Perfect day

Dylan jött értem, ő semmit nem vett észre rajtam. Tipikus pasi. Felőle lila is lehetett volna a fejem. Anyám annál inkább észrevette a változást. Amikor meglátta, hogy a hajamban szőkített vonások is vannak szobafogságot kaptam. Egy hétre. Nem hiszem el. Oké, hogy egy szimpla hajvágásra mentem és egy festéssel jöttem ki, de végülis nagykorú vagyok nem? Mikor is lesz a francia érettségim? Megváltás lesz felállni a kanapéról, meg ebből az unalmas lila-szürke lakásból kimozdulni.

A hétvége dögunalom. Tanulás, tanulás. Eső, eső. Egy patchwork takaró alatt melegszem, mert lehűlt a levegő a sok esőtől. Néha nap közben is bealszom a kanapén. Most már bérelt helyem van a kanapén a sarokban, mint egy megtűrt háziállatnak. Itt a takaróm, meg a cuccaim. Anyámék elmennek valamerre kirándulni. Én meg csak kóválygok az üres lakásban. Próbálok tanulni. Fáj a fejem. Étvágytalan vagyok. A tételek helyett a szőkített tincseimet nézem. Nagyon jól össze lett mosva. A barnából lassan mennek át az árnyalatok a világosbarna és szőkítés felé. Teljesen természetes hatású. És világosabb lett tőle a hajam.  Már nem tudom miért tettem. Gondolom azért, mert Ace unalmasnak tartott. Mint én is magamat. S megfogadtam a tanácsát. Egy DJ csak tudja mitől izgalmasabb az élet. És bejött. Tényleg jót tett ez a szőkítés. Igaz, most mélydepresszióba zuhanhatok cserébe ezen a szürke kanapén.

Annyira nem érdekelnek a tételeim, a saját érettségim, úgy egyáltalában semmi. Fogalmam sincs mit akarok kezdeni az életemmel. A napomban az egyetlen esemény, hogy felhív az apám. De igazán alig tudunk beszélni. Nem találjuk a közös hangot. Végülis csak lepasszoltam. Ceruzát váltok, kifaragom, kifogy a kihúzóm, kidobom, újabb post-itet keresgélek, a lapszélre jegyzetelek, aztán bealszom a tétel felett. Este arra kelek, hogy anyám ébresztget. Dylan sört bont, Chris gumicukrokat ragasztgat a könyvem szélére szépen katonás rendben, váltogatva a színeket. Fogalmam nincs mi lesz holnap az érettségin. Talán addigra felrobban a Nap vagy valami csoda történik.

De semmi nem mentett meg. Életem leghosszabb napja a francia érettségim. Talán négy óra idegeskedés, izgulás és stressz után Dylan jött értem, hiszen anyám még dolgozik. Amikor meglátom a szélvédőn át, hogy Ace ül mellette, leül a hangulatom. Ne már! Iskolai egyenruhában vagyok! Halál ciki, hogy ebben lát!  Zavartan húzogatom a szoknyámat, meg a hosszú ujjú fehér ingemet Babrálom a csíkos nyakkendőmet. Hülye iskolai egyenruhák. Cikinek érzem magam. Ezek ketten meg annyira sokat lógnak együtt, hihetetlen. Muszáj volt Ace-t is magával hoznia? Bemászok a hátsó ülésre Ace mögé.

• Sziasztok! - motyogom.
• Csá - miért kell mindig igy köszönnie? Állandóan azt érzem ki belőle, hogy egy jellegtelen senki vagyok. Dylan nyugis tempóban vezet. Vele utazni mindig olyan, mintha kalandoznánk. Csak úgy autókáznánk valamerre. Dylan sehova nem siet. Őneki a vezetés is a nyugalom helye. Kicsit leült a hangulat a kocsiban. Nem tudom azért-e mert én itt rontom nekik a levegőt.
• Meg mindig Nora miatt...? - szólal meg végül Dylan, valószínűleg a félbehagyott beszélgetést folytatva. Kicsit fülelek, hogy mi is a helyzet.
• Nem tudom. Nem igazán érdeklem - a lehúzott ablakon lógatja ki Ace a karját, s az ablaka felől érkező menetszél fújja a hajamat.
• Miért nem barátkozol valakivel a cégtől?
• Kivel? Ott egyik csaj se olyan. Nem is érdekelnek - Ace a Seat ajtaján dobol. Gondolom hiányzik neki egy kis zene. Dylannél nem szokott zene lenni a kocsiban.
• Akkor min rágod magad? - faggatja tovább Dylan
• Hát azon hogy le kellene feküdni egy babával - néz el Ace.
• Egy babával?
• Aha.
• Mennyire baba? - kapja a fejét Dylan Ace-re.
• Nagyon baba -  adja meg rá a feleletet Ace, ahogy felé néz. Összeröhögnek. Ace megigazgatja a sapkáját, ahogy nevet.
• Az jó? - Dylan cigire gyújt, miközben lazán kormányoz.
• Ja csak nem tudom. Mi legyen?
• Nem akarja?
• Nem tudom. Lehet hogy akarná. Csak nem akarok bonyodalmakat - úgy beszélik meg a nőügyeket, mintha itt sem lennék. Mintha én nem is számítanék, hogy hallom. Még ettől is csak még jelentéktelenebb perszónának érzem magam. Viszont egyvalamit kiszedhetek a beszélgetésből: Ace-nek jelenleg nincs barátnője.
• Bonyolult lenne?
• Lehet hogy megkavarná a dolgokat.
• Ha sok lenne a szar kár a gőzért - Dylan a fejtámlának dönti a fejét, szívja a cigit, sehova se siet.
• Aham.
• Na hogy ment? - néz fel a visszapillantóba futólag Dylan.
• Középkori irodalom - morgom vállat rántva.
• Villon - böki közbe Ace, miközben a telefonját bűvöli.:- Hercegnőm halld meg szívem dobbanását, nem hűthet semmi szerelmem hevén… - idéz Villontól.
• Fáj a fejem - jelentem be.
• Nem ment Villon? - néz rám Dylan. Vállat vonok. Olyan lehetek a szemükben, mint egy durcás gyerek. Ace elindítja a telefonján a Lou Reedtől a Perfect Dayt. A fejemet rázom. Feladom. Rám van szállva. Utálom. Dylan vezet. Nyugisan. Közben megállás nélkül beszélnek. Én meg hallgatom ezt a melankólikus számot… amit Ace végigjátszik. Egyszerre húz fel vele, aztán végülis belenyugszom a sorsomba. Megadom magam és csak bámulok ki az ablakon. Hallgatom, ahogy a két srác elöl beszélget. A mély hangjuk monotonitása és Dylan laza vezetése elringat, na meg kimerült is vagyok a vizsga után, úgyhogy bealszom.

Már Manchesterben ébredek, ahogy Dylan a piros lámpáknál megáll. Valószínűleg észrevehették, hogy menet közben bealudtam, mert csendben vannak. Sok városrészt nem ismerek Manchesterben, ahol most járunk, még erre sem jártam.

• Itt le - szól halkan Ace mutatva Dylannak az utat. Dylan indexel és bekanyarodik. Kicsit szoros utca, vöröses munkás sorház. Enyhén leharcolt környék. Nem a legjobb Manchesterben. Ace mocorog és a tárcáját veszi elő. Dylan leparkol és hátranéz.
• Felébredtél? - felhúzza az ablakokat. - Ide bemegyünk. - engedelmesen kiszállok és követem őket az üzletbe.
• Csá! - köszön be Ace. Életemben nem voltam még ilyen boltban. Kicsi zug, kicsit sötét. Zsúfolt és rumlis és tele van mindenfélre ketyerékkel. Egyből levágom, hogy valami technikai bolt lesz, olyan pasis hely. Ahogy a dobozokat nézegetem akkor jövök rá, hogy egy DJ kellékes boltban vagyok. Húha! Na még ilyen dolgok közt sem jártam.
• Helo Ace! A múlt héten egy keverő, ma mi kell? - vigyorog rá, ahogy kezet fognak.
• Elég hülye szitu, de ráfeküdtem a fülesemre, és kicsit szétesett - nevet röviden Ace.
• Egyedül? -  vigyorog a srác.
• Ja, simán - bólogat Ace. - Tulajdonképpen a valagam került rá. A múlt hetet azzal a benti szarral nyomtam végig, teljesen kész voltam. Recsegett, sercegett és  nem jöttek át a mélyek. Szóval... Egy olyat keresek, amivel jól lehet félfülesezni, masszív, erőteljes hangképet ad - Az eladó srác rádugja a fülest a keverőre, Ace rutinosan lép a pulthoz és a fejére emeli a fejhallgatót. Csak az ablak mellé gyökeret verve ámulok, ahogy Ace a keverőn teszteli a fejhallgatót. Leveszi és kicsit széthúzza a két fülhallgatórészt.
• Kicsit laza a szerkezete, nem zár elég jól, hallom a  külső zajokat is. Persze küldhetek rá még hangerőt, de akkor meg kijön az a hiba, hogy nem bírja a mélyeket. Ez mixelésnél elég nagy gáz - igazgatja a sapkáját Ace, miközben visszaadja. - Nem használhatatlan, de nem ilyet keresek.
• Ebben az árkategóriában még ez van - nyújtja át a következő fülest, miközben összedugja. Ace átveszi és belehallgat. Ahogy igazgatja a fejhallgatót akkor jövök rá, hogy az lehet a félfülesezés, amikor az egyik füléről oldalra fordítja. Csak ámulok milyen profin válogat. Nagyon értheti, amit csinál.
• Na ezzel könnyen lehet félfülesezni - bólogat Ace. - Egész szép, dinamikus a hangja is. - Az eladó újabbat mutat, Ace egy ideig teszteli, de a fejét ingatja.
• Kicsit nehéz a szerkezete. Ez három óra viselés után nagyon nem lesz kényelmes - adja vissza.
• Van egy extrém magas árkategóriás, ezzel nem lehet mellényúlni - nyújtja át az utolsó variánst is. Ace belehallgat és elismerőn bólogat.
• Ez tényleg jól szól - visszaadja. - Maradjon ez - a másodikra mutat és előveszi a tárcáját a farzsebéből. Ace fizet és ki is lépünk a kis zsúfolt boltból. Dylan cigire gyújt az utcán és lecövekel, szóval itt akarja elszívni. Lehorgonyozunk mellette egy háromszöget alkotva. Ace a fejhallgató dobozán dobol, szinte hallom az egészből azt a klubban nyomatott ritmust: tuc-tuc-tuc-tuc.
• Ebben a hónapban totál leégek - morogja Ace, szemerkél az eső, apró, unalmas kis cseppekben, mint Manchesterben mindig. Nem áztat, de csepereg. - Kifizettem a kauciót, ráülök a fejhallgatómra és a házi keverőmet már hónapok óta cserélni kellene. Teljesen megfáradt az effekt rész. Szinte használhatatlan. Amiket sokat tekergetek, mind így járja -
• Mert mindent leharcolsz - mered maga elé eregetve a füstöt Dylan. - A nőket is, ezért kerülnek.
• Köcsög - vágja rá Ace. Várjuk, hogy Dylan elszívja a szálat. Ace jobbra-balra néz a kihalt utcácskában. Én a lábamon hintázok sarkamtól a lábujjamig, végül kibököm a kérdést:

• Saját fejhallgatót viszel a bulikba?
• Aha - feleli. Komolyan meglepődök, hogy válaszol nekem. Hogy lehetek ennyire félénk? - Jó nem zakkanok meg, ha a helyi fejhallgatókat kell használni, de ez olyan személyes tárgy. Minden DJ a saját fejhallgatóját szereti.
• De hát ez csak techno nem? - Ace úgy néz rám, mintha megsértettem volna, már bánom, hogy megjegyeztem... - Mármint úgy értem... Végülis csak megy az alap tuc-tuc és kész… - belevörösödtem a mondandómba. Miért nem harapom már le a nyelvemet. Fele ennyi zöldséget se tudnék akkor zavaromban összebeszélni.
• Így is lehet rá gondolni ja - igazgatja a sapkáját Ace. Kicsit rámhagyja a dolgot. - De… gyere el egy buliba és megmutatom milyen élesben. Szombaton Hard Techno klub lesz.
• Elmehetek? - csapok le Dylanra.
• Anyádat kérdezd - hárítja azonnal Dylan. Tökre nem érdekli, hogy én és Ace miről dumálunk. Annyira ártalmatlanok vagyunk, hogy kábé leszarja, mit diskurálok a haverjával. Sütne rólunk, hogy nem annyira bírjuk egymást? Nem is tudom. Utálom Acet, mert mindig szivat a hülye zenéivel, meg az állandó közönyével, nem is értem, most miért hívott el. Talán a kihívás miatt? Mert le tuc-tucoztam a zenét, amit csinál?  De nem akarok égni sem. Mert Ace előtt mindig beégek valamivel. Viszont erősebb a vágyam, hogy megszabaduljak a szürke kanapétól. Ace akármire hívhatott volna,akkor is igent mondok, mert rajta kívül a manchesteri ismerettségi köröm nulla. Szóval, ha ő nem akkor senki sem. Lehangoló vagyok, de tényleg.
• Úgyis nálam maradtak a matek cuccaid - emlékeztet Ace.
• Szobafogságban vagy nem? - kérdezi Dylan.
• Egy hétig és az pénteken lejár. Szombaton már mehetek - jelentem ki szent meggyőződéssel. Bármilyen meghívást elfogadtam volna, csak ne kelljen a kanapén dekkolnom még egy este. Bár nem rajongok a techno-ért sőt, tulajdonképpen megfájdul a fejem tőle, de még ez a meghívás is jobb a semminél. Dylan közönyös marad. Részéről szétunhatom az agyamat is egy techno buliban. Látványosan nem tartja veszélyesnek rám nézve Ace-t és ez eléggé megnyugtat engem is.