Tea vagy kávé?

 Alex

Palma sub pondere crescit.

Az én latin eredetű szólásom. Mindig is ez volt. Már gyerekként is így gondolták rólam. Terhelhető vagyok. A végletekig. Nem is, a fektetett nyolcasokig. Nincs vége. Csak a napoknak. De a terhelhetőségemnek nincs. A Manchesteri Egyetemen én lettem az építészmérnöki tanszékvezető, a nívódíjas építészmérnök és úgy tűnik, most már a teljes DeNoir építészmérnöki és tervezőiroda is rám szakadt.

Szuper. Teher alatt nő a pálma. Tehát még feszesebb időbeosztással kell mindent csinálni.

 A hatékonyság a tervezés részleteiben rejlik.  Külön tervezőm van az irodai munkára és külön az egyetemire. Ezért működik minden jól. Mert tervezve van. Napi, heti, havi és éves rendezőm van. Mindkettőnél. Így csak a feladatra kell koncentrálni és semmivel se kell terhelni az agyamat. Ennyi. Én abszolút a tervezés híve vagyok. Nem azért, mert tervező-építészmérnök vagyok, hanem mert így lehet jól dolgozni. Hatékonyan. Nincs terhelve a fejem semmivel. Tisztán feladatorientáltan csak egyikből a másikba kell lépni. Ha az egyik kész, akkor jöhet a következő. Az elvégzett munkát törölhetjük. 

A számítógépek pont ugyanígy működnek.  Egyik parancs követi a másikat. S így lehet hatékonyan előre haladni. Hogy időt spóroljak meg,  oda rendelem az ebédet ahol én vagyok és nem én megyek az étel után. Tényleg praktikus.  Általában kiszámítható helyekhez igazítom az ételrendelést. Sokáig csináltam ezt a kocsiban étkezős gyorsan bedobok egy szendvicset  ebédeket, de ez is csak valami fölösleges stressz forrása és a bevásárlás néha hosszabb, mint a napi menük gyors lerendelése.

Tehát éppen a sült csirkémet fogyasztom, amikor bekopognak a tanáriszobám ajtaján és be is lép...Charissa Dupin. Istenem!

• Ó elnézést! Bocsánat, kint várakozom - nyögi totálisan döbbenten. Nem tudom melyikünk a döbbentebb én aki egy csirke lábát fogdosom, vagy ő, aki mindezt látja.

• Nem történt semmi baj, jöjjön Charissa - leteszem a csirkét az ételesbe és szalvétába törölgetem a zaftos ujjaimat.

• Jó étvágyat! Nem akartam zavarni - áll meg az ajtóban Charissa.

• Ezzel már úgyis szinte… végeztem… csukja be kérem az ajtót. Nem bírom a folyosói zajokat. Folyton elterelik a gondolatokat - teszem el a dobozokat az asztalomról. Charissa becsukja az ajtót. Kizárva a külvilág zaját. Ketten maradunk. Azt se tudom milyen nap van. Szombat van? Nem nem szombat van. Sean ma nincs az egyetemen, akkor ez egy szerdai nap. A hét közepén az egyetemen Charissa Dupin? Megtörlöm a számat és kezet mosok a mosdónál.

• Parancsoljon! - nézek rá várakozón.

• A jelentkezésem az Építs a fényre! Tervpályázatra - nyújtja át Charissa a nyomtatott dokumentumot.

• Ó igen, persze - bólogatok és átveszem a lapokat. - Foglaljon helyet! Kér egy… csésze teát? - kérdezem.

• Nos… köszönöm. Igen. Miért is ne? - úgy ül a fotelben, mint a királyi család tagjai. Oldalra billentett párhuzamosan zárt lábakkal. Nem teszi keresztbe a lábait, mint ahogy a nők nagy százaléka tenné, ha már szoknyában ülnek le valahova. Elegáns puhabőr táskája van. Félreteszi az öléből és várakozón néz rám. Másodpercekig rezignáltan állok. Mire végre megmozdulok és csészét keresek neki, és töltök bele a forró vízből. A teafilter tartó dobozt tartom elé. Többféle teaválogatás van benne. 

• Bőséges választék - jegyzi meg Charissa.

• Igen, elég sok helyen tudják rólam, hogy nagy teás vagyok és mindenféle teákat kapok, bár valójában az ízlésem elég korlátozott. Ezt valamiért elfelejtik. Úgyhogy ide szoktam gyűjteni az ajándék-teaválogatást - mosolygok a teásdoboz felett rá.

• Köszönöm, ez jó lesz - tiszta fekete teát választott. Angol délutáni teát. - Én csak fekete teát iszom, az ízesített teák kilencven százaléka hibiszkusz színű és ízű.

• Egyetértek. Én is fekete teákat választok. Mindig - még forró a víz. Az áztatás után mindketten az asztali kis szemetes ledobóba dobjuk a filterünket. Csendesen kortyolgatjuk a teát.

• A minap, amikor találkoztunk. Az Arndale-ben… a feleségével volt?

• Igen, Stefi… nagyon beszédes.

• Szép nő… nagyon szép.

• Köszönöm - mosolygok zavartan.

• És ha szabad megjegyeznem… nagyon fiatal.

• Igen. Még nincs negyven éves. A… tanítványomat vettem el.

• Áh, vagy úgy… szerencsés választás - mosolyog. Sejtem mit láthatott. Stefi jelenség. Mindig is az volt. Őt nem lehet nem észrevenni. Ő Stefi. Hosszú szőke haj, vörös ajkak, fekete keretes szemüveg. Csinos, kedves, szép. Jól néz ki. Tudom, hogy jól néz ki. S vele rám is máshogy néznek. Ha valakinek ilyen nő van az oldalán az… biztos tud valamit. Vagy csak mázlista. Ki tudja. Én sem tudom.

• Köszönöm, igen… az.

• Nagy szerelem?

• Szerelem? - megemelem a szemöldököm. - Nem is tudom. Önöknél?

• Nálunk? Ó nem. Én elég  későn házasodtam. A gyerekek még csak nyolc évesek. Racionális döntés volt. Kollégák vagyunk. Partner nélkül  voltunk. Kicsit olyan…. Összehozott házasság. Tudja. Felnőtt kapcsolat. Észérvekkel alátámasztva.

• Értem. Igen. Illetve tulajdonképpen nem értem - nevetek rá.

• Miért?

• Mert… Charissa nem tartom magát olyan nőnek, akinek észérvekre kell támaszkodnia, hogy férjet találjon magának.

• Pedig így volt.

• Mi az oka?

• Szerelmi kudarcok. Túl mélyek. 

• Azokat… jól ismerem magam is - biccentek rá. Igen, ha… ha Stefi nem esik teherbe, és nem szülte volna meg Alex-et. Akkor én is egy Charissa Dupin lennék.  Ez a nő félelmetesen hasonlít rám.

• Azt pedig én nem gondoltam volna - nevet rám Charissa.

• Kedves - mosolygok vissza. - Nézzük ezt a jelentkezési lapot! 

Liam

A telefonomon bekapcsol a jelzés. Ó ne! Dél van. Vége a munkaidőnek. Alex egy csomó mindent időzárasra állított, hogy véletlen se merülhessek bele semmibe.  A kódot pedig csak ő tudja. Egyrészt nagyszerű barát. Másrészt irtó szemét tőle. Nem tudom melyik az erősebb érzés jelenleg.  Csörög a telefonom.

• Már nem dolgozol semmit igaz? - Vanessa az. 

• Nem.

• Rendben. Pihenj, kapcsolódj ki!

• Mit csináljak?

• Akármit, autózz! 

• Jól van. Szia. Majd megyek… - Nem mehetek hamar haza se, mert az iroda vonz. Folyton magába szippant. Az ünnepekig mindentől el lettem tiltva. Csak bámulok ki az ablakon. Leeresztettem mint egy kipukkasztott lufi. Vagy amit ott hagytak a napon. Leengedtem. A levegő elpárolgott belőlem.

• Üdv, ma nincs feszített munka? - hallatszik egy hang mellettem. Felé fordulok. Dawn az, a jó seggű csajszi a kávézóban.

• El vagyok tiltva a munkától - nézek szét a lecsukott laptopom és az üres kávéscsészém közt.

• Mi az ok? - kérdezi.

• Munkamánia. Kóros munkamánia.

• Nahát! Egy lelki társ!   Egy kávé? - már a tenyerén tartja a tálcát. - Tisztán, két cukorral. Ahogy szereti. A vendégem.

• Nagyon ismeri a rendelésemet.

• Törzsvendégnek van elkönyvelve nálunk. Heti háromszor a kávéházban ül és napi négy kávét rendel - mosolyog rám. - Dawn Thomson - teszi elém a Thomson kávézós csészét, és leül velem szemközt.

• Ez komoly? - nézek rá. Már egy ideje itt kávézok. A Thomson’s Coffee emeletén. Egy tradicionális kávéház. Nemrég terjeszkedtek Skóciából. Két éve nyitott a kávéház és tényleg fantasztikus pörkölésű kávéjuk van. Ezért szoktam ide. Nagyon különleges ízélmény. Iszonyat jó kávé. Ennek a nőnek meg iszonyat jó segge van. S Thomson.

• Már értem miért nem árulta el a vezetéknevét. Liam de Noir.

• Tudom. Egyszer itt hagyott egy névjegykártyát az asztalon.

• Tényleg?

• Igen. Én takarítottam le az asztalát.

• Magáé a kávéház?

• A Thomson kávézó az apámé. David Thomson, mint minden elsőszülőtt fiú a családban. Ő a cégtulaj. De ezt a kávéházat én irányítom igen.

• De mellette valami mást is csinál.

• Weblapfejlesztő vagyok. Főleg kis kávézóknak segítek online felületet készíteni. De ez hobbi. Ezért vagyok folyton a kávéházban. 

• Miért jött ma ide hozzám?

• Ma másabb, mint eddig. Tudja két éve figyelem.

• Komoly?

• Igen. Minden kedden, csütörtökön és szombaton.  Arra is emlékszem, amikor először betette a lábát a kávézóba. Szakadt az eső. Egy laptoptáska, két rajztömb és egy telefon egyensúlyozásával próbálta összecsukni az esernyőjét. Nagyon vicces látványt nyújtott. Arra gondoltam, maga egy komikus figura. Aztán amikor leült és megállás nélkül csak dolgozott fel sem nézett a laptopból, csak a rendelésekért állt fel vagy ha ügyfele  jött arra gondoltam, hogy maga túl sokat dolgozik. Komoly ember. 

• Szándékosan öntötte ki a kávémat aznap igaz?

• A véletlenek bizonyos százaléka nem is véletlen. Csak annak tűnik.

• Fel akart szedni?

• Meg akarom ismerni - mondja komolyan.

• Ez egy érdekes fordulat.

• Zavarja?

• Egyelőre még nem tudom eldönteni. Tudja, ezt a kávéházat ismertem. Még… Skóciából. 

• Volt az Edinburgh-i kávézónkban?

• Igen, amikor Skóciában voltam a munkám miatt. Az építkezéseken, akkor mindig ott kávéztam. Ismertem a kávét. Nagyon jó kávé. 

• A törzsvendégeink 100%-a a nagyon jó kávé miatt ül itt. Nincs ezzel egyedül - nevet. És nagyon-nagyon tetszik a nevetése. Telt az arca. Rózsapíros. Az egész csaj kicsit húsos és molett, mégis állatira jól áll neki. Laza és életvidám. Csupa lendület. Nagydumás csaj. Vibrál. A laza fekete felsőjében és az extra passzos fekete nacijában. 

• Amikor megtudtam, hogy Manchesterben is nyílt egy Thomsons coffee meg akartam kóstolni, hogy olyan-e mint az az edinburghi kurva jó kávé. És olyan volt. Eldöntetett. Van egy kávéház, amit szeretek Manchesterben. Jobb kávét főznek mint otthon a feleségem.

• Egy feleségnél erény, hogy tökéletes kávét főzzön. Pont úgy, ahogy a férje szereti.

• Férjnél van? Biztos szuper kávékat főz.

• Elváltam. Kicsit más logikánk volt. Plusz nem bírta a munkamániámat. Én meg az ő mániáit.

• Milyen mániái voltak?

• Főleg alkoholmánia - nevet.

• Az nem a legjobbak közé tartozik. Tehát van egy kávéháza és már volt házas. Hány éves lehet, egy ideje ezen töröm a fejem.

• Á-á. Rossz irány. Ha bevallom a korom szóba se áll többet velem. A férfiak a fiatal nőket szeretik. Az idős nők uncsik számukra.  Két előny. A festék és a kövérség.  Nem látszanak egyiktől sem a ráncok. 

• Magát senki sem tartaná öregnek. 

• Mert?

• Mert belül fiatal.

• Hú ez nagyon komoly bölcsesség. 

• Csak magának. Mert magára igaz - beletúr a rövidre vágott sasson frizurájába. Enyhén sötétvörös a tincsek vége. Sötétbarnára festett haj, vöröses árnyalattal. A frizurája is olyan mint ő, szélfútta és lendületes. Mint a friss szeles hajnalok. 

• Két dolog: ne magázzon, olyan hivatalos.

• Rendben Dawn.

• Rendben Liam.

• Mi a másik?

• Ne udvarolj nekem! - kacsint.

• Miért is ne?

• Mert ahogy közben nézel…

Nincs rá recept

 Alex

Liam kifakadása teljesen mellbe vág. Csak állok és nem tudok visszavágni. Nem tudok visszavágni, mert tudom, hogy igaza van. Tudom, hogy Liam az őszinte, kendőzetlen valóságot vágja az arcomba. Ezért voltunk mi ketten jók, mi ketten ég és föld. Liam két lábbal áll a földön. Ebből pénz van, megcsináljuk. Ő kéznél van, megfektetem. Liam végletekig egyszerű és józan. Sosem kergetett álmokat. Mint én. Aki nívódíjas épületekig álmodtam magam az építészetben. Aki reménytelen szerelmes voltam folyton. Ha nőkről van szó, tényleg nem tudok normálisan gondolkodni. Igaza van Liamnek.  És ezzel leültet.

Padlót fogtam.

Lezökkenek az íróasztalom mellé. Mert most már biztos vagyok benne, hogy igen, baj van. Még nem tudom felmérni, hogy mekkora. Vagy milyen jelentősége van. Bármire. Az életemre. A házasságomra. Bármire. De az, hogy ennyire ködben voltam, jelzi, hogy nagyon komoly baj van. Még önmagam előtt se láttam tisztán, hogy teljesen elvesztettem a racionalitást.  Ez rám nem jellemző. Ezt nem tudom értelmezni. Ez valóban a Vanessás időkre emlékeztet.

 Az első perctől tudhattam volna. Amikor megláttam azt a tweed gyapjú ceruzaszoknyát. Ahogy araszolgat a fiam felé. Ahogy először a tigrisszemekbe néztem. Én… nem vagyok normális.

Tetszik nekem. S valaki másé. Tipikusan a Vanessa-Liam felállás. Tipikusan az, amit szeretek, ismerek, rutinom van benne. Gondterhelten dörzsölgetem a homlokom. Mi ez? Mi lesz? Mi legyen?

Kopogtatnak az ajtón. Vanessa hozza be a forralt vizet és a kávét. Liam sötéten néz rám. Elfordulok. Vanessa leteszi elém a tálcát és kimegy. Csendben dobom bele a filtert a vízbe. Liam a kávéját kavargatja. Lehunyom a szemem. Nyugalom és élvezd a teádat. Tudjuk a problémát. Amit ismerünk az lehet orvosolni. Igen.

• Most besértődtél - jegyzi meg.

• Nem. Jogos. Ez kellett. Múló szeszély. Elmúlik - mondom nyugodtan. Nézem, ahogy a teafilter megfesti a vizet. Mint Charissa lányainak a folyékony vízfestéke. Homokszín. - Most, hogy diagnosztizáltunk. Most már rendben lesz minden. 

• Van rá gyógymód? - fintorog Liam.

• Így van.

• A szerelemre nincs recept Alex.

• Ugyan, ez… nem szerelem. Az én koromban?

• Számít?

• Nem tudom. Elmúlik. Vanessába is szerelmes voltam és nézd? Nem az én feleségem. Szóval nyugalom - a szemetesbe dobom  a filteremet és gondolkodom. - Mondok neked két építészjelöltet - nézek fel Liamra.

• Igen?

• Alex Goodwin és Kim de Noir.

• Mi? - förmed rám Liam.

• Három év és itt lesznek velünk a cégben - felelem nyugodtan.

• Alex nekünk most kell két ember nem három év múlva - fújtat Liam. Rosszkedvűen nézi a gyógyszeres dobozait. - Gyógyszereket kell szednem és visszavonulnom. Nyugdíjasnak érzem magam tőle! Bakker! - Liam bosszankodva méregeti a whiskys üvegét. - Vajon ihatok alkoholt? - idegesen bontogatja a gyógyszeres dobozokat és a receptleírásokat nézi.

• Azt mondtuk nem veszünk fel idegeneket a céghez. Terheljem le Stefit?

• Dehogy! Kell az a két külsős.

• Jó, adj egy kis időt - sóhajtok és belekortyolok a teámba. - Szeretnék egy kicsit lenyugodni. Tisztán látni. Lehet megnézem ki hogy szerepel most az Építs a fényre tervpályázaton.

• Ez már egy jó irány Alex, támogatom.

• Vanessa maradt még abból a bonbonból? - kiáltom ki. Vanessa léptei hallatszanak az előtérben és benyit.

• Az utolsó. A tiéd lehet - nevet és elém tartja a bonbonosdobozt.

• Kösz - vigyorgok rá és a számba tolom. Vanessa kidobja a dobozt. - Kértek még valamit?

• Nem, kösz - morog Liam.

• Akkor bemegyünk a városba. Csajos nap - kacsint Vanessa és behúzza az ajtót maga után.

Elcsendesedik az iroda. Liam bevette a gyógyszerét. Mintha nyugtató is lenne benne. Teljesen lenyugodott. Kattintgat a gépénél. A billentyűzet felett lebeg a kezem. S végül megteszem. Begépelem a keresőbe Charissa Dupin nevét. A leütés után az első, amit feldob a kereső az az iskolai link. A munkatársak fül. Tényleg ott van a vezetőségi tagok közt. Hivatalos kép. Kosztümben. Kedves mosollyal az ajkain. Ezen a képen enyhén ki van sminkelve. Erről döbbenek csak rá, hogy Charissa Dupin nem is festi magát. S mégis szépnek találom. Stefi után ezt nehezen tudom értelmezni magamnak is. A harsány tudatosan jól megválasztott sminkjeivel Stefi nagyon ütős megjelenés.

Charissa Dupin neve alatt ott van egy vezetékes munkahelyi telefonszám is és a munkahelyi email címe is.

• Mit csinálsz? - kérdez rá Liam. Mint akit rajtakaptak, kikattintom az oldalt.

• Én? Pfh….semmi értelmeset.

• Nem vall rád.

• Ja, tudom - bólogatok.

• Mire gondolsz?

• Én?.... Izé…. te?

• Arra, hogy ki kellene húzni a dugót. 

• Oké, te húzd ki, én meg megpróbálom csurig tölteni az én kapacitásomat. Aztán majd lesz valahogy - felelem.

Liam

Az ablak alatt élnék beszélgetések, nevetés. Kim becsapja maga után az ajtót. Fekete harisnya és fenék alatti rövid fari van rajta. Nincs ehhez hideg? Egy őszi estén? Mielőtt feliszkol az emeletre és eltűnik a szemem elől utána kiáltok.

• Kim! - lehet mindig ilyen ingerült a hangom? Ki kellen engedni. Tényleg. Túl sok stressz gyűlt össze. Aggódom Kimért. A hozzáállása csak ront a helyzeteken.

• Szia! - hideg a hangja.

• Szia, gyere ülj le, ide az asztalomhoz.

• Ó apa! Nem lehetne ezt máskor? - csupa vonakodás és elutasítás.

• Gyere már ne kéresd folyton magad.

• Nem szoktam mindig kéretni magam - vigyorog. 

• Azt mindjárt gondoltam, hogy a fiúknál nem kéreted magad. Ki volt ez?

• Nem tudom, talán valami David? - rántja meg a vállát.  Érzem, hogy megy fel a vérnyomásom.

• Azt hiszem Kim a rosszulléteim döntő okozója te vagy és nem a munka. Komolyodj már meg!

• Apa én komoly vagyok - ül le végre a székemre. - Mi ez? - nézi pedig tudja hogy mi. A tervező program. Ismeri. Dac. Utálja.

• A tervezőprogram. 

• Most nem akarok tervezni apa - teszi keresztbe a karját.

• Ne dacolj! Kapsz egy százast, ha megcsinálod, most itt, ebben az órában! - Kim szemében látom, hogy felcsillan az a huncut fény. Tetszik neki az ötlet. Csak tervezni nem akar. Elutasít. Döntően engem. És az én cégem.

• Oké! - hátrarázza a haját és vékony ujjait lágyan az egérre helyezi. Az ablakhoz állok, de időnként figyelem amit és ahogy csinálja. - Várj, látni akarom, hogy tényleg - néz fel rám a monitorról Kim. Kiveszem a zsebemből a pénzt és a csiptetőbe helyezem az üzenettartóba. Kim nyugtázza egy széles vigyorral és folytatja. Vajon mire kell neki ez a pénz? Tudom, hogy okos. De egy nőnél az okosság veszélyes. Különösen a Kim-féléknél. Az ő birtokukban az okosság fegyver. A férfiak ellen. Fogalmam sincs hány perc után Kim kiböki.

• Kész vagyok! - visszalépek mögé és megnézem a rajzot.  Nem egy nehéz feladvány volt, de Kim megcsinálta. Ha akarja meg tudja csinálni. De sosem azon volt a hangsúly, hogy tudja-e. Hanem, hogy akarja-e.

• A tiéd - veszem ki a pénzt a csiptetőből. - Állj! - húzom el a kezem, mielőtt Kim kikapja a kezemből a pénzt és elviharzik. - Mi lenne, ha hétvégén nekem dolgoznál? Fizetnék érte!

• Mi? A hétvégéimet is szét akarod cseszni?! Miért szállsz rám folyton? Mi bajod van velem? Szombatonként előkészítőre járok, vasárnap meg neked rajzolgassak!

• Miért vagy ennyire elutasító? Az én cégem. Fizetnék neked! Ennyire gyűlölsz?

• Megkapom a pénzt vagy sem? - teszi keresztbe a karját Kim.

• Csak válaszolj, miért nem akarsz nekem segíteni? Miért nem akarsz a cégnél dolgozni egy kicsit is?

• Élvezd, a helyzeted! Hogy tőled függök! A pénzt meg dugd fel magadnak! - suhogó hajjal kiviharzik.

• Kim! Kim! - esélytelen beszélni vele. Heves, impulzív, szélsőséges.  Vajon lenyugszik valaha is?

Vanessa dugja be a fejét az ajtón. Rosszkedvűen ülök vissza Kim után a székemre. Nagyon dögös parfümöt használ. Nem csodálom, hogy megtalálja minden hülyegyerek.  Alex ötlete volt. Kíváncsi voltam, hogy működik-e. Működne. Alex is Kim is az alapokat meg tudnák csinálni. De a probéma nem itt van, hogy nem tudják. Zavartan húzom le a karikagyűrűmet és  a laptop mellé teszem. Gépelésnél már folyton zavar. Érthetetlen miért? Lehet már minden zavar.

• Veszekedtetek. Megint - mondja Vanessa. Ténymegállapítás, nem kérdés.

• Folyton összekapunk. Sajnálom. Lehet, hogy egy fasz vagyok vele. Nem tudom - túrok a hajamba és a monitoromat nézem.

• Liam, ez így nem lesz jó, állandó feszültségben vagytok. Folyton. Kim és Te. Miért?

• Nem tudom. Gondolom a pályaválasztás. Ez egy komoly döntés. Nehéz nem beleszólni. Vagy csak utalni. Tudná, az építészetet, csak nem akarja. Miattam. Gyűlöl. Miért gyűlöl?

• Hagyd levegőhöz jutni, ne erőltess semmit és visszajön.

• Vanessa, látod te milyen alakokkal jön össze? Ez nem normális.

• Most fiatal!

• Ki fog égni! Nem akarom.

• Az ő élete Liam!

• És ne mutassak neki irányt? Erkölcsöket?! Jól fizető pályát? A cégem! Vanessa. Jöhetne, kurva sok a munka! Dolgozhatna, már most is!

• Mindig én voltam a megengedő és te a hideg szülő.

• Valakinek fel kellett venni ezt a szerepet is.  Szeretem. A gyerekem. De nem akarom, hogy elcsessze az egész életét, mert itt a pályaválasztás évében végigbaromkodja az egészet. Aggódom azért, hogy meggondolatlan lesz. És éveket el fog cseszni. Holott lehetne egy tiszta, egyenes és jó pályája.

• Liam!

• Dolgozhatna. Segíthetne nekem. Jó lenne. Mert én is érzem, hogy évtizedeket húztam így le. Insomniával Vanessa.

• Tudom!

• Kialvatlan vagyok évek óta. És nem tudok elaludni. Én is érzem, hogy ezt nem lehet így bírni. De itt az irodában, nem tudok nem dolgozni.

• Lehet jobb lenne, ha távol maradnál az irodától - mondja Vanessa. - Legalább addig, amíg minden helyreáll. 

• Alex-el megpróbáljuk a héten átütemezni az építkezéseket, a tervezést. Talán nyerünk két- három hónapot. Majd jövőre  újra nekiindulhat minden a régi menetben. Csak ez is annyi munka. Stefit nem lehet terhelni. Ha túl sok munkát kap romlik a teljesítménye. Tehát ő annyit csinál mint eddig. Alexet meg hova terheljem már. Ki fog esni ő is, ha túltolom.

• Liam, mit hajtotok? A pénzt? Sikert?

• Jó kérdés - rázom a fejem. - Olyan ez, mint egy mókuskerék, nem lehet kiszállni. Ez a hivatás átka. Ez nem munka. Amit leteszek délután négykor. Olyan, amit most este tízkor is csinálhatok. Itthon vagyok, az irodámban. Tényleg igaz Vanessa. Lehet végig ez volt a baj. Az elejétől ez az insomnia oka. Hogy a lakásom lett az irodám.

• Helyes. Beállítok neked egy jelzést pontosan délre. Addig dolgozhatsz. Bárhol is vagy. A jelzés után tilos a munka. Oké?

• Oké!

• Szeretem az okékat - nevet rám Vanessa.

• Én is. Különösen a te okéidat - mosolygok rá.

• Oké! - kacsint rám. - Na gyere, zárd be ezt az irodaajtót. Lehet keresek hozzá kulcsot is - tessékel ki Vanessa. - Figyelnem kell rád, mert úgy látom nem tudsz leállni.

A karikagyűrűm az irodában maradt.