Az ajánlat

 Az egyik halászfiú futott  utána az erdőben. Robin nem húzta fel a szemkendőjét, hogy elolvassa a rövid üzenetet. Nőies gyöngybetűkkel írták, de kapkodó volt a kézírás: „Intézd úgy, hogy egyedül maradj. Ma este várlak az erdei kápolnában. Charlotte”

Robin újra és újra átfutotta a sorokat. Nem értette az üzenetet. Nem értett semmit. De Charlotte beszélni akar vele. Tudta, hogy ma este rablótámadásra készültek, hiszen Lionel nyilván közölte vele. Tehát tudta, hogy Robin is oda tart és még akció előtt akarta értesíteni. Robin zavartan dörzsölte a homlokát. A forrásvízbe mártotta a papírdarabot és addig guggolt ott, amíg a tinta le nem mosódott a papírdarabról, aztán összegyűrve az avarba dobta az apró papírcetlit. A klán már rá várt a tábortűznél.  Robin leguggolt a klántagok közé. Lionel szájharmónikán játszott.

-          Elkészítettem a stratégiát fiúk. A hírek szerint két hintó lesz, tizenkét fő katonai kísérettel. vagyis hat fő elől, hat fő hátul kíséri a fogatokat. Plusz kocsisok, és a kocsiinasok, akik a bakon ülnek. Ez szám szerint húsz fő lehet. Az egyik fogaton utaznak a gyerekek és az asszonyok a másikon vélhetően női társaság – magyarázta Robin. – Ha nem is hoznak magukkal a csomagban ékszert, a nőkön biztos, hogy lesz. Ma nem tudok veletek tartani, otthon akadt egy kis zűr – fújtatott Robin.

-          Mi van már megint? – jajdult fel Florian.

-          Rendben mindent tudunk az útvonal rendben lesz – állt fel Lionel a farzsebébe dugva a szájharmónikát.

-          Jó szerencsét fiúk! – morogta nekik Robin, ahogy sorra kezet fogott velük. Utoljára Lionelt hagyta.

-          Charlotte-al minden rendben? – kérdezte Robin komoran.

-          Szokásos, reggeli rosszullétek. Elég sokat hány – vont vállat Lionel.

-          Aham,a legutóbbihoz hasonló?

-          Nem semmi. Nincsenek vércseppek, semmi. Erős magzat. Fiú lesz érzem – vigyorgott Lionel. Robin komoran nézett vissza rá.

-          Rendben. Légy óvatos fiú! – morogta Robin. Lionel vállon veregette, s a klán után indult. Robin sóhajtva futásnak indult az erdőben az elhagyatott erdei kápolna felé.  Ezer éve nem járt arra, és fogalma sem volt Charlotte vajon honnan tudhat róla.  Egyszerű, apró kis facölöpökből álló ház volt, tisztes fakereszttel a tetején. Charlotte a tornácon állva várta. Robin odafutott hozzá.

-          Charlotte, az istenért mi a baj? – suttogta neki Robin, ahogy a karjába vonta az asszonyt. Charlotte hasa hihetetlen növekedésnek indult. Pedig még a terhesség elején járt. Robin érezte a testének nyomódó apró dombot Charlotte testén.

-          Ne haragudj Robin, tudom, hogy a tűzzel játszunk, hogy találkozunk… de… én ezt nem tudom végigcsinálni!

-          Mi? Mi van Charlotte miről beszélsz? – simogatta ki a kósza hajszálakat Charlotte arcából.

-          Ez a gyerek nem Lionelé. Ez most már biztos – szipogta Charlotte. – Egyik terhességem sem tartott eddig Robin. Már a harmadik hónap végén vagyok! Kevertem egy magzaterősítő kenőcsőt, amivel minden este bekenem a hasam. Nézd… nézd mekkora! – szorította Robin tenyerét a hasa domborodásához Charlotte. – Mit műveltünk Robin? Ez… ez a gyerek a tiéd! Hogy hogy is képzeltük, hogy ebbe nem fogunk érzelmileg belefolyni. Robin csak rád gondolok! Ez… ez őrület. A te gyerekedet hordom a szívem alatt!

-          Ne csináld ezt Charlotte! – fogta két tenyere közé a nő arcát gyötrődőn Robin.

-          Hát nem érted? Neked fogok szülni gyereket, miközben egy másik férfi felesége vagyok! Bele fogok őrülni ebbe a helyzetbe – szakította ki magát Robin karjaiból Charlotte.

-          Mit vársz mit tegyek? Szökjünk el? Aztán elválunk? Hova menjünk? Ha fiam lesz, vissza akarok jönni Holdföldére értsd meg! – sorolta Robin le-fel járkálva.

-          Ezt nem gondoltuk át – ismerte be Charlotte.

-          Részegek voltunk, és fel sem merült bennem hogy tényleg… terhes maradsz – hunyta le a szemét Robin. – légből kapott részeg szövegelés volt a részemről, hogy talán Lionelnél van a gond, nem is nálad. Nem… nem is gondoltam én… a francba Charlotte! Hogy tudtuk ezt ennyire elkúrni?

-          Nem tudom, de napról napra növekszik bennem a gyerekünk! A tied és az enyém! Itt van! És…én képtelen vagyok ezt…

-          Egy éve sem vagyok házas Charlotte! Gondolkodj az isten szerelmére!

-          Én nem szerelemből házasodtam.

-          De én igen Charlotte! – kiáltott rá Robin.

-          Ne csináld ezt. Össze-vissza beszélsz Robin! Azt mondtad lenne más opciónk.

-          Ha fiú – emlékeztette Robin.

-          S Lionel? Az unokabátyád, a legjobb barátod, a klántársad. Várjuk meg, hogy fiú lesz-e? S ha igen? Közlöd Lionellel, bocs ő az én fiam? Így képzelted?

-          Nem tudom Charlotte! Az Isten szerelmére fogalmam sincs! Nincsenek előre elkészített alternatívák a fejemben a különböző képtelen élethelyzetekre, amikbe keveredek. Semmi másra nem tudok gondolni, csak az örökségemre, ami ennyin múlik, hogy ne legyen az enyém – mutatott egy gyűszűnyi távot két ujja közt Robin. – És nem tudok most asszonyok érzelmeivel foglalkozni, mert csak ezen jár az eszem értsd meg!

-          Mindketten nehéz helyzetben vagyunk Robin. De történetesen ebbe a helyzetbe ketten keveredtünk. S ráadásul egymást kevertük ebbe a helyzetbe! – szorította meg a kápolna kicsi tornácát Charlotte. A facölöpöknél magasra nőtt az erdei aljnövényzet. Charlotte a cipőorrával böködte, kiszabadítva a cölöpöket.

-          Tudom Charlotte, tudom – Robin is megtámaszkodott a tornácon, közrefogva Charlotte-ot a karjai közt, s homlokát az asszony vállának döntötte. – Honnan ismered ezt a kápolnát?

-          Honnan? – Charlotte elmosolyodott. – Amikor megléptem a zárdából. Váltott lovakkal jöttem erre észak felé. Lucien de Noirnak híresen jó lovai vannak a környéken, itt cseréltem lovat ebben a kápolnában.

-          Nem! – nevetett rá hitetlenül Charlottera Robin.

-          De igen. Nem gondoltam, hogy már akkor megpecsételődött a sorsom a de Noirokkal – nevetett Charlotte. – Az egyik legjobban tenyésztett lovuk volt Thunder. Ami most Lionelé.

-          Gondolom Lucien busásan elkérte a ló árát.

-          Hogyne – felelte rá bánatos mosollyal Charlotte. – Nem tudom Robin. Vergődöm a de Noirok közt, amióta megismertem őket. Lionel feleségeként rátehetem a kezemet az örökségemre. azon gondolkodtam, hogy ez lenne a leghelyesebb. elmegyek innen, egy másik vidékre, kibérelek egy házat, megszülöm a gyereket, és felnevelem.

-          S ha fiú?

-          De Noir lesz.

-          Lionel fiaként? Tudod, hogy most a mostani szorult helyzetemben az örökségemért kapálódzva nem fogom engedni, hogy a fiamat elvidd az Isten háta mögé és Lionel gyerekeként legyen bejegyezve. Ugye tudod? Ugye tudod Charlotte, hogy utánatok megyek és nincs az a fűszál amit át ne vizslatnék utánatok!

-          Ez elég fenyegetően hangzik Robin – jegyezte meg Charlotte.

-          Tudom.

-          Erről nem volt szó az egyezségünkben – emlékeztette Charlotte.

-          Változnak az idők, változnak a körülmények. Nekem egy élő egészséges fiú utódra van szükségem, minél hamarabb. És ha kell kíméletlen tudok érte lenni Charlotte – Robin Charlotte nyakához nyomta az orrát, hogy belélegezze az asszony parfümillatát. – Ne akard megismerni azt az énemet. Nem menekülhetsz a fiammal!

-          S ha lány?

-          Az a te ügyed – felelte Robin hűvös csókot hintve Charlotte vállára.

-          Számító gazember vagy Robin – nevetett hidegen Charlotte.

-          Nevezz annak, kell az a gyerek nekem Charlotte! Nem gondoltam bele, hogy micsoda lehetőség rejlik ebben, de lám mindketten jól is járhatunk ebből a furcsa párosunkból. A fiam, aki nem Merryweather vér! Istenem Charlotte, ez…. ez hatalmas lehetőség nekem. S ha élni akarsz vele… neked is. Feleségül veszlek. De Noir úrnővé tehetnélek. Várúrnő lehetnél. Nem csábít egy kicsit sem a gondolat? – búgta Robin halkan.

-          S mindehhez csak most fiút kell szülnöm, elválnom Lioneltől és beismernem, hogy igen, ez a te fiad.

-          Ennyi, igen – biccentett Robin.

-          Az egész klán ellenünk fordulna! – tiltakozott Charlotte.

-          Az egész klánt leszarhatjuk, ha már a várunkban ülünk Charlotte – súgta Charlotte ajkaira Robin.

-          S Maria? – kérdezte Charlotte realitásából semmit sem vesztve Robin csábító jövőképéből.

-          Maria? ez most hogy jön ide? Azt hittem kettőnkről beszélünk, a fiad Charlotte Lord de Noir lehetne. Ismerlek asszony! Mindig is bosszantott, hogy a rangban harmadikhoz mentél hozzá. Lionel csak én utánam és Lucien után örökölhetné a várat. Mint kiderült egyikünk sem gondolt a belépő első helyezettre Julienre. De mindegy. Ez nem is számít most már. Mert a fiad egy lord lehetne Charlotte!

-          Ne hízelegj a hiúságomnak te szemét – suhintotta meg könnyedén Robin arcát Charlotte. Robin nevetve kapta el az asszony ujjait.

-          Gondold csak meg a megye egyik legnagyobb ura lehetne, s míg ő nem örököl, addig… te lehetnél a megye első asszonya! – suttogta lágyan Robin.

-          Istenem Robin! – Charlotte lehunyta a szemét és hátat fordított Robinnak. Robin hozzásimult az asszony hátához, s karjával átkarolta, hogy két tenyerét az asszony hasán szétteríthesse.

-          Charlotte. Tudom, hogy ez nagy döntés, hatalmas botrányt, gyűlölködést és széthúzást von maga után. De he fiunk születne, mindez a miénk lehetne. Nem kellene foglalkoznunk semmivel, senkivel, olyan életben részesíthetnélek, amiről eddig csak álmodoztál, de soha közelében sem lehettél a megvalósításának. De most… mindössze hat hónap választ el tőle Charlotte! Egy vajúdás és egy egészséges fiú! Gondold végig Charlotte! Lady de Noirként a királynő udvarhölgye is lehetnél, jelenésünk lehetne akár az udvarban is. Mindig is a rossz testvért választottad te is tudtad!

-          Persze, de ő feleségül kért!

-          Valóban. Én meg kölyök voltam még.

-          Most is az vagy hozzám képest – jegyezte meg Charlotte.

-          Egy asszony az idővel csak nemesebbé válik Charlotte. Te is megigéztél nézz csak magadra! Élő bizonyítékát hordod a szíved alatt, hogy mennyire meg tudtál fűzni a te asszonyi praktikáiddal. A nőiséged furfangjaival. Itt vagyok, és meg vagyok bűvölve a lehetőségtől, amit méhed rejt magába! Charlotte gondold át kérlek! Csak rajtad áll! – duruzsolta Robin. – Nem szerelmes szavakat akarsz te Charlotte! Ahhoz túlságosan is számító szépség voltál világ életedben. Neked hatalom kell, rang, vagyon. Én mindezt megadhatom neked. Csak szüld meg a fiamat! – lehelte lágyan Robin.

-          Ravasz egy róka vagy te Robin! – döntötte Robin vállának a fejét Charlotte. – S ha beleegyezem, ha fiunk születik, ha fiadként anyakönyvezzük és megházasodunk mi ketten? Hogyan tovább?

-          Mit akarsz tudni Charlotte?

-          A házasélet.

-          Ahogy akarod Charlotte. Nekem a fiam kell. Törvényesen. A többi nem számít. Ha akarod, a hálószobám nyitva áll előtted. Nekem adtad a fiamat. Fiút szültél nekem. Összehoztuk ezt a gyereket is. Nem utasítanám el, ha az ágyamban lennél. De ha nem, nekem úgy is rendben van. Élhetjük a magunk életét. Ott ahol akarod. Én a várban maradok. S a fiam is. De te… szabadon rendelkezhetsz az életeddel, az időddel, a vagyonoddal, az én vagyonom egy részével. Nem lesz megtiltva semmi. Felőlem együtt élhetsz akivel akarsz.

-          Komolyan?

-          Komolyan. Tényleg azt akarom, hogy tudd, mi a helyzet velem. De csak hogy tisztába legyél mi lesz a helyzet nélkülem: A klán jelenleg az én pénzemből kap apanázst. Lionel is. Vagyis a rabláson és vadászaton kívül mindenki kap kiegészítést. Ha záros határidőn belül nem születik fiam.  - Ami Maria esetében egy lényegtelen kitétel, apámat ismerve ezt már jól tudom. – Akkor nemcsak hogy ti nem kaptok több támogatást a vár felől, de én sem. Tíz évet sem adok Charlotte és látványosan megcsappan az életszínvonalunk. Mindenkié. Itt fogunk élni az erdőben mint az élősködő túlszaporodott gombák és magad varrhatod meg a régi lányruháidat, amelyek elhasználódtak és lyukasak lettek a viseléstől. Egyre kevesebb jut mindenre. Puskaporra is. Márpedig puskapor nélkül nincs rablás, nincs vadászat. A kör bezárul Charlotte. Rezignáltan élünk és azzal a tudattal, hogy nincs örökség mit a gyerekeinkre hagyhatnánk. Akár születnek, akár nem. Ez lesz a helyzet.

-          Gyűlölködés vagy szegénység ez a mérleg két vége? – komorodott el Charlotte.

-          Én inkább úgy fogalmaznék, hogy racionális jólét, vagy boldog-boldogtalan családi élet, de részletkérdés azt hiszem – felelte rá hűvösen Robin. – Gondold át!

A lehetőség

A keresztelő napjára Loveday többeket is meghívott a de Noir klánból. Nagyon furcsa felállás volt, ugyanis a fiú Merryweathert Robin végülis nem volt hajlandó keresztvíz alá tartani. Nem tudta elfelejteni, hogy ez a fiú is okolható azért, hogy az ő öröksége megkérdőjeleződött. Így Maria maradt a gyermek keresztanyja, s Loveday öccse helyett Lionelt választotta keresztapának a rokonságból. Robin nem sok örömmel fogadta a keresztelői ünnepséget, de nővére kedvét nem akarta elrontani, tehát igyekezett jó képet vágni a dologhoz. Maria nem erőltette a miérteket. A karján ringatta keresztfiát és boldogan sétált Holdszállás hatalmas, napfényes szalonjában, miközben Loveday altatódalt zongorázott nekik. Ott állt, ahonnan Robin elrabolta, megszöktette, és házasságra kényszerítette. Kényszer? Mindegy nem fontos.   Lionel és Lucien az apró pónilovat etették kint Benjamin Merryweatherrel, aki egy pónilovat ajándékozott a kisfiának ebből az alkalomból, néhány év múlva már lovagolhat a kisfiú.  Úgy alakult, hogy Marmalode Jamben fantasztikus hidegtál és sütemény kreálmányainál ketten maradtak. Charlotte a süteményesasztalkának döntötte a derekát, s Robin mellette válogatott a habcsókok közül.

-          Terhes vagyok – emelt el egy süteményt Robin elől Charlotte bizalmas suttogással közelebb hajolva. Robin felpillantott és körbenézett. Senki nem figyelt rájuk. Charlotte bizalmas közlését, s hangját csak ő hallhatta. Robin oldalt nézett a nőre.

-          Ez biztos? – súgta vissza Robin. Charlotte végigsimította az ujját az ajkain, s az apró morzsadarabokat beseperte ajkai közé.

-          Már öt napja késik – lehelte Charlotte, s Robint megkerülve elmerült a tálcák tanulmányozásában.

-          Lionel tudja? – nézett sötéten kutató szemekkel az asszonyra Robin.

-          Nem, még senki nem tudja, rajtad kívül – nézett rá a szeme sarkából Charlotte.

-          De miért nekem szólsz, elsőként?

-          Elsőként mégiscsak az apa tudja meg nem igaz? – lehelte Charlotte különös mosollyal a szája sarkában. Robin a nyitott ajtón át kihúzta a kertbe.

-          Charlotte, ezt… ki se ejtsd a szádon – tette a mutatóujját a nő ajkára Robin, s riadtan nézett körbe. Csend volt körülöttük, a hátsó virágoskertben senki sem tartózkodott. Charlotte megragadta Robin tenyerét és a hasára szorította.

-          A kettőnk gyereke Robin!

-          Ebben nem lehetsz biztos – lehelte vissza Robin.

-          De igen, érzem. Erősebb a magzat minden más terhességemnél. Különös fájdalmaim vannak, ahogy növekszik, nézd, egy picit már látszik, is, máris domborodik a hasam. A te gyereked Robin! – zihálta izgatottan Charlotte.

-          Jézusom Charlotte! – nyögte Robin döbbenten. Gyereket csinált egy asszonynak, aki nem is a felesége. Talán a fia növekszik ennek az asszonynak a méhében. A fia, aki nem Merryweather anyától lenne. A fia, akit ha elismer örökösének, akkor… akkor visszakaphatná az örökséget. – Jézusom Charlotte! – hebegte Robin.

-          Igen, Tudom, annyira csodálatos Robin, elsőre sikerült, gyerekünk lesz! – suttogta bódultan Charlotte, s tenyerével lehúzta Robin fejét magához. Robin nyelve vadul befurakodott Charlotte fogai közé, csapkodtak vad, szenvedélyes, tiltott, felajzott csókban. Robin tenyere Charlotte derekára csúszott, s az ágyékához húzta az asszonyt. Charlotte mohón viszonozta a  csókot, Robin birtokló ajkai mélyen szívták Charlotte édes rúzsízű ajkait. Charlotte, aki nő, annyira nő, hogy anyává válhat. Aki az ő gyerekével viselős, aki az ő fiát fogja kihordani. Robin beleszédült a lehetőségbe, amit a nő ajánlott neki, akaratán és tudtán kívül. Átértékelődött ez a terhesség Robin előtt. Fiat szül neki! Fiút! – Szeretlek Robin! – lehelte Charlotte, ahogy kifulladva elváltak ajkaik. 

-          Nem tudod mit beszélsz! – nevetett Charlotte ajkaira megrészegülten Robin.

-          De igen, gyermeket ajándékoztál nekem, itt van, növekszik a méhemben, Robin ez…ez… - Charlotte a hasára szorította a tenyerét védelmezőn, s sugárzott az arcáról a boldogság és igen talán egy kicsit, a szerelem is.

-          Charlotte – támasztotta meg a tenyerét az épület falán Robin. – Ez nem változtat semmin. Te Lionel felesége vagy én meg Maria férje. Bár lehet az utóbbi már kevésbé igaz.

-          Ezt… hogy érted? – ráncolta a homlokát Charlotte.

-          Azóta az éjszaka óta – Robin ellépett és a megbökte a kalapját a fején. – Külön hálószobában alszunk.

-          Ez mit jelent pontosan? – nézett rá a kastély falának simulva Charlotte.

-          Azt jelenti, hogy veled voltam utoljára – nevetett fel szárazon, és keserűen Robin. – Veled szexeltem utoljára Charlotte!  - nézett hitetlenkedve az asszonyra Robin.

-          Megtudta! – kapta az ajka elé a kezét Charlotte.

-          Nem, még csak nem is sejtik – rázta a fejét Robin. – S tőlem soha nem is tudják meg. Egyszerűen így alakult. Nem a legjobb időszakunkat éljük most Mariával – jegyezte meg elhúzott szájjal Robin. Charlotte agya lázasan dolgozott. Robin és Maria házassága romokban és még csak nem is miatta! Még csak nem is a gyerek miatt!

-          Robin én… sajnálom. Mit akarsz most tenni? – nézett rá Charlotte lesütött szemmel. – Olyan ostoba vagyok, csak a magam dolgával foglalkozom, amikor neked a világaid dőltek romba ezekben a hetekben. Csak annyira… boldog voltam. Ne haragudj!

-          Ne szabadkozz Charlotte! Ez a gyerek talán… sok mindent megváltoztat -  nézett Robin elgondolkodva a nőre.

-          Mire célzol ezzel? – kérdezte óvatosan Charlotte.

-          Hogyan képzeled a továbbiakat Charlotte? Megszülöd a gyerekünket és? Felneveled a gyerekünket Lionellel?

-          Van más opció? – vonta fel a szemöldökét nyugodtan Charlotte.

-          Elválunk mindketten, mi ketten összeházasodunk és megszülöd a fiamat nekem és együtt neveljük fel – vázolta fel Robin hidegen a tervet.

-          Szerelmes vagy belém Robin? Érzel irántam valamit, amikor ezt mondod? – ráncolta a homlokát Charlotte.

-          A gyerekemet várod – tapadt Charlotte hasára Robin tekintete.

-          Az érzéseidet kérdeztem.

-          A gyereknemzéshez nem kellenek érzelmek te is nagyon jól tudod. Baromi jót szexeltünk, ennyi – mondta Robin szárazon.

-          Nem tudom Robin. Mielőtt mindent felrúgunk magunk körül talán… meg kellene várnunk, hogy képes vagyok-e kihordani ezt a terhességet – mondta nyugodtan Charlotte.

-          Igen, igen ez jó ötletnek tűnik. Ez jó terv – bólintott rá Robin.

-          Kész lennél értem elhagyni Mariát? – kérdezte bizonytalanul Charlotte.

-          Érted nem, de… a fiamért igen – felelte rá határozottan Robin.

-          Józan megfontolás. Nem megszokott tőled Robin – jegyezte meg fanyar mosollyal Charlotte.

-          Ha bármi van…

-          Tudatom veled az állapotomat – vágott közbe Charlotte komolyan. Robin csak a fejébe nyomta jobban a kalapját, s el akart lépni a nő mellett, de Charlotte lábujjhegyre állt és Robin fülébe súgta: - Köszönöm Robin! – Robin lebiggyesztette az alsó ajkát, s belépett a kastélyba.

A vadászházban a nagy medve fogadta őket az előtérben. Karjai úgy voltak állítva, mintha lépne, vagy éppen üdvözlésre nyújtaná a kezét. A preparáció miatt furcsa illata volt, ami belengte az egész előteret. Robinnak tetszett az állat és az illat is. Mariát azonban egyenesen idegesítette.

-          Amióta itt áll ez a medve, nem érzem jól magam, ha belépek.

-          Amikor meghoztam még tetszett.

-          Csak kedvességből mondtam.

-          Tehát nem voltál őszinte.

-          Kevés őszinte megmozdulás volt a házasságunkban. Ha őszinték lennénk egymáshoz, talán utálnánk egymást – húzta le ünneplőkesztyűit az ujjáról Maria.

-          Valóban meglehet – felelte rá Robin szemével követve a nőt. Maria felhúzott orral lépkedett. Íme a sértett Hercegnő!  Robin az egyik szarvasagancsra tette a kalapját az előtérben és megpaskolta a trófeát. Különös most, hogy már egészen otthonos lett a vadászház, mintha éppen az érzelmek hiányoznának belőle. Az üres faház tele volt érzelmekkel, az egyre belakottabb vadászház egyre inkább egy jégveremhez kezdett hasonlítani. Talán mindig is üresen kellett volna hagyni ezt a házat.

-          Maria! – szólt a nő után, s követte az emeletre.  Maria ajtaján könnyedén megkocogtatta az ujját, s benyitott. Maria a spanyolfal mögött vetkőzött.

-          Untad a keresztelőt igaz? Csak mert egy Merryweatherről volt szó – jegyezte meg gúnyosan Maria.

-          Nem erről akartam beszélni veled – ült le felesége ágyára Robin. Közös ágyuknak kellene lenni, de Maria megváltozott azóta az éjszaka óta. Felkereste a nagybátyját és pénzt kért tőle. Ha valahogy meg lehetett még jobban alázni Robint, hát Maria Merryweather tudta, hogy hogyan kell belerúgni a haldoklóba! Igen Bravó kislány csak így tovább! Maria a bácsikája pénzén berendezett magának egy szobát a vadászházban. Robin gyűlölte a vadszőlő színű ágytakarót, a vadcseresznyeszín spanyolfalat, ami még csak halványan sem sejtetett semmit. Maria fürdőkellékei mind a spanyolfal mögött voltak. Maria távolságot tartott. Semmit nem kért, csak a templomba járt, oda viszont egyre sűrűbben. Bosszantóan sűrűn.  Robin pedig hagyta, had tombolja ki magát a lány. Azt hitte, csak szeszély. De ahogy teltek a hetek. Maria nem engedett ebből a görcsből. Nem lehetett kiengesztelni. Nem lehetett hozzáérni! Jézusom! A saját feleségéhez! Robin sértve érezve magát ült felesége privát kis Merryweather szentélyében, a fal mentén vaskos polcok tele könyvekkel, amiket a Merryweather könyvtárból hozott át! Mintha nem kérhette volna meg az apját, hogy Coeur de Noir pincéjéből áthozzon néhány kötetet. Nem Maria visszakullogott a nagybátyjához, mint egy koldus kéregetni. Robin de Noir feleségeként! Hogy volt képe hozzá! Hogy lehet, hogy ezt a bolond kálváriát járatja vele a felesége! Hogy lehet ennyire makacs, engesztelhetetlen, gyerek! Semmiben sem feleség, semmiben sem asszony!

-          Nem? tessék akkor miről akart beszélni velem a férjuram? – gúnyolódott hidegen Maria. Mikor kezdte el ezt a hangnemet használni vele szemben? Mikor? Miért?

-          Üresek a szobák, itt a faházban – jegyezte meg csendesen Robin.

-          Igen. Valóban, igaz amikor én meg akartam tölteni, akkor ordibáltál velem, mert eladtam egy lopott ékszert – jegyezte meg Maria hidegen. Víz csobogott a háttérben. Maria fürdik. Ő meg itt ül a spanyolfal másik oldalán, és képzelődik a felesége meztelen testéről. Robin átdörzsölte az arcát. Lassan egy hónapja nem feküdt le senkivel. S az utolsó szexélménye – Charlotte-hoz köti!

-          Maria! Kérlek! Azért hoztam fel a témát. Mert… szóval, szerintem a szalon már egészen jól néz ki.

-          Igen, tényleg… - jegyezte meg Maria. Robin beszerzett egy polírozott hatalmas étkezőasztalt. Nagyon elegáns volt. S megadta az étkező karakterét. Így a szalonból közvetlenül ide lehetett látni.

-          Az emeleten is megtölthetnénk a szobákat.

-          Mivel?

-          Gyerekekkel – fújta ki a visszatartott levegőt Robin.

-          Tessék?! – háborodott fel Maria. Hallatszott a hangján.

-          Maria, már közel egy éve házasok vagyunk. Arra gondoltam, ha… ha betöltöd a tizennyolcat talán… elkezdhetnénk…én…Szeretnék gyerekeket Maria! Komolyan! – milyen szánalmas egy férfi vagy Robin de Noir – korholta magát Robin. A saját feleségemnek könyörgök, hogy engedjen be az ágyába, a saját feleségemnek könyörgök, hogy engedje, hogy teherbe ejtsem, miközben… egy nő boldogan várta, hogy terhes maradjon tőlem! Micsoda kettősség! Ezt ép ésszel nem lehet bírni!

-          Nem, Robin én még nem akarok gyereket! Nem érzem, hogy megérett erre a házasságunk, vagy akárcsak te vagy én megértünk volna erre, én nem érzem azt, hogy ez időszerű – sorolta Maria hűvösen.

-          Apám azt mondta, ha nem születik fiam záros határidőn belül érvényét veszti a kitétel, hogy örökölhetek. Maria… -  simogatta egyik tenyerét a másikkal Robin miközben magyarázkodott.

-          Engem ez nem érdekel. Beszéld meg apáddal! – vágta rá Maria. Robin megvakarta a fültövét.

-          Maria! szükségem van… egy fiúra, hogy bizonyítsak apámnak… kérlek értsd meg, ez nem csak kettőnkről szól! Hanem a klánról is! Az egész klán megélhetése veszélybe kerülhet! Ne kényszeríts nehéz helyzetbe kérlek!

-          Ugyan már Robin, apád csak rád akar ijeszteni, mindig ezt teszi! S mivel te olyan kis félős és gyáva vagy persze, hogy azonnal ugrassz, úgy ahogy apád akarja. Állj a talpadra és légy férfi! Nem kell az apádnak engedelmeskedned nagykorú vagy! Ellentétben velem! -  szállt ki a fürdővízből Maria.

-          Ez a válaszod a kérésemre?

-          Igen, hosszú távra ez Robin. te sem akartál gyereket valld be.

-          A körülmények változhatnak Maria.

-          Valóban? Nem túl felnőttes ide-oda változtatni a megbeszélt dolgainkat Robin. Csillapodj le, gondolom megirigyelted a bácsikámtól a fiát és most ezért vagy annyira kikelve magadból, de ez butaság. Semmiről sem maradsz le, ne aggódj.

-          Azt sem engeded, hogy hozzád érjek!

-          Andrew valóban szép baba, de azért még nem kell máris gyerekcsinálásba kezdened! – lépett ki köntösben Robin elé Maria.

-          Nem tudlak meggyőzni igaz? – nézett rá fájdalmasan eltorzult arccal Robin.

-          Sajnálom, de nem. Nem vagyok meggyőzhető hangulatban. Tudod, amióta a feleséged lettem hirtelen változásokon megyek keresztül. Mondjuk elkezdtem felnőtté válni. Hát nem különös? – tárta szét a karját Maria.

-          Én… azt hiszem nem ezt a Mariát vettem el. Az a Maria megkérdezte volna, miért vagyok ennyire kétségbeesett, és megpróbálta volna, hogy együtt győzzük le a nehézségeinket. Ez a Maria – mutatott végig a feleségén Robin. -… teljesen ismeretlen számomra…

-          Ezzé tett a csodás házasságunk – mosolygott rá kegyetlenül Maria. – Szeretnék lepihenni Robin. Egyedül! – tette hozzá nyomatékosan Maria és kitárta a hálószobája ajtaját.

-          Megértettem – biccentett Robin. – Remélem felnőtt vagy ahhoz is, hogy viseld a döntéseid és tetteid következményeit is. Mert semmi nem marad következmény nélkül Maria. Ez a felnőttlét legfontosabb alapszabálya. csak hogy tanítsak neked ma is valami újat a nagy felnőtté válásról – sziszegte Robin.