Teadélután

 Alex

Mintha sportot űznék az összehasonlításokból. Charissa nem Stefi, aki letámad a mosdóban és lesmárol. Akkor mégiscsak Vanessa, akinek egyetlen verset küldözgettem soha el? Andrew Marvell A vonakodó kedvesemhez versrészleteit dobálgattam a céges emailen és hívtam vissza unásig. S most mit művelek? Egy órája ülök az egyetemi tanári szobámban és Edmund Spenser tisztességes Charissájáról olvasgatok. A név szerzője. Az angol Charissa név eredete. A szülőatyja Edmund Spenser volt. Igazán olyan szép név, amilyet csak egy író vagy költő alkothat. Edmund Spenser a Charissa nevet a tündérkirálynőben alkotta meg. Nem emberi lény. Charissa a szeretet a tündérkirálynőben. A szeretet...Milyen szép, szép név. Az a nő is éppen ilyen. Szeretni való. És maga a szeretet, a szerelem…

Kopogtatásra révedek fel a gondolataimból. Sötét van. Azt se tudom mennyi az idő. Charissa Dupin néz be. Szerdai nap ismét.

• Charissa! A hét közepén az egyetemen?

• A szerda a kimenőnapom. Értekezlet után már végzek és a férjem viszi a lányokat a jazzbalettre - magyarázkodik.  - Zavarok.

• Dehogy. Parancsolj! Tegeződünk igaz?

• Ha kívánod.

• Kívánom, nagyon. - Te jó ég! Azt sem tudom mit beszélek. - Mármint miben szolgálhatok? - fordulok ki a forgószékemről és várakozón nézem. Órákig tudnám bámulni a lábát. Nem tudom miért. Sosem vonzódtam női testrészekhez. Én nem vagyok Liam, aki Vanessában a jó segget, meg Dawnban is csak azt látta meg. Nekem nincs ilyen. De Charissa Dupin testszín harisnyája, sötétbőr cipője és tweed szoknyája valami döbbenetes összhatást ér el nálam. Egyszerűen leragadok a lábaiban való gyönyörködésnél. Nézem a lábfejét, ahogy áll mellettem és teljesen elbambulok. Olyan szép, stílusos cipői vannak. Fekete ruhakabáttal hordja. Az a típusú nő lehet, aki sosem öltözik téliesen, aki félcipőben van télen is, mert hivatalos ügyei vannak. Ettől olyan örök klasszikusnak érzem. Ennek a nőnek van stílusa. És nekem nagyon bejön a stílusa. Egyéniség. Kortalan. Időtálló.

• Alex? - kérdezi újból. Úgy érzem már néhányszor ismételgethette a nevemet.

• Igen… bocsánat. El...gondolkodtam… - most ébredek rá, hogy a vizsgabeugró projekt-terveket tartja felém, én meg merőn a lábait bámulom.

• Meglesz Charissa? - kérdezem és az ölembe veszem a mappáját. A levelezős hallgatóknak én vagyok a konzulens tanáruk is, hiszen én kísérem őket végig az egész építészet szakon. Velem minden félévben találkoznak. 

• Remélem igen! - belelapozok a rajzokba, talán a szemöldökömet emelgetem? Nem tudom, de Charissa aggódva néz. - Nem jók?

• Hümm - felpillantok az asztalomra a ceruzatartóban sorakozó különböző ceruzáimra és egy hasonló típusú ceruzát választok, mint amilyennel Charissa készítette a projektrajzait. A ceruza radíros végével igazgatom át a projektrajzot és magam húzom meg a kézirajzon az irányokat.  - Foglalj helyet! Teát? Még forró a víz! - mutatok a ceruzával a vízforralóra és közben szépen kijavítgatom Charissa rajzát.   Már éppen befejezem, amikor felpillantok. - Na, most már meglesz - nézek rá és összefűzöm a projektmappát. Charissa a Brit Építészek Királyi Intézetének Kiadványát tartja a kezében. Az újság a teázóasztalunkon hevert. - Igen, én terveztem - biccentek neki. 

• Impozáns épület - Több oldalas kritikai cikk szól a durhami irodaépületemről. Nemzetközi építészetileg is meghatározzák a helyét.  A Pritzker-díjhoz ezt is beadtam.

• Igazán? - kérdezem futólag. Nézem a képeket, amiket Charissa is lát. Én az ujjait nézem, ahogy átsimítja a finom fényű színes lapokat. Az ujján a karikagyűrűt. Elegáns, szép gyűrű, csupa köves, arany ékszer. Apró levélmintákkal és szikrázó kövekkel. Finom ékszer, ennek a finom nőnek. Nem láttam még ilyen szép ékszert, ilyen szép ujjakon. Vékonyak az ujjai és finomak a mozdulatai. Tudom azt is hogy mit lát. Az irodaházban a mennyezet felől jön a fény. A tetőtéri ablakoknak sokkal magasabb a benapozottsága mint a homlokzati ablakoknak. Akár 50%-al több fényt is átenged, mint egy normál ablak. Ettől annyira világosak az épületeim. Én nem félek használni a tetőtéri ablakokat, mennyezeti üvegfelületeket. Építs a fényre!  Az osztott elemekkel olyan az épület belső önmegvilágítása mint egy franciakockás füzet. Világos, elegáns, nyugodt. Rávetül a fény a falakra. A társalgókra, a kényelmes piros bársony székekre. A szürke falra, a fa áthidalásokra. Az átvezető folyosók is színt kapnak. Természetes külső fényt. Az építészeti folyóiratban ott van a tervrajzom kicsinyített mása is. Közel húsz oldalon át képekkel illusztráltan foglalkoznak az irodaépülettel. Jó kritika. 

• Gratulálok! - mosolyog fel rám Charissa.

• Építs a fényre! - bólintok rá és a mappáját az asztalomra teszem - Most már meglesz - átülök hozzá a dohányzóasztalhoz és magamnak is készítek egy teát.

• Már értem miért tetszett a babiloni függőkert gondolat - bólint Charissa. - A tömb felülről megnyitása.

• Igen.  Én építészetileg így gondolkodom. 

• Fénnyel a nap felé - elreked a hangja.

• Pontosan… a napfény… megragadni a napot… - Őt nézem. Az ajkait. Nem vértelen a szája. Ha használ is rúzst az csak szájkontúr ceruza lehet. Charissa talán érzékeli a pillantásom. Zavartan a szájához emeli a csészét és belekortyol a teába. A teáscsésze felett engem fürkész. Szeretném megragadni ezt a pillanatot is. Charissa Dupinnal teázni. Csodálatos aranyló pillanat. Mint a teánk színe. Több mint tizenhat éve vagyunk házasok Stefivel, de lehet, hogy még soha nem teáztunk együtt. Döbbenten teszem vissza a teáscsészémet a csészealjra. Én ittam teát a jelenlétében számtalanszor. Ahogy Vanessa jelenlétében is. De csak én teáztam. Nem együtt teáztunk. Charissa Dupinnal már nem is tudom hanyadjára teázom.  Együtt. Úgy hogy ő is teát iszik és én is. Teljes élmény. Ugyanazt a teát isszuk, ugyanazt az ízt érezzük. Szeretném ezt az ízt az ajkairól érezni. Képtelen vagyok megtörni a csendet és úgy fest Charissa sem képes rá.  Szeretném megérinteni az ujjaimmal a tweed szoknyája anyagát, megsimogatni a harisnyás térdét, a teáscsésze szélét simogató ujjait. Az ujjaim mintha a napfényt szeretnék megfogni. Megindulnak a nem is olyan távoli lábak felé. Alig révedek a kábulatomból.

• Van...öhm… teasüteményem is - irányítom a fal melletti dobozok felé zavartan a kezem és felnyitom a fémdoboz tetejét. Köszörülgetem a torkom.

• Az angol Maslow-piramis - nevet csendesen Charissa. - Tea és keksz. A legalsó és a legfelső szinten is.

• Azért talán nem csak teaivási szükségleteink vannak - jegyzem meg és felé kínálom a kekszes dobozt. Charissa kiemel egy csokidarabkás kekszet és szétroppantja a fogai közt.  Látom a kivillanó fehér fogát, hallom a keksz roppanását.

• Talán valóban nem csak ennyi… a szükségletünk… - mondja elhaló hangon.

Nincs időnk tovább méregetni egymást tea és keksz társaságában, mert ránknyitják az ajtót. A belépő éppen olyan döbbenten áll meg a küszöbön, mint ahogy mi felé kapjuk a tekintetünket.

Liam

Na ebbe jól belerondítottam!

• Bocsánat, kint várakozom. Kopognom kellett volna, elnézést.

Alex a nőre pillant.

• Már éppen indulni készültem, semmit nem zavart meg igazán - mosolyog nyugodtan és a táskáját megfogva feláll.  - Nagyon köszönöm a teát! Viszlát, szombaton! - Alexet nézi, nem engem.

• Viszontlátásra Charissa - áll fel Alex is búcsúzóul.  A nő után fordulok. Hallani a cipője kopogását a folyosón. Cseng a liftajtó, amivel én jöttem fel. Elhal a kopogás hangja, ahogy belép a liftbe és záródik az ajtó.  Kérdőn megemelem a szemöldököm, aztán bezárom az ajtót.

• Charissa Dupin személyesen, a kétgyerekes igazgatónő?

• Felismerted nem? - Alex a teáscsészéket szedi össze és a kis mosogatógépbe teszi.

• A hét közepén, nálad, teázgatva.

• Behozta a projektterveket. Félévi kötelező munka.

• Minden diákodat meghívod teázgatni? Vagy bárkit, aki belép hozzád?

• Kérsz egy teát? - kérdezi Alex nyugodtan.

• Kösz, nem. Látom forró volt a tea. Kimelegedtetek tőle? - vigyorgok rá és leülök Charissa Dupin helyére. Kellemes parfümillatot hagyott maga után.  Elegáns illat. Elegáns nőnek.

• Nem tudom mire célozgatsz - ül vissza a forgószékjébe Alex. Így ő magasabban van mint én a süppedős fotelban.

• Hát nem gondoltam, hogy a teázás lehet ilyen szexi, de ti ketten aztán bemutattátok hogy de - vigyorgok Alexre.

• Ugyan menj már!

• A teát unatkozó barátnőkhöz tudtam elképzelni. Forradalmasítom a teázáshoz kapcsolódó elképzeléseimet. Egy meleg ital és mellette a meghitt intimitás érzése. Alkalmazni fogom.

• Voltál a kávézóban?

• Nem, most nem. 

• Miért nem?

• Nem tudom. Mi van ha lerohan?

• Beijedtél? Egy nőtől? - Alex röhög.

• Most még érlelem magamban egy kicsit ezt a témát. Nem kell elkapkodni - Alex már megint az asztalán rendezkedik. - Szóval…?

• Mit szóval?

• Rajtakaptalak, ahogy Charissa Dupinnal kettesben teázol a tanári szobádban. És persze nincs köztetek semmi, mi?

• Mert tényleg nincs. Meghívtam egy teára, ami eleve le is volt főzve.

• Édes, meghitt, intim kis teázás volt. Kettesben. Egy zárt szobában.

• Amíg be nem törtél ránk ajtóstul.

• Bocs.

• Kopoghatnál!

• Majdnem rámásztál mi? - vigyorgom.

• Nem, csak igazi taplónak tűntél tőle.

• Azt hittem egyedül vagy, mindig egyedül vagy szerdánként! Sean sincs!

• Jó most éppen nem voltam egyedül - morog.

• Legközelebb zárd be az ajtót. Kulcsra.

• Nem lesz legközelebb - tiltakozik.

• Dehogynem lesz. Lesz.

• Liam!

• Értem, nem akarsz róla beszélni miért is nem?

• Talán én is fel akarom még dolgozni. Mint te a kávézásodat! - csattan rám.

• Ok. Akkor indulhatunk? Hú de dühös tanárbácsi lettél - Alex fogja a kulcsait és zárja a szobát. Ketten haladunk egymás mellett a kihalt egyetemi folyosókon. A liftnél várakozunk. Alex a zsebében játszik a kulcsaival. Gondolkodik.

• Amúgy Alex!

• Hüm?

• Tényleg… lenyűgöző a nő. Példamutató. A viselkedése, az öltözködése, a kedvessége. Már értem mi ragadott meg benne. Még nem találkoztunk ilyen nővel, aki ennyire nőies. Visszafogottan tudatában léve a nőiességének. Klasszikus nőtípus - megérkezik a lift. Ahogy belépünk a tükörben Alex rámnéz.

• Én is értem, mi neked Dawn. Legalább ugyanolyan jó feneke van, mint Vanessának, de neked nem ez tetszik, igazán benne, hanem a stílusa. Én egy érett nőt találtam meg Charissában. Stefi ellentéte. A fiatal feleségem ellentettje. Te Vanessa ellentettjét találtad meg. Dawn energikus, optimista, pörgős, és határozott, önálló, vezéregyéniség. Mindaz, ami nem Vanessa. Külsőre hasonlóak, kissé molett, nagy fenék. S nekem is. Nézd meg, mit is akarok? Stefi is szép. Szép, fiatalosan szép. De éppen ez az ellentettje. Az érett nő. Én a szép nőkre bukom, te a molettekre. 

• S mi ez? Kapuzárási pánik? Túlterhelt munkamánia? Menekülés? Kiégés?

• Nem tudom Liam, talán mind… együtt…

• Mi lesz?

• Fogalmam sincs.

A közeli étteremben eszünk. Alex teljesen alkalmatlan a beszélgetésre. Én sem tudok értelmesen még csak témát sem találni. Le kellene vezetni a feszültségeket. Mindent. Alex némán vágja a húst a tányérján.

• Alex?

• Én nem merek Stefi szemébe nézni. Talán kiolvassa a gondolataimat.

• Hülyeség. Nincs rád írva semmi. Teáztál. Egy nő társaságában. Én smároltam egy kávézó teraszán és mégis simán Vanessa szemébe nézek.

• Mert kettőnk közül mindig is te voltál a nagyobb rohadék - jegyzi meg Alex.

• Ez fáj! - fintorgom rá.

• Egész gondolatvihar dúl bennem.  Nekem ez így nem megy. Lehet… jobban rá kellene feküdni valami projektmunkára. Tök mindegy mire. Lekötni a gondolatokat.

• Alex, a munkába menekültünk eddig is. Nem lesz megoldás. Semmire.

• Nem ismerek más kiutat. Én mindig csak dolgoztam. Tettem a dolgom. Én, amikor udvaroltam is csak tettem a dolgom. Családot kell alapítani. Aztán, amikor jött Stefi a gyerekkel, feleségül kell venni. A fiamat fel kell nevelni. Tenni a dolgom. Ennyi.

• Csak most Charissa nem illik a képbe.

• Pontosan. Ez érzelmi megcsalás.

• Hülyeség!

• Lehet futok néhány kört a tó körül. Attól majd lenyugszom - ráhagyom. Egy futás nem lesz erre megoldás...