A gyöngyök

Vanessa

Egy elfojtott sóhaj kíséretében visszafordulok a monitoromhoz. Nagyestélyi? Hirtelen fogalmam sincs hogy néz ki egy nagyestélyi, úgyhogy rákeresek a neten.  Ahogy az ujjaim futnak a billentyűzet felett erősen gondolkodom, mit tudok a nagyestélyikről. Azt tudom, hogy én személy szerint még életemben nem viseltem. Drága ruhákra gondolok, nagy abroncsos szoknyákra. Valami olyasmira ami ellentettje a kis feketének. Ahogy a kereső kiadja a képtalálatokat eléggé képzavarba kerülök, mert főleg menyasszonyi-ruhaszerű ruhákat látok. Aztán arra gondolok, hogy végülis a filmpremierekre is ilyesmibe mennek a színésznők.  S ilyesmit kölcsönözni is lehet. Bár a főnököm nem említette, hogy mi a költségkeretem erre a mulatságra, így úgy döntök, hogy beleválogatok. Ha három napos a szállítás, akkor még ma meg kell rendelnem.  Megpróbálom kibogozni, hogy mire is kellene gondolnom. A fogalma alapján a nagyestélyi mindenképpen hosszú estélyi ruha. Tehát a szoknya kötelezően hosszú. A hosszú kesztyű viselete nem előírás, de kiemelkedővé teszi a megjelenést. Azt hiszem szeretnék kiemelkedően megjelenni. Úgyhogy keresni fogok hosszú kesztyűt is hozzá. Hirtelen elfog az izgalom. Én kesztyűt csak téli ruházatként használtam eddig. Ez nekem teljesen új, de kezd megtetszeni. Főleg, hogy az egészet a főnököm költségén tehetem.

Találok is egy hosszasabb keresgélés után nekem megfelelő ruhadarabot. Éjkék szatén, vastag hosszú stólával és hozzá illő kesztyűvel. Felhívom a fodrászom, hogy szombat reggel egy kontyot kreáljon a hajamból. Felhívom a londoni szalont és lerendelem a ruhát, a sürgősségi szállítás miatt itt is felárat fizetek. Rendelek egy hozzá illő cipőt és még fehérneműket is. Remélem nem vittem túlzásba. A számlázást faxon rendezem le minden üzlettel. Lepecsételem a számlákat és szignózok minden lapot.

• Vanessa! Ide tudsz jönni, vagy nagyon elfoglalt vagy? - Nem tudom miért a főnököm szájából a nevemre mindig összerezzenek. Mintha megfagyna a levegő.
• Máris! - kiáltok és az asztalhoz ütögetem a lapokat, amiket átviszek az ő irodájába. - Tessék? - állok meg az ajtajában.
• Az iratmegsemmisítő! - bök rá a rotringja végével Liam.
• Ó persze, már el is felejtettem - lépek Liamhoz. - A számlák az estélyre - nyújtom át őket. Liam szokásos Noir hullámokat firkál a fekete tűhegyes filcrotringjával a lapokra. Alapok közt egyszer csak megakad a mozdulat a lap felett, és felpillant a márkanévre. Összeszorítom a fogam. Ó ne! Észrevette! Szívom az alsó ajkam és érzem, hogy kezdek a lábujjam hegyéig elvörösödni. Liam lassan felém fordítja a fejét és felnéz rám. Hosszú, kínos csend ereszkedik közénk, amiben én vörösödök vagyis a szeplőim jó erősen látszanak.
• Mi van???! - fakad ki Liam homlokráncolva. - Kétezer eurót költöttél el fehérneműre???! - nem igazán tudom megállapítani, hogy dühös, vagy mérges, vagy hitetlen vagy mi a szösz, de kiakadt az tuti. - Mi a fenének rendeltél te a La Perlától kétezer euró értékben? Senki nem látja mi van a szoknyád alatt! - mér végig és a szoknyámra úgy néz, mintha szörnyűséget látna.
• Azt mondtad nem érdekel, hogy mennyit költök! - védekezem vörösen.
• Na jó, de nem gondoltam, hogy Te egyből berendelsz magadnak egy marék luxusfehérneműt! - torkoll le Liam.
• Bocsi - húzom meg magam. Liam szeme még mindig jár le-fel a La Perla és az összeg közt.
• Ez… kurva drága! - szitkozódik, szemével szinte átszúrja a lapot, de közben aláfirkantja a nevét. Megkönnyebbülten fújom ki a visszatartott levegőt. - És még csak nem is én szedem le rólad - morogja fejét ingatva Liam és a többi papírt már meg se nézi, csak a sarkába írja a monogramját. A megjegyzésbe még jobban belevörösödök és nyakamat behúzva veszem el tőle a lapokat, Legszívesebben ezeken tesztelném le, hogy működik-e az iratmegsemmisítő, de sajnos a céges számlákat kötelező lefűznöm. Hangtalanul próbálok meg az iratmegsemmisítő mögött meghúzódni. Az utolsó fogak közül is kiszedem a papírdarabokat és újra összerakom a gépet. Bekapcsolom és egy üres A4-es lapot tesztelek.  Szépen darálja a gép. Kész. Üzemképes újra. Liam fel sem néz. Eliszkolok mögötte. Túlságosan elszaladt velem a ló. De annyira szépek voltak azok a fehérneműk! A bugyi, a melltartó, a harisnya, a cipő… Végre lejár a munkaidőm. Igazi felüdülés most kikapcsolni a gépet, és hazamenni. Átöltözöm. Az évek alatt elnyűtt ruhákba és közben arra gondolok, most hétvégén minden ruhám méregdrága és előkelő lesz. És bálba megyek! Igazi Hamupipőke-érzés!

Liam

Nem tudom túltenni magam a tegnapon. Persze én mondtam neki. De ez a bál most nagyon kemény euróimba fáj. Marianne-nak kora reggel leadtam a partnerem nevét, kértem, hogy ha lehet minél kevesebb ceremóniális kötelezettséget rójon rám. Korán reggel Alex jött a tervrajzokért. Ő ébresztett. Nem ecseteltem neki a La Perla storyt. Valahogy elvből nem akartam Vanessát kiadni, meg a fehérneműtitkait. Csak magamban rágtam a kefét. Meg morogtam Vanessára! Amiért ennyit kihúzott a zsebemből! De mit vártam. Vanessa nő is meg okos is. Mondtam, hogy kerülni kell. Ahogy a várat is. Ugyanebben az erdőben van, de szinte sosem járok arra. Nem állítom, hogy szándékosan kerülöm, de lehet. A vár mindig a de Noir kötelezettségeket jelenti.  Márpedig nem igazán bírom a kötelezettségeket. Hadilábon vagyok velük. Nem szeretem a társadalmi előírásokat. Vanessa Vauxhall-ja gurul be a parkolóba Alex kocsija mellé. Ráérősen kászálódik ki a kocsijából. A murva csikorog a talpai alatt.

• Jó reggelt! - köszön be, s ahogy meglátja kettősünket irányt változtat. - Alex! - biccent enyhén a társamnak.
• Kérsz kávét? Én már főztem le - kiált neki vissza Alex és közben rámkacsint. Egyszerűen nem értem ezt a játékot kettejük közt. Mármint Alexet nem értem. De csak némán kortyolom a kávémat. Vanessa leakaszt egy új blúzt, és a fürdőbe megy, szokásos körömcipő, szoknya-blúz szettjében jön elő. Alex utánanéz. A szememet forgatom.
• Franciabugyi van rajta! Csipkés - vigyorog Alex. Akaratlanul is leellenőrzöm a megállapítást. Vanessa csípőjén a szoknya alatt tényleg széles sávban csipkeanyag domborodik. De aztán csak a méregdrága La Perla jár az eszembe, amit velem vetetett és erre elkomorodom.
• Ja! Nem kellene dolgoznunk? - kerülöm meg Alexet és a kávéscsészém a mosogatóba teszem. - Peter Moore foglalt időpontot 11-re addigra készítsd elő a tárgyalót - vetem oda Vanessának. Macskaszürke szemekkel néz fel rám
• Rendben - hebegi és sietve a füle mögé gyümiszkéli a dauerolt tincseit. Ez a bűnbánó, szorgalmas akarok lenni Vanessa.  Alex vigyorogva követ.
• CSukd be az ajtót! - szólok Alexra és a tervezőasztalhoz ülök. Több mindent át kell beszélnünk. Kezdve a Moore-nak tervezett csarnokkal. Nem rajongok a csarnokokért. Én jobban szeretem az irodaházakat és a lakóépületeket. A csarnokok inkább Alex asztala. Ezen már dolgozunk egy ideje. Épületszerkezetileg és belsőépítészetileg is  törekszünk valami egyszerű, de mégis látványos természethez igazodó elemre. Annyira belemerülünk a tervekbe, hogy csak arra kapjuk fel a fejünket, hogy Vanessa rövid kopogás után benyit.
• Mr. Moore megérkezett!  - szól be.
• Hozz be majd utánam egy espressót - állok fel és átmozgatom a vállamat. - Maradhatnál! Ez a te ötleted és terved - teszek egy megjegyzést Alexnek.
• Utálom a tárgyalásokat! - sodorja össze a lapjait Alex. Alex még Vanessa asztalához lép, de már nem hallom a párbeszédüket. Mr. Moore a tárgyalóban vár. Szintén espressót kért. Vanessa hangtalanul próbál lépkedni körülöttünk, az asztalra helyezi a csészéket. a tálcát ott hagyja, becsukja ránk az ajtót.  Fél óra a megbeszélés. A jó hír, hogy nyélbe ütöttem az üzletet. Tetszettek a csarnok tervei. Lesz miből finanszíroznom a La Perla fehérneműket. Kezet fogok  Mr. Moore-al majd nyitva hagyom az ajtót, én is kabátot veszek.
• Mégy? - kérdez rám Vanessa. - Mit mondjak, ha keresnek.
• A héten már nem vagyok elérhető - felelem röviden. - Holnapra kimenőd van. Készülj a bálra. Szombaton fél hatra megyek érted! - azzal behúzom magam mögött az ajtót és fáradtan bepöccintem a Mokkát. A városban és a családnál is ideje látogatást tennem.

Vanessa

Fúh! Nagyon dühös rám. Már jó rég láttam ennyire szófukarnak. Nem mintha egyébként szószátyár lenne a főnököm, de ma extrém kerülős üzemmódba kapcsolt. Kínos. De ő nem pontosította a paramétereket. Nem mondta, hogy milyen összegig vásárolhatok és költhetek, így nem is érzem igazán hibásnak magam. Pontosan kell fogalmazni. Anyám mindig ezt mondta. Fogalmazzak pontosan. Egy jó jogász ügyes a megfogalmazásokban. Tehát a ma délutánom szabad. Előcsempészem a fiókom aljából a pattogatott kukoricamagokat és kipattogtatom. Belövöm a kedvenc rádióadómat és lerúgom a körömcipőimet. Kezdődik az ügyelet.  kényelmesen hátradőlök, egy ide rendszeresített dobozra teszem a lábam, és élvezem a csodás kilátást az ablakomból, miközben pattogatott kukoricát rágcsálok. Ez a délután csak az enyém. Szeretek az irodában csak úgy dekkolni. Amikor csak az enyém az egész lakás.  A monitoromon újra és újra megnézem a ruhámat, ami holnap érkezik. És álmodozom. Egy bál. Annyi lehetőség tárháza. Legalábbis én mint lányos hercegnős meséken felnőtt női egyed, igenis úgy hiszem igazán a bálokon lehet megismerni életem hercegét. Az esély! Egy tánc! Egy pillantás, vagy egy véletlen. Túl romantikus vagyok.

Fele ennyi romantika is elég lenne, de képtelen vagyok kijózanodni.  Még néhány telefont megejtek, elsősorban a kiszállítási címet módosítom, hogy Ezüstharmatra hozzák a lakásomra. S innentől már csak azt várom hogy megérkezzen az a ruha.

A futár csak szombat reggel hozza a ruhámat. Teljesen ideges voltam miatta. Mármint, mi van, ha a főnököm megvette ezeket a drága holmikat és a végén még  fel sem tudom venni. Az egész napom a lázas készülődés jegyében telik.  Kezdve a fodrásszal. Aki meglepően ügyesen elegáns kontyba csavarta vörös rakoncátlan tincseimet. Aztán egy hosszú nyugtató fürdőt vettem. Ráérősen, kedvenc dalokat énekeltem, és felvettem azokat a bizonyos La Perla fehérneműket. Nem tudom hogy csak a tudat, hogy drága és luxus és La Perla… de nagyon jó érzés volt ilyen finom anyagú fehérneműben lenni és végül felküzdöttem magamra a nagyestélyimet, beléptem a La Perla cipőmbe és felhúztam a kesztyűim. Csak egy aprócska tükröm volt, de úgy értékeltem eléggé elegáns vagyok egy ilyen volumenű bálhoz.

Liam

Ha van valami a fenyvesekben, amit gyűlölök, az a vár évfordulója. Szerintem egyszerű turisztikai időpont az ősz közepén. Elég sok rendezvény van a várban, nyári programok, télen is több bál és koncert is van, de ritkán kísérem figyelemmel.  Egyszerűen feszélyez még a tudat is, hogy a vár közelébe kell mennem. Gyerekként apródképző-ben számtalanszor kellett részt vennem lovagi tornákon, és felvonulásokon, mint a kis “várúr”.  Legalább egyetlen jó dolog a felnőttlétben, hogy nem kell ilyesmivel foglalkoznom.

S most kiderül mégis. Nem tartom most már utólag jó ötletnek azt sem, hogy az asszisztensemet hívtam el. Nem szeretném, ha megváltozna a munkakapcsolatunk és Vanessa gondolatmenetét nem ismerem. Ahogy a nőkét úgy általában. De kísérő nélkül odaállítani felér egy házassági ajánlattal minden facér nő szemében. Egy partner egyet jelent azzal, hogy békén hagynak a bálon a nőegyedek.

Kiráz a hideg ettől a báltól.  Egy csokor rózsát rendeltem a helyi virágárusnál és elugrottam anyámhoz családi ékszerekért. Ez afféle szokás, bár magam sem értem miért. A visszapillantó tükörben igazgatom a csokornyakkendőmet. Nagyon feszes ez a ruha, és én is feszengek benne. Ezerszer lennék egy elnyűtt mackónadrágban valami könnyű pólóval az íróasztalomnál és terveznék, mint hogy itt felvonuljak. A legrosszabb, hogy éjfél előtt le sem léphetek, mert a tombolákat és nyereményeket én sorsolom ki és adom át. Még leinni se ihatom magam, mert józannak kellene maradni. Feszengés az egész. De legalább Vanessa nem sok vizet zavar mellettem. Leparkolok a háza előtt és az anyósülésről felkapom a selyempapírba csomagolt rózsákat.

Vanessa

Suhanó autóhang, intenzív fékezés és ajtócsapódás. Ez tuti, hogy Liam! Kipislantok a függöny mögül az utcára. A főnököm feje búbját éppen hogy elkaptam. Azt hittem bérelni fog valami autót, de nem a Vauxhall Mokkával jött. Igaz egy SUV autó, de...kopogott. Bálba megyek!  suhogó szoknyával nyitok ajtót. Liam tetőtől talpig végigmér. Kezében rózsacsokor, amit szó szerint csak a karjaimba nyom a meghívóval együtt, amire éppen hogy egy futó pillantást vethetek, csak ámulok tátott szájjal rá. Liam körbenéz, aztán rám néz.

• Nos? Elégedett vagy? - kérdezem hetykén.
• Ezeket vedd fel! - egy bársonytokot húz elő a mellényzsebéből és átnyújtja. Felpattintom a fedelét. Gyönyörű opálos igazgyöngyök simulnak a tokba. Eláll a szavam. - Ne is álmodj róla! - szúrja közbe Liam. - Esemény után kérem vissza. Családi örökség.
• Persze! Oké! - a mosdóba sietek és a két karkötőt a kesztyűre igazítom, a fülembe teszem a fülbevalókat és bekapcsolom a nyakláncot.  De gyönyörűek! csillognak. ezek nem utánzatok, igazgyöngyök! TE jó ég!!! Egymagam elég nehezen boldogulok, de végül minden a helyén van.  Amikor kilépek a fürdőből Liam az ablakon bámul le a Mokkájára, vagy az üres utcára nem tudom. - Milyen ? - kérdezem a szoba közepén bizonytalanul megállva.
• Megteszi. Jó lesz - biccent Liam. Fekete frakkban van, fekete csokor nyakkendővel és fekete lakkcipővel. Nagyon… sikk az egész.  Liam a kezembe nyomja a csokrot és kitol a lépcsőházba, hátulról tartja a szoknyámat. olyan természetesen műveli, hogy attól tartok nem először csinálja. Bezárom az ajtót a kulcsot a kistáskámba teszem és Liamnra nézek. Liam segít a hatalmas anyagdarabot levinni a lépcsőkön és csak a bejáratnál engedi le. A vastag szövetek suhognak a lábaim körül. Különös érzés ilyen előkelő holmiban lenni az utcán. Távol esik minden hétköznapiságtól.
• Nagyon puccos vagy - jegyzem meg. - El se tudtalak volna képzelni ilyesmiben.
• Nem is kell, hogy rólam képzelődj - morog, ahogy kielőz az utcán és kinyitja nekem a hátsó ajtót. Kérdőn nézek rá. - Ebben a cuccban kizárt, hogy beférnél az anyósülésre.
• Jogos - bólintok és beszuszakolom magam és a rengeteg anyagot a hátsó ülésre. Teljesen elfoglalom a SUV mokka hátsó üléseit, ami azért nem is olyan kis hely. Liam becsatolja a biztonsági övét és gázt ad. Az esti fények olyan különösek. Olyan sokat sejtetőek, tele vagyok álmokkal és vágyakkal, akár egy tini. A műszerfal világítását visszatükrözi az üveg. Ujjaimmal zavartan a rózsák szirmait simogatom az ölemben. Liam jól vezet. Szinte elálmosodok. Egyszerre tör rám a szomorúság is. Voltam én már sok bálban, de igazán egyik sem volt különb a másiknál. Nézni, ahogy mások jól érzik magukat. Miközben én a csodákat várom. Olyan kudarcos lesz utána minden. Akartam én ezt?

Liam

Szándékosan úgy irányítom a Mokkát, hogy Vanessa ne vegye észre a turisztikai táblát a külső várfal előtt. Nem akarok fölösleges kérdésekre válaszolni sem. A visszapillantótükörben hátra-hátranézek Vanessára, de ő következetesen az útmenti fenyőket nézi, révedező tekintettel. Megfeszülő bőrén opálosan villan meg a fény az igazgyöngysoron. Lehet gonosz tréfa volt részemről, de egész héten a La Perla járt az eszemben, és amikor a családi ékszerekből választottam, úgy gondoltam ez illik legjobban Vanessához.

Még a vendégek előtt érkezünk. Van hely. Mi eleve a belső várudvaron parkolhatunk. Bár az előttem várakozó estére nem igazán gondolok kellemesen. Jól áll Vanessa vörös hajához ez az éjkék ruha. Akaratlanul is átsuhan a gondolat a fejemben, hogy milyen színű lehet az a La Perla fehérnemű a ruha alatt. Olyan vastag az anyag, hogy nem látszik egyáltalán a fehérnemű vonala.

A kijelzőre pillantok. S halkan kifújom a levegőt. Még korai az este és nekem nagyon hosszú lesz.  Ahogy behajtok a várhoz szinte folyik a vár fénye végig a kocsin. Tényleg jó nagy és mutatós a De Noir vár. Már el is felejtettem, hogy milyen. Amikor beköltöztem a fenyvesekbe felvetődött a kérdés, hogy laknék-e a várban. Még a század elején bevezették a vizet, azóta is teljesen közműsítve van, teljesen lakható vár. De képtelen lennék egy várban lakni. Egyszerűen nem az én stílusom.

Ha a ma estét túlélem, akkor egy hétig fogom pihenni.  Nem bírom a sznobokat, akik úgy érzik megfizethetik ezt, hogy egy lord bálján részt vegyenek, és idétlen jópofa szövegekkel traktálnak. Nehéz címhez illő tartással tűrni ezt a sok szövegelést. Értelmetlen locsogást. De megértem a marketingeseket, ez üzlet a várnak. Na essünk túl rajta!

Vanessa

Liam kerülgeti a lámpások közt az autókat. Keresi a helyet, ahova leteheti a kocsit. A vár. Tehát itt van előttünk. Egy rakás kőhalmot látok eddig. Tulajdonképpen még sosem voltam a várnál. Azt sem tudtam merre van.  Itt is ugyanazok a zászlócskák vannak mint a városban. Valami fekete sólyomszerű címer van rajta, gondolom a családi címer. Nem is tudom milyen néven van a vár. Talán a meghívón rajta volt? Nem azon nem - kinyitom a kistáskám és ott csak annyi állt, hogy Liam de Noir és partnere részére. Liam idegesen navigálja a kocsit. Tekeri a kormányt. Egyre beljebb kerülünk a várbelsőhöz. Már a belső udvarnál vagyunk, ahol csak egyetlen kocsi áll. Liam leparkol mellé.

• Ebből nem lesz baj?! Nem nagyon állnak itt mások - jegyzem meg halkan.
• Nem lesz baj - kapcsolja ki lassan a biztonsági övét Liam és a visszapillantó tükröt igazgatja, aztán a csokornyakkendőjét nézi benne és azt igazgatja.
• Gyöngyök? - érintem meg az ékszereket magamon.
• Ühüm… La Perla. A gyöngyök. Gondoltam passzolna az alsóneműdhöz - jegyzi meg szárazon Liam. Elfojtok egy mosolyt. Azért akad néha humora is az én főnökömnek. Liam körbenéz néhányszor a várudvaron. Levegőt vesz. Aztán kifújja. Vonakodva nyitja ki az ajtót, majd az enyémet is kinyitja. - Itt volnánk - tartja a kezét Liam.
• Ó - nézek fel rá esetlenül. - A meghívón az áll, hogy csak fél hétkor van kapunyitás. Korán jöttünk.
• Nem jöttünk korán. Inkább későn - rándul meg a szája Liamnak, ahogy könyökön ragad és benavigál a várba.

Ma érdemes nagyokat lélegezni

Liam

Már legalább egy órája telefonál. Enyhén rekedtes halk hangja rezonál a fülembe. A forgószéken pedig ide-oda forog miközben a telefonzsinórt tekergeti. Egyik telefon a másik után. A megrendeléseket intézi.  Miért nem csináltattam ide zárt asztalt? Akkor most nem látnám, a hosszú lábait, ahogy keresztbeteszi. Nem értem miért idesegít most minden. A beszűrődő telefonálás zaja, a keresztbe tett lába. Telefonálnom kellett volna neki, hogy csak holnap jöjjön be. De fel sem vette a telefonját tegnap sem, amikor berendeltem volna. Ez a lány álomvilágban él és nem a valóságban az kétségtelen. Álmodozó még a tekintete is. Telefonálás közben is az ablakon nézelődik, pedig igazán nem sok látnivaló van. Nem egy belvárosi csúcsforgalom. Mindig ugyanazokra a fenyőkre lát. Remélem nem unja még nagyon, mert nehéz lesz a helyére találnom bárkit is.

Két éve teljesen elszabadult a pokol. Amikor igazán befutottam. Váratlanul jött az a rengeteg megrendelés és minden felbolydult körülöttem, nem láttam a papírhalmaim között, elúszott velem minden, nem tudtam úrrá lenni a káoszon. Vanessa két év jogi tanulmány után vagy három év semmittevést követően most két éve nálam van. Hány éves lehet? huszonhat?  Látványosan fogalma sincs arról mit kezdjen az életével.

Igaza van Alexnak, nem kellemetlen Vanessára nézni egyáltalán nem. Minden nap ugyanolyan ruhában ült az íróasztal mellett, szinte munkaruhában és egyenruhában. Sosem követeltem tőle, ilyesmit, bizonyára így látta helyesnek. Vanessa külseje jobban adott a Tervezőiroda névre, mint én. Én nem különösebben foglalkoztam vele. Vanessa meg jól végezte a dolgát. Vanessa komoly nő. És én nem szeretem a komoly nőket, azok mindig bonyolultak. Jobb kerülni őket.

Vanessa felpillantott a papírokból és találkozott a tekintetünk. Arcán a kötelességtudó szolgálatkészség jelent meg.

• Igen? – kérdezte várakozóan. – Kávét? – találgatta és kihúzta magát. Mielőtt megszólalhattam volna, hogy miért bámulom megcsörrent a telefon. Ezt elegendő elterelésnek tekintve visszafordultam a pauszpapír felé.

Vanessa

Nincs szabályba fektetve, hogy zárjam be az ajtót, ha telefonálok. A szám, ami hív nem ismerős. A körzet pedig az itteni megye előhívószáma. Talán egy érdeklődő, vagy újabb megrendelés. Felemelem a kagylót és a körmeimet nézve rutinosan beleszólok:

• DeNoir Építőipari és Tervezőiroda. Vanessa Williams, miben segíthetek?
• Itt meg Claire De Noir. Liam anyja vagyok. Miért maga veszi fel a fiam telefonját? - na ez érdekesen indul. Sokkal érdekesebb mint a körmömről pattogzó festék. Felülök és érdeklődve Liam felé pislantok.
• A személyi asszisztense vagyok.
• Igazán? – hördült egyet a  hang a vonal túlsó végén. – Nem említette, hogy titkárnője van – jegyezte meg gúnyosan. Látszott a hanghordozásán, hogy művelt iskolázott nő, valaki a felső tízezerből, na meg az is hallatszott, hogy mit gondolhat rólam. Lefogom a tenyeremmel a kagylót és suttogva kiabálok át a szobán.
• Liam! Liam! Liam!!!!-  emelem feljebb a hangom.
• Mi van? - mordul rám fel sem pillantva a papírról.
• Az anyád keres - sziszegem neki.
• Mond, hogy házon kívül vagyok - a ceruzát filcre váltja a kezében.
• Segíthetek valamiben? – kérdezem újra.
• A fiam nem veszi a telefonját. Azt mondta hazajön vagy meggondolta magát?
• Úgy tudom, még üzleti úton van. Átadhatok valami üzenetet?
• Nem, köszönöm. Viszonthallásra – a vonal megszakadt.

Még mindig meredten nézem a telefont, miközben a helyére teszem a kagylót. Még sosem beszéltem Liam anyjával. Igazán nem is gondoltam, hogy van anyja. Persze, nyilván, mindenkinek van anyja. Csak egyszerűen már két éve lassan itt vagyok, de még egyszer sem botlottam rokonokba itt, szóval nekem Liam olyan magányos farkasnak tűnt itt az erdő mélyén, aki vonyítja a holdat éjszaka. Erre kiderül, hogy szokta látogatni az anyját? Aki ezek szerint itt lakik a megyében?

• Ki van kapcsolva a mobilod? - kiáltom át Liamnak, miközben az írószeresemben ollót keresek.
• Ja - feleli kurtán.
• Mert? - ragadom meg az ollót és felállok.
• Mert sok zaklató hívást kaptam - feleli magától értetődő hangsúllyal Liam.
• Csak nem dobtad a hosszú szőke hajú, vékony lábú, manöken Beckyt? - érdeklődök vidáman. Liamot nő tudtommal még sosem dobta. Mármint nem hagyott rá Liam időt nekik.
• Alex is hívott a te randiügyedben - néz rám vállrántva Liam - Meg anyám, meg még vadidegenek. Egyszerűen zavartak a munkában - sorolja Liam, miközben megkerülöm az íróasztalom és átlépek az ő birodalmába.
• Esküszöm nem lépek semmire - próbálok pipiskedve átlépni a földön szanaszét heverő pauszpapírokon. Az ablak alatti iratmegsemmisítőhöz lépdesek kezemben a papírvágó ollóval. Leemelem az iratmegsemmisítő tetejét és elkezdem a kis fogak közül az olló hegyével kibökdösni a beragadt papírdarabkákat. Ha semmi másban nem is iratmegsemmisítő javításban kezdek profi lenni, hála a főnökömnek. Érzem magamon Liam szuggesztív tekintetét. Felpillantok rá.
• Mi az? - engedem le az ollót.
• Ha túl közel hajolsz bekapja a hosszú hajat tudtad?
• De most nincs bekapcsolva - nézek rá értetlenül.
• Csak gondoltam szólok - fordult vissza a munkájához. Én is elmélyülök a papírdarabkák kapirgálásában. Havonta egyszer biztos, hogy ez is a munkakörömet képezi.  Az előreboruló hajamat nézem. Egészen jó lett ez a szín. Tényleg.pedig vörösesebbet akartam. Olyasmit, mint a róka bunda szine. Vajon ebben az erdőben vannak rókák? Felpislantok Liamra. Tulajdonképpen megkérdezhetném tőle, de nem tudom róla elképzelni, hogy kilépett valaha is az autójából, miközben a házáig jutott. Inkább hagyom a témát és a fenyvesekre pillantok. Mókusokat keresek, de teljesen eseménytelen a tisztás  előttünk. Megcsörren az asztali telefon. Átlépek az iratmegsemmisítőn és a kagylót felveszem a vállamhoz szorítom a fülemmel.
• DeNoir Építőipari és Tervezőiroda. Vanessa Williams, miben segíthetek?
• Szia Vani! De jó hallani a hangod! Olyan édes és búgó. Ha szakmát akarsz váltani, gondolkozz a szextelefon témában.
• A 21. században élünk, lejárt a szextelefonok ideje. Mit akarsz Alex? - ülök fel Liam íróasztalára és az ölemben tovább kapirgálom a papírgalacsinokat a fémfogak közül.
• Kellene nekem egy számsor - vigyorog a telefonba Alex.
• Ne is álmodj róla, nem adom meg a számom - szórom az asztal alatti szemetesbe a papírdarabkákat. Alex mély dallammal felnevet a vonal túlsó végén.
• Akkor egy helyrajzi számsorral is beérem. A Földhivatal előtt állok és otthon hagytam a noteszemet - Sóhajtva leteszek mindent Liam asztalára, a hívást átirányítom a saját asztali telefonomra és az iratszekrényhez lépek, és felemelem a telefonkagylót. - Diktálhatom?
• Aham - várom az első kódszámot.
• YO 62 - a megfelelő tolóajtót eltolom és a mappákra pillantok. - Ryedale - egy  kastélybirtok lett szétosztva. A tóparti ház helyrajza kellene - belelapozok a mappákba.
• B1257. Még valami? - kérdezem enyhe türelmetlenséggel.
• Baromira tetszik az új hajszíned! Észrevettem ám! Látod? Nagyon szexi!
• Viszlát Alex! - csapom le a telefonkagylót. Kinézek az ablakon és lerogyok a forgószékemre. Oda sem nézek és belenyúlok az Ezüstharmatról hozott süteményes zacskóba. Ropogtatom a fogam alatt a gyömbéres kekszet. Nincs ma kedvem dolgozni. Tulajdonképpen a hétköznapok nagy részében nincs is kedvem a munkához. Remélem nem ül ki az arcomra. Így is eléggé haszontalannak érzem magam a társadalomban. Lehet csak lent van a vérnyomásom. Főzni kellene egy kávét.
• Kérsz kávét? - szólok át az ajtón a főnökömnek.
• Jöhet! - túl elmélyült a hangja. A konyharészleghez lépkedek, ráérősen. Szeretem hallani a lépteim ritmusát, ahogy a járólapon kopog. Bekészítem a kávét és a konyhapultnak dőlök, miközben tűzpiros kávésbögrémbe mérem a cukrot. Innen belátni a nappaliba. Liam egy ezer éves Timest pakolgat már hetek óta ide-oda poháralátétként. Most újra a dohányzóasztalon van. Kitöltöm a főnökömnek a kávét és a két bögrével visszabillegek tűsarkaimon.Előbb az enyémet rakom a monitorom elé, aztán Liamnak viszem be a kávéját.
• Rendelhetnél valami kaját - mormolja Liam, miközben összpontosító arckifejezéssel tologatja a vonalzókat le-fel a papír mentén.
• Neked?
• Meg magadnak! Meghívlak.
• OKé - nyújtom el a szót. - Mi legyen?
• Mindegy, csak hús legyen - suhan a tolla a papíron.

Sóhajtva nézek a névjegykártyatartóra az asztalomon, átpörgetem a kártyákat az étteremrészhez. Két tésztás húsos egytálételt rendelek és az elsőbbségi kiszállítást kérem. Kekszet ropogtatok és a forró kávét kortyolgatom hozzá, közben úgy döntök megnézem a mai horoszkópomat.

“Néha csak arra vágysz, hogy egy mély és határozott sóhajjal átadhass minden feszültséget az égnek. Ma érdemes nagyokat lélegezned, és érdemes kilélegezned magadból a gondokat.

A nap mottója: „A szerelmes egyén minden alkalommal ezt érzi, amikor a szerelmesével találkozik.”

Remek. Éppen nekem találták ki ezt a mottót.  Még a horoszkópom is a mélybe húz.  De azért nagyokat lélegzem hátha beválik. Megnézem a napi bioritmusomat is. Bár mint minden nap most is azt érzem, hogy padlón vagyok. Megnézem Ezüstharmat helyi portálját is. A hétvégén lesz valami jubileumi rendezvény. Ó tényleg idefelé jövet láttam is, hogy mindenfelé apró kis zászlócskák lógtak. Valami helyi hagyomány, vagy ilyesmi.  Kerek évfordulós akármi. Az a helyzet, hogy nem igazán barátkoztam össze senkivel sem Ezüstharmaton. Vagy a környéken. Kicsit remeteéletet élek. Ingázok a munkahelyem - mármint Liam lakása - és a saját lakásom közt. S végülis ennyi a társasági életem.  Lehet kezdek bekattanni? Vagy depressziós vagyok? Nem is tudom. A legfőbb bajom az, hogy vágyom a szerelem után. Annyira belemerülök a gondolataimba, meg az önsajnálásba, hogy jó sokára esik le, hogy Liam szólt.

• Tessék? - kérdezem kissé túlvilágira sikerült hangon, ezért megköszörülöm a torkom.
• Csengettek, kinyitnád? - ismétli meg Liam.
• Ja biztos az ebédünk - pattanok fel a forgószékemből és sietve ajtót nyitok. Mire odaérek, már Liam is mögöttem van és a zsebébe a tárcája után nyúl és kifizeti a futárt. Belököm az ajtót és Liam után megyek a konyhapulthoz. Liam a borhűtő rekesz előtt álldogál.
• Kérsz bort?
• Még vezetek ma.
• Ja persze. Akkor én sem iszom. Még úgyis egy csomó munkám van - egy pohár vizet tölt magának és  a konyhapultra rakja, a fenekét a pultnak dönti és a müanyagvillájára kezdi tekerni a tésztát. Csatlakozom hozzá. Egymás mellett állunk a konyhában én a konyhapultra könyökölök.
• Semmit nem tudok a magánéletedről.
• És ez így van jól.
• … és nem akarok beleszólni…
• Akkor ne tedd!
• De Alex rendes srác.
• A főnököm vagy.
• Tudom.
• Valahol Alex is.
• Mit akarsz ezzel mondani?
• Hát érted, ez szexuális zaklatás.
• Oké, jó csak mondtam -  ismét néma csend ereszkedik közénk. Engem tökre nem zavar. Liamet sem különösebben.  Elvagyunk a gondolatainkban. Nem értem miért érvel Alex mellett. Nincs bajom vele, csak egyszerűen nem akarok belebonyolódni semmibe sem.

Liam

Éppen a szemetesbe dobom az üres ételesdobozt, amikor a zsebemben megrezzen a mobilom. Nem kellett volna bekapcsolnom sem. Ahogy a kijelzőn látom, hogy ki hív, nagyot sóhajtok. Becsapom magam mögött az iroda ajtaját és fogadom a hívást.

• Szia Anya! - szólok bele miközben a nagy  íróasztalra ülök, ahol az előbb még Vanessa lógatta a lábát.
• Téged is el lehet érni?
• Persze, mit szeretnél?
• A hétvégét akartam megbeszélni veled. Remélem, hogy megjelensz a rendezvényen.
• Nincs kedvem hozzá - fintorgok.
• De Noir vagy!
• Igen, én is tisztában vagyok vele - grimaszolok és a névjegykártyámon szúrkálom a De Noir nevet egy rotling-al miközben beszélünk.
• Nem akármelyik De Noir! Te vagy a várúr!
• Hagyjuk ezt a baromságot!
• Ez nem baromság, hanem az örökséged!
• Miért nem parádézik apa?
• Mert nincs kedve hozzá!
• Hát nekem sincs!
• Lehetetlen alakok vagytok! - hallom ki a szemrehányást anyám hangjából. - Apádnak nem parancsolhatok, de neked igen. Kötelességetek eleget tenni a helyi szokásoknak. Marianne különösen sértve érezné magát, ha nem képviselné egy De Noir férfi sem a családot a vár évfordulóján.
• Jó, csak nem akarok részt venni azokban az ostoba játékokban, gyerekként sem bírtam az egészet.
• Beszélek Marianne-al biztos talál megoldást. Legalább az esti fogadáson legyél ott. Mégiscsak képviselned kell a váradat, mint tulajdonos. Apád a javadra lemondott a címről, a rangról és a várról.
• Csak mert ki akarta húzni magát a ceremóniákból.
• Csak az esti fogadásra menj legalább Liam.
• Jól van - morgok magam elé és már teljesen ledörzsöltem a De Noir nevet a vállalat előtti részről is. - Gondolom illene kísérővel megjelennem.
• Problémát jelent?
• Tulajdonképpen….nem - fújtattam.
• Rendben, akkor ezt megbeszéltük.
• Dolgoznom kell.
• Nem tartalak fel, minden jót fiam! - tette le a telefont Claire de Noir.  Kifújtam a levegőt. A franc! Pedig annyira ki akartam bújni ez alól. Éppen elmehetnék gyorsan egy váratlan külföldi útra. De tényleg kellemetlen helyzetbe hoznám a családot. A tarkómat vakargattam, ahogy kinyitottam az ajtót. Vanessa éppen két pofára tömte magába  a gyömbéres kekszet. Nem úgy tűnt mintha vigyázna a vonalaira. De nem az én tisztem megjegyezni, hogy lassan ruhaméretet kell váltania. Felnézett rám.
• Izé? Mennyiben fedi a szexuális zaklatás tárgykörét, ha arra kérlek, hogy kísérj el egy rendezvényre? - szegezem neki a kérdést.
• Miféle rendezvényre? -formálja a kekszekkel küzdve a szájában.
• Hát szombaton… itt helyben… egyilyen  bál szerű valami… tudod, kaja... ital… tánc… tombola… meg ilyenek - elég esetlenül jönnek a számra a szavak. Mintha vizet köpködnék közben.
• Aha… és miért is kell nekem beugranom, hogy te felvonulj ezen a parádén? - ráncolja a homlokát értetlenül Vanessa.
• Hát… elég kényelmes lenne most nekem ez a megoldás - teszem zsebre a kezem ahogy ránézek.
• ööööhm… értem - bólint elég lassan Vanessa. Látom, ahogy forognak az agytekervényei. Nem érti a szitut.
• Izé ez nem randi - szögezem le azonnal.
• Oké - nem tudom miért, bírom amikor ezt mondja. Ahogy megnyomja  a K-t és elnyújtja az É-t. Jól áll neki.
• Ja és nagyestélyiben gyere.
• Mi? - húzza be a nyakát és fintorog az orrával. - Áááá- ááálljunk meg. Nagyestélyiben??? Mégis mennyibe kerül egy belépő erre a valamire?
• Nem tudnád megfizetni - felelem rá röviden.
• Tyűha! - ámul el. - Akkor ez a gazdagok bulija.
• Olyasmi. Állom a kiadásaidat! - sietek gyorsan a kijelentéssel. - Na persze számlázz le mindent a cégre.
• OKééé!
• Szóval? Jössz?
• Meg se kérdezted, hogy ráérek-e - húzta ki magát ültében.
• Ráérsz?
• Igen.
• Fizessek napi díjat is? - kérdezem tőle.
• Nem feltétlen szükséges, de ha nagyon akarsz, ja - bólint rá Vanessa.  Megkönnyebbülten engedek ki.
• Akkor ezt megbeszéltük - fordulok vissza az ajtóból.