Fehér Unikornis

 Vasárnap kétszer is hallgatunk istentisztelet. Túlságosan le vagyok foglalva a saját gondolataimmal, hogy igazán oda tudjak figyelni bármire is. Emmával sétálok haza. Belém karol és élvezzük, hogy kivételesen nincs köd és nem esik ólmos eső sem. A pitypangtea főzési fortélyairól folytatunk eszmecserét, amikor Emma megszakítja a könnyed csevegést, megáll és szembe fordul velem.

• Most pedig azt is mond el, amit tényleg akarsz! - szólít fel. Távol vagyunk minden hallgatóságtól. Emma kocsisa lépésben lemaradva követ minket csak, hogy Emmát hazavigye. Ahogy megállunk, a kocsi is megáll. Elnézek az északi hegyek felé.

• Picar de Noir. Beszélj róla! Mondj el mindent, amit tudsz! - szólítom fel.

• Úgy tudtam egy dorseti márkit néztél ki magadnak - sandít rám gyanakvóan.

• A márki… - tovább haladok az úton. - Chesterben,amikor együtt táncoltunk, valóban úgy tűnt, szerelmes vagyok belé. De, amikor felkért táncolni, ahogy hirtelen érdeklődést mutatott irántam,  és utána…az a hosszú csend,  amikor hazajöttem és távol kerültem tőle...mintha...kiábrándultam volna belőle. Nem tudom, közömbös vagyok minden iránt magam körül.

• Had idézzem korábbi szavaid Eliza: a márki tökéletes, akiben kellem és szellem értékkel egyesül, akiben a modor azonos a szívvel és megértéssel, vagyonos és nem is a saját vidéked szülötte - néz rám komolyan Emma.

• Tudom.

• Most nem így tartod-e?

• Dehogynem - nézek rá tanácstalanul.

• Ő volt az első fiatalember aki megtetszett neked. Ebben rejlett a varázsereje igazam van?

• Valahogy így. Igen.

• Igazán visszautasított címzettnek tűnsz Eliza - mosolyog rajtam Emma.

• Az is vagyok. Olyan postán maradó fajta! - fakadok ki durcásan. - Azt hiszem  a márkival az a gond, hogy túlságosan élvezi a gazdagságát, és értésére jutott, hogy én viszont távol állok ettől az állapottól. Így aztán egyértelmű, hogy nem vagyok méltó a társaságára.

• Nem vagy szerelmes  belé. Igazán sosem voltál Eliza! - gyötrődően nézek Emmára. - De azt mondom bárcsak túl lennél rajta. Ismerkedj a hozzád hasonlókkal Eliza! Akkor nem ér csalódás - biccent Emma, és újból belém karol. 

• Talán nem nekem való a szerelem és vonzalom nélküli házasság - bólintok rá.

• És Picar? - kérdez rá óvatosan Emma.

• Próbálom megfejteni - dörzsölöm át a homlokomat.

• Legyen. Válaszolok a kérdésedre Picarral kapcsolatoban. Lássuk csak, mi az amit, tudok róla. A bátyjával minden reggel kimennek vadászni. Vagy az ebekkel. Mindketten remek céllövők. Bár nagyon szép helyen élnek többre tartják  a foglyokat és a vadlibákat, mint a tavakat és a hegyeket - sorolja Emma. - Picar sokat utazik. A bátyját kevésbé érdeklik a  lóversenyek Picar nélkül.

• Tehát valóban versenyeztet lovakat? - kérdezek rá.

• Picar ebből próbál vagyont teremteni. Másodszülött. Nem való sem katonának sem papnak. De sikerre vitt egy lovat: Fehér Unikornis a neve ha jól emlékszem. Elég jó összegeket kap ezeken a lóversenyeken.

• Fehér Unikornis? - megállok a sövénykerítés szélénél. Egyszerre mintha emlékek zúdulnának rám. Hány éves voltam? Tizenöt-tizenhat? Mintha egy másik élet lett volna. De ezt a nevet ismerem. Még… Írországból. Apámmal és Emilyvel kimentünk a punchestowni lóversenyre és erre a lóra tettem fel, nyertem. Szinte úgy tűnt szárnyal az a ló. Mintha szárnyai lettek volna. Egy igazi varázsló. De...soha nem néztem meg a tulajdonos nevét. Nem tartottam fontosnak. Ott volt, lovat futtatott. Talán apám beszélt is vele. A lovat a verseny előtt meg is néztem. Jó lóra akartam tenni, mert kinéztem Dublinban egy aranymedaliont. Pontosan egy aranymedalion ára volt a nyereményem. Picar lovával nyertem!? Nincs időm tovább faggatni Emmát, mert a kanyarban egy vágtázó lovas tűnik fel.  Megrántja a ló vezetékét, ahogy meglát.

Nem jutok szóhoz, Emmát és engem is üdvözöl és egy vizitkártyát ad át. Meghívó, a de Noir várba. Egy bálra.

• Örülnék, ha viszonozná a látogatásomat Miss Leinster, küldetek önért kocsit. Miss Honeywood! - biccent Picar és nyeregbe pattanva tovább vágtat az úton. Emma nálunk vacsorázik, puding is van, de én csak a pillanatot várom, mikor felvonulhatok a szobámba. Az ékszeres ládámat keresem. Emlékszem arra a medalionra. Régen hordtam. Írország jelképe volt formába öntve, egy lóhere. Itt Angliában nem hordtam. Túlságosan ír ékszer. Az ékszert a vizitkártyára teszem. Meghívó a de Noir várba. Hány mérföld innen az a vár? Nem kérdés, hogy el akarok-e menni. Elmegyek. Eliza Leinster, az ír honleány megjelenése lesz a de Noir várban.

Tökéletes szervezés. De Noir címeres kocsi áll meg az egyszerű kis vidéki házunk előtt a tóparton. Megérintem a mellkasomon az arany lóhere medaliont. Nem tudom mire számítsak. A gondolataimban nem tudok rendet rakni, mert a válaszok Picar de Noirnál vannak. Mintha ebben a trükkös szerkezetben csak a golyó lennék, amit végigvezetnek a fogaskerekek a megfelelő irányba. Észak fennséges látványa, a tóvidék, a hegyek. Itt már sűrű fenyvesek tornyosulnak felém. Kevés az idő kocsiban ülve, hogy igazán megcsodáljam a tájat. Gyalogosan jobban magamba szívhatnám a birtok illatait. Anyám Lady Honeywoodhoz csatlakozik, Emma kíváncsian néz végig rajtam. Ír lenszövetből varrott ruhában vagyok. A len észak selyme. Patyolatfehér. Ahogy egy tisztes lánytól kívánják. Ellentétben van sötét bodorított hajammal.

• Túl sok a szövet rajtad - jegyzi meg Emma a fülembe súgva. - Az új divat a csupasz vállak villantása.

• Az nem az én stílusom - rázom a fejem.

• Több váll, több kérő. Villants vállat, a mai fiatalemberek azt szeretik.

• Valószínűleg Dorset márkija is a vállaim látványának hiánya miatt mellőzött - fújtatok és az előcsarnokból áthaladva a de Noirokat keresem. Nem lehet méreteket hasonlítani. Ez egy középkori vár. A lovagterme hatalmas minden általam ismert kastély bálterméhez képest. S tele van emberekkel. Itt el lehet veszni.

• Eliza! - Picar széles mosollyal fogad. - Lord de Noir, a nagy múltú Leinster család legifjabb virágszála - mutat be az apjának és a kezemet az apja kezébe adja. 

• Örvendek Miss Leinster - biccent röviden az idősebb Coeur de Noir. Picar visszahúz magához az apja mellől. 

• A táncrended! - tartja a kezét Picar.

• Ne! - nevetek, de átadom a kártyát. Picar nyomtatott nagybetűkkel végigvési a nevét a teljes kártyámon. - Ezt nem teheted! - nevetek rá.

• Dehogynem. Én hívtalak meg és a de Noir várban vagy! Új szabályok Eliza! Ma este csak…. Az enyém vagy - súgja, a fülembe.

• Nem tetszik ez a játék - tiltakozom, ahogy maga után húz. - Nem ismerem a szabályokat, és úgy érzem csak belecsöppentem a játékba, de nem én játszom, csak a dobókocka vagyok a kezedben.

• A kocka a legfontosabb. Kérdés melyik oldalát mutatja Eliza. Lehet nyerő szám és veszthetek is. Kiszámíthatatlan. 

• Mit szeretnél?

• Hatost dobni - vigyorog Picar.

• Ma este… hatosod van - nézek rá kihívóan.

• Gyere! Mutatok valamit! - a lépcsőn az emeletre vezet. A tömeg után a kihalt hátsó folyosó csendes és meghitt. Picar behúz egy nehéz ajtó mögé és becsukja mögöttünk az ajtót. A fejével az ablak felé int. Egy hárfa áll a gyertyák megvilágításában. Egy fátyol leng rajta, ahogy megérintem az áttetsző anyag Leinster-zászlaja. A kezemben tartott fátyol felett Picarra nézek. Picar szivarra gyújt és rámnéz.

• Játszhatsz… nekem… ha akarsz. Nem kötelező - mosolyog és egyszerre tudom mire gondol. Amit megfejtett, nem kötelezhet senki semmire, ha azt én magam nem akarom. Leoldom a hárfáról a fátylat és a vállamra terítem. Helyet foglalok a hárfa mellett és lágyan átfuttatom az ujjaimat az akkordokon. Picar a kandalló előtti fotelba ül, a füstben is engem néz. Fátyolos a tekintete. A húrokat nézem, de halkan rákérdezek.

• Miért nem mondtad?

• Hogy?

• Hogy már Írországban is ismertél?

• Nem lett volna értelmezhető számodra - feleli.

• Egy próbát megért volna.

• Mik az indítékaid Picar?

• Magyarázatot vársz?

• Igen.

• Nincsenek.

• Írországban voltak?

• Mi?

• Nem tudom, terveid. Valami terveid. Velem.

• Igen… voltak terveim… veled - Picar megszívja a szivart. - De… nem volt kivitelezhető.

• Miért nem?

• Ez bonyolult.

• Mert túl fiatal voltam? 

• Annyira akkor sem voltál fiatal - nyugtat Picar.

• Mert nem ismertelek?

• Megoldattam volna.

• Akkor?

• Egyrészt pontosan azért, amire Chesire-ben rájöttem - feleli Picar.

• Vagyis?

• Hogy nem lehet téged házasságra kényszeríteni, ha te magad nem akarod - mondja ki a füstöt fújtatva a tüdejéből. Megrebben a szemhéjam. 

• Azt csak most tudod, Chesire óta. Akkor még nem tudtad.  Mi volt az igazi indok?

• Hogy nem voltál hozzá elég gazdag - biccent Picar.

• Mihez?

• Hagyjuk! - dörzsöli a homlokát Picar.

• Hogy feleségül kérj?

• Nem! - néz rám nyomatékosan.

• Akkor? - faggatom.

• Túl kíváncsi vagy - nyomja el a szivart Picar.

• Tudni akarom. A múltat. Ami valamilyen oknál fogva úgy tűnik létezik velünk kapcsolatban. Bár én nem tudtam róla eddig.

• A múlt, az Írország. A jelen… Anglia. 

• Mit akartál tőlem Írországban? - félbehagyom a hárfa muzsikát és felállok.

• Már mindegy. 

• Miért nem?

• Angliában nem kivitelezhető - nevet fel futólag Picar.

• Áruld el mi az? - sétálok át hozzá.

• Nem - rázza a fejét nevetve Picar.

• Egy csókért? - kérdezem megemelt szemöldökkel.

• Eliza… veled veszélyes játszani - suttogja, de a szeme lesiklik az ajkaimra.

• Kíváncsi vagy rá? - kérdezem, ahogy Picar felemelkedik a fotelból.

• Hogy a bajba ne - leheli halkan.

• Én is - súgom vissza. - Elégítsd ki mindkettőnk kíváncsiságát! - bátorítom.

• Aljas kis alkudozó vagy Eliza Leinster - nevet és ráhajol a számra. Meglep, mennyi borzongás fut végig rajtam. Lágyan, szinte óvatosan csókol. Mintha nem is akarná elhinni, hogy szabad. Sóhajtva simítom a tenyerem az arcára és megadom magam. Picar az ajkaimat szívogatja felváltva és én borzongva reszketek és sóhajtok felváltva. Picar karjai a derekamra fonódnak és lehellete súrolja a bőrömet. Az ajkai a nyakamra és vállamra rebbennek. Az ujjammal az álla alá nyúlok, hogy rám nézzen.

• A válaszomat akarom - súgom. A szeme fekete, tele tűzzel és vággyal. Komoly önfegyelem és koncentráltság, lehunyja a szemét.

• Jól van - húzódik el és a kandallópárkánynak támaszkodik. A kandalló feletti tükörben találkozik a tekintetünk újra. 

• Tehát? - dőlök keresztbe tett karral az asztalnak.

• Csábítás-küzdés-győzelem. A férfi vadászösztön. A nő az elejtett zsákmány. Igen. Ez volt a terv. Meg akartalak szerezni, magamnak. 

• De… hogyan?

• Nőrablás. Ismeretlen a fogalom?

• Nem - rázom a fejem ajakbiggyesztve. - A szabin nők elrablása. A nemzetalapítás. A házasságkötés legrégibb formája. Sőt az imitált nőrablás a feleségszerzés mai napig elfogadott formája Írországban. A másodszülöttek így szereznek gazdag feleséget.

• Pontosan.

• Erre mondtad, hogy nem voltam elég gazdag?

• A klubszabályok kötöttek. 

• Ez komoly? Óriási! Tagja voltál egy ilyen társaságnak?

• Igen. De… eredetileg csak lovakat kértek tőlem. Így kerültem velük kapcsolatba. Aztán. Beléptem a klubba. Sorsolás. Választás. Nem én döntöttem volna. Nem tetszett.

• Akár csak én - bólintok. - El akartál rabolni? - nevetek fel. - Ó Picar! Milyen kár, hogy nem tetted meg! Végre valami izgalom lett volna az unalmas kis életemben - támaszkodom a tenyeremre.

• De mint mondtam gazdag nőt rabolhattam volna csak, és ráadásul nem is én választom ki, hogy kit. Én pedig téged akartalak - 

• Ó - egy ilyen vallomás után nem nagyon tudom mit reagálhatnék. - Rabolhattál volna magadnak egy gazdag feleséget és te nem tetted meg? - nézek értetlenül.

• Kiléptem a klubból - biccent rá Picar.

• Miattam?

• C’est la vie.

• Azt hiszem tudom mikor történt. A punchestowni lóverseny. Igaz?

• Odajöttetek megnézni a lovamat. Eredetileg akkor kellett volna egy bizonyos vagyonos hölgyhöz közelebb kerülnöm. De… te oda sétáltál és… egyszerre feleannyira se találtam érdekesnek senkit egész Írországban.

• Ó! - micsoda szerencsétlen időzítés. - Sajnálom. Egy gazdag angol lány, esetleg? Nőrablás céljából? - mosolygok rá.

• Nincs klubom. Egyedül nehéz egy ilyet kivitelezni.

• Hát alapíts egy klubot! - bíztatom. 

• Eliza…

• Megvan még bármi abból az időből? - nézek rá. Picar csak biccent. A könyvtár titkos rekeszéből kivesz egy fekete selyemkendőt.

• Szabad!? - veszem el és megnézem a két tenyerem közt. Picar, mint nőrabló. Egyszerre izgat és megijeszt a gondolat. A selyem anyagon két vágás van. Kitalálom, hogy a szemeknek. Először a saját arcomhoz emelem, aztán Picar arcához és megkötöm a fején. 

• Nos? Mi az ítélet? - nevet rám Picar. Elakad a lélegzetem. Fanyar félmosoly és titokzatos selyemkendő mögé rejtett vonások, amiből csak a fekete szemek néznek rám.

• Szerelem mindhalálig - suttogom az ajkaira és lábujjhegyre emelkedem, hogy az ajkaink találkozzanak. Nem bírok leállni, kiéhezetten akarom ezt a csókot. Jobban mint Picar. Veszélyes és vonzó ezzel a kendővel. Csupa olyan érzésem van tőle, ami tiltott, ami bűnös, amit nem szabad. És ettől őrülten szabadnak érzem magam.

Picar szorosan tart a vállaimnál fogva, szédülök. Picar csójkától. Annyira heves, mindent akar. Engem akar. Engem akart. Mindig is. Egyszerre semmi más nem jut eszembe, mint belehajolni ebbe a választásába. De… minden észérv ellene szól. Mi ketten másodszülöttek. 

• Ne akarj folyton irányítani Eliza! Ezért nem tudsz jól flörtölni. A márkival sem. Te akarod őt meghódítani, holott neki kellene téged. Hagyd meg a férfiaknak a maguk játékait. A vadászösztönt.

• Neked meg sosem kellett volna kilépned abból a klubból! Rabolj, akit csak akarsz, amit csak akarsz! Lehetetlen ellenállni egy vonzó rablónak - Picar elhúzódik, de a kezemet nem engedi el.

• Táncoljunk is ma? - kérdezi Picar.

• Tiéd vagyok ezen az estén - emelem meg a táncrendemet, ami tele van Picar nevével. Lehet, hogy már nem csak a táncrendem…???