SUP a tavon

 Kim

A Tóvidék Nemzeti Parkban vagyunk. Alexék háza is itt áll, egy tó partján. Most nem ahhoz a tóhoz megyünk, aminek a partjánál először csókolóztunk. Egy másik tóhoz, egy srác már ott ül a parton. Energiaitalt iszik, totál laza. Mellette Alex is lazább srácnak tűnik.  Kezet fognak. Velem is.

• Szóval te vagy Alex SUP-társa? -nézem a felfújt deszkáját.

• Eh, padtárs, SUP-társ, bajtárs. Amit éppen akar, kivéve a házastárs. Másik kapura játszom - kortyolgatja a dobozból az italt.

• Hüm, hát ha sok energiaitalt tolsz, akkor romlani fog a teljesítményed. Árt a férfiasságnak.

• Ha nagyon akarnám megmutatnám, hogy van itt potenciál, de tekintettel vagyok Alexra - jegyzi meg szárazon.

• Nem kell Alexra tekintettel lenned, nem járunk - nézek Alexra, aki a saját deszkáját állítja vízre. Alex sandán ránk néz. 

• Sem Alex exei, sem Alex jelen csajai, vagy kinézettjei, és egyéb női ismerősei, vagy rokonai nem jönnek szóba nálam - jelenti ki Reese. 

• Kemény elvek. Sosem engedsz belőle? - nézek rá laposan.

• Soha. Csajt szerzek tizet is egy ujjamra, de egy normális barátot nehéz találni - Tetszik nekem ez a Reese. Nagyon jó barátja Alexnek. 

• Feladom, nem hatok a haverodra - jelentem ki Alexnek.  

• Kim, mi lenne ha kivételesen egyszer nem flörtölnél, ha pasi van a közeledben? - kérdezi Alex.

• Nem tudom, nem lennék önmagam - vigyorgom rá. Alex a kezét nyújtja és fellököm magam a deszkájára. 

• Próbáld meg megtartani az egyensúlyt, ne hülyéskedd el, mert beleborulunk a vízbe - figyelmeztet Alex. Engedelmesen terpeszbe állok és  Alex mögül nézek körbe a vizen. Reese is deszkára száll és lassan megindulnak a tó széle mentén egymás mellett. Alex szinte csak simogatja a vízfelszínt a lapáttal. Könnyedén siklunk a vizen. Megkapaszkodom Alex derekában és közelebb araszolok hozzá.

• Megvagy? - néz hátra a válla felett Alex.

• Aham, csakis azért foglak, hogy ha zuhanok magammal ránthassalak - nevetek és hátrarázom a hajamat az arcomból.  Teljesen új persepktíva a tóból nézni a partot. A víz felszíne szépen fodrozódik, csak könnyű szellőnk van. Enyhe az idő. Tökéletes SUP- idő és Alex nagyon jól technikázik a SUP-on. Egyensúlyban és harmóniában. Kicsit engem is lenyugtat, pedig én folyton izegnék-mozognék. Mind a hárman a tájat nézzük. Gyönyörű a tóvidék. Tényleg szép. Festeni való hely. Van olyan, mint a tenger. Bizseregnek az ujjaim, hogy csak egy kicsit fessek, vagy legalább lerajzoljam a dombokat, a tóval a távoli kerítésekkel. A határjelölő sövényekkel. Az ujjaimat megmozgatom Alex csípőjén. Megérzi a mozdulatot.

• Minden oké? - kérdezi Alex.

• Igen… csak rajzolhatnékom támadt - sóhajtom, és közelebb bújok Alexhez.

• Elragadott a hely szelleme igaz? - hallom Alex hangján, hogy mosolyog. Ő pontosan tudja milyen érzés ez, hogy most itt rögtön meg kell állni és kattintani egy skiccet. Egy fényképész lefotózná, én meg akarom festeni. 

• Milyen békés itt minden! - biccentek. Csobban a víz, ahogy Alex belemeríti a lapátot. Szinte szállunk a víz felett, olyan könnyedén siklunk. Alex sokat gyakorolhatott, mert minden erőlködés nélkül hajt előre kettőnket. Nem tudom mennyi karmunka lehet kettőnket előre lökni a vizen, de Alexnek simán megy. Sokkal művészibbnek hittem Alexet, olyan erőtlen srácnak, úgyhogy a SUP-ozás közben eléggé megváltozik néhány gondolatom Alexről. Úgy alapjaiban.

• Lerajzolhatod, teszünk egy könnyed kört és utána festhetsz - mondja Alex.

• SUP-oztattál már mást is?

• Reese-en kívül?

• Lányokat.

• Nem. Te vagy az első, aki mögöttem áll - feleli Alex tömören. Megrágom magamban a dolgot.

• Miért SUP-ozunk?

• Mondtam. Devonban a SUP őshazában én is szeretnék egy kicsit deszkára szállni. Ha már ott vagyok. Te rajzolsz én meg evezek.

• Egyszerre?

• Le is ülhetsz elém a deszkára igen. Csak tartsd az egyensúlyt.

• Jógázhatunk is? - vigyorgom. Alex fújtatásán hallom, hogy mosolyog.

• Igen, jógázhatunk is rajta. A SUP olyan mint a jóga, sok az egyensúlyozás, a türelem, béke és harmónia megtartó funkciója. Neked Kim nem ártana egyik sem.

• Nekem egy ecsetre lenne inkább sürgősen szükségem. A harmóniánk érdekében - jelentem ki és Alex visszairányítja a deszkát a cuccaink felé. Könnyedén lökődünk a tópartnak. Leugrom a deszkáról és Alex is követ. Már teljes festőfelszereléssel  megfelelő helyet keresgélek, mire Reese csatlakozik hozzánk.

• Nem is kérdeztem, milyen lett a tetkód? - kérdezi tőlem Reese.

• Imádom! Jól sikerült! Mintha rámöntötték volna, pedig csak rámvarrták - emelem magasba a karomat és Reese ránéz a csuklómra.

• Egész jó munka lett. Tényleg, jó a minta.

• Magam terveztem - biccentek és festéket nyomok ki a lapra, ahonnan majd eldolgozom. Ilyenkor belemélyedek a festésbe és ki is esik minden körülöttem. Alex már ismeri ezt az állapotomat. Reese-el iskolai témákról dumálnak. Reese újabb energiaitalt bont és hátramaradnak. A hangjuk kellemes duruzsolássá olvad a háttérben. Én pedig felpöttyözöm a lapra a megfelelő határvonalakat. Először csak a nagy meghatározó pontokat, aztán egyre apróbbakat és megszűnt minden, csak a szín, az ecset, a lap, és a szemem elé táruló kép. Eggyé olvadtam a természettel. Kiesik minden. Hogy hol vagyok és kivel. Festek.

Alex

Reese már másodpercek óta újra és újra belémmélyeszti a könyökét, ahogy bökdös. Oldalt nézek rá. Vigyorog. S Kim felé int a fejével. Vágom, hogy lecsekkolta ő is, hogy Kim-en fekete tanga van és a csípőnadrágjából egy széles centis sávban a fenekén kivillan a nadrág mögül. Kábé én is már vagy jó tíz perce szüntelen vissza-és visszatérek a bugyija vonalára a tekintetemmel. Kim először simán felhúzott lábakkal ült, de most valahogy pozíciót váltott és ettől jobban lejjebb csúszott a csípőjén a farija. Vagyis igen, túlságosan vonzza a tekintetemet az a kivillanó bugyi. Semmi extra nincs benne. Egy sima sztreccses fekete anyag. Szépen simul Kim karcsú derekára. De mégis valahogy...szexi. Olyan… Kim-es. Tényleg nagyon izgató vele. Valahogy arra ingerel, amire Kim feneke mindig is. Hogy megfogdossam. 

Kim kimossa az ecsetet, tehát elkészült. Fellököm magam és felé állok, hogy lássam a munkáját. Jó pillanatkép lett. Kim felnéz rám és a tenyere élét dörzsöli. Kicsit festékes lett, ahogy támasztotta a papíron. 

• Próbáljunk ki egy jógapózt a SUP-odon! - löki fel magát és leporolja a fenekét, enyhén feljebb csúsztatja a fariját is a csípőjén.

• Páros jógapózt? - követem, ahogy elpakolja a festőcuccait.

• Végig akarok feküdni a deszkán - fintorogva nézek. Kábé úgy belelóg az arcába a tököm, nem túl vonzó látvány lehetek alulról. Ellentétben Kimmel. - Az eget akarom nézni - néz rám hunyorítva Kim.

• Aham. Oké - Kim leül a SUP-ra és végignyúlik rajta. - Ne sokat mozogj és talán vigyázz a hajadra, ne érjen a vízbe! - tanácsolom és  Kimet vízre tolom, én meg próbálok mellette egyensúlyban felállni a deszkára.

• Ugye nem fogsz belefordítani a vízbe? - röhögi Kim a próbálkozásaimat figyelve.

• A derekadnál próbálok a két szélen állni, de félek, hogy rádlépek - nézek fel a szemébe. Kim kinyújtja a karjait, hogy arra támaszkodva lépjek rá a deszkára. Nem rossz gondolat. Fellököm magam a deszkára. Kicsit vizes lett a cipőm, de nem vészes. Kim stabilan tartja a kezem, amíg meg nem találom az egyensúlypozíciót. Beletolom a lapátot a vízbe és nagyot húzok, hogy haladjunk. Kim az ujjait a vízbe érinti, ahogy siklunk. Érzem mert a karjával így átkarolja a bokámat. Nagyon bizarr így SUP-ozni, kábé soha nem csináltam ilyet. Kim a partot nézi és a dombokat. Reese-el összeigazítjuk a deszkáinkat és egyszerre lapátolunk, szinkron SUP-olás. Reese-el dumálunk egészen addig, amíg Kim nem kezd fészkelődni alattam.

• Kényelmetlen? - nézek le rá.

• Kicsit. Felállnék - bólint Kim. - Kemény azért ez a deszka a derekamnak - Körbenézek, és próbálok a part felé lendülni a SUP-al.

• Várj, partra teszlek!

• Inkább segíts felállni - nyújtja a kezét Kim.

• Fel fogunk borulni, várj! - Kim fészkelődik, én meg megbillenek a deszkán,  Kim lehet csak simán belefordul a vízbe, én meg a térdemet bevágva belezuhanok. Hirtelen ér a hideg víz és rohadtul meglepődök. Néhány másodpercig azt se tudom mi történt. A deszka a vizen lebeg, és Kim a deszkába kapaszkodva jön felszínre.

• Bakker! Jól vagy? - nézek rá a deszka másik oldaláról.

• Hú! Tóvidéki fürdőzés? - simogatja hátra a haját Kim. Vizes. Nagyon. Reese mellénk irányítja a deszkáját 

• Minden oké? Két méterre vagytok a parttól és belefordultok. Nem semmi - állapítja meg Reese. - Na ez a jelenet szuper lett volna a médiaórára vlognak - jelenti ki. - Kár, hogy nem volt nálam kamera időben. - Segít kievickélni nekünk a vízből. Húsz fokos a víz, de kábé nincs nálunk semmi váltás ruha.  Kihúzva, Kim szája is lilába játszik és nem a rúzs a száján, hanem szimplán fázik. Bár nem mutatja.

• SUP- program vége. Holnap a suliban! - fogok kezet Reese-el és a kocsi felé sietünk. Csak egy takaró van a kocsi csomagtartójában, azt Kimnek nyújtom, aki beleburkolódzik. - Megszárítjuk a ruhád! - ülök be vizesen a kocsiba. Kim csak biccent.

• Jó arc ez a Reese, tök jó haverod van - jelenti be Kim.

• És most végignézte, hogy tudok bénázni egy csajjal - összegzem és beparkolok a tóparti házunk elé. Cuppog a cipőm a feljárón és alig lépek be a házba le is rúgom. - A makettszoba mellett van a mosókonyhánk. Dobálj le magadról mindent, amit tudsz, hozok száraz ruhát! - felsietek a szobámba egy pólót és egy fürdőköntöst hozok  Kimnek és a saját vizes ruháimat, amiket lerángattam magamról. Ahogy belépek a mosókonyhába Kim teljes alsóneműszettjét láthatom. A fekete bugyiját és a hozzá illő natúr fekete melltartót.

• Apám! - szinte hátratántorodom a látványtól.

• Azt mondtad mindent vegyek le amit csak tudok. Ezeket is? - mutat a melltartójára Kim. 

• Pfffh! Nem számítottam erre a fogadtatásra - vihogom és kikerülöm Kimet és beledobálom a ruháit a szárítóba.  Igyekszem nem bámulni, bár elég nehéz, mert nagyon jó teste van. Odanyújtom neki a pólómat. - Ha gondolod, leveheted még…. Amit akarsz - nem is merek ránézni. Kim rajtam kuncog magában és magára kapja a pólómat és kihalássza alóla a melltartóját és átadja.

• Tessék! - durván flörtölős vigyora van hozzá. Bedobom a szárítóba és elindítom a programot.

• Egy fél órás szárítás elég lesz ugye? - mérlegelem és gyorsprogramot indítok. Most már sietnünk is kell, mert apámék jönni fognak haza és nem akarom, hogy Kimmel összefussunk velük. 

Hova lépnél le?

 Kim

Az íróasztalomnál a fülesem zsinórját bogozgatom. Folyton összegubancolódik. Rosszabb, mint a hosszú haj.  A legújabb akvarellt nézem a falon, ma délután készítettem. Kiszögeltem. Néha apám bejön a szobámba, aminek az az eredménye, hogy le kell tisztogatnom a festményeimtől a falakat. Lehet kissé utálja, ha festek. Valami, ami eltántorít engem az építészettől. A zenelistámon keresgélek, amikor üzenetem jön. Alex.

“Hova lépnél le?”

Csak egy pillanatig gondolkodom a válaszon:

“Párizs”

“Közelebbit.”

“Devon.”

“Most szombat?”

A jégkockákat nézem a teámban. Alex tényleg komolyan beszél? Vagy beszívott? Tényleg elvinne, csak úgy Devonig és vissza?

“ Komoly?”

“Aha.”

“Benne vagyok.”

“Holnap átjössz?”

“Kendalba?”

“Azt ne mond, hogy sokat kell tanulnod.”

“Csak haveri összejövetel, de mindegy. Akkor gyere a partra suli után, ahogy ideérsz.”

“Akkor holnap.”

Alex nem lelkizte túl. Nem szokása. Zárkózott. Szeretem, hogy olyan zárkózott. Szeretem az érzékeny kis lelkivilágát is. De nem nagyon értem tőle a dolgai felét sem. Többet rejteget magából mint kellene.

Nemcsak Alex szervez nekem programokat. Anyám is. Még a sulinak sincs vége, de már rám ír, hogy cukrászdázzunk. Vonakodva megyek csak bele, mert a parton egy órát festeni akartam volna. De ma sehogy sem akar ez a festés összeállni. Anyám tekintete vizes, és élénk. A szeplői mindig olyan ártatlannak mutatják. Fekete nadrágban van és mindkettőnknek Victória-tortaszeletet kér. Stefi vörös ajkakkal és fekete keretes szemüveggel hozzá képest szinte az ellentéte. Félresimítja a franciafonatát és a mutatóujjával feltolja a szemüvegét. Ettől a mozdulattól mindig olyan okosnak találom.

• Csajbuli van? - ülök le hozzájuk a sulitáskámat a lábamhoz dobva.

• Mondhatni - nevet rám Stefi.

• Kidumáljuk a pasikat? 

• Jól hangzik. 

• Kivel kezdjük? -szúrom a villámat a tortaszeletembe és öt perc alatt szeretném eltüntetni ezt a tortaszeletet, hogy a partra húzzak.

• Apáddal - morogja anyám.

• Hú, ettől a témától lehet kicsit ki fogok akadni - bólogatom és körbenézek a cukrászdában. Családok ülnek unottan a gyerekükkel, és barátnők. Elég nőcis hely. Olyan anyámnak való. - Mi lenne, ha fordítanánk a sorrenden? Alexnek van most barátnője? - fordulok Stefi felé. Stefi megigazgatja a szemüvegét az orrán.

• Nem igazán tudok róla, hogy egyáltalán valaha is lett volna neki - húzza végig a krémen a villáját Stefi. - De… hát én az anyja vagyok. Nyilván nem velem közli először, ha mégis. - Márpedig Alexet én pont olyannak ismerem, aki először egy lányt hazavisz a szüleihez, hogy jóváhagyják a kapcsolatot, mielőtt egy ujjal is hozzányúl. 

• Tehát nem vitt haza lányt? - felteszem a lábam anyám székének a szélére és ezen az információn merengek. Véletlen sem fordul meg a fejemben, hogy megemlítsem, lehet, szombaton...

• Otthon az apja mindig leköti.  Most is valami pályázati anyagot rajzol. Szerintem nem jut ideje másra - Stefi lassan megnyalja a száját és ráharap, majd rámnéz. Mindketten a másikat fürkésszük. 

• Szerintem a jövő Sir John Nash-ja lesz. Az az építész lesz, aki átrajzolja London térképét - mondom tényleg megfejthetetlen arckifejezéssel. - Lehet ezt legközelebb elsütöm a nagy cégügyes klubgyűlésen az irodában - vigyorgok.

• Kim! - anyám már érezte a bimbódzó iróniát a hangomban. - Jobb, ha most nem viccelődsz cégügyekben - Stefi azonban még mindig engem fürkész. Anyám már teljesen máshol jár.

• Mindegy, nem is ez a lényeg… akkor sem értem, miért írt vissza neki. Érted? - kocogtatja a villáját a tányérhoz anyám.

• Vanessa, a férjem kétnaponta huszonéves lányokkal találkozik. Ezzel csak mérgezed az egészet. Lépj túl rajta!

• Rákérdeztem, és ideges lett. Ez jelent valamit.

• Ideges lett, hogy megint vitatkozni fogtok valamin -  feleli Stefi nyugodtan. Figyelem anyám gondterhelt felhős homlokát, Stefi lesütött szépen húzott szemét. Befaltam a tortaszeletemet ideje lépni innen.

• Apa? Valakivel kavar? - anyám felnéz rám, mintha legalább én többet tudhatnék náluk. Hűvösen nevetek. - Ha így is van. Soha nem tudnád meg. Úgy intézi az egész életét, mint a cégügyeket. Egy fakk itt egy fakk ott, egy mappa ide, egy mappa oda. Ha az a nő irogat rá, akkor csak kavarja nektek a szart és apának semmi köze hozzá. Ebben biztos lehetsz. Úgyhogy nyugi, az a nő csak kapar, de apámat meg csak idegesíti. Na most már nyugodtan visszatérhettek az ebédszünetből - vigyorgok rájuk. - Én léptem! Este csak későn jövök haza! - puszit nyomok anyám és Stefi szépen púderezett arcára és lelépek a cukrászda édeskés levegőjéből.

Késve érkezem a partra, a srácok már körbeültek és begyújtották a vízipipát is. Szerettem volna én ízt választani, de gondolom valami srácos íz lesz így. A többi cucc közé dobom a táskám és bemászok közéjük a körbe. Alexnek egy óra mire Kendalból ide kiér. Addig simán elfüstölhetünk itt egy fél órát is. Csak kicsit felhős az ég. Ma nem fog esni.

Alex

A világítótoronynál parkolok le és gyalog indulok neki a partnak. A tenger felől fúj a szél. Messziről kiszúrom Kim vörös haját, ahogy lobog a szélben. Egy nagyobb társaság közepén van, és nevetnek. Kézről-kézre adogatják a vízipipát és mindenki kábé két-három slukkot szív. Kim hajlékonyan ül át az egyik srác ölébe és helyette is szív. Mindenki röhög.  Kim kihúzza a hajszálait az arcából és ahogy felnéz észrevesz. Néhány szót vált a társasággal, valószínűleg elköszönt, mert feláll és felveszi a táskáját és megindul felém.

Ahogy elém lép lábujjhegyre emelkedik és az arcomra nyomja a száját. Mentolos a lehellete. 

• Ezt gyakran csináljátok? - kérdezem.

• Néha?

• Valamelyik a pasid? - nézek vissza a társaságra, ahogy Kim derekáról elhúzom a tenyeremet.

• Dehogy.

• S akinek az ölében ültél?

• Csak haverok - legyint Kim és megindul a jaguár felé.

• Hallgatlak, mik a tervek és miért? - kérdezi és beül a jaguárba. A táskáját a hátsó ülésre dobja. Az ölében már ott van az utazáshoz használt rajztömbje. Ahogy kikanyarodok rákérdez:

• Hallgathatunk zenét? - ez új. Kimtől semmi sem lényegtelen.

• Ha szeretnél - bekapcsolom a rádiót, de Kim a saját telefonját teszi rá a hangrendszerre. Marshmellotól indítja a Friends-et. Nem nagyon tudok reagálni, mert éppen előzésben vagyok. Amikor visszaveszem az indexet Kimre nézek.

• Öhm… miért kapom ezt a számot? - kérdezem egyenesen.

• Csak - ránt vállat Kim.

• Tudom, hogy csak barátok vagyunk.

• Biztos? - néz rám Kim.

• Mert?

•  Nem tudom. Egyszerre velem akarsz lelépni kábé a világ végére. Belém zúgtál, vagy mi van? - kérdez rá hidegen Kim.

• Devon nem a világ vége. Három óra Manchestertől - felelem és én is ideges leszek. Belezúgtam Kimbe?

• Kikerülted a kérdést Alex.

• Persze, hogy nem - csattanok keményen.

• Jó… csak… néha van egy olyan nézésed.

• Milyen nézésem?

• Nem tudom. Úgy nézel - Kim felteszi a lábát a kesztyűtartóra és rajzolgat. Lepillantok a hosszú combjaira. A suhogó fahéjvörös hosszú hajára. Mindig ugyanolyan a haja. Egyenes, kivasalt, jó fazonú és ugyanolyan állagú. Elképzelésem sincs, hogyan éri el. Nagyon tetszik. A haja például tényleg nagyon tetszik. Meg a hosszú combjai, nagyon magas és vékony lány. De arányosan vékony.

• Most is úgy nézel - pillant fel Kim és rajtakap, hogy őt bámulom. Morcosan visszafordulok és inkább az utat nézem.

• Inkább ne hallgassunk zenét! - nyomom ki a számot ingerülten.

• Na most tisztára olyan vagy, mint az exem - vigyorog Kim.

• Milyen exed, sose jártál senkivel - dünnyögöm az orrom alatt.

• Jó, hát akinek a kocsiján furikáztam, így jobb? - nevet fel Kim könnyedén. - Na és te? Jártál már lánnyal? Meddig jutottatok? - érdeklődik Kim.

• Szerintem ez igazán nem rád tartozik.

• De hát mi csak barátok vagyunk, a barátok igazán mindent megoszthatnak egymással. Tehát? - fordul felém érdeklődve Kim.

• Nem tudom, ezt nem veled akarom megbeszélni - zárkózom el.

• Akkor kivel? Szóval még szűz vagy - szinte nekem támad a kijelentéssel Kim.

• Volt már kapcsolatom - sóhajtom, mert Kim nem szakad le a témáról.

• De nem feküdtél le vele.

• Talán csak az igazira vártam.

• Tisztára mint egy lány, Alex - rázza a fejét Kim és visszafordul a rajzai felé. Satíroz a papíron. - Tehát mi ez a szökés és lépjünk le téma?

• Elegem van. Apámból, a cégből, az építészetből. Lassan már mindenből. Az egész életemből. Kezdem azt érezni, hogy egy vicc az életem.

• Egyáltalán nem is vagy vicces - néz rám Kim.

• Egész héten versenypályázati anyagot kell csinálnom. Elegem van. Nem érdekel az egész, nem akarok versenyezni, semmit nem akarok - fakadok ki. - Miért kell nekem állandóan tűrnöm? Tűrnöm ezt, hogy irányítva vagyok. Építész legyek, versenyezzek. Legyek egy második Alex Goodwin, nívódíjas építész, egyetemi tanár. Apám árnyékában élek. Néha ordítani tudnék az egésztől.

• Devonban szerintem jókat lehet kiabálni - biccent Kim, és visszahajol a rajzához. A haja a lapra omlik. - Majd kipróbáljuk. 

• Devonban SUP-ra akarok állni, szóval ma gyakoroljuk, hogy ott ne bénázz.

• Jógában is elsőre is jó voltam - húzza el a száját Kim. 

• A jóga talajon van, a SUP meg vizen.

• Vizen is ugyanolyan jó vagyok - jelenti ki Kim magabiztosan. Kim folyton tele van önbizalommal. Az a helyzet, hogy nem is ok nélkül. Kim általában tényleg jó. Spontán. Erőlködés nélkül. Nem stresszel túl semmit. Ügyes. Van annyira jó, hogy egy minimumot megüssön mindig mindenben. Mert ő Kim. Képtelen bénázni. Bármibe belefog alapvetően tényleg jó lesz benne. Szerencsés csillagzat. Semmi más nem lehet.

• Képzeld Viktória-tortaszeletet ettem anyáddal és anyámmal a cukrászdában.

• És?

• Mi van Viktóriával? 

• Mi lenne? Semmi.

• Ha ez megnyugtat, szerintem nem a jógán múlt.

• Nem érint ennyire mélyen a dolog, hogy nyugtatnod kelljen. 

• Csak gondoltam szólok. Nem is illettetek össze - jegyzi meg laposan Kim. A fejemet rázom. Nem akarok Viktóriáról beszélni. Főleg nem Kimmel.