Teadélután

 Alex

Mintha sportot űznék az összehasonlításokból. Charissa nem Stefi, aki letámad a mosdóban és lesmárol. Akkor mégiscsak Vanessa, akinek egyetlen verset küldözgettem soha el? Andrew Marvell A vonakodó kedvesemhez versrészleteit dobálgattam a céges emailen és hívtam vissza unásig. S most mit művelek? Egy órája ülök az egyetemi tanári szobámban és Edmund Spenser tisztességes Charissájáról olvasgatok. A név szerzője. Az angol Charissa név eredete. A szülőatyja Edmund Spenser volt. Igazán olyan szép név, amilyet csak egy író vagy költő alkothat. Edmund Spenser a Charissa nevet a tündérkirálynőben alkotta meg. Nem emberi lény. Charissa a szeretet a tündérkirálynőben. A szeretet...Milyen szép, szép név. Az a nő is éppen ilyen. Szeretni való. És maga a szeretet, a szerelem…

Kopogtatásra révedek fel a gondolataimból. Sötét van. Azt se tudom mennyi az idő. Charissa Dupin néz be. Szerdai nap ismét.

• Charissa! A hét közepén az egyetemen?

• A szerda a kimenőnapom. Értekezlet után már végzek és a férjem viszi a lányokat a jazzbalettre - magyarázkodik.  - Zavarok.

• Dehogy. Parancsolj! Tegeződünk igaz?

• Ha kívánod.

• Kívánom, nagyon. - Te jó ég! Azt sem tudom mit beszélek. - Mármint miben szolgálhatok? - fordulok ki a forgószékemről és várakozón nézem. Órákig tudnám bámulni a lábát. Nem tudom miért. Sosem vonzódtam női testrészekhez. Én nem vagyok Liam, aki Vanessában a jó segget, meg Dawnban is csak azt látta meg. Nekem nincs ilyen. De Charissa Dupin testszín harisnyája, sötétbőr cipője és tweed szoknyája valami döbbenetes összhatást ér el nálam. Egyszerűen leragadok a lábaiban való gyönyörködésnél. Nézem a lábfejét, ahogy áll mellettem és teljesen elbambulok. Olyan szép, stílusos cipői vannak. Fekete ruhakabáttal hordja. Az a típusú nő lehet, aki sosem öltözik téliesen, aki félcipőben van télen is, mert hivatalos ügyei vannak. Ettől olyan örök klasszikusnak érzem. Ennek a nőnek van stílusa. És nekem nagyon bejön a stílusa. Egyéniség. Kortalan. Időtálló.

• Alex? - kérdezi újból. Úgy érzem már néhányszor ismételgethette a nevemet.

• Igen… bocsánat. El...gondolkodtam… - most ébredek rá, hogy a vizsgabeugró projekt-terveket tartja felém, én meg merőn a lábait bámulom.

• Meglesz Charissa? - kérdezem és az ölembe veszem a mappáját. A levelezős hallgatóknak én vagyok a konzulens tanáruk is, hiszen én kísérem őket végig az egész építészet szakon. Velem minden félévben találkoznak. 

• Remélem igen! - belelapozok a rajzokba, talán a szemöldökömet emelgetem? Nem tudom, de Charissa aggódva néz. - Nem jók?

• Hümm - felpillantok az asztalomra a ceruzatartóban sorakozó különböző ceruzáimra és egy hasonló típusú ceruzát választok, mint amilyennel Charissa készítette a projektrajzait. A ceruza radíros végével igazgatom át a projektrajzot és magam húzom meg a kézirajzon az irányokat.  - Foglalj helyet! Teát? Még forró a víz! - mutatok a ceruzával a vízforralóra és közben szépen kijavítgatom Charissa rajzát.   Már éppen befejezem, amikor felpillantok. - Na, most már meglesz - nézek rá és összefűzöm a projektmappát. Charissa a Brit Építészek Királyi Intézetének Kiadványát tartja a kezében. Az újság a teázóasztalunkon hevert. - Igen, én terveztem - biccentek neki. 

• Impozáns épület - Több oldalas kritikai cikk szól a durhami irodaépületemről. Nemzetközi építészetileg is meghatározzák a helyét.  A Pritzker-díjhoz ezt is beadtam.

• Igazán? - kérdezem futólag. Nézem a képeket, amiket Charissa is lát. Én az ujjait nézem, ahogy átsimítja a finom fényű színes lapokat. Az ujján a karikagyűrűt. Elegáns, szép gyűrű, csupa köves, arany ékszer. Apró levélmintákkal és szikrázó kövekkel. Finom ékszer, ennek a finom nőnek. Nem láttam még ilyen szép ékszert, ilyen szép ujjakon. Vékonyak az ujjai és finomak a mozdulatai. Tudom azt is hogy mit lát. Az irodaházban a mennyezet felől jön a fény. A tetőtéri ablakoknak sokkal magasabb a benapozottsága mint a homlokzati ablakoknak. Akár 50%-al több fényt is átenged, mint egy normál ablak. Ettől annyira világosak az épületeim. Én nem félek használni a tetőtéri ablakokat, mennyezeti üvegfelületeket. Építs a fényre!  Az osztott elemekkel olyan az épület belső önmegvilágítása mint egy franciakockás füzet. Világos, elegáns, nyugodt. Rávetül a fény a falakra. A társalgókra, a kényelmes piros bársony székekre. A szürke falra, a fa áthidalásokra. Az átvezető folyosók is színt kapnak. Természetes külső fényt. Az építészeti folyóiratban ott van a tervrajzom kicsinyített mása is. Közel húsz oldalon át képekkel illusztráltan foglalkoznak az irodaépülettel. Jó kritika. 

• Gratulálok! - mosolyog fel rám Charissa.

• Építs a fényre! - bólintok rá és a mappáját az asztalomra teszem - Most már meglesz - átülök hozzá a dohányzóasztalhoz és magamnak is készítek egy teát.

• Már értem miért tetszett a babiloni függőkert gondolat - bólint Charissa. - A tömb felülről megnyitása.

• Igen.  Én építészetileg így gondolkodom. 

• Fénnyel a nap felé - elreked a hangja.

• Pontosan… a napfény… megragadni a napot… - Őt nézem. Az ajkait. Nem vértelen a szája. Ha használ is rúzst az csak szájkontúr ceruza lehet. Charissa talán érzékeli a pillantásom. Zavartan a szájához emeli a csészét és belekortyol a teába. A teáscsésze felett engem fürkész. Szeretném megragadni ezt a pillanatot is. Charissa Dupinnal teázni. Csodálatos aranyló pillanat. Mint a teánk színe. Több mint tizenhat éve vagyunk házasok Stefivel, de lehet, hogy még soha nem teáztunk együtt. Döbbenten teszem vissza a teáscsészémet a csészealjra. Én ittam teát a jelenlétében számtalanszor. Ahogy Vanessa jelenlétében is. De csak én teáztam. Nem együtt teáztunk. Charissa Dupinnal már nem is tudom hanyadjára teázom.  Együtt. Úgy hogy ő is teát iszik és én is. Teljes élmény. Ugyanazt a teát isszuk, ugyanazt az ízt érezzük. Szeretném ezt az ízt az ajkairól érezni. Képtelen vagyok megtörni a csendet és úgy fest Charissa sem képes rá.  Szeretném megérinteni az ujjaimmal a tweed szoknyája anyagát, megsimogatni a harisnyás térdét, a teáscsésze szélét simogató ujjait. Az ujjaim mintha a napfényt szeretnék megfogni. Megindulnak a nem is olyan távoli lábak felé. Alig révedek a kábulatomból.

• Van...öhm… teasüteményem is - irányítom a fal melletti dobozok felé zavartan a kezem és felnyitom a fémdoboz tetejét. Köszörülgetem a torkom.

• Az angol Maslow-piramis - nevet csendesen Charissa. - Tea és keksz. A legalsó és a legfelső szinten is.

• Azért talán nem csak teaivási szükségleteink vannak - jegyzem meg és felé kínálom a kekszes dobozt. Charissa kiemel egy csokidarabkás kekszet és szétroppantja a fogai közt.  Látom a kivillanó fehér fogát, hallom a keksz roppanását.

• Talán valóban nem csak ennyi… a szükségletünk… - mondja elhaló hangon.

Nincs időnk tovább méregetni egymást tea és keksz társaságában, mert ránknyitják az ajtót. A belépő éppen olyan döbbenten áll meg a küszöbön, mint ahogy mi felé kapjuk a tekintetünket.

Liam

Na ebbe jól belerondítottam!

• Bocsánat, kint várakozom. Kopognom kellett volna, elnézést.

Alex a nőre pillant.

• Már éppen indulni készültem, semmit nem zavart meg igazán - mosolyog nyugodtan és a táskáját megfogva feláll.  - Nagyon köszönöm a teát! Viszlát, szombaton! - Alexet nézi, nem engem.

• Viszontlátásra Charissa - áll fel Alex is búcsúzóul.  A nő után fordulok. Hallani a cipője kopogását a folyosón. Cseng a liftajtó, amivel én jöttem fel. Elhal a kopogás hangja, ahogy belép a liftbe és záródik az ajtó.  Kérdőn megemelem a szemöldököm, aztán bezárom az ajtót.

• Charissa Dupin személyesen, a kétgyerekes igazgatónő?

• Felismerted nem? - Alex a teáscsészéket szedi össze és a kis mosogatógépbe teszi.

• A hét közepén, nálad, teázgatva.

• Behozta a projektterveket. Félévi kötelező munka.

• Minden diákodat meghívod teázgatni? Vagy bárkit, aki belép hozzád?

• Kérsz egy teát? - kérdezi Alex nyugodtan.

• Kösz, nem. Látom forró volt a tea. Kimelegedtetek tőle? - vigyorgok rá és leülök Charissa Dupin helyére. Kellemes parfümillatot hagyott maga után.  Elegáns illat. Elegáns nőnek.

• Nem tudom mire célozgatsz - ül vissza a forgószékjébe Alex. Így ő magasabban van mint én a süppedős fotelban.

• Hát nem gondoltam, hogy a teázás lehet ilyen szexi, de ti ketten aztán bemutattátok hogy de - vigyorgok Alexre.

• Ugyan menj már!

• A teát unatkozó barátnőkhöz tudtam elképzelni. Forradalmasítom a teázáshoz kapcsolódó elképzeléseimet. Egy meleg ital és mellette a meghitt intimitás érzése. Alkalmazni fogom.

• Voltál a kávézóban?

• Nem, most nem. 

• Miért nem?

• Nem tudom. Mi van ha lerohan?

• Beijedtél? Egy nőtől? - Alex röhög.

• Most még érlelem magamban egy kicsit ezt a témát. Nem kell elkapkodni - Alex már megint az asztalán rendezkedik. - Szóval…?

• Mit szóval?

• Rajtakaptalak, ahogy Charissa Dupinnal kettesben teázol a tanári szobádban. És persze nincs köztetek semmi, mi?

• Mert tényleg nincs. Meghívtam egy teára, ami eleve le is volt főzve.

• Édes, meghitt, intim kis teázás volt. Kettesben. Egy zárt szobában.

• Amíg be nem törtél ránk ajtóstul.

• Bocs.

• Kopoghatnál!

• Majdnem rámásztál mi? - vigyorgom.

• Nem, csak igazi taplónak tűntél tőle.

• Azt hittem egyedül vagy, mindig egyedül vagy szerdánként! Sean sincs!

• Jó most éppen nem voltam egyedül - morog.

• Legközelebb zárd be az ajtót. Kulcsra.

• Nem lesz legközelebb - tiltakozik.

• Dehogynem lesz. Lesz.

• Liam!

• Értem, nem akarsz róla beszélni miért is nem?

• Talán én is fel akarom még dolgozni. Mint te a kávézásodat! - csattan rám.

• Ok. Akkor indulhatunk? Hú de dühös tanárbácsi lettél - Alex fogja a kulcsait és zárja a szobát. Ketten haladunk egymás mellett a kihalt egyetemi folyosókon. A liftnél várakozunk. Alex a zsebében játszik a kulcsaival. Gondolkodik.

• Amúgy Alex!

• Hüm?

• Tényleg… lenyűgöző a nő. Példamutató. A viselkedése, az öltözködése, a kedvessége. Már értem mi ragadott meg benne. Még nem találkoztunk ilyen nővel, aki ennyire nőies. Visszafogottan tudatában léve a nőiességének. Klasszikus nőtípus - megérkezik a lift. Ahogy belépünk a tükörben Alex rámnéz.

• Én is értem, mi neked Dawn. Legalább ugyanolyan jó feneke van, mint Vanessának, de neked nem ez tetszik, igazán benne, hanem a stílusa. Én egy érett nőt találtam meg Charissában. Stefi ellentéte. A fiatal feleségem ellentettje. Te Vanessa ellentettjét találtad meg. Dawn energikus, optimista, pörgős, és határozott, önálló, vezéregyéniség. Mindaz, ami nem Vanessa. Külsőre hasonlóak, kissé molett, nagy fenék. S nekem is. Nézd meg, mit is akarok? Stefi is szép. Szép, fiatalosan szép. De éppen ez az ellentettje. Az érett nő. Én a szép nőkre bukom, te a molettekre. 

• S mi ez? Kapuzárási pánik? Túlterhelt munkamánia? Menekülés? Kiégés?

• Nem tudom Liam, talán mind… együtt…

• Mi lesz?

• Fogalmam sincs.

A közeli étteremben eszünk. Alex teljesen alkalmatlan a beszélgetésre. Én sem tudok értelmesen még csak témát sem találni. Le kellene vezetni a feszültségeket. Mindent. Alex némán vágja a húst a tányérján.

• Alex?

• Én nem merek Stefi szemébe nézni. Talán kiolvassa a gondolataimat.

• Hülyeség. Nincs rád írva semmi. Teáztál. Egy nő társaságában. Én smároltam egy kávézó teraszán és mégis simán Vanessa szemébe nézek.

• Mert kettőnk közül mindig is te voltál a nagyobb rohadék - jegyzi meg Alex.

• Ez fáj! - fintorgom rá.

• Egész gondolatvihar dúl bennem.  Nekem ez így nem megy. Lehet… jobban rá kellene feküdni valami projektmunkára. Tök mindegy mire. Lekötni a gondolatokat.

• Alex, a munkába menekültünk eddig is. Nem lesz megoldás. Semmire.

• Nem ismerek más kiutat. Én mindig csak dolgoztam. Tettem a dolgom. Én, amikor udvaroltam is csak tettem a dolgom. Családot kell alapítani. Aztán, amikor jött Stefi a gyerekkel, feleségül kell venni. A fiamat fel kell nevelni. Tenni a dolgom. Ennyi.

• Csak most Charissa nem illik a képbe.

• Pontosan. Ez érzelmi megcsalás.

• Hülyeség!

• Lehet futok néhány kört a tó körül. Attól majd lenyugszom - ráhagyom. Egy futás nem lesz erre megoldás...

Freudi elszólás

 Alex

Sietve zárom a tanári szobát és a folyosó nyitott ajtajához igyekszem. Behúzom magam után. A kiadott feladatot rajzolgatják a hallgatók.  Sorra végignézem a rajztáblákon a munkákat. Már belejöttek abba a mozdulatsorba, hogy mikor várom a ceruzájukat, néhány milliméter igazításra, és automatikusan tartják a kezem alá a ceruzát. 

• Jó… igen… ez is jó… - Charissától is átveszem a ceruzát. A rajzlapjára támasztom a kézfejemet és közelebb hajolva igazgatom a vonalait. - Jó… Charissa, a szünetben majd jöjjön már be hozzám kérem - adom vissza a ceruzáját.

• Rendben  - feleli nyugodtan.

• Üljenek át az asztalokhoz, folytatjuk a számításokat - a diasoromat kattintgatom a kivetítőn. - Tehát a hónap végére el kell készíteniük az első projekt tervrajzukat. Emailben kiküldöm a teljes leírást. Idén egy középületet kell készíteni. Ez lesz a féléves tervük része. A féléves terveket javaslom úgy elkészíteni, hogy később akár tervpályázatokon is indulni tudjanak vele. Viszont a kitétel, hogy minimum négy darab lapostetős felülvilágítót kell alkalmazni a tervben. Úgy kell tervezni, hogy az épület innovatív legyen, vizsgálni kell a hőátbocsátási tényezőt és a léghanggátlást, hőszigetelést és biztonságot. Továbbá a szellőzési és benapozottsági tényezőket. Mindezen bevezető után nézzük át ezeket a számításokat - negyvenöt perc kőkemény magyarázás után már kiszáradt a szám, és hugyoznom is kell. Kurva teák! 

• Érthető voltam? - kérdezem. Az egyik hallgató jelentkezik.

• Tessék  Henry, vagy Jon?!  Melyik keresztnevét használja?- kérdezem kicsit ingerülten.

• Én nem értettem. El tudná magyarázni lassabban tanár úr, kérem! Henry vagyok.

• Henry… ha lassú, akkor Nehézfejű Jonnak fogom nevezni. No… - komolyan itt hugyozom össze magam. Még egyszer ezt feszülő hugyhólyaggal kizárt, hogy újra elmagyarázzam - ... jól van. Charissa maga érti, igaz? - Charissa rám mosolyog.

• Igen, érthető volt.

• Rendben. Tartsunk egy technikai szünetet és utána Jon kedvéért ismétlünk egy kicsit - teszem le a táblafilcet és kiviharzok a teremből. 

A mosdóból kilépve az ablak alkóvjában Charissát pillantom meg várakozón. Követett a mosdóig. Igen, persze, mert azt mondtam neki, hogy a szünetben beszélni akarok vele. Tudta, hogy a mosdón vagyok. Hirtelen Stefi ugrik be. Aki a mosdóban támadott le. Így, rám várakozva. Charissa nem Stefi. Nagyon nem. Illemtudóan várakozik. De ahogy kilépek akkor sem foglalkozhatok vele, mert a folyosón egy hang megzavar.

• Apa? - a kiáltásra mindketten odakapjuk a fejünket. Talán én hamarabb, mert én felismerem a fiam hangját.

• Alex?  - megakadok a mozdulatban, hogy Charissához lépjek.

• Otthon hagytam a Jaguár kulcsát - ér oda hozzám Alex. - Elkérhetem a tied? - a Jaguár két gyári kulcsa közül az egyik nálam a másik mindig Alexnél van. Ezért van az, hogy én hozom be őket és Liam visz vissza az irodába. A zsebemben kotorászok.

• Szétszórt vagy - korhollom.

• Bocs.

• Hol hagytad az eszed ma reggel?

• Nem tudom - morogja. Végre megtalálom a jaguár kulcsát és átadom neki.

• Mákod, hogy még itt vagyok az épületben.

• Igen, tudom. Bocs. 

• Kösd a nadrágövedre, már ha még megvan. Értsd, felköthetnéd a gatyádat - rázom a fejem.

• Jól van. Kösz. Szia - sarkon fordul és visszasiet az előkészítő órájára.

• Elnézést, a fiam, Alex.

• Tiszta apja. Jó értelemben. Nagyon helyes fiú.

• Igen mondták már - biccentek. - Jöjjön - a tanári ajtaját kinyitom és  betessékelem Charissát.

• Az Építs a fényre tervpályázat. Lehet rosszul láttam, de nem érkezett megerősítő email, hogy beküldte a tervpályázatot.

• Igen, nos… elengedtem ezt a dolgot - feleli zavartan.

• Elengedte? Ó, de nem szeretem ezt a szót. Tudja, hány építész hallgatótól hallottam már ilyesmiket? Hogy elengedik ezt a félévet.  Maga miért engedte el? Nem akar a fényre építeni? - Szinte hozzá teszem, hogy Velem.

• De, nagyon szeretnék, csak betegek lettek a lányok. Nem volt rá időm. Csak egy lehetőség volt. Rájöttem, nem nekem valók már ezek a versenyek. Örülök, ha a diplomát megszerzem. 

• Értem, és… igazán sajnálom. De megértem - bólogatok. Charissa Dupinnak csak egy papír kell. Nem akar építész lenni. Nem akarja megváltani a világot és felhőkarcolókat húzni az égig. Komolyan úgy éreztem ezzel a nővel Pritzker-díjig vinném. HA együtt gondolkodnánk, ha együtt építkeznénk egészen a fényig.

• Ne haragudjon tanár úr! Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Igazán sajnálom. Bocsánat - tényleg őszinte megbánás van a hangjában. Csúnyán néztem rá? Pedig nem akartam. Inkább csak úgy éreztem, hogy tényleg, ezzel a nővel felhőkarcolókat építhetnék a fény felé. De ő nem akar velem építkezni a fény felé. De hát megérthetem. Más a munkája. Gyerekei vannak. Igazgatónő. Nem ér rá tervezőasztal felett üldögélni és épületekről álmodozni. Nyilván nem is mérnöki tervezőasztala van otthon, mint nekem. Még ha meg is lenne rá a képessége. Talán tényleg igaza van Charissa Dupinnak. Elkéstünk. Későn találkoztunk ehhez. Túl későn. Milyen szomorú is ez.  - Bocsánat. Többet nem fordul elő tanár úr.

• Ugyan Charissa. Nem történt semmi.

• Neheztel rám igaz tanár úr?

• Dehogy. Kérem Charissa. Ne tanár úrazzon. Szintén igazgatónő, közel egy idősek is vagyunk. Simán Alex.

• Köszönöm. Simán, Alex - mosolyodik el Charissa.

• Mehetünk? - Charissa előre indul és én követem. Jonnak pedig újra elmagyarázom a számításokat.

Liam

Alex és én. Közösen dolgozunk. Az irodában. Projekt egyeztetés. Ezt már muszáj volt beiktatnunk. Alex még a szokásosnál is elfoglaltabbnak tűnik. Ami még rosszabb, hogy szemmel láthatóan maga alatt van. Nem tudom mi az oka. Mármint Alex-el mindig meg tudtunk beszélni dolgokat. Még… még Vanessát is. De most még én sem vagyok képes neki elmondani semmit. Nem tudom mit gondolna róla. Nem tudom, hogyan fogadná. Még én sem tudtam értelmezni ezt a kis eseményt, ott a kávéházi teraszon.  Azt mondják a barátságot a nagy sikerek és a nagy kudarcok teszik próbára. Alex-el sokkal inkább a magánéletben versenyeztünk, mint a munkában. Főleg, hogy mindketten olyan munkamániásak lettünk. Mindketten a gondolatainkba mélyedünk, valahol teljesen máshol járunk gondolatban.

• Szép lett ez a makett! Tetszik - mérem végig és figyelem Alexet.

• Egész tűrhető - biccent,  a nagy tervrajzokat nyomtatja ki. Ezekhez speciális nyomtatónk van. Figyeli a kifutó papírokat. De máshol jár.

• Mi van Alex?

• Hah?

• Napok óta itt sem vagy. Csak a fizikai valódban.

• Túldimenzionáltam - feleli szűkszavúan Alex.

• Mit?

• Tudod te. Charissa Dupint.

• A nőt.

• Igen.

• Miért is? Mert már nem egyezik a gondolatotok egy tervrajz felett.

• Véletlen.

• Képzeld egy kávézóban egy kávé fölött azt mondta nekem egy nő. Hogy a véletlenek sokszor nem is annyira véletlenek, bizonyos esetekben.

• Na ez kezd érdekelni! - fordul felém Alex.

• Csak eszembe jutott.

• Nem, nem. Liam, leálltál dumálni egy nővel. Egy kávézóban. Méghozzá tudom melyik kávézóban, és tudom, hogy melyik nővel. Azzal az állati dögös kerek fenekű nővel. Márpedig te abszolút a jó seggek híve vagy. Szóval mi történt?

• Képzeld - suttógóra fogom. - Lesmárolt.

• Mi? Komoly? A Dawn? A nagy seggű csajszi a kávézóból?! Apám! Ez mekkora! Csak úgy? - Alex teljesen feléledt. Vigyorog és villog a szeme.- Ez kurva nagy! - suttogja.

• Aha. Totál döbbenet. Érted. Meghívott kávézni és aztán fogta és nekem esett!

• Te mázlista! - lök oldalba Alex. - és? Lesz folytatása?

• Hogy érted?

• Hát nem tudom. Mit kezdel ezzel az egésszel? Dawn, a kávézó… jó volt a csók?

• Aham. Tüzes. Vad. Forró.

• Ó az igen!

• Erről a csajsziknak egy szót se! - súgom.

• Hülye vagy? Persze, hogy nem. S Vani?

• Csak egy csók volt. Még csak nem is én akartam. Érted - tárom szét a karom.

• Ja, persze -  feleli Alex és megint abba a kendali mélysötét hangulatába zuhan.

• Na mivan?

• Hát Liam, megint te vagy a jobb. Mint Vanessánál. Egy csomót forgok mostanában ezen.

• Hogy?

• Sokat dolgozó, házat építő munkamániás férjek lettünk.

• Mindig is sokat dolgoztunk és házakat építettünk. Ez volt tulajdonképpen az egyetlen közös bennünk.Egyformán szerettük az építészetet.

• És a feleségedet - morogja Alex.

• És Vanessát igen. Vanessa volt az igazi próbatétele a mi barátságunknak Alex.

• És te nyertél - annyi érzelem van ebben a mondatban. Nem tudom csupa negatív túl feszítettség.

• Igen.

• És most is te nyertél. Dawn a te napod hajnala. A nőknél mindig te nyersz.

• Az építészetben pedig te! 

• Nem érted. Lehet, hogy már nem is akarok az építészetben nyerni. Lehet én is szeretnék másban is nyerni. Szóval nem érted.

• Dehogynem.  Kudarcaid voltak a szerelemben, mindig. Most is?

• Talán. Charissa Dupin mégsem indult az építs a fényre pályázaton. Mintha csak Vanessa lenne. Nem, én nem akarok veled tervezni. Mintha pofán vágott volna. Ezer éve nem esett  semmi ilyen rosszul.  Mintha egyenesen a szívembe döfte volna a szót: elengedtem. Ez olyan, mint a Vanessa féle én nem tervezek veled,  és hagyj már a hülye szövegeiddel. Azt hittem Charissa lesz a fény. A kiút. Valami ami nem ez az állandó munkamánia. A családfenntartó szerep. Mire mindent megteremtettem mintha nem is éltem volna.  Hosszú évek után egyszerre vonzódni kezdtem ehhez a nőhöz. Tetszik nekem. Igazán. Megmagyarázhatatlan okból, de vonzódom hozzá.  És amikor végre úgy érzem, valaki megérintett, lelkileg és fizikailag is, akkor elutasít! És egyszerre ott voltam, mint a régi időkben, Vanessa, Jenny, Nicole.  Stefit hagyjuk totál más, ő kezdeményezte, csak belefolytam és  aztán ott volt a gyerek, nem nagyon voltak opciók.

• Azt mondtad volt összekapcsolódás. De most Stefivel van bajod?

• Nincs vele bajom. Csak… az más, megszokott. A szeretkezéseink nagy százaléka valami szükségletkielégítés, két  test találkozása fizikailag. Mint két barát. Nem… érzelmi kérdés.

• Erre besétált Charissa Dupin az órádra.

• Ismét egy tanár-diák felállás. 

• Amitől talán Charissa Dupin éppen úgy tart. Különösen, hogy szüksége van a diplomára a munkájához és közben házas. 

• Teljesen érthető, ha megrémült tőled. És az összekapcsolódásotoktól. Talán ő is érezte Alex. Ugyanazt. Mint te. De már nem tini.

• Gondolod?

• Nem tudhatod.

• Jelentkezett az építs a fény pályázatra, aláírtam a jelentkezési lapját, aztán mégsem csinálta meg. Érthetetlen.

• Lehet, hogy éppen azért, mert érzi, hogy ha kinyit egy ajtót a fény előtt ,az beáramlik és onnantól mindent megvilágít. Mindent. Árad és áramlik. 

• Hát én rám még a kukucskálót is rám baszta! Bár…. azt mondta, hogy a fiam, Alex helyes, és tiszta apja… - Alex félreteszi a kinyomtatott lapokat és döbbenten néz rám.

• Ez igazán egy freudi elszólásnak tűnik - vigyorgok rá kacsintva.

• Gondolod? Tudatalatti, rejtett elszólás?

• Amikor  a rejtett gondolatok leleplezik a titkokat. Találkozott Alex-el?

• Látta, a folyosón. Igen.

• És kibukott belőle egy elfojtott lelki folyamat eredménye: hogy a srác, olyan helyes mint te! kurvára bejössz neki!

• Stefire is azt mondta, hogy szép.

• Miközben azt gondolta, bakker, fiatal a felesége, és még szép is! Esélyem sincs nála - nevetek fel.

• Gondolod?

• Próbáld meg! Én is elhívtam kávézni Dawnt és tessék - nevetek rá.