Nincs rá recept

 Alex

Liam kifakadása teljesen mellbe vág. Csak állok és nem tudok visszavágni. Nem tudok visszavágni, mert tudom, hogy igaza van. Tudom, hogy Liam az őszinte, kendőzetlen valóságot vágja az arcomba. Ezért voltunk mi ketten jók, mi ketten ég és föld. Liam két lábbal áll a földön. Ebből pénz van, megcsináljuk. Ő kéznél van, megfektetem. Liam végletekig egyszerű és józan. Sosem kergetett álmokat. Mint én. Aki nívódíjas épületekig álmodtam magam az építészetben. Aki reménytelen szerelmes voltam folyton. Ha nőkről van szó, tényleg nem tudok normálisan gondolkodni. Igaza van Liamnek.  És ezzel leültet.

Padlót fogtam.

Lezökkenek az íróasztalom mellé. Mert most már biztos vagyok benne, hogy igen, baj van. Még nem tudom felmérni, hogy mekkora. Vagy milyen jelentősége van. Bármire. Az életemre. A házasságomra. Bármire. De az, hogy ennyire ködben voltam, jelzi, hogy nagyon komoly baj van. Még önmagam előtt se láttam tisztán, hogy teljesen elvesztettem a racionalitást.  Ez rám nem jellemző. Ezt nem tudom értelmezni. Ez valóban a Vanessás időkre emlékeztet.

 Az első perctől tudhattam volna. Amikor megláttam azt a tweed gyapjú ceruzaszoknyát. Ahogy araszolgat a fiam felé. Ahogy először a tigrisszemekbe néztem. Én… nem vagyok normális.

Tetszik nekem. S valaki másé. Tipikusan a Vanessa-Liam felállás. Tipikusan az, amit szeretek, ismerek, rutinom van benne. Gondterhelten dörzsölgetem a homlokom. Mi ez? Mi lesz? Mi legyen?

Kopogtatnak az ajtón. Vanessa hozza be a forralt vizet és a kávét. Liam sötéten néz rám. Elfordulok. Vanessa leteszi elém a tálcát és kimegy. Csendben dobom bele a filtert a vízbe. Liam a kávéját kavargatja. Lehunyom a szemem. Nyugalom és élvezd a teádat. Tudjuk a problémát. Amit ismerünk az lehet orvosolni. Igen.

• Most besértődtél - jegyzi meg.

• Nem. Jogos. Ez kellett. Múló szeszély. Elmúlik - mondom nyugodtan. Nézem, ahogy a teafilter megfesti a vizet. Mint Charissa lányainak a folyékony vízfestéke. Homokszín. - Most, hogy diagnosztizáltunk. Most már rendben lesz minden. 

• Van rá gyógymód? - fintorog Liam.

• Így van.

• A szerelemre nincs recept Alex.

• Ugyan, ez… nem szerelem. Az én koromban?

• Számít?

• Nem tudom. Elmúlik. Vanessába is szerelmes voltam és nézd? Nem az én feleségem. Szóval nyugalom - a szemetesbe dobom  a filteremet és gondolkodom. - Mondok neked két építészjelöltet - nézek fel Liamra.

• Igen?

• Alex Goodwin és Kim de Noir.

• Mi? - förmed rám Liam.

• Három év és itt lesznek velünk a cégben - felelem nyugodtan.

• Alex nekünk most kell két ember nem három év múlva - fújtat Liam. Rosszkedvűen nézi a gyógyszeres dobozait. - Gyógyszereket kell szednem és visszavonulnom. Nyugdíjasnak érzem magam tőle! Bakker! - Liam bosszankodva méregeti a whiskys üvegét. - Vajon ihatok alkoholt? - idegesen bontogatja a gyógyszeres dobozokat és a receptleírásokat nézi.

• Azt mondtuk nem veszünk fel idegeneket a céghez. Terheljem le Stefit?

• Dehogy! Kell az a két külsős.

• Jó, adj egy kis időt - sóhajtok és belekortyolok a teámba. - Szeretnék egy kicsit lenyugodni. Tisztán látni. Lehet megnézem ki hogy szerepel most az Építs a fényre tervpályázaton.

• Ez már egy jó irány Alex, támogatom.

• Vanessa maradt még abból a bonbonból? - kiáltom ki. Vanessa léptei hallatszanak az előtérben és benyit.

• Az utolsó. A tiéd lehet - nevet és elém tartja a bonbonosdobozt.

• Kösz - vigyorgok rá és a számba tolom. Vanessa kidobja a dobozt. - Kértek még valamit?

• Nem, kösz - morog Liam.

• Akkor bemegyünk a városba. Csajos nap - kacsint Vanessa és behúzza az ajtót maga után.

Elcsendesedik az iroda. Liam bevette a gyógyszerét. Mintha nyugtató is lenne benne. Teljesen lenyugodott. Kattintgat a gépénél. A billentyűzet felett lebeg a kezem. S végül megteszem. Begépelem a keresőbe Charissa Dupin nevét. A leütés után az első, amit feldob a kereső az az iskolai link. A munkatársak fül. Tényleg ott van a vezetőségi tagok közt. Hivatalos kép. Kosztümben. Kedves mosollyal az ajkain. Ezen a képen enyhén ki van sminkelve. Erről döbbenek csak rá, hogy Charissa Dupin nem is festi magát. S mégis szépnek találom. Stefi után ezt nehezen tudom értelmezni magamnak is. A harsány tudatosan jól megválasztott sminkjeivel Stefi nagyon ütős megjelenés.

Charissa Dupin neve alatt ott van egy vezetékes munkahelyi telefonszám is és a munkahelyi email címe is.

• Mit csinálsz? - kérdez rá Liam. Mint akit rajtakaptak, kikattintom az oldalt.

• Én? Pfh….semmi értelmeset.

• Nem vall rád.

• Ja, tudom - bólogatok.

• Mire gondolsz?

• Én?.... Izé…. te?

• Arra, hogy ki kellene húzni a dugót. 

• Oké, te húzd ki, én meg megpróbálom csurig tölteni az én kapacitásomat. Aztán majd lesz valahogy - felelem.

Liam

Az ablak alatt élnék beszélgetések, nevetés. Kim becsapja maga után az ajtót. Fekete harisnya és fenék alatti rövid fari van rajta. Nincs ehhez hideg? Egy őszi estén? Mielőtt feliszkol az emeletre és eltűnik a szemem elől utána kiáltok.

• Kim! - lehet mindig ilyen ingerült a hangom? Ki kellen engedni. Tényleg. Túl sok stressz gyűlt össze. Aggódom Kimért. A hozzáállása csak ront a helyzeteken.

• Szia! - hideg a hangja.

• Szia, gyere ülj le, ide az asztalomhoz.

• Ó apa! Nem lehetne ezt máskor? - csupa vonakodás és elutasítás.

• Gyere már ne kéresd folyton magad.

• Nem szoktam mindig kéretni magam - vigyorog. 

• Azt mindjárt gondoltam, hogy a fiúknál nem kéreted magad. Ki volt ez?

• Nem tudom, talán valami David? - rántja meg a vállát.  Érzem, hogy megy fel a vérnyomásom.

• Azt hiszem Kim a rosszulléteim döntő okozója te vagy és nem a munka. Komolyodj már meg!

• Apa én komoly vagyok - ül le végre a székemre. - Mi ez? - nézi pedig tudja hogy mi. A tervező program. Ismeri. Dac. Utálja.

• A tervezőprogram. 

• Most nem akarok tervezni apa - teszi keresztbe a karját.

• Ne dacolj! Kapsz egy százast, ha megcsinálod, most itt, ebben az órában! - Kim szemében látom, hogy felcsillan az a huncut fény. Tetszik neki az ötlet. Csak tervezni nem akar. Elutasít. Döntően engem. És az én cégem.

• Oké! - hátrarázza a haját és vékony ujjait lágyan az egérre helyezi. Az ablakhoz állok, de időnként figyelem amit és ahogy csinálja. - Várj, látni akarom, hogy tényleg - néz fel rám a monitorról Kim. Kiveszem a zsebemből a pénzt és a csiptetőbe helyezem az üzenettartóba. Kim nyugtázza egy széles vigyorral és folytatja. Vajon mire kell neki ez a pénz? Tudom, hogy okos. De egy nőnél az okosság veszélyes. Különösen a Kim-féléknél. Az ő birtokukban az okosság fegyver. A férfiak ellen. Fogalmam sincs hány perc után Kim kiböki.

• Kész vagyok! - visszalépek mögé és megnézem a rajzot.  Nem egy nehéz feladvány volt, de Kim megcsinálta. Ha akarja meg tudja csinálni. De sosem azon volt a hangsúly, hogy tudja-e. Hanem, hogy akarja-e.

• A tiéd - veszem ki a pénzt a csiptetőből. - Állj! - húzom el a kezem, mielőtt Kim kikapja a kezemből a pénzt és elviharzik. - Mi lenne, ha hétvégén nekem dolgoznál? Fizetnék érte!

• Mi? A hétvégéimet is szét akarod cseszni?! Miért szállsz rám folyton? Mi bajod van velem? Szombatonként előkészítőre járok, vasárnap meg neked rajzolgassak!

• Miért vagy ennyire elutasító? Az én cégem. Fizetnék neked! Ennyire gyűlölsz?

• Megkapom a pénzt vagy sem? - teszi keresztbe a karját Kim.

• Csak válaszolj, miért nem akarsz nekem segíteni? Miért nem akarsz a cégnél dolgozni egy kicsit is?

• Élvezd, a helyzeted! Hogy tőled függök! A pénzt meg dugd fel magadnak! - suhogó hajjal kiviharzik.

• Kim! Kim! - esélytelen beszélni vele. Heves, impulzív, szélsőséges.  Vajon lenyugszik valaha is?

Vanessa dugja be a fejét az ajtón. Rosszkedvűen ülök vissza Kim után a székemre. Nagyon dögös parfümöt használ. Nem csodálom, hogy megtalálja minden hülyegyerek.  Alex ötlete volt. Kíváncsi voltam, hogy működik-e. Működne. Alex is Kim is az alapokat meg tudnák csinálni. De a probéma nem itt van, hogy nem tudják. Zavartan húzom le a karikagyűrűmet és  a laptop mellé teszem. Gépelésnél már folyton zavar. Érthetetlen miért? Lehet már minden zavar.

• Veszekedtetek. Megint - mondja Vanessa. Ténymegállapítás, nem kérdés.

• Folyton összekapunk. Sajnálom. Lehet, hogy egy fasz vagyok vele. Nem tudom - túrok a hajamba és a monitoromat nézem.

• Liam, ez így nem lesz jó, állandó feszültségben vagytok. Folyton. Kim és Te. Miért?

• Nem tudom. Gondolom a pályaválasztás. Ez egy komoly döntés. Nehéz nem beleszólni. Vagy csak utalni. Tudná, az építészetet, csak nem akarja. Miattam. Gyűlöl. Miért gyűlöl?

• Hagyd levegőhöz jutni, ne erőltess semmit és visszajön.

• Vanessa, látod te milyen alakokkal jön össze? Ez nem normális.

• Most fiatal!

• Ki fog égni! Nem akarom.

• Az ő élete Liam!

• És ne mutassak neki irányt? Erkölcsöket?! Jól fizető pályát? A cégem! Vanessa. Jöhetne, kurva sok a munka! Dolgozhatna, már most is!

• Mindig én voltam a megengedő és te a hideg szülő.

• Valakinek fel kellett venni ezt a szerepet is.  Szeretem. A gyerekem. De nem akarom, hogy elcsessze az egész életét, mert itt a pályaválasztás évében végigbaromkodja az egészet. Aggódom azért, hogy meggondolatlan lesz. És éveket el fog cseszni. Holott lehetne egy tiszta, egyenes és jó pályája.

• Liam!

• Dolgozhatna. Segíthetne nekem. Jó lenne. Mert én is érzem, hogy évtizedeket húztam így le. Insomniával Vanessa.

• Tudom!

• Kialvatlan vagyok évek óta. És nem tudok elaludni. Én is érzem, hogy ezt nem lehet így bírni. De itt az irodában, nem tudok nem dolgozni.

• Lehet jobb lenne, ha távol maradnál az irodától - mondja Vanessa. - Legalább addig, amíg minden helyreáll. 

• Alex-el megpróbáljuk a héten átütemezni az építkezéseket, a tervezést. Talán nyerünk két- három hónapot. Majd jövőre  újra nekiindulhat minden a régi menetben. Csak ez is annyi munka. Stefit nem lehet terhelni. Ha túl sok munkát kap romlik a teljesítménye. Tehát ő annyit csinál mint eddig. Alexet meg hova terheljem már. Ki fog esni ő is, ha túltolom.

• Liam, mit hajtotok? A pénzt? Sikert?

• Jó kérdés - rázom a fejem. - Olyan ez, mint egy mókuskerék, nem lehet kiszállni. Ez a hivatás átka. Ez nem munka. Amit leteszek délután négykor. Olyan, amit most este tízkor is csinálhatok. Itthon vagyok, az irodámban. Tényleg igaz Vanessa. Lehet végig ez volt a baj. Az elejétől ez az insomnia oka. Hogy a lakásom lett az irodám.

• Helyes. Beállítok neked egy jelzést pontosan délre. Addig dolgozhatsz. Bárhol is vagy. A jelzés után tilos a munka. Oké?

• Oké!

• Szeretem az okékat - nevet rám Vanessa.

• Én is. Különösen a te okéidat - mosolygok rá.

• Oké! - kacsint rám. - Na gyere, zárd be ezt az irodaajtót. Lehet keresek hozzá kulcsot is - tessékel ki Vanessa. - Figyelnem kell rád, mert úgy látom nem tudsz leállni.

A karikagyűrűm az irodában maradt.