Lég-örvényben

 Shana két hetet Holly szüleinél lakott. Az anyja is itt kereste fel szűkszavú utasításával, hogy elrendezték, költözzön addig a távoli nagynénje házába. Egy kis bekerített gazdaságba, amíg megszüli a gyereket. S most, míg az állapota nem látszik. Holly úgy döntött, hogy vele utazik vidékre. Így kevésbé lesz gyanús, ha Shana eltűnik a városból. Shana a vidéki vendégszoba hímzett ágytakarójára ült. A hasa előredomborodott a combja fölé. Holly a hintaszékban lökte magát ritmusosan.

-          Hogy tetszik a bölcső? – paskolta meg új szerzeményét Holly. – A keresztgyerekemnek.

-          Túl jó vagy hozzám – rázta a fejét Shana.

-          A keresztanyutól minimum – nevetett rá Holly. – Hé, most már nehogy szomorkodj. A dolog eldöntetett. Ha szomorú vagy a kicsi is érzi, és azt hiszi, hogy nem várják őt, hogy meg sem kellene születnie. Most már örülj! Itt vagy, babád lesz. Foresttől! – mosolygott Shanára melegen Holly.

-          A lánykollégium fele meghalna az irigységtől ha tudná. Forest téged akart. S Te az ő gyerekét fogod világra hozni! Ez aztán… hűha! – lelkesedett Holly.

-          Nincs az elesettek közt – hajtotta össze az ágyon szétterített újságot, amit csakis a frontról érkező hírek miatt vásárolt.

-          Az jó hír! Nem írják, hogy mikor jönnek haza? – kérdezte Holly.

-          Nem. De nem is akarnék találkozni vele – mutatott terebélyesedő hasára Shana.

-          Pedig de megnézném, ahogy kerekedik a szeme! – nevetett Holly. – Talán együtt lehetnétek. Még emlékszel rá milyen volt vele?

-          Igen – hajtotta le a fejét Shana, s mosolyogva átsimította a hasát. – Fantasztikus volt Holly, annyira… fantasztikus volt, hogy megérte… - sóhajtotta Shana.

Patrick lobogtatva hozott egy darab papírt.  Forest a hátizsákból felnézett a belépőre. Patrick vigyorogva adta át a lapot. Forest lenézett a címre.

-          Megszerezted?

-          De meg ám! – vihogta Patrick. – Kellett érte egy kis figyelemelterelés, de abban igazán jó vagyok.

-          Mit csináltál?

-          Azt mondtam, hogy eltűnt Shana képe az ágya mellől.

-          És tényleg eltűnt? – nézett rá Forest.

-          Jah, itt van nálam – röhögte Patrick, s azt is Foresthez dobta.

-          Most mit csináljak ezekkel? – emelte fel egyik kezében a képet a másikkal a címet Forest.

-          Írj neki!

-          Na jó de mit?

-          Szerelmes levelet, olyan kis turbékolósat, tudod, ahol összebúgnak a madárkák és fészket raknak – tette a tenyerét Forest fejére és kicsit megrázta.

-          Hülye! – fújtatott rá Forest, s tanácstalanul nézte a címet.

-          Ne légy már ilyen töketlen!

-          Nem írhatom neki, hogy Szia Shana, nem lettél véletlenül terhes a legutóbb? – gúnyolódott Forest.

-          Csak kezd el írni! – nyomta le a székbe az asztalhoz Patrick.

-          Nem vagyok egy levélíró típus – vonakodott Forest.

-          Nem, te a kúróstípus vagy, bocs elfelejtettem, hogy csak kefélni tudsz! – lökte az asztal felé Patrick.

-          Írjad, vagy kicsinállak! –tartotta a revolverét Forest halántékához Patrick.

-          Megzakkantál – lökte félre a revolvert Forest és elővett egy tiszta papírlapot.

Kedves Shannon

Drága Shannon,

-          Mondtam, hogy nem megy ez! – gyűrte össze a papírt Forest és a szemetesbe dobta.

-          Ne görcsölj rá!

-          Nem görcsölök.

-          De igen, azt teszed, nézd még a tenyered is ráizzadt a lapra – mutatott rá Patrick.

-          Nem akarok neki írni!

-          Dehogynem akarsz! Majd meghalsz a bizonyosságért, hogy tudd mi van vele. Miért nem teszed fel neki csak így a kérdést: Hogy vagy? Minden rendben veled?

-          Nem gyanús ez?

-          Udvarias érdeklődés.

-          Azt mondtam neki hogy nem írok levelet.

-          Megváltozott a véleményed.

-          Azt fogja hinni, hogy belezúgtam!

-          Annyira úgysem állna messze az igazságtól! – jegyezte meg Patrick.

-          De igen is!

-          Ne húzd az időt! Írjad! – ült le mellé Patrick.

-          Jól van – adta meg magát újra Forest.

Shannon,

az eltelt hónapok alatt…

-          Most mit írjak?

-          Írd azt: rájöttem, hogy beléd szerettem – nevetett Patrick.

-          Ez nem vicces! – csattant idegesen Forest.

-          Tudod, mit ez annyira jó, hogy hozok egy üveg italt mellé – pattant fel Patrick. Forest egyedül maradt a levélkezdeményével. Végül nagy sóhajjal folytatta.

bár sok idő eltelt, nem tudom megmagyarázni, mégis úgy döntöttem, hogy írok neked, tudatom veled, én életben vagyok és jól vagyok. Szeretném ha válaszolnál a levelemre, ha lehet postán maradó levélben Beau miatt.

Remélem minden rendben veled.

Forest

-          Vigyázzatok!

-          Mi a fene!?

-          Futás! Futás! – Forest az asztalon fekvő fényképért nyúlt, miközben fülét megütötte a bombák zaja. Túl közel állomásoztak az ellenséghez. Ez most már biztos. Röhejes lenne a földön meghalni egy pilótának. Ez nem is méltó hozzá. Forest felpattant, hogy a menedékhelyre igyekezzen, de süvítő lövedék hangja, megrezgett a föld, elsötétedett minden, s Forest a földnek csapódott.

Amikor magához tért azt sem tudta hol van. A tábori kórházban feküdt egy hordágyon. A feje hasogatott, szirénák hallatszottak mindenfelől. Füst és káosz az egész tábor. Forest megmozgatta az ujjait, s ökölbe szorított kezét egy éles papír vágta. Shana fényképe.

-          Én találtam rád – szólalt meg nyersen Beau.

-          Kösz.

-          Ne köszönd. Azt kerestem, ami nálad van – bökött a Forest kezében szorongatott képre.

-          Én…

-          Elloptad! – sziszegte vádlón Beau.

-          Nem… én…

-          Tudod, hogy mennyit jelent nekem! És te tréfát csináltál belőle. Szórakozol rajtam, és az érzéseimen.

-          Fogd már be! Itt van a képed Beau, légy vele boldog! – markolt rá a képre és Beauhoz vágta.

-          Tönkretetted a képet! Összegyűrted, tudod hogy azt viszem magamhoz az ütközetekre! – ordította rá Beau.

-          Tudom és mondom hogy nem én vettem el!

-          Ne hazudj ott volt a kezedben! Minek az neked! Sosem érdekelt Shannon! – kiáltotta Beau. Forest felállt a hordágyról, megszédült.

-          Ne hisztizz már Beau nem vagy lány! – szólt rá ingerülten Forest, miközben lüktető fejéhez nyomta a homlokát.

-          Én szerelmes vagyok belé!

-          S mégis mit értél el vele? – förmedt rá hányingerrel küzdve Forest.

-          Talán képzeld, értékeli, ha valaki vár rá és csak távolról csodálja.

-          Hát rohadtul nem értékeli! – vágott közbe nyersen Forest.

-          Mit tudod, te azt, fel sem érsz hozzá. Soha rád sem nézne! – támadta Beau.

-          Nem is ismered őt! – ordította rá Forest.

-          Hát képzeld, én levelezek vele, sokkal jobban ismerem mint te! – kakaskodott Beau.

-          Érdekes, mégis én feküdtem le vele! – harsogta magából kikelve Forest. Döbbent csend követte a kijelentést. Forest összepréselte a szemeit. Basszus! Kimondta! Miért nem tudta tartani a száját!  - Forest előredőlve öklendezni kezdett. Beau megrökönyödve nézett rá. Fel sem, fogta, hogy Forest kettejük közé hányja a vacsoráját.

-          Ez… én ezt nem hiszem el -  nyögte Beau Forestet nézve. Forest köhécselve  törölte a kézfejébe a száját.

-          Hát pedig elhiheted. Miért akarnék felvágni azzal, hogy egy totál középszerű csajjal voltam? – kérdezte dohogva Forest.

-          Te szemét! – Beau ököllel Forest arcába vágott. Forest hátratántorodott. – Bemocskoltad magaddal, te rohadék! Azt hittem a barátom vagy! Te meg a hátam mögött kiröhögtél és rámásztál Shanára! – rontott Forestnek, s a dulakodásban mindketten a földre zuhantak.  Forest elvesztette az időérzékét, egyáltalán nem tudta mióta próbálták Beauval kölcsönösen kiütni a másikat és lenyomni, hogy hány ütést mértek egymásra, vagy hogy meddig bírják még, viszont ő nagyrészt az eszméletéért is keményen küzdött, meg hogy közben ne hányja el magát újra. Végtelennek tűnő percek voltak, mire Patrick odaért és szétszedte őket.

-          Normálisak vagytok?! – ordított rájuk, szétszedve őket egymástól.

-          Lefeküdt Shanával! – mutatott Forestre vádlón Beau.

-          Nekem esett! – tárta szét a karját Forest az ágyra rogyva.

-          S nincs elég ellenség, aki meg akar ölni minket, ti egymást is meg akarjátok ölni? meg tudtok lenni egymással? – kiáltozta Patrick a két srác között állva.

-          Meg – dünnyögte Forest. Beau sötéten nézett rájuk, aztán sarkon fordult és elviharzott. – Odalett a címe! – dőlt hanyatt az ágyon Forest, s felhúzta a lábát. Patrick lehajolt az összegyűrt fényképért és Foresthez dobta az ágyra. Forest bágyadtan nyúlt érte, s széthajtogatva Shana képére nézett. – Szétvertem a kezem -  nézte a kézfejét fintorogva Forest.

-          Beau meg a képedet – felelte rá Patrick. Forest megtapogatta az arcát amin komoly zuzzanatok voltak.

-          Nem tudtad volna tartani a szád? – nézett le rá zsebre tett kézzel Patrick.

-          Már megint sokat pofázott Shanáról. Meguntam. Most legalább már nem fog annyit kelepelni róla – fröcsögte Forest.

-          előbb-utóbb várható volt hogy ez lesz.

-          Mi?

-          Hogy egymásnak estek Shana miatt. A kérdés csak az volt, hogy Te esel neki, amiért Shana után nyáladzik, vagy ő esik neked, amiért gerincre vágtad a szerelmét.

-          Azt hiszem hánynom kell – ült fel Forest és a legközelebbi vödörbe kiadta gyomra tartalmát.

Az igazság apámról

Kevin ellépett az ablaktól. Itt még a panoráma is másabb. Fura, hogy nem látja a fenyveseket. A nap is máshogy süt, még az időjárás is másabb. Anya és Lily is itt él. De neki még idegen ez a hely. Lily az apjával elment hajókirándulásra, ami jó, mert legalább anyával kettesben lehet. Anya olyan ideges. A kezét tördelve igyekszik kitenni magát, hogy ő jól érezze magát az új kontinensen. Anya egy egész ruhaosztályért felügyel. A nappaliban ruhakatalógusok vannak, onnan, ahol anya dolgozik. Látszik, hogy élvezi az új életét itt. Ahol süppedős szőnyegen krémszín  körömcipőben lépdelhet. Csinos kosztümben. De a nagy fiával Shannon ismét annak a húsz éves varrónőnek érzi magát, mint otthon.

-          Hogy tetszik itt?

-          Szép.

-          Hogy megy a suli?

-          Jól.

-          És van lány, aki tetszik?

-          Anya!

-          Jól van na, csak hát… olyan ritkán látlak, szinte semmit nem tudok rólad… alig írsz…

-          Nem vagyok jó a levélírásban…

-          Mh… apád is mindig ezt mondta – harapott az ajkaira Shana.

-          Jézusom, csak ne kezdj el megint bőgni oké? – túrt a hajába türelmetlenül Kevin.

-          Nem sírok, csak… sok mindenben rá emlékeztetsz – törölte le gyorsan a szeme sarkába gyűlő könnycseppet Shana.

-          Hát a nagyapa biztos irigykedne, mert fele annyit sem emlékeztetem a fiára, mint szeretné. Bár kétségtelen néha úgy kezel, mintha én az ő fia lennék…

-          Ő nevelt fel…

-          nem feltétlen kellett volna így lennie.

-          Nem persze, de neked ez volt a legjobb.

-          Ő legalább ismerte apámat, Te meg alig

-          mióta lettél ilyen ellenséges?

-          anya, mennyit voltatok együtt? Amíg összehoztatok?

-          Miért vagy ennyire nyers?

-          Nem vagyok már kisbaba anya, felfogtam, hogy apám felcsinált, aztán otthagyott. Én meg ott maradtam a nyakadon. Naná, hogy lepasszoltál valahova, még jól is jött a nagyapa igaz?

-          Egyáltalán nem erről van szó. Ne gondolj így az apádra!

-          Akkor mégis hogy gondoljak rá?

-          Hidd el… annál azért több volt, mint hogy… mi ketten csak…

-          Igazán…? És mégis miből gondolod ezt anya?

-          Hát… az ilyesmit érzi az ember… gondolom…

-          Anya még abban sem vagy biztos, amit kimondassz – förmedt az anyjára Kevin és elfordulva ismét kinézett az ablakon. – Ne haragudj, nem úgy gondoltam…

-          Igazad van… kezdesz felnőni Kevin… nem nagyon mondhatok neked szépítő meséket, mint régen…

-          Nem is kell anya!

-          Én csak azt akartam, hogy jó emlékeid legyenek apádról! Hiszen nem is ismerted. Akárhogy is… mégiscsak… apa nélkül kellett felnőnöd. Sőt… miattam tulajdonképpen anya nélkül is… igazad van… szánalmas szülők voltunk mindketten.  Bár, apád ő talán tényleg jobb lett volna, mint én… én sajnálom – Shannon kapkodva vette elő a zsebkendőit és pityeregve ült a bőrkanapéra.

-          Fuh, hogy tudtam, hogy bőgni fogsz – sóhajtott Kevin.

-          Ne haragudj, pedig megfogadtam, hogy egy könnycseppet se…

-          Megtudtam pár dolgot. Megvigasztalna a tudat, hogy apa keresett téged, még a halála előtti napon is? Telefonon? – fordult meg Kevin és az anyjára nézett. Shannon hökkenten nézett a fiára. levegőt vett, hogy kérdezzen, de Kevin megelőzte. – Beszéltem Beauval.

-          Úristen! Úristen! – Shannon érezte, hogy elfutja a szemét a könny és újra erős zokogás rázta meg.

-          Igen… úgy tűnik, nem is volt ez olyan veszett ügy, de hát pech, végül… - Kevin sóhajtva keresett egy újságot a napilapok közül. Anyja újra sírógörcsben tört ki. Ezt ki kell várni. Ezen nincs mit csinálni.

-          Nem… nem is tudod, mit jelent ez nekem… Kevin…

-          Azért ne gondolj sokat mögé. Nem kell egyből arra is gondolnod, hogy halálosan szerelmes volt beléd…

-          morbid vagy…

-          csak reálisan próbálom értelmezni a születésemet és az életemet. Tulajdonképpen egy kis sunyi besurranó vagyok, jól belerondítottam a románcotokba – összegezte Kevin.

-          Ne mondj ilyet! – tiltakozott Shana.

-          Anya, már hány éve volt és még mindig siratod?

-          én szerelmes voltam bele Kevin!

-          Oké – tette fel a kezét Kevin védekezőn.

-          Én átéltem a veszteséget, amit a halála jelentett.

-          Én meg ebben a veszteségben élek – feleselt vissza Kevin. – Már fel sem tűnik, hogyha ez van. Hogy találkozunk, meglátsz, és vagy elsírod magad, vagy előbb utóbb elsírod magad.

-          Mert ritkán látlak!

-          Mert szerelmes vagy, a halott apámba!

-          Rá emlékeztetsz!

-          Iszonyúan fájhat ez neked!

-          Kevin ne csináld ezt!

-          Anya, majd szólj ha lenyugodtál és beszélhetünk – pattant fel Kevin és a szobájába vonult.

Shana csak sötétedés után kopogott be a fiához. Kevin az ágyon feküdt és egy labdát dobált a feje fölé. Shana behozta a tálcát és letette az asztalra Kevin ágya mellé.

-          Lenyugodtam.

-          Nagyszerű – felelte Kevin a labdát dobálva.

-          ha akarod beszélhetünk róla.

-          Apa meghalt.

-          Igen tudom.

-          És valószínűleg azért nem volt szerelmes beléd.

-          Igen, tudom.

-          Akkor tudsz valami kevésbé lányos történettel előállni? – nézett rá oldalt Kevin.

-          mit szeretnél hallani Kevin? – ült le a fia ágyára Shannon megadóan.

-          Szóval… nem védekeztetek?

-          Hát nem.

-          Mennyi időt voltatok együtt?

-          Két éjszaka.

-          Hol voltatok?

-          Egy hangárban.

-          Egy repülőgéphangárban fogantam? Milyen stílusos, illik apámhoz.

-          Hát… igen.

-          Más lányokkal is együtt volt akkoriban?

-          Nem.

-          Honnan tudod?

-          Ő maga mondta.

-          Honnan tudtad meg hogy terhes lettél?

-          Kimaradt a ciklusom.

-          S mire gondoltál?

-          Hogy megszívtam.

-          Utána már nem találkoztatok?

-          De egyszer. A születésed után. Keresztanyád szerint téged is látott.

-          El akartad neki mondani?

-          Csak ha végleg hazajön a frontról.

-          Miért csak akkor?

-          Mert ő maga mondta, nem akar semmit félbehagyva itthon hagyni. Se családot, se gyereket. Meg akartam várni, hogy végleg hazajöjjön. Akkor mondtam volna csak el neki.

-          Tényleg szeretted?

-          Igen.

-          Na de miért?

-          Nem tudom. Talán azért, mert olyan különc volt, mint én. A maga módján ő is különc volt. Magának való. Fel a repülőre és kész, elhúzom a csíkot. Na ő ilyen volt. Volt bátorsága lelépni. Nem érdekelte, hogy ki mit gondol. Egyszerűen csak azt csinálta amit szeretett, amit akart, amire vágyott.

-          Jó volt vele? Együtt lenni?

-          Nagyon. Alig voltunk együtt, de azt a kis időt nagyon élveztem. Nem számított senki és semmi. Nem érdekelt az égvilágon semmi. Boldog voltam vele. S szerintem ő is az volt. Az a néhány óra, kettesben… jól telt. tényleg nagyon-nagyon jól telt. Ha csak az a két nap is volt boldog az életünkben, megérte.

-          Aztán itthagyott a szarban.

-          Hát… végülis… igen.

-          Tudod mit anya. Azt hiszem egyetlen nagyon jó dolgot mégiscsak csinált.

-          na és mi az?

-          Hát, hogy aznap nem védekezett – nevetett az anyjára Kevin.

-          Egyetértek, ezt jól csinálta – borzolta meg Kevin haját Shannon

-          Szerinted azért keresett annyira mert fontos voltál neki?

-          Ki tudja már azt! Gyere együnk! – vette az ölébe a tálcát Shannon, s a fia felé tolta az egyik szendvicset.

Sebek a szívünkben

A szülei előtt állni és közölni a tényt, hogy gyereket vár. Na ez rosszabb volt, mint amit Shana valaha is elképzelt életében. Percekig csak állt ott némán és reménykedett benne, hogy nem fogja elsírni magát, mert azzal csak még szánalmasabb képet fog festeni. Hollyt is megkérte, hogy legyen vele. Holly megszorította a kezét megerősítésként. Shana felnézett a szüleire, akik mindketten várakozón néztek rá.

-          Shannon, szeretnél bejelenteni valamit azt mondtad. Hallgatunk! – dörzsölte a szemüvege felett a homlokát az apja.

-          Igen… nos… én csak… azt akartam mondani… hogy… terhes vagyok – mondta ki akadozva Shana. Látta, hogyan torzul el a szülei arca. Bár nyugodtan ültek egymás mellett. apja homlokán mélyültek a ráncok.

-          Értem… na és… az apa? – kérdezte gondterhelten Mr. Price.

-          A… a fronton van – harapott az ajkára Shana.

-          Ühüm – bólintott lassan az apja. – Titokban házasodtatok?

-          Nem – hajtotta le a fejét Shana.

-          el akart egyáltalán venni? Meg akartatok házasodni? – sorjázta  a kérdés egyre ingerültebben az apja.

-          Nem – lehelte elhalón Shana, s a szégyentől nem is mert felnézni.

-          Szóval meg sem fordult a fejében, hogy házasodjon igaz. Te meg lefeküdtél vele! – dörrent rá az apja.

-          Igen… így történt – görbült le Shana szája széle.

-          Úristen! Az én lányom, az én lányom! – pattant fel az apja, s idegesen le-fel kezdett járkálni a szobában. – miért?

-          Nem tudom.

-          Dacból? Haragból?

-          Nem, nem.

-          Fel kell keresned, és közölnöd vele!

-          Nem… azt nem lehet – rázta a fejét Shana.

-          Úristen! már nős!  - hörögte az apja s úgy tűnt menten rosszul lesz.

-          Nem nős… de nem fog elvenni – mondta Shana.

-          akkor nincs más kiút, el kell csináltatni ezt a gyereket! -  mondta ki ridegen Mr. Price.

-          meg akarom tartani a gyereket – mondta ki az egyetlen határozott mondatát Shana.

-          Igazán? S mégis miért? Hogy szégyenbe hozz minket? Hogy ne mehessünk végig emelt fővel az utcán? Hogy mindenki összesúgjon mögötted? Mindenki erről fog beszélni, precedens leszel Shannon! Felfogtad?

-          Igen, tudom – suttogta Shana.

-          És mégis? Ragaszkodsz, annak a jellemtelen alaknak a gyerekéhez? – zihálta az apja idegesen.

-          Igen – nyögte ki erőtlenül Shana.

-          Akkor takarodj a szemem elől! – csattant rá az apja, s Shana riadtan rezzent össze.  Holly húzta el a szülei elől, s elvitte magával, ki az utcára, magukhoz.

-          Sakk-matt én győztem! -  vette le a fekete bábút Forest s nevetve vigyorgott fel Beaura.

-          Dartsban jobb vagyok – rántotta meg a vállát Beau.

-          Tegnap a billiárdra is ugyanezt mondtad – felelte Forest, de szisszenve a szeméhez kapott.

-          Fáj? – nézte a kötést Beau.

-          Nem gond. Csak néha belüktet és az kellemetlen. Olyan mintha az egész szemüregem egy jó nagy üstdob lenne és pa-pammm, pa-pamm – legyintett Forest.

-          Vigyáznod kellett volna – rázta a fejét Beau.

-          elbénáztam. Kész. Tudtam, hogy zuhanásnál le kell venni a szemüveget, mert megvág, de én hülye, elfelejtettem. Azzal voltam elfoglalva, hogy kiugorjak a gépből – sóhajtotta Forest. – Majdnem félszemű lettem. Az tök vagány nem? – vigyorgott Forest.

-          Most pont olyan vagy, félig bekötött szemmel – veregette hátba  Patrick ,s rágyújtott egy szál cigarettára.

-          Felvághatok, a háborúból hazatért hős, és elmesélem, hogyan veszettem el az egyik szemem – gúnyolódott Forest.

-          Csak a valóság kevésbé hősies – emelte meg a szemöldökét Beau.

-          Jó tudom. Figyelmetlen voltam. Magamnak köszönhetem – nyomkodta meg a kötést Forest. – Meddig lesz még rajtam?

-          Annyira sietsz kilyuggatni magad? – kérdezte Patrick.

-          Nem csak, értelmetlen itt rostokolnom, ha nem repülhetek. akár haza is mehetnék – morogta Forest.

-          De mire hazaérnél már jöhetnél is vissza.

-          Egyedül amúgy se engednénk haza. Még megnézed, hogy vannak a szép lányok – vigyorgott Patrick.

-          Shana azt írta meg fog változni a levelezési címe. Valószínűleg hamarosan – ráncolta a homlokát Beau.

-          Biztos elköltöznek – legyintett Forest.

-          Nem tudom… háborúban költözik? Valami baj lehet… - nézett Forestre aggódón Beau.

-          Nem hiszem, hogy találat érte a házukat ha erre gondolsz – grimaszolt Forest.

-          Jó tudom, pont ezért mondom, hogy valami gond lehet. Miért költözik el, ha a textilgyár meg bent van a városban. Fura nem?

-          Mit tudom én? – rántotta meg a vállát Forest. – Mióta a te gondod az, hogy mi van Shanával? – kérdezte Forest ingerülten.

-          hát mégiscsak levelezünk.

-          Na hát kérdezd meg a levélben, hogy mi a francnak költözik el az isten háta mögé! – mutatott rá Forest.

-          Nem érted! Shana nem írta meg igazán az okot, csak hogy költözik! – rázta a fejét gondterhelten Beau.

-          Hát akkor mit tudom én, kilakoltatják? – tárta szét a karját Forest. – Egyébként meg nem azt írta, hogy az egész család költözik, vagy igen? – Beau  a zsebébe nyúlt, hogy átfussa a sorokat.

-          Nem írt költözésről – intette Beau. Forest kitépte a kezéből a levelet és átfutotta a sorokat.

-          Annyit ír, hogy megváltozik a címe. Nem kell mindjárt hozzákombinálnod dolgokat.

-          Olyan, mintha nem is ő írta volna – rázta a fejét Beau.

-          Beau! Akkor faszom tudja mi a baja, de elegem van már abból hogy állandóan róla kell pofáznod – dobta vissza a levelet Beauhoz Forest, s otthagyta a társaságot. A tábor szélén állt meg. Az egyik cölöpnek dőlve nézett fel az égre. Sötétedett. Most csendes Franciahon. A Hold tompa fénnyel trónolt az égen. Az éjszaka királynője. A nagyanyja szerint, csak a Holdat kell kérdezni, s válaszokat kapunk. Választ. A Hold néma. telihold volt. Előbb érezte meg a füstöt, minthogy meghallotta, hogy valaki mellé lép. A látása eléggé korlátozott most, hogy csak egy szemmel néz.

-          Adj egy szállal nekem is – nyújtotta a tenyerét Forest, s Patrick a tárcájából előhúzott egy sodort szálat. Forest a szája közé helyezte, s Patrick meggyújtotta neki.

-          No mi az? Rákapsz a végén te is? – nevetett Patrick.

-          Kizárt – fújta ki a füstöt feszülten Forest.

-          Ideges vagy? – kérdezte Patrick halkan.

-          Pfh! – fújtatta Forest.

-          Shannon miatt van igaz? Tudod, csodálom azt a színészi munkát, amit beleölsz a mindennapjaidba. Fapofával hallgatni Beau áradozását, egy lányról, aki neked sem közömbös – játszadozott a cigaretta tárcájával Patrick, a tudás fölényes bizonyosságával.

-          Honnan veszed Te ezt! – fújtatott Forest lepöccintve a hamut a cigaretta végéről.

-          ellentétben a többiekkel, én táncoltam utoljára Shanával aznap, és láttam, hogy a hangár felé indul. Őket hülyére veheted – intett a fejével a tábor felé. - … de engem nem.

-          Hollyval vettek ki egy szobát fent a fogadóban – mondta rá pléhpofával Forest, s megszívta a cigarettát.

-          Aham, de Shana nem töltötte ott az éjszakát… és én azt is tudom, hogy miért nem. Mert veled volt, a hangárban aznap este. Tagadd, ha akarod, de láttam, hogy Shana utánadment!

-          Hümmm… látta más is? – szívta meg az ajakit Forest, miközben továbbra is a Holdat nézte.

-          Nem… én is csak véletlenül. Eredetileg én akartam utánad menni… aztán láttam az úton magam előtt… hogy… Shana megelőzött, mert már úton van hozzád, a hangár felé. Úgyhogy… visszafordultam. Hazudj, ha akarsz, de hajnali ötig Shana biztos, hogy nem jött vissza, mert én addig kártyáztam a fogadóban.

-          Azért jó sokáig magadban tartottad te rohadék!

-          A hallgatásomnak ára van – nevetett Patrick.

-          Ára?

-          Egy válasz.

-          Mi a kérdés?

-          Csak játszottál vele?

-          Mi csak…

-          Ugye nem akarod azt mondani, hogy csak beszélgettetek…

-          Csak próbáltam volna menteni a menthetőt.

-          Tehát? Csak játszottál vele, vagy jelentett is valamit?

-          Mit tudom én, már három hónapja volt – rántotta meg a vállát Forest.

-          Ez nem válasz.

-          Beau jobban illik hozzá.

-          Nem ezt kérdeztem.

-          El kellene ezt az egészet felejteni…

-          Mert nem tudod kiverni a fejedből, igazam van? Ajánlom, hogy így legyen, mert basszus Forest! Beau előtt! Aki ki tudja mióta odavan a csajért! Te meg csak így! Azért nem vagy semmi apám! – nevetett Patrick. – Ha ezt Beau tudná!

-          De nem tudja – szívta idegesen a cigarettát Forest. Patrick csendesen figyelte a rendületlenül Holdat bámuló Forestet.

-          Nem védekeztetek, igaz?

-          Váratlan volt az egész.

-          Figyeltelek Forest.

-          Kösz.

-          Egyre több hibát vétesz.

-          Tudom.

-          Ideges vagy?

-          Kibaszottul az vagyok. Amióta Dave megkapta… a hírt. Egyszerre belém is belém hasított, hogy mi van ha… - Forest elhallgatott.

-          Ha Shana is terhes lett – fejezte be helyette a mondatot Patrick.

-          Hát, jah – pöccintgette idegesen a cigaretta végét Forest.

-          Minden Shanától érkezett levél hírére összerándulsz. Ledermedsz. Beau észre sem veszi, mert annyira falja a sorokat. De én a te reakciódat figyeltem. Ma nem megrándultál, ma ideges lettél.

-          Én barom. Kurvára nem védekeztem és kurvára nem akarok se gyereket, se házasságot – szűrte a fogai közt Forest.

-          Vége a repülés nyugalmának igaz? – nevetett fel Patrick.

-          Ez nem vicces!  Már fent is ezen agyalok egész idő alatt. Mi van ha…? Megírja-e Beaunak… ha?

-          Talán, ha beszélnél Beauvel.

-          Soha! – tiltakozta Forest. – Beau sosem bocsátaná meg. Ő tényleg szerelmes Shanába.

-          S te?

-          Egyelőre én csak ideges leszek ha rá gondolok. Elvégre már három hónap eltelt. Tudnia kell. Lehet nincs is min izgulnom. Eddig ezzel is nyugtattam magam. De… a költözés híre… belém verte az ideget. miért költözik?

-          haza kellene mennünk igaz? – nézett rá Patrick.

-          Jó lenne, mert még egy ilyen – mutatott a bekötött szemére Forest. – S otthagyom a fogam. Látnom kell őt, na és főként… beszélnem vele.