Track 5

Beszélget valakivel. De rámlát onnan, ahol áll. Zavartan elnézek. Kivel beszélget? Miért van a koli halljában? Az éttermekhez és kávézókhoz vezető folyosó előtt van. Valószínűleg onnan jött. Talán megbeszélése volt. Ace folyton éttermekbe szervezte a találkozóit. Gondolom most sem változtatott ezeken a szokásokon.

Leesik, hogy talán praktikus lenne, összekaparnom magam innen és visszamenekülni a szobámba. Az elgondolást tettek is követik. De az asztal alatt nem találom a papucsomat, amiből kiléptem, nagy igyekezetemben. Tehát beragadtam a szék és asztal közé. A franc! Sietve mezítláb kilépek és lehajolok és kihalászom a papucsomat az asztal alól. Elkéstem az igyekezettel.

• Szia! - Ace konkrétan a fenekemnek köszönt, mert az mered felé. Égő. Szóval felegyenesedem és fél lábon ugrálva végre belelépek a papucsomba.
• Ööö...helo. Te itt? - simogatom el a hajszálamait az arcom elől. Ugye nem bámulta meg a seggemet? De biztosan. Nem mintha nem látta volna már ezerszer is. Rá is unhatott. Ahogy rám.
• Nagyágyú a srác - int a fejével abba az irányba, amerre Noel távozott. - Mostanában ilyenekkel kavarsz?
• Öhm… sokan vannak a koliban… és az egyetemen is. Bárkivel kavarhatok. Tudod, azóta szedek tablettát. Inkább - fújtatok. Hazudozok. Egyáltalán nem szedek tablettát. Minek? Nincs is kivel lefeküdnöm. Nem értem miért támadom Acet. Miért vagyok ennyire feszült már csak attól is, hogy látom. Vagy már csak attól is, hogy tudok a létezéséről. Bennem van a hiba. Legalább ezt tényleg pontosan megfogalmaztam Noelnek.
• Okos döntés. Különösen téged ismerve - feleli rá Ace. Szemrebbenés nélkül lesepri magáról a sértéseimet. Profi. Mindig is az volt. Soha nem akar semmi sem hatni rá. Legalábbis kívülről ez látszik. Csak feladta az elveit. Miattam. Az jelenthet valamit. Tudom, hogy van egy törött horgony az alkarjára tetoválva, bár nem láttam. Tudom, hogy az, mindig arra a törésre emlékezteti. Talán nekem is mindvégig ez volt a bajom. A mi tragédiánk. Amit külön-külön kellett feldolgoznunk. 
• Mit akarsz Ace? - kérdezem feszülten. Bár tényleg inkább meggyötörtnek hallom a hangom. Végre felismerem, hogy a könyvem az asztalon hagytam és magamhoz ölelem, mintha a könyv közém és Ace közé állhatna, vagy megvédhetne bármilyen támadástól. Legyen szó verbális vagy fizikai támadástól. Acetől sosem lehet tudni, talán egy bejátszott csengőhanggal támad majd.
• Gondolkodtam azon, amit tegnap búcsúzáskor mondtál - igazít egyet a sapkáján.
• Talán nem volt igaz? - kérdezem hidegen.
• De igazad volt. Ha megnyugtat én is szoktam rá gondolni. De szemmel láthatóan te Liv nem léptél túl rajta. És ezért felelősnek érzem magam.
• Ne csinálj lelkiismereti problémát belőlem. Ahogy eddig se tetted. Jól megvagyok kösz -  ki akarom kerülni és felmenni a szobámba, de Ace elkapja a csuklóm és megállít.
• Liv! Én… örülök, hogy láttam az iménti jelenetet, mert ebből látom, hogy nem vagy rendben. Mindenkit így kergetsz el magad mellől? - kérdez rá. Gyűlölöm az érzékeny Acet is.  Túl jól felismeri a helyzeteket. - Nem jársz haza igaz? Tehát otthon fogalmuk sincs róla, hogy hogyan élsz. Én most láttam. Mindig is introvertált voltál Liv. Mindig is falak mögött éltél. Tudom, mert alig lehetett mögé bejutnom nekem is. De most már kettős védelmi rendszered van. Még egy sorfalat húztál magad köré.  Esély sincs oda bejutni, senkinek.
• Remek, hogy ilyen jól felismered a helyzeteket Ace.  Zenét is tudsz hozzá kapásból? Tizet? Gratulálok. Pályát tévesztettél. Nem DJ, sem kertészmérnök, inkább pszichológus kellett volna hogy legyél. Ha megbocsátasz. Dolgom van.
• Vele feküdtél le igaz?
• Semmi közöd hozzá! - sziszegem rá. - Hagyj már békén Ace! Az istenért! - és elbőgöm magam. Kész. Ennyit bírtam. Összeroppanok előtte. Gyűlölöm magamat, és őt is, hogy most ezt látja. Az arcom elé kapom a tenyeremet és ezzel elejtem a könyvemet. Ace veszi fel, és összehajtva a farzsebébe dugja, majd magához von. Összecsapnak felettem a hullámok és Ace mellkasába zokogok. Ide az ismerős kapucnis pulóverbe, Ace ismerős illatába. 

Nem bírom feldolgozni. Hogy újra találkoztunk. A szerelmi életem világ életemben egy katasztrófa volt. Beleszerettem ugyanabba a srácba, akibe az anyám. Dacból lefeküdtem egy sráccal, a fiúgimnáziumból. Életem első számú szar szexuális élménye. Beleszerettem anyám pasijának a haverjába. Lehetett volna egy egészen álomszerűen jó kapcsolatom, de én azt is elcsesztem, mert rettegtem attól, hogy végre van valakim, és elveszíthetem, mert középszerű és unalmas vagyok. S ezzel elveszítettem. Valóban csak a negatívumokat tudom bevonzani. Tehát miután képtelen voltam feldolgozni a kettős veszteséget, Acet és a babát, mit tettem? Bemenekültem egy kollégiumba, amiért cserébe ismét lefeküdtem egy sráccal, csakis a célomért. Szükségből. Életem második számú szar szexuális élménye.

Erre elkerülhetetlenül valahogy megint belefutok Ace-be, egyenesen a karjaiba, hogy telezokogjam a pulóverét. Komplett idióta vagyok. Érzelmi deficites hülye picsa. Családilag defektes. Elvált szülők gyereke vagyok, biztos ezért nem tudok érzelmileg tartósan kötődni senkihez. Igen, már ezerszer ostoroztam magam. Bennem van a hiba. Kész, pont. 

Ace egy zsebkendőt ad, én meg nem túl elegánsan, de kifújom az orrom. Szipogva nézek Ace-re, nem távolodott el. 

• Bocs. Te vagy leterhelve mindenféle tragédiákkal, erre én bőgök itt neked - rázom a fejem értetlenül. - Hogy csinálod? Sosem látszik rajtad. Hogy valami megrázott... - kérdezek rá végül. Ace a fejébe nyomja a sapkáját.
• Zeneterápia - mondja ki egyetlen szóval.
• Mi? Viccelsz! - nevetek futólag.
• Dehogy - rázza a fejét mosolyogva Ace. - Szerinted miért fordultam a zene felé? - rámmosolyog. - Én is elvált szülők gyereke vagyok. Emlékszel? A húgom, a féltestvérem. A szüleim pont váltak, én meg a legérzékenyebb korban voltam.  Tizenegy-tizenkét éves. Az egész nyarat végigtoltam zenével. Ki se jöttem a szobámból. Aztán rájöttem, ez szuper! Ezt akarom csinálni! - mosolyog Ace. S erre én is elmosolyodom. Látom magam előtt fiatal srácként Acet. Ahogy fejhallgatóval a fején elmélyed a zenehallgatásban és közben dobol. Ahogy én összezavarodva ülök anyám kocsijában, aztán ahogy nézem először a lila-szürke manchesteri lakást. Talán ugyanazok voltunk. Ugyanazt éltük át. Egyszerre kisütött a nap Manchester felett. Kiderült az ég. Elmentek a viharfelhők felőlem és Ace felől.  Soha nem beszéltünk még ennyire őszintén. Döbbenetes, pedig kapcsolatban voltunk. Együtt jártunk. Mégsem volt egyetlen igazán nyílt, és ennyire egyenes beszélgetésünk. Nem csak a felületes ismerkedünk szöveg. Hanem valami, ami a lelkünk legmélyéről szól. 

Egyszerre felismertem valamit. Amit eddig sosem láttam Ace-ben. Tényleg vannak bennünk közös pontok. Eddig is tudható lett volna, hiszen ismertem a féltestvérét. De mégsem jutottam el odáig, hogy ez azt is jelenti, hogy Ace is elvált szülők gyereke. Hogy neki is fel kellett dolgoznia talán azt, hogy elköltözött otthonról, és a szülei külön élnek, valaki mással. Szerencse kérdése volt, hogy Ace megtalálta azt, ami a gyógyír lehetett rá. A zene. Mély levegőt veszek. S hátrálok egy lépést.

• Oké… tudsz egy számot a szitura? - kérdezek rá megenyhülten és mosolyogva.
• Tudok - vigyorog vissza Ace. - Nézz fel az instámra! Fent lesz - kacsint ahogy lépésenként elkezdünk távolodni egymástól. Kivételesen ez az első alkalom, hogy nem utálom, nem gyűlölöm és nem is szerelmesen vonzódom hozzá, egyszerűen csak kedvelem.
• Ace?!
• Hümm?
• Sörsátor van a téren, lehet elnézek ma délután.
• Lehet, hogy én is - feleli rá Ace. Nem várom meg a liftet. Csattog a papucsom a lépcsőn, ahogy felfelé futok. 

Amanda megérkezik a délelőtti vizsgájáról. Nem téptem szét az újságját és nem vagdostam szét. Eltakarítottam magam után. Amandával az íróasztalunknál ebédelünk. Kérdőn néz rám.

• Te vagy a manchesteri barátnő igaz? Aki miatt elhagyta Manchestert - néz rám merőn Amanda. Gondolom már ő is ezerszer újraolvasta ezt az interjút.
• Aham, én - felelek rá röviden, és visszaejtem a kanalamat a tányérba.
• Mi volt az az utórengés? - kérdez rá Amanda. Habozok, hogy válaszoljak-e.
• Terhes lettem - sóhajtok.
• Hümmm - Amanda mindent értőn bólogat. Pedig még én sem értem az egészet. - Hát legalább a maximumot hozta ki magából ezzel.
• Mondhatni.
• Fura egy helyzet. Végülis… sokat köszönhet neked.
• Nem hinném - rázom a fejem.
• Találkoztok még?
• Talán.
• De már nem jártok?
• Nem - nézek el.
• Jó volt vele?
• Nagyon.
• Az ágyban is?
• Ott is.
• Akkor hajts rá!
• Nem hajtok rá. Ez már más. Én is másabb vagyok. Szerintem jelenleg egyikünk sem keres új kapcsolatot, és a régit sem - zárom le. - Elmegyek a sörsátorba. Jössz velem?
• Nem, most inkább pihenek. Kemény vizsga volt.
• Ok.

Egy órával később fent van Ace instagrammján a mix linkje. A Cooler than me az, a Lucky Luke féle feldolgozást remixelte. Hanyatt fekszem a kollégiumi ágyamon és végighallgatom a számot. Ezerszer is. Ace egy képet is tett fel hozzá. Az én könyvem az, ami a farzsebében maradt. A szövegnek csak annyit írt, hogy: “Zeneterápia. Van, aki a könyvekbe menekül, mások a zenébe.” Ismét nála maradt egy könyvem…

Track 4

Track 4

Akarta. Mindent. Vele akarta volna. A szép modell barátnőjével, Michelle-el. Mindent akart. Itt áll az újságban feketén-fehéren nyomdafestékkel. Családot akart alapítani vele. Ettől hánynom kell. Nem tudom miért nem tudom tartani magam az elhatározásaimhoz. Azt fogadtam meg, hogy nem olvasom el azt a cikket a Mancunionban. Erre már két órája itt forgok rajta. Itt van előttem félbehajtva. Ace néz ki rám az újságból.

A vicc az egészben az, hogy mire a mi közös gyerekünk megszületett volna, addigra már Ace is majdnem befutott. Lett volna miből fizetni egy gyereket. Úgyhogy most így utólag belegondolva. Gyerekkel eszébe se jutott, hogy mondjuk több is lehetne? Ahhoz a mi tragédiánk kellett, hogy ő DJ karriert csináljon? Ezt gyerekkel nem lehetett volna?

Ó nem, nem, nem. Nem erről van szó. Hiszen itt áll az újságban. Ace szájából kellett, hogy elhangozzon. A modell csajtól akart gyereket. Vagyis mit következtethetek ki mindebből?  Hogy tőlem nem akart gyereket. Ez az igazság. Na és ezen most megint elbőgöm magam.

Szipogva törölgetem a könnyeimet és újra és újra bele-belekapok az Ace-el készült interjúba.

A zene és a magánélet elválasztható-e? Interjú a kolihét egyik legnevesebb lemezlovasával. DJ Ace, vagy polgári néven Brian Norton,...

...Anno sem bulizgattam, nekem a zene mindig kőkemény munka volt. Sosem hasonlítgattam magam másokhoz. Nekem ez nem volt szempont. Csináltam a magam zenéjét.

Hol zenéltél, mi volt a legkülönlegesebb hely?

Zenéltem már barlangokban, pusztában, tó közepén, repülőn, tengeralattjárón. Tilos és lehetetlen partyhelyszíneken is… de… a szívemben a manchesteri ipari raktárbuli hangulatot semmi sem kárpótolhatja.

Ha ennyire erősen él benned a Manchesteri lokálpatriotizmus, akkor… igaz, hogy egy magánéleti válság miatt hagytad el Manchestert?

Igen. Közvetlenül azon a nyáron volt egy elég viharos kapcsolatom, ami végülis arra az elhatározásra vezetett, hogy jobb, ha elhagyom Manchestert.

Egyéjszakás kaland volt, utórengéssel?

Nem volt egyéjszakás kaland. Hosszabb volt. Egy végülis időtartamát tekintve egy nyári kaland volt.

Ha már ennyire meghatározó volt ez a kaland az életedben, hogy innen indul a DJ világkarriered, akkor megtudhatunk többet is erről a titokzatos manchesteri lányról? Mikor kezdődött?

Mondhatni, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Egy vége a sulinak hangulatú buliszakaszban kezdődött. Egész nyáron tartott és nyárutós utórengése volt. Nem voltam rá felkészülve. Együkünk sem. Döntöttünk.

Colleen-ról egész cikkhullámok jelentek meg, erről a lányról viszont semmit sem tud a közönség. Ha vége a sulinak kifejezéssel éltél, akkor egy iskolás lányról van szó. Mennyire volt fiatal?

Éppen végzett a gimnáziummal, egyetemre készült. De nem közszereplő és nem is a zenei világból jött. Ismerősök által ismerkedtünk meg.

Colleent és Michellet is ismerjük, rengeteg kép van róluk az interneten. Megtudhatjuk, hogy ez a manchesteri lány is illik-e a sorba, vagy nem véletlen, hogy nem publikusak a képei?

Időtartamát tekintve sem volt egy hosszú kapcsolatom, Colleennal éveket voltam együtt, együtt zenéltünk. Michelle modell volt, már előttem is rengeteg kép keringett róla, és a magánéletéről az interneten és az újságokban is. Mindketten nyilvánosság előtt élték az életüket. Ha jól értem végülis az volt a kérdés, hogy modell alkat volt-e? Szerintem igen. De nyilván az én véleményem ebben a kérdésben nem számít mérvadónak. Csinos lány, szerintem még most is az.

A döntés mennyiben járult hozzá, hogy világkarrierre törj?

Teljes mértékben.

Tehát mondhatjuk, hogy egy nyári románc elcsúszott végkifejlete lökött téged az igazi DJ álom, és karrier felé?

Igen. Ha Colleen-tól azt tanultam, hogy bátran vállaljak fel bármit zeneileg, és ez mellett tartsak ki, mert végülis nem titok, hogy ezért mentünk szét, akkor valóban a helyi közegből ennél a pontnál léptem ki. Ez adta a lökést, hogy ne ragadjak le Manchesterben.

…

A lényeg viszont lejjebb van. Itt, ez az a rész:

Michelle-el már több mint két éve együtt éltünk. Nagyon inspiráló volt vele lenni, beszélgetni, sok mindenkit ismert, általa én is sok mindenkit megismertem. Egy nagyon építő és gyümölcsöző időszak volt.

A szerelem gyümölcsének érlelése is tervben volt?

Terveztük, hogy családot alapítunk. Igen. 

Terveztük...visszadobom az újságot az asztalra. Szét kellene vagdosni az egész újságot úgy, ahogy van. Miért is olvastam el? Nem gondoltam, hogy ennyire fájhat még valami. De ez fáj. Tényleg. Csak törölgetem a könnyeimet. A félig evett joghurtomtól is elment az étvágyam. 

Tőle, akart gyereket. Tőle bezzeg akart gyereket. A szép, csinos modell csajtól. Hát naná, biztos világklasszis gyerekeik lettek volna, nem olyan középszerűek, mint amilyen az én gyerekem lehetett volna. Ettől megint csak felzokogok. Kikészültem. Minek olvastam el ezt a szemetet? Ace-ről tényleg jobb nem tudni inkább semmit.

Na ezért érzem magamhoz közelebb Colleent. Tőle legalább tényleg nem akart volna gyereket, ahogy tőlem sem. De ezt a Michelle-t ezt… nem tudom feldolgozni. Persze, Ace is idősebb lett. Nem meglepő, hogy már elgondolkodott ilyesmin, mint családtervezés az éppen aktuális komoly barátnőjével.

Ráadásul tényleg megállapíthattam. Ace befutott. Jól keres. Van miből fenntartani és eltartani egy családot. Ez az opció a mi kapcsolatunk idején szóba sem jöhetett. Mert nem volt rá pénze. Hát az a Michelle ideje volt. Úgy látszik. Nekem nem jutott ki ebből.

A körmömet nézem. Hogy eltereljem a gondolataimat. Nem festem a körmöm. Sőt, már odáig se vagyok hajlandó menni, hogy formára vágjam. Nem, helyette tövig levágom, mint egy múlt századi gépírónő, aki azért vágta tövig a körmét, hogy ne akadjon be a billentyűk közé, vagy ne szakadjon be. 

A natúr Liv Somerhalder vagyok. Teljes valómban. Arcot mosok. Végzetes hiba a szobában egyedül lenni. Ettől csak beforgatom saját magam. Tehát azt teszem, ami a kollégiumi lét legnagyobb előnye. Társaságot keresek. Persze nem valóságosan, de emberek közé lehet menni. Épületen belül. Választhatom a kollégiumi könyvtárat, a konditermet, a zenetermet, vagy a társalgók bármelyikét, esetleg a lenti kávézók, éttermek, bármelyikét. 

A recepciónál a hallban biztos, hogy jönnek-mennek az emberek, és hihetik azt, hogy várok valakit és éppen csak az időmet ütöm agyon. Úgyhogy egy könyvvel, csak papucsban levonulok a központi hallba, a nagy ablakhoz ülök, egy bársonnyal vont székbe. Hátrafogom a hajam megtekerem és egyik vállamnál előre húzom, hogy ne zavarjon, és olvasok. A hall neszei megnyugtatnak. Jönnek-mennek az emberek. Beszédfoszlányok.

Tényleg szűz lánynak tarthatnak. Hosszú haj, festék nélkül, szolid ruhatár. Kellően unalmas és középszerű vagyok, végülis Ace is mindig annak tartott. Jobb is. Ha végig az maradok, talán szóba se áll velem. Erre tessék. Az egészet magamnak köszönhetem. Meg a hülyeségeimnek. Valójában nem szűzlány vagyok, csak egy szűzkurva. Eljátszom, hogy szűzies vagyok, közben meg egy vérbeli számító ribanc vagyok. Ezért ülhetek itt a koliban is bentlakóként a recepció halljában.

• Liv? - már megint egy kellemes férfihang. Nem akarom ezt! - Szia! - bizalmasan nehezedik a székem háttámlájára egy férfikéz, a karja a tarkómat súrolja. Megcsap az illata. Drága férfiparfümöt használ. Nem tolakodó. Inkább friss és tiszta illat. Nem volt kellemetlen azon az estén sem.
• Noel? Szia! - mosolygok fel rá és összecsukom a könyvemet.
• Olvasgatsz? - néz le rám, miközben a háttámlámra könyököl. Közelebb kerül hozzám az arca. Noel, a HÖK elnök. Akivel lefeküdtem. Magam sem tudom mi a bajom vele. Tényleg. Értelmes srác, diplomatikus, kifinomult, gazdag. Nem utolsó szempont. Mert nálam ez lett az első. Csak olyan sráccal fekszem le, akiről le lehet olvasni, hogy jól szituált. 

Szerintem érthető, hogy miért. Egyszer már nagyon megjártam, hogy olyannal feküdtem le, aki véletlen sem akart gyerektartást fizetni, sőt, képtelen lett volna eltartani engem, vagy a kölyköt akit csinált. Na hát most már más szempontok vannak. Első számú szempontom lett, hogy legyen biztos anyagi háttere egy férfinak. Nem azért, mert pénzéhes ribanc vagyok. Hanem azért, hogy ne basszanak azzal pofán, hogy ja bocs nekem nincs pénzem egy gyerekre.

Ilyen az, amikor valakit úgy igazán pofán basz az élet és fejbe kólint. Hogy hoppá! Hát végülis ja, én erre miért is nem gondoltam? És még én akartam pénzügy-számvitelre jönni. Nem meglepő, hogy csúszkálok a tárgyaimmal, mint pingvinek a déli sarkvidéken.

Na hát itt az egyetemen aztán tényleg vannak szélsőségek. Vannak a Noel féle gazdagabb családból származom és egyenes utam van egy jó állásba típusú srácok, meg vannak, a nagyon keményen tanulok, hogy majd állatira jó fizetésem legyen.

Nem a kitűnők fognak a legjobban keresni. Úgyhogy kerülök mindenkit aki dícséretes, vagy éppen summa cum laudére hajt. Noel nem hajt summára. Van a családi kasszájukban summa. Szóval tökéletesen értettem magamat abban a szituációban, amikor a kollégiumért cserébe hajlandó voltam ezzel a sráccal összejönni. Azt nem értettem, hogy miért nem folytattam?

Tudat alatt tudtam. Mert nem Ace volt. Ace olyan, mint a kóla. Ha egyszer megkóstoltad, már ismered az ízét. Még ha meg is vonod magad tőle. Tudod, hogy milyen volt. Tele vagy emlékekkel a kóláról, az ízéről, és néha… megkívánod. Mondjuk egy forró nyári napon, jégkockával. De jó az a Havana Club félhomályában egy kis asztalkánál is.

• Én? Igen, lejöttem, kicsit, tudod két tétel közt kifújni magam - mosolygok rá.
• Liv, túl szorgalmas vagy. Folyton csak a tanulás, semmi szórakozás? Ma este jó kis buli lesz, gyere el! Én ott leszek!  Vagy gyere a sörsátorba, két sör ingyen, megihatnánk együtt - kacsint rám Noel.
• Nem is tudom. Még meglátom - már most tudom, hogy nem megyek, de nem akarom Noel kedvét szegni.
• Liv… én - Noel átsimítja ujjaival a hajamat. - Azóta sem tudom, rosszul csináltam valamit?
• Nem Noel - lehunyom a szemem. - Velem van a baj.
• Mindig azt érzem, hogy visszafogod magad. 
• Mondtam, hogy nekem idő kell. Erre te összejöttél valakivel - emlékeztetem.
• Egész nyáron vártam rád Liv! Mennyit várjak? - kérdezi Noel. - Most újra szabad vagyok. Megpróbálhatnánk.
• Az az este… nem volt nekem annyira jó.
• Jó, beismerem, nekem se az volt életem legjobb szexe. De engedd, hogy bizonyítsak és jobb leszek, ígérem - vigyorog rám.
• Térjünk erre vissza a vizsgaidőszak után, rendben? - nézek rá mély levegővétellel.
• Ezt el tudom fogadni. Tanulj, az fontos. De Liv, hogy tudd… tényleg… tetszel nekem - néz rám komolyan, és halántékon csókol. Felemelkedik a guggolásból.
• Kösz. Ezt… jó tudni - intek neki búcsúzóul. A fülem mögé simítom a hajam. Tényleg jó tudni. Noel nem bunkó. Tényleg nem az. Nem az a befektetek minden csajt az ágyamba, mert hatalmam van rá típusú srác. Egy korrekt HÖK elnök, vannak nála rosszabbak is. A közös éjszakánk után egy verset küldött nekem. Idézet volt, de vers. Melyik pasi versel mostanában? Na Ace tuti nem. Ő max burkolt zenei üzeneteket küldözget. Ágyúval lövöldöz verébre.

Újabb mély levegőt veszek és kinyitom a könyvet ahol abbahagytam. Most hogy Noel nem takarja ki a szemem sarkából, a hátsó liftajtóknál álló alaknak egy ismerős mozdulatára dermedek meg. Beteges. Bárki lehet. De mégis, talán a hatodik érzékem, azt mondatja velem, hogy nézzek oda. Mert ez ő. 

Ace az. Nem hiszem el. A sapkáját igazgatja, ez a mozdulat annyira tipikus tőle. Mióta áll a liftajtónál? Találkozik a tekintetünk. 

Track 3

Kóla. Minden alkalomra. Ha tippelhetek, akkor kólát fogunk inni. Ha már Ace. Akkor én biztosan. Négy éve nem ittam kólát. Miatta. Rá emlékeztetett. Ace csókjára. Nagy százalékban kólaízű volt a csókja. Szerettem, imádtam, megutáltam. A kólát.

Egy Havana Club nevű helyre megyünk. Sosem ismertem. Még az utcát se, ahol van. Ace szemmel láthatóan járatos a klubban. Stílusosan Camilo Cabello-tól éppen a Havana szól. Oldalt helyezkedünk el a faasztalnál. Tisztes távolságot hagy az asztal kettőnk közt. A sarokban vagyok a faborítás mögött radiátor van, hideg. Fázom.  Ideges vagyok. Izzad a tenyerem.

Elképzelésem sincs, hogy fog menni ez a beszélgetés. Ace-el. Én mindig úgy képzeltem, hogy már nem keresztezik az útjaink egymást. Az ő estjére elmenni, mindig is végzetes számomra úgy látszik.

Magam sem értem miért vagyok ennyire feszült, ideges és görcsös. Ismerem Acet. Nem egy vadidegennel ülök be meginni valamit. Mégis a kislábam ujjáig idegben vagyok. Talán a saját reakcióimtól félek. Nem tudom, mit és hogyan vagyok képes reakcióként adni Ace bármilyen megmozdulására. Mondatára, tekintetére, vagy… érintésére.

Félek. Acetől. Saját magamtól. Mindentől. Az, hogy elzárkóztam a fiúktól nem a megerősödésem, hanem a meggyengülésem jele. Nem merek párkapcsolatba lépni újra. Képtelen vagyok. S most itt Ace-el szembe helyezkedve nem tudom elfelejteni, hogy ezzel a sráccal voltam utoljára párkapcsolatban. Míg Ace egy nagyon komoly kapcsolatot tudhat maga mögött, ismét. Le vagyok maradva? Ismét én vagyok a komolytalan, és gyerekes? Kettőnk viszonylatában valószínű, hogy mindig is ez lesz a felállás. Én nem tudok feldolgozni dolgokat. Én vagyok aki csak a negatívumokat gyűjtöm magamba és ezzel elvágom magam a világtól. Ace úgy tűnik mindent fordítva csinál. Minden negatívummal töltekezik, tovább nyit, és új dolgokat keres. Talán mindig is egymás ellentettjei voltunk. Személyiségileg. Legbelül. Talán ezért nem is illettünk össze. Túlforgatom magam már megint az egészen.

Az asztalon egy tál színes zselés folyadékban gyertya úszik, rejtett világítás van az egész klubban. Az itallap az asztalon van közöttünk egy tartóban, de egyikünk sem nyúl érte. Megérkezik a pincér felvenni a rendelést.

• Mit kérsz Liv? - ahogy a kérdést felteszi Ace, döbbenek rá, hogy még egy szót sem szóltunk egymáshoz, pedig itt ülünk egymással szemközt már egy ideje.
• Én… öhm… egy kólát - harapok az ajkamra.
• Akkor két kóla lesz - biccent Ace és magunkra maradunk. Ace engem néz. Láthatóan nem akar beszélni velem. Csak néz. Megőrülök ettől. Miért bámul folyamatosan? Most jut eszembe miért szerettem régen annyi festéket magamra pakolni. A végén már én se ismertem fel saját magam. Elrejtőzhettem, az alapozó színe alatt. Régen sosem nézett ennyire nyíltan. Egyenesen rám. Idegesen én kezdek mindent megbámulni. Az összes berendezési tárgyat, a képeslapokat, a pult mögött az üvegeket. Tényleg próbálok a jelenben maradni. Ezek a képek a falon talán itt tartanak. Ha közelebb hajolok láthatom a képeslapon a címzést is? Találkozik a tekintetem Ace fókuszált pillantásával.
• Öhm… csak erre a napra jöttél Manchesterbe? - kérdezem végül.
• A nyarat a környékben töltöm - hülye kérdés, mert megnézhetném Ace saját oldalán, hogy hova szólnak a koncertjei, és bulijai, abból látnám, hogy mi a programja. De ugye nem néztem rá. Mert nem akarom tudni.
• Értem… öhm… hát...ööö pfh… megvan még a régi lakásod itt Manchesterben? - kérdezem kínosan feszengve.
• Nem. A bérleti szerződést még azon az őszön felmondtam. Nincs állandó lakhelyem Manchesterben jelenleg. Túl sokat utazok. Végülis egyik szállodáról a másikra.
• Értem. Hát akkor már nem raklapon alszol - jegyzem meg futó mosollyal.
• Már matracom sincs, ja - igazgatja a sapkáját Ace. Inkább lehangoló, ahogy mondja. Szállodáról szállodára élni, annyit jelent, hogy annyi a sajátja, ami a bőröndjében, vagy a kocsijában van. Mi lett a rengeteg lemezgyűjteménnyel? - A cuccaimnak béreltem egy raktárat, miután anyám megunta, hogy a garázsa tele van a cuccaimmal.
• Tényleg, hogy van a húgod? - kérdezek rá kényszeredetten.
• Jól, kösz. Már csaj. Festi magát - nevet futólag Ace. - Te vigyázol még Chrisre?
• Dehogy, halál cikinek érzi, hogy a nagytesója vigyázzon rá.  Alig van otthon.
• Dylanékkel laksz még? - kérdezi futólag Ace. Megkapjuk a kólánkat. Csak utána válaszolok.
• Nem. Csak nyáron. Amikor ki kell költöznöm a koliból. Egyébként nem járok haza.
• Kollégista lettél? Akkor jól tanulhatsz! - néz rám elismerően Ace.
• Nem mondhatnám. Befeküdtem a HÖK elnök ágyába. Onnan jutottam a koliba. - nem tudom miért mondom el neki. Semmi köze hozzá. Csak valahogy ezzel akarom bizonyítani, hogy igen, le tudtam utána feküdni mással is. Bizonyítani neki is, hogy igen át tudtam lépni rajta. Igen, én is szexelek másokkal. Gyerekes dac tőlem semmi több.
• Aha… hát… az is egy út, ja - biccent rá Ace. Nagy kortyokat iszik. Én is csatlakozom hozzá, és belekortyolok a kólámba. Elmosolyodom. Ez az íz...
• Mond! - néz Ace.
• Semmi csak… veled ittam utoljára kólát.
• Tényleg?
• Igen… utánad kerültem a kólákat, mert… te jutottál róla eszembe - nézek le a földre magam mellé. Téglákból áll a padló. Érdekes megoldás.
• Liv… - Ace átnyúl és ujjai megsimítják az asztalon nyugvó ujjaimat.
• Én… ööö… -  zavartan húzom el a kezem - Hallottam, mi történt, a modell lánnyal, én… részvétem… mélyen érinthetett - nyögöm zavartan.
• Michelle…? - Ace is elhúzódik és hátradől. -  ja… hát a vége felé már nem volt minden zökkenőmentes - húzza lejjebb a homlokán a sapkáját Ace. Nem akarok belemászni a témába, tehát gyorsan keresni kell valami más témát. Zavartan nézek körbe. Ace a pohár nyomott feliratát simogatja az ujjaival és elmélyülten nézi a fekete kólát maga előtt.
• Öhm....tartod még a kapcsolatot Dylannel? - kérdezek rá végül mentésként.
• Dylan? Öhm… valami fogadalmat tettem neki még anno, hogy nem adok ki információkat arról, hogy tartjuk-e a kapcsolatot - kavargatja a jégkockáit Ace. Hosszan nézzük egymást. Ideges leszek ettől. Ace személye nagyon sok érzelmet mozgat bennem, úgy érzem magam, mintha egy cunami hátán szörföznék. Lekonyul a szám sarka. Még emlékszem milyen élmény volt az éjszaka közepén ordítva felsírni.
• És… ööö. - beszéljünk, nem akarok gondolkodni. - Hiányzott Manchester?
• Persze. Bárhol vagyok honvágyam van - biccent Ace. - Sehol nem ilyen szürke az ég, és nem ázol úgy szarrá - vigyorodik el gyengén Ace. 
• Értem.
• És te? Megszoktad? Manchestert?
• Nem igazán. Ugyanúgy nem ismerem mint korábban. Csak az egyetem körzetében vagyok. - nézem Acet, ahogy engem fürkész. - Számítottál rá, hogy ott leszek ma este, a buliban? - kérdezek rá végül. Ace elnéz, és a sapkáját hátrébb húzza a tarkóján. 
• Gondoltam rá, hogy elképzelhető, hogy ott leszel, igen. De csak a kérést látva… onnantól tudtam biztosan, hogy tényleg ott vagy valahol a tömegben.
• Miért tetted fel? - fuldoklom a kérdésben.
• Jó szám. Magam is régen hallottam. És egyszerűbb volt téged ez alatt a szám alatt megtalálni - jelenti ki Ace. Zavarodottan nézem Acet. Meg akart találni? Miért? Minek?
• Mert?
• Liv, mindig is értettél a drámai belépőkhöz. Feltettem a számot és csak szét kellett néznem a csarnokban. Képzeld, csak te sírtál rajta. Mert neked jelentett valamit. Ennyi. Figyeltem a reakciókat a szám alatt.
• Hát igen, abban meg te vagy elég jó - húzom el a számat. - Miért akartál megtalálni?

Ace válasz nélkül hagyja a kérdésemet. Helyette fizet. Megittuk a kólánkat. Rámnéz, ahogy elteszi a tárcáját.  Biccentek. Menjünk. Túl korán van. Itt meg ötkor zárnak. Ace egy egész estés buli után van. Fáradt. Még ha nem is adja jelét felém. Kilépünk a Havannából és visszaülünk Ace kocsijába.

• Gondolom akkor az egyetemi kolihoz - adja rá a gyújtást Ace. Nem kapcsol zenét. Figyelmesebb lett, mint volt. Csendben ülünk egymás mellett. Kezdenek visszaállni a lámpák a nappali váltásrendre. A pirosnál Ace megszólal.
• Bocs, egy bizonyos idő után, már nem használ nálam a kóla sem. Nincs egy értelmes gondolatom se, ne haragudj - mentegetőzik zavartan. Válasz nélkül hagyom. Ace lefékez a campus parkolójában. 
• Öhm… köszönöm az italt - biccentek Ace felé.
• Örülök, hogy eljöttél - Nem nagyon tudom mire érti. Arra, hogy eljöttem a bulijába? Vagy arra, hogy elfogadtam a meghívását egy kólára? Vagy mindkettőre? Talán mindkettőre. Ace áthajol a sebváltó felett. Rémülten tágulnak ki a pupillaim. Egész mellkasomban zihálok és a tenyeremet a mellkasának feszítem. - Bocs, én bocs - talán csak arcon akart csókolni, mint egy régi ismerőst. Nem tudom. Nem is akarom tudni. 
• Megyek… tanulnom kell - nyögöm.
• Megváltoztál Liv. Megkomolyodtál - jelenti ki Ace.
• Tanultam már egy-két leckét az élettől. De még bőven van mit. Szóval megyek tanulni - préselem össze az ajkaimat. - Aludj Ace, rád fér - nyitom ki a kocsi ajtaját.
• Liv… görcsösebb is lettél! - néz ki rám az üléséről Ace. Megfeszülök. Elköszönhetett volna akármivel. Egy jó éjt! Egy kösz, aludj te is, vagy egy szép álmokat szöveggel. Tök mindegy. De Ace-nek pont ezt kellett felhoznia? Ha valamihez Ace hozzásegített, hát akkor ez a férfiakkal szembeni görcsösség. Összepréselem az ajkaimat. Végignézek a gyönyörűen polírozott új autóján.
• Ace, tényleg befutottál. Most talán már lenne pénzed arra is… amit lehúztunk a kórházi lefolyón - megborzongok, ahogy az emlékkép belém hasít. A zöld csempe, az acélszürke lefolyó a lábaimnál. Metsző a tekintetem, mint a hangom. Becsapom rá az ajtót és sarkon fordulva a kollégium felé futok.