Színazonosság

Kim

Rövid sortban és szürke topban ülök az ablaküvegnél a párnák közt. Rajzolgatok. Már azt hittem Alex és az apja elmentek, de a félig nyitott ajtón kopogást hallok. Könnyű és rövid. Olyan igazán Alex-es. 

• Gyere be! - nézek fel az ajtómra és Alex odajön hozzám, leteszi az ebédet közénk és leül a párnákra. Néhányat a háta mögé igazít a falnak.
• Megint rajzolsz? Ma még nem rajzoltál eleget? - mosolyog rám Alex. A ceruzám végét a számhoz érintem. Most hogy mondja. Reggel kilenc óta rajzolok. Vagyis hat órája szinte folyamatosan rajzolok. Tényleg.
• Ezt még ma nem rajzoltam - bökök a ceruzámmal az ölemben szétnyitott bőrkötéses füzetre. Sima lapos napló. 
• Az útinaplód - biccent Alex. Ismeri, látta már nálam, tudja, hogy szoktam bele rajzolgatni. - Megnézhetem? - átnyújtom neki. Alex belelapoz.
• Hová mennél mostanság?
• Kábé már akárhova. Csak… el innen - nézek ki az üvegen túlra.
• Róma, Párizs, Amszterdam? És itt a környékben? - Alex keresgéli az angliai helyeket.- Devon? 
• Folyton külföldre megyünk, vagy északra. Délre sosem.
• Négy óra és ott vagyunk. Levigyelek? - kérdez rá Alex. Hátrasimítom a hajam és rámosolygok. 
• Kösz, talán, majd egyszer… - ajakbiggyesztve veszem ki az öléből a naplómat. Utazások, amikre sosem megyek el. Tervek, amiket sosem valósítok meg. Élet, amit sosem élek meg. Építészmérnök leszek. Ezt akarom én?
• Szólj, és elviszlek. Komoly. Na egyél! - tolja felém a tálcát. Kedvetlenül elveszek egy párolt zöldséget és rágcsálom. 
• Rajzoltam még valamit. Érdekel? - kérdezek rá. Alex belemártogatja a szószba a bébirépát és felnéz rám.
• Aham, mutasd! -  követ a tekintetével, ahogy az ágy alatti tárolómból előkeresem a pauszpapírt. Egy kicsit már gyűrött. Fekete filccel húzott indamotívum. Ornamentika.  Kicsit próbálom kisimítgatni. Zizeg a papír. Átnyújtom Alexnek. Nézem a lehajtott fejét, a szőke, jobbra simított tincseit a feje tetején. Elmélyülten tanulmányozza a rajzot. Úgy, mint alkotást. Aminek keresi az értelmét.
• Ez…. öhm… egy tetoválás? - kérdez rá, ahogy felnéz az alkotásból.
• Hogy találtad ki? - ámulok el és kitépem a kezéből. Nem gondoltam, hogy egyből rájön. Visszaereszkedem a párnákra az ablak elé.
• Megérzés? 
• Alex!
• Még a jó múltkorában beszélgettünk. Amikor az underground művészetről beszéltünk. Meg az alternatív kifejezési módokról. Azt mondtad, ha tetoválást csináltatnál, az valami virág lenne - feleli Alex.  Így visszagondolva, igen, lehet, hogy beszéltem neki erről. Alex megjegyezte. Még engem is meglep. - Hova csináltatnád? - mér végig Alex.
• Mit gondolsz, hová? - kérdezek vissza. Reflex kérdés. Alex alaposabban megbámul. Kiveszi a kezemből a pauszpapírt és a derekam ívére simítja.
• Ja jól mutatna itt is. De nem.
• Hümm… akkor… talán ide - a bokámra simítja a külső ívre. Csak a fejemet rázom, és rásimítom a kézfejem és a csuklóm vonalára felfelé az alkaromra.
• Mit gondolsz? Jól mutatna?
• Látni kellene. Próbáld ki! 
• De… hogyan…? -  Nézegetem a rajzomat. - Valami hennafestésre gondolsz?
• Aham, akár. Miért ne? Csináld meg! Nézd legalább meg, hogy milyen lenne! - Alex gondolata felbátorít. Végülis három hét és lekopik. Nem örökre szól.
• Oké! Legközelebb, ha Manchesterben vagyunk! - izgatott leszek. - Keress rá! - Alex előkapja a telefonját és kikeresi a top 10 legjobb manchesteri hennafestő műhely címét.
• Nézd ezek nyitva vannak hétvégén is délután négyig. Kérj időpontot! - átemelem az ölembe a laptopomat és Alex bediktálja a címet. Rájuk írok.
• Mi lesz, ha itthon meglátják? - nézek az ajtó felé.
• Nem örökre szól, ebbe nem köthetnek bele - ránt vállat Alex. - Óra után?
• Vagy óra helyett - vigyorgok Alexre. Alex csak a fejét ingatja.
• Rajzoljunk? - kérdezi.
• Persze - Alex az én útinaplómba rajzol, én pedig a tetoválásomat tervezem. Nagy százalékban erre emlékszem az együtt töltött időkről. Alex és én, rajzolunk, egymás mellett. Kopogásra kapom fel a fejem.
• Nem zavarok? - dugja be a fejét anyám az ajtón. Fürtönfürt dauer. Vörösben.
• Miért zavarnál, csak Alex van itt - teszem el a tetoválástervet magam mellé lefordítva a földre. Anyám fürkészve néz kettőnket.
• Kértek csokit? - egy bonbonosdoboz van nála. Arra tippelek, hogy apám küldte utánunk, hogy nézzen ránk, mi van, ha egymásba gabalyodtunk. Gondolom túl nagy volt a csend. Persze, hogy csend van, ha egyszer rajzolunk! - Nyílt egy új bonbonos üzlet a városban, az a célom, hogy minden terméküket végigkóstoljam, mondjuk… egy hónap alatt? - fellököm magam és kiveszek egy bonbont anyám dobozából. Alex csak nemet int.
• Nem rossz.
• Viccelsz? Szuper jó bonbonok! - anyám az ajkára harap. - Inkább, vegyél fel egy másik toppot. Ha előrehajolsz belátni - a toppomhoz kapok és meglebegtetem magamon. Kicsit lenge, de nem durván. Alexre nézek, aki nyaktőig vörösen rajzol tovább. Úgy tűnik ő is észrevette. Nem néz minket, de azért hallani hall. - … és apád üzeni, hogy takarítsd ki a szobádat. Most. Hallani akarja a porszívó hangot is - bólogat hozzá anyám és egy újabb bonbont tüntet el a szájában. Alex-szel összenézünk. Nem kérdés, felügyelet van. Mindketten vállatrántunk és Alex leviszi az ebédmaradékunkat. Így legalább odalent megnyugodhatnak. Nem mászott rám Alex. S én előveszem a porszívót.

Alex

Otthon anyám folyton babusgat. Nagyon nehezen fogadja el, hogy felnőttem. Körülbelül mindent el kellene mesélni neki. Az egész élettörténetemet, kezdve azzal, hogy mit ettem és rendesen kezet mostam-e. A forgószékemben ül keresztbe tett lábakkal és a haját fonja. 

• Mesélj milyen volt!
• Anya, olyan volt, mint tavaly, meg a múlt héten - kezdem elpakolni a rajzokat a gyűjtőmappáimba. Hazahoztam Kim rajzát. A tengerskicc akvarellel. Jó pár ilyen képem van már Kimtől. Mert hogy ő dugdossa. Aztán valahogy nálam marad. Kimnek nem hiányzik, neki a festés élménye számít. A kész produktum már kevésbé izgatja. 
• Voltak lányok?
• Hát… Kim is ott volt, igen - biccentek rá.
• Megint  hoztál tőle egy olyan képet - villan a szeme a fekete szemüvegkerete mögött és magához int, a rajzot akarja látni. Vonakodva átadom.  Anyám megigazgatja a szemüvegét az orrán, ahogy a képet nézi.
• Jó lett. Csupa lendület! Olyan Kim-es.
• Ügyesen adja vissza a tengert, akár Monet - nézem a képet.
• Nézd, ez a rész, ez nagyon tetszik. Ez a vibrálás. Ahogy szinte robbannak a vízhullámok, ahogy csapódnak. Izgalmas téma. Jól kivitelezve. Tényleg ügyes - anyám elemezgeti a rajzot. - Ez nem Monet. Nála mindig nyugodt a víz. Nézd meg Kim-et. Folyton a mozgást keresi, a robbanáspontot. Az izgalmas részeket. Kifejezetten van benne valami - merengve nézem én is a legújabb munkát Kimtől. Tényleg képes megragadni ezeket a másodpercnyi villanásokat. S jól visszaadja. Árad az egész festményből az energia. Olyan bumm, berobbanok az arcodba kép. Mint Kim maga. Igaza van anyámnak ez nem Monet, ez Kim.
• De építészmérnök lesz - teszem el Kim festményét a többi közé.
• Én ódákat zenghetnék neki arról, hogy milyen végigszenvedni a mérnöki szakot - vigyorog anyám. - Majd alkalomadtán beszélgetek vele az élményeimről.
• Alex! Makettezek, van kedved csatlakozni hozzám? - apám hangja zárja a beszélgetésünket. Csatlakozom hozzá. Ez valójában nem választási lehetőség, hanem utasítás. Tudom, hogy az egyetemre gyakoroltat. Már ismerem. A makettezés apám hobbija. Én jobban szeretem a 3D szimulátorokat, tisztán a programmal megalkotni és vizualizálni. De valamiért még mindig a makett az igazi. Gondolom a kiállítások miatt.
• Ha csinálsz egy jó makettet beviszem a jövő pénteki kiállításra. Egy hónapig kint lesz - vagyis csinálnom kell egy makettet a kiállításra. Csak biccentek. Néha, néha engem is elkap a vágy, hogy na most lépek innen. A makettezés például kifejezetten ez a pillanat. Türelemjáték. Tervezés, kivitelezés. Ötletelés. De nem annyira az én világom. Devon nem a világ vége. Manchestertől már csak alig több mint három óra. Délre lent lehetnénk. Megrázom a fejem. Ki kellene tisztítani a fejemet. Tele vagyok Kimmel. Kim gondolataival. Még nem is a sajátjaimmal. Sokszor érzem azt, hogy Kim lázadása ragadós. Lelépni innen. Most. Nem várni. Most.
• Öhm… most jut eszembe, hogy megigértem Reece-nak, hogy SUP-ozunk ha ma nem esik. Bocs, nem gond? - kérdezek rá apámnál. Nem esik.
• Értem, hát ha már megígérted… - de csakis ezért enged el. Egyébként nem tetszene neki, hogy kibújok a feladat alól. Nincs semmi megbeszélve. Bakker! Tényleg kezdem átvenni Kim stílusát! A francba! De nem akartam egész hétvégén makettel gecccsolni! Most ez rossz? A saját lelkiismeretemmel viaskodom. Tisztára be fogok dilizni. Kevesebb Kimmel sokkal koncentráltabb vagyok. Ráírok Reece-re: SUP a tónál. Most.

Én már a tónál vagyok, amikor Reece csatlakozik. Ő ül mellettem a suliban.  Meg általában a szünetekben is együtt lógunk. Amikor először találkoztunk ezzel a témával, azt mondtuk: Wow! Mi is akarunk ilyet! Na azóta Reece ötlete volt, hogy ha nem esik akkor SUP!  Mindketten a deszkánkat pumpáljuk. Közben a tavat nézem.

• Reece! Szerinted gáz, ha nagyon nagy hatással van rám egy csaj? - kérdezek rá.
• Mármint? - Reece abbahagyja a pumpálást.
• Túl karakteres. Kezdem átvenni a stílusát. Nem annyira pozitív értelemben. Hatással van rám. Kezdek úgy viselkedni, mint ő.
• Nem viselkedsz lányosan - jelenti ki Reece.
• Nem így értem. Kapásból apám szemébe hazudtam. Sose csinálok ilyet. Csak faszom ki volt, hogy nekem nincs egy normális hétvégém, mert folyton ellenőriznek. Tanuljak, csináljam, építész leszek. Blablabla. Egyetemi tanár fia vagyok. Kikészít! Erre mit csinálok? Amit Kim! Fogom és hazudok, hogy leléphessek!
• Szerintem ez tisztán menekülési kényszer. Vagy nevezd vágynak! - vigyorog Reece. - Szerintem mindenkiben benne van.
• Nem érted. A fő probléma, hogy hazudtam. Ez nem én vagyok. Ez Kim. Aki belevisz a bűnbe. Mert miatta is hazudok. Szinte már állandóan. Be kellene köpnöm és kész.
• Kim - Reece csak sóhajt és folytatja a pumpálást. - Tudod, hogy többet pofázol róla, mint Victoriáról? - Victoria évfolyamtársunk. Fel akarom szedni. De elég nehéz feladat. Csendes, zárkózott, visszafogott. Olyan mint én. Nem is tudom. Tényleg ilyen vagyok? Már önmagamban is kételkedem.
• Mert amióta előkészítőre járunk minden hétvégém felét is náluk töltöm - morgok. - Mi lesz ha évfolyamtársak leszünk. Egy egyetemen egy szakon, egy előadóiban. Mennyit kell hazudnom? Lassan azt se fogom tudni mi az igazság! Kimmel folyton észnél kell lenni...nem tudom mikor lett ilyen, talán ott a gimi elején kezdte. A hazudozást, a dacoskodást, a de én nem akarom témákat. Meguntam, kerültem. De amikor rajzolunk, akkor minden olyan, mint régen. Mint gyerekként. Tudod, amikor nem együtt játszol valakivel, nem egymással, hanem egymás mellett játszotok. Mindketten a magunk gondolataiban elmélyedve papír felett - Vízre szállunk. Nagyokat lélegzem.
• Nyugi.
• Igen, le kell nyugodnom - bólintok rá. Le kell vezetni a stresszt. Ennyi. Erre tökéletes lesz egy óra SUP.