Maria munkások hangos
kiabálására ébredt. Amikor kinézett az ablakon Robint látta, amint a lova
hátára erősített széket készült éppen leoldozni. Mellette egy köpcös emberke
állt, csípőre tett kézzel mérte végig a faház környékét. Maria sietve
öltözködött, s haját egy masnival félig felkötve sietett le a faház elé. Robin
a tárt ajtón éppen beemelte a karosszéket a faházba.
-
Felkeltél? – mérte végig Mariát.
-
Fel – vágta rá Maria alaposan megbámulva
a királyi trónusnak is beillő bútordarabot.
-
Remek. Ezt hoztam – cipelte tovább a
tömör fából készült darabot és vitte be az üres csiszolt padlóra téve. – Ez
lesz az étkezőnk – jelentette ki Robin és a szoba közepére rakta a királyi
trónust. Kényelmes kopottas bordó huzata volt. Aranyozott minták futottak
benne, szép faragása levélmintákat és indákat formált.
-
ez micsoda? – mutatott rá Maria.
-
szék – vágta rá Robin és beleült a
kényelmes karosszékbe.
-
Azt látom. Honnan van? – tette karba a
kezét számonkérőn Maria.
-
Honnan? Nem tudom. Van és kész – felelte
rá Robin kitérően. Kényelmesen kinyújtotta a lábát és ráérősen simogatta a
tollakat a nyakánál. – Éhes vagy?
-
Én…
-
Én is. Íme francia emberünk – mutatott a
köpcös emberkére. – A feleségem – mutatott Mariára Robin, miközben a férfit
nézte.
-
Nagyságos asszonyom, Francios vagyok
Dijonból szolgálatára – hajolt meg könnyedén a francia köpcös férfi. Maria
hápogott és értetlenül fordult meg a sarkán.
-
Azt mondtad nem tudsz főzni, felvettem
egy szakácsot. Itt fog velünk élni – fonta össze az ujjait maga előtt Robin. Az
ajtón újabb munkások léptek be.
-
Örvendek – hebegte Maria, de nem is volt
ideje felfogni. Az egész házat elárasztották a munkások.
-
Megyek megnézem a konyhát – jelentette be
Francios. Robin csak biccentéssel jelezte, hogy menjen amerre akar.
-
Robin! Egy tucat munkásember rohangál a
ház előtt és most már ugyanennyi a házban is. Megmagyaráznád, hogy kik ezek? –
mutatott a férfiakra, akik sarat és malterszagot hoztak magukkal.
-
Először is tiszta vízre van szükségünk
lehetőleg közel a házhoz, tehát kutat furatok. Kettő: szükségünk lesz téli
tüzeléshez kemencékre, kályhákra, igazi, begyújtható kandallókra. A kőműves
mesteremberek most ezeket a munkákat
jöttek felmérni és elvégezni, egyéb kérdésed? – húzta el a száját Robin.
-
Én… nekem miért nem szóltál és… - Maria
kimeresztette a szemeit, de Robin csak felállt és fejébe nyomta a kalapját.
-
Majd jövök! – biccentett távozva. Robin
lóra pattant és elvágtatott. Maria pedig ott maradt egyedül a rengeteg emberrel
a házban és a zajjal és a kopácsolással és a tanácstalanságával. most mihez
kezdjen? A konyhába ment a szakács után.
-
Tehát maga szakács? – állt meg az
ajtóban Maria.
-
Igen – tette le a hajókofferjét a férfi.
-
Tud főzni? – kérdezte Maria.
-
Igen, általában, ha van miből. De itt
semmi nincs – vigyorgott rá szélesen Francios.
-
Hol találkozott a férjemmel?
-
A piacon. Péksüteményeket árultam,
miközben munkát kerestem és szállást. Ezüstharmaton nem sok szükség van a
francia szakácsokra. Egy hete érkeztem a szigetre – felelte Francios.
-
Értem. A férjem péksüteményt vett
magánál? – ráncolta a homlokát Maria.
-
Persze. Beszédbe elegyedtünk, és azt
mondta lakhatok nála és megfizeti a szolgálataimat. A faluban is azt mondták a de Noiroknál
próbálkozzak munkát találni. Gyorsabb és szerencsésebb voltam, mint hittem –
felelte Francios mosolyogva.
-
Mit csinált a férjem a piacon? –
mérgelődött Maria.
-
Nekem úgy tűnt péksüteményt vesz –
nevetett Francios. Maria csak legyintett rá, s
otthagyta a konyhában. Nem sokkal később a de Noir unokatestvérek
özönlöttek a faházhoz. Lionel vezetésével, Florian falapokat hurcolt
befelé. Maria zavarodottan járkált le
fel a vadászházban és kezdte nem érteni, hogy mik történnek körülötte.
-
Ti meg hogy kerültök ide? Mit csináltok?
– kérdezgette egyik-másik de Noir után rohangálva a férfiak láthatólag nem
foglalkoztak vele és nem tartoztak neki magyarázattal.
-
Ide
a kamrába kellenek polcok, végig a fal mentén. És legalább három nagyobb
méretű üst, a konyhába egy nagy masszív
asztal – sorolta Francios a jegyzetelő Floriannak.
-
Lionel! Szóba állnál velem egy
pillanatra – állta útját erőszakosan Maria. Lionel megállt. zavartan meghúzta
fekete selyemmasniját, ami a haját fogta hátra.
-
Igen? – Lionel türelmet erőltetve magára
biccentett.
-
mi ez az egész? A vadászház úgy néz ki
mint egy hangyaboly! Szerintem még az ágyunk alatt is van valaki! – hadonászott
tehetetlenül Maria.
-
Robin nem mondta? Még tegnap megkért,
hogy szóljak a tesóknak, hogy munka lesz. Még tegnap délután kivágtuk a fákat
és fűrészeltünk, vágtunk, hogy nektek legyen
itt néhány dolog. Lucienék küldtek nektek egy használaton kívüli dézsát a
fürdéshez, meg egyéb kellékeket - Maria
csak fülével hallgatta Lionel beszámolóját, szeme ide-oda cikázott a nagy
sürgés-forgáson a vadászházban. Hirtelen ráébredt: hát ilyen az, amikor
valakinek családja van! rokonaik vannak!
Akikre lehet számítani! Akiknek csak szólni kell és jönnek és segítenek és
megállás nélkül dolgoztak nekik!
-
Ó Lionel! – Maria szemét egy pillanatra
elfutotta a könny és a magas férfihoz bújt. Lionel meghökkenten tette a
tenyerét Maria derekára és várakozva állt. – De nekem miért nem szólt?
-
Robin azt mondta, csak ezt adjam oda,
biztos tudsz vele kezdeni valamit – Lionel egy apró bőrerszényt ejtett Maria
tenyerébe, ami súlyos volt, s a csilingeléstől tudni lehetett, hogy nehéz
fontok vannak benne. Maria kikerekedett szemekkel nézett rá. – Charlotte kint
vár a fogaton – kacsintott hozzá Lionel.
-
Nem! – döbbent le hitetlenül Maria.
-
De igen, menj és nézd meg magad –
vigyorgott Lionel. – Minket meg hagyj dolgozni! – csapott könnyedén Maria
fenekére, aki felháborodottan nézett vissza rá. Charlotte kék selyemkesztyűjét
huzogatva ült egy kétszemélyes fogaton.
-
Maria! Olyan sokára jöttél! Még az ágyból
keltél? – mérte végig az egyszerű nappali ruhában öltözött lányt.
-
Még nincs ruhám tudod! De hamarosan lesz
– rázta meg az erszényt Maria.
-
Persze! Tegnap éjszaka raboltak a fiúk! –
grimaszolt egyet Charlotte. Maria jókedve egyből odalett.
-
Nem! – huppant le Charlotte mellé az
ülésre. Charlotte megrántotta a gyeplőt.
-
De, igen… - biccentett hozzá a fejével
Charlotte. – De Noir lettél Maria. Szokj hozzá, hogy nem kell tudnod arról, a
pénz honnan jött! Tanuld meg a de Noir feleségek jelmondatát: Csak élvezd, és
költsd el!
-
Istenem Charlotte, hogy gondolkodhatsz
így? – háborgott Maria, s viszolyogva tartotta a kezében a pénzt. Rabolt pénz!
Talán vér is tapad hozzá! Talán valakit megöltek azért, hogy ez a pénz most itt
legyen! hogy tehetnek Robinék ilyet! Nem és nem ez így nem igazságos! Beszélnie
kell Robinnal igen!
-
Ha nem így gondolkodsz, akkor megőrülsz
Maria! Ez komoly, szóval leszel szíves elfogadni mindent, amit Robin nyújthat!
A felesége lettél – mondta határozottan, egyenes derékkal Charlotte.
-
vissza kell adnunk a pénzt annak akitől
lopták! – nézett maga elé kétségbeesetten Maria.
-
Te teljesen meghibbantál? – kapta felé a
tekintetét Charlotte.
-
Kitől szerezték? – erősködött Maria. –
Én majd jobbá teszem őket! Én majd elmegyek egy klángyűlésre és elmagyarázom
nekik, hogy ez így törvénybe ütközik és nem helyes és bűn és… - Charlotte
lefékezte a fogatot.
-
Add azt a pénzt! – kapta ki Maria kezéből
a bőrerszényt Charlotte és kék szemei olyan hidegek és ijesztőek voltak, ahogy
Mariára meredtek, hogy Maria önkéntelenül is hátrahőkölt a fogat védelmező
bőrülésén. – Maria! Egy férfinak nem parancsolhatsz! Egy de Noirnak nem
papolhatsz a törvényről! Soha! Egy de Noir olyan amilyen, attól az ami, hogy
rablóbandavezér! Megértetted?! Ne hogy merészeld kioktatni őket! Mert mert te
fogod megbánni, Robin elfordul tőled! Soha nem fogja feladni a klánt! Soha nem
fogja feladni azt, hogy hogyan szerezte a pénzét! Ezt vésd jól az agyadba! Ha
kell írj róla egy bibliát magadnak, egy könyvet! És olvasgasd ismételgesd,
jegyezd meg jól! Mert Robin egy istenverte de Noir és az is marad örökre és ezt
nem verheted ki belőle, de ő kiverheti belőled az erkölcscsősz magatartásodat
és igen Maria megteheti, mert a férjed! – sziszegte Charlotte. – Nem rosszindulatból
mondom, csak figyelmeztetlek, hogy ne csinálj ostobaságot! Még gyerek vagy! Nem
látod az élet törvényeit! A felesége lettél! Alávetetted magad az akaratának, a
törvényeinek, az életének! Ezt vésd az eszedbe! – Maria megszeppenten nézte
Charlotte-ot, aki elszántan és keményen vágta az arcába a szavakat, a
mondatokat. Az igazságot.
-
Én… én nem akarom, hogy… a gyerekeim is
ilyenek legyenek. Hogy raboljanak, hogy ebből éljenek. Szeretném, ha… olyanok
lennének, mint én…ha tisztelnének bizonyos dolgokat… ha tisztességes úton
szereznének pénzt, amiből élnek és nem így – suttogta rémülten Maria és
tenyerét akaratlanul is a nyakára simította. Sosem gondolt még bele ebbe. hogy
Robin egy rabló. S ő csak ehhez ért. Ezt tudja majd átadni, a gyerekeinek is!
-
Maria! Ezen, most ne gondolkodj! Tudod,
én is azt szeretném, ha a gyerekem örökölne valamit belőlem, s kitörne ebből.
Azt hiszed Maria én nem ezt érzem amit te? Városi vagyok, tisztes alattvalója uralkodónknak! Szerinted az én
lelkem nem háborgott? De az idő megoldja a dolgokat, hiszem Maria, hogy te és
én, és Solange. Mi, akik városiak vagyunk, mi akik nem a de Noir klán
környezetében éltünk, meg tudjuk majd változtatni a de Noir családot. De nem a
férjeinket! Hanem a gyermekeinket Maria! Ezt jegyezd meg rendben? – suttogta Charlotte
Mariához hajolva. – Megértetted? – ragadta meg Maria kezét Charlotte, s elhúzta
Maria nyakkivágásáról.
-
Igen, meg – pihegte Maria, s lesütötte a
szemét.
-
Okos kislány, na gyere – húzta maga után
a lányt Charlotte.
-
Köszönöm Charlotte – motyogta Maria a nő
után botladozva.
-
Mit? – nézett hátra, suhogó szoknyával
Charlotte.
-
A tanácsaidat, az… iránymutatásodat –
tárta szét a karját bizonytalanul Maria.
-
Csacsi lány! Na gyere nézünk valamit,
ami Robinnak is tetszeni fog – kacsintott Charlotte. – Ha már ilyen sok pénzt
ajándékozott neked. Szeret Maria! Ezt ne feledd! És hunyj szemet az ügyei
felett – karolt bele bíztatóan Charlotte.
Szia Callie!
VálaszTörlésIstenem, egyszerűen fantasztikus rész lett, szinte ittam minden mondatát! Nem tudom, hogy csinálod, de mikor a te fejezeteidet olvasom, egyszerűen nem tudom levenni a szemem a képernyőről, annyira imádom, amit írsz! Folytasd, gyorsan! :3
Puszi: Laura
Szia Lau!
TörlésMai napon én is kifejezetten elégedett voltam Robinnal és Mariával. Itt voltak a fejemben, együtt tudtam működni velük, adták a szavakat a kezeim alá, ezt szeretem, ilyenkor könnyen és gyorsan megy az írás. Elégedett voltam tényleg, és örülök, hogy olvasni is ugyanolyan gördülékeny és élvezetes volt. Igyekszem a folytatással.
Puszi: Callie
Kedves Callie!
VálaszTörlésKöszönöm kérdésed , nagyon jól sikerült az érettségim (elvárásomhoz híven szerencsére) 90%-os lett :)
Nagyon tetszett ez a fejezet is:) Amikor Maria megölelte Lionel-t az olyan "Awhhh" pillanat volt (ha érted mire célzok ^.^):D Nagyon tetszett! :D Nagyon várom már a következő fejezetet :)
Ja egyébként nyitottam egy új blogot, másik néven.Ha érdekel kukkants be:
vilagokelen.blogspot.hu
Nem tudom mennyire szereted ,vagy érdeklődsz a japán dolgok iránt.Én nagyon , olyannyira ,hogy Japán szakra készülök az ELTE-re :) Szóval ez a blogom is ezzel kapcsolatos , bár nem csak ezzel;)
Szóval végszóként , remélem hamar jön majd a folytatás!!:) ;) :*
Millió puszi:
Natalie
Szia Natalie!
TörlésAkkor tényleg nagyon jól sikerült az érettségid, gratulálok! Japán szak. Huh, Maga az Elte sem egy könnyű dolog, de hajrá! Én nem mertem sose bevállalni az Eltét :))) még most sem :)
Nem rajongok különösebben a Távol-Kelet iránt, Japánból is max Fuji, meg cseresznyevirág, meg teacserje és ennyi elég :))) Na jó meg a Toyota :)))) De azért bekukkantok az oldaladra.
Nekem is a Lionel- Maria jelenet volt az egyik nagy kedvenc most ebből a részből. Egyáltalán, nagyon kezdek most Lionel felé húzni, lehet, hogy Robinék után mégiscsak megírom Lionel és Charlotte történetét...jött néhány ötlet hozzá...
Igyekszem a folytatással.
Puszi:
Callie
Callie!
VálaszTörlésHát ez fantasztikus volt! (: Ezek ketten szörnyűek az biztos, már az első reggelükön összevesznek valamin. De istenem! úgy vigyorgok, mint egy vadalma. :) hát ki ez ha nem Robin? :))) Maria-nak sok minden van amit még meg kell értenie, de sebaj, lesz rá ideje. Odamenne a klángyűlésre... még a végén megvernének drágaságom! Még jó hogy van ez nagyszerű Charlotte! :D Ő és Lionel az, aki nélkül a történet nem lenne az igazi. Jó volt megtudni, hogy hogyan találkoztak és hát... elrabolta? Fergeteges. :D
Hű kíváncsi leszek arra a fejezetre, amikor Coeur megtudja, hogy a fia megházasodott. Méghozzá nem is akárkivel. Tuti nagy perpatvar lesz.. még Benjamin oké, őt lereagálta Robin, de az apja nehezebb lesz. Na, de azért bízom benne, ő nem olyan, aki egyből föladja. :)
Most így belepillantva milyenek voltak ilyenkor, ezelőtt és később... annyira érződik, hogy tényleg szeretik egymást. Callie, én nem tudom ezt hogy csinálod, de, amikor a későbbiekben veszekednek, akkor is érzem köztük ezt a vonzást. Főleg a kedvenc jelenetemben, amikor Fabian születik és Robin gondolatait olvashatjuk. Az amit akkor gondol, az összefoglalja minden érzését, akkorról és a múltról is. Mindig lenyűgöz, hogy ennyire életszerűen teremtetted meg a világukat! :)
Összegezve a három új fejezetet, nagyon tetszettek! Mondanám, hogy jobban mint az eddigiek, de az az igazság, hogy amikor azokat olvastam, ugyanezt gondoltam. Tehát ismét felülmúltad magad!
Örülök, hogy ismét ennyit nevethettem rajtuk (mert hát olyan aranyosak voltak, mikor kiderült hogy Maria nem tud főzni). Várom a folytatást!
pusz: Gréti
Szia Gréti!
TörlésÚgy örülök, hogy ismét írtál! Mint írtam, kezdem beizzítani a Lionel- Charlotte szálat is, mert most eszembe jutott hozzájuk is pár ötlet és végülis miért ne ismernénk meg őket is jobban, elvégre a két házaspár kapcsolata olyan szorosan összekapcsolódott az évek során.
Már én is várom a nagy Robin-Coeur jelenetet, de még nem készültem fel rá, hogy megírjam. Még egy kicsit előhangolom magam is rá. Benjamin túl angol és túl hideg ahhoz hogy vérre menő legyen, de... Robin apja ő nem egy visszafogott angol gentleman. Szóval tőle tartok.
Próbálom most egy kicsit bemutatni a közös első pillanatokat. Hogy milyen is, amikor szembesülnek azzal, hogy hát most már ketten vagyunk egy házban. Szerintem ezek a legnagyobb próbatételek. S imádom őket, ahogy a maguk módján kezelik a helyzeteket. Kettőjükben talán ez a kettősség ragadott meg mindig. Hogy voltak érzelmes pillanataik, és nagyveszekedéseik, de a veszekedések is olyanok, hogy tudjuk, ők szeretik egymást a nézeteltérések ellenére is.
Kicsit féltem visszatérni hozzájuk, mert a fenyvesek lordja és a Holdudvarban jártam után valahogy úgy éreztem nehéz lesz újra elkapni ezt az egészet. Azt, ami őket jelenti. Ahogy ők jelennek meg a fenyvesekben. De most én is nagyon szeretem az új fejezeteimet, és mindig várom, hogy mivel lepnek még meg Robinék. próbálok kitalálni nekik dolgokat, ötletelgetek. Remélem, hogy tetszeni fog a továbbiakban is a történet.
Puszi: Callie
Szia Callie!
VálaszTörlésHa én is erre a "rendbontásra" ébrednék,én sem lennék képben.
A Lionellel Maria ölelkezése szerintem is aww... :) Érted te.
Benjamin mindig is ilyen volt. De a filmben is nagyot hasított. A zsörtölődő angol úriemberből a film végére érzőszívű szerelmes lett. Persze,a komolyabb változatban.
A Coeur - Robin vitától és is félek. De jobban féltem a mi kis Mariánkat. De Robin,vigyázzatok magatokra! :)
Üdvözlettel: Anita :D
Szia a Nita! :)
TörlésLionel ismét a szívem csücske. A mindenem, imádom úgy ahogy van. Benjamin nekem olyan mint a lassan kihűlő Earl Grey. Száraz kekszet bele és elviselhető :)))
Jó móka lesz az apa-fia meccs :)))
Üdv: Callie