Színazonosság

Kim

Rövid sortban és szürke topban ülök az ablaküvegnél a párnák közt. Rajzolgatok. Már azt hittem Alex és az apja elmentek, de a félig nyitott ajtón kopogást hallok. Könnyű és rövid. Olyan igazán Alex-es. 

• Gyere be! - nézek fel az ajtómra és Alex odajön hozzám, leteszi az ebédet közénk és leül a párnákra. Néhányat a háta mögé igazít a falnak.
• Megint rajzolsz? Ma még nem rajzoltál eleget? - mosolyog rám Alex. A ceruzám végét a számhoz érintem. Most hogy mondja. Reggel kilenc óta rajzolok. Vagyis hat órája szinte folyamatosan rajzolok. Tényleg.
• Ezt még ma nem rajzoltam - bökök a ceruzámmal az ölemben szétnyitott bőrkötéses füzetre. Sima lapos napló. 
• Az útinaplód - biccent Alex. Ismeri, látta már nálam, tudja, hogy szoktam bele rajzolgatni. - Megnézhetem? - átnyújtom neki. Alex belelapoz.
• Hová mennél mostanság?
• Kábé már akárhova. Csak… el innen - nézek ki az üvegen túlra.
• Róma, Párizs, Amszterdam? És itt a környékben? - Alex keresgéli az angliai helyeket.- Devon? 
• Folyton külföldre megyünk, vagy északra. Délre sosem.
• Négy óra és ott vagyunk. Levigyelek? - kérdez rá Alex. Hátrasimítom a hajam és rámosolygok. 
• Kösz, talán, majd egyszer… - ajakbiggyesztve veszem ki az öléből a naplómat. Utazások, amikre sosem megyek el. Tervek, amiket sosem valósítok meg. Élet, amit sosem élek meg. Építészmérnök leszek. Ezt akarom én?
• Szólj, és elviszlek. Komoly. Na egyél! - tolja felém a tálcát. Kedvetlenül elveszek egy párolt zöldséget és rágcsálom. 
• Rajzoltam még valamit. Érdekel? - kérdezek rá. Alex belemártogatja a szószba a bébirépát és felnéz rám.
• Aham, mutasd! -  követ a tekintetével, ahogy az ágy alatti tárolómból előkeresem a pauszpapírt. Egy kicsit már gyűrött. Fekete filccel húzott indamotívum. Ornamentika.  Kicsit próbálom kisimítgatni. Zizeg a papír. Átnyújtom Alexnek. Nézem a lehajtott fejét, a szőke, jobbra simított tincseit a feje tetején. Elmélyülten tanulmányozza a rajzot. Úgy, mint alkotást. Aminek keresi az értelmét.
• Ez…. öhm… egy tetoválás? - kérdez rá, ahogy felnéz az alkotásból.
• Hogy találtad ki? - ámulok el és kitépem a kezéből. Nem gondoltam, hogy egyből rájön. Visszaereszkedem a párnákra az ablak elé.
• Megérzés? 
• Alex!
• Még a jó múltkorában beszélgettünk. Amikor az underground művészetről beszéltünk. Meg az alternatív kifejezési módokról. Azt mondtad, ha tetoválást csináltatnál, az valami virág lenne - feleli Alex.  Így visszagondolva, igen, lehet, hogy beszéltem neki erről. Alex megjegyezte. Még engem is meglep. - Hova csináltatnád? - mér végig Alex.
• Mit gondolsz, hová? - kérdezek vissza. Reflex kérdés. Alex alaposabban megbámul. Kiveszi a kezemből a pauszpapírt és a derekam ívére simítja.
• Ja jól mutatna itt is. De nem.
• Hümm… akkor… talán ide - a bokámra simítja a külső ívre. Csak a fejemet rázom, és rásimítom a kézfejem és a csuklóm vonalára felfelé az alkaromra.
• Mit gondolsz? Jól mutatna?
• Látni kellene. Próbáld ki! 
• De… hogyan…? -  Nézegetem a rajzomat. - Valami hennafestésre gondolsz?
• Aham, akár. Miért ne? Csináld meg! Nézd legalább meg, hogy milyen lenne! - Alex gondolata felbátorít. Végülis három hét és lekopik. Nem örökre szól.
• Oké! Legközelebb, ha Manchesterben vagyunk! - izgatott leszek. - Keress rá! - Alex előkapja a telefonját és kikeresi a top 10 legjobb manchesteri hennafestő műhely címét.
• Nézd ezek nyitva vannak hétvégén is délután négyig. Kérj időpontot! - átemelem az ölembe a laptopomat és Alex bediktálja a címet. Rájuk írok.
• Mi lesz, ha itthon meglátják? - nézek az ajtó felé.
• Nem örökre szól, ebbe nem köthetnek bele - ránt vállat Alex. - Óra után?
• Vagy óra helyett - vigyorgok Alexre. Alex csak a fejét ingatja.
• Rajzoljunk? - kérdezi.
• Persze - Alex az én útinaplómba rajzol, én pedig a tetoválásomat tervezem. Nagy százalékban erre emlékszem az együtt töltött időkről. Alex és én, rajzolunk, egymás mellett. Kopogásra kapom fel a fejem.
• Nem zavarok? - dugja be a fejét anyám az ajtón. Fürtönfürt dauer. Vörösben.
• Miért zavarnál, csak Alex van itt - teszem el a tetoválástervet magam mellé lefordítva a földre. Anyám fürkészve néz kettőnket.
• Kértek csokit? - egy bonbonosdoboz van nála. Arra tippelek, hogy apám küldte utánunk, hogy nézzen ránk, mi van, ha egymásba gabalyodtunk. Gondolom túl nagy volt a csend. Persze, hogy csend van, ha egyszer rajzolunk! - Nyílt egy új bonbonos üzlet a városban, az a célom, hogy minden terméküket végigkóstoljam, mondjuk… egy hónap alatt? - fellököm magam és kiveszek egy bonbont anyám dobozából. Alex csak nemet int.
• Nem rossz.
• Viccelsz? Szuper jó bonbonok! - anyám az ajkára harap. - Inkább, vegyél fel egy másik toppot. Ha előrehajolsz belátni - a toppomhoz kapok és meglebegtetem magamon. Kicsit lenge, de nem durván. Alexre nézek, aki nyaktőig vörösen rajzol tovább. Úgy tűnik ő is észrevette. Nem néz minket, de azért hallani hall. - … és apád üzeni, hogy takarítsd ki a szobádat. Most. Hallani akarja a porszívó hangot is - bólogat hozzá anyám és egy újabb bonbont tüntet el a szájában. Alex-szel összenézünk. Nem kérdés, felügyelet van. Mindketten vállatrántunk és Alex leviszi az ebédmaradékunkat. Így legalább odalent megnyugodhatnak. Nem mászott rám Alex. S én előveszem a porszívót.

Alex

Otthon anyám folyton babusgat. Nagyon nehezen fogadja el, hogy felnőttem. Körülbelül mindent el kellene mesélni neki. Az egész élettörténetemet, kezdve azzal, hogy mit ettem és rendesen kezet mostam-e. A forgószékemben ül keresztbe tett lábakkal és a haját fonja. 

• Mesélj milyen volt!
• Anya, olyan volt, mint tavaly, meg a múlt héten - kezdem elpakolni a rajzokat a gyűjtőmappáimba. Hazahoztam Kim rajzát. A tengerskicc akvarellel. Jó pár ilyen képem van már Kimtől. Mert hogy ő dugdossa. Aztán valahogy nálam marad. Kimnek nem hiányzik, neki a festés élménye számít. A kész produktum már kevésbé izgatja. 
• Voltak lányok?
• Hát… Kim is ott volt, igen - biccentek rá.
• Megint  hoztál tőle egy olyan képet - villan a szeme a fekete szemüvegkerete mögött és magához int, a rajzot akarja látni. Vonakodva átadom.  Anyám megigazgatja a szemüvegét az orrán, ahogy a képet nézi.
• Jó lett. Csupa lendület! Olyan Kim-es.
• Ügyesen adja vissza a tengert, akár Monet - nézem a képet.
• Nézd, ez a rész, ez nagyon tetszik. Ez a vibrálás. Ahogy szinte robbannak a vízhullámok, ahogy csapódnak. Izgalmas téma. Jól kivitelezve. Tényleg ügyes - anyám elemezgeti a rajzot. - Ez nem Monet. Nála mindig nyugodt a víz. Nézd meg Kim-et. Folyton a mozgást keresi, a robbanáspontot. Az izgalmas részeket. Kifejezetten van benne valami - merengve nézem én is a legújabb munkát Kimtől. Tényleg képes megragadni ezeket a másodpercnyi villanásokat. S jól visszaadja. Árad az egész festményből az energia. Olyan bumm, berobbanok az arcodba kép. Mint Kim maga. Igaza van anyámnak ez nem Monet, ez Kim.
• De építészmérnök lesz - teszem el Kim festményét a többi közé.
• Én ódákat zenghetnék neki arról, hogy milyen végigszenvedni a mérnöki szakot - vigyorog anyám. - Majd alkalomadtán beszélgetek vele az élményeimről.
• Alex! Makettezek, van kedved csatlakozni hozzám? - apám hangja zárja a beszélgetésünket. Csatlakozom hozzá. Ez valójában nem választási lehetőség, hanem utasítás. Tudom, hogy az egyetemre gyakoroltat. Már ismerem. A makettezés apám hobbija. Én jobban szeretem a 3D szimulátorokat, tisztán a programmal megalkotni és vizualizálni. De valamiért még mindig a makett az igazi. Gondolom a kiállítások miatt.
• Ha csinálsz egy jó makettet beviszem a jövő pénteki kiállításra. Egy hónapig kint lesz - vagyis csinálnom kell egy makettet a kiállításra. Csak biccentek. Néha, néha engem is elkap a vágy, hogy na most lépek innen. A makettezés például kifejezetten ez a pillanat. Türelemjáték. Tervezés, kivitelezés. Ötletelés. De nem annyira az én világom. Devon nem a világ vége. Manchestertől már csak alig több mint három óra. Délre lent lehetnénk. Megrázom a fejem. Ki kellene tisztítani a fejemet. Tele vagyok Kimmel. Kim gondolataival. Még nem is a sajátjaimmal. Sokszor érzem azt, hogy Kim lázadása ragadós. Lelépni innen. Most. Nem várni. Most.
• Öhm… most jut eszembe, hogy megigértem Reece-nak, hogy SUP-ozunk ha ma nem esik. Bocs, nem gond? - kérdezek rá apámnál. Nem esik.
• Értem, hát ha már megígérted… - de csakis ezért enged el. Egyébként nem tetszene neki, hogy kibújok a feladat alól. Nincs semmi megbeszélve. Bakker! Tényleg kezdem átvenni Kim stílusát! A francba! De nem akartam egész hétvégén makettel gecccsolni! Most ez rossz? A saját lelkiismeretemmel viaskodom. Tisztára be fogok dilizni. Kevesebb Kimmel sokkal koncentráltabb vagyok. Ráírok Reece-re: SUP a tónál. Most.

Én már a tónál vagyok, amikor Reece csatlakozik. Ő ül mellettem a suliban.  Meg általában a szünetekben is együtt lógunk. Amikor először találkoztunk ezzel a témával, azt mondtuk: Wow! Mi is akarunk ilyet! Na azóta Reece ötlete volt, hogy ha nem esik akkor SUP!  Mindketten a deszkánkat pumpáljuk. Közben a tavat nézem.

• Reece! Szerinted gáz, ha nagyon nagy hatással van rám egy csaj? - kérdezek rá.
• Mármint? - Reece abbahagyja a pumpálást.
• Túl karakteres. Kezdem átvenni a stílusát. Nem annyira pozitív értelemben. Hatással van rám. Kezdek úgy viselkedni, mint ő.
• Nem viselkedsz lányosan - jelenti ki Reece.
• Nem így értem. Kapásból apám szemébe hazudtam. Sose csinálok ilyet. Csak faszom ki volt, hogy nekem nincs egy normális hétvégém, mert folyton ellenőriznek. Tanuljak, csináljam, építész leszek. Blablabla. Egyetemi tanár fia vagyok. Kikészít! Erre mit csinálok? Amit Kim! Fogom és hazudok, hogy leléphessek!
• Szerintem ez tisztán menekülési kényszer. Vagy nevezd vágynak! - vigyorog Reece. - Szerintem mindenkiben benne van.
• Nem érted. A fő probléma, hogy hazudtam. Ez nem én vagyok. Ez Kim. Aki belevisz a bűnbe. Mert miatta is hazudok. Szinte már állandóan. Be kellene köpnöm és kész.
• Kim - Reece csak sóhajt és folytatja a pumpálást. - Tudod, hogy többet pofázol róla, mint Victoriáról? - Victoria évfolyamtársunk. Fel akarom szedni. De elég nehéz feladat. Csendes, zárkózott, visszafogott. Olyan mint én. Nem is tudom. Tényleg ilyen vagyok? Már önmagamban is kételkedem.
• Mert amióta előkészítőre járunk minden hétvégém felét is náluk töltöm - morgok. - Mi lesz ha évfolyamtársak leszünk. Egy egyetemen egy szakon, egy előadóiban. Mennyit kell hazudnom? Lassan azt se fogom tudni mi az igazság! Kimmel folyton észnél kell lenni...nem tudom mikor lett ilyen, talán ott a gimi elején kezdte. A hazudozást, a dacoskodást, a de én nem akarom témákat. Meguntam, kerültem. De amikor rajzolunk, akkor minden olyan, mint régen. Mint gyerekként. Tudod, amikor nem együtt játszol valakivel, nem egymással, hanem egymás mellett játszotok. Mindketten a magunk gondolataiban elmélyedve papír felett - Vízre szállunk. Nagyokat lélegzem.
• Nyugi.
• Igen, le kell nyugodnom - bólintok rá. Le kell vezetni a stresszt. Ennyi. Erre tökéletes lesz egy óra SUP.

Tengernyi árnyalat

Kim

• Hajts tovább! - pillantok fel a rajzomból, amikor Alex már indexel, hogy ráfordulna az erdei nyomtávos útra, ami a házunkhoz visz. Alex lassít, visszaveszi az indexet és rámnéz. - Nyertünk egy órát, nem? Irány a part! - utasítom. Alex tehát gázt ad, és tovább hajt. A tengerparti kilátónál parkol le. Hátul a táskámban keresgélek. Mindig van nálam kistubusos alapszínekből álló akvarellfesték. Műszaki rajzlapra nem akkora élvezet dolgozni vele, nem is erre van kitalálva, de mást nem hozhatok az előkészítőre, tehát most ez is megteszi. A partra ülünk, A2-es nagyméretű lapot veszek elő rögzítem a táblámhoz és sietve nyomom ki egyenesen a lapra a színeket. Annyit kellett zugfestenem, hogy már egyenesen a vászonra nyomom a festékeket és majd onnan viszem el a megfelelő helyekre. Rászoktam, hogy egy színnel festek. Ehhez pedig tökéletes téma a tenger. 

Erről kábé mindenkinek a kék szín ugrana be. De szerintem a tenger a legszínesebb téma. Semmi unalmas nincs benne. A tenger mindig más.  Változó fényviszonyokkal mást ad vissza. A hajnal rózsaszínes árnyalata, a napnyugta lilás narancsos árnyalatai. S amikor nyugaton teljesen tiszta az ég, néha tényleg vörösbe játszik az egész víz. Vérvörös az óceán. Víz plusz napfény. Mi lehet ennél színesebb? A teljes szivárványskála. Az érzékelhető színtartomány teljes spektruma. Tehát a víz a legtutibb alaptéma. Alex már ismeri tőlem ezeket. A parthoz ülünk közvetlenül, vagy a mólóhoz, ahol elérem a vizet az ecsetemmel. Semmi más nem kell. Tökéletes hely a festéshez.

Ha kicsit jobban nekiszalad a partnak a hullám, akkor van, hogy a cipőm alját körbenyaldossa. Amúgy csak kinyúlok és itt a tökéletes vízközeg. De ha kellően csapadékos idő volt, akkor egy-egy tócsát választok magam mellett, mint most is.

Csak skiccelek. Az alapvonalakat húzom. Horizont, nap, világítótorony. Minden mást ezekhez fogok igazítani. Ha a fő pontok megvannak, utána nagyon gyorsan benyomás után lehet festeni, foltokkal. Világosabb és sötét foltokkal. Az akvarell festés nem való mindenkinek. Kell, hozzá egy lazaság. Alex annyira mérnök agyú, hogy ő folyton éleket, pontokat, arányokat, függőlegeseket, vízszinteseket, összetartó vonalakat lát. Neki vonalak léteznek. Egyenesek, párhuzamosok, persepktívák. Én jobban szeretem a benyomásokat. Hatásokat. Itt egy fa, ott egy sötétebb felhő, arra fodrózódik a víz. 

Alex mellettem a telefonján pötyög. Tudja hogy nálam ez csak pár perc és megvagyunk. Rutinból csinálom. Levezetés. 

• Már megint töltöttél fel egy thirst trap-et? - kérdez rá Alex. Ránézett az instagramomra?
• Tetszik? - kérdezem felé nézve.
• Az új csávód, a Callum már dobott rá neked egy szivet - feleli válaszként Alex.
• Hát neki legalább tetszik - vigyorgom.
• Neki csak az tetszik, hogy ennél sokkal többet is látott ma a dekoltázsodból - feleli rá Alex közönyösen.
• Lementetted?
• Dehogy. Miért nem teszel fel soha a festményeidből? - Alex ahogy rámnéz enyhén hunyorít. Talán szárítja a szemét a szél.
• Eszem ágában sincs. Ezek privát dolgok.
• A dekoltázsod ezek szerint nem privát - Alex és én. Ez egy örök játék közöttünk. Szembehelyezkedik az én elgondolásaimmal.
• Az nem. Bárki láthatja.
• Talán pont ez a baj.
• Micsoda?
• Hogy bárki láthatja.
• És?
• Értékét veszti - feleli rá Alex ködösen.
• Mindennek ami rajtam van, vagy én csinálom, én határozom meg az értékét. Nem más - vágom rá.
• Kérdés, hogy lenne-e rá vevő - préseli össze az ajkait.
• A melleimről, egy menetről, vagy a festményeimről beszélsz? - kérdezek rá.
• Szerinted melyikről? - dobja vissza a kérdést. Ezért szoktam baromi jókat dumálni Alex-el. Alex az első fiú, akit nem tartok igazán unalmasnak. Ezért tökéletes barátalapanyag. Nem pasi. Simán haver.
• Jó, figyelj! - leteszem az ecsetet magam mellé és Alex felé fordulok. - Ma délelőtt Callum egyetlen mondatából levágtam, hogy fantáziátlan és unalmas csávó. Kíváncsi vagyok te mit felelsz a következőre. Callum azt mondta, ő aztán meg van áldva dús fantáziával a szerelem terén. Ő már csinálta vízben, és vízesés mögött. Extrém helyszíneken. Na? - a hajamba túrok, hogy elhúzzam a hajszálakat az arcomból, amiket a szél folyton a szemem elé lökdös.
• Hát gratula neki. Mit akarsz ezzel?
• Kíváncsi vagyok egy szintén építész agyú gondolkodására. Mondd, a te kreativitásod meddig ér el a szerelem terén? -cukkolom? Lehet. Be akarom szivatni? Lehet.
• Ha igazán szerelmes vagy, nem a helyszín számít. Nem a cselekvés. Hanem az együtt töltött idő. Nem a mennyiség, hanem a minőség. Teljességében megélni. A tudat, hogy vele vagy. Azzal, akivel fantasztikusan érzed magad. Ehhez nem kell semmi kreativitás. Ez maga az érzés. 
• Hümm - visszatekerem a tubusra a kupakot. Alex feláll és engem is felhúz. Kész a festményem. Talán rekordot akarok állítani. Nem tudom. De tényleg szempillantás alatt felviszem, lazán, könnyedén az egészet. Ennyi lazaság nincs egy építészben. Vagy mégis?

Alex. Ez Alex. Talán túlontúl érződik, hogy együtt nőttünk fel. Az apja nálunk, az anyja nálunk. Alex is nálunk. Egymás elől kapkodtuk el a színesceruzákat apáink irodájában az íróasztaluk alatt.  Alex kergetett végig a loft és penthouse lakáson emeletről teraszra és vissza. S most. Visszamondja nekem azt, amit én mondtam Callumnak. Anélkül, hogy hallotta volna. 

Alex

Kim legújabb festménye a hátsó ülésen szárad. Ezeket otthon folyton dugdossa. Némán ülünk a kocsiban, legalábbis, amíg Kim ki nem böki.

• Emlékszel, amikor meghívtalak az ottalvós bulimba?
• Azon az estén röhögtél a képembe, mert majdnem megcsókoltalak.
• Megérkeztél és fordultál is ki az ajtón. Én meg utánad szaladtam.
• Mert csak lányokat hívtál meg basszus! - nézek rá oldalt. - Úgy éreztem magam, mint valami langyi homár. Érted? Egy csajbuliba hívtál, én meg fiú voltam! Szóval kábé az jött le belőle, hogy engem is lánynak tartasz. 
• Ezért bepróbálkoztál inkább, hogy bizonyítsd mennyire fiú vagy? - kérdezi a haját szálazgatva. Az arca előtt.
• Minek hívtál meg?
• Mert azok a lányok untattak. Egyedül te nem untatsz.
• Ja, már értem, miért nem jöttünk össze, kösz. Nem untatlak eléggé ahhoz, hogy basszunk. Pedig állításod szerint túl jó fiú vagyok.
• Jó fiú vagy, de nem unalmas - összegzi Kim. Márpedig ő aztán tényleg csak unalmában szexel. Mennyit unatkozhatott már? Elképzelésem sincs, mert nem egy suliba járunk. Ő az itteni gimibe jár, én meg Kendalban járok suliba. Ennek ellenére mégis nagyon sok időt töltöttünk mindig is Kimék erdei házában. Mert apám és anyám is itt dolgozik. - Megharagudtál rám? Utána több mint egy évig nem jöttél hozzánk.
• Lássuk csak. Buzinak néztél. Úgy gondoltad hat másik lánnyal is tök jól elleszek, és beolvadok a környezetbe, mint egy fikusz a sarokban. El akartam jönni, utánam rohantál. Szerintem vitatkoztunk is. Le akartam zárni az egészet, szóval igen, megpróbáltalak lesmárolni, te meg kétrét görnyedve nevettél rajtam. Hát valahogy úgy nem a legjobb estém volt. Plusz élő bizonyítéka volt, hogy te és én totál mások vagyunk. Meg hogy...szóval visszautasítottál, megaláztál. Szimplán elegem volt belőled.
• Csak egy évig?
• Nem igazán vagyok haragtartó. De ez az én jó tulajdonságom és nem a tiéd - vigyorgom rá. - Menjünk be, mert ha itt ülünk a kocsiban a ház előtt mi ketten, nagyon durva dolgokat fognak gondolni odabent - Kim leveszi a legújabb festményét a rajztábla tetejéről és a hóna alá csapva belép előttem a házba.

Liam és az apám az irodában ülnek. Apám magyaráz. Liam csak a kávéját kortyolgatja, időnként biccent hozzá. Nem először látjuk őket így.

• ...tehát képzeld el a legpazarabb panorámát, az üvegablakokról rálátni a tengerre.  Kint, egy szinttel lejjebb a sziklába vájt melegvizes medence…
• Értem…de mikor váltottunk mi luxusházak építésére? - apámban reked a válasz, mert meglátja, hogy belép Kim és szorosan a nyomában én is.
• Na, hogy ment? - fordul felénk Liam. - Mutasd, miket rajzoltatok? - Liam máris elveszi Kimtől a táblát és átfutja Kim rajzait. Ellenőrzi. - Csak ennyire jutottatok? - Liam nemtetszően nézi a három lapot. - Alex? - Úgy állnak a rajzaink felett mint egy vizsgálóbizottság.  Sőt, még fokozzák a hatást. Mert rámutatnak egy-egy pontra és csak ühümgetnek hozzá. De utálom én is ezt. Kim a szemét forgatja az apja háta mögött.
• Kim, neked miért hiányoznak ezek a rajzok? - fordul Liam Kim felé.
• Mert, az enyémek annyira jól sikerültek, hogy néhány csoporttársam elkérte őket, hogy otthon gyakorolhassanak róla - vágja rá Kim kapásból. 
• Tényleg? - Liamtól kezd rendszeressé válni, az előkészítő óta főleg, hogy rajtam ellenőrzi Kim válaszait.
• Aham, durva, nagyon jó rajzok lettek - bólintok rá. Kim hazudik. Folyton. Megerősíti a tényt bennem, hogy a nők alapvetően hazugok. Nem értem miért falazok neki. Tényleg nem értem. Liam visszanéz rám. Kim nem érzékeli, de én igen, hogy Liam kezdi megérezni, hogy összejátszunk. Közös a bűn. Mindketten hazudunk neki. Bár egyelőre nekem még hisz. Egyelőre.
• Én, ööö megyek, lezuhanyozom - jelenti ki Kim és kifelé fordul. Liam az órára néz.
• Délután kettő van, minek zuhanyozol te? - kérdez rá Liam.
• Nem is tudom, van ez az érzésem, lehet… lehet, hogy hamarabb meg fog jönni - jelenti be Kim. Liam összepréseli a száját és visszafordul. Kim libbenő sima hajjal kislisszol az irodából. Liam csípőre tett kézzel visszafordul Kim rajzai felé.Kim folyton ezt játsza. A női kártya. 
• Szemrebbenés nélkül hazudik - feleli rá Liam. - Nem tudom hol csesztem el ennyire ezt a gyereket. Az egészről Vanessa tehet. Mindig azt mondta, hogy hagyjuk, ne legyünk szigorúak vele, mert… meg fog pattanni tőlünk tinédzser korában. Benne van horoszkópikusan kódolva a gyerekbe. Vanessa meg az állandó horoszkópmániája - Liam bosszankodva nézi a rajzokat.
• Tinédzser, majd kinövi - legyint rá apám.
• A helyzet az, hogy én is tartok tőle, hogy jön valami suttyó gyerek és lelépnek. Elmentem világgá, császtok! Amióta betöltötte a tizenhatot a konyhapulton hagyott üzenetektől rosszul vagyok. A hűtőszekrényüzenetek ugyanez. Alex örülj, hogy nem lányod van. Annyi gond. Annyi... Most őszintén, csak én látom úgy, hogy egy ribanc lett? - kérdezi Liam. Sarokba szorított minket. Apámra nézek, ő meg vissza rám.
• Izé… ööö - az apám fújtat és megemeli a szemöldökét. - Alex?
• Mi, mármint én? Hát öhm… nem… kimondottan… az…
• Kim nagyon fiatal, csinos és szép lány. Igen...sokat örökölt Vanessából - segít ki apám.
• Szóval szerinted a feleségem ribanc - kérdez rá feszült támadással Liam.
• Én Vanira semmi ilyet nem mondtam. Inkább olyan… mh...hogy is fogalmazzam… nem szokványos a gondolkodása. Igen. 
• Nem érdekel, hogy mit gondol. Nem is akarom tudni, mik járhatnak egy nő fejében. De… a viselkedése…! - Liam ingerülten tolja egymásra a lapokat. Egymáshoz igazítva az éleket. - Botrányos! Az egész viselkedése, ahogy jön-megy, folyton illeg, lebegteti a haját! És ahogy néz! Az a provokáló szemtelen arckifejezés! Kikészít! Ilyenek vannak az építészmérnökin? - kérdez rá Liam. Apám kinyitja a száját, aztán összecsukja. - Hagyjuk, a te feleséged is mérnök lett. Mindegy hagyjuk!
• Most beszóltál valamit Stefire? - kérdez rá apám és kezd megfeszülni. Már megint egymás feleségét szidják. Rejtély, hogy hogyan érik ezt el. Az anyám építészmérnök lett, Kim anyja a cégjogász irodavezető. Négyen együtt dolgoznak. Ez valahol tényleg nem a legjobb felállás.

Callum

Vérvörös óceán

1. fejezet

A szél lebegteti a függönyt az ablaknál. Az ablakon túl Manchester vörös téglaházai. Legszívesebben ezeket a háztetőket rajzolnám le, vagy festeném le. Ebből a perspektívából még nem láttam a várost. A manchesteri egyetem egyik rajztermében ülök, már legalább tíz perce. Itt vagyok. Ahova egész életemben készítettek. Percekig csak nézem magam előtt a fehér lapot. Szemközt kissé balra egy barna hajú srác ül fariban, szemmértékkel méreget. Nem megállapítható, hogy engem, vagy a két méretes kockát közöttünk. Elfordítom a fejem és tüntetőlegesen vonalakat kezdek húzni a lapra.

Destroyed-jeans stílusa van, ettől gondolom nyeregben érzi magát, mert én is ilyen nadrágban vagyok. Egyben vintage-stílusú, koptatott, szaggatott stílus. Sármos srác, látszik az öntelt arckifejezésén, hogy tudja magáról, és valószínűleg elég jól is rajzol, mert folyton levakarhatatlan önelégültség sugárzik belőle. Már most tudom, hogy rám fog hajtani, és hogy bele fogok menni. Még egy unalmas alak az életemben. Akinek bőven elég az, hogy lefekszik velem.

Függőlegesek és vízszintesek. Minden csak perspektíva kérdése. A tanár a sarokban meghúzódó srác felett áll. Tengerkék szemek, szőkés haj, csendes alkat, elvont. Ahogy találkozik a tekintetünk, csak halványan biccent, és vissza is fordul a rajztáblája felé. Alex Goodwin. Ugyanazt a keresztet hordjuk. Az apáink cége.  Hosszan magyaráz a tanár. Mély levegőt veszek. Kész időpocsékolás itt ülnöm. A bakra tett lábaimra könyökölök, és a szürkéskék szálkoptatott farim térdfeletti vágásába döfködöm a ceruzám hegyét. Apró tűszúrások, mielőtt végleg bealszom ezen a végtelenített unalomóceánon.

• Kim! Kurva sok kockát kell még rajzolnod, mire építész leszel. Csak, hogy tudd! - áll meg felettem morózusan Sean Sawyer, a rajz előkészítős tanárunk. Csak beletúrok a fahéjvörösre festett, hosszú, szálegyenes hajamba és lassan hátrafelé rendezem az arcomtól. Kedvetlen ajakbiggyesztés csak a válaszom. A kockarajz unalmas. Sean szörnyen precíz tanár. Egyetlen precíz mozdulattal 1 milimétert igazít a kockám felső kis csücskén és meghúzza tőle az élvonalakat. - Amúgy nem rossz! - vastagabb és erősebb az ő ceruzanyoma, csakis mert B-s ceruzával rajzol a mi HB-s vonalunk pontosításaként. Mi hárman vagyunk a legerősebbek a csoportban. 

Mintha ki lenne jelölve az egész életem. Mert apámnak egy tervezőirodája van. Mert ő egy befutott építész. Nehéz elvonatkoztatnom magamnak is. Gyerekkoromtól rajzlapok és ceruzák között nőttem fel. Építkezésekre jártunk, a házunk maga az iroda. Belenőttem és belenevelkedtem. Nem tudom, lehet egyszerűbb lett volna, ha fiúnak születek és építész leszek, mint az apám. Most csak lány vagyok, aki előbb-utóbb építész lesz, mint az apja. Szeretek rajzolni, mindig is szerettem. Nem erről van szó. Nem vagyok semmi másban jó. A rajz az életem. Kikapcsol, megnyugtat. Ösztönből jön. Genetikailag belém lett kódolva, hogy jól rajzoljak. Nekem a rajz az spontán dolog. Nem kell rajta gondolkodnom. Magától jön. Talán erre mondják, hogy van tehetségem hozzá. Bár szerintem egyszerűen örökletes dolog, apámtól.

Mi hárman tíz perc alatt végzünk a feladattal, de a többieknek ez legalább fél órás munka. Vagyis mi hárman unatkozunk. Alex mélyen elrejti magában az unalmat, helyette újra és újra új lapot vesz elő. Lerajzolja ezerszer is ugyanabból a beállításból ezeket a halálunalmas szürke kockákat. Az ö apja ráadásul itt tanít az egyetemen. Alex tényleg be van ide skatulyázva. Ő már tavaly is járt az előkészítőre. Előre gyakorolt. Én már most ellógnám az egészet. Hajt a vérem. El, innen. Akárhova.

Sean kimegy, hogy a többiek még dolgozhassanak a kockarajzon. Szinte sejtettem. A barna hajú srác feláll, átsétál hozzám a terem másik oldaláról.

• Kijössz cigizni? - kérdez rá és várakozón néz. Hagyom egy kicsit sülni a saját hülyeségében. Kérdőn néz rám. Néz. Néz. Elnézek, megigazítom a hajam. Többen felénk pislognak a rajzlapjuk felett és a rajztáblájuk mögül. Alex csak lejjebb csúszik a bakon és elmélyült karmozdulatokkal egyeneseket és párhuzamosokat húz. Tényleg szemét vagyok, hogy beégetem. De állatira jól esik másodpercekig égetni ezt a srácot itt. Végre eltűnt az önelégültség az arcáról. Én vagyok fölényben. Szeretem, hogy a pasiknak kell kezdeményezni. Vércikivé válhat minden, ahogy hoppon maradnak. De bejön nekem a srác.
• Oké - felelek rá flegmán és leemelem a bakról a lábam. A rajzlapomra ráfordítok egy tiszta lapot és követem a szaggatott farmerét. Jól rásimul a lábaira a farija. Passzol rá mértékben. Az egyetem előtt tényleg cigivel kínál.
• Callum - mutatkozik be.
• Kim - húzok ki egy szálat a dobozból, és felé hajolok, ahogy tüzet ad. A hajam súrolja a karjait és belélegezheti a parfümömet is.
• Honnan jössz?
• Egy tenger melletti pöcegödörből - felelem rá közönyösen.
• Én manchesteri vagyok - feleli rá.
• Mindjárt gondoltam - fújom felé a füstöt.
• Mert? Elvont vagyok és zenét hallgatok?
• Mert késtél - felelek rá. - Aki helyi az nem siet, ezért bekésik. Aki a civilizálatlan kis településekről érkezik, az vagy busszal jön, vagy behozzák a szülei, tehát már órakezdés előtt egy órával itt dekkolnak. Mint Alex. meg én. Alex apja hozott be minket.
• Alex? Nem tudtam, hogy pasival jöttél. Akkor nem mozdulok rád.
• Nem vagyunk együtt. Kábé mintha a tesóm lenne - fintorgok.
• Szóval építészmérnöki? - néz rám és lustán eregeti a füstöt.
• Á dehogy, szeretem totál értelmetlen négy órákkal tölteni a hétvégém. Együtt egy csomó gyökérrel, akikből soha nem lesz építész, mert át nem mennek a rajz alkalmasságin, hiába geccsolnak itt. Kár a ceruzáért, meg a radírért - összegzem tömören. Merő utálat süt a hangomból. Utálom az egészet. Hogy itt kell egész szombat délelőtt ezekkel a sötét alakokkal lennem. Öt perc alatt lerajzolnám az egészet. Fél óra és kész lennék, de nem, négy órán át itt szenvedek.
• Van még gumiautómata a fiúmosdóban? - kérdezek rá egyenesen. Remek időtöltés lenne ebben a négy órában Callum-mal kicsit eltötyögni.

Alex

Ismerős illat. Minden ismerős. A radírmorzsalékok a bakon, a grafit ceruzarajzok a falakon. Köztük néhány az apámé. Az egyik az ő nívódíjas kilátója különböző technikákkal. Sokat ültem már tavaly is ebben a teremben. Amikor a szüleid tanárok elkerülhetetlen, hogy előbb utóbb ott leszel a munkahelyén és néha be-benézel az órájára. Szerettem apám óráin ülni. Ráismertem, hogy nem csak velem olyan, amilyen, de a diákjaival is. Anyám a diákja volt. Rejtély, hogy lehetett szerelmes egy ilyen tanárba. Sean például nagyon jó tanár. Távol áll tőle, hogy bealázzon diákokat. Inkább hallgat. Szeretem Sean csendjét. Abban minden benne van. Ha elismer az is, ha nagyon gáz, amit csináltam az is. Mindent a hallgatásában kommunikál. Lehet titkon ő a példaképem. Szeretnék én is ennyi mindent kifejezni a hallgatásommal.

Én bírom Sean fura stílusát. Alapvetően várom, hogy elkezdjem az építészmérnökit. Seant régebben ismertem, mint hogy elkezdtem az előkészítőt, mert apámmal sokat jártam az egyetemre, főleg vizsgaidőszakban. Ültem már bent egy-két egyetemi órán is a hátsó sorban. Félek attól, hogy milyen lesz apám tárgyából vizsgázni. Állandóan arra gondolok, hogy nem tudok olyan lenni, mint az apám. Lehet kicsit frusztrál a dolog. Itt az egyetemen elég sokan ismernek, ráadásul apámmal névazonosság is van, tehát ha meglátják a nevem a tanárok, akkor tudják, hogy én az egyetemi tanár Alex Goodwin fia vagyok. De Sean kicsit mindig kivételez velem.

• Alex, túl nyugodtan ülsz itt. Keressek benne hibát? - kérdezi Sean, ahogy visszatér a terembe. Elmosolyodom és nézem a beállítást és a rajzomat. Nem tudom, mit javíthatnék még. Kérdőn felnézek rá.
• Add át a helyed, hadd nézzem! - Sean leül a helyemre, hogy tökéletesen abból a szögből lássa a kockákat, amiben én ültem. Sean meghúzza a segédvonalakat is a perspektívához és hunyorítva nézi a beállítást. - Ne veszítsd el a madárperspektívát és a békaperspektívát, az előző rajzon jól kijött. Csak egy leheletnyi egymás felé hajlás az egész, de ott kell lennie. Ne csak szemmel, tudattal is rajzolj! Amúgy egészen jó! Jól van, pipa! - Sean továbbmegy, visszakapom a helyemet. Kim és a srác is visszaérnek. Kim haja olyan mint a szélfútta mező, a srác tenyere a feneke kivágását simítja és finoman rámarkol.  Elfordítom a pillantásom róluk, és a rajztáblám mögé csúszok. Valójában csak azért teszem ezt, mert nem akarom látni, mert...szívem szerint én is Kim seggét markolásznám. Rosszkedvűen érzékelem, hogy belefér a látószögembe Kim hajigazgatása. Akármit is műveltek, alaposan csinálták. Kim haja teljesen zilált. Apám hozott be minket, de ő nem vár itt négy órát, úgyhogy én fuvarozom haza kettőnket. Sean egy órával hamarabb elenged engem és Kimet. Kivételezettek vagyunk ez van.

Mindketten a rajztáblánkkal a hónunk alatt robogunk le a lépcsőkön az emeletről.  Alig érünk ki, Kim rágyújt. A hátsó ülésre dobjuk a rajztáblákat és Kim már le is húzta az ablakot. Apám régi Jaugárját kaptam meg. Még mindig elég jó kocsinak számít. Kim a kesztyűtartóra teszi a tornacipős lábait és unottan az ölébe vesz egy kis rajztömböt. Nem ez az első alkalom, hogy együtt megyünk vissza Manchesterből.

• Úgy vezetsz mint apám - állapítja meg Kim ásítva.
• Mint egy nyugdíjas? 
• Ha ezt apám hallotta volna picsán rúgna, csak hogy tudd - de mindketten nevetünk. Liam de Noir nagyon távol áll a nyugdíjas kinézettől.
• Apám is mondta már - felelek rá és világítást kapcsolok. - Ha kihágást csinálok én fizetem, megmondta, szóval inkább betartom a sebességhatárokat, meg egyéb szabályokat is.
• Alex, te képtelen vagy kihágást csinálni - nevet rajtam szárazon Kim és megint rajzolgat. - Túl jó fiú vagy.
• Van jó minta? - nézek fel az enyhén borongós égre.
• Nem igazán. Talán ott kicsit balra. Az olyan mint egy csóka, aki éppen borospohárral kínál valakit! - mutat a megfelelő irányba. 
• Igen, látom - Kim folyton történeteket talál ki, rajzmintákat keres út közben. A felhőkben. Felhőrajzok. Ez a rajztömbjén a cím. Utazás közben általában ezt csinálja. Rajzolgat, skiccek. Tájképek, ég, föld, út, fasor. Pillanatképeket húz fel egy-egy lapra másodpercek alatt. Nagyon jól rajzol. Gyorsan, precízen, tökéletes szemmértékkel. Szinte fényképez, gyors memóriával. - Basztatok? - kérdezek rá.
• Callum? Ja volt valami - Kim a combján tartja a jegyzettömböt és elmélyülten rajzolgat.
• Az egész előkészítős csoporton végigmégy a felvételiig? - kérdezek rá. Nem tudom. Gúnyos vagyok?
• Nem hiszem. Abba… te is beletartoznál - Kim felhúzza az orrán a bőrt, mint egy fújtató macska.
• Hát… ja - csak ennyire tellik tőlem. Kimmel az életben esélyem sincs kavarni. Egyszer rástartoltam, még a gimi elején. Kim olyan vehemensen kihátrált, hogy egy évig kerültük egymást. Azt hitte, akarok tőle valamit. Jól hitte. - Miért nem vitetted haza magadat Callum-mal? - morgok.
• Mert túl sokat gondolna mögé, ez nem olyan volt.  Meg akkor én várok rá egy órát. Most még mindig azon vekengsz? Hogy beleröhögtem az arcodba, amikor majdnem lesmároltál? 
• Valójában azóta is sajnálod, hogy kihagytad a csókomat - felelem rá fölényesen. Kim rámhunyorít és  folytatja a rajzokat. - Amúgy ezzel a Callummal most miért kellett? 
• Unatkoztam. 
• És ha fél órát unatkozol már szétteszed a lábad? 
• Kitöltötte a lyukas órát. Érted - nem értem. Esküszöm még életemben nem gondoltam úgy a szexre, mint unaloműző tevékenységre. De tényleg. Lehet ennyire még sosem unatkoztam. Kimet meg folyton megtalálják unalmában ezek a srácok. Egyszerűen az egész Kim-jelenségből süt. Szia, fiúka, unatkozom… és már le is rendezték a menetet. Nem lennék a pasija. Bár Kim nem is barátnő alapanyag. Ő csak úgy összefekszik...akárkivel. Csak velem nem. De másodjára nem nagyon keresett még senkit. Kim nem foglalkozik egy kapcsolat lelkis részével. A gimiben nagyon kétfelé ment az utunk. Én túl érzelgős lettem, Kim túl felszínes. Totál más irányban tartottunk. Én egy konkrét célt akartam, Kim mindent. Vagyis semmit. Én céltudatosan építészmérnök akarok lenni. Kim rajzolni akar.  Nem nehéz észrevenni, hogy Kim valójában művész.