kit hogy tudsz megszivatni. Engem egészen jól sikerült. Igen, ismerlek - nevet Stefi ahogy kiszállunk a kocsiból. Csippan a pezsgőszín jaguár, ahogy magára hagyjuk. 

  • Hol kezdjük, hanyadik emeleten? - lépek a parkolószint liftjébe.

  • Kezdjük az utcaszinten - követ Stefi és megnyomja a  nulladikat.  A liftben ahogy felnézek már áll egy nő. Sötétkék bőrcipő és tweed szoknya. Találkozik a tekintetünk. Tigrisszemek.  Zavart leszek. De csak belülről.  Stefi rákulcsolja az ujjait az ujjaimra.

  • Jó napot! - mind köszönünk a liftben. 

  • Nahát, milyen kicsi ez a Manchester - mosolyog Charissa zavartan. - Jó napot tanár úr!

  • Egy nap, amikor nem vagyok az egyetemen. Ki kell használni - mosolygok rá. - Jó napot Charissa!

  • Az Arndale-ben folyton ismerősökbe botlunk - mosolyog a nőre Stefi. 

  • Igaz, tényleg mindig találkozni ismerősökkel - mosolyog rá Charissa is. Finom, udvarias, kedves.

  • Nagybevásárlás? - kérdezi Stefi.

  • Ó nem. Csak a lányaimnak veszek folyékony vízfestéket. De ugyanolyan színűt! Különben háború tör ki - nevet Charissa.

  • Ikrek? - csillan fel Stefi szeme.

  • Igen. Abból a fajtából, akik mindig ugyanolyat akarnak mindenből - rázza a fejét Charissa. - Egy ilyen nagy városban egy dologból két egyformát nem is mindig egyszerű találni. Túl hamar felvásárolják a dolgokat. Különösen ha az reklámújságban szerepel.  Én itt kiszállok! Minden jót!

  • Viszlát! - köszön el Stefi.

  • Viszontlátásra Charissa! - biccentek. Ketten maradunk a liftben.

  • Kedves nő - néz rám Stefi.

  • Igen, finom típus. Igazgatónő.

  • Kiket nem tanítasz te! - nevet rám Stefi.

  • A levelező tagozat - csenget a lift ahogy megérkezünk az utcaszintre. Stefi előre indul. - Ikrei vannak! Milyen jó neki!

  • Szerintem biztos nem így éli meg! Na nézzünk valamit Alexnek! - kulcsoljuk össze az ujjainkat és nekiindulunk a bevásárlóközpont lázas tömegének.


Liam


Alig eszmélek. Mintha rámkattintották volna a reflektort. Ideges kiabálás. Alig tudom kiszűrni a hangokat. A fejemen mintha ezer medve dübörögne végig. Alig fogom fel, hogy  a mosdó járólapján  a fejem. Enyhén vér ízét érzem a számban. De közben fáradt vagyok és alig érzékelek bármit is.

  • Úristen Liam! Liam! - végre kiveszem, hogy Vanessa sikongat és fogja a fejét. A háttérből egy másik hang is eljut hozzám.

  • Anya, nyugodj már le! Ne sikongass! Azt hiszem… hívom a mentőket - Kim az. Nyugodt a hangja. Tárcsáz. Nyugodtan beszél a telefonba.  - Anya nézd már meg, hogy eszméleténél van-e - szól Kim. Vanessa körbejár. Óvatos. Bizonytalan. Kim csatlakozik hozzá. - Igen úgy látom. Nem tudom mennyi idő lehetett néhány másodperc. Igen. Jó. rendben. Köszönöm. 


Nagyon sokáig zavart előttem minden. Próbálom rekonstruálni az időt. A napot. Az évet. Bármit. Próbálom felfogni, hogy hol vagyok, ki vagyok és mi történt velem. Nem sok időm marad, mert elhányom magam. Még szerencse, hogy a mosdóban vagyok.  Fáj a fejem. S csak ülök a mosdó kövén.

  • Apa? - Kim hideg vizes törölközőt tart nekem. - Mindjárt itt vannak a mentők.


Ezen az éjszakán nem sokat alszok. Csupa zavarodottság minden. Fejfájás. Éjszakára bent tartanak megfigyelésre. Vanessa velem marad. Kim otthon.


Lassan jut el a tudatomig, hogy enyhe agyrázkódásom volt. Az eséstől. Este a wc-n ültem, amikor összeestem. Mi történik velem? Vanessa intézi a papírjaimat. Alex jön értünk a jaguárjával. A kórház előtt vár ránk.


  • Minden oké? - nyitja ki nekünk az ajtókat Alex.

  • Szerinted? - nézek rá ahogy a jaguárjába ülök.

  • Csak, hogy jól értelmezzem a szitut: kimentél szarni és összeestél a klotyón. Figyelj Liam, ennyire nem kellett volna erőlködnöd - röhög Alex.

  • Igazi köcsög vagy - nevetek rá fáradtan. Alex eléri mint mindig, hogy oldja a feszültséget.

  • Az eszméletvesztéstől lehet hogy úgyis becsináltál volna - vihogja Alex.

  • Jól szórakozol?

  • Hát nem tudom. Igazándiból nem. 

  • De Kim bámulatos volt - sóhajt Vanessa. - Micsoda lélekjelenlét! Én csak álltam ott és sikítoztam! Ő hívta a mentőket! Nekem kábé semmi sem jutott eszembe. Teljesen sokkot kaptam a rémülettől - Vanessa minden izgalmát kibeszéli most magából. Be sem áll a szája. 

  • És mi ez? Magas vérnyomás? Szívinfarktus? Agyvérzés? Vagy mi? - kérdezi Alex.

  • Kóros kimerültség - felelem sötéten. - El vagyok tiltva a teljes munkaidőtől.

  • Ez mit jelent? - néz rám futólag Alex.

  • Hogy csak délelőtt dolgozhatok. Délután tilos - nézek ki az utcákra a szélvédőn keresztül.

  • Vagyis mindent csinálhatok én! Marha jó! - Alex is idegesebb lesz. Én is. Túl sok a munkánk. Megszakadunk. Én már kidőltem. Csoda, hogy Alex még talpon van. Ő versenyben van. Mindig. De meddig lehet bírni a versenyt? Persze ő teázik. Hamarabb érzi, ha fárad. Én a kávé miatt jól bírtam. Egy darabig.


Alex leparkol előttünk. Az irodában csak Stefi van. Ő intézett mindent egész délelőtt.  Vanessa elpakol, a konyhába siet. 

  • Forralok vizet, és főzök le kávét - mondja és már teszi is a dolgát.

  • Oké, Alex, megbeszélés - intek neki és bezárom az ajtót. 

  • Szóval? - néz rám Alex.

  • Vanessa már  korábban is mondta. Fel kellene vennünk valakit. Nem bírjuk.   Adjuk ki a részrajzokat. Kellene két srác az egyetemről, akiket jónak tartasz.

  • Egyetlen személy van, akit jónak tartok, olyannak, akiről tudom, hogy talán úgy gondolkodna mint mi. De neki már van munkája. Charissa Dupin.

  • Nem támogatom az ötletet - tiltakozom.

  • Miért nem?

  • Mert nő. Mert tudom, hogy nem vagy közömbös iránta. Nem futok ebbe bele többször Alex. Emlékezz vissza jó? Nicole, Jenny, Vanessa… Stefi. Aki kapcsolatban volt a céggel azt meg akartad dugni. Szóval nem.

  • Akkor pályáztasd meg a pozíciót! Mert én az egyetemről mást nem fogok ajánlani.

  • Ne röhögtess, a környék összes építészét ismered, hiszen tanítottad őket.

  • Sajnálom Liam. De így gondolom.

  • Én meg tudod mit gondolok? Hogy elfogódott vagy! Kurvára bejön neked az a csaj! És most bármit megtennél azért, hogy megfektesd. Szerintem fele annyira sem jó, mint ahogy mondod. Egy tervrajz felett éppen megegyezett a véleményetek? Ki nem szarja le? Ne légy szentimentális! Soha nem így gondolkodtunk! Se te, se én. Éppen hogy betetette egy hónapja a lábát az egyetemre és te isteníted! Mit tud az a nő baszd meg?! Ébredj már fel cseszd meg! Kurvára belezúgtál! Ennyi és nem több! Teljesen elvesztetted a józan ítélőképességed Alex! Totálisan nem reális amit mondasz! Nem veszed észre? Egy első éves egyetemistáról beszélsz! Aki még a programokat se ismeri! Nekünk meg kurvára olyan kell ide, aki már mondjuk tíz éve a szakmában van. De legalább két éve tudja, hogy mi az a CAD program baszd meg! Mi bajod van neked? Stefinél nem csináltad ezt! Fogd fel! Belezúgtál! Ennyi! Majd elmúlik! Házasok vagytok.  Majd túl lépsz rajta! Nekem mondj két nevet, akik dolgozni is tudnak itt! Cseszd meg!

2 megjegyzés:

  1. Szia Callie!
    Jajaj, ezek a bonyodalmak. Liamnél egy percre azt hittem, hogy valaki megverte vagy ilyesmi, már belegondoltam valami maffia szálat. Mielőtt nagyon elugrottam volna a valóságtól, kiderült az indok. És jaj, nem valami kellemes. Elég megrázó helyzet volt, viszont Kim nagyon jól kezelte. Olyan...Kim volt. :)
    Alex pedig...annyira furcsa volt a hármas találkozás, belém hasított a Stefi-Alex páros szimpátiája, úgy hogy most Charissa különleges személyének ténye sem tudta elnyomni ezt a TeamStalex dolgot. Félek. :D
    Természetesen várom a folytatást!
    《Bius》

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bius!

      forgattam egy ideig, hogy hogy lenne a legjobb bevezetni ezt a részt Liamnél. De végül így tűnt a legegyszerűbben kivitelezhetőnek számomra. Ismét kicsit forgunk a Kim-Liam szálon, mert ez talán jobban hozza a Liam szálat... nekem valahogy ez az út volt a járhatóbb pillanatnyilag. Ez adta magát a kezem alá.
      Mindeközben pedig itt vannak ezek a kis párosaink, akiket már olyan jól ismerünk és tudjuk a múltjukat. Érintőlegesen a jelenüket is. Vanessa-Liam és Stefi-Alex. Azt hiszem hamarosan mind kezdhetünk félni. Kezdenek végre felpörögni az események. Már sejted mik készülnek a háttérben igaz? :) De kíváncsi lennék mire voksolsz... mi lesz?
      Folyt. köv.
      Callie

      Törlés