A lehetőség

A keresztelő napjára Loveday többeket is meghívott a de Noir klánból. Nagyon furcsa felállás volt, ugyanis a fiú Merryweathert Robin végülis nem volt hajlandó keresztvíz alá tartani. Nem tudta elfelejteni, hogy ez a fiú is okolható azért, hogy az ő öröksége megkérdőjeleződött. Így Maria maradt a gyermek keresztanyja, s Loveday öccse helyett Lionelt választotta keresztapának a rokonságból. Robin nem sok örömmel fogadta a keresztelői ünnepséget, de nővére kedvét nem akarta elrontani, tehát igyekezett jó képet vágni a dologhoz. Maria nem erőltette a miérteket. A karján ringatta keresztfiát és boldogan sétált Holdszállás hatalmas, napfényes szalonjában, miközben Loveday altatódalt zongorázott nekik. Ott állt, ahonnan Robin elrabolta, megszöktette, és házasságra kényszerítette. Kényszer? Mindegy nem fontos.   Lionel és Lucien az apró pónilovat etették kint Benjamin Merryweatherrel, aki egy pónilovat ajándékozott a kisfiának ebből az alkalomból, néhány év múlva már lovagolhat a kisfiú.  Úgy alakult, hogy Marmalode Jamben fantasztikus hidegtál és sütemény kreálmányainál ketten maradtak. Charlotte a süteményesasztalkának döntötte a derekát, s Robin mellette válogatott a habcsókok közül.

-          Terhes vagyok – emelt el egy süteményt Robin elől Charlotte bizalmas suttogással közelebb hajolva. Robin felpillantott és körbenézett. Senki nem figyelt rájuk. Charlotte bizalmas közlését, s hangját csak ő hallhatta. Robin oldalt nézett a nőre.

-          Ez biztos? – súgta vissza Robin. Charlotte végigsimította az ujját az ajkain, s az apró morzsadarabokat beseperte ajkai közé.

-          Már öt napja késik – lehelte Charlotte, s Robint megkerülve elmerült a tálcák tanulmányozásában.

-          Lionel tudja? – nézett sötéten kutató szemekkel az asszonyra Robin.

-          Nem, még senki nem tudja, rajtad kívül – nézett rá a szeme sarkából Charlotte.

-          De miért nekem szólsz, elsőként?

-          Elsőként mégiscsak az apa tudja meg nem igaz? – lehelte Charlotte különös mosollyal a szája sarkában. Robin a nyitott ajtón át kihúzta a kertbe.

-          Charlotte, ezt… ki se ejtsd a szádon – tette a mutatóujját a nő ajkára Robin, s riadtan nézett körbe. Csend volt körülöttük, a hátsó virágoskertben senki sem tartózkodott. Charlotte megragadta Robin tenyerét és a hasára szorította.

-          A kettőnk gyereke Robin!

-          Ebben nem lehetsz biztos – lehelte vissza Robin.

-          De igen, érzem. Erősebb a magzat minden más terhességemnél. Különös fájdalmaim vannak, ahogy növekszik, nézd, egy picit már látszik, is, máris domborodik a hasam. A te gyereked Robin! – zihálta izgatottan Charlotte.

-          Jézusom Charlotte! – nyögte Robin döbbenten. Gyereket csinált egy asszonynak, aki nem is a felesége. Talán a fia növekszik ennek az asszonynak a méhében. A fia, aki nem Merryweather anyától lenne. A fia, akit ha elismer örökösének, akkor… akkor visszakaphatná az örökséget. – Jézusom Charlotte! – hebegte Robin.

-          Igen, Tudom, annyira csodálatos Robin, elsőre sikerült, gyerekünk lesz! – suttogta bódultan Charlotte, s tenyerével lehúzta Robin fejét magához. Robin nyelve vadul befurakodott Charlotte fogai közé, csapkodtak vad, szenvedélyes, tiltott, felajzott csókban. Robin tenyere Charlotte derekára csúszott, s az ágyékához húzta az asszonyt. Charlotte mohón viszonozta a  csókot, Robin birtokló ajkai mélyen szívták Charlotte édes rúzsízű ajkait. Charlotte, aki nő, annyira nő, hogy anyává válhat. Aki az ő gyerekével viselős, aki az ő fiát fogja kihordani. Robin beleszédült a lehetőségbe, amit a nő ajánlott neki, akaratán és tudtán kívül. Átértékelődött ez a terhesség Robin előtt. Fiat szül neki! Fiút! – Szeretlek Robin! – lehelte Charlotte, ahogy kifulladva elváltak ajkaik. 

-          Nem tudod mit beszélsz! – nevetett Charlotte ajkaira megrészegülten Robin.

-          De igen, gyermeket ajándékoztál nekem, itt van, növekszik a méhemben, Robin ez…ez… - Charlotte a hasára szorította a tenyerét védelmezőn, s sugárzott az arcáról a boldogság és igen talán egy kicsit, a szerelem is.

-          Charlotte – támasztotta meg a tenyerét az épület falán Robin. – Ez nem változtat semmin. Te Lionel felesége vagy én meg Maria férje. Bár lehet az utóbbi már kevésbé igaz.

-          Ezt… hogy érted? – ráncolta a homlokát Charlotte.

-          Azóta az éjszaka óta – Robin ellépett és a megbökte a kalapját a fején. – Külön hálószobában alszunk.

-          Ez mit jelent pontosan? – nézett rá a kastély falának simulva Charlotte.

-          Azt jelenti, hogy veled voltam utoljára – nevetett fel szárazon, és keserűen Robin. – Veled szexeltem utoljára Charlotte!  - nézett hitetlenkedve az asszonyra Robin.

-          Megtudta! – kapta az ajka elé a kezét Charlotte.

-          Nem, még csak nem is sejtik – rázta a fejét Robin. – S tőlem soha nem is tudják meg. Egyszerűen így alakult. Nem a legjobb időszakunkat éljük most Mariával – jegyezte meg elhúzott szájjal Robin. Charlotte agya lázasan dolgozott. Robin és Maria házassága romokban és még csak nem is miatta! Még csak nem is a gyerek miatt!

-          Robin én… sajnálom. Mit akarsz most tenni? – nézett rá Charlotte lesütött szemmel. – Olyan ostoba vagyok, csak a magam dolgával foglalkozom, amikor neked a világaid dőltek romba ezekben a hetekben. Csak annyira… boldog voltam. Ne haragudj!

-          Ne szabadkozz Charlotte! Ez a gyerek talán… sok mindent megváltoztat -  nézett Robin elgondolkodva a nőre.

-          Mire célzol ezzel? – kérdezte óvatosan Charlotte.

-          Hogyan képzeled a továbbiakat Charlotte? Megszülöd a gyerekünket és? Felneveled a gyerekünket Lionellel?

-          Van más opció? – vonta fel a szemöldökét nyugodtan Charlotte.

-          Elválunk mindketten, mi ketten összeházasodunk és megszülöd a fiamat nekem és együtt neveljük fel – vázolta fel Robin hidegen a tervet.

-          Szerelmes vagy belém Robin? Érzel irántam valamit, amikor ezt mondod? – ráncolta a homlokát Charlotte.

-          A gyerekemet várod – tapadt Charlotte hasára Robin tekintete.

-          Az érzéseidet kérdeztem.

-          A gyereknemzéshez nem kellenek érzelmek te is nagyon jól tudod. Baromi jót szexeltünk, ennyi – mondta Robin szárazon.

-          Nem tudom Robin. Mielőtt mindent felrúgunk magunk körül talán… meg kellene várnunk, hogy képes vagyok-e kihordani ezt a terhességet – mondta nyugodtan Charlotte.

-          Igen, igen ez jó ötletnek tűnik. Ez jó terv – bólintott rá Robin.

-          Kész lennél értem elhagyni Mariát? – kérdezte bizonytalanul Charlotte.

-          Érted nem, de… a fiamért igen – felelte rá határozottan Robin.

-          Józan megfontolás. Nem megszokott tőled Robin – jegyezte meg fanyar mosollyal Charlotte.

-          Ha bármi van…

-          Tudatom veled az állapotomat – vágott közbe Charlotte komolyan. Robin csak a fejébe nyomta jobban a kalapját, s el akart lépni a nő mellett, de Charlotte lábujjhegyre állt és Robin fülébe súgta: - Köszönöm Robin! – Robin lebiggyesztette az alsó ajkát, s belépett a kastélyba.

A vadászházban a nagy medve fogadta őket az előtérben. Karjai úgy voltak állítva, mintha lépne, vagy éppen üdvözlésre nyújtaná a kezét. A preparáció miatt furcsa illata volt, ami belengte az egész előteret. Robinnak tetszett az állat és az illat is. Mariát azonban egyenesen idegesítette.

-          Amióta itt áll ez a medve, nem érzem jól magam, ha belépek.

-          Amikor meghoztam még tetszett.

-          Csak kedvességből mondtam.

-          Tehát nem voltál őszinte.

-          Kevés őszinte megmozdulás volt a házasságunkban. Ha őszinték lennénk egymáshoz, talán utálnánk egymást – húzta le ünneplőkesztyűit az ujjáról Maria.

-          Valóban meglehet – felelte rá Robin szemével követve a nőt. Maria felhúzott orral lépkedett. Íme a sértett Hercegnő!  Robin az egyik szarvasagancsra tette a kalapját az előtérben és megpaskolta a trófeát. Különös most, hogy már egészen otthonos lett a vadászház, mintha éppen az érzelmek hiányoznának belőle. Az üres faház tele volt érzelmekkel, az egyre belakottabb vadászház egyre inkább egy jégveremhez kezdett hasonlítani. Talán mindig is üresen kellett volna hagyni ezt a házat.

-          Maria! – szólt a nő után, s követte az emeletre.  Maria ajtaján könnyedén megkocogtatta az ujját, s benyitott. Maria a spanyolfal mögött vetkőzött.

-          Untad a keresztelőt igaz? Csak mert egy Merryweatherről volt szó – jegyezte meg gúnyosan Maria.

-          Nem erről akartam beszélni veled – ült le felesége ágyára Robin. Közös ágyuknak kellene lenni, de Maria megváltozott azóta az éjszaka óta. Felkereste a nagybátyját és pénzt kért tőle. Ha valahogy meg lehetett még jobban alázni Robint, hát Maria Merryweather tudta, hogy hogyan kell belerúgni a haldoklóba! Igen Bravó kislány csak így tovább! Maria a bácsikája pénzén berendezett magának egy szobát a vadászházban. Robin gyűlölte a vadszőlő színű ágytakarót, a vadcseresznyeszín spanyolfalat, ami még csak halványan sem sejtetett semmit. Maria fürdőkellékei mind a spanyolfal mögött voltak. Maria távolságot tartott. Semmit nem kért, csak a templomba járt, oda viszont egyre sűrűbben. Bosszantóan sűrűn.  Robin pedig hagyta, had tombolja ki magát a lány. Azt hitte, csak szeszély. De ahogy teltek a hetek. Maria nem engedett ebből a görcsből. Nem lehetett kiengesztelni. Nem lehetett hozzáérni! Jézusom! A saját feleségéhez! Robin sértve érezve magát ült felesége privát kis Merryweather szentélyében, a fal mentén vaskos polcok tele könyvekkel, amiket a Merryweather könyvtárból hozott át! Mintha nem kérhette volna meg az apját, hogy Coeur de Noir pincéjéből áthozzon néhány kötetet. Nem Maria visszakullogott a nagybátyjához, mint egy koldus kéregetni. Robin de Noir feleségeként! Hogy volt képe hozzá! Hogy lehet, hogy ezt a bolond kálváriát járatja vele a felesége! Hogy lehet ennyire makacs, engesztelhetetlen, gyerek! Semmiben sem feleség, semmiben sem asszony!

-          Nem? tessék akkor miről akart beszélni velem a férjuram? – gúnyolódott hidegen Maria. Mikor kezdte el ezt a hangnemet használni vele szemben? Mikor? Miért?

-          Üresek a szobák, itt a faházban – jegyezte meg csendesen Robin.

-          Igen. Valóban, igaz amikor én meg akartam tölteni, akkor ordibáltál velem, mert eladtam egy lopott ékszert – jegyezte meg Maria hidegen. Víz csobogott a háttérben. Maria fürdik. Ő meg itt ül a spanyolfal másik oldalán, és képzelődik a felesége meztelen testéről. Robin átdörzsölte az arcát. Lassan egy hónapja nem feküdt le senkivel. S az utolsó szexélménye – Charlotte-hoz köti!

-          Maria! Kérlek! Azért hoztam fel a témát. Mert… szóval, szerintem a szalon már egészen jól néz ki.

-          Igen, tényleg… - jegyezte meg Maria. Robin beszerzett egy polírozott hatalmas étkezőasztalt. Nagyon elegáns volt. S megadta az étkező karakterét. Így a szalonból közvetlenül ide lehetett látni.

-          Az emeleten is megtölthetnénk a szobákat.

-          Mivel?

-          Gyerekekkel – fújta ki a visszatartott levegőt Robin.

-          Tessék?! – háborodott fel Maria. Hallatszott a hangján.

-          Maria, már közel egy éve házasok vagyunk. Arra gondoltam, ha… ha betöltöd a tizennyolcat talán… elkezdhetnénk…én…Szeretnék gyerekeket Maria! Komolyan! – milyen szánalmas egy férfi vagy Robin de Noir – korholta magát Robin. A saját feleségemnek könyörgök, hogy engedjen be az ágyába, a saját feleségemnek könyörgök, hogy engedje, hogy teherbe ejtsem, miközben… egy nő boldogan várta, hogy terhes maradjon tőlem! Micsoda kettősség! Ezt ép ésszel nem lehet bírni!

-          Nem, Robin én még nem akarok gyereket! Nem érzem, hogy megérett erre a házasságunk, vagy akárcsak te vagy én megértünk volna erre, én nem érzem azt, hogy ez időszerű – sorolta Maria hűvösen.

-          Apám azt mondta, ha nem születik fiam záros határidőn belül érvényét veszti a kitétel, hogy örökölhetek. Maria… -  simogatta egyik tenyerét a másikkal Robin miközben magyarázkodott.

-          Engem ez nem érdekel. Beszéld meg apáddal! – vágta rá Maria. Robin megvakarta a fültövét.

-          Maria! szükségem van… egy fiúra, hogy bizonyítsak apámnak… kérlek értsd meg, ez nem csak kettőnkről szól! Hanem a klánról is! Az egész klán megélhetése veszélybe kerülhet! Ne kényszeríts nehéz helyzetbe kérlek!

-          Ugyan már Robin, apád csak rád akar ijeszteni, mindig ezt teszi! S mivel te olyan kis félős és gyáva vagy persze, hogy azonnal ugrassz, úgy ahogy apád akarja. Állj a talpadra és légy férfi! Nem kell az apádnak engedelmeskedned nagykorú vagy! Ellentétben velem! -  szállt ki a fürdővízből Maria.

-          Ez a válaszod a kérésemre?

-          Igen, hosszú távra ez Robin. te sem akartál gyereket valld be.

-          A körülmények változhatnak Maria.

-          Valóban? Nem túl felnőttes ide-oda változtatni a megbeszélt dolgainkat Robin. Csillapodj le, gondolom megirigyelted a bácsikámtól a fiát és most ezért vagy annyira kikelve magadból, de ez butaság. Semmiről sem maradsz le, ne aggódj.

-          Azt sem engeded, hogy hozzád érjek!

-          Andrew valóban szép baba, de azért még nem kell máris gyerekcsinálásba kezdened! – lépett ki köntösben Robin elé Maria.

-          Nem tudlak meggyőzni igaz? – nézett rá fájdalmasan eltorzult arccal Robin.

-          Sajnálom, de nem. Nem vagyok meggyőzhető hangulatban. Tudod, amióta a feleséged lettem hirtelen változásokon megyek keresztül. Mondjuk elkezdtem felnőtté válni. Hát nem különös? – tárta szét a karját Maria.

-          Én… azt hiszem nem ezt a Mariát vettem el. Az a Maria megkérdezte volna, miért vagyok ennyire kétségbeesett, és megpróbálta volna, hogy együtt győzzük le a nehézségeinket. Ez a Maria – mutatott végig a feleségén Robin. -… teljesen ismeretlen számomra…

-          Ezzé tett a csodás házasságunk – mosolygott rá kegyetlenül Maria. – Szeretnék lepihenni Robin. Egyedül! – tette hozzá nyomatékosan Maria és kitárta a hálószobája ajtaját.

-          Megértettem – biccentett Robin. – Remélem felnőtt vagy ahhoz is, hogy viseld a döntéseid és tetteid következményeit is. Mert semmi nem marad következmény nélkül Maria. Ez a felnőttlét legfontosabb alapszabálya. csak hogy tanítsak neked ma is valami újat a nagy felnőtté válásról – sziszegte Robin.