Asszonyi praktikák

A falu egyetlen textil és ruhaüzletében Maria a kis létrán állt és a függönyanyagok között válogatott. Charlotte az alsónemű választék között keresgélt csipkék és fodrok közt futottak az ujjai. Charlotte bizonytalanul nézett körbe.

-          Nem ilyesmire gondoltam – nézett az eladóra. A telt keblű nő tudta, hogy kik válogatnak nála. A hölgyek a de Noirok közül valók. Az igényeik is magasabbak, mint a környékbeli egyszerűbb embereké.

-          Érkezett néhány egyedi darab is, de ezeknek borsos áruk van, egyenesen a kontinensről érkezett, francia csipkeanyagok -  a pult alól egy zárt dobozt tett Charlotte elé, és felhajtotta a doboz tetejét. Csupa sejtető csipke, és harisnyatartók. Drága francia kelmék.

-          Igen! Erre lesz szükségünk! – csillant fel Charlotte szeme és máris vett két öltözetet Maria és a maga számára is. – Maria! – kiáltott a lányra izgatottan Charlotte. – Ezt most rögtön fel kell venned! Én nem is bírom kivárni! – remegtek meg Charlotte ujjai a finom kelmét markolva. – Gyere! Ugye felvehetjük? – tette le a fontokat a pultra Charlotte. A hátsó szobában adtak helyet a két nőnek. Charlotte izgatottan oldozta le a régi ruháit és mohó tekintettel öltözött új szerzeményeibe.

-          Nem értem miért kell most ez – bizonytalankodott Maria.

-          Ugyan, hiszen nincs is váltás ruhád sem. Igenis le kell cserélned a lányos ruhatáradat Maria! Most már asszony vagy! Ha érted mire gondolok – hunyorított Charlotte elmélyülő hangon. – Amíg lány voltál nem volt lényeg, hogy milyen fehérneműd van. De egy feleség! új praktikákhoz kell hogy folyamodjon! A feleség a fehérneműjével hódít otthon! Ezt ne feledd! Ha nem akarod, hogy Robin rád unjon ezt tartsd észbe! – okította fiatal sógornőjét Charlotte.

-          Tessék? Már miért…? – háborgott Maria, miközben régi még Holdszálláson viselt ruháját vette le magáról.

-          Jaj Maria! Az első hevület gyorsan elmúlik majd meglátod! Robin megkapott. most már minden éjjel ott vagy neki! A lázas izgalom eltart néhány hétig, de aztán vége! Tartsd melegen az ágyat Maria! Vagy elhagy! Ezt ne feledd! – sürgette Charlotte.

-          Robin nem olyan!

-          Minden férfi olyan! Szerinted Robin hol szerezte első ismereteit a nőkről? Hát a kocsmában! És a kocsmában mindig van változatosság, ha érted mire gondolok! Ne akard, hogy Robin is ott kössön ki, miután unja az ártatlan feleségét odahaza mindig ugyanaz a hálóing, mindig ugyanaz az alsónemű! Vedd fel , gyerünk! – dobta Maria mellkasához a parányi, pókhálószerű puha anyagot.

-          Ilyen fajta tanácsokra nincs szükségem! – tiltakozott Maria.

-          Dehogyisnem! Kezdő feleségek szabályai, íme Maria! – nevetett Charlotte. – Na milyen érzés?

-          Mintha… semmi nem lenne rajtam a szoknya alatt – motyogta Maria zavartan tapogatva a combját a ruha redői közt.

-          Pont ez a lényeg! – kuncogott Charlotte.

-          Robinnak nem fog tetszeni! – tiltakozott a fejét rázva Maria.

-          Maria! Minden férfi egyforma, már mondtam. Hidd el tetszeni fog neki, és alig várom hogy az élménybeszámolóddal megerősítsd ezt! – húzta ki magát Charlotte és megigazgatta a szoknyáját. – Gyere Maria! Már fizettem! – tolta maga előtt a fiatal lányt Charlotte.

-          Sikerült felrakni mindent a fogatra? – nézett a rakodófiúra Charlotte.

-          Igenis asszonyom! – Charlotte felhessegette a fogatra Mariát és a lovak közé csapott.

Már alkonyodott, amikor Maria a függönyanyagokkal visszatért a vadászházba. A csomagokat az előtérben hagyta és úgy döntött az étkezőben kezdi meg a függönyök felfüggesztését.

-          Asszonyom éhes, egész nap nem is evett – lépett be Francios egy nagy tálca pogácsával. Az illatra megkordult Maria gyomra.

-          Francios ez mennyei! – szimatolt nagyokat Maria, s leemelt egy tenyérnyi pogácsát a halom tetejéről.

-           Francios gondja, hogy a házban legyen meleg étel – mosolygott rá melegen Francios és egy fapohárban tejet nyújtott Mariának. – Most még szerény a készletünk, de állítólag holnap vadászat lesz. Ó micsoda vadhúsvacsorákat készíthetek majd!  - nézett végig az üres termen Francios. Maria csak majszolta a meleg pogácsát és mosolygott.

-          Milyen finom – mormolta Maria.

-          Parázson sült – düllesztette ki a mellkasát elégedetten Francios. Egyik kezében a fatálat tartotta a másikban a fapoharat. Nem volt asztal, amire letegye a dolgokat. Csak Robin trónszéke uralta az üres szobát és egy létra árválkodott ott, amit betoltak az előtérből. Maria állva nyeldekelte a finom pogácsát, le sem ült Robin székébe se. Elfeledkezett róla, hogy mennyire éhes volt. Pedig egész nap csak jött-ment. Ez a sok új élmény és izgalmas vásárlás elvette a napját.

-          Úgy döntöttem ide fel is teszem a függönyöket, hogy ne lássanak be a szobákba legalább itt lent.  Segít nekem Francios? – kérdezte Maria.

-          Természetesen asszonyom – fordult vissza a konyhába Francios a tállal. Ahogy visszatért a létrát az ablakok felé húzta. – A fiatalemberek mindenről gondoskodtak, nézze milyen remek fakarikákat készítettek a függönyöknek – mutatott fel az ablak felé Francios és felmászott. Maria mellé húzta a szoba közepéről a trónust és ő is felállt a székre, hogy onnan adogassa a függönyt.

-          Milyen finom anyag! És új illata van! Tetszik ez a bordó szín – nézegette a függönyt Maria. Alig egy órával később, még mindig a függönyökkel voltak elfoglalva, amikor lódobogás hallatszott. Francios oldalt nézett az ablakon kikukucskálva, de  semmit nem látott.

-          Ez Robin lesz – nyugtatta Maria. Szavai igazolására nem is kellett sokat várnia. Robin berobbant a vadászházba és rögtön a szalonban meglátta a függönyökkel ügyködő házban tartózkodókat.

-          Francios! Gyújtson gyertyákat! – dobta a lépcsőkorlát gombjára a kalapját Robin és a trónszéken álldogáló Mariára nézett.

-          Későn jöttél – figyelte Maria a közeledőt. Francios hangtalanul tűnt el a szalonból.

-          Látom sikerült vásárolni – figyelte a függönyöket és Maria új rend öltözetét Robin. Maria lenézett a ruhájára.

-          Tetszik. Szeretem a bordó színt – lépett elé Robin. – Mára elég volt a házdíszítésből! – emelte le Mariát a trónszékről. Ahogy keze súrolta Maria szoknyáját érezte a ruha alatti csipke új mintáját. A halcsontok finoman követték Maria derékvonalát. – Mh… mi van rajtad ma… - mormolta a kezével végigkövette a finom anyagokat egyre lejjebb. – Nincs… nincs rajtad harisnya? – csillant meg Robin szemében a fény.

-          De… van – pihegte Maria s érezte, hogy közben egyre jobban elpirul. Robin kutató keze már a combján volt és türelmetlenül húzta fel a szoknyaanyagot. – Jézusom mi van rajtad? – simította át Maria lábát, s eltolta egy kissé Mariát, hogy teljes panorámájában lássa Maria lábait az új szerzeményben. Robin szárazon nyeldekelt, s Mariát derekánál fogva visszahúzta a karjaiba.

-          Robin! Én… - Maria érezte, ahogy Robin meleg, feszes combja, hozzásimul. Robin forró tenyere bejárta a combjain a harisnya csipkeanyagát, és fel a harisnyakötőknél Robin megérezte Maria meztelen bőrének hűvösét. Robin lehunyta a szemét és vontatottan fújta ki a levegőt.

-          Hercegnőm! Ma igazán különleges meglepetéssel szolgáltál – mormolta, ahogy ujjaival Maria apró csipkealsója alá nyúlt és ujjaival gyengéden átsimította Maria nőies szirmait. – Marie! Annyira tökéletes vagy és az enyém vagy! Egészen az enyém! – lehelte Maria ajkára. Maria a függönynek szorult. Tehetetlenül vergődött Robin mohó ostromában. Robin ajka szomjasan újra és újra lecsapott rá. Őrjítő vad táncba kezdett. Nem volt lassú és körülményes. Ellenkezőleg fékezhetetlen és vad volt. Mint az erdő gyermeke.  Maria karjaival kapaszkodott Robin erős vállaiba. Robin Maria lábai közé nyomta a combját és ujját becsúsztatta Maria forró, nedves ölébe. Maria zihálva támasztotta meg a fejét a függönyön. Robin ajkai lecsúsztak Maria vékony nyakára, sápadt bőrére. Ajkai a vörös hajszálakat is nedvezték, amik Maria nyakára és vállára simultak. Még egy ujját becsúsztatta az ölelő forróságba és Mariából elfojtott nyögés tört fel.

-          Ó Marie! Annyira jó érzés ez, szeretlek megujjazni mondtam már?

-          Robin ne mondj ilyesmit – suttogta szégyenpíros arccal Maria, s ujjait Robin ajkára tette, hogy elhallgattassa, de Robin csak ajkai közé vette és nyelvével végigsimogatta minden ujját, s megszívta az ujjperceit. 

-          Nem tudok tovább várni, annyira kívánlak! – mormolta Robin és kirántotta az ujjait Maria csatakos öléből, és helyébe sietve Mariába lökte vesszejét. Maria felsóhajtott, ahogy Robin teljesen kitöltötte. Robin tenyere Maria finom harisnyaanyagára simult, Ujjaival belemarkolt Maria combjába és fenekébe. Maria zihálva hajtotta a homlokát Robin vállának. – Csodás vagy, olyan nagyon, hogy most rögtön gyereket akarok tenni beléd! Igen! – Maria felsikoltott a gyönyör hullámain, s Robin csendesen követte.

-          Marie de Noir, szívem hercegnője, igen – nyomott futó csókokat Maria arcára Robin.

-          Marie? – kérdezte Maria.

-          Franciásan – simogatta meg Maria állát Robin.  Maria lábai még mindig reszkettek a kimerültségtől. S Robin kezét fogva pihegett az étkező üres termében.

-          Tetszett, ahogy ejtetted – mosolygott fel rá Maria.

-          Tényleg? – húzta maga után az emeletre Robin.

-          Nagyon – biccentett hozzá Maria. A lépcsőfordulóban találkoztak össze Franciossal, aki diszkréten lesütötte a szemét.

-          Uram, a fürdővizet elkészítettem a hálószobába – lapult meg a fal mellett Francios.

-          A kút köveit lerakták? Iható a víz, rendben van minden vele? – kérdezte sietős türelmetlenséggel Robin.

-          Igen uram.

-          Nagyszerű. Köszönjük, mára nincs más Francios! – csapott könnyedén Francios vállára Robin. Ahogy tovább lépkedtek a lépcsőfokokon Maria visszapillantott a szakácsra.

-          Ugye… ugye nem látott minket? – vörösödött el zavartan Maria.

-          Nem tudom. Nem is számít. Mit szólnál egy közös fürdőhöz? – húzta maga után Robin a hálószobába.  A szobát uraló tömör franciaágy előtt  ott állt a gőzölgő fürdővíz. Maria  a karját összefonta maga előtt. Robin vetkőzni kezdett. Áthúzta ingjét a fején és egy szál nadrágban megállt Maria előtt.

-          Vetkőzz! – szólt a lányra Robin.

-          De én… - illegett bizonytalanul Maria. – Itt még spanyolfal sincs!

-          Maria! A férjed vagyok! Láttalak már meztelenül, ne most kezdj el szégyenlősködni! Mutasd magad – lépett hozzá Robin és ruhája megkötőit  kioldva lefejtette Maria válláról a ruhát tartó pántokat. A finom selyem lesiklott Maria karcsú lányos testén és felfedte az alatta rejlő sokat sejtető fehérneműt. Robin elismerően füttyentett és Maria lányos, szűziesen piruló testén legeltette a szemét.

-          Ah, ezer ördög és pokol, ez aztán a kilátás – dülledtek a szemei és nadrágján máris látható dudorodás jelentkezett.  – Ejha hercegnő! Ma éjszaka nem lesz pihenő! – vigyorgott fel Maria arcára élveteg tekintettel.

-          Ne nézz így rám, zavarban vagyok én nem is akartam igazán ezt a fehérneműt – próbálta karjaival eltakarni magát Maria és összezárta a lábait. Robin egyetlen lépéssel Maria mellett termett és elhúzta a lány karjait a remegő teste elől és csak a bugyit húzta le Mariáról. Sem a fűzőt, sem a harisnyát nem. Egyetlen lendülettel megemelte Mariát és a vízbe tette, majd magáról is lehúzta a nadrágot és átlépett a dézsa magas falán. A víz meleg volt, csodálatosan lazító, és finom levendulaillatot árasztott. Maria le akart guggolni, hogy legalább a víz takarja a  testét,  de Robin megakadályozta ebben.

-          Ne olyan sietősen Hercegnő! Had segítsek a mosakodásban – mormolta Robin és a dézsa széléről leemelte a mosdókesztyűt, s a vízbe mártotta, majd Maria kebleihez nyomta. Figyelte, ahogy a vízcseppek végigcsorognak Maria mellkasán, eláztatják a fűző rejtekében megbújó mellbimbókat.  Robin közelebb lépett, egészen Maria testének dörzsölve a sajátját, s Maria háta mögött a vízbe mártotta a szivacsot, majd Maria fenekéhez nyomta. Maria zihálva, kitágult szemekkel nézett fel rá. A pára kicsapódott a testükön. Maria mert egy kis vizet a fürdővízből, és Robin mellkasánál lassan csorgatni kezdte lefelé. Figyelte, ahogy a vízcseppek megakadnak Robin mellkasszőrzetében. Robin újramártotta a mosdószivacsot és Maria hátán végigsimított vele, majd fel a vállai vonalába. Összenedvezte Maria hátára omló göndör vörös tincseit.  A tincsek a nedvességtől kissé elnehezültek, mély burgundivörös színt öltöttek és lágyabb hullámban lengtek a levegőben.  Robin Maria hófehér kebleit bámulta, ahogy a fűző puha halommá nyomta őket. Nedvesek és párásak voltak, s egy rakoncátlan nedves hullámos tincs tapadt hozzá. Robin két ujja közé fogta a tincset és  elhúzta onnan, majd forró ajkaival váltotta fel, s megszívta a mellek íves halmát. Maria reszketve túrt Robin hullámos hajába. Háta ívben feszült, hogy testével még közelebb legyen Robinhoz. Robin vágya a hasát nyomta, keményen, acélos férfierővel.  Robin vágyának egyértelmű jelétől Marián végigfutott a borzongás és  érezte, hogy lábai közt nedvesség csordogál.  Robin egyetlen lendülettel megfordította és Maria a mozdulattól, a dézsa szélén kellett hogy megkapaszkodjon.  Vörös, nedves tincsei előrebuktak, a levegőben hintáztak elnehezülve. Robin félresöpörte az egyik oldalra Maria haját és mellkasával szorosan Maria hátához simult.

-          Iszonyatosan jó lenne elhúzni ezt, de túlságosan kívánlak ma Hercegnőm! – zihálta Maria fülébe Robin.

-          Ne, ne várass! Robin! Én is akarom! Most! – mélyesztette a dézsa szélébe a körmeit Maria és  hagyta, hogy Robin egy határozott mozdulattal megragadva a csípőjét, hátrébb húzza a fenekét és beléhatoljon.  Robin is egyik tenyerével a dézsa szélére támaszkodott, a másikkal Maria csípőjét tartotta. S lassan felvette az ősi ritmust.

-          Istenem Maria! Nem bírok betelni veled! Olyan finom vagy és annyira szoros! – remegett Robin hangja és egészen mélyről jött a vágy bársonyos simogatásával a hangjában. Maria hátravetette a fejét. Vörös tincsei Robin erős karját csiklandozták a levegőben, minden egyes lökésnél előre-hátra hintáztak. Ahogy Maria nedves feneke Robinnak csapódott, majd eltávolodott. Robin átsimította Maria karcsú lányos derekát, és rezgő melleit. Ahogy nedves ujjai közt morzsolta az érzékeny mellbimbókat Maria nyöszörögve döntötte a fejét Robin vállának, s tenyerét rászorította Robin erős kézfejére. A két karikagyűrű puhán koccant az érintéstől. Robin ajkai Maria nedves hajtövénél futottak. Robin forró lehelete csiklandozta Maria fülét, nyakát és arcát.

-          Robin! – pihegte aléltan Maria, s  erőtlenül a dézsára támaszkodott ismét, miközben Robin keze lefelé indult és ujjait szétterítette Maria lapos hasán.

-          Maria! Had tegyek ide egy kisbabát! – szorította az ujjait Maria feszes bőrére. – Szeretném látni, ahogy az én gyerekemtől változik meg a tested egészen! Annyira szeretlek! Istenem Maria – ujjaival lejjebb simítva beletúrt Maria vörös háromszögébe, s rátalált a lüktető nedves szirmokra. Ujjbegyével lágyan körözött rajta, s Maria sikítva szorította a dézsa szélét. Robin néhány erőteljes lökéssel kísérte és  a karjával tartotta Mariát, aki neki dőlve erőtlen lábaival szinte összeesett előtte. Együtt merültek el a fürdővízben. Robin ölében Mariával  hátát a dézsa falának támasztotta. Mindketten kimerülten pihegtek a forró vízben, teljesen elernyedve.

Francios és a többiek

Maria munkások hangos kiabálására ébredt. Amikor kinézett az ablakon Robint látta, amint a lova hátára erősített széket készült éppen leoldozni. Mellette egy köpcös emberke állt, csípőre tett kézzel mérte végig a faház környékét. Maria sietve öltözködött, s haját egy masnival félig felkötve sietett le a faház elé. Robin a tárt ajtón éppen beemelte a karosszéket a faházba.

-          Felkeltél? – mérte végig Mariát.

-          Fel – vágta rá Maria alaposan megbámulva a királyi trónusnak is beillő bútordarabot.

-          Remek. Ezt hoztam – cipelte tovább a tömör fából készült darabot és vitte be az üres csiszolt padlóra téve. – Ez lesz az étkezőnk – jelentette ki Robin és a szoba közepére rakta a királyi trónust. Kényelmes kopottas bordó huzata volt. Aranyozott minták futottak benne, szép faragása levélmintákat és indákat formált.

-          ez micsoda? – mutatott rá Maria.

-          szék – vágta rá Robin és beleült a kényelmes karosszékbe.

-          Azt látom. Honnan van? – tette karba a kezét számonkérőn Maria.

-          Honnan? Nem tudom. Van és kész – felelte rá Robin kitérően. Kényelmesen kinyújtotta a lábát és ráérősen simogatta a tollakat a nyakánál. – Éhes vagy?

-          Én…

-          Én is. Íme francia emberünk – mutatott a köpcös emberkére. – A feleségem – mutatott Mariára Robin, miközben a férfit nézte.

-          Nagyságos asszonyom, Francios vagyok Dijonból szolgálatára – hajolt meg könnyedén a francia köpcös férfi. Maria hápogott és értetlenül fordult meg a sarkán.

-          Azt mondtad nem tudsz főzni, felvettem egy szakácsot. Itt fog velünk élni – fonta össze az ujjait maga előtt Robin. Az ajtón újabb munkások léptek be.

-          Örvendek – hebegte Maria, de nem is volt ideje felfogni. Az egész házat elárasztották a munkások.

-          Megyek megnézem a konyhát – jelentette be Francios. Robin csak biccentéssel jelezte, hogy menjen amerre akar.

-          Robin! Egy tucat munkásember rohangál a ház előtt és most már ugyanennyi a házban is. Megmagyaráznád, hogy kik ezek? – mutatott a férfiakra, akik sarat és malterszagot hoztak magukkal.

-          Először is tiszta vízre van szükségünk lehetőleg közel a házhoz, tehát kutat furatok. Kettő: szükségünk lesz téli tüzeléshez kemencékre, kályhákra, igazi, begyújtható kandallókra. A kőműves mesteremberek most ezeket  a munkákat jöttek felmérni és elvégezni, egyéb kérdésed? – húzta el a száját Robin.

-          Én… nekem miért nem szóltál és… - Maria kimeresztette a szemeit, de Robin csak felállt és fejébe nyomta a kalapját.

-          Majd jövök! – biccentett távozva. Robin lóra pattant és elvágtatott. Maria pedig ott maradt egyedül a rengeteg emberrel a házban és a zajjal és a kopácsolással és a tanácstalanságával. most mihez kezdjen? A konyhába ment a szakács után.

-          Tehát maga szakács? – állt meg az ajtóban Maria.

-          Igen – tette le a hajókofferjét a férfi.

-          Tud főzni? – kérdezte Maria.

-          Igen, általában, ha van miből. De itt semmi nincs – vigyorgott rá szélesen Francios.

-          Hol találkozott a férjemmel?

-          A piacon. Péksüteményeket árultam, miközben munkát kerestem és szállást. Ezüstharmaton nem sok szükség van a francia szakácsokra. Egy hete érkeztem a szigetre – felelte Francios.

-          Értem. A férjem péksüteményt vett magánál? – ráncolta a homlokát Maria.

-          Persze. Beszédbe elegyedtünk, és azt mondta lakhatok nála és megfizeti a szolgálataimat.  A faluban is azt mondták a de Noiroknál próbálkozzak munkát találni. Gyorsabb és szerencsésebb voltam, mint hittem – felelte Francios mosolyogva.

-          Mit csinált a férjem a piacon? – mérgelődött Maria.

-          Nekem úgy tűnt péksüteményt vesz – nevetett Francios. Maria csak legyintett rá, s  otthagyta a konyhában. Nem sokkal később a de Noir unokatestvérek özönlöttek a faházhoz. Lionel vezetésével, Florian falapokat hurcolt befelé.  Maria zavarodottan járkált le fel a vadászházban és kezdte nem érteni, hogy mik történnek körülötte.

-          Ti meg hogy kerültök ide? Mit csináltok? – kérdezgette egyik-másik de Noir után rohangálva a férfiak láthatólag nem foglalkoztak vele és nem tartoztak neki magyarázattal.

-          Ide  a kamrába kellenek polcok, végig a fal mentén. És legalább három nagyobb méretű üst,  a konyhába egy nagy masszív asztal – sorolta Francios a jegyzetelő Floriannak.

-          Lionel! Szóba állnál velem egy pillanatra – állta útját erőszakosan Maria. Lionel megállt. zavartan meghúzta fekete selyemmasniját, ami a haját fogta hátra.

-          Igen? – Lionel türelmet erőltetve magára biccentett.

-          mi ez az egész? A vadászház úgy néz ki mint egy hangyaboly! Szerintem még az ágyunk alatt is van valaki! – hadonászott tehetetlenül Maria.

-          Robin nem mondta? Még tegnap megkért, hogy szóljak a tesóknak, hogy munka lesz. Még tegnap délután kivágtuk a fákat és  fűrészeltünk, vágtunk, hogy nektek legyen itt néhány dolog. Lucienék küldtek nektek egy használaton kívüli dézsát a fürdéshez, meg egyéb kellékeket -  Maria csak fülével hallgatta Lionel beszámolóját, szeme ide-oda cikázott a nagy sürgés-forgáson a vadászházban. Hirtelen ráébredt: hát ilyen az, amikor valakinek  családja van! rokonaik vannak! Akikre lehet számítani! Akiknek csak szólni kell és jönnek és segítenek és megállás nélkül dolgoztak nekik!

-          Ó Lionel! – Maria szemét egy pillanatra elfutotta a könny és a magas férfihoz bújt. Lionel meghökkenten tette a tenyerét Maria derekára és várakozva állt. – De nekem miért nem szólt?

-          Robin azt mondta, csak ezt adjam oda, biztos tudsz vele kezdeni valamit – Lionel egy apró bőrerszényt ejtett Maria tenyerébe, ami súlyos volt, s a csilingeléstől tudni lehetett, hogy nehéz fontok vannak benne. Maria kikerekedett szemekkel nézett rá. – Charlotte kint vár a fogaton – kacsintott hozzá Lionel.

-          Nem! – döbbent le hitetlenül Maria.

-          De igen, menj és nézd meg magad – vigyorgott Lionel. – Minket meg hagyj dolgozni! – csapott könnyedén Maria fenekére, aki felháborodottan nézett vissza rá. Charlotte kék selyemkesztyűjét huzogatva ült egy kétszemélyes fogaton.

-          Maria! Olyan sokára jöttél! Még az ágyból keltél? – mérte végig az egyszerű nappali ruhában öltözött lányt.

-          Még nincs ruhám tudod! De hamarosan lesz – rázta meg az erszényt Maria.

-          Persze! Tegnap éjszaka raboltak a fiúk! – grimaszolt egyet Charlotte. Maria jókedve egyből odalett.

-          Nem! – huppant le Charlotte mellé az ülésre. Charlotte megrántotta a gyeplőt.

-          De, igen… - biccentett hozzá a fejével Charlotte. – De Noir lettél Maria. Szokj hozzá, hogy nem kell tudnod arról, a pénz honnan jött! Tanuld meg a de Noir feleségek jelmondatát: Csak élvezd, és költsd el!

-          Istenem Charlotte, hogy gondolkodhatsz így? – háborgott Maria, s viszolyogva tartotta a kezében a pénzt. Rabolt pénz! Talán vér is tapad hozzá! Talán valakit megöltek azért, hogy ez a pénz most itt legyen! hogy tehetnek Robinék ilyet! Nem és nem ez így nem igazságos! Beszélnie kell Robinnal igen!

-          Ha nem így gondolkodsz, akkor megőrülsz Maria! Ez komoly, szóval leszel szíves elfogadni mindent, amit Robin nyújthat! A felesége lettél – mondta határozottan, egyenes derékkal Charlotte.

-          vissza kell adnunk a pénzt annak akitől lopták! – nézett maga elé kétségbeesetten Maria.

-          Te teljesen meghibbantál? – kapta felé a tekintetét Charlotte.

-          Kitől szerezték? – erősködött Maria. – Én majd jobbá teszem őket! Én majd elmegyek egy klángyűlésre és elmagyarázom nekik, hogy ez így törvénybe ütközik és nem helyes és bűn és… - Charlotte lefékezte a fogatot.

-          Add azt a pénzt! – kapta ki Maria kezéből a bőrerszényt Charlotte és kék szemei olyan hidegek és ijesztőek voltak, ahogy Mariára meredtek, hogy Maria önkéntelenül is hátrahőkölt a fogat védelmező bőrülésén. – Maria! Egy férfinak nem parancsolhatsz! Egy de Noirnak nem papolhatsz a törvényről! Soha! Egy de Noir olyan amilyen, attól az ami, hogy rablóbandavezér! Megértetted?! Ne hogy merészeld kioktatni őket! Mert mert te fogod megbánni, Robin elfordul tőled! Soha nem fogja feladni a klánt! Soha nem fogja feladni azt, hogy hogyan szerezte a pénzét! Ezt vésd jól az agyadba! Ha kell írj róla egy bibliát magadnak, egy könyvet! És olvasgasd ismételgesd, jegyezd meg jól! Mert Robin egy istenverte de Noir és az is marad örökre és ezt nem verheted ki belőle, de ő kiverheti belőled az erkölcscsősz magatartásodat és igen Maria megteheti, mert a férjed! – sziszegte Charlotte. – Nem rosszindulatból mondom, csak figyelmeztetlek, hogy ne csinálj ostobaságot! Még gyerek vagy! Nem látod az élet törvényeit! A felesége lettél! Alávetetted magad az akaratának, a törvényeinek, az életének! Ezt vésd az eszedbe! – Maria megszeppenten nézte Charlotte-ot, aki elszántan és keményen vágta az arcába a szavakat, a mondatokat. Az igazságot.

-          Én… én nem akarom, hogy… a gyerekeim is ilyenek legyenek. Hogy raboljanak, hogy ebből éljenek. Szeretném, ha… olyanok lennének, mint én…ha tisztelnének bizonyos dolgokat… ha tisztességes úton szereznének pénzt, amiből élnek és nem így – suttogta rémülten Maria és tenyerét akaratlanul is a nyakára simította. Sosem gondolt még bele ebbe. hogy Robin egy rabló. S ő csak ehhez ért. Ezt tudja majd átadni, a gyerekeinek is!

-          Maria! Ezen, most ne gondolkodj! Tudod, én is azt szeretném, ha a gyerekem örökölne valamit belőlem, s kitörne ebből. Azt hiszed Maria én nem ezt érzem amit te? Városi vagyok, tisztes  alattvalója uralkodónknak! Szerinted az én lelkem nem háborgott? De az idő megoldja a dolgokat, hiszem Maria, hogy te és én, és Solange. Mi, akik városiak vagyunk, mi akik nem a de Noir klán környezetében éltünk, meg tudjuk majd változtatni a de Noir családot. De nem a férjeinket! Hanem a gyermekeinket Maria! Ezt jegyezd meg rendben? – suttogta Charlotte Mariához hajolva. – Megértetted? – ragadta meg Maria kezét Charlotte, s elhúzta Maria nyakkivágásáról.

-          Igen, meg – pihegte Maria, s lesütötte a szemét.

-          Okos kislány, na gyere – húzta maga után a lányt Charlotte.

-          Köszönöm Charlotte – motyogta Maria a nő után botladozva.

-          Mit? – nézett hátra, suhogó szoknyával Charlotte.

-          A tanácsaidat, az… iránymutatásodat – tárta szét a karját bizonytalanul Maria.

-          Csacsi lány! Na gyere nézünk valamit, ami Robinnak is tetszeni fog – kacsintott Charlotte. – Ha már ilyen sok pénzt ajándékozott neked. Szeret Maria! Ezt ne feledd! És hunyj szemet az ügyei felett – karolt bele bíztatóan Charlotte.

Crimen raptus

Már dél felé járt az idő, mikor Maria ismét ébredezni kezdett. Karikagyűrűje súlyát érezte az ujján. S olyan új és szokatlan érzés volt, szüntelen forgatta az ujján. Olyan érzése volt, hogy feltűnő és hivalkodó dolog, bárki meglátja, biztos, hogy kiszúrja. Pedig egy egyszerű kis fémkarika volt az egész. Vastag tömör arany. Robin állán kiütközött a borosta. Ahogy Maria megmozgatta ujjait a mellkasán Robin is ébredezni kezdett. Nagy nyújtózkodással fordult az ágy szélére, s a csizmáját kereste a hajópadló sötét fáján.

-          Na adj reggelit asszony! – húzta a lábszárára a csizmát Robin.

-          tessék? – ült fel Maria döbbenten. Kipihent nagy szemekkel pislogott Robinra az ágy másik végében. Csak egy szőrme volt a takarójuk, amit most félrelökött a lábáról.

-          Éhes vagyok – rántotta meg a vállát Robin, s hátranézett Mariára.

-          Én is – biccentett hozzá Maria.

-          Remek, akkor üss össze valamit – állt fel az ágyról Robin és az ingjét magára húzta.

-          De… hát én… nem tudok főzni – hebegte Maria ártatlan, értetlen szemekkel. Robin megállt a mozdulatban és az ingje megkötője a kezéből a mellkasára esett.

-          Mi? – hördült Robin.

-          Én nemes vagyok Robin. Szerinted arra tanítják a nemesemberek lányát, hogy hogyan szolgáljanak ki másokat? Nálunk a szakács főz, Marmaloda Jamben. Én nem értek semmit a főzéshez – jelentette ki Maria eltökélten és mezítláb lépett a hajópadlóra felvetett fejjel.

-          Akkor mi a fenét tudsz? – mordult rá Robin.

-          Hímezni, énekelni, olvasni, táncolni, tudok franciául és latinul – jelentette ki Maria.

-          Na hát ezekkel mind sokra megyünk az erdőben – morcolódott Robin, és az állát dörzsölgetve méregette Mariát. A vékony lány értetlenül nézett fel rá. Számára magától értetődő volt, hogy mindent készen kap, s most nem értette Robinnak mi baja van és miféle elvárásai vannak. Ezt a házasságot nagyon nem beszélték át! Robin megvakarta a fejét.

-          Uram irgalmazz! Na jól van, kapd fel a ruhád és átmegyünk Lionelhez – túrt a hajába Robin.

-          De… te azt akarod hogy vegyem fel a tegnapi ruhámat? – ámuldozott Maria.

-          Hát igen, vagy tán van itt másik ruhád is? – nézett rá Robin.

-          Nincs. De a tegnapi ruhám koszos – nézte a ruhahalmot Maria az ágy lábánál. Ráadásul gyűrött, lószagú, átizzadta a lovaglásban, semmi kedve nem volt még egyszer azt a ruhát felvenni.

-          Ebben átjössz Lionelhez, ott meg kérünk Charlotte-tól egy ruhát – legyintett Robin.

-          Azt akarod, hogy más ruhájában legyek? – hápogta Maria felháborodotton. - Egy kölcsönruhában? Mások levetett ruhájában? De hát én…

-          Tudom, te Holdhercegnő vagy, neked nem ez jár, nekem most hirtelen nincs más ötletem… vagy akkor mehetsz haza a bácsikádhoz – sziszegte hozzá elutasítóan Robin.

-          Jól van – fordított hátat a fiúnak Maria, s könnybe lábadt szemmel öltözködni kezdett. Milyen rémesen indulnak ennek a házasságnak az első napjai. Nincs mit enniük, nincs mit felvennie egy üres házban aludt…mi lesz velük? Robin már leszaladt a ház elé kötött lovakhoz. A lovak elégedetten legelésztek a fűben. Robin belélegezte a friss fenyőillatot. Feleségül vett egy lányt, aki semmihez sem ért, aki kényes és finnyás és most itt van a nyakán! Te jó ég! Kellett ez neki?

-          Maria! Kész vagy már? – kiáltott Robin. Maria kilépett a verandára, fésületlen, hullámos haját egy szalaggal kötötte hátra, zavartan próbálta szoknyája gyűröttségét simítgatni. Ellenállhatatlan volt, hófehér bőrével, álmos tekintetével, lányos zavarában, az ő gyűrűjével az ujján. Robin odament hozzá, s nyelvével lecsapott rá a kapunak nyomva. Maria elfelejtett mindent, még azt is, hogy éhes és mosdatlan. Csak Robin fenyőillata, vadsága és az erdő csendje borult rájuk. Robin keze mohón rángatta fel a szoknya anyagát.

-          Robin… indulni készültünk – pihegte Maria két csók közt.

-          Aha, megyünk is,  gyere – húzódott el Robin kábultan. Maria ajka buján, és nedvesen nyílt szét, kezével még Robinba kapaszkodott, hogy stabilan álljon. Robin kézen fogta, levezette a tisztásra, s felültette Mariát a nyeregbe.  Szótlanul vágtattak át a világítótoronyhoz. Fehérre festett fala vakított a fényben. Lionel sárga virágokat csipkedett a rétről.

-          Hát ti? – mérte végig a párost Lionel.

-          Máriának váltás ruha kell, én meg éhen veszek – jelentette ki Robin.

-          Pompás – nézett sokatmondóan Lionel.

-          Eredj be Charlotte-hoz! – emelte le a nyeregből Mariát Robin, s el is fordult tőle.

Maria meghökkenten nézett rá, de végül látva, hogy a férfiak nem foglalkoznak vele, habozva elindult a világítótorony felé. Még sosem látta az épületet. Ő egyetlen egyszer járt a part közelében, amikor leugrott a tengerbe. A holdgyöngyökkel. Sirályok köröztek a feje felett, élesen csapkodtak a hullámok, a világítótorony bejárata tárva nyitva állt, mintha szellőztetnének, vagy a tengert szeretnék a házba engedni. Maria fellépkedett a falépcsőn és bekukucsált a sötét helyiségbe.  Minden lépésénél megnyikordult a fa a súlya alatt. Nagy nehéz bútorok voltak a világítótoronyba. Keskeny kis folyosója volt, csupa sötét komor fával borítva.  Maria védelmezőn átkarolta magát és bekukucskált a legközelebbi nyitott ajtón.

-          Gyere csak, a lépteidet már úgyis hallottam – Charlotte élénk hangja csattant valahonnan bentről. Maria beljebb óvakodott a szobába. Pisiszag volt. Maria elhúzta az orrát.

-          mi ez a szag? – fintorgott.

-          Rákok – nevetett Charlotte. – Undorító igaz? Én ezekhez túl városi vagyok. Tudod mit csinálok? Kagylót főzök! Bár kétlem, hogy így kell – Charlotte félreseperte a gőztől begöndörödő hajfürtjeit. – Sosem leszek háziasszony. Én nem erre születtem. Had találjam ki, éhesek vagytok – jelentette ki Charlotte csípőre tett kézzel.

-          Valóban – biccentett Maria. – Nem gondoltunk ilyesmire egészen ma reggelig. Sosem vezettem még háztartást, vagy ha igen, azt a szakáccsal egyeztetve. Érted?

-          Persze hogy értem – Charlotte vajat és dzsemet tett az asztalra és hozzá egy kosárban pirítóst. – A de Noirok, ó Maria, annyira mások mint az átlagférfiak! Mint az unalmas Londoni kérők – könyökölt az asztalra Charlotte, s álmodozva ült le Mariával szemközt. Maria megkent egy szelet pirítóst és kérdőn nézett a nőre.

-          Azt mondtad három hete ismerted Lionelt, és már feleségül vett ez igaz? – nézett rá Maria érdeklődőn, ahogy a lekvár szétolvadt a szájában. Szörnyen éhes volt.

-          Igen – nevetett Charlotte. – Üzleti ügyben járt, ami azt jelentette, hogy lopni készültek valakitől valamit. Ki tudja már. Nem is számít. Tudod annyira romantikus volt az egész. Ó Maria azok voltak a szép idők! Meglátni és megszeretni. Ennyi volt.

-          Miért költöztél el ide az erdőbe?

-          Szerinted volt más választásom? – legyintett Charlotte a kötényét igazgatva. – Ismered azt a szót, hogy Crimen raptus? – mosolygott Charlotte. Maria bizonytalanul nézett fel a nőre. – Ez annyit tett, hogy egyik este a gyámom mellett ültem a vacsoránál. Öt perc volt az egész. Betörték az ablakot. Mind fekete selyemkendőben. Lionel pisztolyt szegezett a nagybátyám halántékához, a másik kezét pedig elém nyújtotta és azt kérdezte: Velem tartasz egy életre szóló kalandra?

-          Ó istenem! – sóhajtotta Maria izgatottan csillogó szemekkel.

-          Mire azt feleltem: igen. erre Lionel felhúzott az asztal mögül, maga mögé ültetett a lóra, a legközelebbi kápolnánál megállt, kirángatta az ágyból a papot, pisztolyt szegezett a pap fejéhez, hogy sürgesse a szertartást, és már a felesége is lettem – Charlotte nosztalgikusan nevetett.

-          Ó Charlotte!

-          Nem is ismertem – kacagott Charlotte. – Egyszerűen vonzódtam hozzá. Eszméletlenül jóképű volt, levett a lábamról. Tetszett nekem, új és ismeretlen érzés volt. Nem szokványos és nem unalmas. Egyszerűen ő nem London volt. s rabul ejtett szó szerint. Crimen raptus: nőrablás. Én valójában egy nőrablás áldozata vagyok – kuncogott Charlotte. – Szerinted én mit éltem át. Egyik este még kristálypohárból ittam a francia pezsgőt, az angol úriember nagybátyám asztalánál, másnap meg már itt voltam, férjezett asszonyként egy vadidegen férfi oldalán. De az élmény, mindenért kárpótolt. Ahogy Lionel is. Nem jutott igazi esküvő nekem, de igazi nászéjszaka igen.

-          Úgy látszik a de Noiroknál  semmi sem működik szokványos módon – jegyezte meg Maria.

-          Ti ismertétek egymást. Nálatok a legnagyobb akadály a korod volt. Ezért is kellett Gretna Greenbe szöknötök – Charlotte álmodozva forgatta a lekvárosedényt az asztalon. – Egészen más a ti történetetek. Én három hete ismertem. Ismertem? Inkább csak láttam Lionelt. S jött és magával ragadott. Egyébként még mai napig is tart a pereskedés. Állítólag a nagybátyám és gyámom, aki jobb házasságot szánt nekem megtámadta a házassági iratokat, kényszerítő tényezők, színlelt házasság, mindent bevetett. életveszélyes fenyegetettség.

-          S most hogy áll a helyzet?

-          Hivatalosan ezért nevezzük jegyeseknek magunkat és nem házasoknak, mert valószínűleg meg kell újítanunk a házasságunkat. Most már azon a jogcímen, hogy két éve együtt élünk, és ilyen esetekben a jegyeseket kötelezik a házasságkötésre. Majd Ezüstharmaton újra megesküszünk kevésbé vadromantikus módon. Úgy hogy talán nem kell Fontenelle atya fejéhez pisztolyt szegeznie Lionelnek – nevetett fáradtan Charlotte.

-          Ó bárcsak minket is Fontenelle atya adott volna össze – ejtette az ölébe a kezét Maria. Jóllakott, elégedetten dőlt hátra a széken és Charlotte-ot nézte, aki olyan könnyedén veszi az életet.

-          Ugyan, én sem álmaim esküvőjét éltem át. Főleg, hogy a pap fejéhez fegyvert szegeztek miközben esketett, hát valahogy nem ez volt lányálmaimban az esküvőmről – pakolt el az asztalról Charlotte. – Had találjam ki, az a ruhátok van, ami rajtatok van igaz? – mérte végig Mariát Charlotte. – Gyere, akad neked is ruha az emeleten – intette maga után Charlotte.  Maria bizonytalanul lépkedett az emelet felé. Charlotte szoknyája suhogott. Magabiztosan jött-ment a világítótoronyban. Mikor fogok én így viselkedni valaha is? Asszonyként? Még mindig gyereknek érezte magát, aki a felnőttek irányítására vágyott. Most Charlotte vette a szárnyai alá. A hálószobába nyitott be Charlotte. egyértelmű volt. Méretes tömörfa ágy uralta a szobát. Nem lábakon állt, mint más szokványos ágyak. Maria próbálta kerülni a tekintetével, miközben Charlotte a ruhásládákban kotorászott.

-          Ne lepődj meg, még Lionel faragta le az ágylábakat, ugyanis minden ágy beszakadt alattunk – pirult el Charlotte. – Lionel nagyon khm…szenvedélyes tud lenni. Nézd ez szerintem még a te méreted is! – húzott elő egy királykék bársonyruhát a ládából Charlotte. – Tessék, öltözz át! – dobta az ágyra a ruhát és az ablakhoz lépett. A férfiakra nézett, akik a ház előtt beszélgettek.  – Robinnak nem lesz könnyű sorsa, ha az apja tudomást szerez a házasságkötéséről, éktelen haragra gerjed. Mert Robin rangon alul házasodott. Nincs hozományod.

-          Csak gondot vett velem a nyakába igaz? – húzta át a fején a ruhát Maria.

-          Minden házasság nehéz Maria. Segítened kell neki, fel kell nőnöd a feladathoz. És nem lánynak, hanem asszonynak kell lenned a háznál – nézett rá vissza Charlotte.

-          De hogyan? – lépett hozzá Maria, s Charlotte segített neki megkötni a ruha hátsó megkötőít.

-          Erre magadnak kell rájönnöd. De támogatnod kell őt, szüksége lesz rá.

-          Nem mehetünk Holdszállásra, nem mehetünk a De Noir várba. Nagyon nem lesz egyszerű. Mihez kezdünk mi egymással? – dőlt az ablakkeretnek Maria.

-          Robin dolga pénzt hozni a házhoz, neked a dolgod, hogy a ház melegét megtartsd. Nem lesz mindig veled. Magadnak kell kialakítanod az háztartásodat. Az életeteket. Te most már férjes asszony vagy Maria! Ezt ne feledd! Gyere… menjünk – intette maga után a lányt Charlotte. Charlotte tekerte össze a szennyest egy zsákba tömködte és maga után vitte.  Maria remegő bizonytalan léptekkel lépdelt Charlotte mögött a lépcsőn. Hogyan tudna ő felnőni Robinhoz? Egyáltalán hogyan kell háziasszonynak lenni?

-          Kész vagytok asszonyok? – mérte végig őket Lionel. Maria riadt lányos tekintetén megakadt a szeme. S sötét villanással Robinra pillantott. Mit vettél a nyakadba Robin? Robin átvette a szennyest Charlotte-tól. Robin a lovára erősítette a szennyeszsákot és Mariát felrakta a nyeregbe.

-          Még látjuk egymást! – biccentett Lionelnek és Charlottenak.

-          Ettől tartottam öcskös – legyintett Lionel és Charlotte derekára fonva karjait figyelte, ahogy elvágtatnak Robinék.