Perfect day

Dylan jött értem, ő semmit nem vett észre rajtam. Tipikus pasi. Felőle lila is lehetett volna a fejem. Anyám annál inkább észrevette a változást. Amikor meglátta, hogy a hajamban szőkített vonások is vannak szobafogságot kaptam. Egy hétre. Nem hiszem el. Oké, hogy egy szimpla hajvágásra mentem és egy festéssel jöttem ki, de végülis nagykorú vagyok nem? Mikor is lesz a francia érettségim? Megváltás lesz felállni a kanapéról, meg ebből az unalmas lila-szürke lakásból kimozdulni.

A hétvége dögunalom. Tanulás, tanulás. Eső, eső. Egy patchwork takaró alatt melegszem, mert lehűlt a levegő a sok esőtől. Néha nap közben is bealszom a kanapén. Most már bérelt helyem van a kanapén a sarokban, mint egy megtűrt háziállatnak. Itt a takaróm, meg a cuccaim. Anyámék elmennek valamerre kirándulni. Én meg csak kóválygok az üres lakásban. Próbálok tanulni. Fáj a fejem. Étvágytalan vagyok. A tételek helyett a szőkített tincseimet nézem. Nagyon jól össze lett mosva. A barnából lassan mennek át az árnyalatok a világosbarna és szőkítés felé. Teljesen természetes hatású. És világosabb lett tőle a hajam.  Már nem tudom miért tettem. Gondolom azért, mert Ace unalmasnak tartott. Mint én is magamat. S megfogadtam a tanácsát. Egy DJ csak tudja mitől izgalmasabb az élet. És bejött. Tényleg jót tett ez a szőkítés. Igaz, most mélydepresszióba zuhanhatok cserébe ezen a szürke kanapén.

Annyira nem érdekelnek a tételeim, a saját érettségim, úgy egyáltalában semmi. Fogalmam sincs mit akarok kezdeni az életemmel. A napomban az egyetlen esemény, hogy felhív az apám. De igazán alig tudunk beszélni. Nem találjuk a közös hangot. Végülis csak lepasszoltam. Ceruzát váltok, kifaragom, kifogy a kihúzóm, kidobom, újabb post-itet keresgélek, a lapszélre jegyzetelek, aztán bealszom a tétel felett. Este arra kelek, hogy anyám ébresztget. Dylan sört bont, Chris gumicukrokat ragasztgat a könyvem szélére szépen katonás rendben, váltogatva a színeket. Fogalmam nincs mi lesz holnap az érettségin. Talán addigra felrobban a Nap vagy valami csoda történik.

De semmi nem mentett meg. Életem leghosszabb napja a francia érettségim. Talán négy óra idegeskedés, izgulás és stressz után Dylan jött értem, hiszen anyám még dolgozik. Amikor meglátom a szélvédőn át, hogy Ace ül mellette, leül a hangulatom. Ne már! Iskolai egyenruhában vagyok! Halál ciki, hogy ebben lát!  Zavartan húzogatom a szoknyámat, meg a hosszú ujjú fehér ingemet Babrálom a csíkos nyakkendőmet. Hülye iskolai egyenruhák. Cikinek érzem magam. Ezek ketten meg annyira sokat lógnak együtt, hihetetlen. Muszáj volt Ace-t is magával hoznia? Bemászok a hátsó ülésre Ace mögé.

• Sziasztok! - motyogom.
• Csá - miért kell mindig igy köszönnie? Állandóan azt érzem ki belőle, hogy egy jellegtelen senki vagyok. Dylan nyugis tempóban vezet. Vele utazni mindig olyan, mintha kalandoznánk. Csak úgy autókáznánk valamerre. Dylan sehova nem siet. Őneki a vezetés is a nyugalom helye. Kicsit leült a hangulat a kocsiban. Nem tudom azért-e mert én itt rontom nekik a levegőt.
• Meg mindig Nora miatt...? - szólal meg végül Dylan, valószínűleg a félbehagyott beszélgetést folytatva. Kicsit fülelek, hogy mi is a helyzet.
• Nem tudom. Nem igazán érdeklem - a lehúzott ablakon lógatja ki Ace a karját, s az ablaka felől érkező menetszél fújja a hajamat.
• Miért nem barátkozol valakivel a cégtől?
• Kivel? Ott egyik csaj se olyan. Nem is érdekelnek - Ace a Seat ajtaján dobol. Gondolom hiányzik neki egy kis zene. Dylannél nem szokott zene lenni a kocsiban.
• Akkor min rágod magad? - faggatja tovább Dylan
• Hát azon hogy le kellene feküdni egy babával - néz el Ace.
• Egy babával?
• Aha.
• Mennyire baba? - kapja a fejét Dylan Ace-re.
• Nagyon baba -  adja meg rá a feleletet Ace, ahogy felé néz. Összeröhögnek. Ace megigazgatja a sapkáját, ahogy nevet.
• Az jó? - Dylan cigire gyújt, miközben lazán kormányoz.
• Ja csak nem tudom. Mi legyen?
• Nem akarja?
• Nem tudom. Lehet hogy akarná. Csak nem akarok bonyodalmakat - úgy beszélik meg a nőügyeket, mintha itt sem lennék. Mintha én nem is számítanék, hogy hallom. Még ettől is csak még jelentéktelenebb perszónának érzem magam. Viszont egyvalamit kiszedhetek a beszélgetésből: Ace-nek jelenleg nincs barátnője.
• Bonyolult lenne?
• Lehet hogy megkavarná a dolgokat.
• Ha sok lenne a szar kár a gőzért - Dylan a fejtámlának dönti a fejét, szívja a cigit, sehova se siet.
• Aham.
• Na hogy ment? - néz fel a visszapillantóba futólag Dylan.
• Középkori irodalom - morgom vállat rántva.
• Villon - böki közbe Ace, miközben a telefonját bűvöli.:- Hercegnőm halld meg szívem dobbanását, nem hűthet semmi szerelmem hevén… - idéz Villontól.
• Fáj a fejem - jelentem be.
• Nem ment Villon? - néz rám Dylan. Vállat vonok. Olyan lehetek a szemükben, mint egy durcás gyerek. Ace elindítja a telefonján a Lou Reedtől a Perfect Dayt. A fejemet rázom. Feladom. Rám van szállva. Utálom. Dylan vezet. Nyugisan. Közben megállás nélkül beszélnek. Én meg hallgatom ezt a melankólikus számot… amit Ace végigjátszik. Egyszerre húz fel vele, aztán végülis belenyugszom a sorsomba. Megadom magam és csak bámulok ki az ablakon. Hallgatom, ahogy a két srác elöl beszélget. A mély hangjuk monotonitása és Dylan laza vezetése elringat, na meg kimerült is vagyok a vizsga után, úgyhogy bealszom.

Már Manchesterben ébredek, ahogy Dylan a piros lámpáknál megáll. Valószínűleg észrevehették, hogy menet közben bealudtam, mert csendben vannak. Sok városrészt nem ismerek Manchesterben, ahol most járunk, még erre sem jártam.

• Itt le - szól halkan Ace mutatva Dylannak az utat. Dylan indexel és bekanyarodik. Kicsit szoros utca, vöröses munkás sorház. Enyhén leharcolt környék. Nem a legjobb Manchesterben. Ace mocorog és a tárcáját veszi elő. Dylan leparkol és hátranéz.
• Felébredtél? - felhúzza az ablakokat. - Ide bemegyünk. - engedelmesen kiszállok és követem őket az üzletbe.
• Csá! - köszön be Ace. Életemben nem voltam még ilyen boltban. Kicsi zug, kicsit sötét. Zsúfolt és rumlis és tele van mindenfélre ketyerékkel. Egyből levágom, hogy valami technikai bolt lesz, olyan pasis hely. Ahogy a dobozokat nézegetem akkor jövök rá, hogy egy DJ kellékes boltban vagyok. Húha! Na még ilyen dolgok közt sem jártam.
• Helo Ace! A múlt héten egy keverő, ma mi kell? - vigyorog rá, ahogy kezet fognak.
• Elég hülye szitu, de ráfeküdtem a fülesemre, és kicsit szétesett - nevet röviden Ace.
• Egyedül? -  vigyorog a srác.
• Ja, simán - bólogat Ace. - Tulajdonképpen a valagam került rá. A múlt hetet azzal a benti szarral nyomtam végig, teljesen kész voltam. Recsegett, sercegett és  nem jöttek át a mélyek. Szóval... Egy olyat keresek, amivel jól lehet félfülesezni, masszív, erőteljes hangképet ad - Az eladó srác rádugja a fülest a keverőre, Ace rutinosan lép a pulthoz és a fejére emeli a fejhallgatót. Csak az ablak mellé gyökeret verve ámulok, ahogy Ace a keverőn teszteli a fejhallgatót. Leveszi és kicsit széthúzza a két fülhallgatórészt.
• Kicsit laza a szerkezete, nem zár elég jól, hallom a  külső zajokat is. Persze küldhetek rá még hangerőt, de akkor meg kijön az a hiba, hogy nem bírja a mélyeket. Ez mixelésnél elég nagy gáz - igazgatja a sapkáját Ace, miközben visszaadja. - Nem használhatatlan, de nem ilyet keresek.
• Ebben az árkategóriában még ez van - nyújtja át a következő fülest, miközben összedugja. Ace átveszi és belehallgat. Ahogy igazgatja a fejhallgatót akkor jövök rá, hogy az lehet a félfülesezés, amikor az egyik füléről oldalra fordítja. Csak ámulok milyen profin válogat. Nagyon értheti, amit csinál.
• Na ezzel könnyen lehet félfülesezni - bólogat Ace. - Egész szép, dinamikus a hangja is. - Az eladó újabbat mutat, Ace egy ideig teszteli, de a fejét ingatja.
• Kicsit nehéz a szerkezete. Ez három óra viselés után nagyon nem lesz kényelmes - adja vissza.
• Van egy extrém magas árkategóriás, ezzel nem lehet mellényúlni - nyújtja át az utolsó variánst is. Ace belehallgat és elismerőn bólogat.
• Ez tényleg jól szól - visszaadja. - Maradjon ez - a másodikra mutat és előveszi a tárcáját a farzsebéből. Ace fizet és ki is lépünk a kis zsúfolt boltból. Dylan cigire gyújt az utcán és lecövekel, szóval itt akarja elszívni. Lehorgonyozunk mellette egy háromszöget alkotva. Ace a fejhallgató dobozán dobol, szinte hallom az egészből azt a klubban nyomatott ritmust: tuc-tuc-tuc-tuc.
• Ebben a hónapban totál leégek - morogja Ace, szemerkél az eső, apró, unalmas kis cseppekben, mint Manchesterben mindig. Nem áztat, de csepereg. - Kifizettem a kauciót, ráülök a fejhallgatómra és a házi keverőmet már hónapok óta cserélni kellene. Teljesen megfáradt az effekt rész. Szinte használhatatlan. Amiket sokat tekergetek, mind így járja -
• Mert mindent leharcolsz - mered maga elé eregetve a füstöt Dylan. - A nőket is, ezért kerülnek.
• Köcsög - vágja rá Ace. Várjuk, hogy Dylan elszívja a szálat. Ace jobbra-balra néz a kihalt utcácskában. Én a lábamon hintázok sarkamtól a lábujjamig, végül kibököm a kérdést:

• Saját fejhallgatót viszel a bulikba?
• Aha - feleli. Komolyan meglepődök, hogy válaszol nekem. Hogy lehetek ennyire félénk? - Jó nem zakkanok meg, ha a helyi fejhallgatókat kell használni, de ez olyan személyes tárgy. Minden DJ a saját fejhallgatóját szereti.
• De hát ez csak techno nem? - Ace úgy néz rám, mintha megsértettem volna, már bánom, hogy megjegyeztem... - Mármint úgy értem... Végülis csak megy az alap tuc-tuc és kész… - belevörösödtem a mondandómba. Miért nem harapom már le a nyelvemet. Fele ennyi zöldséget se tudnék akkor zavaromban összebeszélni.
• Így is lehet rá gondolni ja - igazgatja a sapkáját Ace. Kicsit rámhagyja a dolgot. - De… gyere el egy buliba és megmutatom milyen élesben. Szombaton Hard Techno klub lesz.
• Elmehetek? - csapok le Dylanra.
• Anyádat kérdezd - hárítja azonnal Dylan. Tökre nem érdekli, hogy én és Ace miről dumálunk. Annyira ártalmatlanok vagyunk, hogy kábé leszarja, mit diskurálok a haverjával. Sütne rólunk, hogy nem annyira bírjuk egymást? Nem is tudom. Utálom Acet, mert mindig szivat a hülye zenéivel, meg az állandó közönyével, nem is értem, most miért hívott el. Talán a kihívás miatt? Mert le tuc-tucoztam a zenét, amit csinál?  De nem akarok égni sem. Mert Ace előtt mindig beégek valamivel. Viszont erősebb a vágyam, hogy megszabaduljak a szürke kanapétól. Ace akármire hívhatott volna,akkor is igent mondok, mert rajta kívül a manchesteri ismerettségi köröm nulla. Szóval, ha ő nem akkor senki sem. Lehangoló vagyok, de tényleg.
• Úgyis nálam maradtak a matek cuccaid - emlékeztet Ace.
• Szobafogságban vagy nem? - kérdezi Dylan.
• Egy hétig és az pénteken lejár. Szombaton már mehetek - jelentem ki szent meggyőződéssel. Bármilyen meghívást elfogadtam volna, csak ne kelljen a kanapén dekkolnom még egy este. Bár nem rajongok a techno-ért sőt, tulajdonképpen megfájdul a fejem tőle, de még ez a meghívás is jobb a semminél. Dylan közönyös marad. Részéről szétunhatom az agyamat is egy techno buliban. Látványosan nem tartja veszélyesnek rám nézve Ace-t és ez eléggé megnyugtat engem is.

Book of Love

Csak délután fél egykor mászok ki az ágyból. Az öcsémet már régen elvitték az óvodába. Anyám a helyi kultúrházban dolgozik. Dylan azonban itthon van és nincs egyedül. Hangok hallatszanak a nappaliból.  A mosdóban csak összefogom a hajam, fogat és arcot mosok, felöltözök. De nagyon fáradt vagyok. Dylan hajnali háromra hozott haza és már nagyon készen voltam. A konyhapultnál Ace áll. Most épp fénymásolt lapokat pakolgat. Annyira friss. Hogy bírják ezek az éjszakai életet? Hétről hétre? Engem kicsinált ez az egy éjszaka is. Ace lendületes és lelkes, szokásos kapucnis felsőjében van.

• Nekem mégiscsak ez tetszik - bök az ujjával az egyik lapra. Dylan kávét kortyolgatva figyeli.

• Elég lepukkant környék - kommentálja.
• De van udvara! Legalább - erősködik Ace. Most, hogy érettségire készülős hónapban vagyok és tartósan anyáméknál cuccoltam be, meglepődöm, hogy Ace hét közben is itt van, nálunk. Kétlem, hogy anyám tisztában lenne vele, mennyit dekkol nálunk.  Mintha észre sem vennének. Ennyire átlényegültem volna egyetlen éjszaka alatt? Szellemalakot öltöttem? Az előszobai tükörben látom magam, tehát mégiscsak épkézláb emberi lény vagyok.
• Öhm...sziasztok - nyekergem esetlenül. Dylan csak biccent, Ace oda sem figyelve odaböki:
• Csá! - de Dylan reakcióit várja. - Nem néz ki olyan durván, jó hát ezek a színek éppen nem a legjobbak. A zöld szobát kapásból átfesteném, tök mindegy milyenre, mondjuk kórházi fehérre, de amúgy okés nem?
• Nem tudom. Olyan mintha csövesek lakták volna, vagy egy kutyafalka. Mi van ott a sarokban? Az valami hányás?
• Mi? - Ace megdörzsöli a papírt. - Voltam kint, szerintem ez nyomdahiba. Na… nagyon gáz?
• Hát, én tuti nem költöznék ide - jelenti ki Dylan.
• Fene a jó dolgodat. Na mivan Pipő!? Még csak be sem álltál rendesen, mégis úgy nézel ki, mint akin átmentek páran - úgy beszél hozzám, hogy közben rám sem néz. Mikor nézett meg? Annyira utálom!
• Öhm….kösz. Tudtátok hogy a folyamatos éjszakai munkarend elvesz az életetekből, legalább két évet? - jegyzem meg.
• Egyél! - szól rám Dylan. Vonakodva a hűtőhöz csoszogok és belenézek. Mit egyek? Anyám mindig pirítóst reggelizik. Már a gondolatra is felfordul a gyomrom. - Van pizza, Ace hozta! - mutat az étkezőasztalra Dylan, és elhúzza Ace elől a lakások fényképes ismertetőjét. Már látom mi ez. Ace két kupacot hozott.
• Költözöl? - kérdezem és felemelem a pizzásdoboz tetejét és kiemelek egy szeletet, ami már teljesen elhűlt.
• Ja, kitették a szűrömet. Egy másik albérletet keresek. A másikban kicsit… sok koszt termeltem… - vakkantja Ace, de Dylant bámulja. - Megnézed te is?
• Egy csomó drogos lakik arra, meg olyan fura alakok. Nem tudom Ace… Figyelj nekem el kell mennem Chrisért, lesz most valami műsor a kultúrházban Marianne-nál.
• Utána? - kap a szón Ace.
• Jó. Akkor Chris, kultúrház, kinézek a házhoz. Ott találkozunk - adja be a derekát Dylan.
• Várj! Úgy volt ,hogy ma fodrászhoz viszel és könyvtárba akartam menni! Két tételem teljesen hiányzik - szólok közbe.
• Ezek a hülye szervezések - Dylan a falinaptárunkhoz lép és keresi a cetliket. - Nézd itt nincs fodrászat! A könyvtárba bedoblak, ahogy megyek Chrisért!
• De hét közben felhívott a fodrászom, hogy mégiscsak ráér.
• Menj busszal - morogja Dylan.
• Nem akarok buszra ülni - kiráz a hideg. A külvárosokban tényleg fura alakok vannak a buszokon. Dylan a fejét vakarja.
• Jó akkor… elviszlek a könyvtárba - egyeztet Dylan. - Onnan Ace átvihet a fodrászhoz és amikor jövök vissza érted megyek a fodrászathoz.
• Mi? Én nem vagyok senki személyi sofőrje! - csattan Ace.
• Jössz nekem eggyel, mert megnézem a legundorítóbb kecót a környéken, amit valaha láttam - szól Dylan.
• Hümmm - Ace rámnéz és most nagyon sötét a szeme.- Melyik könyvtár? Hányra?
• A központi könyvtár. Fél négy.
• Remek - Ace összepakolja a lapokat. - Na császtok!

Rekkenő hőség van.  A St Peter’s tér visszaveri a hőt. A Központi könyvtár lépcsőjénél ülök és sehol egy árnyék. Már háromnegyed négy. Tutira elfelejtette. Vagy nem is akart értem jönni. Nem tudom. De csorog az izzadtságom a derekamon. A hajam a tarkómra tapad. A könyvek mellettem egy kis tornyot alkotnak. A könyökömmel erre támaszkodom. Írtam egy smst Dylannak.

ÉN: Hol van Ace? Elkések a fodrásztól!

Néhány másodperccel később jön a válasz.

Dylan: Mindjárt ott van.

Ekkor sietős tempóval egy fekete ford kanyarodik a könyvtárhoz és a felhúzott ablakokon át is hallani, hogy a kocsiban dübörög a techno. Ace. Lefékez a könyvtár előtt és kivágja az anyósülés ajtaját.

• Igyekezz már! megállni tilos tábla van! - szól ki, mire felnyalábolom a könyveket, aztán elejtem az összeset. A könyvek szanaszét puffannak a lépcsőn. Néhány még fordul is néhány lépcsőfokot lefelé. Majdnem én is elvágódok nagy igyekezetemben, hogy összeszedjem őket. Vörös vagyok, melegem, van totál leizzadtam és most még hülye könyveket szedegetek bénán, görnyedt háttal mire végre elérem Ace kocsiját és bezökkenek. Amíg várta, hogy összekaparjam magam a könyvtár lépcsőjéről, számot vált a kocsiban.  Ahogy beülök Ace meg sem várja, hogy becsapjam az ajtót, gázt ad. Ace veri a taktust a kormányon a tenyerével, alulról fogja a kormányt. Sokáig nem esik le mi a szám. Aztán felismerem: a Magnetic Fieldstől a The Book of Love megy. EZ most komoly? Lenézek a könyveimre. Angol irodalom, és matematika példatárak. Ace humora nagyon fura. Ki sem néztem belőle, hogy ismer ilyen számokat. Bár fogalmam sincs milyen számokat ismer. Hiszen nem is ismerem. De ez tényleg egy romantikus szám. Nagyon jó ez a szám, és bár nem akarok itt nagyon feloldódni, de kellemes közben Ace mellett ülni a kocsiban. Egész jól vezet. Kicsit pörgősebb, mint Dylan vezetési stílusa. Ahogy Ace vezet annak van lendülete, ritmusa. Szokatlan a szitu, hogy valaki mellett ülök az anyósülésen. Na jó az a fura, hogy Ace mellett ülök, és közben megy ez a nyálas szám. Ace-t látszólag nem hatja meg. Ace-nek ez is csak egy szám, amit elénekel valaki és kész. Szerintem nem kötődik érzelmileg egyik számhoz sem. Talán szakmailag tabu. Nem tudom. De megőrjít ez a szám, itt Ace kocsijában. Itt mellette. Elég feszélyezett vagyok. Ace csak a szokásos. Ki nem lehet szedni belőle se érzelmet, se gondolatot. Megy ez a szám és hallgatjuk, ott vannak a hangok, a szöveg, a tartalom közöttünk. Szerintem szivat. Mint ott a klubban. Ace új hobbija lehetek, hogy szivasson. Istenem ennyi piros lámpát.  Ace tudja, hogy külvárosba megyünk, tehát kifelé halad a városból, iránymutatás nélkül is. A kocsiban mentolillat van. Meg növényszag. Futólag hátranézek. A hátsó ülést teljesen beteríti néhány cserepes nagy méretes bokros növény.
• Máris költözöl?
• Fogjuk rá!
• Ezek rózsák?
• Aha. Anglia legszebb rózsáit szállítom. Miért nem jogsit kértél a tizennyolcadik szülinapodra? - kérdezi Ace. Sokáig csak a kérdésére koncentrálok. Gondolom utálja hogy engem taxiztat a városban. Aztán az előtte levő mondatra fókuszálok… anglia legszebb rózsáit?  Elvörösödök. Nem akarom magamra érteni. Mert kizárt dolog hogy engem bárki is szépnek lásson. De Ace mindig ilyenekkel szivat. Irónia? gúny? kritika? Összezavart mar megint. Itt vagyok, ahol Ace közelében mindig. Zavarban vagyok, ideges leszek, és nem tudom mit kezdjek a kezeimmel, meg a lábaimmal, zavaromban, úgyhogy a könyvek a bénázásomtól leperegnek az ölemből a lábaimhoz a kocsijába. Felsülve kezdek utánuk kaparászni. Miért vagyok ennyire égő? Saját magamat égetem le állandóan. Legyen már vége ennek a számnak könyörgöm!
• Merre? - kérdez rá Ace, tekintve, hogy lassan a pálya felé közeledünk és el kellene kezdeni sávokat váltani.
• Tovább egyenesen. Majd szólok mikor fordulj jobbra! -  a nehezen összeszedett könyvek csúszkálnak az ölemben. Ace elég sietősen vezet, dülöngélek mellette a bőrülésen, miközben előzget és jobbra sorol.
• Szóval vágatod a hajad? - kérdez rá futólag Ace, a Book of Love a végét rúgja és hát Ace nem bírja, hogy csend legyen körülötte úgy tűnik, mert a piros lámpánál az iPhoneját görgeti, aztán a kocsiban felhangzik a Pavement: Cut your Hair száma. Merőn bámulom a srácot. Most viccesnek tartja magát?
• Minden szituhoz tudsz egy számot? - morgom.
• Fogjuk rá. Elég sok számot ismerek. Tudod  DJ vagyok.
• Ja. Aha frankó - bosszankodva nézek magam elé. Úgy érzem folyton, hogy Ace kiröhög. Vagy röhög rajtam, nem tudom melyik a jobb. De Ace nem röhög. Vezet tovább, ahogy vált a lámpa.  - Ha sokat késel csak az egyik oldalt vágja le a hajad? - döbbenten nézek magam elé aztán rá. Mi van? Ezt a kérdést komolyan tette fel vagy már megint kis hülyének tart és azért kérdez ilyen értelmetlenségeket.  Esküszöm a kérdéseivel teljesen összezavar és megakaszt. Mellette annyira gyereknek érzem magam, mint egy óvodás. Szerintem az öcsém jobban el tudna vele beszélgetni. Nem tudom eldönteni, hogy komolyan kérdez, vagy humorizál, vagy csak röhög rajtam. Komolyan nem tudom. Nem jövök rá, és Dylan sem segít ez ügyben. Ace neve el sem hangzik otthon úgy spontán. Nem tudom, Dylan haverja, de egyáltalán nem ilyen Dylan, mint Ace.  - Sokat javítana a fejeden - jegyzi meg Ace.
• Ez nem vicces - jegyzem meg. - Unalmasnak tartassz, igaz?
• Kicsit! - néz maga elé Ace.
• Mitől lennék izgalmasabb? - fordulok felé hirtelen.
• Hát… nem is tudom. Melíroztasd be a hajad - nem jut időm válaszolni, mert majdnem elfelejtem, hogy szóljak neki.
• Itt, itt jobbra fordulj le! - szólok, és megragadom a karját. Most esik le, hogy végre nem kapucnis felsőben van, ebben a melegben, hanem egy sima fekete rövidujjú pólóban és most látszanak a tetoválásai. De nem merem megbámulni.
• Hé! Vezetek, ne rángasd a karom, mert belegázolok a járókelőkbe. Basszus! - Ace, sietve visszaveszi a sebességet és befordul a kisutcába.
• Bocs hátul szoktam ülni - húzódok meg a sarokban.
• Ja, mint a gyerekek - morogja Ace. Néha annyira nem értem mi baja van velem. Szimplán utál valamiért, vagy mi van. Ártottam én neki? - Ne érj hozzám, csak mond, hogy merre! - végignavigálom a fodrászatig és elfelejtek még elköszönni is annyira szégyenlem magam, sietve kiugrok a kocsiból és bemenekülök a fodrászatba. Csak a szalonban veszem észre, hogy néhány könyvem a kocsijában maradt, ami kihullott az ölemből.  Book of Love? Az érettségi felkészülő könyveimet is csak Ace-nek jut eszébe ilyen szöveggel illetni.

Be my Baby

A születésnapomon tehát elkészítem a bulizós Liv Somerhaldert. Mint már annyiszor. Most az a nagy kivétel, hogy el is megyek egy buliba. Dylan fél ötkor indul otthonról és ő visz magával a kocsiján. A lépcsőház előtt szívja a cigit, amíg rám vár. Ahogy kinyitom az ajtót megindul a kocsi felé.

• Nincs alkohol, drog, szex, senkivel ne is állj szóba! - sorolja Dylan.
• Azért levegőt vehetek majd? - ülök be hátra a helyemre és becsatolom az övemet. Nem ülök anyám helyére mellé, az olyan fura lenne.
• Csak az orrodon. Ne nyisd ki a szád, mert ki tudja mit művelsz vele! - jegyzi meg és futólag rámnéz a visszapillantóban.
• Nem mászok át a szádba nyugodj meg! - dünnyögöm az orrom alatt.
• Nagyszerű! - Dylan cigire gyújt és kisorol.
• Annyira gáz volt? - kérdezek rá hirtelen. Dylan volt a második srác, akivel csókolóztam, úgy ahogy. És hát ő mégiscsak valahol családtag. Ha őszinte véleményre számíthatok ebben a kényes kérdésben, hát ő biztos autentikus forrás.
• Mindenkivel így csinálod, vagy csak akiket letámadsz lesből? - grimaszolja. Mivel nem válaszolok, mered maga elé a forgalomra. Szív néhány slukkot. Már azt hiszem nem is válaszol, végül csak megszólal: - Túl sok nyál, túl sok nyelv. Amúgy a lelkesedéssel nem volt gond.
• Kösz - teszem keresztbe a karom, s elkönyvelem, hogy már megint égek. Dylan mögött. Egyszerűen nem tudok felnőni. Hiába vagyok ma pontosan tizennyolc éves. Szeretnék felnőtt lenni, de nem vagyok az. Jó lenne az érettségivel átesni valami jellemfejlődésen. Valamin, amitől mostantól nem gyerek vagyok, hanem felnőtt. Valami olyasmi, amitől olyan leszek mint Dylan, vagy Ace, vagy a többiek, akik mind felnőttek. Jó lenne felnőni, nem csak érettségi vizsgázni. A lepukkant manchesteri városrészben Dylan leállítja a motort a gyárépület előtt. De nem száll ki.
• Tégy meg nekem egy szívességet: ne keveredj bajba! Kösz. S csak, hogy tisztázzuk, anyád kért meg, hogy hozzalak el. Csakis azért vagy itt! - kiszállunk. Ahogy becsapom az ajtót a kocsi felett ránézek.
• Oké, világos, nem kell még szánalmasabbá tenned a helyzetemet! - fújtatok, és Dylant követem a klubba. A buli előtt a klub elég unalmas helynek tűnik. Mindenki kicsit kedvetlenül téblábol a klubban. Dylanra többen ráköszönnek, de mindenki megy a dolgára. Dylan egyenesen a pultos csajhoz irányítja a lépteit. A csaj hajában pánt van, hogy a haja ne hulljon előre, szőkített a haja, és elég erős mellben. A pultra könyökölve egy sapkás srác ül a bárszéken. Már egészen közel vagyunk, mikor leesik, hogy Ace az. Tehát ma este ő lesz a DJ.
• Figyelj, oda jön a DJ-pulthoz hogy kérhetek valamit?
• Erre én: Bármit aranyom!
• Akkor lejjebb vennéd a hangerőt? - Ace a saját viccén nevet, a pultos csaj csak megemeli a szemöldökét.
• Ace! Sosem fogysz ki ezekből? - sóhajtja a csaj, miközben a poharakat fényezi.
• Már mondtam igaz? - legyint Ace és felénk fordul. - Csá! Na milyen a cucc? - fog kezet Dylannal.
• Jó lesz - bólint Dylan.
• Még mindig a hangprojektor híve vagy? - igazgatja a fején a sapkáját Ace.
• Egy lakásba…
• Mélynyomó akkor is kell és hidd el  hallani fogod azokat a kis fémes zöngéket. Az igazi a természetes anyag. Fa! Ahogy tompítja a hangot az az igazi hidd el. Bizonyos decibel felett persze tök mindegy. Mint itt a klubban, de otthonra én a faborításra voksolok - rántja meg a vállát Ace. - Minden hangtechnikás boltban ez az igazi átvágás. Ugye milyen jól szól? És feltekerik full hangerőre. Akkor már annyira torzít, hogy nem hallja ki a hülye vásárló, hogy ha halkabbra veszi rezonál az egész és ott van az az idegesítő fémes hang. De hát a gyökér vásárlókat mindig meg lehet vezetni. Mi van csajt is hoztál? - vált Ace gyorsan. Én eddig bámészkodva néztem szerteszét tátott szájjal, Ace meg rámirányítja a reflektort. Elvörösödök. A Pultos csaj is engem méreget.
• Marianne lánya. Szülinapos - Dylan a pultosra néz. - Két pohárral adhatsz neki maximum, többel ne szolgáld ki! Remélem senki nem vesz neki alkoholt - sóhajtja Dylan.
• Mennyi leszel, tizennégy? - mér végig Ace. Most még vörösebb lettem.
• Izé…. én… - csak hebegek, és nagyon melegem van.
• Ace! Ne szivasd már! - legyint rá a pultos lány. - Persze, hogy tizennyolc lettél, igaz? - mosolyog rám. - A vendégem vagy az első pohár alkoholos italra. Amúgy Nora vagyok.
• Hát azért már ittam alkoholt. Liv - biccentek neki zavartan.
• Ja, gondolom szilveszterkor pezsgőt a szüleiddel - jegyzi meg Ace, a poharába mormolva úgy, hogy rám sem néz, és a müanyagpoharából iszik egy nagy kortyot. Ennyire egyértelmű vagyok? Vagy Dylan mesélt neki rólam? Kizártnak tartom. De tényleg egy pohár pezsgőt ihattam szilveszterkor. Otthon.
• Na jól van én megyek. Liv feljössz velem a keverőhöz, vagy maradsz itt? - néz rám Dylan futólag.  Habozva nézek végig rajtuk, végül úgy döntök felkeresem a mosdót. Tanácstalanul nézelődök. Igazság szerint nagyon magányos leszek itt ebben a buliban. Dylan dolgozik. Nem lesz ideje engem pesztonkálni egész este. Kicsit bánom, hogy eljöttem. Hiszen én nem társasággal jöttem. Mire visszaérek, már elkezdenek szállingózni a klubba. Kimegyek az ajtón friss levegőt szívni. Karba teszem a kezem és nézem az érkezőket. Sokan jönnek taxival. Összekapaszkodott fiatal lányok, akik nevetgélnek és imbolyognak a magassarkú cipőikben. Nekem is valahogy így kellett volna jönnöm. Nem az anyám pasijának a kocsiján. Aki dolgozni jött ide. A szél meglebbenti a hajamat. Kifújja az arcomból, aztán egy tincset mégis az arcomba fúj. Odatapad a rúzsomra. Hiányoznak a fenyvesek. A régi otthonom. S erre a gondolatra elfutja a szemem a könny. Ahogy ott állok, csapódik mögöttem az ajtó, s megáll mellettem egy alak, s cigarettára gyújt.
• Egyedül nem nagy kaland itt lenni, igaz? - Dylan az.
• Nézhetem, hogy mások hogyan buliznak - fintorgok s pislogok néhányat. Hogy ne vegye észre könnyben van a szemem.
• Én nap, mint nap ezt teszem - vigyorog rám Dylan. - Menj be vegyülj! Ace ott van a pultnál, az élő koncertet ő mindig onnan figyeli végig! - int a fejével befelé. Ajakbiggyesztve bólintok és visszamegyek a klubba.  Ace tényleg ugyanott van, ahol hagytam. A szeme cikázva jár. Időnként kortyol a müanyagpoharából.
• Mit adhatok Liv? - ér hozzám Nora.
• Én… nem is tudom - tanácstalanul nézek rá. Nora hunyorogva méreget. - Mit szokás kérni? - zavartan Ace felé pillantok, aki látszólag elmélyült az emberek megfigyelésében.
• Add csak neki is azt, amit nekem - szólal meg Ace, de egyikünkre se néz. Egy ugyanolyan müanyagpoharat kapok, mint amilyen Ace előtt van. A sör nem szokott habos lenni? - ezen gondolkodom, meg azon, hogy biztos keserű az íze, amikor érzem, hogy az ajkaimon pezseg az ital, és ahogy a nyelvemhez ér meglepetten állapítom meg, hogy sima kólát iszom.  Ace oldalt néz rám. - Mert mit gondoltál, a keverőpultra térdelve ordibálok le, és mellet villantok a közönségnek, miközben szélgép fújja a hajamat?
• Hááát…
• Itt munka van kislány - könyököl oda hozzánk Nora. - No meg hát… Ace három X-es - Ace felhúzza a kapucnis pulóverét a jobb karján és három karcsú X egymástól tisztes távolságban van az alkarjára tetoválva.
• Hú! - ennyire tellik tőlem. Fogalmam sincs mik ezek.
• Nincs alkohol, nincs drog, nincs szex - vigyorog rá Nora
• Ó!
• Ja modernkori szerzetesnek álltam - vigyorog rám Ace. Most először. Szép a fogsora. Egészen okés fogsora van. Tényleg.
• Szóval nem vagy sztár DJ?
• Nem produkálom magam, az nem az én stílusom. Legyen jó a zene, Az magáért beszél. Jókor, jó helyen, jó időben. Tudod, mint a templomban az orgona. Ha megszólal mindenki elhallgat, vagy énekelni kezd, attól függ  - Ace félig a színpad felé néz.
• Miket figyelsz?
• Nem is tudom. A reakciókat. Az arcokat. A mozgást. A lábakat, a fenekeket, a tekintetet. Na meg ha túl sokat járnak ide a pulthoz, akkor az általában azt jelenti, hogy szar a zene - vigyorog Ace. - Na és valamivel fel kell turbózni az estét. Na felnézek a keverőhöz, Dylan szerintem már cigiszünetre menne - felveszi a poharát a pultról és átsétál a  hátsó traktusba. Úgy mozog, mintha csak otthon lenne és készülne beülni a kanapéra a tévé elé. Megfogadom Dylan tanácsát és próbálok elvegyülni, de úgy vegyülök kábé, mint cukor a hideg vízben. Nem akar befogadni a közeg. Mindenki lökdös, a lábamra lépnek, leöntenek sörrel. Egyáltalán nem élvezem ezt az egészet. Ráadásul kezd nagyon meleg is lenni. A zene túl hangos, mindenki ordibál és ugrálnak. Még a zene sem jó. Semmit nem élvezek ebből az egészből. Az egyik legpocsékabb szülinapom, amit valaha is kitalálhattam magamnak. Kedvetlenül keresem meg a menedéket. Dylan és Ace birodalmát a keverő mögött. Mázli, hogy ismerem ezt a csendes zugot ebben a nagy zűrzavarban. Amikor bekopogok Ace nyit ajtót. Dylan még dolgozik. Ace vaniliás pudinggal a kezében áll.
• Hamupipőnek nem tetszik a bál, ahova a tökhintó vetette - állapítja meg Ace az arcomra nézve. Elfordítom a fejem és belépek mellette. A sarokban van egy ingatag forgószék, leselejtezve, arra ülök. Ace visszazökken a székébe és tovább kanalazza a pudingját. Két monitor van előtte és az a sok kütyü.  Meg egy csomó cetli és post-it. Egy félbehajtott képregény, egy felbontott csipszes zacsi, amibe most is belenyúl és a szájába tömve ropogtatja. Már fél tizenegy. Dylan átadja a keverőpultot, kimegy és változik a hangzás is. Ace koncentráltan figyel. Az első fél órában teljes néma csendben ülünk. Dylan kint pakolászik a színpadon.  Ace elég koncentrált, a számokat keveri. Csak ül és időnként kattintgat. Állítgat. Még levegőt se nagyon merek venni nehogy megzavarjam. Mindig azt hittem a DJ-k táncolnak, meg sört isznak és bekiabálgatnak a táncolóknak, de Ace egyáltalán nem ilyen. Legalább mintha atomreaktort indítana. Időnként végignézi a kéréseket, néha az üvegen át figyeli a tömeget, de összességében a félhomályban gépezik. Időnként a DJ pulthoz nyúl, állítgat ezt-azt. S csak a fényekből, a ritmusból veszem észre, hogy ezt az egészet ő műveli. Jól csinálja, tényleg. Nagyon jó ritmusérzékkel. Dylan időnként visszajön és kérdőn néz rám, hogy a hőn áhított buliban, miért az ő fülkéjében ülök a sarokban. Kint dübörög a techno, de ide alig szűrődik be a zaj. Alapvetően mégsem unatkozom. Figyelem Ace-t munka közben. Még sosem láttam DJ-t ilyen közelről, ahogy dolgozik. Meg ez a techno annyira nem is az én világom. Nem tudok egész nap ugrálni és bólogatni.  Az est vége felé egyszer csak Ace a nyakába csúsztatja a fejhallgatót és rámnéz. Belevörösödök, ahogy rajtakap, hogy őt bámulom. Kitágult szemekkel meredek rá. Még pislogni is elfelejtek. Kővé váltam kész. Ace a félhomályban olyan mint egy sötétben gubbasztó bagoly. Nem pislog, csak néz. Áthatón. A szám, ami eddig szólt a vége felé közeledik, mert már csak az alap technoritmust hallani. S megfigyeltem, hogy Ace mindig így keveri át a számokat. Már azt hiszem nem fog szólni hozzám, végül kiböki:
• Na menjél pipőke! Teszek fel neked egy számot! - int a fejével kifelé a tömegre Ace. Lazán ül a forgószékében. Két könyökét a karfán pihenteti, ujjai vízesésszerűen a combjára érnek. Most egyenesen rám néz. Kiszárad a torkom.  Mikor nem moccanok, a jobb kezét megemeli, és kifelé hesseget az ujjaival. Még egy okéra se tellik tőlem. Engedelmesen felállok és lesétálok a terembe. Lassan vált a zene. Nagyon jól át lett keverve a két szám egymásba. Már egy másik számra táncolnak. S megszólal a The Ronettestől a Be My Baby száma. A keverőfülke felé fordulok, de innen nem látni Acet. Baromira jól megcsinálta. A techno ritmuson ott megy a fődallam, az ének, minden. Egyszerre maga az eredeti szám, és az a végeláthatatlan gépi ritmus hang. Nagyon jól egyeztette a ritmusra a dallamot. Tökéletes. A szám úgy jó, ahogy van, szeretem is, táncolható is. Lehunyom a szemem és átadom magam az egyetlen számnak az egész buliban, ami tényleg nekem szól. Ace a vesémbe látott. De a szám...eléggé összezavar. Miért ezt tette fel nekem?