Az ajánlat

 Az egyik halászfiú futott  utána az erdőben. Robin nem húzta fel a szemkendőjét, hogy elolvassa a rövid üzenetet. Nőies gyöngybetűkkel írták, de kapkodó volt a kézírás: „Intézd úgy, hogy egyedül maradj. Ma este várlak az erdei kápolnában. Charlotte”

Robin újra és újra átfutotta a sorokat. Nem értette az üzenetet. Nem értett semmit. De Charlotte beszélni akar vele. Tudta, hogy ma este rablótámadásra készültek, hiszen Lionel nyilván közölte vele. Tehát tudta, hogy Robin is oda tart és még akció előtt akarta értesíteni. Robin zavartan dörzsölte a homlokát. A forrásvízbe mártotta a papírdarabot és addig guggolt ott, amíg a tinta le nem mosódott a papírdarabról, aztán összegyűrve az avarba dobta az apró papírcetlit. A klán már rá várt a tábortűznél.  Robin leguggolt a klántagok közé. Lionel szájharmónikán játszott.

-          Elkészítettem a stratégiát fiúk. A hírek szerint két hintó lesz, tizenkét fő katonai kísérettel. vagyis hat fő elől, hat fő hátul kíséri a fogatokat. Plusz kocsisok, és a kocsiinasok, akik a bakon ülnek. Ez szám szerint húsz fő lehet. Az egyik fogaton utaznak a gyerekek és az asszonyok a másikon vélhetően női társaság – magyarázta Robin. – Ha nem is hoznak magukkal a csomagban ékszert, a nőkön biztos, hogy lesz. Ma nem tudok veletek tartani, otthon akadt egy kis zűr – fújtatott Robin.

-          Mi van már megint? – jajdult fel Florian.

-          Rendben mindent tudunk az útvonal rendben lesz – állt fel Lionel a farzsebébe dugva a szájharmónikát.

-          Jó szerencsét fiúk! – morogta nekik Robin, ahogy sorra kezet fogott velük. Utoljára Lionelt hagyta.

-          Charlotte-al minden rendben? – kérdezte Robin komoran.

-          Szokásos, reggeli rosszullétek. Elég sokat hány – vont vállat Lionel.

-          Aham,a legutóbbihoz hasonló?

-          Nem semmi. Nincsenek vércseppek, semmi. Erős magzat. Fiú lesz érzem – vigyorgott Lionel. Robin komoran nézett vissza rá.

-          Rendben. Légy óvatos fiú! – morogta Robin. Lionel vállon veregette, s a klán után indult. Robin sóhajtva futásnak indult az erdőben az elhagyatott erdei kápolna felé.  Ezer éve nem járt arra, és fogalma sem volt Charlotte vajon honnan tudhat róla.  Egyszerű, apró kis facölöpökből álló ház volt, tisztes fakereszttel a tetején. Charlotte a tornácon állva várta. Robin odafutott hozzá.

-          Charlotte, az istenért mi a baj? – suttogta neki Robin, ahogy a karjába vonta az asszonyt. Charlotte hasa hihetetlen növekedésnek indult. Pedig még a terhesség elején járt. Robin érezte a testének nyomódó apró dombot Charlotte testén.

-          Ne haragudj Robin, tudom, hogy a tűzzel játszunk, hogy találkozunk… de… én ezt nem tudom végigcsinálni!

-          Mi? Mi van Charlotte miről beszélsz? – simogatta ki a kósza hajszálakat Charlotte arcából.

-          Ez a gyerek nem Lionelé. Ez most már biztos – szipogta Charlotte. – Egyik terhességem sem tartott eddig Robin. Már a harmadik hónap végén vagyok! Kevertem egy magzaterősítő kenőcsőt, amivel minden este bekenem a hasam. Nézd… nézd mekkora! – szorította Robin tenyerét a hasa domborodásához Charlotte. – Mit műveltünk Robin? Ez… ez a gyerek a tiéd! Hogy hogy is képzeltük, hogy ebbe nem fogunk érzelmileg belefolyni. Robin csak rád gondolok! Ez… ez őrület. A te gyerekedet hordom a szívem alatt!

-          Ne csináld ezt Charlotte! – fogta két tenyere közé a nő arcát gyötrődőn Robin.

-          Hát nem érted? Neked fogok szülni gyereket, miközben egy másik férfi felesége vagyok! Bele fogok őrülni ebbe a helyzetbe – szakította ki magát Robin karjaiból Charlotte.

-          Mit vársz mit tegyek? Szökjünk el? Aztán elválunk? Hova menjünk? Ha fiam lesz, vissza akarok jönni Holdföldére értsd meg! – sorolta Robin le-fel járkálva.

-          Ezt nem gondoltuk át – ismerte be Charlotte.

-          Részegek voltunk, és fel sem merült bennem hogy tényleg… terhes maradsz – hunyta le a szemét Robin. – légből kapott részeg szövegelés volt a részemről, hogy talán Lionelnél van a gond, nem is nálad. Nem… nem is gondoltam én… a francba Charlotte! Hogy tudtuk ezt ennyire elkúrni?

-          Nem tudom, de napról napra növekszik bennem a gyerekünk! A tied és az enyém! Itt van! És…én képtelen vagyok ezt…

-          Egy éve sem vagyok házas Charlotte! Gondolkodj az isten szerelmére!

-          Én nem szerelemből házasodtam.

-          De én igen Charlotte! – kiáltott rá Robin.

-          Ne csináld ezt. Össze-vissza beszélsz Robin! Azt mondtad lenne más opciónk.

-          Ha fiú – emlékeztette Robin.

-          S Lionel? Az unokabátyád, a legjobb barátod, a klántársad. Várjuk meg, hogy fiú lesz-e? S ha igen? Közlöd Lionellel, bocs ő az én fiam? Így képzelted?

-          Nem tudom Charlotte! Az Isten szerelmére fogalmam sincs! Nincsenek előre elkészített alternatívák a fejemben a különböző képtelen élethelyzetekre, amikbe keveredek. Semmi másra nem tudok gondolni, csak az örökségemre, ami ennyin múlik, hogy ne legyen az enyém – mutatott egy gyűszűnyi távot két ujja közt Robin. – És nem tudok most asszonyok érzelmeivel foglalkozni, mert csak ezen jár az eszem értsd meg!

-          Mindketten nehéz helyzetben vagyunk Robin. De történetesen ebbe a helyzetbe ketten keveredtünk. S ráadásul egymást kevertük ebbe a helyzetbe! – szorította meg a kápolna kicsi tornácát Charlotte. A facölöpöknél magasra nőtt az erdei aljnövényzet. Charlotte a cipőorrával böködte, kiszabadítva a cölöpöket.

-          Tudom Charlotte, tudom – Robin is megtámaszkodott a tornácon, közrefogva Charlotte-ot a karjai közt, s homlokát az asszony vállának döntötte. – Honnan ismered ezt a kápolnát?

-          Honnan? – Charlotte elmosolyodott. – Amikor megléptem a zárdából. Váltott lovakkal jöttem erre észak felé. Lucien de Noirnak híresen jó lovai vannak a környéken, itt cseréltem lovat ebben a kápolnában.

-          Nem! – nevetett rá hitetlenül Charlottera Robin.

-          De igen. Nem gondoltam, hogy már akkor megpecsételődött a sorsom a de Noirokkal – nevetett Charlotte. – Az egyik legjobban tenyésztett lovuk volt Thunder. Ami most Lionelé.

-          Gondolom Lucien busásan elkérte a ló árát.

-          Hogyne – felelte rá bánatos mosollyal Charlotte. – Nem tudom Robin. Vergődöm a de Noirok közt, amióta megismertem őket. Lionel feleségeként rátehetem a kezemet az örökségemre. azon gondolkodtam, hogy ez lenne a leghelyesebb. elmegyek innen, egy másik vidékre, kibérelek egy házat, megszülöm a gyereket, és felnevelem.

-          S ha fiú?

-          De Noir lesz.

-          Lionel fiaként? Tudod, hogy most a mostani szorult helyzetemben az örökségemért kapálódzva nem fogom engedni, hogy a fiamat elvidd az Isten háta mögé és Lionel gyerekeként legyen bejegyezve. Ugye tudod? Ugye tudod Charlotte, hogy utánatok megyek és nincs az a fűszál amit át ne vizslatnék utánatok!

-          Ez elég fenyegetően hangzik Robin – jegyezte meg Charlotte.

-          Tudom.

-          Erről nem volt szó az egyezségünkben – emlékeztette Charlotte.

-          Változnak az idők, változnak a körülmények. Nekem egy élő egészséges fiú utódra van szükségem, minél hamarabb. És ha kell kíméletlen tudok érte lenni Charlotte – Robin Charlotte nyakához nyomta az orrát, hogy belélegezze az asszony parfümillatát. – Ne akard megismerni azt az énemet. Nem menekülhetsz a fiammal!

-          S ha lány?

-          Az a te ügyed – felelte Robin hűvös csókot hintve Charlotte vállára.

-          Számító gazember vagy Robin – nevetett hidegen Charlotte.

-          Nevezz annak, kell az a gyerek nekem Charlotte! Nem gondoltam bele, hogy micsoda lehetőség rejlik ebben, de lám mindketten jól is járhatunk ebből a furcsa párosunkból. A fiam, aki nem Merryweather vér! Istenem Charlotte, ez…. ez hatalmas lehetőség nekem. S ha élni akarsz vele… neked is. Feleségül veszlek. De Noir úrnővé tehetnélek. Várúrnő lehetnél. Nem csábít egy kicsit sem a gondolat? – búgta Robin halkan.

-          S mindehhez csak most fiút kell szülnöm, elválnom Lioneltől és beismernem, hogy igen, ez a te fiad.

-          Ennyi, igen – biccentett Robin.

-          Az egész klán ellenünk fordulna! – tiltakozott Charlotte.

-          Az egész klánt leszarhatjuk, ha már a várunkban ülünk Charlotte – súgta Charlotte ajkaira Robin.

-          S Maria? – kérdezte Charlotte realitásából semmit sem vesztve Robin csábító jövőképéből.

-          Maria? ez most hogy jön ide? Azt hittem kettőnkről beszélünk, a fiad Charlotte Lord de Noir lehetne. Ismerlek asszony! Mindig is bosszantott, hogy a rangban harmadikhoz mentél hozzá. Lionel csak én utánam és Lucien után örökölhetné a várat. Mint kiderült egyikünk sem gondolt a belépő első helyezettre Julienre. De mindegy. Ez nem is számít most már. Mert a fiad egy lord lehetne Charlotte!

-          Ne hízelegj a hiúságomnak te szemét – suhintotta meg könnyedén Robin arcát Charlotte. Robin nevetve kapta el az asszony ujjait.

-          Gondold csak meg a megye egyik legnagyobb ura lehetne, s míg ő nem örököl, addig… te lehetnél a megye első asszonya! – suttogta lágyan Robin.

-          Istenem Robin! – Charlotte lehunyta a szemét és hátat fordított Robinnak. Robin hozzásimult az asszony hátához, s karjával átkarolta, hogy két tenyerét az asszony hasán szétteríthesse.

-          Charlotte. Tudom, hogy ez nagy döntés, hatalmas botrányt, gyűlölködést és széthúzást von maga után. De he fiunk születne, mindez a miénk lehetne. Nem kellene foglalkoznunk semmivel, senkivel, olyan életben részesíthetnélek, amiről eddig csak álmodoztál, de soha közelében sem lehettél a megvalósításának. De most… mindössze hat hónap választ el tőle Charlotte! Egy vajúdás és egy egészséges fiú! Gondold végig Charlotte! Lady de Noirként a királynő udvarhölgye is lehetnél, jelenésünk lehetne akár az udvarban is. Mindig is a rossz testvért választottad te is tudtad!

-          Persze, de ő feleségül kért!

-          Valóban. Én meg kölyök voltam még.

-          Most is az vagy hozzám képest – jegyezte meg Charlotte.

-          Egy asszony az idővel csak nemesebbé válik Charlotte. Te is megigéztél nézz csak magadra! Élő bizonyítékát hordod a szíved alatt, hogy mennyire meg tudtál fűzni a te asszonyi praktikáiddal. A nőiséged furfangjaival. Itt vagyok, és meg vagyok bűvölve a lehetőségtől, amit méhed rejt magába! Charlotte gondold át kérlek! Csak rajtad áll! – duruzsolta Robin. – Nem szerelmes szavakat akarsz te Charlotte! Ahhoz túlságosan is számító szépség voltál világ életedben. Neked hatalom kell, rang, vagyon. Én mindezt megadhatom neked. Csak szüld meg a fiamat! – lehelte lágyan Robin.

-          Ravasz egy róka vagy te Robin! – döntötte Robin vállának a fejét Charlotte. – S ha beleegyezem, ha fiunk születik, ha fiadként anyakönyvezzük és megházasodunk mi ketten? Hogyan tovább?

-          Mit akarsz tudni Charlotte?

-          A házasélet.

-          Ahogy akarod Charlotte. Nekem a fiam kell. Törvényesen. A többi nem számít. Ha akarod, a hálószobám nyitva áll előtted. Nekem adtad a fiamat. Fiút szültél nekem. Összehoztuk ezt a gyereket is. Nem utasítanám el, ha az ágyamban lennél. De ha nem, nekem úgy is rendben van. Élhetjük a magunk életét. Ott ahol akarod. Én a várban maradok. S a fiam is. De te… szabadon rendelkezhetsz az életeddel, az időddel, a vagyonoddal, az én vagyonom egy részével. Nem lesz megtiltva semmi. Felőlem együtt élhetsz akivel akarsz.

-          Komolyan?

-          Komolyan. Tényleg azt akarom, hogy tudd, mi a helyzet velem. De csak hogy tisztába legyél mi lesz a helyzet nélkülem: A klán jelenleg az én pénzemből kap apanázst. Lionel is. Vagyis a rabláson és vadászaton kívül mindenki kap kiegészítést. Ha záros határidőn belül nem születik fiam.  - Ami Maria esetében egy lényegtelen kitétel, apámat ismerve ezt már jól tudom. – Akkor nemcsak hogy ti nem kaptok több támogatást a vár felől, de én sem. Tíz évet sem adok Charlotte és látványosan megcsappan az életszínvonalunk. Mindenkié. Itt fogunk élni az erdőben mint az élősködő túlszaporodott gombák és magad varrhatod meg a régi lányruháidat, amelyek elhasználódtak és lyukasak lettek a viseléstől. Egyre kevesebb jut mindenre. Puskaporra is. Márpedig puskapor nélkül nincs rablás, nincs vadászat. A kör bezárul Charlotte. Rezignáltan élünk és azzal a tudattal, hogy nincs örökség mit a gyerekeinkre hagyhatnánk. Akár születnek, akár nem. Ez lesz a helyzet.

-          Gyűlölködés vagy szegénység ez a mérleg két vége? – komorodott el Charlotte.

-          Én inkább úgy fogalmaznék, hogy racionális jólét, vagy boldog-boldogtalan családi élet, de részletkérdés azt hiszem – felelte rá hűvösen Robin. – Gondold át!