Fenyőszirup

 Azon az estén hazafelé a kocsiban anyám összeszidott. Az egész estét Picarral táncoltam végig a legerkölcstelenebb és legfelháborítóbb módon, ahogy táncolni lehet. Szinte magamnak sem merem bevallani, hogy hogyan viselkedtünk. De akkor olyan természetesnek és normálisnak tűnt. Tulajdonképpen most is annak tartom. Legfeljebb az erkölcscsősz társaság szerint nem volt megfelelő a viselkedésünk.

Nem érzek semmi rosszat abban, ahogy Picarral voltam aznap este.  És nem, kicsit sem törődtem semmivel, és senkivel. Remek táncpartnerem volt és jól éreztem magam. Egy férfival, aki engem akart. Egészen csak és kizárólag, engem. Végre egy este, amikor nem éreztem magam boldogtalannak. 

Bevallom kíváncsi vagyok mikor jelentkezik be Picar de Noir látogatásra. Ha szándékában áll még látni. 

A kertemben vadrózsát és orgonát ültetek. Az ösvény másik oldalára nyárfasort. A nővérem látogat meg minket. Megmutatom neki a kertünket. Ahogy végigsétálunk a frissen ültetett nyárfasoron akkor látom, hogy két nyárfám is kidőlt.

• Mi történhetett velük? - vizsgálgatom a bánatosan kidőlt fáimat.

• Bizonyára egy rangos férfi hiányát gyászolják ők is - jegyzi meg Emily.

• Micsoda gáláns elképzelés! - nevetek Emilyre. - Nekem eszembe nem jutott volna korábban ilyen párhuzam.  A nyárfasor végénél találkozunk Emma Honeywooddal.

• Nem fogod kitalálni mit szereztem neked! - lobogtat egy borítékot Emily felém már messziről a magasba. Előreszaladok és kapkodok a keze felé.

• Mi ez? - kíváncsiskodom.

• Szereztem neked meghívót a Chesteri bálra! Ott lesz ő is - súgja Emma.

• Ki? - kapom ki a kezéből a meghívót. 

• Dorset márkija - komolyan mintha leülne a hangulatom. - De partnerről nem tudok neked gondoskodni.

• Majd vele megyünk - nézi meg a nővérem is a meghívót.

Chesterben az újbóli jelenlétem nem kis csalódás számomra. A bálon valóban ott van Dorset márkija, de mindvégig a terem másik végében marad bizonyos társasággal. Csak egy újabb ostoba estély. Miss Woodward eljegyzéséről szól  az este és a társasági pletyka, egy vagyonban és zenei tehetségben dúskáló hölgyet jegyzett el egy igencsak gazdag úr.  Mintha a házasság csakis a vagyonosok privilégiuma lenne. Minden lány a csupasz vállait mutogatja, mindenki fehérben. A bálok egyszerre kezdenek unalmasnak tűnni. Kevés a tánc és kevés a partner. Igazán szomorú látni, hogy mennyi fiatal lány kénytelen álldogálni táncpartner nélkül. Köztük én is. Dorset márkija is alig táncol ezen az estén. Talán nincs kedvére való a táncpartnerek választásában. És Chesterben most nincs itt Picar de Noir, hogy néhány fordulóra lefoglaljon. Vagy akár egész estére. Aki északon maradt. Egyszerre érződni kezd számomra a hiánya.

Kárpótlásként Emily és a férje elvisznek a Macbeth előadásra. Ahogy reggel kinézek az ablakon úgy tűnik a pára a balzsamos észak felé emelkedik. Követnem kell. Vissza. Északra.

Öt hét telik el, mikor Picar de Noir bejelentkezik nálunk. Anyám gyomorpanaszokkal a szobájában marad, tehát Picar  és én kettesben teázunk.

• Miss Leinster - Picar halkan kavargatja a cukrot a teájában. A kanalat nézi. - Meséljen, kihez készül éppen férjhez menni? - provokatív kérdés és egyben huncut is. Picar tökéletes ebben. Pontosan tudja, az élethez és a tánchoz is kell egy kis huncutság. Tüntetőlegesen a számhoz emelem a teáscsészémet és kortyolok.

• Mint látható, nem tolonganak a kérők az ajtómnál, hogy sorba álljanak a kezemért - emelem fel a fejem ültömben, de lesütöm a szemem.

• Már bizonyára feltérképezte az egész körzetet partiképes jelölteket keresve. Tudom, hogy aki nem kerül fel a listájára esélye sincs az érdeklődési körébe kerülni.

• Picar de Noir, Ön is az érdeklődési körömben van, pedig biztosíthatom, hogy nem találom sem partiképesnek, sem általam listára jelöltnek.

• Üresedés volt azon a listán? Talán Dorset márkijának a helye? - kérdez rá.

• Minden botlásomra emlékeztetni fog életem végéig? - kérdezek rá villámló tekintettel. Picar félreteszi a teáscsészét és egyenesen rám néz.

• Ahhoz hogy életed végéig emlékeztesselek, elég közeli kapcsolatban kellene maradnunk. Tetszik, ahogy feltűzted a hajad. Nagyon tetszik - jegyzi meg és megköszörüli a torkát. Néhány tincs a tarkómra omlik, játékosan oldalról hátrarendezett tűzés a fejem teteje felé tűzve. Ma én is sikeresnek éreztem magam a hajtűkkel.

• Sétáljunk, olyan szép ma az idő! - szólítom fel.  Picar némán követ. 

A lenyugvó nap aranyló fénye lágyan melenget.  A környék legmagasabb pontjáig sétálok. Picar a tóvidéket nézi. Nincs füst, nincs fojtogató levegő, nincs köd. Napsütötte, tiszta idő.

• Öt hét. Milyen régen volt. Mi minden történt öt hét alatt Picar? Kártyaveszteségek? Lóversenyek? Szerelmi vallomások? 

• Fenyőszirup főzés - összegzi tömören.

• Ez… komoly? - kérdezem vissza.

• Szórakoznék veled Eliza?

• Ez keresztkérdés, folyton azt érzem, hogy szórakozunk - jegyzem meg a fejemet ingatva. - 

• Tényleg fenyőszirupot készítünk. Általában hat hét mire kiválik a fenyőrügyből a szirup. A jövőhéten megkóstolhatod. Ha… eljössz - meghívás? Ismételt belépőre a de Noir várba?

• Fenyőszirup?

• Ettél már?

• Még soha - rázom a fejem.

• Ezért köhögsz folyton - jelenti ki Picar. 

• Nem köhögök folyton - tiltakozom. - Csak ez a hülye levegő itt!

• Minden légúti panaszra tökéletes. Nézz rám, sosem köhögök - vigyorog.

• Mert egy fenyves közepében élsz - emlékeztetem.

• Kóstold meg! A legfrissebb főzetet.

• A szabadság íze? - huncutság a kérdés.

• Vagy… a szerelemé… ki tudja? - emeli meg a szemöldökét pajkosan Picar.

• Hát akkor ki nem hagyom.

A de Noir vár udvarán készítik a szirupot. Sosem láttam ennyi  mézet és ennyi fenyőrügyet együtt. Picar az ujjai közt forgatja a fenyőrügyet, miközben mutatja a szirupfőzés praktikáit.

• Tehát két ujjnyi fenyőrügy és rá két ujjnyi méz vagy cukor. Bármilyen fenyőrügy lehet, nekünk többnyire erdei és ezüstfenyőink vannak. Kóstold meg! - nyújtja át.

• Hogy? - nézek óvatosan a fenyőrügyre. Picar a szájába vesz egy fenyőrügyet és rágcsálni kezdi. 

• Így. Még zsengén kell szedni, ilyenkor tavasszal, legkésőbb kora nyáron. Ha már elkezd barnulni akkor nem jó, az már fás. Ezek már át vannak mosva és kicsit elősütve. Minden sort döngölünk. Ha elkezd oldódni a hajtások nedve, akkor összeesik, ilyenkor lehet még rá halmozni. Hat hétig áll, utána át kell szűrni. És a végeredmény - egy vastag üveget tart elém. Olyan, mintha méz lenne benne.- Megkóstolod? - egy kiskanalat nyújt át.

• Rendben - lépek közelebb és kiveszem a kezéből a kanalat és belemártom a szirupba. Állaga alapján is mézízre számítok. Enyhén savanykás fenyőízzel.

• Tetszik? - kérdezi, ahogy a kiskanalat még mindig a számban tartom.

• Ühüm.

• Remek, mert a ma esti szarvaspecsenye ezzel készül a vacsorához - veszi el a kiskanalat a kezemből Picar.

• A vacsorához? - nézek rá. Nem fogok hazaérni.

• Lovaglás a holdfényben? Vagy egy éjszaka a de Noir várban, ha én kérlek. Melyiket választod? - mindkét variáció csábító. Nem tudok dönteni.

• Muszáj választanom?

• Kizárt, hogy egyszerre megoldjuk a kettőt. Habár… miért ne? - ráncolja a homlokát Picar. - Majd lesz valahogy.

A de Noiroknál nagy asztaltársaság van a vacsoránál. A többség rokon. Vagy meghívottak, akárcsak én. Nem tudok számba venni mindenkit. Picar és Coeur között kapok helyet az asztalnál. A falak mentén fáklyák lobognak,  a hátunk mögött a kandalló ontja a meleget. Talán mindig fűtenek.  Hatalmas vas gyertyatartók ereszkednek le a mennyezetről, a fejünk fölé.  A szavaspecsenyét nyílt tűzön sütötték egész nap. A fenyősziruptól, puha és édes az íze. Minden falat egy kisebb mennyország belőle.  Picar szóviccekkel szórakoztatja a közel ülőket.  Tetszik a hangulatuk. Sokan vannak és zajosak. Közel sem olyan, mint a finom úri szalonok tucatja, amikben annyit forgolódunk a társasági érintkezéseink alatt. Csupa fárasztó csevegéssel olyanokkal, akikről nagyon keveset tudok. Itt nincs ilyen teher rajtam. Senki sem erőlködik azzal, hogy meg akarjon ismerni és én sem  akarom őket. Elfogadnak pusztán Picar asztaltársaként. Nincs megkérdőjelezve, hogy mit keresek itt. Nem irányul rám végtelen figyelem. Mint szinte az egyetlen lányra, aki nem túl finom ír vászonruhát visel.

• Este héttől nyolcig hárfamuzsika? - fordul felém Picar. Beleegyezően rámosolygok és biccentek. Egy kisebb teremben állították fel a hárfát. Coeur egy öblös fotelben helyezkedik el. Picar hozzám közelebb. Miközben hárfázok folyton magamon érzem kifürkészhetetlen tekintetét. Meg vagyok elégedve a sötét szemeivel. Bort kortyolgat. Vajon mire gondolhat? Annyi gondolatunk van egy nap. S ezek jelentős része aggodalom, szorongás, félelem. A múltról és a jövőről. Írországra gondol? Vagy arra, hogy hogyan tovább?  Olyan szép a szeme. Sötét.  Mindenki beszélget a terem különböző pontjain. Csak Picar figyel engem. Feláll és megkerül a hátam mögött kinéz az ablakon.

• Ne nézz! - szólok neki halkan.

• Mert?

• Mert zavarba hozol - nézek fel rá sötéten.

• Zavarba hozlak? - pislant rám Picar fanyar mosollyal. - Van a közelben egy utca, kandeláberrel kivilágítva. Ha akarod, ellovagolhatunk odáig. Kettesben a holdfényben, Picarral. Akarom? Igen… akarom.

• Igazi világítás az utcán? - szeretném megnézni. Tényleg. S beleegyezem. De Noir lovat kapok, valószínűleg Picar nevelte ló. Szelíd. Könnyed vágtával érünk el a kandeláberekig. Észak végtelen nyugalma és csendje vesz körbe minket. Mintha csak ketten lennénk az éjszakában itt északon. A hold ezüstösen ragyog be mindent. Már sötét van, de az utcai kövezetet megvilágítja a lámpássor fénye. Egy kis patakon vezet át az út. Leszállunk a lovakról. Alvó kisváros, fényekkel. 

• Milyen békés! Nagyon hangulatos - nézek Picarra, aki várja, hogy elinduljak a kandeláberek mentén. - Tetszik! - jelentem ki két kandeláber között a vízfolyást nézve a kőkorlátnak dőlve.

• Szép utca - ért egyet Picar.

• Ez a nyugalom. Ami erre van északon. Nem unalmas nyugalom. Pihentető és kikapcsoló. Nem akarsz tőle gondolkodni, nem akarsz beszélni, csak élvezni a csendet.

• Akkor ne beszélj! - nyomja az ajkait a számra. Megdermedünk, mint az éjszakai kandeláberek mellettünk az éjszakában. Egészen közelről érzem a légvételeit. A mellkasa vadul emelkedik és süllyed. A köpenyem egyszerre nagyon melegnek tűnik itt ezen az esti hűvös kis utcán. A lehunyt szemeimet a kandeláber fénye tompán világítja. Mintha érezném a fenyőszirup ízét Picar csókjában. 

• Errefelé azt mondják, ha elcsendesedsz akkor el tudod képzelni, hogy csodás dolgok történnek,  és ha el tudod képzelni, akkor el is kezdenek történni a csodák - súgja Picar az arcomat és a karomat simítva.

• Tényleg? - súgom vissza.

• Igen, ahogy a Hold beragyogja az éjszakai eget, a hely varázsereje miatt valóra válnak a csodák.

Fehér Unikornis

 Vasárnap kétszer is hallgatunk istentisztelet. Túlságosan le vagyok foglalva a saját gondolataimmal, hogy igazán oda tudjak figyelni bármire is. Emmával sétálok haza. Belém karol és élvezzük, hogy kivételesen nincs köd és nem esik ólmos eső sem. A pitypangtea főzési fortélyairól folytatunk eszmecserét, amikor Emma megszakítja a könnyed csevegést, megáll és szembe fordul velem.

• Most pedig azt is mond el, amit tényleg akarsz! - szólít fel. Távol vagyunk minden hallgatóságtól. Emma kocsisa lépésben lemaradva követ minket csak, hogy Emmát hazavigye. Ahogy megállunk, a kocsi is megáll. Elnézek az északi hegyek felé.

• Picar de Noir. Beszélj róla! Mondj el mindent, amit tudsz! - szólítom fel.

• Úgy tudtam egy dorseti márkit néztél ki magadnak - sandít rám gyanakvóan.

• A márki… - tovább haladok az úton. - Chesterben,amikor együtt táncoltunk, valóban úgy tűnt, szerelmes vagyok belé. De, amikor felkért táncolni, ahogy hirtelen érdeklődést mutatott irántam,  és utána…az a hosszú csend,  amikor hazajöttem és távol kerültem tőle...mintha...kiábrándultam volna belőle. Nem tudom, közömbös vagyok minden iránt magam körül.

• Had idézzem korábbi szavaid Eliza: a márki tökéletes, akiben kellem és szellem értékkel egyesül, akiben a modor azonos a szívvel és megértéssel, vagyonos és nem is a saját vidéked szülötte - néz rám komolyan Emma.

• Tudom.

• Most nem így tartod-e?

• Dehogynem - nézek rá tanácstalanul.

• Ő volt az első fiatalember aki megtetszett neked. Ebben rejlett a varázsereje igazam van?

• Valahogy így. Igen.

• Igazán visszautasított címzettnek tűnsz Eliza - mosolyog rajtam Emma.

• Az is vagyok. Olyan postán maradó fajta! - fakadok ki durcásan. - Azt hiszem  a márkival az a gond, hogy túlságosan élvezi a gazdagságát, és értésére jutott, hogy én viszont távol állok ettől az állapottól. Így aztán egyértelmű, hogy nem vagyok méltó a társaságára.

• Nem vagy szerelmes  belé. Igazán sosem voltál Eliza! - gyötrődően nézek Emmára. - De azt mondom bárcsak túl lennél rajta. Ismerkedj a hozzád hasonlókkal Eliza! Akkor nem ér csalódás - biccent Emma, és újból belém karol. 

• Talán nem nekem való a szerelem és vonzalom nélküli házasság - bólintok rá.

• És Picar? - kérdez rá óvatosan Emma.

• Próbálom megfejteni - dörzsölöm át a homlokomat.

• Legyen. Válaszolok a kérdésedre Picarral kapcsolatoban. Lássuk csak, mi az amit, tudok róla. A bátyjával minden reggel kimennek vadászni. Vagy az ebekkel. Mindketten remek céllövők. Bár nagyon szép helyen élnek többre tartják  a foglyokat és a vadlibákat, mint a tavakat és a hegyeket - sorolja Emma. - Picar sokat utazik. A bátyját kevésbé érdeklik a  lóversenyek Picar nélkül.

• Tehát valóban versenyeztet lovakat? - kérdezek rá.

• Picar ebből próbál vagyont teremteni. Másodszülött. Nem való sem katonának sem papnak. De sikerre vitt egy lovat: Fehér Unikornis a neve ha jól emlékszem. Elég jó összegeket kap ezeken a lóversenyeken.

• Fehér Unikornis? - megállok a sövénykerítés szélénél. Egyszerre mintha emlékek zúdulnának rám. Hány éves voltam? Tizenöt-tizenhat? Mintha egy másik élet lett volna. De ezt a nevet ismerem. Még… Írországból. Apámmal és Emilyvel kimentünk a punchestowni lóversenyre és erre a lóra tettem fel, nyertem. Szinte úgy tűnt szárnyal az a ló. Mintha szárnyai lettek volna. Egy igazi varázsló. De...soha nem néztem meg a tulajdonos nevét. Nem tartottam fontosnak. Ott volt, lovat futtatott. Talán apám beszélt is vele. A lovat a verseny előtt meg is néztem. Jó lóra akartam tenni, mert kinéztem Dublinban egy aranymedaliont. Pontosan egy aranymedalion ára volt a nyereményem. Picar lovával nyertem!? Nincs időm tovább faggatni Emmát, mert a kanyarban egy vágtázó lovas tűnik fel.  Megrántja a ló vezetékét, ahogy meglát.

Nem jutok szóhoz, Emmát és engem is üdvözöl és egy vizitkártyát ad át. Meghívó, a de Noir várba. Egy bálra.

• Örülnék, ha viszonozná a látogatásomat Miss Leinster, küldetek önért kocsit. Miss Honeywood! - biccent Picar és nyeregbe pattanva tovább vágtat az úton. Emma nálunk vacsorázik, puding is van, de én csak a pillanatot várom, mikor felvonulhatok a szobámba. Az ékszeres ládámat keresem. Emlékszem arra a medalionra. Régen hordtam. Írország jelképe volt formába öntve, egy lóhere. Itt Angliában nem hordtam. Túlságosan ír ékszer. Az ékszert a vizitkártyára teszem. Meghívó a de Noir várba. Hány mérföld innen az a vár? Nem kérdés, hogy el akarok-e menni. Elmegyek. Eliza Leinster, az ír honleány megjelenése lesz a de Noir várban.

Tökéletes szervezés. De Noir címeres kocsi áll meg az egyszerű kis vidéki házunk előtt a tóparton. Megérintem a mellkasomon az arany lóhere medaliont. Nem tudom mire számítsak. A gondolataimban nem tudok rendet rakni, mert a válaszok Picar de Noirnál vannak. Mintha ebben a trükkös szerkezetben csak a golyó lennék, amit végigvezetnek a fogaskerekek a megfelelő irányba. Észak fennséges látványa, a tóvidék, a hegyek. Itt már sűrű fenyvesek tornyosulnak felém. Kevés az idő kocsiban ülve, hogy igazán megcsodáljam a tájat. Gyalogosan jobban magamba szívhatnám a birtok illatait. Anyám Lady Honeywoodhoz csatlakozik, Emma kíváncsian néz végig rajtam. Ír lenszövetből varrott ruhában vagyok. A len észak selyme. Patyolatfehér. Ahogy egy tisztes lánytól kívánják. Ellentétben van sötét bodorított hajammal.

• Túl sok a szövet rajtad - jegyzi meg Emma a fülembe súgva. - Az új divat a csupasz vállak villantása.

• Az nem az én stílusom - rázom a fejem.

• Több váll, több kérő. Villants vállat, a mai fiatalemberek azt szeretik.

• Valószínűleg Dorset márkija is a vállaim látványának hiánya miatt mellőzött - fújtatok és az előcsarnokból áthaladva a de Noirokat keresem. Nem lehet méreteket hasonlítani. Ez egy középkori vár. A lovagterme hatalmas minden általam ismert kastély bálterméhez képest. S tele van emberekkel. Itt el lehet veszni.

• Eliza! - Picar széles mosollyal fogad. - Lord de Noir, a nagy múltú Leinster család legifjabb virágszála - mutat be az apjának és a kezemet az apja kezébe adja. 

• Örvendek Miss Leinster - biccent röviden az idősebb Coeur de Noir. Picar visszahúz magához az apja mellől. 

• A táncrended! - tartja a kezét Picar.

• Ne! - nevetek, de átadom a kártyát. Picar nyomtatott nagybetűkkel végigvési a nevét a teljes kártyámon. - Ezt nem teheted! - nevetek rá.

• Dehogynem. Én hívtalak meg és a de Noir várban vagy! Új szabályok Eliza! Ma este csak…. Az enyém vagy - súgja, a fülembe.

• Nem tetszik ez a játék - tiltakozom, ahogy maga után húz. - Nem ismerem a szabályokat, és úgy érzem csak belecsöppentem a játékba, de nem én játszom, csak a dobókocka vagyok a kezedben.

• A kocka a legfontosabb. Kérdés melyik oldalát mutatja Eliza. Lehet nyerő szám és veszthetek is. Kiszámíthatatlan. 

• Mit szeretnél?

• Hatost dobni - vigyorog Picar.

• Ma este… hatosod van - nézek rá kihívóan.

• Gyere! Mutatok valamit! - a lépcsőn az emeletre vezet. A tömeg után a kihalt hátsó folyosó csendes és meghitt. Picar behúz egy nehéz ajtó mögé és becsukja mögöttünk az ajtót. A fejével az ablak felé int. Egy hárfa áll a gyertyák megvilágításában. Egy fátyol leng rajta, ahogy megérintem az áttetsző anyag Leinster-zászlaja. A kezemben tartott fátyol felett Picarra nézek. Picar szivarra gyújt és rámnéz.

• Játszhatsz… nekem… ha akarsz. Nem kötelező - mosolyog és egyszerre tudom mire gondol. Amit megfejtett, nem kötelezhet senki semmire, ha azt én magam nem akarom. Leoldom a hárfáról a fátylat és a vállamra terítem. Helyet foglalok a hárfa mellett és lágyan átfuttatom az ujjaimat az akkordokon. Picar a kandalló előtti fotelba ül, a füstben is engem néz. Fátyolos a tekintete. A húrokat nézem, de halkan rákérdezek.

• Miért nem mondtad?

• Hogy?

• Hogy már Írországban is ismertél?

• Nem lett volna értelmezhető számodra - feleli.

• Egy próbát megért volna.

• Mik az indítékaid Picar?

• Magyarázatot vársz?

• Igen.

• Nincsenek.

• Írországban voltak?

• Mi?

• Nem tudom, terveid. Valami terveid. Velem.

• Igen… voltak terveim… veled - Picar megszívja a szivart. - De… nem volt kivitelezhető.

• Miért nem?

• Ez bonyolult.

• Mert túl fiatal voltam? 

• Annyira akkor sem voltál fiatal - nyugtat Picar.

• Mert nem ismertelek?

• Megoldattam volna.

• Akkor?

• Egyrészt pontosan azért, amire Chesire-ben rájöttem - feleli Picar.

• Vagyis?

• Hogy nem lehet téged házasságra kényszeríteni, ha te magad nem akarod - mondja ki a füstöt fújtatva a tüdejéből. Megrebben a szemhéjam. 

• Azt csak most tudod, Chesire óta. Akkor még nem tudtad.  Mi volt az igazi indok?

• Hogy nem voltál hozzá elég gazdag - biccent Picar.

• Mihez?

• Hagyjuk! - dörzsöli a homlokát Picar.

• Hogy feleségül kérj?

• Nem! - néz rám nyomatékosan.

• Akkor? - faggatom.

• Túl kíváncsi vagy - nyomja el a szivart Picar.

• Tudni akarom. A múltat. Ami valamilyen oknál fogva úgy tűnik létezik velünk kapcsolatban. Bár én nem tudtam róla eddig.

• A múlt, az Írország. A jelen… Anglia. 

• Mit akartál tőlem Írországban? - félbehagyom a hárfa muzsikát és felállok.

• Már mindegy. 

• Miért nem?

• Angliában nem kivitelezhető - nevet fel futólag Picar.

• Áruld el mi az? - sétálok át hozzá.

• Nem - rázza a fejét nevetve Picar.

• Egy csókért? - kérdezem megemelt szemöldökkel.

• Eliza… veled veszélyes játszani - suttogja, de a szeme lesiklik az ajkaimra.

• Kíváncsi vagy rá? - kérdezem, ahogy Picar felemelkedik a fotelból.

• Hogy a bajba ne - leheli halkan.

• Én is - súgom vissza. - Elégítsd ki mindkettőnk kíváncsiságát! - bátorítom.

• Aljas kis alkudozó vagy Eliza Leinster - nevet és ráhajol a számra. Meglep, mennyi borzongás fut végig rajtam. Lágyan, szinte óvatosan csókol. Mintha nem is akarná elhinni, hogy szabad. Sóhajtva simítom a tenyerem az arcára és megadom magam. Picar az ajkaimat szívogatja felváltva és én borzongva reszketek és sóhajtok felváltva. Picar karjai a derekamra fonódnak és lehellete súrolja a bőrömet. Az ajkai a nyakamra és vállamra rebbennek. Az ujjammal az álla alá nyúlok, hogy rám nézzen.

• A válaszomat akarom - súgom. A szeme fekete, tele tűzzel és vággyal. Komoly önfegyelem és koncentráltság, lehunyja a szemét.

• Jól van - húzódik el és a kandallópárkánynak támaszkodik. A kandalló feletti tükörben találkozik a tekintetünk újra. 

• Tehát? - dőlök keresztbe tett karral az asztalnak.

• Csábítás-küzdés-győzelem. A férfi vadászösztön. A nő az elejtett zsákmány. Igen. Ez volt a terv. Meg akartalak szerezni, magamnak. 

• De… hogyan?

• Nőrablás. Ismeretlen a fogalom?

• Nem - rázom a fejem ajakbiggyesztve. - A szabin nők elrablása. A nemzetalapítás. A házasságkötés legrégibb formája. Sőt az imitált nőrablás a feleségszerzés mai napig elfogadott formája Írországban. A másodszülöttek így szereznek gazdag feleséget.

• Pontosan.

• Erre mondtad, hogy nem voltam elég gazdag?

• A klubszabályok kötöttek. 

• Ez komoly? Óriási! Tagja voltál egy ilyen társaságnak?

• Igen. De… eredetileg csak lovakat kértek tőlem. Így kerültem velük kapcsolatba. Aztán. Beléptem a klubba. Sorsolás. Választás. Nem én döntöttem volna. Nem tetszett.

• Akár csak én - bólintok. - El akartál rabolni? - nevetek fel. - Ó Picar! Milyen kár, hogy nem tetted meg! Végre valami izgalom lett volna az unalmas kis életemben - támaszkodom a tenyeremre.

• De mint mondtam gazdag nőt rabolhattam volna csak, és ráadásul nem is én választom ki, hogy kit. Én pedig téged akartalak - 

• Ó - egy ilyen vallomás után nem nagyon tudom mit reagálhatnék. - Rabolhattál volna magadnak egy gazdag feleséget és te nem tetted meg? - nézek értetlenül.

• Kiléptem a klubból - biccent rá Picar.

• Miattam?

• C’est la vie.

• Azt hiszem tudom mikor történt. A punchestowni lóverseny. Igaz?

• Odajöttetek megnézni a lovamat. Eredetileg akkor kellett volna egy bizonyos vagyonos hölgyhöz közelebb kerülnöm. De… te oda sétáltál és… egyszerre feleannyira se találtam érdekesnek senkit egész Írországban.

• Ó! - micsoda szerencsétlen időzítés. - Sajnálom. Egy gazdag angol lány, esetleg? Nőrablás céljából? - mosolygok rá.

• Nincs klubom. Egyedül nehéz egy ilyet kivitelezni.

• Hát alapíts egy klubot! - bíztatom. 

• Eliza…

• Megvan még bármi abból az időből? - nézek rá. Picar csak biccent. A könyvtár titkos rekeszéből kivesz egy fekete selyemkendőt.

• Szabad!? - veszem el és megnézem a két tenyerem közt. Picar, mint nőrabló. Egyszerre izgat és megijeszt a gondolat. A selyem anyagon két vágás van. Kitalálom, hogy a szemeknek. Először a saját arcomhoz emelem, aztán Picar arcához és megkötöm a fején. 

• Nos? Mi az ítélet? - nevet rám Picar. Elakad a lélegzetem. Fanyar félmosoly és titokzatos selyemkendő mögé rejtett vonások, amiből csak a fekete szemek néznek rám.

• Szerelem mindhalálig - suttogom az ajkaira és lábujjhegyre emelkedem, hogy az ajkaink találkozzanak. Nem bírok leállni, kiéhezetten akarom ezt a csókot. Jobban mint Picar. Veszélyes és vonzó ezzel a kendővel. Csupa olyan érzésem van tőle, ami tiltott, ami bűnös, amit nem szabad. És ettől őrülten szabadnak érzem magam.

Picar szorosan tart a vállaimnál fogva, szédülök. Picar csójkától. Annyira heves, mindent akar. Engem akar. Engem akart. Mindig is. Egyszerre semmi más nem jut eszembe, mint belehajolni ebbe a választásába. De… minden észérv ellene szól. Mi ketten másodszülöttek. 

• Ne akarj folyton irányítani Eliza! Ezért nem tudsz jól flörtölni. A márkival sem. Te akarod őt meghódítani, holott neki kellene téged. Hagyd meg a férfiaknak a maguk játékait. A vadászösztönt.

• Neked meg sosem kellett volna kilépned abból a klubból! Rabolj, akit csak akarsz, amit csak akarsz! Lehetetlen ellenállni egy vonzó rablónak - Picar elhúzódik, de a kezemet nem engedi el.

• Táncoljunk is ma? - kérdezi Picar.

• Tiéd vagyok ezen az estén - emelem meg a táncrendemet, ami tele van Picar nevével. Lehet, hogy már nem csak a táncrendem…???