Összekapcsolódás

 Alex

Szombat délelőtt az egyetemen. Emlékszem mindig arra panaszkodtam, hogy a szeminárium és előadás összekapcsolása mennyivel jobb lenne, mert akkor egységes lenne a felkészítés és a követelményrendszer. Most itt a levelezősöknél végülis pont az én felvetésemet erősítették meg. Épületszerkezettanból a szemináriumot és az előadást is én tanítom a levelezős hallgatóknak. Tehát merően gyakorlatias feladatot hoztam. 

• Építs a fényre! Mit tesz az építész?  Újrateremti az ismert stílusokat? Mint a gótikát a neogótika? Rekonstruálja a múltat? Nem. A neolitikum embere  kreatív fantáziával felépítette Babilon tornyát. Erre nem képes mindenki. Erre az építész képes! Kreatív fantáziával! Kreativitás! Elengedhetetlen egy építésznél. Alapeszköz, mint a ceruza. Vagy a tervezőprogram. Kérdem én, képes lenne-e az itt ülők közt egyetlen ember is újra felépíteni egy babiloni tornyot. Építészeti csodák. Gondoljanak bele, nem funkció, hanem kreatív ötlet. A történelemben azok az épületek maradnak fenn az utókor számára. Nem a vályogviskók, a favázas vidéki építészet. Hanem a kolosszális kreatív ötletek. Így kell gondolkodniuk. Ha igazán építészek akarnak lenni.  Ha igazán nagy építészek akarnak lenni. Akiknek a neve ott lesz a terveken. - Kivetítem a fiam tömb tervét. A csupa konstruktív, és funkcionális zárt pub tervét. - A fiam tervrajza. Egy modern épülettömb. Az lesz a feladatuk a mai szemináriumi órán, hogy ezt a tömböt átértelmezik és újragondolják. Stílus? Rekonstrukció? Nem! Kreativitás! Várom önöktől a kreatív ötleteket. Jó munkát! Visszajövök, mondjuk 60 perc elég lesz? Remélem igen - a hét kis levelezős hallgatóm. A kivetítőn fent marad Alex tervrajza. Döbbenten maradnak a teremben. Egy óra alatt kényelmesen megiszom a teámat.

A folyosó másik végén a fiamnak van az előkészítő órája Seannel. Sean már megint baromságokat nézeget a gépén, amíg várja, hogy lerajzolják a srácok a kockákat.

• Mit nézel te?

• Ázsiai csajokat, ahogy zenére rázzák magukat, mint az anime figurák.

• Fuh… - áztatgatom a filtert a csészémbe.

• Jó seggük van, ne viccelj már - Sean egy ideig mutogatja a videókat. Lassan felhörpintem a teámat. Nézem a telefonomon az órakijelzőt. 

• Mikor mégy vissza?

• Öt perc. 

• Aham, én is - Sean még mutat néhány videót. Elfogyott a teám. Visszasétálok a levelezősökhöz a terembe.  Körben haladok a rajzokat figyelve. Nagyon sokan ablakokat helyeztek el a falak mentén. Sablon és sablon. Unalmasak. 

Kikerülöm a bakot és Charissa Dupin rajztáblájához lépek. Enyhén rásüt az ablakon beáramló fény. Sokáig figyelem a szerkezetrajzot. Érdekes. Mert. Meghagyta Alex tervét. Nem nyúlt hozzá. Első ránézésre. Ezért is jöttem közelebb. Nincsenek ablakok. Először esküszöm azt hiszem, hogy teljesen lemásolta Alex tervrajzát változtatások nélkül. Elcsúsztatom a lapokat, amikre felskiccelte a terveket. S egyszerre összeáll a kép. Úristen!

A homlokomra simítom a tenyeremet és beletúrok a hajamba. 

• Elkérhetem egy kicsit a ceruzáját? - kérdezem. Összeérnek az ujjaink ahogy átveszem a ceruzát. A nő megrezzen. Én nem az érintéstől remegtem meg. Érzem, ahogy visszatartja a lélegzetét és próbál összehúzódni a bakon. A combjait még jobban egymáshoz préseli. S elkezdem halványan megigazgatni a felfelé vezető lépcsősort.  Szinte látom az egészet magam előtt. A külső homlokzat mentén haladó lépcsők. Az ujjaimmal megérinthetem a homlokzat érdes felületét. A lépcső másik oldalán a függőleges vaselemeket befutja a borostyán. S belül. Mélyet lélegzek.

• Nem tetszik igaz? Bocsánat, tiszteletlenség volt a fiával szemben. Biztos tökéletes a rajza.

• Maga folyton bocsánatot kér? - szűröm a fogaim közt, ahogy igazgatom a perspektívához a vonalakat.

• Bocsánat, tessék? Mármint nem, illetve, de igen, úgy látszik mégis. Elnézést - hebegi. - Nagyon rossz lett? - igen senki rajzát nem igazgattam, mert unalmas és sablonos rajzok. De ez itt…

• Nem. Egyáltalán nem lett rossz. Én is így értelmezném újra - morgom, miközben a rajzot nézem.

• Komolyan? - elhűlve nézi a kezemet, ahogy a rajzai felett suhan a kezemben a ceruza. Még nekem is megakad a karikagyűrűmön a szemem.

• Látom megnyitotta a tetőt és igen… - elkészítette a belső rajzokat is. Pontosan így. Tér a térben. Üvagablakok végig a belső kör körül. - S a korlátokon át a belső növényvilágra látni. Közelebb a természethez. 

• Mint Odüsszeusz hitvesi ágya - mosolyog Charissa. - Nem lehet elmozdítani, szerves része az épületnek. A belső építészet. Stílus, rekonstrukció?

• Vagy a babiloni függőkertek hangulata - Charissa elérte azt, amire a fiam képtelen volt. Pontosan úgy gondolkodik mint én. Megnyitotta a teret, egy tömbön belül, képes volt kinyitni a teret egy zárt tömbön belül. Ilyen az, amikor a fény belülről árad. Charissa felnéz rám és másodpercekig csak nézzük egymást. Esküszöm közöttünk árad az a fény.

• Pontosan - súgja. Összekapcsolódás. Ugyanazt gondolja, ugyanazt látja. Amit én. Önazonosság. Több mint húsz éve tanítok. De még soha, senki nem gondolkodott úgy, mint én. Nem tudom értelmezni a helyzetet. Ez a nő itt előttem ugyanazt látta meg a tervrajzban, amit én.  Ilyet még nem tapasztaltam.

• Csak így tovább Vanessa! - bólogatok teljesen megigézve.

• A nevem Charissa - néz el riadtan.

• Igen, persze… Charissa - bólogatok és visszaadom a ceruzáját. Összezavarodtam. Hamarabb befejezem az órát, mert képtelen vagyok koncentrálni. Csúszkálnak előttem az idősíkok. A tanári szobánkban még csak én vagyok. Ezer éve nem csináltam ilyet. Csak magáncélból. De Vanessát tárcsázom.

• Alex!? Szia, baj van?

• Szia Vani, nem dehogy - a tanári ablakába állok. Látom, ahogy Charissa kopogó cipővel sietve vág át az egyetem előtt. Csinos, elegáns. Nem annyira fiatal már. Idősebb, mint a feleségem. Persze én a tanítványomat vettem el.

• Miért hívsz?

• Én… nem is tudom. Soha nem beszélünk négyszemközt. Folyton van valaki a közelben. Régen annyit beszéltünk négyszemközt.

• Amikor rá akartál beszélni, hogy menjek hozzá Liamhez? Igen, tényleg sokat beszéltünk akkoriban.

• És milyen remek rábeszélő képességem volt már akkoriban is - nevetek fel fáradtan. Elfordulok az ablaktól. Jó érzés Vanessa búgó hangját hallani. Megnyugtat. Mindig is ezt tette velem. Elfogadtam neki, mindent. Mindent.

• Mi a baj Alex? - Vanessa, érzékeny nő. Mindig is megérezte ezeket a rezdüléseket. Rám van hangolódva. Ahogy hirtelen azt éreztem, hogy Charissa Dupin is rám hangolódott. Amit nem éreztem Vanessa óta.  Ezért kevertem össze őket. Ezért éreztem azt, amire talán mindig is vágytam. Egy korombeli nő, akivel együtt lehet gondolkodni, érezni, egy társ. Milyen furcsa is ez? Ezért volt annyira frissítő Stefi. Mert nem Vanessát kerestem. Nem azt a kötődést, kapcsolatot. Azt az érzékenységet, azt, hogy Vanessa társ tud lenni. Érzelmileg.  Stefivel annyi minden más vezetett ehhez a házassághoz. Annyira más. - Alex? Mi a baj? - kérdez rá egészen gyengéden Vanessa.

• Én… nem tudom. Kicsit szétcsúszott minden a fejemben - rogyok le a teázóasztalhoz a kényelmesen kiült fotelbe.

• Alex, a legszuperebb építész vagy akit csak ismerek. Felépítetted magad. Olyan tökéletesre, ahogy csak te tudsz tervezni.

• Kösz Vani - zavartan pöckölöm a kockacukor tartót az asztalon.

• De?

• De… ez valami olyan dolog… amit nem lehet építeni. Amit nem lehet fejben eltervezni. Amire egy építésznek nincs befolyása.

• Te az olyan dolgokkal sosem foglalkoztál Alex.

• Igen, mert rájöttem, hogy nekem nem megy.Én csak tervezve tudok csinálni dolgokat. Ésszerű lépésként tudok… érezni, szeretni, házasodni.

• Mi történt Alex?

• Annyira szerettelek Vani, Annyira szerettelek. Csak olyan hülyén álltam hozzá, annyira elcsesztem.

• Nem cseszted el Alex. Van egy vonzó fiatal feleséged, aki a tanítványod volt! Fiatal és szép és van egy klassz srácotok!

• Kettőnket csesztem el.

• Soha nem volt olyan, hogy kettőnk Alex.

• Lehetett volna, ha jobban rád hangolódok.

• Alex, ezen lépj túl!

• Nem megy. Találkoztam valakivel… aki… olyan mint te.

• Alex!

• Nem viccelek. Összekevertelek vele, le-Vanessáztam! Egyszerre úgy éreztem te vagy az, az, akire mindig is...vágytam.

• Nagy a feneke?

• Nem - nevetek fel.

• Nem tud főzni - foglalja össze.

• Nem - nevetek jobban. - Illetve nem tudom.

• Nálam tuti jobban főz. Ki az? A tanítványod?

• Bingó!

• Oké, figyelj összeraktam. Találkoztál egy lánnyal, - Egy asszonnyal. - aki fiatal, - Nem fiatal már, korombeli, - különleges, vörös dauerolt hajú, - nem vörös, lehet nem is különleges, csak nekem. - Vanessának hívod és a tanítványod? Ettől eszedbe jutottam én és Stefi. Szerintem holnapra túl leszel rajta. Várható volt, hogy akadnak lányok akik csábítóak. És tetszenek majd neked. Mákod, hogy olyan feleséged van, aki sosem féltékeny. Én kikaparnám a szemüket. Ha csak a férjemre mernének nézni.

• Kösz Vani, veled mindig jó dumálni.

• Tudom, ezért lettem én a titkárnőtök - feleli Vanessa. - Meg hogy vizet forraljak a teádhoz.

• Marcangoló öngúny? Hogy áll a vércukorszinted Vani?

• Még nem elég magasan - nevet fel Vanessa. Édes karamell a nevetése, bársonyos. Megnyugtatja a lelkemet. Őrülten tud hiányozni. Ez a Vanessa! Ezért nem hagytam őket ott soha. Soha.

• Segítsek rajta?

• Kérlek!

• Rendben. És Vani, kösz, tényleg.

• Igazán nincs mit Alex! 

Liam

Ebben a kávéházban koffeintúladagolásban szenvedek. Mire ideér Alex tuti. Az egekben az adrenalinszintem. Ez a csajszi tényleg folyton itt van a kávéházban. Ő a tulaj? Ma ismerősként köszöntünk is egymásnak. Jön-megy és kétszer kiszolgált két pasast. Sürgött-forgott azzal az állati jó seggével. Igen, Vanessában is ez fogott meg. Annyira fáradt vagyok, hogy literszámra önteném magamba a kávét. Nem is csészével, kancsóval kellene rendelnem.  Végre megérkezik Alex. Szerintem fél órával hamarabb jött. És egy elég drága bonbonos doboz van a kezében.

• Hát te? - kérdezem, ahogy leteszi az asztalra a dobozt. - Udvarolsz vagy mimár?

• Miért? Nem vehetek bonbont?

• De vehetsz. Csak ha bonbont veszel folyton ingerem támad rá, hogy pofán vágjalak.

• Miért?

• Mert mindig Vanessának veszel bonbont.

• Mert szereti a bonbonokat. Ennyit igazán tudhatnál már róla ennyi év házasság után.

• Szóval megint neki vettél bonbont?

• Igen.

• Mi a fasznak veszel te az én feleségemnek bonbont? Kurvára idegelsz vele!

• Jó bocs, akkor add neki oda te! - tolja felém a bonbont.

• Nem akarom neki adni a te bonbonodat - tolom vissza. 

•  Komolyan egy bonbonon vitázunk?

• Egy egész doboz bonbonon vitázunk! Amit te az én feleségemnek vettél! Tudod mire gondolok ebből? Hogy vagy megbasztad, vagy meg akarod baszni! Kurvára felhúzol vele basszus!

• Bocs.

• Mióta kérsz te folyton bocsánatot?

• Amióta rákaptam. Az egyik tanítványom csinálja ezt folyton.

• Akkor adjál neki bonbont, hogy befogja.

• Liam!

• Alex!

• Kezdd te!

• Nem, nem mond csak te!

• Akkor ki?

• Mindegy, olyan zavaros egy napom van ma.

• Nekem is - fújtatok. Tényleg lüktet a halántékom. A tarkóm is. Feszülten gombolom ki az ingem felső gombját.  Melegem lett. Hirtelen.

• Liam, valami olyan történt ma velem, amit kábé közel húsz éve nem éreztem.

• Elfelejtettél regisztrálni egy tervpályázati versenyre?

• Olyan soha nem fordult még elő velem - néz rám felháborodottan Alex.

• Mindjárt gondoltam - szúrom közbe gúnyosan. - Akkor mi?

• Találkoztam… egy nővel. Akit… nem tudok hova rakni… nem tudom értelmezni… az életemben.

• Alex, egy nő?

• Ja, egy nő. 

• A bocsánatkérős csaj.

• Igen.

• Mit akarsz vele?

• Én?... Semmit.

• Akkor mi a fasznak beszélünk róla? - förmedek rá.

• Nem tudom. Adj tanácsot!

• Egy nőhöz, akivel nem akarsz semmit csinálni? - komolyan kezdi azt csinálni, mint otthon a vörösek. Az irodámban mindenki megzakkant?

• Nem érted.

• Nem értem, mert össze-vissza beszélsz! Szedd már össze magad!

• Ez a nő… megérintett.

• Lefeküdtetek?

• Liam kérlek! - szól rám Alex.

• Jó, hallgatlak - dőlök hátra megadóan.

• Mintha megszűnt volt a tér-idő kontinuitás. Pause. Érted? Volt egy pillanat, amikor...megállt az idő. Nem tudtam hol vagyok, ki vagyok, kivel vagyok, csak az a döbbent pillanat volt, mintha az idő szava lenne. Én vagyok nőként? Mi ez a lelki társam? Valami ezotéria? Egyszerre azt éreztem, hogy ez a nő Vanessa. De nem  a te Vanessád, hanem… az enyém.

• Figyelj Alex, nagyon nem tudom most felvenni veled a lépést, vagy csak követni és értelmezni az agyament dolgaidat. Alapvetően csak a tervrajzok felett tudunk egy hullámhosszon lenni, szóval tudnál kicsit racionálisabban beszélni?

• Mármint?

• Nem tudom, kezdjük ott mint a legutolsó agymenésednél. Stefinél.

• Stefinél?

• Ja, mondjad a nevét - emelem fel a telefonom.

• Charissa Dupin. - beírom a nő nevét a keresőbe.

• Mrs ?

• Ja igen, persze - feleli Alex.

• Szóval házas.

• Igen.

• Jól van, mindketten házasok vagytok.

• Ja.

• Akkor mit is akarsz pontosan?

• Nem tudom. 

• Le akarsz vele feküdni?

• Nem.

• Szerelmes lettél bele?

• Nem! - háborodik fel Alex.

• Akkor mit akarsz? Látom igazgató-helyettes. És ikerlányai vannak - Alex felé fordítom a telefonom kijelzőjét. - Rádnyomult?

• Dehogy!

• Akkor meg?

• Úgy gondolkodik mint én. Ugyanazt gondolta egy tervrajzba mint én! Liam veled dolgozok építészként a kezdetek óta, de még mi sem gondolkodtunk soha egy tervrajzról ugyanúgy! Döbbenetes volt! Mintha én lettem volna. Csak nőben.

• Véletlen egybeesés.

• Nyilván. De… valamiért Vanessára emlékeztet.

• S ettől megijedtél.

• Látom most már érted.

• Szerintem sem a szíved sem a házasságod nincs veszélyben. A képed annál inkább. Mert most már értem miért vettél bonbont.

• Azt mondod?

• Azt. És most menjünk, mert kilyukad a gyomrom az éhségtől.

• Liam! - állít meg Alex. - Kösz és bocs.

• Nem gond, együtt élek ezzel a betegséggel, hogy a feleségemre hajtasz,  folyton - vigyorgok Alexre és ő visszamosolyog.