Fehér Unikornis

 Vasárnap kétszer is hallgatunk istentisztelet. Túlságosan le vagyok foglalva a saját gondolataimmal, hogy igazán oda tudjak figyelni bármire is. Emmával sétálok haza. Belém karol és élvezzük, hogy kivételesen nincs köd és nem esik ólmos eső sem. A pitypangtea főzési fortélyairól folytatunk eszmecserét, amikor Emma megszakítja a könnyed csevegést, megáll és szembe fordul velem.

• Most pedig azt is mond el, amit tényleg akarsz! - szólít fel. Távol vagyunk minden hallgatóságtól. Emma kocsisa lépésben lemaradva követ minket csak, hogy Emmát hazavigye. Ahogy megállunk, a kocsi is megáll. Elnézek az északi hegyek felé.

• Picar de Noir. Beszélj róla! Mondj el mindent, amit tudsz! - szólítom fel.

• Úgy tudtam egy dorseti márkit néztél ki magadnak - sandít rám gyanakvóan.

• A márki… - tovább haladok az úton. - Chesterben,amikor együtt táncoltunk, valóban úgy tűnt, szerelmes vagyok belé. De, amikor felkért táncolni, ahogy hirtelen érdeklődést mutatott irántam,  és utána…az a hosszú csend,  amikor hazajöttem és távol kerültem tőle...mintha...kiábrándultam volna belőle. Nem tudom, közömbös vagyok minden iránt magam körül.

• Had idézzem korábbi szavaid Eliza: a márki tökéletes, akiben kellem és szellem értékkel egyesül, akiben a modor azonos a szívvel és megértéssel, vagyonos és nem is a saját vidéked szülötte - néz rám komolyan Emma.

• Tudom.

• Most nem így tartod-e?

• Dehogynem - nézek rá tanácstalanul.

• Ő volt az első fiatalember aki megtetszett neked. Ebben rejlett a varázsereje igazam van?

• Valahogy így. Igen.

• Igazán visszautasított címzettnek tűnsz Eliza - mosolyog rajtam Emma.

• Az is vagyok. Olyan postán maradó fajta! - fakadok ki durcásan. - Azt hiszem  a márkival az a gond, hogy túlságosan élvezi a gazdagságát, és értésére jutott, hogy én viszont távol állok ettől az állapottól. Így aztán egyértelmű, hogy nem vagyok méltó a társaságára.

• Nem vagy szerelmes  belé. Igazán sosem voltál Eliza! - gyötrődően nézek Emmára. - De azt mondom bárcsak túl lennél rajta. Ismerkedj a hozzád hasonlókkal Eliza! Akkor nem ér csalódás - biccent Emma, és újból belém karol. 

• Talán nem nekem való a szerelem és vonzalom nélküli házasság - bólintok rá.

• És Picar? - kérdez rá óvatosan Emma.

• Próbálom megfejteni - dörzsölöm át a homlokomat.

• Legyen. Válaszolok a kérdésedre Picarral kapcsolatoban. Lássuk csak, mi az amit, tudok róla. A bátyjával minden reggel kimennek vadászni. Vagy az ebekkel. Mindketten remek céllövők. Bár nagyon szép helyen élnek többre tartják  a foglyokat és a vadlibákat, mint a tavakat és a hegyeket - sorolja Emma. - Picar sokat utazik. A bátyját kevésbé érdeklik a  lóversenyek Picar nélkül.

• Tehát valóban versenyeztet lovakat? - kérdezek rá.

• Picar ebből próbál vagyont teremteni. Másodszülött. Nem való sem katonának sem papnak. De sikerre vitt egy lovat: Fehér Unikornis a neve ha jól emlékszem. Elég jó összegeket kap ezeken a lóversenyeken.

• Fehér Unikornis? - megállok a sövénykerítés szélénél. Egyszerre mintha emlékek zúdulnának rám. Hány éves voltam? Tizenöt-tizenhat? Mintha egy másik élet lett volna. De ezt a nevet ismerem. Még… Írországból. Apámmal és Emilyvel kimentünk a punchestowni lóversenyre és erre a lóra tettem fel, nyertem. Szinte úgy tűnt szárnyal az a ló. Mintha szárnyai lettek volna. Egy igazi varázsló. De...soha nem néztem meg a tulajdonos nevét. Nem tartottam fontosnak. Ott volt, lovat futtatott. Talán apám beszélt is vele. A lovat a verseny előtt meg is néztem. Jó lóra akartam tenni, mert kinéztem Dublinban egy aranymedaliont. Pontosan egy aranymedalion ára volt a nyereményem. Picar lovával nyertem!? Nincs időm tovább faggatni Emmát, mert a kanyarban egy vágtázó lovas tűnik fel.  Megrántja a ló vezetékét, ahogy meglát.

Nem jutok szóhoz, Emmát és engem is üdvözöl és egy vizitkártyát ad át. Meghívó, a de Noir várba. Egy bálra.

• Örülnék, ha viszonozná a látogatásomat Miss Leinster, küldetek önért kocsit. Miss Honeywood! - biccent Picar és nyeregbe pattanva tovább vágtat az úton. Emma nálunk vacsorázik, puding is van, de én csak a pillanatot várom, mikor felvonulhatok a szobámba. Az ékszeres ládámat keresem. Emlékszem arra a medalionra. Régen hordtam. Írország jelképe volt formába öntve, egy lóhere. Itt Angliában nem hordtam. Túlságosan ír ékszer. Az ékszert a vizitkártyára teszem. Meghívó a de Noir várba. Hány mérföld innen az a vár? Nem kérdés, hogy el akarok-e menni. Elmegyek. Eliza Leinster, az ír honleány megjelenése lesz a de Noir várban.

Tökéletes szervezés. De Noir címeres kocsi áll meg az egyszerű kis vidéki házunk előtt a tóparton. Megérintem a mellkasomon az arany lóhere medaliont. Nem tudom mire számítsak. A gondolataimban nem tudok rendet rakni, mert a válaszok Picar de Noirnál vannak. Mintha ebben a trükkös szerkezetben csak a golyó lennék, amit végigvezetnek a fogaskerekek a megfelelő irányba. Észak fennséges látványa, a tóvidék, a hegyek. Itt már sűrű fenyvesek tornyosulnak felém. Kevés az idő kocsiban ülve, hogy igazán megcsodáljam a tájat. Gyalogosan jobban magamba szívhatnám a birtok illatait. Anyám Lady Honeywoodhoz csatlakozik, Emma kíváncsian néz végig rajtam. Ír lenszövetből varrott ruhában vagyok. A len észak selyme. Patyolatfehér. Ahogy egy tisztes lánytól kívánják. Ellentétben van sötét bodorított hajammal.

• Túl sok a szövet rajtad - jegyzi meg Emma a fülembe súgva. - Az új divat a csupasz vállak villantása.

• Az nem az én stílusom - rázom a fejem.

• Több váll, több kérő. Villants vállat, a mai fiatalemberek azt szeretik.

• Valószínűleg Dorset márkija is a vállaim látványának hiánya miatt mellőzött - fújtatok és az előcsarnokból áthaladva a de Noirokat keresem. Nem lehet méreteket hasonlítani. Ez egy középkori vár. A lovagterme hatalmas minden általam ismert kastély bálterméhez képest. S tele van emberekkel. Itt el lehet veszni.

• Eliza! - Picar széles mosollyal fogad. - Lord de Noir, a nagy múltú Leinster család legifjabb virágszála - mutat be az apjának és a kezemet az apja kezébe adja. 

• Örvendek Miss Leinster - biccent röviden az idősebb Coeur de Noir. Picar visszahúz magához az apja mellől. 

• A táncrended! - tartja a kezét Picar.

• Ne! - nevetek, de átadom a kártyát. Picar nyomtatott nagybetűkkel végigvési a nevét a teljes kártyámon. - Ezt nem teheted! - nevetek rá.

• Dehogynem. Én hívtalak meg és a de Noir várban vagy! Új szabályok Eliza! Ma este csak…. Az enyém vagy - súgja, a fülembe.

• Nem tetszik ez a játék - tiltakozom, ahogy maga után húz. - Nem ismerem a szabályokat, és úgy érzem csak belecsöppentem a játékba, de nem én játszom, csak a dobókocka vagyok a kezedben.

• A kocka a legfontosabb. Kérdés melyik oldalát mutatja Eliza. Lehet nyerő szám és veszthetek is. Kiszámíthatatlan. 

• Mit szeretnél?

• Hatost dobni - vigyorog Picar.

• Ma este… hatosod van - nézek rá kihívóan.

• Gyere! Mutatok valamit! - a lépcsőn az emeletre vezet. A tömeg után a kihalt hátsó folyosó csendes és meghitt. Picar behúz egy nehéz ajtó mögé és becsukja mögöttünk az ajtót. A fejével az ablak felé int. Egy hárfa áll a gyertyák megvilágításában. Egy fátyol leng rajta, ahogy megérintem az áttetsző anyag Leinster-zászlaja. A kezemben tartott fátyol felett Picarra nézek. Picar szivarra gyújt és rámnéz.

• Játszhatsz… nekem… ha akarsz. Nem kötelező - mosolyog és egyszerre tudom mire gondol. Amit megfejtett, nem kötelezhet senki semmire, ha azt én magam nem akarom. Leoldom a hárfáról a fátylat és a vállamra terítem. Helyet foglalok a hárfa mellett és lágyan átfuttatom az ujjaimat az akkordokon. Picar a kandalló előtti fotelba ül, a füstben is engem néz. Fátyolos a tekintete. A húrokat nézem, de halkan rákérdezek.

• Miért nem mondtad?

• Hogy?

• Hogy már Írországban is ismertél?

• Nem lett volna értelmezhető számodra - feleli.

• Egy próbát megért volna.

• Mik az indítékaid Picar?

• Magyarázatot vársz?

• Igen.

• Nincsenek.

• Írországban voltak?

• Mi?

• Nem tudom, terveid. Valami terveid. Velem.

• Igen… voltak terveim… veled - Picar megszívja a szivart. - De… nem volt kivitelezhető.

• Miért nem?

• Ez bonyolult.

• Mert túl fiatal voltam? 

• Annyira akkor sem voltál fiatal - nyugtat Picar.

• Mert nem ismertelek?

• Megoldattam volna.

• Akkor?

• Egyrészt pontosan azért, amire Chesire-ben rájöttem - feleli Picar.

• Vagyis?

• Hogy nem lehet téged házasságra kényszeríteni, ha te magad nem akarod - mondja ki a füstöt fújtatva a tüdejéből. Megrebben a szemhéjam. 

• Azt csak most tudod, Chesire óta. Akkor még nem tudtad.  Mi volt az igazi indok?

• Hogy nem voltál hozzá elég gazdag - biccent Picar.

• Mihez?

• Hagyjuk! - dörzsöli a homlokát Picar.

• Hogy feleségül kérj?

• Nem! - néz rám nyomatékosan.

• Akkor? - faggatom.

• Túl kíváncsi vagy - nyomja el a szivart Picar.

• Tudni akarom. A múltat. Ami valamilyen oknál fogva úgy tűnik létezik velünk kapcsolatban. Bár én nem tudtam róla eddig.

• A múlt, az Írország. A jelen… Anglia. 

• Mit akartál tőlem Írországban? - félbehagyom a hárfa muzsikát és felállok.

• Már mindegy. 

• Miért nem?

• Angliában nem kivitelezhető - nevet fel futólag Picar.

• Áruld el mi az? - sétálok át hozzá.

• Nem - rázza a fejét nevetve Picar.

• Egy csókért? - kérdezem megemelt szemöldökkel.

• Eliza… veled veszélyes játszani - suttogja, de a szeme lesiklik az ajkaimra.

• Kíváncsi vagy rá? - kérdezem, ahogy Picar felemelkedik a fotelból.

• Hogy a bajba ne - leheli halkan.

• Én is - súgom vissza. - Elégítsd ki mindkettőnk kíváncsiságát! - bátorítom.

• Aljas kis alkudozó vagy Eliza Leinster - nevet és ráhajol a számra. Meglep, mennyi borzongás fut végig rajtam. Lágyan, szinte óvatosan csókol. Mintha nem is akarná elhinni, hogy szabad. Sóhajtva simítom a tenyerem az arcára és megadom magam. Picar az ajkaimat szívogatja felváltva és én borzongva reszketek és sóhajtok felváltva. Picar karjai a derekamra fonódnak és lehellete súrolja a bőrömet. Az ajkai a nyakamra és vállamra rebbennek. Az ujjammal az álla alá nyúlok, hogy rám nézzen.

• A válaszomat akarom - súgom. A szeme fekete, tele tűzzel és vággyal. Komoly önfegyelem és koncentráltság, lehunyja a szemét.

• Jól van - húzódik el és a kandallópárkánynak támaszkodik. A kandalló feletti tükörben találkozik a tekintetünk újra. 

• Tehát? - dőlök keresztbe tett karral az asztalnak.

• Csábítás-küzdés-győzelem. A férfi vadászösztön. A nő az elejtett zsákmány. Igen. Ez volt a terv. Meg akartalak szerezni, magamnak. 

• De… hogyan?

• Nőrablás. Ismeretlen a fogalom?

• Nem - rázom a fejem ajakbiggyesztve. - A szabin nők elrablása. A nemzetalapítás. A házasságkötés legrégibb formája. Sőt az imitált nőrablás a feleségszerzés mai napig elfogadott formája Írországban. A másodszülöttek így szereznek gazdag feleséget.

• Pontosan.

• Erre mondtad, hogy nem voltam elég gazdag?

• A klubszabályok kötöttek. 

• Ez komoly? Óriási! Tagja voltál egy ilyen társaságnak?

• Igen. De… eredetileg csak lovakat kértek tőlem. Így kerültem velük kapcsolatba. Aztán. Beléptem a klubba. Sorsolás. Választás. Nem én döntöttem volna. Nem tetszett.

• Akár csak én - bólintok. - El akartál rabolni? - nevetek fel. - Ó Picar! Milyen kár, hogy nem tetted meg! Végre valami izgalom lett volna az unalmas kis életemben - támaszkodom a tenyeremre.

• De mint mondtam gazdag nőt rabolhattam volna csak, és ráadásul nem is én választom ki, hogy kit. Én pedig téged akartalak - 

• Ó - egy ilyen vallomás után nem nagyon tudom mit reagálhatnék. - Rabolhattál volna magadnak egy gazdag feleséget és te nem tetted meg? - nézek értetlenül.

• Kiléptem a klubból - biccent rá Picar.

• Miattam?

• C’est la vie.

• Azt hiszem tudom mikor történt. A punchestowni lóverseny. Igaz?

• Odajöttetek megnézni a lovamat. Eredetileg akkor kellett volna egy bizonyos vagyonos hölgyhöz közelebb kerülnöm. De… te oda sétáltál és… egyszerre feleannyira se találtam érdekesnek senkit egész Írországban.

• Ó! - micsoda szerencsétlen időzítés. - Sajnálom. Egy gazdag angol lány, esetleg? Nőrablás céljából? - mosolygok rá.

• Nincs klubom. Egyedül nehéz egy ilyet kivitelezni.

• Hát alapíts egy klubot! - bíztatom. 

• Eliza…

• Megvan még bármi abból az időből? - nézek rá. Picar csak biccent. A könyvtár titkos rekeszéből kivesz egy fekete selyemkendőt.

• Szabad!? - veszem el és megnézem a két tenyerem közt. Picar, mint nőrabló. Egyszerre izgat és megijeszt a gondolat. A selyem anyagon két vágás van. Kitalálom, hogy a szemeknek. Először a saját arcomhoz emelem, aztán Picar arcához és megkötöm a fején. 

• Nos? Mi az ítélet? - nevet rám Picar. Elakad a lélegzetem. Fanyar félmosoly és titokzatos selyemkendő mögé rejtett vonások, amiből csak a fekete szemek néznek rám.

• Szerelem mindhalálig - suttogom az ajkaira és lábujjhegyre emelkedem, hogy az ajkaink találkozzanak. Nem bírok leállni, kiéhezetten akarom ezt a csókot. Jobban mint Picar. Veszélyes és vonzó ezzel a kendővel. Csupa olyan érzésem van tőle, ami tiltott, ami bűnös, amit nem szabad. És ettől őrülten szabadnak érzem magam.

Picar szorosan tart a vállaimnál fogva, szédülök. Picar csójkától. Annyira heves, mindent akar. Engem akar. Engem akart. Mindig is. Egyszerre semmi más nem jut eszembe, mint belehajolni ebbe a választásába. De… minden észérv ellene szól. Mi ketten másodszülöttek. 

• Ne akarj folyton irányítani Eliza! Ezért nem tudsz jól flörtölni. A márkival sem. Te akarod őt meghódítani, holott neki kellene téged. Hagyd meg a férfiaknak a maguk játékait. A vadászösztönt.

• Neked meg sosem kellett volna kilépned abból a klubból! Rabolj, akit csak akarsz, amit csak akarsz! Lehetetlen ellenállni egy vonzó rablónak - Picar elhúzódik, de a kezemet nem engedi el.

• Táncoljunk is ma? - kérdezi Picar.

• Tiéd vagyok ezen az estén - emelem meg a táncrendemet, ami tele van Picar nevével. Lehet, hogy már nem csak a táncrendem…???

A hideg Grasmere

 Bágyadtnak és magányosnak érzem magam. Talán, mert Grasmerebe visszatérve meghűltem út közben. Az északi utazás úgy tűnik nem kedvez az egészségemnek. De főleg az nem kedvez az én lelkületemnek, hogy itt borzalmasan magányosan élünk. Anyám tökéletes elfoglaltságot talál a kesztyűhorgolásban. Vagy a kézimunkába rejti mindazt a rengeteg maliciózus megjegyzést, amivel a Grasmere-i csekély kapcsolataink elmaradását illetné. Mivel semmi egyéb dolgom nem akad ebben a rút időben, megfoltozom a saját alsószoknyámat. A varrástól mindig az a gondolatom támad, hogy képtelen lennék cseléd nélküli házasságban élni, legyen akármilyen nagy is a szerelmem. Ami nincs. De Dorset márkijának felém mutatott mély negligálását nem lehetett Chesire-ben nem észrevenni. A márkihoz fűzött illúzióim, itt Grasmereben olyanok, mint a köd. Vagy a lápi lidércek.

• Már soha nem lesz egy látogatónk sem? - sóhajtok fel. Olyan érzésem van, ha én nem kocsizok vagy gyalogolok át látogatásokat tenni, akkor nincs is kapcsolatunk senkivel és semmivel. Anyám fel sem néz a horgolásból. Itt a szobában meleg van, de kint az idő hidegnek tűnik. Sem gyalogolni, sem kocsira ülni nem lehet. 

• Ha kicsit szárazabbak az utak átsétálhatsz Miss Honeywoodhoz - nyugtat anyám.

• Jó lenne - sóhajtozok. - Itt legfeljebb Tiddy Mun fog meglátogatni minket - nézek ki a sűrű ködre. Errefelé úgy tartják a sűrű ködöt ez a bozontos lápi szellem uralja.Szürkület után nem is lehet megtalálni. Beolvad koszos rongyaival a lápi ködbe. Anyám hosszú maliciózus pillantást vet rám. A szobalány nyit be ránk.

• Monsieur de Noir - hebegi zavartan, ahogy a kötényét gyűri. Felkapom a fejem. Lovaglóruhában van. Nahát! Itt?

• Picar?! - egyszerre kérdés és meglepődés a hangom. Anyám tekintete fürkészőn szalad végig rajtam és a belépő férfi alakján.

• Madame! - hajol meg anyám felé. Bemutatom.

• Annyira örülünk a… látogatásnak - félrelököm a kezemből a kosárba a félig megvarrt alsószoknyámat és rácsapom a fedelet. Egyszerre nem érzem magam vendégfogadáshoz alkalmasnak. Hátrasimítom az egyszerű itthoni kontyba fogott hajamat, hogy a hajszálaimat rendezzem. A vállkendőmmel nem sok mindent tudok kezdeni, végül egyszerűen a fotelembe dobom. Anyám tökéletes beszélgetésbe elegyedik legújabb ismerősével. A bemutatkozó látogatás sikere.

• Picar de Noir! Rokonságban áll az északi de Noir vár tulajdonosaival? - kérdezi érdeklődve anyám.

• Ó, igen. A bátyám - biccent Picar.

• Még valóban nem volt szerencsénk a környékben megismerkedni sokakkal - rázza a fejét anyám.

• Talán többet kellene Lady Honeywood teadélutáni társaságát élveznie Mrs. Leinster - mosolyog rá Picar.

• A málnalekvárjuk egész Lancashire megyében  a legfinomabb - biccent anyám.

• Ó nem! Dehogy! Akkor még nem kóstolta a narancsborukat asszonyom! Ahhoz nincs fogható. Titkos családi recept, senkinek sem árulják el a titkát - miközben a párbeszédjüket figyelem, megakadok a kijelentésre.

• Tervezi megismerni a recept titkát Monsieur? - kérdezem felvetett fejjel Picarra nézve. Igen a kérdésem arra utal, el akarja-e venni a Honeywood lányt.

• Kitűnő bor - feleli Picar felém fordulva. Kitérő válasz. Jellemző Picarra.

• Marad vacsorára igaz, Monsieur de Noir? Máris intézkedem, hogy tegyenek fel még egy terítéket - anyám magunkra hagy minket.

• Emma Honeywood? - nézek mindent tudón Picarra. - Nahát, nem is gondoltam volna - ereszkedem vissza a fotelbe. Picar is helyet foglal.

• Emmy? Emmy nagyon régi történet - mosolyog Picar. Még csak nem is Emma, vagy Miss Honeywood. Neki csak így: Emmy! Ez a becenév! Nem is értem, egyszerre mardos belülről. Bár nem értem miért.

• Nem értem, hogyhogy nem találkoztunk Lady Honeywoodnál? - hangosan gondolkodom.

• Talán ott voltunk egy bálon mindketten, csak nem mutattak be minket egymásnak. Talán. Ki tudja? Meg hát... mondjuk úgy expedíción voltam az elmúlt időkben.

• Expedíció? - borzalmasan titokzatosan hangzik Picar de Noir szájából ez a szó. - Ez mit jelent pontosan? Utazás? Messze a szigetektől? Valamerre Afrikában? Vagy Amerikában?

• Meg fog lepődni Eliza. Egyik sem. Írországban voltam. - erre a kijelentésre kicsit ledermedek. Meghűlt az ereimben a vér. Mégiscsak jó lesz ez a kendő. A vállaimra terítem és beleburkolódzva nézek vissza Picarra.

• Írország? - mi dolga lehetett Picar de Noirnak Írországban. - Sűrűn megfordult már ott?

• Ahol jó és  gyors lovakra van szükség, ott éppen lehet előfordulhatok a lovaimmal - titokzatos félmosoly. Az a félmosoly…egész történetek lehetnek benne. Történetek, amikra kíváncsi lennék, amiket nem ismerek, de szeretném megismerni. Csak a fejemet ingatom.

• Lóverseny? -  nevetek fel könnyednek szánt elegáns nevetéssel, de valójában kavarognak a gondolataim. - Komolyan? Lehet, hogy ott voltunk egyazon lóversenyen, akár?

• Akár - Picar körbenéz, a kanapé feletti festményen a vadászjelenetet nézi. Egyszerre valami különös sejtésem támad. Valami gyanú. Valami, ami eddig elkerülte a figyelmemet és a gondolataimat. - Valójában mióta ismersz engem Picar? - kérdezek rá.

Szinte hallani, ahogy telik az idő, és a kérdés közöttünk ragad. Ott lebeg a levegőben. Farkasszemet néznék vele, de a szemem nedvesen végül megadja magát az erősebb győz. Picar de Noir sörfekete szemei. Még mindig szép a szeme. 

Tudatában voltam. Az első találkozásunkkor is. De most valami mély fekete titok is ül benne, amitől egyszerre érdekelni kezd Picar de Noir és titkai. És a szép szeme.

Attól, hogy hivatalosan nem voltunk egymásnak bemutatva, Picar láthatott, ismerhetett, akár Írországban is. Lehet, hogy már Írországban is látott? Akár hallott hárfázni is? Lehet, hogy még apámat is ismerte? Lehet, hogy nővéreméknél nem volt véletlen az a bemutatás? Picar talán már évek óta készül rá? Túl sokat képzelek dolgokba. Akárcsak a márkival. Picarnak semmi dolga velem. Gazdag nőt kell elvennie.

• A vacsora tálalva van kisasszony! - Főtt sonka és hideg pácolt hús a vacsoránk. Nem számítottunk vendégekre. Kizökkent a néma rezignáltságból a mondat, de én nem kaptam választ.

• Picar! - a választ várom.

• A vacsora tálalva - emelkedik fel kitérően Picar. Mintha ketté vágták volna a kedélyes hangulatot. Fázom. A hátamra áramlik a hideg. Anglia hidege. Picar megfejthetetlen angol számomra. Nem szeretem a titkokat. Fázom tőlük. Némán fogyasztjuk a vacsorát. Anyám szabadkozik a szakácsunkra és a szerény vacsorára. Picar mindenre előzékenyen hárít és biztosítja anyámat, hogy remek a vacsora a száraz főtt sonkánkkal együtt. Még az almás pitét se tudom élvezni. Az egyetlen fénypontja unalmas étkezésünknek. A gondolataim zavarnak. A saját gondolataim.

• Szokott itthon hárfázni Eliza? - kérdezi Picar.

• Este héttől nyolcig gyakorolok a hárfán - biccentek nagyon távolról.

• Hallgassa meg Monsieur! Nem azért, mert az én lányom, de igen tehetségesen játszik - mosolyog melegen anyám.

• Tudom - feleli Picar. Engem néz. És mosolyog. Nem tudom viszonozni ezt a mosolyt. 

Picar anyámmal a szalonban teázik. Én hárfán kísérem a beszélgetésüket.  Ereszkedik a köd a tájra. Megnyugtat a hárfa hangja. Az egyetlen hely, ahol biztonságban vagyok és magabiztos is. Ahol visszatalálok önmagamhoz. Minden bizonytalanságaimtól távol.  

Picar emelkedik fel ültéből. Sokára ébredek rá, hogy távozni készül. Anyámtól köszön el és hozzám lép. 

• Honeywoodék bált adnak a héten. Ott lesz, Eliza?

• Még nem tudom. Egy bizonyos Mr. Digweed ígért nekem valami csókot ott és egyszerre arra számítok, hogy egy barátom ajánlatot tesz nekem ott az est folyamán, amit azonban vissza fogok utasítani - felelem hidegen és a kendőmet szorosabban húzom magam köré. Keményen nézek rá. Elutasítóan.

• Talán másként döntene Eliza, ha tudná, hogy Timothy Weymouth, Dorset márkija is hivatalos a bálra, és a környéken tesz kirándulást, ez okból elképzelhető, hogy jelen lesz a bálon? - eltátom a számat. Honnét tudja? Ennyire átlátszó nem lehettem! Vagy mégis?

• Én biztos vagyok benne Eliza, hogy a barátai rendkívül körültekintőek az ajánlattételeket illetően - mosolyog Picar.

• Biztos? - kérdezek rá hűvösen.

• Biztos! - feleli rá magabiztosan Picar.

• Ebben az esetben, még megfontolom.

Emma Honeywood tökéletes tiszta muszlinruhában van. Bárki példát vehet róla. Szőke tincsei csigákba rendezettek. A környék legcsinosabb lánya. Én sem tagadhatom.  A jelenlévők annyira nem akarnak táncolni, hogy egyszerre úgy látom ki kellene sorsolni a táncpartnereket. A bálon összesen csak hatvanan vagyunk. Talán az időjárás az oka. De Picar de Noir csúnyán felültetett. Sem ő, sem Dorset márkija nincsen jelen a bálon. Mekkora csalódás! 

• Emma, tényleg elhívtad Picar de Noirt?

• Sajnos le kellett mondania. Kedves levelet írt.

• Ismered?

• Természetesen. A család régi ismeretségi  körünkbe tartozik - biccent Emma. - Tervben volt, hogy Couer eljegyez. 

• Picar bátyja?! - egyszerre mintha megtört volna a jég a szívem körül. Ezért a bizalmas becézés? Picar bátyja és Emma? Hát végülis érthető, Emma Honeywood egyedüli lányörökös. Miért gondoltam, hogy Picar akarja elvenni? Csak nem féltékenység? Ugyan!

• Miért érdekel ennyire? - kérdez rá Emma.

• Nem tudom, volt egy olyan érzésem, hogy Picar de Noir ma meg akarja kérni a kezem - legyezem meg magam.

• Picar?

• Szerinted?

• Ezt nem tudhatom. Nem láttalak titeket együtt. Flörtöltél vele?

• Ki én? - homlokráncolva gondolkodom mindazon, ahogy Picar de Noirral viselkedtem. -  Én… nem is tudom...

• Lehet a kelleténél jobban bátorítottad, egészen addig a pontig, hogy azt hitte biztos lehet afelől, hogy nem vonzódsz máshoz? - találgat Emma.

• Nem hiszem - nem, Picar tud valahonnan a márki iránti érdeklődésemről. Talán azon az estén, amikor a márki felkért táncolni. Akkor jött rá. 

Picar de Noir összezavart. Túl sok és túl kevés információm van egyszerre. A saját érzéseimet sem tudom rendszerezni, nem hogy Picar de Noir sajátjait megfejteni. 

A szabadság íze

 Végre, ragyogóan süt a nap. Tökéletes az idő a kertészkedéshez. Saját hortenziáimból hoztam, hogy a nővérem díszkertjébe is ültessek néhány tövet. A sógorom kertészével egyeztetve keresünk árnyékos helyet a virágoknak.  Magam segédkezem a hortenziáim ültetésében, nagyon speciális földigényei vannak. S azt szeretném elérni, amit otthon is, ezt a tökéletes kék színt. Álmodozva sepergetem a földdarabokat a virágra. Tompa kis fütty hallatszik a hátam mögött a távolból.

• Ejha, formás hátsó - kiáltja egy vidám férfihang. Felegyenesedem a virágágyás mellől és csípőre tett kézzel felé fordulok.

• Picar de Noir, ön szemtelen fráter! - jelentem ki nevetve. - Nincs jobb dolga, mint az én hátsómat nézni? 

• Elfelejtette Miss Leinster? A héten Lord Delavallal vadászunk.

• Kivadászta magát?

• Megtaláltam a legnemesebb vadat - vigyorog rám és a nyeregben játékosan felém lő.

• Kié a másik ló? - intek a kertészkesztyűmmel a vezetéken vezetett ló felé.

• Az öné Miss Leinster. Ön megmutatta nekem Írország ízét, had mutassam meg most én a szabadságét - pattan le a nyeregből.

• A szabadság íze? - lépek felé bizonytalankodva.

• Mennyire tud lovagolni egy ír honleány? 

• Utoljára Írországban lovagoltam - nézek végig magamon, kicsit földes a szoknyám és a cipőm is. - Nincs kíséretem - nézek körbe. Picar a fáknál álló két kísérőre mutat. Nincs több ellenérvem. Felsegít a nyeregbe, és maga is nyeregbe pattan. - Merre? - kérdezem bizonytalanul tartva a kantárt.

• Mindig előre, Eliza - lihegi nevetve és a ló farára csap.

Suhan az angol táj körülöttünk. Írország sokkal zöldebb, de ahogy vágtatunk egyszerre összeolvad minden, a múlt a jelen, a szél és a nap, én és a lovam. Eggyé váltunk. Mintha kifújta volna a szél a gondolataimat. Semmire sem gondolok. Csak a vágtatás élménye sodor magával. Kibomlott a hajam a szalagjaim szorításából, el is hagytam őket, kifújta a hajamból a szél. Talán túl könnyű vagyok ennek a lónak, de szinte szállunk a levegőben. Mint egy könnyű virágszirom, egy puha falevél, egy tarka pillangó. 

• Ilyen a szabadság? - kiáltom át Picarnak, ahogy visszafogom a lovat.

• Pontosan ilyen Eliza! - kiáltja nevetve és a semmiből ránk szakad az ég.  Nevetve nézek rá.

• Hová? - kérdezem. Elhagytuk a kísérőinket. Észre sem vettem. 

• Arra van egy menedék pavilon! - mutatja és előrevágtat, hogy mutassa az utat. Követem és lesegít a nyeregből. A fedél alá sietünk.

• Szép lovak - állapítom meg.

• És jó lovasok. Ez a szenvedélyem. A lótenyésztés. A birtokon, általában mindig az istálló környékén vagyok. 

• Miért? 

• Gyerekként is, szerettem a lovakat. A ló… a szabadságot szimbolizálja. A féktelen szabadságot - elreked a hangja. Futólag rámpillant. 

• Micsoda… véletlen...egybeesés…

• Valóban - biccent rá. Ismét megfejthetetlen fekete ír sör a szeme.

• Picar, te férfi vagy. Minden férfi szabad. Szabadabb mint egy nő. Bármit megtehetsz!

• Úgy gondolod, Eliza? Neked mihez kell a szabadság? Mit tennél, ha elérnéd azt a vágyott szabadságot?

• Megcsókolnám azt, akit szeretek. Lesz, ami lesz. Nem törődve a következményekkel...

• Tehát szerinted én megcsókolhatom azt, akit szeretnék?

• Nem? - lehelem.

• Semmi sem így megy Eliza - ingatja a fejét. 

• Dehogynem. Én… ha férfi lennék… megtenném… - jelentem ki acélosan.

• Ehhez nem elég a nemek közti különbség. Társadalmi korlátoktól kell szabadulni Eliza. Kilépni a társadalomból.

• Jogos érv. Azt hiszem még sokat tanulhatok tőled a féktelen szabadságról Picar de Noir - jelentem ki komolyan. - Megmutatod? - tartom felé a kezem.

• Ha úgy alakul Eliza. Igen. Megmutatom milyen az igazán féktelen szabadság - rázza meg a kezem mosolyogva. - Irány vissza! Csendesedik az eső - int a fejével a lovak felé.

A városban a könyvesbolt előtt találkozom legközelebb a márkival. Meglepődöm, hogy egyáltalán megismer. 

• Miss Eliza Leinster, dícséretesen játszott a minap a hárfa-esten, úgy elpárolgott, hogy nem volt lehetőségem ezt akkor elmondani - mosolyog. Lenyűgöz a látványa. Választékosan és szépen öltözik. Anyám rávágná, hogy piperkőc. De szerintem egyszerűen stílusos. Megteheti. S milyen jól áll neki ez a mogyorószín!

• Főméltósága túlságosan is kedves - pukedlizek. Feszélyezetten állunk a kirakatnál. Félek, hogy elszalasztom az alkalmat, hogy beszélek vele, tehát azonnal felteszem az első kérdést, ami eszembe jut. - Szabad kérdeznem mit olvas?

• Ó, semmi modern. Sőt, kifejezetten… régi - mosolyog ahogy lenéz a kezében tartott kötetre. Érzem rajta, hogy már menne. Menekül előlem?

• Vergilius? - olvasom el gyorsan a szerzőt, de nem tudom tovább fenntartani Timothy Weymouth érdeklődését.

• Örültem, Miss Leinster - biccent. Sietve bókolok és utána fordulok az utcán.  Nem alakult a legjobban a dolog, de legalább kihoztam a találkozásból, amit tudtam. Kimelegedtem ettől a beszélgetéstől. Újabb inspirációt kaptam a márki meghódításához. Úgy látszik fel kell kutatnom a magánkönyvtárunk ókori gyűjteményét. 

Esküszöm nem követtem annyira… szándékosan a márki útját, de egy hölgynek szalagokra mindig szüksége van. Nemigaz? Tehát a kalapboltba is betérek, csak úgy “véletlenül”. Csipke és selyem szalagok között válogatok, amíg a márki megveszi a legújabb kalapját. Talán minden héten új kalapot hord. Ki tudja. Megteheti.

• Mr. Weymouth!  Újra! Micsoda véletlen! Úgy tűnik, ma folyton keresztezik az útjaink egymást - mosolygok rá a tőlem telhető legnagyobb meglepődéssel. A márki szokásos diplomáciai álarcát hordja. Kifürkészhetetlen, derűs és nyugodt. Lehet, hogy bosszantom.

• Miss Leinster, Ön követ engem? - biccenti félre a fejét. Olyan elegáns mozdulatai vannak. Ha tehetném itt a kalapboltban megcsókolnám érte.

• Szavamra, miért tennék ilyet? - kérdezek vissza.

• Már azt hittem felcsapott magánnyomozónak, vagy ilyesmi.

• Tehát… ismeri Eugéne-Francios Vidocq munkásságát? - lepődöm meg.

• Engem az jobban meglep, hogy kegyed ismeri - gondolkodik el és finoman összevonja a szemöldökét. 

• Minden érdekel, ami a kontinensről hírként érkezett hozzánk. A francia forradalom és Bonaparte...izgalmas időszak. Ön-sorsfordító alak! Rajongok az ilyen személyekért.  Vidocq a börtönben felajánlotta szolgálatait a rendőrségnek és megszerveztette a saját szökését. Szabadulása után magánnyomozói feladatokat is vállalt. Álnéven dolgozott. És egyszer felbérelték, hogy ölje meg saját magát! - sorolom gyorsan. Túllelkesedtem. - Bocsánat, nem akartam untatni, vagy feltartani.

• Semmi ilyen nem történt. A hétvégén bált adok. Jöjjön el a kísérőivel! Játszhat a hárfán is - mosolyog és megemeli a kalapját búcsúzóul.  Csak biccenteni van erőm. Az első kezembe akadó legyezővel kezdem legyezni magam. Szeretnék kiugrani a bőrömből. Dorset márkija meghívott magához! És bált ad! A világ végére is elmennék, ha Dorset márkija hívna.

Izgatott vagyok. Azt hiszem ez lesz életem egyik fénypontja. Még egy bálra se készültem ennyit. Saját ruhát kaptam. Egy rendkívül divatos mély hátkivágású ezüsttel hímzett selyemruhát. Emilia ügyes kezű szobalánya gyöngysort font sötét tincseim közé, és meztelen hátamon érzem a hajam simogató hullámait minden mozdulatnál. Hidegek az ujjaim az izgalomtól. A selyem ruhán finom muszlin suhog körülöttem. Életem legdivatosabb és legszebb ruháját viselem a márki bálján. Valamiért úgy érzem, ez egy meghatározó este lesz számomra. Annak kell lennie.

• Sok sikert kishúgom! - súgja Emilia, mielőtt belépünk a ragyogó kastélyba. Csak ámulok, ahogy végignézem ezt a gyönyörű épületet. A csillogó aranyat és gazdagságot.

• Ha úgy alakulna, mindennek az úrnője lehetnék! - suttogom ámulva. Emilia belém karol és a márki üdvözöl minket. Szívélyes és kedves a mosolya. Ma igazán úgy érzem márkiné tudnék lenni. Nem vagyok alatta a jelenlevő hölgyeknek.  Ahogy a forgatagban sétálok ismerős alak közeledik felém.

• Monsieur de Noir! Itt?

• A márki a hárfa-esti meghívást viszonozza - bólint Picar. - A bátyám is itt van.

• Nahát! - mosolygok rá.

• Enyém lehet az első tánc? - kérdezi.

• Meglehetősen szabad még a táncrendem - bólintok. Picar kiveszi a legyezőt a kezemből és széthajtva a kis ceruzával keresztben rávési a nevét az első három tánchoz.

• Ne foglalj le az egész estére! - kapom ki a kezéből a legyezőt.

• Húsz táncból táncsak lesz még lehetőséged másokkal is táncolni - sandít rám. - Kinek tartogatod magad? - vigyorog.

• Hallgass! - suhintok a karjára a legyezőmmel.

• Tehát ma este itt van - mosolyog mindenttudón, ahogy távozik. A fejemet ingatom, ahogy utána nézek.

Az első tánchoz állunk fel. Picar tenyere magabiztosan irányít. Nem kétlem, hogy észrevette a mély hátkivágásomat, mert valahogy folyton úgy érzem, hogy az ujjai a hátamon érintik a bőrömet, ami kicsit sem helyes tánctartás, és a lehelete sepri a hajamat.

• Ma káprázatos vagy - súgja, ahogy áthaladunk egymás mellett.

• Köszönöm - mosolygok rá.

• Nem, ez nem csak amolyan kötelező bók. Eliza, ma… este van benned valami...varázslatos. Talán egy kelta tündér vagy?

• Picar, akkor nagy bajban vagy - nevetek. - Úgy tartják, aki egyszer hallotta a tündérek zenéjét az soha többé nem tudja elfelejteni, és egész életében arra vágyakozik, hogy újra hallhassa.

• Akkor tényleg tündérzenét hallgattam - mondja komolyan. - Ölthetnek emberi alakot a tündérek?

• Igen. Egy kelta monda szerint. Dagda, a főisten, fia szerelmes lett egy lányba, akit álmában látott. A lány álmában jelent meg és hárfázott neki. Dagda és fia mindenütt kereste a lányt, de az egy másik tartomány tündér királyságába tartozott. A tündérkirály elárulta, hogy egyik évben a lány emberi alakban jár a földön, a következőben madáralakot ölt. Elárulta, hogy halottak napján a sárkánytóban van madár alakban és ötven hattyú úszik körülötte. De senki sem kényszerítheti férjhez menésre, ha ő maga nem akarja.

• Mi lett a történet vége?

• A fiú odament a tóhoz, hogy beszéljen a lánnyal. A lány azt mondta, kimegy a partra, ha visszamehet a tóba amikor kedve tartja.  A fiú megígérte. Átkarolta a lányt és maga is fehér madárrá változott. Háromszor körülúszták a tavat, ez volt a záloga annak, hogy a fiú megtartja az ígéretét. Akkor elrepültek és olyan szépen énekeltek együtt, hogy amerre szálltak három napra álomba merültek az emberek.

• Most már mindent tudok rólad Eliza Leinster. A hárfajátékod szerelembe ejt és nem lehet elfelejteni. Egy tündér vagy, akit senki sem kényszeríthet házasságra, ha azt ő maga nem akarja. Sok szerencsét ma este Eliza! - csókot lehel a kézfejemre. - Hárfázz, és szerelmes lesz!

• Kösz - lehelem és valamiért zavarodottan maradok a helyemen. Emilia karol belém. Hirtelen azt sem tudom miért vagyok itt. Körbenézek. 

• Mi az? - kérdezi Emilia. - Történt valami?

• Nem tudom, azt hiszem… erős jellemrajzot kaptam magamról, amit most nem tudok értelmezni. Hárfáznom kell! - jelentem ki. 

A hárfán játszom, a márki is hallgatja a játékomat. A körülöttem állók puha tapsával kísérve állok fel a hárfa mellől. A márki lép hozzám. Finom a mosolya és csillog a szeme. S megteszi, amire közel egy éve várok. Felkér táncolni. Ledermedve állok. Szinte hitetlenkedve. Lord Timothy Weymouth, Dorset márkija felkér táncolni. Szeretnék szárnyalni, de a testi valóm csak a földre húz. Ahol a vonósok kezdik a kettősünk táncához a dallamot. Nedves és remegős a kezem, ahogy a márki megérinti. Elfelejtek levegőt venni, érzem a testmelegét, a parfümje illatát, a mozgása ritmusát, a kellemes, puha érintését. Azt hiszem ma este gyönyörű párost alkotunk mi ketten. A legutolsó divat szerinti elegáns báli ruhákban, a suhogó muszlinommal, a hímzett selyemruhámban, a gyöngysorral loknikba rendezett frizurámig. Mintha mindenki más megszűnt volna körülöttem. Minden elmosódott és halvány foszlánnyá változott, mintha csak mi ketten lennénk ezen a hatalmas tánctéren is. Ez a tánc csak az enyém. A márkival, és egészen úgy tűnik, hogy sosem lesz vége.  Minden pillanatát megélem. Csodálatos tánc. Ilyen lehet a tündérek tánca.