Be my Baby

A születésnapomon tehát elkészítem a bulizós Liv Somerhaldert. Mint már annyiszor. Most az a nagy kivétel, hogy el is megyek egy buliba. Dylan fél ötkor indul otthonról és ő visz magával a kocsiján. A lépcsőház előtt szívja a cigit, amíg rám vár. Ahogy kinyitom az ajtót megindul a kocsi felé.

• Nincs alkohol, drog, szex, senkivel ne is állj szóba! - sorolja Dylan.
• Azért levegőt vehetek majd? - ülök be hátra a helyemre és becsatolom az övemet. Nem ülök anyám helyére mellé, az olyan fura lenne.
• Csak az orrodon. Ne nyisd ki a szád, mert ki tudja mit művelsz vele! - jegyzi meg és futólag rámnéz a visszapillantóban.
• Nem mászok át a szádba nyugodj meg! - dünnyögöm az orrom alatt.
• Nagyszerű! - Dylan cigire gyújt és kisorol.
• Annyira gáz volt? - kérdezek rá hirtelen. Dylan volt a második srác, akivel csókolóztam, úgy ahogy. És hát ő mégiscsak valahol családtag. Ha őszinte véleményre számíthatok ebben a kényes kérdésben, hát ő biztos autentikus forrás.
• Mindenkivel így csinálod, vagy csak akiket letámadsz lesből? - grimaszolja. Mivel nem válaszolok, mered maga elé a forgalomra. Szív néhány slukkot. Már azt hiszem nem is válaszol, végül csak megszólal: - Túl sok nyál, túl sok nyelv. Amúgy a lelkesedéssel nem volt gond.
• Kösz - teszem keresztbe a karom, s elkönyvelem, hogy már megint égek. Dylan mögött. Egyszerűen nem tudok felnőni. Hiába vagyok ma pontosan tizennyolc éves. Szeretnék felnőtt lenni, de nem vagyok az. Jó lenne az érettségivel átesni valami jellemfejlődésen. Valamin, amitől mostantól nem gyerek vagyok, hanem felnőtt. Valami olyasmi, amitől olyan leszek mint Dylan, vagy Ace, vagy a többiek, akik mind felnőttek. Jó lenne felnőni, nem csak érettségi vizsgázni. A lepukkant manchesteri városrészben Dylan leállítja a motort a gyárépület előtt. De nem száll ki.
• Tégy meg nekem egy szívességet: ne keveredj bajba! Kösz. S csak, hogy tisztázzuk, anyád kért meg, hogy hozzalak el. Csakis azért vagy itt! - kiszállunk. Ahogy becsapom az ajtót a kocsi felett ránézek.
• Oké, világos, nem kell még szánalmasabbá tenned a helyzetemet! - fújtatok, és Dylant követem a klubba. A buli előtt a klub elég unalmas helynek tűnik. Mindenki kicsit kedvetlenül téblábol a klubban. Dylanra többen ráköszönnek, de mindenki megy a dolgára. Dylan egyenesen a pultos csajhoz irányítja a lépteit. A csaj hajában pánt van, hogy a haja ne hulljon előre, szőkített a haja, és elég erős mellben. A pultra könyökölve egy sapkás srác ül a bárszéken. Már egészen közel vagyunk, mikor leesik, hogy Ace az. Tehát ma este ő lesz a DJ.
• Figyelj, oda jön a DJ-pulthoz hogy kérhetek valamit?
• Erre én: Bármit aranyom!
• Akkor lejjebb vennéd a hangerőt? - Ace a saját viccén nevet, a pultos csaj csak megemeli a szemöldökét.
• Ace! Sosem fogysz ki ezekből? - sóhajtja a csaj, miközben a poharakat fényezi.
• Már mondtam igaz? - legyint Ace és felénk fordul. - Csá! Na milyen a cucc? - fog kezet Dylannal.
• Jó lesz - bólint Dylan.
• Még mindig a hangprojektor híve vagy? - igazgatja a fején a sapkáját Ace.
• Egy lakásba…
• Mélynyomó akkor is kell és hidd el  hallani fogod azokat a kis fémes zöngéket. Az igazi a természetes anyag. Fa! Ahogy tompítja a hangot az az igazi hidd el. Bizonyos decibel felett persze tök mindegy. Mint itt a klubban, de otthonra én a faborításra voksolok - rántja meg a vállát Ace. - Minden hangtechnikás boltban ez az igazi átvágás. Ugye milyen jól szól? És feltekerik full hangerőre. Akkor már annyira torzít, hogy nem hallja ki a hülye vásárló, hogy ha halkabbra veszi rezonál az egész és ott van az az idegesítő fémes hang. De hát a gyökér vásárlókat mindig meg lehet vezetni. Mi van csajt is hoztál? - vált Ace gyorsan. Én eddig bámészkodva néztem szerteszét tátott szájjal, Ace meg rámirányítja a reflektort. Elvörösödök. A Pultos csaj is engem méreget.
• Marianne lánya. Szülinapos - Dylan a pultosra néz. - Két pohárral adhatsz neki maximum, többel ne szolgáld ki! Remélem senki nem vesz neki alkoholt - sóhajtja Dylan.
• Mennyi leszel, tizennégy? - mér végig Ace. Most még vörösebb lettem.
• Izé…. én… - csak hebegek, és nagyon melegem van.
• Ace! Ne szivasd már! - legyint rá a pultos lány. - Persze, hogy tizennyolc lettél, igaz? - mosolyog rám. - A vendégem vagy az első pohár alkoholos italra. Amúgy Nora vagyok.
• Hát azért már ittam alkoholt. Liv - biccentek neki zavartan.
• Ja, gondolom szilveszterkor pezsgőt a szüleiddel - jegyzi meg Ace, a poharába mormolva úgy, hogy rám sem néz, és a müanyagpoharából iszik egy nagy kortyot. Ennyire egyértelmű vagyok? Vagy Dylan mesélt neki rólam? Kizártnak tartom. De tényleg egy pohár pezsgőt ihattam szilveszterkor. Otthon.
• Na jól van én megyek. Liv feljössz velem a keverőhöz, vagy maradsz itt? - néz rám Dylan futólag.  Habozva nézek végig rajtuk, végül úgy döntök felkeresem a mosdót. Tanácstalanul nézelődök. Igazság szerint nagyon magányos leszek itt ebben a buliban. Dylan dolgozik. Nem lesz ideje engem pesztonkálni egész este. Kicsit bánom, hogy eljöttem. Hiszen én nem társasággal jöttem. Mire visszaérek, már elkezdenek szállingózni a klubba. Kimegyek az ajtón friss levegőt szívni. Karba teszem a kezem és nézem az érkezőket. Sokan jönnek taxival. Összekapaszkodott fiatal lányok, akik nevetgélnek és imbolyognak a magassarkú cipőikben. Nekem is valahogy így kellett volna jönnöm. Nem az anyám pasijának a kocsiján. Aki dolgozni jött ide. A szél meglebbenti a hajamat. Kifújja az arcomból, aztán egy tincset mégis az arcomba fúj. Odatapad a rúzsomra. Hiányoznak a fenyvesek. A régi otthonom. S erre a gondolatra elfutja a szemem a könny. Ahogy ott állok, csapódik mögöttem az ajtó, s megáll mellettem egy alak, s cigarettára gyújt.
• Egyedül nem nagy kaland itt lenni, igaz? - Dylan az.
• Nézhetem, hogy mások hogyan buliznak - fintorgok s pislogok néhányat. Hogy ne vegye észre könnyben van a szemem.
• Én nap, mint nap ezt teszem - vigyorog rám Dylan. - Menj be vegyülj! Ace ott van a pultnál, az élő koncertet ő mindig onnan figyeli végig! - int a fejével befelé. Ajakbiggyesztve bólintok és visszamegyek a klubba.  Ace tényleg ugyanott van, ahol hagytam. A szeme cikázva jár. Időnként kortyol a müanyagpoharából.
• Mit adhatok Liv? - ér hozzám Nora.
• Én… nem is tudom - tanácstalanul nézek rá. Nora hunyorogva méreget. - Mit szokás kérni? - zavartan Ace felé pillantok, aki látszólag elmélyült az emberek megfigyelésében.
• Add csak neki is azt, amit nekem - szólal meg Ace, de egyikünkre se néz. Egy ugyanolyan müanyagpoharat kapok, mint amilyen Ace előtt van. A sör nem szokott habos lenni? - ezen gondolkodom, meg azon, hogy biztos keserű az íze, amikor érzem, hogy az ajkaimon pezseg az ital, és ahogy a nyelvemhez ér meglepetten állapítom meg, hogy sima kólát iszom.  Ace oldalt néz rám. - Mert mit gondoltál, a keverőpultra térdelve ordibálok le, és mellet villantok a közönségnek, miközben szélgép fújja a hajamat?
• Hááát…
• Itt munka van kislány - könyököl oda hozzánk Nora. - No meg hát… Ace három X-es - Ace felhúzza a kapucnis pulóverét a jobb karján és három karcsú X egymástól tisztes távolságban van az alkarjára tetoválva.
• Hú! - ennyire tellik tőlem. Fogalmam sincs mik ezek.
• Nincs alkohol, nincs drog, nincs szex - vigyorog rá Nora
• Ó!
• Ja modernkori szerzetesnek álltam - vigyorog rám Ace. Most először. Szép a fogsora. Egészen okés fogsora van. Tényleg.
• Szóval nem vagy sztár DJ?
• Nem produkálom magam, az nem az én stílusom. Legyen jó a zene, Az magáért beszél. Jókor, jó helyen, jó időben. Tudod, mint a templomban az orgona. Ha megszólal mindenki elhallgat, vagy énekelni kezd, attól függ  - Ace félig a színpad felé néz.
• Miket figyelsz?
• Nem is tudom. A reakciókat. Az arcokat. A mozgást. A lábakat, a fenekeket, a tekintetet. Na meg ha túl sokat járnak ide a pulthoz, akkor az általában azt jelenti, hogy szar a zene - vigyorog Ace. - Na és valamivel fel kell turbózni az estét. Na felnézek a keverőhöz, Dylan szerintem már cigiszünetre menne - felveszi a poharát a pultról és átsétál a  hátsó traktusba. Úgy mozog, mintha csak otthon lenne és készülne beülni a kanapéra a tévé elé. Megfogadom Dylan tanácsát és próbálok elvegyülni, de úgy vegyülök kábé, mint cukor a hideg vízben. Nem akar befogadni a közeg. Mindenki lökdös, a lábamra lépnek, leöntenek sörrel. Egyáltalán nem élvezem ezt az egészet. Ráadásul kezd nagyon meleg is lenni. A zene túl hangos, mindenki ordibál és ugrálnak. Még a zene sem jó. Semmit nem élvezek ebből az egészből. Az egyik legpocsékabb szülinapom, amit valaha is kitalálhattam magamnak. Kedvetlenül keresem meg a menedéket. Dylan és Ace birodalmát a keverő mögött. Mázli, hogy ismerem ezt a csendes zugot ebben a nagy zűrzavarban. Amikor bekopogok Ace nyit ajtót. Dylan még dolgozik. Ace vaniliás pudinggal a kezében áll.
• Hamupipőnek nem tetszik a bál, ahova a tökhintó vetette - állapítja meg Ace az arcomra nézve. Elfordítom a fejem és belépek mellette. A sarokban van egy ingatag forgószék, leselejtezve, arra ülök. Ace visszazökken a székébe és tovább kanalazza a pudingját. Két monitor van előtte és az a sok kütyü.  Meg egy csomó cetli és post-it. Egy félbehajtott képregény, egy felbontott csipszes zacsi, amibe most is belenyúl és a szájába tömve ropogtatja. Már fél tizenegy. Dylan átadja a keverőpultot, kimegy és változik a hangzás is. Ace koncentráltan figyel. Az első fél órában teljes néma csendben ülünk. Dylan kint pakolászik a színpadon.  Ace elég koncentrált, a számokat keveri. Csak ül és időnként kattintgat. Állítgat. Még levegőt se nagyon merek venni nehogy megzavarjam. Mindig azt hittem a DJ-k táncolnak, meg sört isznak és bekiabálgatnak a táncolóknak, de Ace egyáltalán nem ilyen. Legalább mintha atomreaktort indítana. Időnként végignézi a kéréseket, néha az üvegen át figyeli a tömeget, de összességében a félhomályban gépezik. Időnként a DJ pulthoz nyúl, állítgat ezt-azt. S csak a fényekből, a ritmusból veszem észre, hogy ezt az egészet ő műveli. Jól csinálja, tényleg. Nagyon jó ritmusérzékkel. Dylan időnként visszajön és kérdőn néz rám, hogy a hőn áhított buliban, miért az ő fülkéjében ülök a sarokban. Kint dübörög a techno, de ide alig szűrődik be a zaj. Alapvetően mégsem unatkozom. Figyelem Ace-t munka közben. Még sosem láttam DJ-t ilyen közelről, ahogy dolgozik. Meg ez a techno annyira nem is az én világom. Nem tudok egész nap ugrálni és bólogatni.  Az est vége felé egyszer csak Ace a nyakába csúsztatja a fejhallgatót és rámnéz. Belevörösödök, ahogy rajtakap, hogy őt bámulom. Kitágult szemekkel meredek rá. Még pislogni is elfelejtek. Kővé váltam kész. Ace a félhomályban olyan mint egy sötétben gubbasztó bagoly. Nem pislog, csak néz. Áthatón. A szám, ami eddig szólt a vége felé közeledik, mert már csak az alap technoritmust hallani. S megfigyeltem, hogy Ace mindig így keveri át a számokat. Már azt hiszem nem fog szólni hozzám, végül kiböki:
• Na menjél pipőke! Teszek fel neked egy számot! - int a fejével kifelé a tömegre Ace. Lazán ül a forgószékében. Két könyökét a karfán pihenteti, ujjai vízesésszerűen a combjára érnek. Most egyenesen rám néz. Kiszárad a torkom.  Mikor nem moccanok, a jobb kezét megemeli, és kifelé hesseget az ujjaival. Még egy okéra se tellik tőlem. Engedelmesen felállok és lesétálok a terembe. Lassan vált a zene. Nagyon jól át lett keverve a két szám egymásba. Már egy másik számra táncolnak. S megszólal a The Ronettestől a Be My Baby száma. A keverőfülke felé fordulok, de innen nem látni Acet. Baromira jól megcsinálta. A techno ritmuson ott megy a fődallam, az ének, minden. Egyszerre maga az eredeti szám, és az a végeláthatatlan gépi ritmus hang. Nagyon jól egyeztette a ritmusra a dallamot. Tökéletes. A szám úgy jó, ahogy van, szeretem is, táncolható is. Lehunyom a szemem és átadom magam az egyetlen számnak az egész buliban, ami tényleg nekem szól. Ace a vesémbe látott. De a szám...eléggé összezavar. Miért ezt tette fel nekem?