Callum

Vérvörös óceán

1. fejezet

A szél lebegteti a függönyt az ablaknál. Az ablakon túl Manchester vörös téglaházai. Legszívesebben ezeket a háztetőket rajzolnám le, vagy festeném le. Ebből a perspektívából még nem láttam a várost. A manchesteri egyetem egyik rajztermében ülök, már legalább tíz perce. Itt vagyok. Ahova egész életemben készítettek. Percekig csak nézem magam előtt a fehér lapot. Szemközt kissé balra egy barna hajú srác ül fariban, szemmértékkel méreget. Nem megállapítható, hogy engem, vagy a két méretes kockát közöttünk. Elfordítom a fejem és tüntetőlegesen vonalakat kezdek húzni a lapra.

Destroyed-jeans stílusa van, ettől gondolom nyeregben érzi magát, mert én is ilyen nadrágban vagyok. Egyben vintage-stílusú, koptatott, szaggatott stílus. Sármos srác, látszik az öntelt arckifejezésén, hogy tudja magáról, és valószínűleg elég jól is rajzol, mert folyton levakarhatatlan önelégültség sugárzik belőle. Már most tudom, hogy rám fog hajtani, és hogy bele fogok menni. Még egy unalmas alak az életemben. Akinek bőven elég az, hogy lefekszik velem.

Függőlegesek és vízszintesek. Minden csak perspektíva kérdése. A tanár a sarokban meghúzódó srác felett áll. Tengerkék szemek, szőkés haj, csendes alkat, elvont. Ahogy találkozik a tekintetünk, csak halványan biccent, és vissza is fordul a rajztáblája felé. Alex Goodwin. Ugyanazt a keresztet hordjuk. Az apáink cége.  Hosszan magyaráz a tanár. Mély levegőt veszek. Kész időpocsékolás itt ülnöm. A bakra tett lábaimra könyökölök, és a szürkéskék szálkoptatott farim térdfeletti vágásába döfködöm a ceruzám hegyét. Apró tűszúrások, mielőtt végleg bealszom ezen a végtelenített unalomóceánon.

• Kim! Kurva sok kockát kell még rajzolnod, mire építész leszel. Csak, hogy tudd! - áll meg felettem morózusan Sean Sawyer, a rajz előkészítős tanárunk. Csak beletúrok a fahéjvörösre festett, hosszú, szálegyenes hajamba és lassan hátrafelé rendezem az arcomtól. Kedvetlen ajakbiggyesztés csak a válaszom. A kockarajz unalmas. Sean szörnyen precíz tanár. Egyetlen precíz mozdulattal 1 milimétert igazít a kockám felső kis csücskén és meghúzza tőle az élvonalakat. - Amúgy nem rossz! - vastagabb és erősebb az ő ceruzanyoma, csakis mert B-s ceruzával rajzol a mi HB-s vonalunk pontosításaként. Mi hárman vagyunk a legerősebbek a csoportban. 

Mintha ki lenne jelölve az egész életem. Mert apámnak egy tervezőirodája van. Mert ő egy befutott építész. Nehéz elvonatkoztatnom magamnak is. Gyerekkoromtól rajzlapok és ceruzák között nőttem fel. Építkezésekre jártunk, a házunk maga az iroda. Belenőttem és belenevelkedtem. Nem tudom, lehet egyszerűbb lett volna, ha fiúnak születek és építész leszek, mint az apám. Most csak lány vagyok, aki előbb-utóbb építész lesz, mint az apja. Szeretek rajzolni, mindig is szerettem. Nem erről van szó. Nem vagyok semmi másban jó. A rajz az életem. Kikapcsol, megnyugtat. Ösztönből jön. Genetikailag belém lett kódolva, hogy jól rajzoljak. Nekem a rajz az spontán dolog. Nem kell rajta gondolkodnom. Magától jön. Talán erre mondják, hogy van tehetségem hozzá. Bár szerintem egyszerűen örökletes dolog, apámtól.

Mi hárman tíz perc alatt végzünk a feladattal, de a többieknek ez legalább fél órás munka. Vagyis mi hárman unatkozunk. Alex mélyen elrejti magában az unalmat, helyette újra és újra új lapot vesz elő. Lerajzolja ezerszer is ugyanabból a beállításból ezeket a halálunalmas szürke kockákat. Az ö apja ráadásul itt tanít az egyetemen. Alex tényleg be van ide skatulyázva. Ő már tavaly is járt az előkészítőre. Előre gyakorolt. Én már most ellógnám az egészet. Hajt a vérem. El, innen. Akárhova.

Sean kimegy, hogy a többiek még dolgozhassanak a kockarajzon. Szinte sejtettem. A barna hajú srác feláll, átsétál hozzám a terem másik oldaláról.

• Kijössz cigizni? - kérdez rá és várakozón néz. Hagyom egy kicsit sülni a saját hülyeségében. Kérdőn néz rám. Néz. Néz. Elnézek, megigazítom a hajam. Többen felénk pislognak a rajzlapjuk felett és a rajztáblájuk mögül. Alex csak lejjebb csúszik a bakon és elmélyült karmozdulatokkal egyeneseket és párhuzamosokat húz. Tényleg szemét vagyok, hogy beégetem. De állatira jól esik másodpercekig égetni ezt a srácot itt. Végre eltűnt az önelégültség az arcáról. Én vagyok fölényben. Szeretem, hogy a pasiknak kell kezdeményezni. Vércikivé válhat minden, ahogy hoppon maradnak. De bejön nekem a srác.
• Oké - felelek rá flegmán és leemelem a bakról a lábam. A rajzlapomra ráfordítok egy tiszta lapot és követem a szaggatott farmerét. Jól rásimul a lábaira a farija. Passzol rá mértékben. Az egyetem előtt tényleg cigivel kínál.
• Callum - mutatkozik be.
• Kim - húzok ki egy szálat a dobozból, és felé hajolok, ahogy tüzet ad. A hajam súrolja a karjait és belélegezheti a parfümömet is.
• Honnan jössz?
• Egy tenger melletti pöcegödörből - felelem rá közönyösen.
• Én manchesteri vagyok - feleli rá.
• Mindjárt gondoltam - fújom felé a füstöt.
• Mert? Elvont vagyok és zenét hallgatok?
• Mert késtél - felelek rá. - Aki helyi az nem siet, ezért bekésik. Aki a civilizálatlan kis településekről érkezik, az vagy busszal jön, vagy behozzák a szülei, tehát már órakezdés előtt egy órával itt dekkolnak. Mint Alex. meg én. Alex apja hozott be minket.
• Alex? Nem tudtam, hogy pasival jöttél. Akkor nem mozdulok rád.
• Nem vagyunk együtt. Kábé mintha a tesóm lenne - fintorgok.
• Szóval építészmérnöki? - néz rám és lustán eregeti a füstöt.
• Á dehogy, szeretem totál értelmetlen négy órákkal tölteni a hétvégém. Együtt egy csomó gyökérrel, akikből soha nem lesz építész, mert át nem mennek a rajz alkalmasságin, hiába geccsolnak itt. Kár a ceruzáért, meg a radírért - összegzem tömören. Merő utálat süt a hangomból. Utálom az egészet. Hogy itt kell egész szombat délelőtt ezekkel a sötét alakokkal lennem. Öt perc alatt lerajzolnám az egészet. Fél óra és kész lennék, de nem, négy órán át itt szenvedek.
• Van még gumiautómata a fiúmosdóban? - kérdezek rá egyenesen. Remek időtöltés lenne ebben a négy órában Callum-mal kicsit eltötyögni.

Alex

Ismerős illat. Minden ismerős. A radírmorzsalékok a bakon, a grafit ceruzarajzok a falakon. Köztük néhány az apámé. Az egyik az ő nívódíjas kilátója különböző technikákkal. Sokat ültem már tavaly is ebben a teremben. Amikor a szüleid tanárok elkerülhetetlen, hogy előbb utóbb ott leszel a munkahelyén és néha be-benézel az órájára. Szerettem apám óráin ülni. Ráismertem, hogy nem csak velem olyan, amilyen, de a diákjaival is. Anyám a diákja volt. Rejtély, hogy lehetett szerelmes egy ilyen tanárba. Sean például nagyon jó tanár. Távol áll tőle, hogy bealázzon diákokat. Inkább hallgat. Szeretem Sean csendjét. Abban minden benne van. Ha elismer az is, ha nagyon gáz, amit csináltam az is. Mindent a hallgatásában kommunikál. Lehet titkon ő a példaképem. Szeretnék én is ennyi mindent kifejezni a hallgatásommal.

Én bírom Sean fura stílusát. Alapvetően várom, hogy elkezdjem az építészmérnökit. Seant régebben ismertem, mint hogy elkezdtem az előkészítőt, mert apámmal sokat jártam az egyetemre, főleg vizsgaidőszakban. Ültem már bent egy-két egyetemi órán is a hátsó sorban. Félek attól, hogy milyen lesz apám tárgyából vizsgázni. Állandóan arra gondolok, hogy nem tudok olyan lenni, mint az apám. Lehet kicsit frusztrál a dolog. Itt az egyetemen elég sokan ismernek, ráadásul apámmal névazonosság is van, tehát ha meglátják a nevem a tanárok, akkor tudják, hogy én az egyetemi tanár Alex Goodwin fia vagyok. De Sean kicsit mindig kivételez velem.

• Alex, túl nyugodtan ülsz itt. Keressek benne hibát? - kérdezi Sean, ahogy visszatér a terembe. Elmosolyodom és nézem a beállítást és a rajzomat. Nem tudom, mit javíthatnék még. Kérdőn felnézek rá.
• Add át a helyed, hadd nézzem! - Sean leül a helyemre, hogy tökéletesen abból a szögből lássa a kockákat, amiben én ültem. Sean meghúzza a segédvonalakat is a perspektívához és hunyorítva nézi a beállítást. - Ne veszítsd el a madárperspektívát és a békaperspektívát, az előző rajzon jól kijött. Csak egy leheletnyi egymás felé hajlás az egész, de ott kell lennie. Ne csak szemmel, tudattal is rajzolj! Amúgy egészen jó! Jól van, pipa! - Sean továbbmegy, visszakapom a helyemet. Kim és a srác is visszaérnek. Kim haja olyan mint a szélfútta mező, a srác tenyere a feneke kivágását simítja és finoman rámarkol.  Elfordítom a pillantásom róluk, és a rajztáblám mögé csúszok. Valójában csak azért teszem ezt, mert nem akarom látni, mert...szívem szerint én is Kim seggét markolásznám. Rosszkedvűen érzékelem, hogy belefér a látószögembe Kim hajigazgatása. Akármit is műveltek, alaposan csinálták. Kim haja teljesen zilált. Apám hozott be minket, de ő nem vár itt négy órát, úgyhogy én fuvarozom haza kettőnket. Sean egy órával hamarabb elenged engem és Kimet. Kivételezettek vagyunk ez van.

Mindketten a rajztáblánkkal a hónunk alatt robogunk le a lépcsőkön az emeletről.  Alig érünk ki, Kim rágyújt. A hátsó ülésre dobjuk a rajztáblákat és Kim már le is húzta az ablakot. Apám régi Jaugárját kaptam meg. Még mindig elég jó kocsinak számít. Kim a kesztyűtartóra teszi a tornacipős lábait és unottan az ölébe vesz egy kis rajztömböt. Nem ez az első alkalom, hogy együtt megyünk vissza Manchesterből.

• Úgy vezetsz mint apám - állapítja meg Kim ásítva.
• Mint egy nyugdíjas? 
• Ha ezt apám hallotta volna picsán rúgna, csak hogy tudd - de mindketten nevetünk. Liam de Noir nagyon távol áll a nyugdíjas kinézettől.
• Apám is mondta már - felelek rá és világítást kapcsolok. - Ha kihágást csinálok én fizetem, megmondta, szóval inkább betartom a sebességhatárokat, meg egyéb szabályokat is.
• Alex, te képtelen vagy kihágást csinálni - nevet rajtam szárazon Kim és megint rajzolgat. - Túl jó fiú vagy.
• Van jó minta? - nézek fel az enyhén borongós égre.
• Nem igazán. Talán ott kicsit balra. Az olyan mint egy csóka, aki éppen borospohárral kínál valakit! - mutat a megfelelő irányba. 
• Igen, látom - Kim folyton történeteket talál ki, rajzmintákat keres út közben. A felhőkben. Felhőrajzok. Ez a rajztömbjén a cím. Utazás közben általában ezt csinálja. Rajzolgat, skiccek. Tájképek, ég, föld, út, fasor. Pillanatképeket húz fel egy-egy lapra másodpercek alatt. Nagyon jól rajzol. Gyorsan, precízen, tökéletes szemmértékkel. Szinte fényképez, gyors memóriával. - Basztatok? - kérdezek rá.
• Callum? Ja volt valami - Kim a combján tartja a jegyzettömböt és elmélyülten rajzolgat.
• Az egész előkészítős csoporton végigmégy a felvételiig? - kérdezek rá. Nem tudom. Gúnyos vagyok?
• Nem hiszem. Abba… te is beletartoznál - Kim felhúzza az orrán a bőrt, mint egy fújtató macska.
• Hát… ja - csak ennyire tellik tőlem. Kimmel az életben esélyem sincs kavarni. Egyszer rástartoltam, még a gimi elején. Kim olyan vehemensen kihátrált, hogy egy évig kerültük egymást. Azt hitte, akarok tőle valamit. Jól hitte. - Miért nem vitetted haza magadat Callum-mal? - morgok.
• Mert túl sokat gondolna mögé, ez nem olyan volt.  Meg akkor én várok rá egy órát. Most még mindig azon vekengsz? Hogy beleröhögtem az arcodba, amikor majdnem lesmároltál? 
• Valójában azóta is sajnálod, hogy kihagytad a csókomat - felelem rá fölényesen. Kim rámhunyorít és  folytatja a rajzokat. - Amúgy ezzel a Callummal most miért kellett? 
• Unatkoztam. 
• És ha fél órát unatkozol már szétteszed a lábad? 
• Kitöltötte a lyukas órát. Érted - nem értem. Esküszöm még életemben nem gondoltam úgy a szexre, mint unaloműző tevékenységre. De tényleg. Lehet ennyire még sosem unatkoztam. Kimet meg folyton megtalálják unalmában ezek a srácok. Egyszerűen az egész Kim-jelenségből süt. Szia, fiúka, unatkozom… és már le is rendezték a menetet. Nem lennék a pasija. Bár Kim nem is barátnő alapanyag. Ő csak úgy összefekszik...akárkivel. Csak velem nem. De másodjára nem nagyon keresett még senkit. Kim nem foglalkozik egy kapcsolat lelkis részével. A gimiben nagyon kétfelé ment az utunk. Én túl érzelgős lettem, Kim túl felszínes. Totál más irányban tartottunk. Én egy konkrét célt akartam, Kim mindent. Vagyis semmit. Én céltudatosan építészmérnök akarok lenni. Kim rajzolni akar.  Nem nehéz észrevenni, hogy Kim valójában művész.