A hideg Grasmere

 Bágyadtnak és magányosnak érzem magam. Talán, mert Grasmerebe visszatérve meghűltem út közben. Az északi utazás úgy tűnik nem kedvez az egészségemnek. De főleg az nem kedvez az én lelkületemnek, hogy itt borzalmasan magányosan élünk. Anyám tökéletes elfoglaltságot talál a kesztyűhorgolásban. Vagy a kézimunkába rejti mindazt a rengeteg maliciózus megjegyzést, amivel a Grasmere-i csekély kapcsolataink elmaradását illetné. Mivel semmi egyéb dolgom nem akad ebben a rút időben, megfoltozom a saját alsószoknyámat. A varrástól mindig az a gondolatom támad, hogy képtelen lennék cseléd nélküli házasságban élni, legyen akármilyen nagy is a szerelmem. Ami nincs. De Dorset márkijának felém mutatott mély negligálását nem lehetett Chesire-ben nem észrevenni. A márkihoz fűzött illúzióim, itt Grasmereben olyanok, mint a köd. Vagy a lápi lidércek.

• Már soha nem lesz egy látogatónk sem? - sóhajtok fel. Olyan érzésem van, ha én nem kocsizok vagy gyalogolok át látogatásokat tenni, akkor nincs is kapcsolatunk senkivel és semmivel. Anyám fel sem néz a horgolásból. Itt a szobában meleg van, de kint az idő hidegnek tűnik. Sem gyalogolni, sem kocsira ülni nem lehet. 

• Ha kicsit szárazabbak az utak átsétálhatsz Miss Honeywoodhoz - nyugtat anyám.

• Jó lenne - sóhajtozok. - Itt legfeljebb Tiddy Mun fog meglátogatni minket - nézek ki a sűrű ködre. Errefelé úgy tartják a sűrű ködöt ez a bozontos lápi szellem uralja.Szürkület után nem is lehet megtalálni. Beolvad koszos rongyaival a lápi ködbe. Anyám hosszú maliciózus pillantást vet rám. A szobalány nyit be ránk.

• Monsieur de Noir - hebegi zavartan, ahogy a kötényét gyűri. Felkapom a fejem. Lovaglóruhában van. Nahát! Itt?

• Picar?! - egyszerre kérdés és meglepődés a hangom. Anyám tekintete fürkészőn szalad végig rajtam és a belépő férfi alakján.

• Madame! - hajol meg anyám felé. Bemutatom.

• Annyira örülünk a… látogatásnak - félrelököm a kezemből a kosárba a félig megvarrt alsószoknyámat és rácsapom a fedelet. Egyszerre nem érzem magam vendégfogadáshoz alkalmasnak. Hátrasimítom az egyszerű itthoni kontyba fogott hajamat, hogy a hajszálaimat rendezzem. A vállkendőmmel nem sok mindent tudok kezdeni, végül egyszerűen a fotelembe dobom. Anyám tökéletes beszélgetésbe elegyedik legújabb ismerősével. A bemutatkozó látogatás sikere.

• Picar de Noir! Rokonságban áll az északi de Noir vár tulajdonosaival? - kérdezi érdeklődve anyám.

• Ó, igen. A bátyám - biccent Picar.

• Még valóban nem volt szerencsénk a környékben megismerkedni sokakkal - rázza a fejét anyám.

• Talán többet kellene Lady Honeywood teadélutáni társaságát élveznie Mrs. Leinster - mosolyog rá Picar.

• A málnalekvárjuk egész Lancashire megyében  a legfinomabb - biccent anyám.

• Ó nem! Dehogy! Akkor még nem kóstolta a narancsborukat asszonyom! Ahhoz nincs fogható. Titkos családi recept, senkinek sem árulják el a titkát - miközben a párbeszédjüket figyelem, megakadok a kijelentésre.

• Tervezi megismerni a recept titkát Monsieur? - kérdezem felvetett fejjel Picarra nézve. Igen a kérdésem arra utal, el akarja-e venni a Honeywood lányt.

• Kitűnő bor - feleli Picar felém fordulva. Kitérő válasz. Jellemző Picarra.

• Marad vacsorára igaz, Monsieur de Noir? Máris intézkedem, hogy tegyenek fel még egy terítéket - anyám magunkra hagy minket.

• Emma Honeywood? - nézek mindent tudón Picarra. - Nahát, nem is gondoltam volna - ereszkedem vissza a fotelbe. Picar is helyet foglal.

• Emmy? Emmy nagyon régi történet - mosolyog Picar. Még csak nem is Emma, vagy Miss Honeywood. Neki csak így: Emmy! Ez a becenév! Nem is értem, egyszerre mardos belülről. Bár nem értem miért.

• Nem értem, hogyhogy nem találkoztunk Lady Honeywoodnál? - hangosan gondolkodom.

• Talán ott voltunk egy bálon mindketten, csak nem mutattak be minket egymásnak. Talán. Ki tudja? Meg hát... mondjuk úgy expedíción voltam az elmúlt időkben.

• Expedíció? - borzalmasan titokzatosan hangzik Picar de Noir szájából ez a szó. - Ez mit jelent pontosan? Utazás? Messze a szigetektől? Valamerre Afrikában? Vagy Amerikában?

• Meg fog lepődni Eliza. Egyik sem. Írországban voltam. - erre a kijelentésre kicsit ledermedek. Meghűlt az ereimben a vér. Mégiscsak jó lesz ez a kendő. A vállaimra terítem és beleburkolódzva nézek vissza Picarra.

• Írország? - mi dolga lehetett Picar de Noirnak Írországban. - Sűrűn megfordult már ott?

• Ahol jó és  gyors lovakra van szükség, ott éppen lehet előfordulhatok a lovaimmal - titokzatos félmosoly. Az a félmosoly…egész történetek lehetnek benne. Történetek, amikra kíváncsi lennék, amiket nem ismerek, de szeretném megismerni. Csak a fejemet ingatom.

• Lóverseny? -  nevetek fel könnyednek szánt elegáns nevetéssel, de valójában kavarognak a gondolataim. - Komolyan? Lehet, hogy ott voltunk egyazon lóversenyen, akár?

• Akár - Picar körbenéz, a kanapé feletti festményen a vadászjelenetet nézi. Egyszerre valami különös sejtésem támad. Valami gyanú. Valami, ami eddig elkerülte a figyelmemet és a gondolataimat. - Valójában mióta ismersz engem Picar? - kérdezek rá.

Szinte hallani, ahogy telik az idő, és a kérdés közöttünk ragad. Ott lebeg a levegőben. Farkasszemet néznék vele, de a szemem nedvesen végül megadja magát az erősebb győz. Picar de Noir sörfekete szemei. Még mindig szép a szeme. 

Tudatában voltam. Az első találkozásunkkor is. De most valami mély fekete titok is ül benne, amitől egyszerre érdekelni kezd Picar de Noir és titkai. És a szép szeme.

Attól, hogy hivatalosan nem voltunk egymásnak bemutatva, Picar láthatott, ismerhetett, akár Írországban is. Lehet, hogy már Írországban is látott? Akár hallott hárfázni is? Lehet, hogy még apámat is ismerte? Lehet, hogy nővéreméknél nem volt véletlen az a bemutatás? Picar talán már évek óta készül rá? Túl sokat képzelek dolgokba. Akárcsak a márkival. Picarnak semmi dolga velem. Gazdag nőt kell elvennie.

• A vacsora tálalva van kisasszony! - Főtt sonka és hideg pácolt hús a vacsoránk. Nem számítottunk vendégekre. Kizökkent a néma rezignáltságból a mondat, de én nem kaptam választ.

• Picar! - a választ várom.

• A vacsora tálalva - emelkedik fel kitérően Picar. Mintha ketté vágták volna a kedélyes hangulatot. Fázom. A hátamra áramlik a hideg. Anglia hidege. Picar megfejthetetlen angol számomra. Nem szeretem a titkokat. Fázom tőlük. Némán fogyasztjuk a vacsorát. Anyám szabadkozik a szakácsunkra és a szerény vacsorára. Picar mindenre előzékenyen hárít és biztosítja anyámat, hogy remek a vacsora a száraz főtt sonkánkkal együtt. Még az almás pitét se tudom élvezni. Az egyetlen fénypontja unalmas étkezésünknek. A gondolataim zavarnak. A saját gondolataim.

• Szokott itthon hárfázni Eliza? - kérdezi Picar.

• Este héttől nyolcig gyakorolok a hárfán - biccentek nagyon távolról.

• Hallgassa meg Monsieur! Nem azért, mert az én lányom, de igen tehetségesen játszik - mosolyog melegen anyám.

• Tudom - feleli Picar. Engem néz. És mosolyog. Nem tudom viszonozni ezt a mosolyt. 

Picar anyámmal a szalonban teázik. Én hárfán kísérem a beszélgetésüket.  Ereszkedik a köd a tájra. Megnyugtat a hárfa hangja. Az egyetlen hely, ahol biztonságban vagyok és magabiztos is. Ahol visszatalálok önmagamhoz. Minden bizonytalanságaimtól távol.  

Picar emelkedik fel ültéből. Sokára ébredek rá, hogy távozni készül. Anyámtól köszön el és hozzám lép. 

• Honeywoodék bált adnak a héten. Ott lesz, Eliza?

• Még nem tudom. Egy bizonyos Mr. Digweed ígért nekem valami csókot ott és egyszerre arra számítok, hogy egy barátom ajánlatot tesz nekem ott az est folyamán, amit azonban vissza fogok utasítani - felelem hidegen és a kendőmet szorosabban húzom magam köré. Keményen nézek rá. Elutasítóan.

• Talán másként döntene Eliza, ha tudná, hogy Timothy Weymouth, Dorset márkija is hivatalos a bálra, és a környéken tesz kirándulást, ez okból elképzelhető, hogy jelen lesz a bálon? - eltátom a számat. Honnét tudja? Ennyire átlátszó nem lehettem! Vagy mégis?

• Én biztos vagyok benne Eliza, hogy a barátai rendkívül körültekintőek az ajánlattételeket illetően - mosolyog Picar.

• Biztos? - kérdezek rá hűvösen.

• Biztos! - feleli rá magabiztosan Picar.

• Ebben az esetben, még megfontolom.

Emma Honeywood tökéletes tiszta muszlinruhában van. Bárki példát vehet róla. Szőke tincsei csigákba rendezettek. A környék legcsinosabb lánya. Én sem tagadhatom.  A jelenlévők annyira nem akarnak táncolni, hogy egyszerre úgy látom ki kellene sorsolni a táncpartnereket. A bálon összesen csak hatvanan vagyunk. Talán az időjárás az oka. De Picar de Noir csúnyán felültetett. Sem ő, sem Dorset márkija nincsen jelen a bálon. Mekkora csalódás! 

• Emma, tényleg elhívtad Picar de Noirt?

• Sajnos le kellett mondania. Kedves levelet írt.

• Ismered?

• Természetesen. A család régi ismeretségi  körünkbe tartozik - biccent Emma. - Tervben volt, hogy Couer eljegyez. 

• Picar bátyja?! - egyszerre mintha megtört volna a jég a szívem körül. Ezért a bizalmas becézés? Picar bátyja és Emma? Hát végülis érthető, Emma Honeywood egyedüli lányörökös. Miért gondoltam, hogy Picar akarja elvenni? Csak nem féltékenység? Ugyan!

• Miért érdekel ennyire? - kérdez rá Emma.

• Nem tudom, volt egy olyan érzésem, hogy Picar de Noir ma meg akarja kérni a kezem - legyezem meg magam.

• Picar?

• Szerinted?

• Ezt nem tudhatom. Nem láttalak titeket együtt. Flörtöltél vele?

• Ki én? - homlokráncolva gondolkodom mindazon, ahogy Picar de Noirral viselkedtem. -  Én… nem is tudom...

• Lehet a kelleténél jobban bátorítottad, egészen addig a pontig, hogy azt hitte biztos lehet afelől, hogy nem vonzódsz máshoz? - találgat Emma.

• Nem hiszem - nem, Picar tud valahonnan a márki iránti érdeklődésemről. Talán azon az estén, amikor a márki felkért táncolni. Akkor jött rá. 

Picar de Noir összezavart. Túl sok és túl kevés információm van egyszerre. A saját érzéseimet sem tudom rendszerezni, nem hogy Picar de Noir sajátjait megfejteni.